» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1978. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
82
23
16
22
19
17
31
16
2
3
5
5
5
246
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans
Friss posztok
pergamentekercseink

connection between us
Today at 16:17
• • • • • • • • • • • • • •
Antonin Prior Dolohov
One step closer to the edge
Today at 15:59
• • • • • • • • • • • • • •
Antonin Prior Dolohov
Clockworks
Today at 14:22
• • • • • • • • • • • • • •
Cailin Flint
Limbo
Today at 12:27
• • • • • • • • • • • • • •
Cailin Flint
Árulók áldozatainak árulói
Today at 12:06
• • • • • • • • • • • • • •
Aurora C. Selwyn
Capricus & Theia
Yesterday at 23:57
• • • • • • • • • • • • • •
Capricus Phillips
Játszótárs kereső
Yesterday at 23:52
• • • • • • • • • • • • • •
Nathale Stel
A hercegnő és a béka
Yesterday at 23:39
• • • • • • • • • • • • • •
Arthur Pike
eyes shut tight
Yesterday at 23:38
• • • • • • • • • • • • • •
Mabel Morhange
There is no sweeter innocence than our gentle sin
Yesterday at 23:19
• • • • • • • • • • • • • •
Rodney Lestrange
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 11 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Halálfaló
Voldemort hû híve
▽ Hozzászólások :
150
▽ Reagok :
124
▽ Avatar :
Xavier Dolan



»
» Vas. 25 Dec. - 11:36

 The walls are falling

   
Egész éjszaka hallgathattam, a kis nyomi fritz rablómeséit – mert biztos, hogy a fele sem volt igaz annak, amit összehordott, csak nagyon akart imponálni, vagy tudja a fene. És nem az zavarta legjobban, hogy ezt csinálta a rohadtul idegesítő akcentusával, hanem hogy nyilvánvalóan ezt mindenki élevezte rajtam kívül, én meg legszívesebben fogtam volna egy üveg gint és a sarokba vonultam volna, ahogy azt terveztem még pár nappal ezelőtt, de közbejöttek apróságok, mint mondjuk az, hogy karácsony óta, érthető okokból nem iszom egy kortyot sem, és meglepetésemre ezzel sem tudtam Mrs Dalton zavarba hozni, minden piának összekotyvasztotta a szűz változatát, mintha túlásgosan is sok tapasztalata lenne az alkohol megvonós szilveszterekkel.
Mikor már hajnal felé jár, és az asztalnál már csak mi maradtunk, és neki - mármint Wolfienak -  még mindig be nem áll a szája, megelégelem a dolgot, és duzzogva félbehagyom az órák óta tartó Monopoly játszmát, amiben melleslges nyerésre álltam - de mégis kit érdekel - és kabátomat magamra kanyarítva kimegyek inkább a ház elé.
Lehet akármennyire büszke a zsákmányaira - vagy nevezzük őket bárhogyan, de a fél karomat rátenném, hogy jó párat közülük nem éppen tisztességes eszközökkel szerzett – nálam büszkébb ebben a kibaszott pillanatban biztos nem lehet. Ahogy lekuporodok a félhomályban még mindig égő tábortűz felé, ami az este elején még a magasba lövellte az égig a színes, neonfényű szikráit, de persze rakétákat nem használhattunk, mert attól az állatok és a lények megijedtek volna, így is jó messze kellett rakni a tüzet a karámoktól, kockáztatva ezzel, hogy az egész ház leégjen, amíg a társaság nagyrésze meglepő gyorsasággal illuminált állapotba kerül. Mondjuk én éppent kivételt erősítem. De én nem számítok. Mert egy is valami komfortos, csilláporos és tojáslikörtől ragacsos valóságomban élek.
A pár alig pislákoló lángcsóvák fölött túloldalra pillantok, és önelégült tekintetem a leomló szőke tincseken pihentetem. Nem mondom, hogy könnyű volt, azt sem, hogy tisztességesen jártam el, de Agatha Greewyt sikerült becserkésznem. És mint valami megrögzött gyűjtő, úgy siklik rajta végig a tekintetem, büszkeséggel, valami furcsa melegséggel, ahogy arra az öt tyúkra szoktam nézni reggelente, amiket Mrs Dalton nekem adott karácsonyra.
Állig a sállába burkolózva, kezében valami gőzölgő itallal kémleli az eget, én meg hosszú percekig csak figyelem, ahogy figyel, de nem megyek közelebb, aztán rámnéz, és én még csak zavarba sem jövök. Valahogy túlvagyunk már ezeken a kamaszos pillanatokon, tudja a franc, hogy mikor történt. De valahogy sokkal természeteseb, sokkal felszabadultabbnak érzem, mint a Roxfortban valaha, vagy akár a szüleim házában elképzelném. Sosem jutott eszembe, hogy Agathat akár a Carrow birtok közelébe vigyem, de itt, a Dalton házban, amit már lassan három hónapja otthonomnak mondhatok - még akkor is, ha mindig hangsúlyozom, hogy ez csak átmeneti állapot – valahogy sokkal természetesebbenek hat minden.
Lassan emelkedek fel, aztán indulok meg feléje, de most nem azzal a tartozkodó visszafogottsággal, ahogy eddig tettem, mintha félnék, hogy elijesztem, hanem inkább azzal a bizonyossággal, hogy tudom, ráérek, nem fog faképénl hagyni, mielőtt még dönthetnék önállóan bármiről is.
- Azért tudod, ugye, hogy még nem láttál mindent? A legjobb részeket reggelre tartogattam. Nem csak azért, mert egy-egy példány marhára unalmas alvás közben, hanem mert ezzel akartam valami biztosítékot, hogy nehogy lelépj az első adandó alkalommal – a tekintetem előbb a szemén, majd az ajkain nyugszik, csak utána simul a kivörösdött kezekre.
Most először, nyugtalanabb, kapkod mozdulatokkal rángatom le a saját kesztyűmet, hogy aztán pár pillanat múlva már a szabad kezét a kezemben tartsam, és megpróbáljam rá bénázva felerőszakolni az egyébként méretekkel nagyobb, de hatékony ruhadarabot.
Pedig egészen eddig nem kellett erőszakot alkalmaznom, még akkor is, ha tulajdonképpen  elraboltam. Bele sem gondolva, hogy talán van, akivel szívesebben tölti az újév első fagyos óráit. Például barátok, akikről sohasem kérdeztem, ahogy ő sem várta el, hogy a barátaimról meséljek.
A keze még így jéghidegen is rettentő puha, és az egész lánynak erdőillata van, és föld. Nedves moha. Nem a Daltonék erdőjének illata, hanem a Tiltott Rengetegé, még ha minden bizonnyal meg is fürdött azóta jó párszor, mióta utoljára ott járt, én már csak ezt az illatot érzem, nyár óta, amikor a szükség szobája előtt esett össze előttem.
- Láttad már az unikornist, meg a doxykat, a krupot és a kneazleket, és azt szárnyas lovat, ami szerintem egy kicsit tényleg túlzás – határozott léptekkel indulok meg a karámok felé, nem is kételkedve afelől, hogy követni fog. - De még nincs vége - bólogatok elszántan és megindulok a kikövezett ösvényen befele. - Meg sem kéreztem, hogy nem lett volna-e jobb dolgod, mint velem az egytől-egyig gyanús és rémulnalmas átmeneti lakótársaimmal tölteni szilvesztert és kihagyni az év első nagy buliját, ahol mondjuk azért az átlagéletkor nem súrolja a harmincat   - persze va rá okom, hogy miért nem kérdeztem ezt eddig, és miért kerültem olyan jól a témát, mint ahogy annak is megvan az oka, hogy miért állítom be sokkal kínosabbnak Daltonékat, Fletchert és Wolfiet, mint amennyire érzem valójában.

   
  Inside
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Vendég



»
» Pént. 27 Jan. - 13:24
Amycus & Agatha


Mintha csak tegnap lett volna, hogy Amycus Carrow felbukkant - anyám legnagyobb örömére, apám legnagyobb meglepetésére - a kívülről igazán szerénynek, belülről már kevésbé annak mondható Greewy háznál. Tisztán emlékszem arra a délutánra, hiszen borsóleves volt ebédre, amit először csak fölkanalaztam, aztán visszafolyattam a tányérba és az asztalon könyökölve néztem, ahogyan a borsószemek aprót csobbanva érkeznek vissza a kissé sűrűbb levesbe, hogyan csinálnak zavart a felszínen majd olvadnak be végül a többiek közé. Néma csend volt az ebédlőben, bár ezt már megszoktam, hiszen egészen születésem óta tartózkodik az egész család az asztalnál való beszélgetéstől. Talán ezek elől a beszélgetések elől nehezebb elmenekülni, míg a nappaliban csak föláll az ember és már megy is a maga dolgára, miközben szabadon moroghat az orra alatt, de ebéd közben ez más. Nem lehet csak úgy felállni és elviharzani.
'Agatha, befejeznéd kérlek? Hogyha nem akarod megenni, akkor csak tedd le a kanalat és várd ki, amíg mindenki megeszi a magáét, de ha még egyszer meghallom, hogy csurgatod a levest, esküszöm...' - szólt hozzám anyám a maga csöndes, ugyanakkor fenyegetésektől fröcsögő hangján. Előszeretettel alkalmazza, hogy először szépen kér, utána a kérése sorai közé már fenyegetések egész hadát csempészi, hangja mégsem remeg meg egy percre sem, nem mutatja a feszültség legkisebb jelét sem. Ebben sem rá hasonlítok, hanem valaki egészen másra a családban. Apám nem fenyegetőzik, nem ordibál, nem ingerült másokkal szemben, ő csak nevet, hogyha érzi, hogy stresszes a helyzet. Egyedül magával és a találmányaival képes ordibálni, másokkal soha.
'Esküszöl? Mire?' - tettem le a kanalat és fordultam felé, ő viszont érdektelen arccal meredt a tányérjába és egyenes háttal, karót nyelten kanalazta tovább a levest. Nem voltam jól azokban a napokban, amiket otthon kellett eltöltenem, egyáltalán nem. A Hold még a közelében sem járt annak, hogy átváltoztasson és az utóhatásaitól a kórnak rég nem szenvedtem, mégis úgy viselkedtem, mint aki teljesen megkergült. A szüneteket mindig az iskolától távol töltöm, az otthon melegében, ahol napjaim számottevő hányadát a szobámba zárkózva töltöm és ahogy apámtól láttam, dolgozom azon, hogy újítsak és alkossak. Teljesen megfelejtkeztem ekkor a külvilágról és megesett, hogy csak pár nap elteltével jutott eszembe, hogy két kezemen és ruháimon vastag réteget képezett már a korom, számtalan étkezést mulasztottam el, a szobám pedig füstösebb, mint bármelyik bájitaltan terem az iskolában és ez számomra így volt rendjén, de ebben a szünetben valahogy mégsem éreztem azt, hogy a szobám négy fala elegendő lenne számomra. Társaságra vágytam, de nem elégedtem meg a családommal. Csekélyke baráti társasággal rendelkezve Andrew volt az első, aki eszembe jutott az igencsak rövid listán, hogy a maga módján biztos örülne, hogyha fölkeresném, meginvitálnám magunkhoz még a szilveszter előtt és eláraszthatnám az újabbnál újabb ötleteimmel, hogy aztán egy igazán visszafogott elismerés legyen a jutalmam, amire most mindennél jobban szükségem volt, de Andrew Svájcban töltötte az ünnepeket, viszont az ötleteimhez gratulált és a leírtak alapján alig várja, hogy láthassa is őket. Egyre lankadt a lelkesedésem bármiféle tevékenység iránt és az újabb jelölt számára címzett levelet csak forgattam az ujjaim között, miközben próbáltam magam meggyőzni, hogy ne gyűrjem össze és dobjam ki, vagy vessem tűzre azonnal és felejtsem el. Amycus. Miért is keresném? Nem beszéltünk semmiről sem már hosszú ideje, talán nincs is miről. Tudja, hogy mi vagyok és ez persze megrémítette, jobbnak látta, hogyha az iskolával együtt minden mást is befejez, ami a Roxforthoz kapcsolódik. Legalább elköszönhetett volna.
Emlékszem, hogy mielőtt anyám bárit is mondhatott volna, csöngettek, apám pedig lehunyt szemmel, némán köszönte meg, hogy nem mentünk bele jobban ebbe a vitába, aminek az eredménye nem lett volna több édesanyám részéről, mint céltalan, gyerekes duzzogás megspékelve azzal, hogy ismét úgy tenne, mintha láthatatlan lennék. Mit láthatott apám ebben a nőben, amikor elvette? Elmehetett az esze az évek alatt. Anyám úgy állt fel és indult sietve az ajtóhoz, mint akit puskából lőttek ki. Soha nem engedte senkinek, hogy más nyisson ajtót helyette. Első kézből akarta megismerni az illetőt, látni, hallani és talán még szagolni is. A szaglást viszont én most elvégeztem helyette röpke pillanatok alatt, ahogy az ajtó kitárult. Azonnal mindent átható, erős parfüm illata áradt be, én pedig elgondolkoztam, hogy a borsószemek jó szolgálatot tehetnének az orromban, mint dugasz, de ez jobb, hogy csak egy csábító képzelgés maradt. Anyám hangja vidám csicsergésnek hatott kintről és mi csak kérdőn néztünk egymással apámra, gondolkozva azon, hogy ki lehet vajon az az idegen, akit anyám ily szívélyesen fogadott, ráadásul ebéd alatt. Az idegen, akit anyám egészen az ebédlőig kísért, amikor pedig felbukkant, arcán igazi bűvölet ült, mint aki meglátta magát a Megváltót és nem hiszi el, hogy pont a mi küszöbünkön toporgott.
'Agatha drágám, keresnek.' - egy pillanatra esküszöm, mintha szeretet láttam volna csillogni a szemeiben, de csak egy pillanatra. Engem? Ki keres? Hiszen úgy éltem, mint egy remete. Ám a gondolatok árja megszakadt, a leveseskanál csörömpölve érkezezett a tányérba, kissé kormos, maszatos arcomra pedig az érzelmek meglehetősen színes skálája ült ki, amint megláttam a kócos, barna üstököt, a mosolytól kissé meggyűrt ismerős arcot és a flegma tartást. Az erős parfüm illatról nem is beszélve, aminek hatására egyre jobb ötletnek tartottam a borsószemes orrdugaszt. De a legfontosabb; ne veszekedj vele. Csak most ne. És mégis.
Nem mutattam be a szüleimnek, nem ültünk le bájcsevegni, nem meséltük el kacarászva, milyen különös szerelem ez a miénk, csak fölrángattam a szobámig, ahol annyit sikerült megkérdeznem tőle, hogy miért van itt. Az összes többi kérdés ott tolakodott a nyelvem hegyén, egymással versenyeztek, hogy ki legyen előbb a sorban, nem számított a logikus sorrend, csak kérdezni akartam tőle. Mindent. És higgadtnak maradni. És mégsem. Végig akartam hallgatni a magyarázatát és mégsem. Érdekelt is meg nem is. Veszekedni akartam vele meg nem is. Vagy csak egyszerűen odabújni hozzá, elmondani, hogy mennyit gondoltam rá, megkérdezni higgadtan, hogy miért nem keresett, de ez nem vallott rám. Lehet változtatnom kéne? Meglehet. Csöndben hallgattam végig a meséjét, egyszer sem szóltam közbe, csak lassanként lehiggadtam és feldolgoztam, hogy itt ül előttem, tényleg beszél hozzám, nem képzelgek, miközben éreztem, hogy visszatér belém az élet. Eljutott a meséje arra a pontra, ami megkongatta a kaland lehetőségét, azét, hogy nem kell tovább a négy falat és a csöveimet néznem naphosszat, hanem elmehetek, világot és - ami a legfontosabb - új fajokat láthatok. Ha jól emlékszem nem telt bele harminc percbe, hogy összepakoljak mindent, ami fontos volt és indulásra észen álljak.

És most itt állok valahol az isten háta mögött egy farmház előtt, kezemben egy megtermett bögrényi forralt punccsal, miközben az eget kémlelem. Nem rágódom semmin, élvezem, ahogy a tábortűz pattog tőlem nem messze, az éjszaka csöndes és békés, kivételt képez ez alól az a falkányi vérfarkas, akik bent ünnepelnek a házban. Arcomra halvány mosoly ül ki, miközben egy újabb nagy korty forró itallal lepem meg magam. Nem voltam tőlük boldog az elején, egy cseppet sem. Ez olyan dolog, amit általában az ember egyedül visz végig az életében, nem keres másokat, akik hasonló kórban szenvednek, hogy megoszthassa velük. Megütközve láttam, hogy többen viselik ezt a keresztet, mint ahányan megérdemelnék, hogy cipeljék, s csak azt éreztem, hogy menekülni szeretnék innen. Elillant minden lelkesedésem a felfedezések iránt, vonatkozzék bármire, elsődleges célom volt, hogy minél távolabb kerülhessek innen. Nem akartam más vérfarkasok társaságát, hiszen a sajátomat is alig bírtam elviselni. Haragudtam Amyusra, ó de még mennyire, amiért idehozott és bezárkóztam. Nem akartam mással foglalkozni, csak a kis lombikjaimmal és megbűvölendő eszközeimmel, hátha hamarabb mehetek haza, mint amit terveztek nekem, de legnagyobb meglepődésemre én alakítottam máshogy a dolgokat. Nem tudtam magam lefoglalni, nem járt más az eszemben, csak a házban lévő emberek, akikkel ugyanazon osztozunk minden teliholdkor. Ők értik, mit jelent az utolsó pár napban a végsőkig rettegni. Nem akartam őket ismerni, most már mégis tudom mindenki nevét és történetét, ahogy ők is az enyémet. A család fogalma itt többet jelenthet talán, mint bárhol a világon. Újabb korttyal melegítem föl magam és szívnám magamba mélyen az erdő illatát, amikor Amycus parfümje újabb támadást indít szaglószervem ellen és arcomon a békés mosoly hamar fintorrá változik. Vagyunk már annyira mélyen ebben a kapcsolatban, hogy kérvényezzem egy másik illat váltására, vagy mélyen hallgassak róla? Azt hiszem egyenlőre a hallgatást választom. Újra mosolyt varázsolva az arcomra pillantok felé, ahogy a tűznél guggol és melengeti magát, engem figyel és én is őt. Nincsenek többé a gyerekes félretekintések, hogyha elkapjuk a másik pillantását, nem kell titokban beszélgetnünk valamelyik teremben megbújva. Megélhetjük a másik ölelését és kézfogását, az eddig eltitkolt csókokat. Nem akarok többé visszamenni a Roxfortba.
'Reggel sorra kerül a híres graphorn is, ami miatt idejöttem?' - mosolyom kiszélesedik, miközben nézek föl rá. Az a fránya lény  az oka amiért most itt vagyok és nem otthon. Tudhattam volna, hogy a graphorn még csak véletlenül sem téved ilyen helyekre, befogva pedig végképp lehetetlen tartani, de valamiért mégis hinni akartam benne, hogy igenis eltévedt egy példány és láthatom. Ki akartam szabadulni és elhittem inkább, minthogy végiggondoljam logikusan a hazugságot.
'Nem túlzás, mi a gond vele? Igazából kicsit olyan, mintha egy állatkertben lennék, csak ketrecek nélkül és nagyobb alapterülettel, ami jót tesz az állatoknak. Van esetleg tó is mondjuk egy Kappának? Majom szerű lény egy nagy lyukkal a feje tetején, ami vízzel van töltve. Nem a legszimpatikusabb házi állat.' - torzítom fintorba egy pillanatra az arcom, ahogy a lényre gondolok meg a fején lévő üregre. Megborzongva követem Amycust, továbbra is magamhoz szorítva a kihűlni egyáltalán nem akaró puncsos bögrét, de nem is bánom, a kölcsönkapott kesztyű pedig segít melegen tartani. Ahogy haladok a fiú mellet, próbálom ügyetlenkedve megigazítani a túlméretezett kesztyűt magamon, miközben fél szememet a bögrén tartom, nehogy az ital kifolyjon véletlenül is. Érdekes mód egyáltalán nem érzem a hatását, gyanítom már pocsolya részegnek kellene lennem egy fél bögre ital után, de még a nevemet is ki tudnám mondani minden nehézség nélkül. Lehetséges, hogy akkor jelentkezik a hatása, hogyha a fogyasztó kiürítette az egész bögrével, de akkor aztán mindent visz.
'Biztos észrevetted az iskolában is, hogy nem tolongtak nagyon az emberek azért, hogy beszélgethessenek velem. Kivéve akkor, amikor segítenem kellett egy házi dolgozatban, de akkor sorban álltak. Észre sem vettem volna különben, hogy szilveszter van. Otthon ülnék valószínűleg a kis csöveimmel és kotyvasztanék meg hallgatnám a tűzijátékokat kintről. Boldog új évet! Így viszont hosszú évek óta először van kikkel megosztani ezt az élményt, ami igen furcsa, de örülök neki. Köszönöm a kesztyűt amúgy. Sajnos a ruha kölcsönadási programba nem tudok beszállni, maximum a sálammal, hogyha még jobban be akarnád magad bugyolálni.' - kuncogok halkan a pohárba, ahogy elképzelem Amycust homlokig bebugyolálva a terítő méretű sálammal, közben az utat kémlelem magam előtt. A karámokhoz érve nézek be minden egyes lényhez, mintha aggódnék, hogy bármi bajuk esett etetés óta. Alszanak mind, egyedül pár kerti törpe futkározik dühösen a szárnyas lovak lábai között, hogy rossz helyre ásták magukat. Szeretnék előre futni, mint egy kisgyermek és megnézni az összes itt élő példányt, nem érdekelne, hogyha alszanak, csak nézném őket, amíg talán meg nem fagyok az éjszakai hidegben. Hogyha tényleg olyan hatalmas ez a farm, hogy Amycus elmondása szerint még semmit nem láttam, akkor kíváncsian várom a folytatást.
'Azt mondtad, hogy csak átmeneti lakótársak. Merre mész ezután?' - rengeteg kérdésem lenne, de csak ezt az egyet teszem fel. Érzem legbelül, hogy újra fel kell készülnöm egy esetleges búcsúzásra és ez az állapot nem tart örökké, ugyanúgy, ahogy semmi sem.

►××× szó ; 1846► jegyzet:  And I never minded being on my own, then something broke in me, and I wanted to go home, to be where You are
Vissza az elejére Go down

Agatha & Amycus

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» ingrid@agatha

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-