» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1978. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
82
23
16
22
19
17
31
16
2
3
5
5
5
246
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans
Friss posztok
pergamentekercseink

Faith & Rowan
Yesterday at 23:54
• • • • • • • • • • • • • •
Faith Caughlin
Félvér Tábor - FRPG
Yesterday at 23:01
• • • • • • • • • • • • • •
Vendég
Zászlóslovag, vagy amit akartok
Yesterday at 16:50
• • • • • • • • • • • • • •
Morgana Walsh
#segítsdaparasztot
Yesterday at 13:33
• • • • • • • • • • • • • •
Dorcas M. Meadowes
There is no sweeter innocence than our gentle sin
Yesterday at 12:48
• • • • • • • • • • • • • •
Richard Avery
Underneath the mistletoe
Szomb. 9 Dec. - 23:31
• • • • • • • • • • • • • •
Dung Fletcher
Ian & Karen
Szomb. 9 Dec. - 17:22
• • • • • • • • • • • • • •
Ian Sullivan
I should try and get a life
Szomb. 9 Dec. - 14:30
• • • • • • • • • • • • • •
Dorcas M. Meadowes
Charlotte & Richard
Szomb. 9 Dec. - 14:27
• • • • • • • • • • • • • •
Richard Avery
grenade pin
Szomb. 9 Dec. - 12:01
• • • • • • • • • • • • • •
Lou Huntington
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
66
▽ Reagok :
61
▽ Avatar :
Andreas Wilson



»
» Vas. 4 Jún. - 12:42


Újabb meg újabb hópelyhek szállingóznak a hajába. Felemeli a fejét a véres, latyakos, mocskos hóból. A vér nyilvánvalóan nem az övé – de esélyes, hogy az ő pofájából csurgott oda. Megtörli az arcát a kézfejével: lepereg róla némi alvadt, rászáradt vér. Az emlékeiben és gondolataiban még nagyon farkasnemű impressziók vannak, a mozdulat is túl állati, az érzékelése is tökéletesen összezavarodott. Máskor még feküdne egy darabig, talán egy óráig is összekuporodva, visszafojtva a szánalmasan emberhangú szűkölést, és megvárná, amíg a hideg könyörtelenül nem emlékezteti a kivörösödött, égő bőrét, összekoccanó fogait, sajgó ízületeit, hogy tényleg nyomorult ember, vége a holtölte diadalittas önkívületének, ideje feltápászkodni és életben tartani ezt az undorító, kétlábú testet.
Máskor talán megvárná, amíg valóban fagyási sérüléseket szerez.
De aztán eszébe jut a kölyök. Lórúgásszerű fejfájással kísért, meghasonlott összevágás az arcról és a bundás verzióról, kösz, feljajdul. Ja, a kölyök. Vele is foglalkoznia kell. Arrébb kúszik, és beledörgöli az arcát a már összemocskolt hó melletti viszonylag szűz részbe, addig hempereg benne, amíg át nem járja minden porcikáját a hideg (és amíg menthetetlenül össze nem mocskol minden talpalatnyi fehérséget, bár ez a legkevésbé sem érdekli). Kemény mínuszok vannak. A farkasemlékek alapján a kölyök még az ösztöneitől lezúzva is inkább emlékeztet egy gondosan trenírozott háziállatra, mint a vadakra. Hülye kölyök, egyáltalán mért nincs itt? Végig együtt voltak, le se vette róla a szemét, kábé a kibaszott széltől is óvta, egy ártalmatlan dominanciaharcba se engedte volna belerángatni. Na jó. Összeszedi magát. Ez az érzés, hogy milyen jó is lenne összekuporodni a hóban és elaludni, megdögleni a picsába, úgy tűnik, már sose múlik el, minden egyes alkalommal keresztül kell szenvednie magát rajta.
Miután felkelt, és a tél ujjai már a csontjai között motoszkálnak, hamar megállapítja, hogy kurvára messze vannak az évekkel ezelőtt a semmi közepén hagyott, kirohadt mugli kisbusztól, amiben a ruháikat meg a pálcáikat hagyták. Valószínűleg a többiek is messze vannak, de ők most amúgy se érdeklik. Bassza meg, azért most ő se utasítaná vissza a porladozó karosszéria oltalmát. Gecire fázik. De ha ő még úgy-ahogy össze is tudná szorítani a fogát, és legyalogolni csupaszon azt a pár mérföldet, esélyes, hogy a kölyök kevésbé preferálná ezt az elképzelést.
Szerencsére nem tart sokáig megtalálnia. És útközben sikerül előásnia a hó alól egy holtölte utánra való elsősegélycsomagot is, ilyenkor télen tele van velük a környék. Foggal tépi fel a viaszosvászon zsák madzagját: takaró legalább van benne. Az pont elég, a többit majd később megnézi, de ennél azért jobb látvány is akad errefelé.
Mondjuk Remus Lupin, amint élete első, az övéivel töltött teliholdja után éledezik.
Megáll fölötte, és leplezetlenül néz végig a vékony, elroppinthatóan törékenynek látszó testen; egyszerűen nem lát rá okot, mért ne nézhetné még. Még most is valahogy túlságosan, bosszantóan, oda nem illően tisztának tűnik, hogy van rajta néhány friss zúzódás és némi mocsok. Szinte beleolvad a hóba. A kétlábúak nyilván szörnyülködnének a hegek és sebhelyek gyűjteményén, de az ő szemének túlontúl sértetlen, túlságosan üvegházi virág. Még Fenrir harapásának helyét sem tudja megtalálni rajta, pedig lehajol hozzá, hogy közelebbről lássa. De azokat a jellegzetes nyomokat, amiket a vérfarkas magán ejt, miközben saját magát marcangolja, ha nincs más zsákmány a közelben, felismeri és megtalálja. Ez meg még ebben az elesett állapotban is annyira feldühíti, hogy legszívesebben kiharapná őket a világítóan sápadt húsból; helyette csak undorodva simít végig az egyiken, aztán indulattal kiköp. Hát persze. A szent család meg a többiek. Mégis mi olyan kibaszott nagyszerű a te embereidben, Remus Lupin? Mégis mi a kurva élet olyan kibaszott nagyszerű?
Felegyenesedik, előkotorja a takarót a magával húzott zsákból, és Remusra dobja. Ez a hely elég védettnek tűnik a fák között, hogy ne jelentsen problémát, ha pár percig vagy akár egy-két óráig itt maradnak, hogy összeszedjék az erejüket, mielőtt elindulnának a pálcákért. Nem mintha volna félnivalójuk. Ez a terület évek óta mérföldekhosszan az övéké, meg azoké a gyomorforgató billogosoké.
- Itt maradhatsz – mordul nagyon reszelősen, sokára, láthatóan küzdve azzal, hogy emberi hangokat formáljon. – Csinálok tüzet.
Ő sincs éppen csúcsformában, ez látszik azon, ahogy percek alatt, lassan, kínlódva felkutat és maguk mellé húz egy nagyobb száraz ágat, feltördeli kisebb darabokra puszta kézzel, aztán egy olyan halomba hányja össze Remus mellett, amelyre a mugli túrázók, ha lennének olyan hülyék, hogy erre tévedjenek, nyilván csak röhögnének. De a tűzszerszám, amelyet a zsákból szed elő, nyilván nem hagyatkozik a hülye mugli kémia földhözragadt törvényeire, és két pattintás után már jól táplált, bíbor lángok lobognak a satnya tűzrakáson. Lerogy a hóba Remus mellé, vet rá egy ellenőrző pillantást, aztán átkutatja a zsákot. Nem hiába, mert nem spórolták ki belőle a whiskyt se, még ha olcsó és pocsék is. Meghúzza, zihál, megtörli a száját, aztán még egyszer - aztán meg odakínálja a kölyöknek is.


A hozzászólást Nikolai összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 4 Nov. - 21:55-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
120
▽ Reagok :
102
▽ Avatar :
Matthew Hitt



»
» Hétf. 11 Szept. - 12:00

please don't slow me down

Hosszú, elnyújtott orgazmushoz hasonló érzés, a testem fájdalmasan megfeszül egy végtelennek tűnő pillanatig, aztán ahogy a hátamra fordulok, bele a hideg hóba, a zúzódásra, minden égő, sajgó porcikámra enyhülést hoz, egy cseppet sem kontrollált félhangos nyögés követi, a süket csend meg elnyeli, a hó meg a végtelen fehérség. Kinyitom az egyik szemem, aztán a másikat, és kezem megindul a meztelen testemen, szinte önkéntelenül berögzült mozdulattal számolom a törött bordákat, és felszalad a szemöldököm a meglepetéstől. Tényleg nem akaszkodtam volna össze senkivel és semmivel? Hiányzik az oldalamról  a harapásnyom, a mélyre fúródott agancsok lenyomata. És ez valahol érthető, de hogy egy falkányi ordas, féktelen vadállattal töltöttem az éjszakát, és ép bőrrel megúsztam volna?
Hitetlenkedve nézek fel Nikolaira, aki a nyomomban koslatott mindig, szeme sarkából figyelt akkor is, ha látszólag teljesen mással volt elfoglalva. Ő kontrollálta magát, minden mozdulata tudatos, megtervezett, mellette egy veszett vadnak tetszettem, aki számára semmi sem szent, és aki nekiszaladna védtelenül, satnya, girhes kis korcs létére a nagyobbaknak. És még én nevezetem őt vadállatnak.
- El..árulnád, hogy mit művelsz most éppen? – nem kellene a számonkérő hangnemnek felzaklatnia, átváltozásunk előtt szinte csak kérdésekben voltam hajlandó kommunikálni, minden tudni akartam, mindent de túl sokat és az idő meg véges volt, és mire odaáig juthattam volna, hogy mi fog történni, amikor felébredek, visszaváltozva, már nem volt, aki megválaszolhatná őket. Végigfut a hideg és a fájdalom egyszerre a testemen, pedig alig ér hozzám, aztán meg csak bámul, de ez rosszabb, mintha erőszakkal végigtapogatna a zúzódásokon. Hogy zavaromat leplezzem, egy fájalmas fintor kíséretében felülök, és védekezően zárom össze a lábaimat, mint valami szemérmes kislány az első éjszaka után. Mert hát a fenébe is, ez volt az első éjszakám. Az első igazi. Azelőtt, mintha csak kiscsoportos foglakozásokon vettem volna részt, most meg a nagyfiúk, ha kényszer hatására is, de bevettek magukhoz.
Mindenesetre úgy nyúlok a takaróért, mintha azzal elfedhetném teljesen lemeztelenített valómat, mintha elfedhetném az emlékét az elmúlt éjszakának, mintha  a vadállatot lassan, de biztosan vissza tudnám rugdosni a kalitkájába, pedig esélyes, hogy most már soha többé nem leszek képes. Azt a friss, és különösen mély heget nézem a vállán, ahogy ügyet sem vetve rám, tüzet csihol, én meg addig mozdulatlan maradok, amíg a lángok fel nem lobbanak, és kitartóan nyaldossák már az ágakat.
Elveszem az üveget, és habár a sajgó testem, minden egyes porcikám kívánja a minél erősebb és minél tisztább alkoholt, mégsem kortyolok bele. Nem, amíg nem kapok válaszokat. Nem, amíg a valóság alhason nem vág és kétrét nem görnyedek.
- Sajnálom, a karodat. Elég csúnyán néz ki – a földet bámulom most, aztán a lángokat, de nem nézek rá, kerülöm a pillantását. Hozzá mérten a heg semmiségnek tűnik, de ha az én testemet borítaná, már biztos félholtan szűkölnék a földön fetrengve – De ha folyton megmentesz magamtól, abból sosem tanulok – jegyzem meg óvatosan, mintha csak rendkívül hálás volnék, hogy nem hagyta, hogy jobb préda híján magamat csócsáljam a kontroll minden létező formájának híján. Arról azonban egyelőre hallgatok, hogy valójában mennyire csalódott vagyok. Azt hittem, ha majd végre beadom a derekam és eljövök az enyéimhez, ahogy Nikolai emlegeti mindig őket, akkor végre, életemben először az ösztöneim mindent uralhatnak és a féktelen vadállat gátak nélkül törhet elő. Azt hittem, hogy majd megértem, miről papolt annyi ideig, hogy majd börtönnek fogom érezni az emberi testet egy féktelen éjszaka után, hogy majd felülkerekedik gyengeségem, hogy majd valami vonzót találok ebben az életformában.
If I'm going too fast
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
66
▽ Reagok :
61
▽ Avatar :
Andreas Wilson



»
» Szer. 13 Szept. - 19:52
Nem lenne nehéz első blikkre megmondani, hogy melyikük melyik testben érzi magát otthonosabban. Az ő torkából alig érthetően reszelősek és morranásszerűek az első szavak, a kölyök meg alig hogy kinyitja a száját, szinte ugyanúgy csivitel, mintha az egész telihold meg sem történt volna. Megérinteni magától értetődő, tulajdonképpen nem is érti, mi baja van, a beszéd meg ilyenkor annyira fárasztja, és olyan nehéz eleve szavakat találni az impressziókhoz és gondolatokhoz, hogy az ostoba kérdés közel sem tűnik elég fontosnak ahhoz, hogy kimondja a nyilvánvaló választ. Nézlek, baszki. Csak megrántja a vállát, fásult, enervált rosszindulattal elvigyorodik (nem, nem is vigyorodik, a mimikája sem elég olajozottan emberi, csak rávillantja a fogait valami minimális kifejezőerővel) a szemérmeskedő mozdulatok láttán, aztán irgalmat gyakorol, és odaadja neki a takarót.
Érzi magán a pillantását, de a tűzrakás is megerőltetően nem állatias tevékenység, így aztán külön koncentrálnia kell a mozdulatokra, a kezére, pláne a finommozgásokra, úgyhogy a kölyök jelenléte egyelőre háttérbe szorul. Csak akkor tud valamennyire ráfigyelni, amikor már leült, és a bőrét égető hideg párosodik a tömény szesz keltette belső melegséggel.
- Mi? – vakkantja, és lepillant magára, de a kölyök pillantása már nem ad útmutatást, így aztán eltart egy darabig, mire felfedezi magán a sérülést. – Áh. – Megrántja a vállát, később majd nyilván fájni fog, most túlságosan is leköti az egész testét betöltő nyomorultság és elesettség, egyéni problémákra még nincs kapacitás. Kábé eddig bírja, hogy várjon, amíg Remus Lupin méltóztatik belekortyolni a piába, de bosszúsan méregeti a kezében értelmetlenül tartogatott üveget, aztán kiveszi a kezéből, meghúzza megint, és ezúttal úgy nyomja a kezébe, hogy egyúttal megindítja a mozdulatot a szája felé, hátha magától nem jutna eszébe, hogyan kell inni. – Igyál – javasolja türelmetlenül.
Egy darabig hallgat a szavai után, közelebb húzódik a lángokhoz, amíg ki nem pirul tőlük a bőre. Keresi a szavakat, gondolkozik, a tüzet nézi, aztán újra Remusra fordítja a pillantását.
- Undorító szokás magadat csócsálni – mordul végül leplezetlen undorral, talán indulat is lenne benne, ha nem lenne túl kimerült most a kétlábúak gyűlöletéhez. – Tartogasd akkorra, amikor a drágalátos embereid bezárnak a kis óladba holdtöltére, vagy tudja a faszom, hova raknak.
Egy darabig még ül, melegedik, aztán minden átmenet vagy figyelmeztetés nélkül odahúzódik a kölyökhöz, lerántja róla a takarót, aztán odapréseli a helyenként túlhevült, helyenként még fagyott bőrét a másikéhoz, a takarót meg újra maguk köré csavarja. Alatta tényleg jóval kellemesebb a klíma. Felkészül rá persze, hogy Remus esetleg nem preferálja ezt a megoldást – és tökéletesen leszarja, ha ellenállással találkozik, akkor él az erőfölényével.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
120
▽ Reagok :
102
▽ Avatar :
Matthew Hitt



»
» Csüt. 19 Okt. - 22:53

please don't slow me down

Azt hiszem, sok mindent elmond rólam az a pár pillanattöredék rögtön ébredés után. Így is minden maradék erőmet latba kell vetnem, hogy megmozduljak, mégis annyira berögzültek emberi létembe a szemérmesen összezárt lábak, aztán ahogy  egy fájdalmas fintor kíséretében a hajamba túrok, mintha lenne itt bárkit is, akit érdekel, hogy kócosan, nedves falevelekkel a hajamban kelek fel, vagy hogy hófehér testemet sár borítja, mert annyit vonaglottam, s a testem melegétől a hó is elolvadt alattam, de ezt is csak úgy veszem észre, hogy megmozdulok és fájdalmas fintorral végigpillantok magamon. Látszólag Nikolait nem érdekli, de hát akkor is néz valamiért, és még akkor sem sikerült meggyőznie, hogy a szándékai teljesen ártatlanok, amikor fogait rámvillantja. Vagyis éppen ez az a pillanat, amikor bukfencet vet a gyomrom, és meggyőződök róla, hogy biztos nem tisztességesek a szándékai. De mégis mire számítottam?
Amikor a takaró rámkerül, mintha a saját kis erődömet vonnám magam köré, jó magas falakkal, pedig tudom, hogy nem kell tőle tartanom, és ha még a piájából is iszom, akkor valószínűleg még el is visel maga mellett, s talán, ha kicsit felmelegedünk kívül-belül mindketten, abbamarad az álkapcsaink zsibbadása, megszokjuk az emberi nyelvet az emberi szájban, talán még megható tábortüzes történeteket is mesél nekem.
Másodszor már azért sokkal meggyőzőbbnek tűnik, ahogy erőszakosan a szám felé tolja az üveget, és végül egy szó nélkül emelem  szétrágcsált ajkaimhoz az üveg nyakát – mint amikor James és Sirius a prefektussá kinevezésem napján addig cukkoltak, hogy végül hajlandó voltam tisztán meginni a vodkát, de csak dacból, egyébként mindig is kavargott tőle a gyomrom, és folyton éhes leszek tőle, de hát most a túlélés számít, meg mert valami nyavalyás bűntudatot érzek a rajta ejtett hegekért, még akkor is, ha úgy tesz, mintha nem számítana. Mert talán neki meg sem kottyan. De nekem igenis számít.
A vérem fémes íze a számban találkozik, elvegyül a maró alkohollal. És én elég sokáig tartom ott, hogy elkezdjen rohadtul csípni, amitől a könnycsatornáim is túlcsordulnak, a fejem meg egészen elvörösödik.
Nem ihatnék mégis inkább szénsavmentes ásványvizet? Vagy duplacsokis shaket, amit Sirius szokott holdtölte után belémdiktálni?
De nyilván hallgatok, ehelyett csak összeszorítom a szememet és anélkül, hogy ránéznék, visszanyújtom az üveget. Úgysem vagyok képes jó pár pilanatig megszólalni, csak résnyire nyitott ajkakkal próbálom hűteni a számat.
- Nem te vagy az első, aki ezen a véleményen van – apró, alig látható, szomorkás félmosolyra húzódik a szám. Mindenesetre eddig bevált. – De ennél jobb opciót nem nagyon tudok elképzelni – tudom, hogy vérlázító szavaim majd feldühítik, mégis szeretném, ha kicsit megértőbb lenne velem kapcsolatban, de talán túl sokat kérek. – Gondolom neked lenne egy-két javaslatod – pedzem meg óvatosan, csak mert tényleg kíváncsi vagyok, és a hosszú évek alatt bennem felmerülő kérdések kiapadhatatlan forrásként törnek fel belőlem. – Nem szoktak bezárni, vagy legalábbis megpróbálják, de nem sokat ér általában – valahogy úgy érzem, muszáj Dumbledore védelmére kelnem. Ez a minimum azért, amit értem bevállalt. De úgy néz ki, kudarcot vallok, a végére még a hangom is elhalkul.
A pír újfent az arcomra telepszik, zavartan nézek rá, amikor testét az enyémnek dörgöli, és nem, egy szemernyit sem érzem természetesnek és pláne nem helyénvalónak.
- Basszus, tényleg nem voltál képes még egy takarót szerezni? – csattanok fel méltatlankodva. És habár érintésére először ösztönösen rándul a testem és próbálok elhúzódni, végül megadom magam. Mert túlságosan is szolgalelkű vagyok, és mert ez a holdtölte a szokottnál is jobban kifárasztott és képtelen vagyok igazán küzdeni.
- Vajon hol lehetnek  a többiek? - teszem fel a tökéletesen lényegtelen kérdést, csak hogy leplezzem valahogy a zavaromat, és tekintetemet makacsul a fák közé összpontosítom, hogy még véletlenül se kelljen a lassan felmelegedő testhez egy arcot társítanom.
If I'm going too fast
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
66
▽ Reagok :
61
▽ Avatar :
Andreas Wilson



»
» Vas. 29 Okt. - 19:38
Úgy rémlik, az éjszaka folyamán jobban értette a kölyök rezdüléseit, mert most, visszacsúszva az embertestbe, megint se kép, se hang. Riadtan néz rá a kiskutyaszemeivel, védekezően gubózik bele abba a pokrócba, utálkozva-engedelmesen, vörös szemmel issza a piát, és ebből a mimózaságból aztán tényleg egy büdös gondolatot se ért – mintha ugyan bántotta volna, na hiszen, ha bántotta volna, azt száz százalék, hogy egyből észrevette volna a nyavalyás taknyos, de hát még vigyázott is rá, a selymes haja szála se görbült, a szél se mert ráfújni, bassza meg.
Ha nem lenne ennyire ingerült és rosszkedvű most ettől, hogy a kölyöknek valami baja van, akkor nagyon jól mulatna ezen a vergődésen a piával. Mi a fasz baj van ezzel a világgal, már a tizenévesek se isznak rendesen? Persze, Remus eléggé jókisfiúnak tűnik… de a haverjai kevésbé tűntek annak, megnézte őket magának mindenszentekkor a vásárban, messziről, hát nem éppen festene az ábrázatukról szentképeket.
Végül nem mond semmit, nem is röhögi ki, csak kritikusan és kedvetlen türelemmel vagy valami olyasmivel figyeli. Vagy türelmetlenül pont hogy? Hát a fenébe is, nem tudja eldönteni. Nyilván sokkal türelmesebb, mint öt másik kölyökkel lenne, de közben meg majd szétveti az ideg, szóval tényleg, tudja a halál.
- Akkor ne képzeld el, csak nyisd ki a szemed – vakkantja, igazából ez a mondat csak két hosszú, rosszul artikulált morranás, amit valószínűleg csak az tesz érthetőbbé, hogy közben széttárja a karját. Persze, most hideg van, most mindketten nyomorultak, most meg kell majd még küzdeni a téllel a pálcáikért, hogy aztán rendes meleg, étel, ruha, fürdő következhessen, de hát bassza meg, idehozta, beengedte magukhoz, megosztotta vele mindazt a diadalmas gyönyört, ami havonta egyszer kárpótolja a maradék huszonkilenc vagy harminc undorító, nyomorult, okádék napért cserébe, ami visszatartja attól, hogy halálra igya magát, és nem látja? Megvillan a szeme. Dühösen. Csalódottan. Bassza meg: letörten. – Hát lenne – rántja meg a vállát, de aztán nem mond többet, pedig nyilvánvaló, hogy a mondat valamiféle elbaszott kérdés akar lenni, de neki továbbra sem megy szívesebben a beszéd, meg hát amúgy is, ez olyan, amit az ember nehezen tud elmondani szavakkal, még ha olyan szépen is forog a nyelve, mint a másiké.
Hát mi a kurva istent csináljon ő vele, ha neki jó bezárva lenni és a saját hófehér húsát marcangolni? Undorodva rázkódik meg a válaszára, de aztán ezt se kommentálja, csak elutasítóan szusszan. A mondat már ott hibás, hogy szerepel benne a bezárás szó, minden más csak üres magyarázkodás.
Még a kölyök zavara se mulattatja, mert alighogy hozzáér a teste a másik sima bőréhez, rájön, hogy nem jó, neki is pont olyan zavarbaejtő és kellemetlen, ami tök természetes lenne bármelyik másikkal, de ez a kölyök egyszerűen nem közülük való, és akárhogy erőlködik, sőt talán Fenrir is akárhogy erőlködne, soha nem is lesz. Mintha egy kétlábúhoz dörgölőzne – teljesen természetellenes. Oké lenne megmelegedni egy közülük való testmelegénél, és pont ugyanúgy oké lenne erőszakkal elvenni bármit egy ilyen patyolat kölyöktől, amire épp szüksége vagy kedve támad, de ez a kutyulék nem oké. Nem lehet egyszerre mind a kettő.
- Mégis miféle anyagból vagy te, Remus Lupin? – horkant fel keserűen, és még közelebb húzza, aztán végignyal a füle mögött, émelyítően édes, most is sokkal inkább emlékeztet valami édességboltra, mint a vadonra. Beteges. – Zavar, hogy hozzád érek? Akkor mi a fasznak nem csinálsz valamit? Még egy kibaszott kutya sem engedelmeskedik minden rohadt arra járónak – köp ki oldalra, de aztán egyáltalán nem várja meg, hogy a fiú csináljon valamit, mert nem is feltételezi, hogy csinálna. Kihúzódik a takaró alól, és feláll az olvadt hó után maradt, langyos latyakból, meghagyja neki az istenverte takarót is.
A hideg éget és üt most a pillanatnyi meleg után, bolhafasznyira zsugorodik a farka és az összes szál szőre felborzolódik tőle. Csikorgatja a fogát, de nem panaszkodik, nyilván nem, mert ki a fasznak is panaszkodhatna, meg minek.
Nem válaszol a kérdésre.
- Tudsz gyalogolni, vagy megvársz itt, amíg elmegyek a pálcákért?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
120
▽ Reagok :
102
▽ Avatar :
Matthew Hitt



»
» Szomb. 4 Nov. - 22:56

please don't slow me down

Nem kell nagy szakértőnek lennem ahhoz, hogy kiérezzem a pillantásából, a mozdulataiból és abból a kelletlen morransából, hogy csalódott. És ha már a csalódottság adott, akkor könnyűszerrel összeköthető a személyemmel. És én már megint érzem a mardosó bűntudatot, és a késztetést, hogy magyarázkodjak, de vajon van-e egyáltalán értelme? Nem jöttem ide túlságosan nagy reményekkel. Mármint persze, izgatott voltam, alig bírtam magammal a gondolattól, hogy életem első normális holdtöltéjét fogom eltölteni a vadonban. És persze nem egyedül – de távol azoktól, akikkel mindig is töltöttem. És újszerű volt az egész, különösképpen az, ahogyan mi, farkasok egymásra hangolódunk.
Érezzük, halljuk, tudjuk, mit gondol és mit akar a másik. Az ősi ösztön diktált egész éjszaka és én szinte gondolkodás nélkül követtem a hívó szót. Míg a kutyával, a szarvassal és a patkánnyal még csak a minimális kommunikációt sem sikerült kialakítanom. Ők minden erejüket latba vetették, hogy féken tartsanak, ha kellett, és nem tettem meg én magam, akkor ők ártottak nekem. Fájdalmas másnapok következtek, amikor próbáltam kiheverni a harapásokat, a belémfúródott agancs lenyomatát. De egy idő után elmaradt a reggeli szégyenkezés, a bűntudat, nem csak azért, mert Sirius könyörgött, sőt, a lábam elé borult egy alkalommal, hogy hagyjam már abba az önostorozást, különben soha a büdös életbe nem tölti velem a holdtöltét.
Éppen ez az oka annak, hogy nem tápláltam nagy reményeket, nem tervezgettem, hogy vajon hogy intézzem el, hogy tanítás ideje alatt is csatlakozzak Nikolai falkájához, mert egyszerűen nem akartam. De ezt mégis melyik pillanatban kellett volna neki előadnom?
Mindenesetre latolgatva a jelenlegi helyzetem, az a pillanat, amikor véres, ragacsos, de legfőképpen meleg nyelvével végigszánt a fülem mögött, a legkevésbé sem tartozik a megfelelő alkalmak egyikéhez. A libabőr végigfut a tarkómon, aztán a nyakamon, és én ösztönösen húzom össze magam. Vajon az én szám is ennyire átkozottul büdös? Minden bizonnyal.
Tudom, hogy farkas létemre követelménynek kellene lennie, hogy valamiféle megértéssel viseltessek a saját fajtám iránt, de azt hiszem, egyre inkább nehezemre esik. Amíg csak képeskönyvben nézegettem a farkasokat, és tizennyolcadik századi magányos félemberek szivszorongató memorájait olvastam, valahogy egészen másnak tűnt az egész. De semmiképp sem volt alvadt vér, sár és dögszaga.
De még csak meg sem próbálok elhúzódni, a kifizettem a teljes árat a vérfarkas élményparkba, semmit sem akarok kihagyni ábrázattal állom a tekintetét, éppen ezért találnak be annyira a felém köpött, indulatos szavai. Mi a faszért nem csinálok semmit? Ha most nem lenne fontosabb feladatom, biztosan nekiszentelnék egy négytekercses dolgozatot a témának, hogy mégis miért gondolják azt a vérfarkasok, hogy trágár szavakkal bárkiből is képesek előhozni az állatot?
- Most valami újat mondok neked, Nikolai, nem biztos, hogy hallottál még róla. Udvariasság. Rémlik? – habár szavaim gúnyosak, arcom egészen vörös színt öltött, és képtelen vagyok a sértődöttségemet véka alá rejteni, de még csak az sem zavar igazán, hogy burkoltan kutyának nevezett, mert közben tudom, hogy valami sokkal nagyobb problémája van velem: túlságosan emberi vagyok az ő ízlésének.
Mindennek ellenére megütközve nézek utána, ahogy hisztérikusan kibújik a takaró alól, és hiába röpködnek odakint a mínuszok, makacsul áll és csikorgatja a fogát, amitől egy pillanatra megint kiráz a hideg, pedig kettőnk közül én kuporgok még mindig a meleg takaró alól.
- Tehát akkor most megsértődtél. Értem. Nálatok így megy ez. Inkább megvárod amíg koppanósra nem fagynak az egyébként létfontosságú testrészeid, de a büszkeséged nem enged - állapítom meg tárgyilagosan, de a bűntudat még mindig ott bújkál a szavaim mögött. Olyannyira, hogy minden további szájtépés nélkül feszítem meg az izmaimat és dőlök előre, hogy tenyeremet a jéghideg hóba támasztva iszonyatos fájdalmak közepedte felálljak. Sokkal előbb, mint ahogy arra egyébként felkészültem, de most próbálok tanulni Nikolaitól valami makacs önfegyelmet, ami véleményem szerint nem vezet sehova. De hát az udvariasság, ugyebár? Így sem sikerül teljesen kiegyenesednem, de legalább kényelmesen leér a takaró a földig, úgy hogy a felső részét még csuklyának használom, és úgy festek mint az a gyros, amit Lily Evans nyáron vett nekem és Jamesnek.
- Ne hagyj itt, kérlek - szólalok meg, mintegy válasz helyett megadóan. Kész vagyok vele tartani, még akkor is, ha csak hátráltatom.
If I'm going too fast
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
66
▽ Reagok :
61
▽ Avatar :
Andreas Wilson



»
» Szomb. 25 Nov. - 22:22
És akkor így néz rá vissza, ilyen elbaszottul ízetlenül és sehogyan, mintha tök mindegy lenne minden. És hát végül is igaza van. Mert amikor ennek vége, úgy két óra múlva, mikor összeszedték a pálcáikat meg a ruháikat és átmelegedtek abban a rohadó kisbuszban annyira, hogy újra képesek legyenek mozogni a dermesztően hosszú séta után, akkor Remus Lupin fogja magát, és szépen visszasétál a kényelmes, csokoládé- és agresszív öblítőillatú, pihe-puhára bélelt, vajsörrel, cukros almával meg bűntudatos szülői babusgatással teli kis életébe, ahol nem kell magának semmit sem elintéznie.
Még csak fel se húzza magát a gúnyolódáson. Érdektelenül nézi az elvörösödött arcot, mintha tévét nézne: a székdobálós talkshow-k lekötik ugyan egy darabig az ember figyelmét, amikor épp másnapos és nyomorult és van mit zabálnia közben, de azok az emberek pont olyan kurvára távoliak, mintha nem is léteznének. Mint ez a kölyök.
Csak akkor válaszol neki, amikor már magára hagyta a takaró védelmében.
- Udvariasság – biccent nyugodtan, bár a foga össze-összekoccan a hidegben. – Azt a mindenit, baszki. Udvariasság. – Átöleli magát, a két tenyere megállapodik az átellenes bordaívei alatt. – Gondolod, hogy a kibaszott udvariasság segíteni fog, amikor ujjal mutogatnak rád és a kis haverjaid elfordulnak tőled? Az udvariasság majd meg fog védeni attól, hogy a minisztérium billogot süssön a seggedre? Hasznos lesz az udvariasság, ha ketrecbe zárnak, ha nincs mit enned és nincs hol aludnod? Lehet, hogy neked újat mondok, Remus Lupin, de kurvára semmire nem fogsz menni az udvariassággal az emberek világában, ha egyszer rájönnek, hogy te nem vagy ember. És mondok még valamit: az se fog segíteni, hogy ők hamarabb jönnek majd rá, mint te.
Aztán befejezi, és fásultan legyint, tényleg, annyira nem a szavak emberek még akkor se, ha épp nem félúton van lélekben négylábról kétlábra, ha az, amit mutatott, nem mondott semmit a fiúnak, akkor nyilvánvalóan szavakkal se fog többre menni.
- Megsértődtem? – vonja fel a szemöldökét. Egy pár éve már nem fordult elő, hogy el kelljen gondolkoznia azon, hogy nem ismeri egy ennyire átlagos szó jelentését, persze a maszkos faszfejek folyton tudnak meglepetést okozni a modoros, nyálkás csengésű szavaikkal, de az úgyse érdekli különösebben, hogy ők miről szövegelnek. – Nem megsértődtem, hanem visszaengedtelek a taknyos komfortzónádba, hülyegyerek… amúgy se megyünk sokra azzal, ha örökké itt ülünk. Melegebb nem lesz.
Lehet, hogy alábecsülte a saját ékesszólását, mert a kölök annyira azonnal moccan a szavaira, hogy leesik az álla; az előbb még nem úgy nézett ki, mint aki szeretne kikecmeregni a takaróból eszkábált kis vackából. Mondjuk most is jobban emlékeztet valami mexikói kajaféleségre, mint egy gyakorló vérfarkasra – és a szaga is –, de az indulás szándéka letagadhatatlan.
Kritikusan nézi.
Aztán bassza meg, már önmagában is dühítő, de – a kérlelő hang úgy hat rá, mint állítólag a nagy szemű lények, kiscicák, kisbabák és kifaszomok az emberiség nagyrészére. Mondjuk ki: instant megolvad, mint a hó a seggük alatt, és egy rövid időre, a fagytól vérszomjas arckifejezése rejtekében még azt is fontolóra veszi, hogy a hátára kapja ezt az életképtelen szobafarkasbébit. Utálkozva elfordítja a fejét. Kurva kölyök.
- Gyere, na – vakkantja egy vállvonás kíséretében. – Nem hagylak itt.
Megpróbálja belőni azt a sebességet, ami még tartható a másik számára, de nem fognak halálra fagyni közben, és aztán minden átmenet nélkül (legfőképpen azért, hogy elterelje a figyelmét a hidegről) elkezdi elmagyarázni neki, hogyan tájékozódjon az erdőben, milyen nyomok vezetnek a kisbuszhoz, milyen messze lehet, satöbbi, satöbbi, a büdös kurva életbe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
i'm up to no good


the devil's in the details




»
»
Vissza az elejére Go down

itt a te országod

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Wasabi kikötőváros
» Katsumoto Hiro
» A falu temetője
» Yugakure no sato
» [Küldetés] Mese ország

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: Idõnyerõ-