Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

A beígért sz... EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

A beígért sz... EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

A beígért sz... EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

A beígért sz... EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

A beígért sz... EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

A beígért sz... EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

A beígért sz... EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

A beígért sz... EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

A beígért sz... EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 28 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 28 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Barty Crouch Jr.

Barty Crouch Jr.

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Dominic Sherwood

»
» Csüt. 1 Dec. - 18:01
És Voldemort emeli a tétet.
Ha nem is a leglogikusabb lépés, de legalábbis érthető, hogy az aurorok szigorúan őrzött, bizalmas adatokat tartalmazó aktáinak ellopásával őt bízzák meg. Évek óta nem jár be Sr.-hoz a hivatalba (és előtte is csak Sr. kifejezett kérése ellenére tette), de a jelenléte mindenesetre elfogadható, nem feltűnő a minisztériumiak számára. Az pedig már a Carrow-val közös tűzkeresztségkor is sejthető volt, hogy eljött a bosszú ideje, a nyugalmazott aurorok számára éppúgy, mint Barty Crouch Sr. kis birodalmának aktív hangyáinak, és ehhez személyes adatok kellenek, lakcímek, hozzátartozók, bűnlajstromok. Bizonyos értelemben egyszerű lopás, más dimenzióban viszont nagyon is jelentős feladat, talán önként is jelentkezett volna rá, ha megadatik a lehetőség. De megannyi halálfaló közül, aki tekintélyes minisztériumi tisztségek álcája alatt dolgozik a Sötét Nagyúr tervein, Voldemortnak épp ezt a rohadékot kellett választania, aki ráadásul csak egy huszadrangú gyakornok?
Belenéz a tükörbe: az a higgadt, céltudatos, szenvtelen arc néz vissza rá, amelyet látni akar, de a látvány ellenére is úgy érzi, hogy egész testében reszket, és nem a kudarctól vagy annak következményeitől való félelmében. Bármennyire is undorodik az alkoholtól és hatásaitól, most nagyon azt kívánja, bárcsak megivott volna egy fél üveg whiskeyt indulás előtt, vagy legalább valami lónyugtató erejű bájitalt, amitől letompulna, és megszűnne teljesen minden gyűlöletes érzelemcsonk, komplexus és indulat, amelyek csak hátráltatják Voldemort akaratának beteljesítésében. Carrow talán nem lenne különösebben hasznára most, de még vele is szívesebben végigcsinálná ezt az egészet. Bárkivel, az egész kajánul kóstolgató sleppjével, csak ne magával Dolohovval. Addig folyatja az arcába a fagyosan hideg vizet, amíg úgy érzi, nem csak a hámot égette le magáról, hanem az összes idegvégződése is kifagyott belőle, aztán marad a mosdókagylóba kapaszkodva, amíg el nem múlik az arcáról a hidegmarta vörösség, és vissza nem veszi jogos helyét az eltökélt, halottsápadt közöny.
Mantraként ismételgeti magában a tervet: kell egy pálca, ami nem az ő nevükön van regisztrálva a portán, aztán az ő arcával és a Dolohov rendelkezésére álló hozzáférésekkel bejutnak az irattárba, ahol ilyenkor a madár sem jár, és néhány perc alatt megszerzik az aktákat, aztán visszajuttatják az idegen pálcát, és mehet minden tovább, mintha mi sem történt volna. Mindezt a hétvége esti óráiban viszonylag kevésszámú minisztériumi csicska jövés-menése közepette. Nem tűnik teljesíthetetlennek. De kurva nehéznek igen. És kibaszottul a bőrére fog menni az első gyanakvó pillantás is.
Voldemort bizonyára tud a botlásáról a Foltozott Üstben. Nehezen képzelhető el, hogy van, aki nem tud róla, akkor Voldemort figyelmét sem kerülhette el. Akkor mi ez, büntetés? Próbatétel? Vagy éppen azért küldte erre a lehetőségein felülinek tűnő feladatra, hogy kudarcot valljon, mert méltatlanná vált a szolgálatára, hiszen nem tudott uralkodni magán, előrébb helyezte a saját indulatait a Jegy szövetségénél? De ha ez így lenne, ebben az esetben Dolohovot épp úgy, épp ugyanaz a megtorlás sújtja. Vagy Dolohov csak a csapda része, aki majd elsétál a megfelelő pillanatban? Vagy netán maga az értelmi szerző, aki a színfalak mögött jóval megbecsültebb, bizalmasabb tanítvány, mint ő?
Nem. Ha Voldemort elégedetlen lenne vele, egyszerűen megölné. Igaz, azzal, hogy egyelőre nem engedte be a belső körbe, biztosította, hogy ne tudjon túl sokakat magával rántani. Talán annyira csalódott benne, hogy arra sem találja méltónak, hogy megadja neki a halálos átok utolsó szentségét.  
De Dolohovot magával viszi, ha kudarcot vall, ha beledöglik is.
Olyan, mintha a nyugalom a testén kívül létezne, egy tőle független légburokként veszi körbe, miközben kimért ütemben kopogó léptekkel végigmegy az untig ismerős minisztériumi folyosókon, és udvariasan köszön az ismerősöknek. Még akkor is létezik, amikor végre megtalálja Dolohovot, és azt mondja köszönés helyett, hűvösen szenvtelenül:
- Kész vagy?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Antonin Prior Dolohov

Antonin Prior Dolohov

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
10
▽ Avatar :
Ash Stymest

»
» Szer. 7 Dec. - 21:00

Amikor meghallottam, azt hittem szíven szúrom magamat. Egy késsel, egy bottal, vagy a tulajdon körmömmel kapargatom a bőröm annyira, hogy sikeresen ássak le a bordáim közé. Mert igen, ebben a pillanatban szeretnék meghalni.
A minisztérium mosdójának tükréből bámulom a nekem háttal álló tagot, miközben az hugyál. Na nem,nem azért bámulom, mert szeretném meglesni a méreteit, nem is azért mert a hugy szagra vagyok kíváncsi, sokkal inkább azért, hogy rántsa elő a pálcáját és küldjön meg engem egy Avadaval. Tényleg. Nyírjon már ki valaki!
Ebben a pillanatban ennek örülnék a legjobban, és nem, nem azért mert ez az első szaros feladat amit a kibaszott Nagyúrnak kell teljesítenem, nem is azért, mert nem költhettem el a az ebédemet csak félig - pedig sajtszószos burgonya volt hozzá a köret!! - nem is azért, mert ma szarrá jártattam már a pofámat, nem is azért mert levelet kell ma írnom a feleségemnek, nem azért mert amúgy egész kibaszott nap esett, mert kurvára nem ittam ma még semmi alkohol tartalmút, mert úgy kellett tennem mintha tetszenének a felettesem viccei, nem is azért mert amúgy unom az életemet, mert túl sokszor gondolok Siljére, hanem mert ezt a kibaszott amúgy teljesen fasz megbízást az egyetlen nyomorult személlyel kell ezen a kibaszott Világon végrehajtanom, akit inkább etetnék meg a nem létező macskámmal, mint hogy még egy szót szóljak hozzá. Szóval igen, bárki aki elég bátor, nyírjon ki, mert én esküszöm, hogy nem bírom még egyszer Crouch meglepően markáns pofáján a felemás szempárját bámulni. Mármint akkor melyikbe nézzek, Hogy döntöm el, hogy hazudik? Miért ilyen elcseszettül hamis?
Meg hát jövök neki még egy-két pofán vágással, hiszen a szemem alatti karika emlékeztet arra, hogy milyen jó viszonyt is ápolok az öklével.. el is felejtettem, hogy Ő még nem ismeri olyan jól az enyémet..
Megmosom a kezemet, aztán kilépek a folyosóra, felöltöm az én vagyok a nagykutya képet az arcomra, és elindulok, hogy találkozhassak a végzetemmel. Mármint ha más nem, akkor Crouch biztosan kinyír.. talán még kérnem sem kell.
És megpillantom, elhúzom a számat, és kénytelenül-kelletlenül indulok el felé. A picsába miért? Miért ver Merlin?  Előbb Panda, most meg ez..
Megállok mellette, nem is köszönök, csak morgok valamit, valami köszönés félét, amibe olyan szavak kerülnek, mint szarházi, nyomoronc, dögölnél meg. De ezt Ő nem hallhatja, annyira elharapom.
Megállok tőle tisztes távolságból. Végigmérem, és keserű szájízzel bámulok el mellette.
- Attól függ, hogy mire.. mert mondjuk arra, hogy leszopj.. még nem igazán.. -
Direkt beszélek ilyen hangosan, direkt hangsúlyozom ki a szopás szót, elérve, hogy többen rosszallóan nézzenek felénk.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Barty Crouch Jr.

Barty Crouch Jr.

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Dominic Sherwood

»
» Szomb. 24 Dec. - 0:05
Maga sem tudná megmondani, mi az, amitől ennyire nyugodtan tud végignézni Dolohovon három lépés távolságból, Dolohovon, aki inkább morog, mintsem értelmes szavakat mond, ő meg, aki szintén nem köszönt, ráhagyja: rendben, jó lesz ez köszönésnek. Alaposan végigméri monoklitól cipőorrig, hűvösen, de önkínzó precizitással. Meg sem próbál nem gondolni a történtekre. Mégis miért ment neki? Mégis hogy gondolta? Olyan jó lenne, ha elmondhatná magáról, hogy részeg volt, nem volt magánál, be volt bájitalozva, vagy bármi, de nem. Részeg, az Dolohov volt, de ha józan lett is volna, a kettejük közötti nyilvánvaló fizikai erőkülönbség megkövetelte volna, hogy eszébe se jusson hozzányúlni. Ha legalább pálcával támadt volna neki... dehát aztán előkerült a pálca is. És Dolohov legyőzte. Részegen, összeverve, teljesen is szétesve is legyőzte.
Elpillant. Nem süti le a szemét, de ő az, aki megtöri a szemkontaktust. Még mindig éget a legyőzöttség, még mindig ugyanolyan megsemmisítően megalázó az egész, hogy érzi, hogy újra vérbe borul az arca, vagy éppen kifut belőle minden vér, fogalma sincs, egyszerre érzi minden porcikáját tűzforrónak és jéghidegnek. Igen, legyőzték. És akkor most mit csináljon, boruljon térdre előtte, fogadjon hűbéresküt, mégis mi a faszt csináljon? Lejátszották. Veszített. Voltaképpen soha nem is volt esélye, hogy győzzön ellene. És az egészet miért, mégis miért, kibaszott Selwynért? Dolohovért. Dolohov kibaszott feleségéért. Rohadtul nem változtatott semmin az, hogy véres ronggyá verte Dolohovot a saját rohadt barátai előtt, akik aztán eltakarítottak kettejük után.
Hirtelen fordul vissza a pillantása a másikra, amikor elhangoznak azok a szándékoltak harsány szavak, élesen, metszően vág a tekintete Dolohovéba, és mielőtt gondolkodhatna, kiül az arcára egy idegesítően gúnyos félmosoly, és közelebb lép, túl közel, belemászik az aurájába. Tudja, hogy Dolohov a körülöttük lévőknek rendez műsort, de hirtelen megint visszakapcsol a világ abba a kétszemélyes üzemmódba, amikor minden elhalványul, mert a végén már Panda se számított, semmi sem, csak ők ketten, az ő kibaszott, értelmetlen, elmebeteg szkanderezésük.
- - bólint olyan erővel, hogy félő, összeroppantja a saját nyaki gerincét -, mert már nem is hiszem, hogy van kedvem hozzá. Sőt. Asszem, a retkes farkadat inkább meghagyom a kurváidnak. - Nem teszi hozzá, hogy elsősorban melyik kurvára gondol, de azért ott úszik ez is a levegőben. Farkasszemet néz Dolohovval, és tesz még egy lépést felé, ez már bőven kartávolság, ez már rég túl van minden biztonságos távolságon, pedig valójában egyedül az lenne biztonságos, ha ők ketten soha többé nem kerülnének össze egy helyiségben sem, egy légtérben sem. - Balhét akarsz, Dolohov? Ránk akarod vonni a figyelmet itt, a minisztériumban? El akarod cseszni ezt az egészet? - sziszegi, ő ellenben olyan halkan beszél, hogy sokkal inkább gondolatolvasás megérteni, mintsem puszta hallásértés. - Akkor miért nem mondod el egyenesen Neki, hogy berezeltél? - A keze automatikusan találja meg Dolohov vállát, és automatikusan veregeti meg, és automatikusan fagy az arcára az a higgadt félmosoly, pedig ő rohadtul nem higgadt, ez csak a külvilágnak szól, az agya mélyére szorult, gépies racionalitás akarja megmenteni a helyzetet, és feledhető, lényegtelen, baráti ugratássá transzformálni Dolohov szavait. - Biztosan megértené... - Belebámul a másik szemeibe, minden alig hallható szava szinte csöpög a gúnytól, a nagyon is provokáló, de mégis uralhatatlan gúnytól.
- Később megverhetsz vagy megátkozhatsz miatta. Hagyni fogom, ha akarod. És úgy tűnik, szükséged is van rá... De most dolgunk van. Addig próbáld meg elfelejteni, hogy majdnem megvoltál. Mert te is tudod, hogy majdnem megvoltál. - Erőt vesz magán, és erőszakkal lehúzza a válláról a kezét, és hátralép egy fél lépést: ez még mindig bőven elég szoros közelség ahhoz, hogy a beszélgetésüket ne hallgassa végig minden kibaszott minisztériumi seggfej.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Antonin Prior Dolohov

Antonin Prior Dolohov

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
10
▽ Avatar :
Ash Stymest

»
» Hétf. 26 Dec. - 0:30

És be kell vallanom, hogy nem hat meg, hogy retkesnek nevezi a farkamat, mert sokkal nyugodtabb avgyok azzal a tudattal, hogy ez a seggfej nem vonzódik hozzám, mint azzal a gondolattal, hogy bármit is érez irányomban, mármint a gyűlöleten kívül.
Meg aztán sokkal jobban szórakoztat az, hogy nem bírja tartani velem a szemkontaktust, hogy nem bírja nézni a monoklit amit tőle kaptam, hogy idegesíti a farkasvigyorom. És legszívesebben az orra alá dörgőlném, hogy én azóta is a szerelmével alszom, és hogy bassza meg. Mert napokig kurvára fjt az oroom, meg ez a szaros monokli, és a főnököm is furcsán bámult rám miatta. És ez a seggfej még csak a tekintetemet sem tudja állni. Bassza meg amiért ilyen beszari pöcs. Pedig vagy egy jó fejjel magasabb nálam, meg aztán testesebb is. Olyan jó nagydarab akit az ember inkább izmosnak tart, mintsem dundinak, akitől azért igyekszik megtartani két lépés távolságot. Kivéve engem. Majdhogynem éhezem arra, hogy Crouch agyára mehessek, hogy láthassam ahogyan kivetkőzik az álcából, leveti azt a finom maszkot amit igekszik magára aggatni, hhogy láthassam megrándulni a szemöldökét, a szemében a gyilkos pillantást. Mindennél többet ér nekem ezekben a vészterhes időkben. Legalább elvonja a figyelmemet Pandáról, meg Siljéről.
Csak megforgatom a szememet. Ez tényleg nyomorult egy ember. Látszik, hogy a Sr. rokona.
- Faszikám.. mert az nem feltűnő, hogy úgy állsz velem szemben, mit aki mindjárt rám küld egy avadát..-
Fintorgok. Olyan amatőr!
-És persze az sem feltűnő, hogy suttogsz... -
A hangom lekezelő vele szemben, de igazán halkra veszem. És mire jó az ha az ember aranyvérű, ha nem arra, hogy egyszerre tudjon rettentő lekezelően beszélni, és közben nyájasan mosolyogni?
- Szóval próbálj meg úgy tenni, mitnha világi cimborák lennénk.. vagy apád kibaszat minket innen.. -
Szerencsétlen gyerek nem elég, hogy karót nyelt, még az apja is seggarc.
És elvigyorodom, mert végre nem játsza a messiást. Az előző kis monológját sikerese figyelmen kívül hagytam, felesleges olgo lenne felhúznom magamat rajta. Majd beverhetem a képté a küldetésünk befejezése után is. Elvégre Ő megvár.. de a Nagyúr nem. Bassza meg magát a Nagyűr.. meg a hülye kígyóját is!
- Tudom.. és remélem, hogy egyszer tényleg megleszek majd.. -
Rákacsintok, aztán pedig fejemmel jelzek neki, hogy kövessen.
Különösképpen nem hat meg, hogyha mellettem sétál, de az sem ha mögöttem ballag. Ne igazán figyelek rá. A kezeimet zsebre vágom, a lépéseimet szokásos tempómr váltom. Olyan, mintha a szokásos ebédemre indulnék egy jó barátommal karöltve. Annyi különséggel, hogy nem megyek ebédelni, és Crouch nem a barátom, na meg nem is jó.
- Lusovszkij add a pálcákat, a Főnök le akarja ellenőrizni. Tudod még mindig keresik azt aki betört múltkor arra a Főosztályra.. -
Letámaszkodom két kézzel az asztalra, szemeimmel pedig a beszedett pálcákat bámulom. Mióta a Minisztérium kiszagolta, hogy halálfalók vannak idebent, ezerszer óvatosabbak. Minden egyes varázslónak aki nem itt dolgozik, a beérkezése pillanatában le kell adnia a pálcáját. Na nem mintha ez bármit is meg tudna akadályozni.
Az ürge hitetlenkedik, én meg majdnem mleköpöm. Piszkos sárvérű.. aztán csak-csak oda adja azokat a pálcákat.
Öt perccel később már a liftben állunk, én pedig az ujjaim között forgatom Őket. Biztos nem fogom a sajátommal elkövetni ezt a bűnt.
- Na Crouch válassz! Melyiket dugjam föl a seggedbe? -

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Barty Crouch Jr.

Barty Crouch Jr.

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Dominic Sherwood

»
» Hétf. 26 Dec. - 1:16
Megfeszül az állkapcsa. Hm. Igaz. Kibaszott Dolohovnak legalább abban kibaszottul igaza van, hogy lófaszt sem ér egyetlen mondata sem, amíg nem tud uralkodni a testbeszédén.
És noha már leélt tizenhat évnyi tisztes varázslóéletet úgy, hogy a legkisebb rezdülésein is megtanult folyamatos kontrollt gyakorolni, ez az egész kibaszott Dolohov közelében egyszerűen nem működik. Az egy dolog, hogy kibaszott Dolohov valamelyik ősét évszázadokkal ezelőtt véletlenül telibetalálta egy üveg mágikus vodka, és arra kényszerítette, hogy bunda helyett emberalakot öltsön, de az már merőben más kérdés, hogy valamiért kibaszott Dolohov közelében neki is olyan könnyű lemenni állatba, hogy akár el is kezdhetne gondolkozni az animágia elsajátításán.
Jobb. Dolohovnál. Jobb. Kell. Hogy. Legyen. Jobbnak. Tartja. Magát.
De kibaszottul nem tud jobb lenni nála. És ez tényleg mindennél jobban fáj. Ez kibírhatatlan, bassza meg. Olyan merev mosolyra húzódik a szája, miközben bólogat, hogy félő, pillanatokon belül széthasad tőle az egész arca.
- Nem azzal kezdeném - jegyzi meg szenvtelenül, erre legalább tényleg könnyű válaszolni, mert tényleg nem. De hogy rá bírna-e küldeni egyáltalán bármit újra az egyenlítés reményében? Akarná-e, hogy újból megméressen, ha lehetséges, hogy újból könnyűnek találtatik? Tényleg ilyen rohadtul be van szarva attól, hogy pálcát kell emelnie Dolohovra, hogy minden kibaszott zsigere remeg tőle odabent?
Rendben. Talán tényleg a halálos átokkal kezdené.
- Higgadj le. Te talán pont nem voltál magadnál, de ők láttak már korábban is. Ilyen az arcom - közli ugyanazzal az odafagyott, minden lazaság nélküli félmosollyal, aztán már nem is próbál mosolyogni, mert ettől a kacsintástól még a végén tikkelni kezdene. És ennek a rohadéknak még a kibaszott apját is meg kell említenie, persze, anélkül nem lenne teljes a teadélután.
Gyakorlatilag fizikai fájdalmat okoz Dolohovot követni, egyébként sem az a típus, aki könnyen fogad akár nonverbális utasításokat másoktól kevés kivétellel, és ezen a helyzeten az sem változtat igazán, hogy technikailag Dolohov mellett sétál, és nem mögötte. Átlagosan kifejezéstelen arccal hagyja, hogy Dolohov befektesse a Lusovszkij nevű fickót (komolyan, mi a faszom ez, hol vannak a tisztavérű britek, csak külföldi vendégmunkások dolgoznak ebben az elbaszott minisztériumban? nem csoda, hogy Dolohov máris ilyen jól beilleszkedett), és ezzel meg is vannak a pálcák. Laza. Nagyképűen laza, meg elnagyolt és gondatlan.
- Mindenképp a vékonyabbat. Fenn kell tartanom a lehetőséget, hogy esetleg mégis megkívánsz, és tartok tőle, hogy egy pálca után a farkad már csalódás lesz - mordul szárazon, és elveszi az egyik pálcát. - Lusovszkij bizonyára nem fog emlékezni rá, hogy elkérted a pálcákat, mi? Azt hittem, ennél kifinomultabb tervre ekkora az arcod. Szinte égek a kíváncsiságtól, hogyan tervezed a folytatást. - De valószínűleg ennél finomabb megoldásokkal nem lehetne hamar lezavarni az egészet, úgyhogy nem firtatja tovább a témakört, inkább a lényegre tér, amíg még ketten vannak a liftben:
- Nem-minisztériumi pálcával is hozzáférsz az archívum bizalmas anyagaihoz?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Antonin Prior Dolohov

Antonin Prior Dolohov

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
10
▽ Avatar :
Ash Stymest

»
» Szomb. 31 Dec. - 7:14

A képem meglepődötté válik, haalmas vigyor kúszik közben az arcomra és úgy bámulom mintha épp azt várnám, hogy bevallja, a kedvenc seprűmet vette nekem karácsonyra.
- Neked komolyan minden egyes napot ezzel a pofával kell eltöltened? Én azt hittem, hogy ez csak valami jól begyakorolt 'szarok a világba' nézés.. de ember.. esküszöm sajnállak!-
És felnevetek, kínosan, mert hát melyik univerzumban sajnálnám pont én Croucht? Valószínűleg semelyikben. Előbb sajnálnám a Sr.-t amiért azzal a tudattal kell élnie, hogy ilyen fia van. Valószínűleg én is kitérnék a hitemből, hogyha Juniort kellene nevelgetnem. Mindig ezzel a savanyű képpel bámulna, nem lenne képes mosolyogni, és ahelyett, hogy lovagosat játszana, egészen biztosan abban lelné örömét, hogyha apró állatokat kínozhatna.
- De én azt még mindig nem értem, hogy te hogy kerültél bele ebbe.. -
A szarba. Amiben most mindannyian nyakig úszkálunk feltartott fejjel, és csak remélhetjük, hogy a Nagyúr nem csap bele, hogy aztán már a szánkat verdesse a cucc.
De Crouch hűségesebb nálam. Sokkal odaadóbb, sokkal többet akar ebből az egészből, mint én valaha akarni fogok. És vigyáznom kell mit kotyogok el neki, mert bármikor megölethet.
És már ott állunk a liftben. Megtámaszkodom az egyik falnál, és a saját cipőm orrát bámulom, mert még annak a látványa is kellemesebb Crouch fejénél. Bármi kellemesebb, mnt az Ő fancsali, beképzelt arcát nézni, és azon filozofálni, hogy a szeme vajon a belső viszályaitól lett két színű, vagy amúgy is ilyen szerencsétlen. Lehet, hogy Ő a megtestesült gonosz fia? Vajon lehetséges, hogy ez a jel azt mutatja? Hogy valamilyen ősi gonosz sarja?
Felvonom a szemöldökömet bírálását hallgatva, arcomra pedig lassan kúszik egy félelmetesnek szánt mosoly, ami csak ma, csak neki azt tükrözi, hogy 'csak most jön az igazi szopás'
- Neee.. Crouch, Crouch, Crouch.. azt hiszed, hogy ennyire balfasz vagyok? Pontosan tizenhat percünk van visszaérni, mielőtt az aurorok nagykutyája megérkezik a kettes számú kandallón.. -
A karórámra nétek. Picivel kevesebb, mint tizenhat perc.. de ez most kevésbé lényeges.
- Te tényleg azt hitted, hogy gardedamnak kellessz mellém? Szegény Crouch.. pontosan három perced lesz kitalálni, hogy az a sárvérű fasz miként kussoljon, és további kettő perced eltűnni.. -
Vigyorom egy pillanatra vicsorrá szélesedik, hogy aztán megszelidüljön és csak egy apró félmosollyá alakuljon.
- Ugye tudod, hogyha én bukok, buksz te is ? -
És ahogy a lift közeledik, a hangulat egyre fagyosabb lesz. Izgulok, sőt kifejezetten félek, hogy az egész nem fog jól elsülni, hogy elkapnak és életem hátralévő részében az Azkaban sivár kőfalai között fogok megrohadni. De nem mutatom. Csak meredek előre érzelemmentes tekintettel, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy készülök meglopni Anglia legbefolyásosabb és legveszélyesebb szervezetét.
Mint aki álomból ébred, tekintetem olyan nehezen fókuszálnak rá, mintha egy pillanatra elfelejtettem volna,hogy nem vagyok egyedül.
Aztán pedig szerényen elmosolyodok, megszorítom a vállát, mint egy balga kisfiúnak aki éppen arról kérdez, hogy ha nem fogom a seprűt tudok-e repülni..
- Szerinted miért hoztuk el ezeket a pálcákat? Azt hittem ennél okosabb vagy.. -
Lesajnáló pillantás.
- Tök mindegy, hogy kinek a pálcája.. miután az auror főparancsnok visszajön tizenöt perc múlva a kettes számú kandallón, egyenesen ahhoz a balfékhez fog menni, el fogja kérni a pálcákat és találomra ellenőriz pontosan kettő darabot. Ha mázlink van pont nem ellenőrzi azt az egyet, amivel én dolgozom, ha nincs mázlink, akkor igen... és ezért kell nagyon okosnak lennünk Crouch. Nagyon balfék az összes fő kolompos. Naivak. Bármit meg tudsz csinálni külsős pálcával, mindenhez hozzá tudsz férni.. de ha pont azt a pálcát fogja meg, tudni fogja.. és az a balfék emlékezni fog rám, én meg emlékezni fogok rád.. és érted.. hirtelen már nem csak az állunkat verdesi a szar, hanem alá is merültünk benne.. -
Nagy levegőt veszek, és olyan mélyre fúrom a tekinttetemet az övében, amennyire ez lehetséges. Pillantásom meglehetősen őszinte, és... bizakodó.
- Éppen ezért ki kell törölnöd erről a húsz percről az emlékeimet.. -
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Barty Crouch Jr.

Barty Crouch Jr.

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Dominic Sherwood

»
» Szer. 25 Jan. - 20:43
Szenvtelenül néz vissza rá, és elengedi a füle mellett a megjegyzést. Ugyanmár. Ennél még Dolohovtól is többet vár. Lassan az a megjegyzés jön, hogy születésekor operálták a seggébe azt a bazinagy karót, vagy hatéves korában nyelették le vele? Szánalmas.
- Én is folyamatosan ezt kérdezem magamtól – közli nyugodtan, aztán vállat von. – Egyelőre arra jutottam, hogy a te minisztériumi karriered jelent neki a legkevesebbet a többi lehetséges végrehajtó közül. Meg aztán, egy századik aktatologató csicska talán nem kelt akkora feltűnést, mint valaki, akinek pozíciója is van.
Vár erre bármilyen reakciót? Nem igazán. Dolohov valószínűleg pont annyira elkötelezett Voldemort iránt, mint Carrow vagy a többi haverjuk, vagyis semennyire. Ez máskor bizonyára dühítené, de Dolohov túl sok más okot is ad a dührohamokra, úgyhogy ez már meg sem üti az ingerküszöböt. Nem lehet, hogy mindenki képes legyen felfogni a Sötét Nagyúr áldozatos munkájának jelentőségét és valódi természetét. Kellenek ilyenek is, akik nem gondolkodnak, csak félelmükben vagy a saját hasznuk reményében végzik el a rájuk bízott feladatot. Voldemort őt is közülük valónak tartaná? A gondolat szúr. Úgyhogy neki sincs valami sok kedve a muszájnál többet beszélgetni, elnéz Dolohov válla felett, befelé koncentrál, hogy kiürítse az elméjét és az indulatait.
Szinte meglepetten emeli vissza a pillantását Dolohovra a teátrális megjegyzés hallatán. Ingerülten rándul a szája erre a mesterkélten baljósló mosolyra.
- Igen, pontosan azt hiszem. – Mindazonáltal a pillantása követi Dolohovét, aztán a saját órájára fordul. Tizenhat perc. Elég lehet. Nem kényelmes, de elég lehet. Vagy elég lehetne, ha jobban ismernék egymást, és képesek volnának olajozottan együttműködni, mint két egymásba kapcsolt fogaskerék. De ez kizárt.
Néhány másodpercig még mérlegeli az önelégült szavakat, még egy másodpercig kalkulál, aztán megrázza a fejét. – Rendben, már nem hiszem azt, hogy ennyire balfasz vagy. Most már abszolút biztos vagyok benne. – Elfintorodik. Hogy lehet valaki ennyire idióta, ennyire gondatlan? Ez még Dolohovtól is elmebetegen kamikaze húzás így. – Örülök, hogy végre neked is eljutott a tudatodig, hogy ezt együtt csináljuk. Ebben az esetben különösen hízelgő, hogy nem érezted szükségét, hogy beavass a tervedbe, hogy legyen időm biztonságosan feltölteni a nekem szánt fehér foltokat. Micsoda… bizalom.
Bár arra játszik, hogy Dolohov végre felfogja a helyzet súlyát, és esetleg elkezdjen egészséges mértékben beszarni, amit mond, tulajdonképpen igaz, és ez rendkívül zavarbaejtő. Eddig azt gondolta, van egy kész, teljes terve, annyira magabiztosan kezdett bele – és persze neki magának is volt egy koncepciója, egy alaposan kidolgozott, b, c és zs tervekkel megtámogatott, ennél jóval óvatoskodóbb és körülményesebb, ergo rendkívül energiaigényes ötlete –, de az, hogy Dolohov egyszerűen csak önkényesen épített egy vázat, és arra apellált, hogy a hiányzó részeket majd ő helyben imprózza össze… nos, ez vagy arra utal, hogy kiverte az agyából azt a szemernyi józanészt is, vagy arra, hogy ennyire jónak tartja őt, és feltételezi, hogy egy kicsit megszorongatja ugyan a mélyvízzel, de tud teljesíteni, és semmiképp nem vallanak kudarcot. Kutatóan néz végig a bicskanyitogató vigyorba torzult arcon. Hát ez… édes.
De aztán Dolohov folytatja, olyan fejjel, mintha legalábbis azon szerénykedne, hogy feltalálta az önbűvölő pálcát, és akkor már ő sem tud uralkodni az arcára kiülő frusztrált, ingerült tehetetlenségen. Erőből söpri le magáról Dolohov kezét.
- Tehát ez a kibaszott nagy terved? Ez? Hogy a parancsnok esetleg nem ellenőrzi majd pont azt a pálcát? – Hitetlenkedve megrázza a fejét, és kirázza a görcsöt az önkéntelenül ökölbe szoruló kezéből, mielőtt még az ujjaiba is átszivárogna a fejében már nagyon is létező vágy, hogy letörölje azt az ostoba vigyort Dolohov arcáról. – Briliáns, baszki, igazán briliáns. – Összehúzott szemmel néz vissza Dolohov szemébe. Hát persze. Ez a seggfej tudja, hogy nem fogja itt hagyni, hogy neki fontos ez az egész, és ha beledöglik is, végig fogja csinálni, meg fogja szerezni a dokumentummásolatokat. Az utolsó mondat után egy percre lehunyja a szemét, gondolkodik, aztán visszanéz Dolohovra. És nagyon bizarrul, nagyon lágyan elmosolyodik.
- Ennyire élvezted, amikor bent voltam, hogy újra be akarsz engedni? – kérdezi halkan, undorítóan bizalmasan, mintha csak belülről duruzsolna hozzá, mint a kocsmában az Imperius hatása alatt. – Ma igazán a kedvemben akarsz járni, Antonin… Hát rendben. Kitörlöm az emlékeidet. Sőt úgy fogom módosítani őket, hogy ha kihallgatnak, ártatlan legyél, mint a ma született bárány. Sőt lehet, hogy olyan jó leszek, hogy nem fogom véletlenül az elmúlt húsz perc után küldeni a kis barátnődről szóló intim emlékeket. – Felemeli a kezét, és vérlázítóan gyengéden meglapogatja Dolohov pimasz arcát, aztán előhúz egy összetekert pergament a zsebéből, majd mintha valami mugli vetkőzőslány melltartójába dugná, odacsúsztatja a másiknak. – Meglepetés: itt vannak az aurorakták részlegének ehavi titkosításai. Nem voltam benne biztos, hogy ehhez is hozzáférsz.
Nem mintha ilyeneket az apjától meg lehetne szerezni. De az apja közeli munkatársaitól már jóval egyszerűbb, ő pedig a zűrös kiskamaszkorában eléggé közeli  kapcsolatba került némelyikükkel... De ilyeneket legfeljebb akkor kötne Dolohov orrára, ha már két hete halott lenne, és nekromancia kényszerítené a bomló szöveteit a válaszadásra.
Mikor a lift megáll az irattár szintjén, vesz egy mély levegőt, odabólint, és kilép a folyosóra. Mintha mínusz harminc fok lenne idelenn. Dolohov génjei nyilván otthon érzik magukat. Próbál uralkodni a remegésén.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Antonin Prior Dolohov

Antonin Prior Dolohov

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
10
▽ Avatar :
Ash Stymest

»
» Szer. 8 Márc. - 22:29

Csak felhorkanok. Különösképpen nem tud megbántani. Nem hinném, hogy lenne olyan amivel Ő képes lenne engem megbántani. Mármint szidhatná az anyámat, de én is gyűlölöm, szidhatná a nejemet amiért beverném a képét mert hát a nejem, de általában én is szidom.. szidhatná apámat aki alapból seggarc és szidhatná Siljét amiért szintén a szájába taposnék, de az, hogy azt boncolgatja, hogy a Nagyúr a kígyójának a farka legvégén lévő pikkely alatti kosszemnek tart, nem hat meg.
-És akkor te mi vagy neki? Az értéktelenség legalja? -
Az orrom alatt dörmögöm csak, de azt sem bánnám igazán ha meghallaná. Végülis mit tehetne? Mit tudna nekem még adni amit eddig nem adott? Egyszer majdnem megölt, és ezt überelni valószínűleg sohasem tudja majd míg nekem mindig ott lesz a Pandával való kapcsolatom.
Már csak azt kellene megmagyaráznia valakinek, de roppant sűrgősen, hogy miként lehet ezt az alakot úgy ötpercnél tovább elviselni. Mert még ha untatna és az ásításba nyúlna a pofám az még olyan istenes lenne. De ez, ez a maszlag ami ömlik belőle, még csak arra sem elég, hogy egy picit is felpiszkáljon.
- Nem vagy ma formádban hősszerelmes.. Szedd már össze magadat. -
Türelmetlenül sóhajtok, mintha tényleg olyan kibaszott nagy gond lenne, hogy nem olt szarrá. Pedig titkon élvezem is. Valahol mélyen legbelül.
Vágok egy fintort. Meg mégegyet. Aztán mereven bámulom a talajt magam előtt és elképzelem, hogy milyen szép lenne ha ezt a padlót Crouch nyalná tisztává. És ezen a gondolaton meg elmosolyodom.
- Ha esetleg van jobb ötleted, akkor hallgatlak. Ha meg nincs akkor fogd be a pofádat. Nem vagyok hadvezér, hogy terveket szövögessek. Ha nem tetszik mondj jobbat és én benne vagyok, de ha nem, akkor inkább ne is beszélj. Néha igazán nehéz elviselni azt a mocskot ami a szádnak nevezett résen ömlik a Világba.. -
Rámosolygok. Valahol mélyen szeretném kiprovokálni, hogy megitn beverje a képem. Na nem mintha olyan kibaszott nagy öröm lenne ahogy az ökle a vékony bőrömet érinti, de legalább kirántana ebből az elcseszett körből amiben a mindennapjaimat élem. A Panda-Silje-Halál körforgásból. Egyszer talán majd megköszönhetem Crouchnak, hogy életben tartott.
Valószínűleg elment az eszem mikor kimondtam a tervem. Iagzából valahol akkor mehetett el, amikor kigondoltam, és én egészen sokáig nem voltam abban biztos, hogy ki is fogom mondani. De megtettem, és ez egy egész lavinát indít el. Mert hát képtelen vagyok nem emlékezni Crouchra.
Elfintorodom, de nem rántom el az arcomat. Pedig undorít. Az ujjai nedvesek, mintha kissé ideges lenne, meg hát az egész jelenet olyan buzis.
- Tudod megtehetnéd.. de nem fogod.. mert haszonleső vagy. Neked aztán mi hasznod lenne abból ha nem emlékeznék a kis barátnőmre? Akkor Pandán kellene minden beteg vágyamat kiélnem, azt pedig te igazán nem akarhatod.. -
És megpaskolom a kezét még éppen akkor mikor az arcomat érinti.
Felhorkanok. Hát persze, hogy megszerezte. Ki ne szerezné meg ha az apja ekkora kutya itt a korcsok között?
- Ugye nem várod, hogy most meg is simogassam a fejdet, mint valami jó kutyának? -
Gúnyos vagyok vele miközben a pergament bontogatom. Összehúzot szemöldökkel bámulom, értelmezem, és a pergament bújva követem.
A lépteink túl hangosak, nekem meg akaratlaul eszembe jut, hogy mi van ha mégis valaki erre jár. Kiráz a hideg. Talán egy picit borzongom a hűvöstől, de ha így is van, én neki ezt nem mutatom. A fényesre sikált csempéken elmosódva látszunk. Ő a robosztus alakjával, karótnyelt testtartásával, és én az alacsonyabb, nyúrgább és szertelenebb alak. Ha nem gyűlölném elvi okok miatt, megkockáztatom tökéletes páros lennénk.
Az ajtóhoz érve hátrapilantok, és az elcsent pálcát a zárhoz érintve engedem be magunkat. Ahogy a zár kattan egy elégedett mosolyt vetek rá, benyomom az ajtót és rábámulok. Kihívón.
- Csak utánad. -
Mert ha már nekem nyakig kel a szarba ülnöm, igazán szeretném, hogy Ő is tegye ugyan azt.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Barty Crouch Jr.

Barty Crouch Jr.

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Dominic Sherwood

»
» Szer. 31 Május - 21:14
Csak vállat von, Dolohov hozzá hasonlóan árnyékra vetődött: az ő helyzetében ez a megbízás inkább bizalmat sugall, veszélyes bizalmat, elvégre mégiscsak egy iskolás kölyök, bármennyire is nem érzi magát annak (és racionális megfontolások alapján: bármennyire is az apja árnyékának és az ebből következő inkább vélt, mint valós lehetőségeknek szól ez a bizalom).
A verbális adok-kapok mindenesetre határozottan nem elég intenzív ahhoz, hogy csökkentse a feszültséget, így inkább befogja a száját. Egy kicsit (nagyon?) csalódott Dolohovban, ingerülten rándul a szája a visszavágásra, nem a sértés miatt (az igazán vérszegény, úgy tűnik, egyikük sincs most igazán formában, ennek a gyerekes vagdalkozásnak nincs meg itt az élettere), de igenis, ha valakiről, hát róla tényleg azt gondolta, hogy valami elbaszott hadvezérnek képzeli magát, és képes lesz előállni valami használható tervvel. Ez meg az ő mércéi szerint nem igazán tűnik csont nélküli dobásnak. De Dolohové a hazai pálya, mégiscsak ő dolgozik itt, és ha nem is így lenne, most már akkor sincs nagyon van más választása, mint alkalmazkodni hozzá, és megpróbálni kihozni ebből a maximumot. Amit lehet.
Azt persze nem bízta Dolohovra, hogy az ő bőrét mentse, de erre megvan a terve. Az apja titkárnőjénél becsekkolt, statisztikai alapon akár órái is lehetnek, mire Sr. fogadja, csak hogy lebassza, amiért a munkahelyén zaklatja a hülyeségeivel, ennél jobb alibit nem tud kitalálni. Csak megszerzik az aktákat, kitörli Dolohov emlékeit, és visszaül az üres konferenciateremben a bőrfotelbe a földimogyorós tálka meg egy köteg heti Próféta mellé, a kutya se fogja észrevenni, hogy egyáltalán elment. Dolohov meg, ha ennyire vagány, majd megoldja a pálcakérdést a főnökével vagy akivel akarja.
Csak megszerzik az aktákat... megszerzik. Megszerzik. Megszerzik.
Kibaszott Dolohov.
Egy nagyon hosszú szemvillanásig minden energiáját igényli, hogy ne rántsa elő a pálcáját, ne vágjon ököllel az arcába, ne legyen fontosabb, hogy most azonnal ki akarja nyírni, mint az, hogy dolguk van, amit ketten kell elvégezniük. Selwyn nevének említése repesz a tervben. Most nem veszítheti el a fejét. De begyakorolta, Merlinre, rohadtul begyakorolta, hogy ne jelentsen semmit ez a név, hogy a szavak üres, értelmetlen félhangokká essenek szét. Autogén tréning: az izmok ellazításának gyakorlata (az izmai kibaszott kövek), a végtagok melegségérzése (minden tagja kibaszottul jéggé van dermedve), koncentráció a szívverésére (robbanni készülő kézigránát a mellkasában)…
Na, erre tudna mit mondani. De nem mond semmit, csak hátralép, hogy véget vessen a túlságosan idegtépő közelségnek, és amikor egy másfél perccel később megszólal, ez már megint a szar is íztelen hidegsége.
- Én a helyedben legalább a végrehajtásra koncentrálnék, ha már ennyire szar vagy a tervezésben.
Igazából de, rohadtul azt várja, hogy ha nem is hálás, de legalább együttműködő legyen, de az ingerültségének csak annyi látható jelét adja, hogy megfeszülnek az állkapcsa körüli izmok, miközben visszanyeli az éles választ. Rohadtul nem egy csapatjátékos alkat, mással se lenne könnyű, de Dolohov igazán nem teszi könnyűvé. Így nem jutnak semmire. És muszáj, hogy jussanak valamire, a lehető legtöbbre, egyszerűen nincs más opció. Ha úgy tetszik: az élete múlik rajta.
Lehunyja a szemét, hosszan kifújja a levegőt, mielőtt kilépne a liftből, azután viszont minden rezdülése  a feladaté – olyan élesen figyeli a néma folyosókat, miközben eljutnak az irattárig, és Dolohov felnyitja a zárat, hogy tényleg semmi másnak nem jut hely a tudatában.
Még egy ingerült fintorra vagy vállrándításra sem futja.
Rendben, legyen így.
Elsőként lép be a kartotékszekrényekkel és telezsúfolt polcokkal teli helyiségbe, néhány másodpercig vár valamilyen jelet, hogy nincsenek egyedül (preformált és hihetőre ismételt félmondatok és szövegrészletek villannak fel az agyában, hogy mégis mi a fészkes fenét keresnek ők itt ketten Dolohovval) – de valóban nincs itt senki. Akkor már nem érdekes, az ajtó csukódása után meg se próbál lábujjhegyen járni, azonnal indul az akták felé, hogy minél hamarabb átlássa a rendszert, ami, sajnos kevésbé tűnik kényszeresen gondosnak, mint az kényelmes lenne. Dolohovról szinte el is feledkezik, már nem apellál rá, hogy bármi továbbival hajlandó hozzájárulni a sikerükhöz, csak cselekszik, mintha egyedül lenne, maximális koncentrációval és precizitással.
A nyugdíjazott aurorok aktái legalább egy helyen vannak, ez jó. Ezeket meg se próbálja lemásolni, szorít az idő, és vajmi kevéssé tartja valószínűnek, hogy valakinek pont most lesz rájuk szüksége, mire észreveszik, hogy eltűntek, már nem lesz könnyű felgöngyölíteni a szálakat, így aztán egyszerűen csak kiválasztja azokat, akik az évszámrendezés szerint valószínűleg még élnek, összezsugorítja, és zsebrevágja őket.
Az állományban lévőek viszont… egyszerűen túl sokan vannak ahhoz, hogy ne keltsen szinte azonnali feltűnést, ha ellopják az aktáikat. Igaz, itt a rendezetlenség előnyt jelenthet, szinte alig van bármi is a helyén, amint kinyitja a fiókot, egyből világos, hogy ez nem a teljes állomány, így aztán kénytelen név szerint keresni, és innen-onnan elő is kerülnek hiányzó akták, de az, hogy minden aurort megtaláljon, messze túlterjedne a lehetőségeiken, így még keres és talál annyit, amennyit név szerint ismer, de teljességre már nem törekszik (és ez még ebben a feszült helyzetben is fáj a perfekcionizmusának). Aztán persze, amikor megpróbál másolatot készíteni a jókora aktakötegről, bebizonyosodik az előzetes sejtése is, hogy másolásvédő bűbáj van rajtuk. Hát, ez várható volt. B terv: ráhelyezi a legfelső aktára a magával hozott tekercset és a Zsebpiszok közben vett gyorskopírpennát, megbizonyosodhat arról, hogy ezek a hamisított másolatok csak össze-vissza kevert szavak, és a kutyát se fognak megtéveszteni, de talán egy kicsivel meghosszabbítják az időt, amíg feltűnik a dokumentumok hiánya. A kész másolatokat mindenesetre nem egészen teszi a helyükre, csak nagyobb részt, ahogy az eredetijüket is találta.
- Hol töröljem ki az emlékeidet? – pillant Dolohovra abban a rövid szünetben, amit a szélsebesen dolgozó penna lehetővé tesz. – A liftben megfelel?
Remélhetőleg ebben sikerül egyetértésre jutniuk, mire az utolsó auroraktát is összezsugorította és elsüllyesztette a talárzsebében a pennával együtt, és végre mehetnek. Persze eszében sincs a pálcaleadásig kísérgetni Dolohovot és tönkretenni a saját alibijét. Ha ezt nem lehetett máshogy megoldani, és bele kellett keverni egy szemtanút, oldja meg Dolohov, mit csinál vele, de az ő jelenléte csak fokozná  a helyzet említésre méltó jellegét, az egész biztos. Az órájára pillant: jól kalkulált, egész jó időt futottak.
Mély levegő.
- Készen vagy?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Antonin Prior Dolohov

Antonin Prior Dolohov

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
10
▽ Avatar :
Ash Stymest

»
» Hétf. 12 Jún. - 10:44

Az egész egy kibaszott vicc. Kikúrt nagy vicc. Még hogy Ő meg Én, egy közös ügyben járunk el. Ki az a keménykalapos fasz aki ezt kitalálta? És miért? Engem vagy Őt akart jobban szopatni?
mindketten belefeszülünk az egészbe. Se Ő se Én nem akartam ezt igazán. Szenvedünk, nem is tudunk igazán jól együtt dolgozni. A lépéseink nincsenek szinkronban, de még csak a kicseszett gondolataink sem. Csak vagyunk. Két idegenként haladunk és cselekszünk. Rögtön lebuknánk, ha meglátnának minket együtt.
Az egyetlen közös bennünk, hogy mindketten gyűlölet teljesen bámulunk magunk elé. Alig szólunk egymáshoz, és minden valószínűséggel jól elátkozzuk azt aki ezt kitalálta, vagy ha Őt nem is, egymást biztosan. Zavar a jelenléte, és abban is biztos vagyok, hogy Ő sincs kibékülve az enyémmel. Zavara  kisugárzása, és olyan szívesen kevernék le neki egyet, hogy megváltoztassam ezt a hülye fapofáját amivel maga elé mered.
A zár kattan, az én szívem meg egyre hevesebben ver. Mert tényleg szar a terv. Szar Ő is, meg szar vagyok én is.
Hagyom, hogy Ő besurranjon, én pedig kilépek és őrködöm.  Már ha ezt az egészet őrködésnek lehet nevezni. Hogy állok a falnak dőlve és mereven bámulom a liftet. A lábam idegesen jár egy helyben.
Mi tart neki ennyi ideig, miért nem jön már ki? Miért nem hagyom itt? Miért? Miért? Miért?
A kérdések a fejemben visszhangzanak.
Olyan szívesen hagynám itt, és lépnék le. Csak hát magával rántana a szarban, ahogy én is  gondolkodás nélkül húznám magammal. Mert nehogy már egy olyan szardarab mint Crouch megússza. Még akkor se, ha az apja majdnem az atyaúristen. Nincs joga hozzá. Nincsen. Ha én pusztulok, pusztuljon Ő is. Süllyedjen jó mélyre a szarban. Hullámozzon neki is. Adjanak egymás mellett lévő cellát az Azkabanban, hogy a végítélet előtt még egyszer kitekerhessem a nyakát, vagy ha azt nem is legalább eláraszthassam a Pandáról szóló emlékeimmel, hogy szenvedjen. Olyan istenigazából. Olyan kínkeservesen. És csókolják meg őt előbb a dementorok, és akkor esküszöm még élvezni is fogom. Ha Ő kilehelte, lehelhetem én is. Akkor már mindegy, mert hát én bírtam tovább. Ha egy kibaszott másodperccel is, akkor is tovább bírtam.
És még mindig bent van, nekem meg az idegeim kötélen táncolnak. Mert tényleg mi a faszt csinál? Miért nem lehet csak felkapni és elhúzni? Miért kell Crouchnak ennyire precíznek lennie?
Belesek a résnyire nyitva hagyott ajtón.
- Siess már baszd meg.. -
Besuttogom, de nem vagyok benne biztos, hogy hallotta. Nem merek hangosan beszélni, mert mi van ha jön erre valaki? Mi van ha meglát, hogy behajolok egy olyan ajtón, amin nem kéne behajolnom? Mert ha csak azt látja, hogy álldogálok, akkor eladom magam, hogy megszédültem, mert napok óta nem vagyok jól. Akkor hazaküldenek, vagy elkísérnek a minisztérium gyengélkedőjébe, és Crouch egyedül marad, és aztán lebukik, és nyakig ülünk a szarban.
Szóval jobb lenne ha sietne. Mert nem akarok lebukni, véletlen sem.
És végre valahára megjelenik, én pedig sietősen zárom vissza az ajtót. A lépteink hangosak, és még mindig nem össze szokottak, engem pedig valamiért ez nagyon zavar. Bassza a fülem a két cipő kopogásának eltérő üteme.
Beszállunk a liftbe. Tapintható a feszültség.
Nem kérdezek rá, hogy megszerezte-e, nem akarok ennél is több részletet tudni. Így is hagynom kell neki, hogy az agyamban turkáljon.
Megrántom a vállamat. Ideges vagyok. Hogy ne lennék az?
- Fasz tudja.. csináld itt, mielőtt megállna a lift. Fogd a pálcát és juttasd vissza. Szállj ki ahol legközelebb megáll.. és ne bukj le! -
Felé nyújtom a használt pálcát.
- Jó időben vagyunk. Váltás lesz. Pont mielőtt lejár az ebédszünet, egy perccel. Elhagyja az őr a helyét. Akkor vissza teheted. De ne lásson meg senki! -
Durván pillantok rá, egyszerre követelőzöm és parancsolok. És felveszem vele a szemkontaktust. Látni akarom, amikor elvégzi. Látni akarom, hogy a pálca rám szegeződik, és suttogja a szavakat.
s megtörténik, előveszi a pálcáját, céltudatos, felém szegezi, a varázslat pedig telibe talál.
Nem tudom, hogy honnan jövök, és miért vagyok a liftben. Minden olyan zavaros. Oldalra pillantok. Crouch Junior áll mellettem, mereven bámul rám.
[b]- Mi a fasz van Crouch? Nem volt elég, akarsz még egy átkot? - f/b]
Gonoszan elmosolyodom, ahogy felidézem a párbajt köztünk. Elégedett vagyok. Kicseszettül elégedett.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Barty Crouch Jr.

Barty Crouch Jr.

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Dominic Sherwood

»
» Hétf. 12 Jún. - 22:00
Van valami eszméletlenül felpezsdítő abban, ahogy Dolohovon látszik, mennyire ki van akadva. Nem mintha ő nem remegne egész testében, nem mintha az ő tagjai nem lennének bénultak és jéghidegek, és ne érezné azt, hogy a zsebében az összezsugorított akták égetnének és egy napkitörés erejével világítanának keresztül a sima fekete szöveten, és nincs az az isten, hogy észrevétlenül ki tudjon sétálni az épületből (milyen épületből? a kurva életbe, épp az apjához igyekszik vissza, és az akták mindvégig ott lesznek a zsebében). Nem mintha ő nem lenne kibukva. De Dolohovon látni, hogy ő is teljesen kész van, ez mindenesetre egy időre ki tudja zökkenteni abból a torokszorító paranoiából, ami egyébként biztosan perceken belül elhatalmasodna rajta.
Így viszont könnyebb adni a nyugodtat és ráérős precízet. Legalábbis addig, amíg Dolohov fel nem bassza az agyát kegyetlenül.
- Hogyne. A pálcákat is én juttatom vissza – fintorodik el ingerülten, bár inkább csak úgy rángatóznak az idegek az arcában; a hangja nagyon irritálóan csattan fel. – Te amúgy csináltál valamit azonkívül, hogy megszereztél két cseppet sem regisztrált, cseppet sem utánkövethető pálcát?
De most már mi a faszt tud csinálni. Oké. Elveszi a másik pálcát is, és gyorsan becsúsztatja a zsebébe. Ha igazak a pletykák a zsebben robbanó pálcákról, vele ez bizonyára pont most fog megtörténni.
A másik pálca a kezében marad. Dolohovra szegezi.
Ez a rohadék most is szórakozik vele, minden szaros munkát rálőcsöl, közben meg úgy intézi, hogy ő a lehető legszarabbul jöjjön ki az egészből, miközben Dolohov meg szépen megússza majd a kényelmesen kitörölt emlékeivel, de biztos a sikert is magának tulajdonítja utána, ha egyáltalán lesz mit. És bár ez lenne a legnagyobb bűne.
Milyen könnyen bosszút állhatna rajta most, nem kellene semmilyen látványos átok, vér, törött arccsontok, semmi, csak egyetlen emléket kellene elvennie az elmúlt percek eseményeivel együtt, egy napot vagy egy órát, egyetlen kedves emléket, egy nagyon kedveset, de csak egyet, hogy észre sem venné a hiányát talán soha…
Talán csak ő tudná, hogy elvette.
- Exmemoriam.

Érdektelenül, mereven néz végig a zavart arcon: milyen röhejesen sebezhetőnek és törékenynek tűnik tőle, mintha hosszúra nyúlt volna az expozíciós idő, míg betölt az igazi, rohadék önmaga. Milyen rohadtul röhejes is, csak egy kölyök – így még az alattomos, provokáló szavai se ütnek. Azok is csak szánalmasak.
- Ha én minisztériumi csicska volnék, kurva gyorsan visszahúznám a seggem a melóba – pillant rá lesajnálóan, aztán az órájára néz, és amint megáll a lift, kilép belőle, ott hagyja azt a seggfejet minden további nélkül.
Hála Dolohovnak, még kurva sok dolga van.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

A beígért sz...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezett játékok-