» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1978. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
82
23
16
22
19
17
31
16
2
3
5
5
5
246
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans
Friss posztok
pergamentekercseink

connection between us
Today at 16:17
• • • • • • • • • • • • • •
Antonin Prior Dolohov
One step closer to the edge
Today at 15:59
• • • • • • • • • • • • • •
Antonin Prior Dolohov
Clockworks
Today at 14:22
• • • • • • • • • • • • • •
Cailin Flint
Limbo
Today at 12:27
• • • • • • • • • • • • • •
Cailin Flint
Árulók áldozatainak árulói
Today at 12:06
• • • • • • • • • • • • • •
Aurora C. Selwyn
Capricus & Theia
Yesterday at 23:57
• • • • • • • • • • • • • •
Capricus Phillips
Játszótárs kereső
Yesterday at 23:52
• • • • • • • • • • • • • •
Nathale Stel
A hercegnő és a béka
Yesterday at 23:39
• • • • • • • • • • • • • •
Arthur Pike
eyes shut tight
Yesterday at 23:38
• • • • • • • • • • • • • •
Mabel Morhange
There is no sweeter innocence than our gentle sin
Yesterday at 23:19
• • • • • • • • • • • • • •
Rodney Lestrange
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 13 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
33
▽ Reagok :
21
▽ Avatar :
Vincent Gallo



»
» Pént. 13 Jan. - 17:55

my body is a cage

   
Van az a felkapott szó, amit a britek előszeretettel használnak minden nyavalyára, a kapuzárási pánik. Bármennyire is méltóságomon alulinak tartom, de lassan be kell látnom, hogy ennél jobban semmi sem írja le azt a kétségbeesett kapálózást, vergődést, ami már a szánalom határát nemhogy súrolja, de mérföldekkel el is hagyta (és tessék, már az átkozott mértékrendszerűket is átvettem).
Kifejezéstelen arccal ülök a túl alacsony lócán, kényelmetlen pózba merevedik az egész testem, és próbálom minden figyelmemet az elém helyezett, hatalmas méretú vájúból rögtönzött asztalra rakott süteményre és teának kinéző löttyre, amihez elővigyázatosan nem nyúltam hozzá. Kizártnak tűnik, hogy az a koszos kvibli ne ivott volna abból a csészéből már valamikor korábban, egyébként is ott egy szőrszál a csészére ragadva, és egyébként sem vagyok hajlandó levenni a kesztyűmet. Inkább csak összeszorítom a fogamat, és még csak meg sem próbálom kordában tartani idegesen doboló lábamat, miközben sétapálcám markolatát simogatom, mert az legalább lenyugtat. Hiába tölt be mindent látszólag az átható lócitrom és egyéb trágyák változatos elegye, a kutya szagát képtelen bármi is elnyomni.
Nonna, te ribanc. Mit meg nem teszek érted.
Miközben te valahol jó oroszország anyácskánk egy kietlen végbélnyílásában melegedsz a kandalló mellett és bámulsz bele kifejezéstelen arccal, mert ugyan mi más dolgod lenne egyébként, ha mondjuk egy levélre sem vagy hajlandó válaszolni? Én meg egy nyomorult porban csúszó féreg vagyok. Mert ez lesz egy férfiból, ha már nem kell, és hogy egészen hangyányit is de megroggyan valahogy, és elveszíti a józan ítélőképességét. Mondjuk hogy egyáltalán mennyire volt etikus megölni azt a kis arabot, amiért nem jött össze az üzlet, és hogy vajon lesz-e olyan ostoba ez a német, hogy az elődje sorsára kerüljön, és akkor nem kell ezt az egész kócerájt porrá égetnem, pedig esküszöm, kedvemre való volna.
Türelmetlenül csettintek és a nyelvemmel próbálom kituszakolni azt a darab húst, ami még a sebtében elfogyasztott vacsorám közben szorul az örlőfogaim közé. Aztán tekintetem a lábamnál a porban heverő bőrtáskára szegezem, amibe annyi galleont tuszkoltam, hogy egészen meggyőrnyedt a hátam, amíg idáig eljöttem. És akkor végre meghallom a paták ütemes dobogását. Felpillantok.
Valami hatalmasra számítottam és fennségesre, de ez itt kantárra fogva még csak egy hipogriff csikó. Móhó tekinettel követem végig, miközben felállok a lócáról, egészen elgémberedett tagokkal, és nézem, ahogy megállnak pár lépésre tőlem, én meg begyakorolt, alázatos mozdulattal hajolok meg, és várok, hisze már vártam eleget, nem most fogom elveszíteni a türelmemet ebben a kritikus pillanatban. Az állat meg megroggyantja térdeit, és habár a szeméből látszik, hogy inkább a kíváncsiság vezérli, hogy vajon mit akarhatok, de lehajtja a fejét. Az ostoba. Aztán megindul újra felém, nem hagyva más lehetőséget a németnek, mint hogy kövesse.
Lehúzom végre a kesztyűmet, végigsimítok a nyakán, előbb csak finoman, majd bátrabban túrok ujjaimmal a puha tollak közé. Érzem pulzáló ütőerét, követem ujjaim hegyével a vér szapora lüktetését, ahogy érintésemre egyre gyorsabban áramlik a testében. De nem fél, nem nyugtalan. Inkább izgatott, mint egy szűz lány az első éjszaka előtt. Én meg magamhoz húzom a nyakától fogva. És saját szapora szídobogásával az enyém is összhangba kerül. Ujjaim továbbra is gyengéden simogatják, de közben szabad kezemmel az övemhez nyúlok. Ujjaim a kés ezüstmarkolatára csúsznak. Hideg és kemény. Teljesen az ellentéte a mellkasomhoz szoruló élő, lélegző organizmusnak.
Egy szemvillanás az egész. Még nincs is ideje felfogni, hogy mi történik, a kés már a nyakához szorul és erővel, egészen mélyre szánt az éle. Végighúzom a nyakán, és toporzékol most már, és a csőrén lévő lyukon keresztül prüszköli a forró, bűzös levegőt. Aztán csattogtat velük. Patáival tappog, két lábra próbál emelkedni, és egypillanatra hátratántorodok, de vigyázok, nehogy rámtaposson. S mikor látja, hogy így nem menekül, kiterjeszti gyermekszárnyait, abban reménykedve, hogy ezzel hátratántoríthat. De én nem eresztem, szorítom és a kést tovább húzom a nyakának az ívén. Ragcsos, meleg folyadék ömli a kezemre, patakokban, végifolyik az egész karomon, onnan csorog le a poros földre. Közönyös arccal veszem tudomásul, szorítom, minden erőmmel, és közben a földön heverő táskát a lábam alá húzom, aztén egy határozott mozdulattal rúgom a tátott szájú német felé. Most már hiába ellenkezne, a pénzt megkapta, az üzletet lebonyolítottuk. De hát csaknem indulhatok meg Oroszország felé egy hippogriff csikóval.
- Mit állsz ott? Hozd inkább ide azt a vájút, ha nem akarod, hogy mindent összevérezzen ez a dög - vakkantok türelmetlenül a német felé.
És már egyre fáradtabban csattogtatja a csőrét és vijjog, és egyre erőtlenebbül terítgeti a szárnyait. És meg valami láthatatlan forrásból merítem az erőmet, ridegen állok ellent. Folyik rólam az izzadság, és a hajam a szemembe lóg, azt sem látom, mit csinálok. És a vér egyre vastagabb patakokban csorog le a földre.
Nonna, te ribanc. Mit meg nem teszek érted.

   
 Set my spirit free
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
32
▽ Reagok :
19
▽ Avatar :
Harry Treadaway



»
» Szer. 1 Feb. - 18:13

Egy pár percig egészen fontosnak éreztem magamat, elvégre van valaki ezen a kicseszett világon, aki kifejezetten engem keresel fel, mert hallotta, hogy én aztán beszerzek bármit, ami az ember agyából kipattan. Kicsit ki is húztam magam, meg düllesztettem a mellem, elvégre nem mindenki akarja, hogy én hozzak neki ezt-azt.
Szóval ja, beletelt pár napba, hogy szerezzek egy hipogriffet - ami csak csikó,- hiszen őszintén, ki adná el a rettentő hűséges/hasznos/fenséges/gyönyörű állatát valaki másnak? Viszont a célnek ez is kifejezetten megfelel, sőt talán jobb is tekintve, hogy könnyebb betőrni és nevelni, könnyebben alkalmazkodik, játékosabb és bartságosabb, mint a kifejlett egyed... és amit szerezni tudtam gyönyörű példány! Erőteljes és büszke, bárki de tényleg bárki odaáig lenne értük - bár lehetne, hogy csak nekem tetszenek ennyire? - így remélem, hogy a tag - ne kérd hogy kimondjam a nevét, hiszen az angolt is még töröm - is odaáig lesz a cuccért.
És én még tényleg büszke voltam arra, hogy szerzek egy kis pénzt, amiből talán kilábalok az adósságomból, és esetleg félre is tudok tenni.
Az állatot szépen lemostam majd kantárra kötve vittem magammal, és még mosolyogtam is. Az ember felállt, magas és robosztus, kicsit vastag szemödökkel és éles vonásokkal, sötét, ijesztő tekintettel ami egy pillanatra meg is villant mikor meglátta a csikót. Igazából nem tudtam, hogy mit mondjak, vagy mondjak-e valamit. Mielőtt akármit is szólhatta volna, az úr meghajolt, mélyen és alázatosan, én pedig arrébb léptem, el az állatól, hogy tudatosítsam benne, hogy mással áll most szemben. Meghajolt Ő is, az úr pedig közelebb lépett, férfias kezével finoman túrt bele a csikó tollai közé, és aztán mielőtt én akármit is tehettem volna egy kést rántott elő, és az állat kecses nyakához nyomta, majd húzta végig egy egyenes vonal mentén, mire a vörös nedű rögtön spriccelni kezdett, beterítve Őt és mindent körülötte. Az állat meg csak vergődött én meg csak bambultam, mert hogy köpni, nyelni nem tudtam.
És már nem vagyok büszke, nem vagyok büszke arra, hogy a nevem hírül ment, mert az emberek - nézzül csak ezt az ürgét - az állat megöléséért jött ide. Elborzaszt, és kénytelen-kelletlen - tekintve, hogy nem szeretném, hogy minden még véresebb legyen - odatoltam azt a vájút a pálcám segítségével.
- Mr. Bronshtein - jól ejtem a nevét, ugye?  Nem igazán értem, hogy mi szükség volt erre.. -
És a hangom nem csendül kérdőrevonón, sőt ingerülten sem, talán kissé csalódott, hiszen jómagam is az vagyok. Nem ölök olyan állatokat amik ennyire különlegesek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
33
▽ Reagok :
21
▽ Avatar :
Vincent Gallo



»
» Szomb. 27 Május - 15:41

my body is a cage

   

A hónom alatt verdes, pulzálnak az istenverte erek, én meg már legszívesebben túl lennék az egészen, vagy visszacsinálnám, és hagynám a fenébe. Az sem biztos, hogy egyáltalán futja ebből a girhes jószágból egy kabátravalóra, vagy hogy Nonna nem vágja tűzbe a csomagot anélkül, hogy felbontaná. Még a végén nekem kell odavinnem, pedig megesküdtem, hogy soha nem megyek vissza abba a koszfészekbe, még koporsóban sem.
Nem bírok az állatra nézni, olyan szánalmas, olyan alantas lény, hogy még attól is felfordul a gyomrom, hogy egyáltalán ezzel foglalkozom. Saját kezemmel oltom ki az életét, ahelyett, hogy elküldeném egy hentesnek. Vagy a kölyökre bízhattam volna. De hát arra számítottam, hogy ma egy hozzám méltó életet ontok ki, amiért küzdenem kell, verítékkel, megfeszült inakkal, mint azokkal a hatalmas szarvasokkal, amiket Romochkával a sztyeppéken űztük. Persze akkoriban még mindkettőnket jobban érdekelt, ami a sikeres vadászat után következett, a heteken át tartó, elcseszett orgiáink a Bronshtein családi fészkének egy eldugott szegletében.
Fél kézzel szorítom, de már a lüktetés egyre halványabb, erőtlenül remeg a kezem alatt, az addig nagy elánnal spriccelő vér már éppen csak folydogál.
Érzem, hogy már alig van benne élet, és hirtelen elkap az az átkozott érzés, mardos belülről. Mint az a Stanyinskaya, amit érkezésem előtt legurítottam éhgyomorra. Kényszeredett mozdulattal, fogamat csikorgatva tolom egészen leheletnyit el magamtól, és a puha csikósörényt megmarkolva magam felé fordítom. Szénaszaggal és nyers döghússal elegyített forró lehelete az arcomba csap, de már nem tud mozdulni, szinte egész súlyával rám nehezedik, nekem meg egy pillanatig megroggyan a lábam. Egyenesen a szemébe nézek, a francba is, meg kell adni mégiscsak  tiszteletet, de éppen csak egy másodperc töredékéig kapcsolódik a fakó tekintet az enyémbe, a kölyök hangját hallom olyan közelről, hogy összerezzenek. Teljesen megfeledkeztem róla. Idegesen vetem hátra a fejem, sikertelen kísérletet téve, hogy a hajamat kisöpörjem a szememből, így végül a csimbókos, nedves függönyön keresztül villantom rá űzött tekintetemet.
- Timur..
Az akcentusától a falra mászok. Mintha a körmével kaparna végig egy táblán, de tulajdonképpen olyan édes mindegy, hogy hogy ejti a nevemet, hogy még csak eszembe sem jut kijavítani. Inkább vetek rá egy már majdhogynem hálás pillantást, amiért legalább szó nélkül idelökte a vályút, mert semmi kedvem nincs térdig porban és vérben taposni.
- Nem? Pedig nagyon egyszerű, kölyök. Mi is a neved? - nem érdekel különösebben, de ha nem akarja, hogy kölyöknek szólítsam végig, akkor majd csak megmondja megint. - Ha azt mondom, hozz egy döglött lényt, minden bizonnyal elküldesz  a fenébe, vagy ami sokkal valószínűbb, szép summát ráakasztasz még. Másrészt, jobb szeretem én intézni a dolgaimat, de éppenséggel a hippogriffek beszerzéséről elég homályos tudással rendelkezem. Megnyúzni azonban már nem okoz akkora nehézséget - végigsimítok a testen, ami már mozdulatlan a karomban, de meleg, mintha csak aludna. Körülnézek az istállóban, aztán megakad a szemem a kecskén, amire már akkor szemet vetettem, amikor bejöttem ide.
- Kölyök.. ha segítesz feltenni a dögöt arra a lócára, tiéd a maradék. Add annak a degenerált lénynek, amelyiknek csak akarod, etesd meg a kutyával, ha úgy tetszik...nem mintha bármi közöm lenne hozzá, de egy magadfajta, mondhatni tehetséges kölyök, jutott odáig, hogy egy koszos kvibli-korcs trágyáját takarítsa?

   
 Set my spirit free
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
32
▽ Reagok :
19
▽ Avatar :
Harry Treadaway



»
» Hétf. 26 Jún. - 15:53

Nem ejtem ki utána a nevét, mert van egy olyan érzésem, hogy akkor darabokra szed. A késével, vagy a tekintetével, azt még nem tudtam eldönteni, de egészen biztosan ketté szed. Ha nem háromfelé. Lehet, hogy majd az én véremet is így fogja itt folyatni. Ilyen átszellemülten, ilyen mogorván. Én meg csak, akár a hipogriff, vergődöm majd markának szorításában. Szép halál. Lehetne.
Elfolytok magamban egy szitokszót, de a tekintetem a halott állatra szegezem. Szomorú vagyok és csalódott. Lelkes jövendőbeli magizoológus lévén, hihetetlenül kiábrándítónak tartom ha valaki tehetetlen állatokat bánt. Egészen biztos vagyok benne, hogy Timur - magamban még mindig azzal az akcentussal ejtem ki a nevét, mint az előbb - egyhamar nem fog a barátommá, de még jó fata ismeretségemmé sem válni.
Késztetést érzek arra, hogy ne válaszoljak neki, csak hagyjam szó nélkül, vagy küldjem el. Egy pillanatra eszembe jut, hogy szólhatnék Mrs. Daltonnak, aki aztán kitenné a szűrét, vagy behívná teázni, de ahhoz arrébb kellene mennem, be a házba, meg kellene keresnem az asszonyt, és minden állatot magára kellene hagynom ezzel a barbárral.
Elvetem az ötletet.
A késről az arcára pillantok, és egy egész pillanatig arra gondolok, hogy most hazudni fogok. És nem csak azért mert megalázónak tartom a kölyközést, hanem mert nem akarom, hogy valaha még egyszer felkeressen a kérésével. De Timur valószínűleg tudja a nevem, vagy ha mondom, eszébe jut majd.
- Wolfgang Burda, Uram.. -
És úgy érzem magamat, mint a kis inas, akinek az Ura elfelejtette a nevét, és most szeretné ha hű szolgálójává érne majd a fiú.
- Minden bizonnyal így lett volna Uram. De félreértett. Azt nem értem, hogy mi szükség volt az állat megnyúzására. Ha egy hipogriff kölyköt ki tud fizetni, egészen biztos vagyok benne, hogy a tollát is megvehette volna. és akkor talán nem kellene Önnek.. -
Önnek mi? Meggyilkolni, és szívtelenül lenyesni róla a bőrét?
- És akkor talán tudná Uram, már meg ne haragudjon érte, hogy ha le is nyúzza az állat bőrét, azt tartósítani kell, megfelelő eljárásokkal használhatóvá tenni.. és ha mindezekkel tisztában van Uram, akkor a legmélyebb tisztelettel mondom Uram, hogy fölösleges volt idejönnie... -
De közelebb lépek, mert hát más hasznom nem lesz itt, és kötelességem megsegíteni ezt az embert. Segítek neki feltenni szegény ernyedt testű állatot, aztán hátrább is lépek, jelezvén, hogy a nyúzásban nem kívánok részt venni.
Azt persze nem mondom, hogy sohasem kellett még állatot nyúznom, hiszen megtörtént már, nem is egyszer. De azok mind természetes halált halt jószágok voltak.
- A pénz hiánya, a tapasztalat szerzése vezetett ide Uram. És ha nem haragszik meg érte, meg ha meg is haragszik, úgy érzem meg kell védenem a házban lakókat. Nem hiszem, hogy találna elhivatottabb embert, mint a nagysasszonyt, meg aztán nem minden az ha az embernek van mágiája, attól még lehet erkölcstelen,
rossz és arra nem méltó.. -

És nem, én teljes mértékben nem róla beszélek.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
33
▽ Reagok :
21
▽ Avatar :
Vincent Gallo



»
» Szer. 18 Okt. - 20:50

my body is a cage

   

Meglepő józanság uralja a testemet, az érzékeim olyan tiszták: a képek élesek, a szagok émelyítőek, a hallásom kifogástalan, még a hátam mögötti neszezést is hallani vélm, most, hogy a csikó már nem liheg haláltusát a nyakamban. Hallom jól, ahogy a kölyök bemutatkozik, de talán most nem töltené el különösebb örömmel, ha izzadságtól és vértől ragacsos jobbomat odanyújtanám. És Wolfgang Burdának, ahogy nevezi magát – fogalmam sincs, hogy valóban így hívják-e, vagy csak egy divatos név, amit magára aggatott, de az én fülemnek idiótán és teljesen értelmetlennek tűnik – be nem áll a szája. Szerencsére van hozzá némi tehetségem, hogy hogyan is koncentráljak kétfele, így teljes lelki nyugalommal tudok életjelekért végigtapogatni a valaha talán jobb sorsra érdemes jószágot, és közben kihámozni az értelmet a csapnivaló akcentussal elhadart barokk körmondatokból. Mi, oroszok nem igazán vagyunk ezeknek a barokk körmondatoknak a hívei, értelemszerűen.
- A kétkezi munka öröme, Wolfgang..Burda. Van, hogy úgy hozza az élet, hogy bármit is leteszel az asztalra, fabatkát sem ér – külön hangsúlyt fektetek erre a kifejezésre, amit nem is olyan régen raktároztam el a szótáramban – és amivel a végén csak a két átkozott kezed munkájával maradsz . Ez itt, ajándék lesz – teszem hozzá, hátha így jobban érti. Megkönnyebbülve veszem tudomásul, hogy hajlandó segíteni, legalább ebben, és együtt tesszük fel a mozdulatlan, de még az élet melegét konzerváló testet. Aztán egy pillanatra otthagyom, hogy a táskámban kotorászva kivegyek néhány speciálisan erre az alkalomra hozott, nyúzásra alkalmas kést. – Mint látod, felkészültem. Egyszerűen megoldhatnám egy két pálcaintéssel, de én már csak ilyen öreg lélek vagyok, megvannak a magam hóbortjai. És igen, nyúztam meg már állatot, pár varázslényt is, meg szarvast, medvét, hópárducot, házimanót – megmutatnám a gyűjteményemet bizonyítékul, de ha jól sejtem, ha meghívnám teázni magamhoz, valamiért találna egy ügyes kifogást – ránézek, éppen csak egy pillanatra, felmérem az állat és a közte levő távolságot. Ha jól értettem, akkor azt hiszi, már ennyivel is elég bemocskolnia kezét. – De a hipogriff nem őshonos nálunk, gondolom ezt nem kell hosszan ecsetlenem, szóval, ha bármi eszébe jut, valami különleges recept, vagy amire oda kéne figyelnem, ne habozzon, benne van az árban – nagy műgonddal teszem sorba a késeket, mintha csak egy többfogásos vacsorára terítenék.
- Nem minden, nyilván – csak ennyit teszek hozzá a nagy védőbeszédhez. Nem akarok tovább gorombáskodni, így megtartom magamnak a véleményemet, de akaratlanul is Olga jut eszembe, a fekete bárány, a tökéletesen kidolgozott, makulátlan vérvonalban ejtett első végzetes hiba, egy hajszálrepedés, aki aztán gondolom azóta már szaporodásra adta a fejét. Végtelen undor fog el, kiköpök éppen Wolfgang lába elé. – És gondolom az is rendben van, hogy úgy tartanak mint egy állatot az istállóban. Feltételezem ők sem alhatnak jobb körülmények között a vackukban – egy jól látható fintor az arcomra telepszik és ott is marad – hozz még tálakat, szükség lesz rájuk.
 Set my spirit free
[/i]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
32
▽ Reagok :
19
▽ Avatar :
Harry Treadaway



»
» Hétf. 30 Okt. - 20:03

Szeretném megkérdezni, hogy mit dolgozik, már majdnem ki is csúszik a számon, nyersen és őszintén az egyszerű kérdés, de a hatalmas sóhajon kívül ami jelzi, hogy szólnék, nem jön ki semmi a számon, egy egész pillanatig. Aztán átrágom a dolgot, átfogalmazom a mondanivalómat, emlékeztetnem kell magamat folyton, hogy nem Beckkel beszélek, akinek a nyers kíváncsiságom már nem olyannyira megbotránkoztató, mint amilyennek magának tűnhet.
- Sokszor érzi úgy, hogy a munkája fabatkát sem ér? -
Ötletem sincsen arra, hogy mit dolgozhat, favágónak hinném, ha nem tudna varázsolni. Németországban az ilyen kaliberű emberek fát vágnak, ritmusosan nyesik a fenyők törzsét. Viszont kétlem, hogy maga favágó lenne, a habitusa nem illik ilyen kétkezi munkához, habár jól látom, ölni azt azért tud. Hidegvérrel, bántóan természetesen.
- A feleségének? -
Kíváncsiságom nem csillapodhat amíg nem csillapítja, s habár fájdalmam az elhunyt állat iránt hatalmas, a munka az munka, legyen bármilyen nehéz is.
A szemem kikerekedik, az undor és a félelemmel vegyített csodálkozás ül ki az arcomra. pillantásom is csak elsiklik magáról, mikor feltételez. A jó modorom nem hagyja, hogy szó nélkül hagyjam, habár ténylegesen a vesémbe lát.
- Ne vegye bántásnak Uram, de nem hinném, hogy találnánk közös témát.. -
És akkor még csak enyhén fogalmaztam.
Nyelek egyet ahogyan a késeit nézem, és közelebb lépek, a szemem végig simít a késgyűjteményen, már a tudatomban kiveszem a legjobb eszközöket.
- A gerincénél kell kezdeni, óvatosan, a tollak alatt van egy hártya, ami elválasztja a hústól. Szabad? -
Nem várom meg a válaszát, odalépek és a legnagyobb kést veszem elő, a állatnál pedig a gerincoszlophoz fűzöm és fejteni kezdem.
- A hasánál a hártya nagyon elvékonyodik, így roppant precíz mozdulatokat kell lenni, hogy el ne szakadjon, máskülönben a tollak kihullanak. Jöjjön amíg hozok edényeket, biztos mozdulatokat tegyen -
A kést a kezébe adom, és ott hagyom. Tálakat szerzek majd az állat alá helyezem, és egy másik késsel maga mellé állok.
- Ne bántsa őket, hisze semelyiküket sem ismeri

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
i'm up to no good


the devil's in the details




»
»
Vissza az elejére Go down

Wolfgang @ Timur

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Chloe&Timur - Timur kollégimi szobája
» Mira&Timur - Avagy egy jól sikerült tanvadászat végállomása

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: A nagyvilágban-