» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1978. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
82
23
16
22
19
17
31
16
2
3
5
5
5
246
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans
Friss posztok
pergamentekercseink

connection between us
Today at 16:17
• • • • • • • • • • • • • •
Antonin Prior Dolohov
One step closer to the edge
Today at 15:59
• • • • • • • • • • • • • •
Antonin Prior Dolohov
Clockworks
Today at 14:22
• • • • • • • • • • • • • •
Cailin Flint
Limbo
Today at 12:27
• • • • • • • • • • • • • •
Cailin Flint
Árulók áldozatainak árulói
Today at 12:06
• • • • • • • • • • • • • •
Aurora C. Selwyn
Capricus & Theia
Yesterday at 23:57
• • • • • • • • • • • • • •
Capricus Phillips
Játszótárs kereső
Yesterday at 23:52
• • • • • • • • • • • • • •
Nathale Stel
A hercegnő és a béka
Yesterday at 23:39
• • • • • • • • • • • • • •
Arthur Pike
eyes shut tight
Yesterday at 23:38
• • • • • • • • • • • • • •
Mabel Morhange
There is no sweeter innocence than our gentle sin
Yesterday at 23:19
• • • • • • • • • • • • • •
Rodney Lestrange
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 12 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
64
▽ Reagok :
59
▽ Avatar :
Andreas Wilson



»
» Kedd 13 Jún. - 16:45
Mások talán úgy fogalmaznának, visszaél a vendégszeretettel, de ő inkább csak él vele. Úgy járogat vissza Beckhez, mint egy békés úton elfoglalt gyarmatra. Néha még ajándékot is hoz, meg kell halni tőle.
Többnyire mondjuk olyan dolgokat, amiket nagylelkű hullák vagy két túszgyötrés közt megfáradt, hullarészegen fetrengő halálfalók hagytak rá nagyjából a tudtukon kívül, így esetenként bizarrul mutatnak, de ugye a szándék a fontos.
Persze meglehet, hogy Daltonék pöpec kecója mellett valamiképpen Remus Lupin is tehet róla, hogy itt van. Na, nem mintha az a büdös kölyök előkerült volna azóta. De mindenesetre elgondolkodtatta. Talán ha még egy darabig szívja Daltonék vérét, akkor megérti, mi a jó a normális életben a tiszta ágynemű, rendezett fürdőszoba és a hűtőben tartott sör undorító kényelmén túl. Mert az már most biztos, hogy a kényelem, mint a mondás is tartja, nagy úr. A kényelem ellustítja az izmokat és eltompítja az érzékszerveket. Nem csoda, hogy Greyback elhanyagolt szeme fénye olyan megrögzötten ragaszkodik a komfortos, belakott kis kétlábú-hamisítvány életéhez, és süket és vak minden más igazságra. Talán tényleg csak akkor lesz képes felfogni, amit mond neki, ha elvette tőle azt a kipárnázott örök gyerekkort.
De az igazság az, és eléggé ijesztő igazság ez valahol, hogy a farm valóban roppantul élvezhető helynek bizonyult, halálfalóktól, Greybacktől és mindentől távol, mintha nyaralni jönne a saját életéből, semmi baszogatás, semmi feszkó, kötött program, csak szalmabálák és csirkék. A csirkék kimondottan jó pont.
Most sincs más terve, mint hogy kiszolgálja magát a hűtőből sörrel és miután nagyjából ellátta az oldalában húzódó, elmérgesedni készülő átoksebet a helyi elsősegélykészletből, visszahúzza a hevenyészett kötésre a mérsékelten piszkos-vérfoltos asszonyverőjét, és a sörrel együtt majd kifekszik a fűbe vagy valamelyik szalmabála tetejére regenerálódni. Meg csirkéket nézegetni. Kajak odavan azokért a kurva csirkékért, annyira hülyék, hogy meg kell veszni értük. Hát van ennél jobb program egy ilyen gyönyörű napon?
Hát, akár még lehet is.
Mert amit viszont terveivel ellentétben lát, az határozottan arra készteti, hogy kétszer is odanézzen, mielőtt még szétömlene egy mocskos mosoly az ábrázatán. A hatás kedvéért még a szemét is megdörzsöli.
- Mit látnak szemeim – morogja, és vigyorogva megdörzsöl egy friss varral fedett sebhelyet a halántékán. – Ez mostantól a hivatalos törzshelyem. Máshol érted, max kis szappan meg faszom, törölközőhattyú van a párnán, itt meg egyenesen ajándékkosárral várnak…
Lustán, nem valami intenzív érdeklődéssel, de nem is palástolt élvezettel néz végig rajta. Mint egy rosszullétig jóllakott macska, amint épp szemmel tartja azért a verebeket az erkélyen, hátha érdemes. Legutóbb nem volt igazán érdemes, és ez inkább bosszantó, mintsem örömteli emlék, még akkor is, ha az egészből kivonja a kígyófetisiszta társaságot és azt, hogy nem önszántából volt ott – de persze, most például más a helyzet. Talán okos lenne rögtön pálcát rántani, hátha a másik emlékei sem olyan szépek az együtt töltött időről… de nem teszi.
Virtuális koccintásra emeli a kezében tartott üveget, aztán meghúzza, és a kézfejével megtörli a száját.
- Na, hogy ityeg, Marius? Meg kell mondjam, egész jól nézel ki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
68
▽ Reagok :
51



»
» Szer. 14 Jún. - 0:37

Volt egy olyan érzésem, hogy Beck Dalton egyáltalán nem is kedvel engem. Abba már bele se menjünk, hogy vélekedhet arról, hogy én… voltaképpen az ő házában lakok (- Ó, ez a hely nem Becké. – De… ő a férf---? – Ne, fiacskám, hallgass inkább. Jó? Megtennéd?), illetve inkább… nyaralok? Tartózkodok? Mi a jó szó?
Szóval majdnem biztos voltam abban, hogy majd egy nap fogja a puskáját, aztán egy jól irányzott lövéssel elküld oda, ahová az emberek akkor mennek, ha lelövik őket. (Biztos van erre egy külön pokol.) Egyébként Beck szerint, ha az embert lelövik, azt sosem tudja meg. Olyan gyorsan repülnek a puskagolyók, hogy előbb elérik az agyat és – szó szerint idézem – kicsinálnak a francba, minthogy meghallja bárki is, hogy ő épp agyon lett lőve. Mrs. Dalton szerint persze csak viccből tartja Beck azt az izét, vagyis heccből vagy mi, és semmivel több haszna nincs annak a kiszuperált Winchesternek (- Winchester? – Ebbe most hadd ne menjek bele, drágám.), mint egy-egy újabb, házhoz hordott macska kölyöknek.
Macskából egyébként ezidáig tízet számoltam.
- Aham. És nem lehet, hogy azért nem bírod őt, mert ő egy vérfa…
- NEM!
- Tudom, hogy érzékenyen érint a téma…
- De tényleg nem…
- …de Beck egyáltalán nem olyanfajta. Nézz csak rá!
És Beck annál a pontnál, mikor ez, meg az ehhez hasonló párbeszédek lezajlottak, épp halállazán – és gyanúsan kevés ruhában – valamit éppen csinált, de főleg a Wolfgang nevű srác körül. Ez a valamit csinálás pedig általában kifulladt abban, hogy valamit igyon, valamire rágyújtson, néha rozsdás kertiszerszámokat láttam a kezében, de használni kétséges, hogy használta őket. És mikor ránéztem, ő visszanézett (de soha nem direkt rám!), vigyorgott, intett egyet, és elfordult és nem fordult meg többé.

Szóval Beck Dalton nem kedvel engem.
Ami valamiért még mindig érdekel, sőt, annyira érdekel, hogy erről Fletchernek panaszkodjak, miközben elszállva egymás vállának dőlünk és bámuljuk a plafont, vagy a csillagokat, vagy amit éppen elképzelünk.
Dung meg… tudja a fene, erre mit tesz vagy gondol.
Beck Dalton tudja, mi történt velem pár hónapja, ahogy azt is tudja, hogy mit csinálok én a farmján (- Bujkálsz? – Nem, meghívtak. – Ki? – Hát öhm… - És meddig maradsz? – Zavarok? – Tehát bujkálsz? Apád elől, mi?), és először azt hittem, ezt Dungtól tudja (de soha senki nem erősítette ezt meg bennem), aztán később azt hittem, hogy talán nem is érdekli az egész, aztán megint később azt hittem, hogy tényleg zavarom őt.
És hát Beck Dalton akkor sem kedvel engem.

Ez a tény, és minden bizonnyal csak ez a tény vezetett ahhoz a pillanathoz, amit el akartam amúgy mesélni most neked.
Szóval Dung (vagy Beck? vagy az egész átkos kommuna?) füvéről lejőve (- Te most tényleg rosszul lettél a fűtől? Merlin!) bámultam a képemet a tükörben, a sebhelyemet (íves vágás végig az arc felén, ne csináljunk úgy, mintha nem tudnánk, hogy történt), a szemeimet, meg azokat a pontokat, amiket az ember betépve meg szokott magán nézni.
Aztán kicsivel később megfogtam egy sört. (- Hát… figyelj, ezt ilyen… fémdobozba rakják, amint látod és semmi köze a vajsörhöz, amihez hozzászoktál. És… hát, én csak páncélos cőceként hivatkozok rá, nyugodtan nevezd te is így. – Ez biztosan létező kifejezés? – Ezzel az attitűddel soha nem is lesz az!)
Aztán kicsivel később – és ez az a pillanat, amiről ez az egész szól, szóval most figyelj! – a kert közepén szembe találkoztam Nikolai-jal.
És akkor a páncélos cőcét a földre ejtettem.
(Pedig még egy csomó volt benne!)
És akkor rámeredtem. Csak egy picit.
És… hát, igen, ezt a pillanatot akartam valahogy felvezetni. Ha Beck Dalton kedvelne, ha egy icipicit is kedvelne, nem találkoznék itt… Vele. Nem?
- Fene! – egyébként rendkívül teátrális mozdulattal hajoltam le a sörért. Mintha nem lennék még mindig ijesztően belassulva. Mintha nem folyt volna ki eddigre a fele. Mintha a kifolyt ital fontosabb lenne, mint a tény, hogy az… hogy ő… hogy ott!
A föld úgy nyelte be a sört, mint… hát, mint ahogy én akartam volna. Felegyenesedtem a dobozzal a kezemben. Pici még azért lötyögött az alján. – Hűha. – Tulajdonképpen most kéne sírni kezdenem, nem? Más opcióm tulajdonképpen nem nagyon van, a pálcámat Dung szobájában hagytam. – Te most… te… - Pislogtam párat. – Én… nem tudom, mit kéne mondanom. – Már azon túl, hogy Beck Dalton mocskosul gyűlölhet. – Most… meg fogok halni? – ugyanannyira logikus kérdésnek tűnt ez, mint amennyire ostobaságnak is. De hát a válasz függvényében majd eldöntjük, hogy pánikba essünk-e, igaz?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
64
▽ Reagok :
59
▽ Avatar :
Andreas Wilson



»
» Csüt. 15 Jún. - 20:44
Hihetetlen, de ez a kölyök még életképtelenebb, mint volt.
A traumák pedig állítólag megacélozzák a lelket. Ezt hallotta valahol. Vagy talán egy összekukázott újságban olvasta, most, hogy így belegondol, ez a legvalószínűbb: az emberek, ha nagy ritkán képesek kibírni valami teljesen átlagos dolgot, imádják verni magukat rajta, hogy ők túlélők. De Mariust úgy tűnik, a teljes nehézipar se tudná megacélozni, nemhogy egy olyan hétköznapi dolog, mint egy haláleset meg az a szánalmas, lagymatag iparosmunka, amit csinált vele. Bár az elmélet esetleg tesztelésre szorulhat – ki tudja, talán egy szélsőséges ponton mégiscsak elkezdenek működni az életösztönei. Komolyan, baszki, ha valamivel korábban születik, egyszerűen kitették volna a vadonba, hogy felfalják a farkasok. Persze, kár lett volna érte. Vagy hát, attól függ, milyen szempontból. A farkasok húsmennyiség szempontjából nyilván jobban örültek volna a jelenlegi állapotának, egy csecsemőnyi Marius nyilván egy fél fogra sem elég.
Türelmesen figyeli a meglassult reakciókat, a vérbő szemfehérjét, ingerlő kis hajszálerekkel, és kezd kialakulni egy elképzelése a dologról. Igazság szerint most, hogy így rákérdezett, elgondolkozik rajta, de nem, inkább nem, ha Daltonék jámbor csirkéihez viszonyít, Marius jelen állapotában még akkor is egy fokkal kevésbé indítja be a ragadozóösztöneit. Még a leghiperaktívabb macska is unná pofozgatni.
Legutóbb halottnak tettette magát, most meg ez. Hát, tudja, hogy kell leszerelni a vérfarkast.
- Ne beszélj faszságokat – mordul rá, aztán közelebb lép, lassan, hogy el ne ijessze, mint valami tetves állatidomár, pedig hát eléggé esélyes, hogy hamarabb esik el a saját lábában, mint hogy el tudjon menekülni előle. – Olyannak ismersz, aki csak úgy simán megöli az aranyos kölyköket? Szeretem megadni a módját.
A pillantása szinte gyengéden siklik végig az arcán lévő sebhelyen. Megnyalná. Talán meg is fogja. De hát nem hajt a tatár, süt a nap, csiripelnek a madarak, ez a gyerek teljesen kész van, ha most kérdez tőle valamit, lehet, hogy holnapra még válaszolni is fog neki.
- Szóval még be is pácoltak nekem valami gazba? Milyen kedves. Mondom, hogy imádom a helyet. – Azért mielőtt barátian átkarolná fél karral, végigfuttatja rajta a pillantását még egyszer, pálcát vagy más szúró-vágó eszközt keresve, már van egy lyuk az oldalában, az se kellemes, de mára ennyi mondjuk elég is. – Vajon milyen ízed lehet így? Érződne a cucc? Mert annyira nem csípem a zöldet.
Nem mintha vért tervezne ontani itt, a békés gyarmaton – biztos lenne az a helyzet vagy az a prédaember, ami megérné a polgárháborút, de ez egyelőre nem tűnik annak. A csirkékre vonatkozó vadászati megegyezések se tiportak a lelkébe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
68
▽ Reagok :
51



»
» Szomb. 17 Jún. - 15:58
Eltelt egy egész tél, és most, hogy számot akarnék adni róla, azt hiszem, úgy mondanám, nyomtalanul.
Illetve...
Beszélhetnék a vádlóan pergő másodpercekről, a több hónapos, dermesztő tétlenségről, Lowell-ékről, vagy hogy milyen volt Nina temetése, hogy mit csinált apám a lángoló nappali láttán. Meg ott vannak a könnyek, meg az a fene sok fájdalom, meg hát minden, ami elől az ember farok behúzva menekülni szokott, kiváltképp akkor, ha rájön, hogy vesztett. De, na, a vesztesek fájdalma kit érdekel? A világ felfedezetlen területe amúgy, mert hozzászoktunk a hőssztorikhoz, meg hogy mindig minden összejön, így aztán mikor úgy alakul, hogy akkor inkább mégsem, hogy ma nem nyerünk, és holnap sem nyerünk, és sohasem nyerünk, akkor már nem is tudunk mit kezdeni a csalódottsággal. Senki nem mondta meg, mit kéne kezdeni vele. Vagyis, de, nyeld le, szállj újra nyeregbe, próbálj meg valami mást.
Ami jó, jó, nagyon jó - csak mit?
Nina meghalt, és nem hagyott maga után semmit, csak hat sorstalan embert, akiknek ha úgy tetszik, akkor akár engem is okolhatnak épp a sorstalanságukért. Ja, meg az otthoni hisztériák, persze-persze, meg tőlük is minden énmegmondtam, meg vádaskodás és - lássuk be, teljesen jogos - hibáztatás. Szóval hát elszúrtam (ó, jóval több, mint puszta elszúrás ez!). körülbelül azokon a pontokon, amiket előre a képembe vetettek, még csak azt sem tudom biztosan mondani, hogy Nikolai miatt történt ez az egész. Élne még Nina, ha nem bukkan fel aznap délután? Fene tudja. És akkor, ha lett volna bátorságom befogni és meghalni? Gőzöm sincs. Az elmúlt hónapokban végig ezen kattogtam. Átvirrasztott éjszakák, súlyos fogyás... na és? Az állandóan remegő kéznél, a vizsgáknál, és mindenki dühénél, és a saját dühömnél még tényleg mindennél van éppen nagyobb gondom is. Ez, ez a rohadt lépésképtelenség, ezzel van gond. Hogy nem tudom, mi lesz, meg hogy nem tudom, milyen követ kéne még megmozgatni, hogy ez valahogy rendbe jöjjön. Kinél tudnék fellebbezni Lowell-ék ügyében? Meg hogyan? Meg... mit?
Nina meghalt, én pedig mindig menten épp elhányom magam, és leléptem Dung-hoz, mondván, hogy akkor hátha majd együtt sikerül a világmegváltás, de az igazsághoz még mindig közelebb áll, hogy farok behúzva idemenekültem, aztán próbálom valahogy szétbaszni magam, mert a másnap, meg ez a hülyeség sokkal elviselhetőbben szar minden máshoz képest. Beck szerint, amíg nem válsz a függőjükké, addig el lehet velük lavírozni valahogy, és hát, habár ki nem állhat, ebben szerintem nem hazudott.
Kicsit be vagyok állva, és szembe jön velem Nikolas, és az első - tulajdonképpen természetes - reakcióm az a halálfélelem, aztán meg szinte már nevetni is akarok, ezen a találkozáson is, meg hogy tulajdonképpen én miért is félnék a haláltól? Még mindig. Az, ami Nina-val történt, innen nézve nem tűnik olyan szar dolognak, mármint az ő szemszögéből egyáltalán nem, aki meg itt van, az ugye le van szarva. Az már nem számít? Minek tenné?
Szóval átfut a fejemben, hogy talán nevetni kéne, miközben szerencsétlenkedek a sörrel, meg az is eszembe jut, hogy meg kéne ölelni, mint valami régi jó barátot, aztán meg, nem tudom, az egész valahogy eltűnik, és átveszi a helyét a nagy büdös semmi. Csak bámulok, hogy akkor oké, megölte Ninát, és ha lenne nálam egy pálca, vagy csavarhúzó, vagy tudja fene, azzal faraghatnék valamit darabokban heverő igazságérzetemen, de hát nem. Igazságérzet? Sose volt. Valahol elvesztettem útközben, mikor a húgom megszületett, aztán már anyám is egyre ritkábban nézett rám. Nem maradt miért küzdeni, úgy értem. Ez meg még azt a szívességet sem teszi meg, hogy akkor itt helyben megöljön.
Nem.
Egyszerűen csak... pofázik.
Belekortyoltam abba, ami a doboz alján lötyögött még.
Beck nem kedvel engem, és hát lehet, hogy ugyanannyira szívesen látna holtan engem, mint amennyire én... a világon momentán bárkit.
Vagy kiszúrhatnám a szemeimet. Akkor csak látni nem kéne többé.
- Hát... az pech. - ennyit tudok kinyögni, ezt is csak nagy nehézségek árán, hosszas szünet után. - Talán ha vársz pár órát... - pislogtam párat. Próbáltam az arcára fókuszálni. Keresni bármit a vonásaiban, amit akkor láttam, mikor biztos voltam abban, hogy meg fog ölni, de a kontúrok elmosódtak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
64
▽ Reagok :
59
▽ Avatar :
Andreas Wilson



»
» Vas. 25 Jún. - 20:22
Komolyan, ez a Marius gyerek egyszerűen nem létezhet. Lehet, hogy már annyira beleivódott a helyi levegőbe a különféle tudatmódosítószerek gőze, hogy a puszta belélegzésétől is be lehet állni, és épp vadul hallucinál.
Hát akkor ez egy bad trip.
- Igen, lehet – von vállat kedvetlenül, és előszedi azt az aranyozott cigarettatárcát, amiről még akkor is üvöltene, hogy nem az övé, ha nem lenne belegravírozva egy N-t egyáltalán nem tartalmazó monogram. Felcsapja, és beilleszt a szájába egy szálat a fekete papírba tekert cigaretták közül, aztán Mariusnak is odakínálja, mielőtt meggyújtaná magának. Ha elfogadja, akkor nyilván már neki is ad tüzet.
Érzi magán a szétcsúszott pillantást, ezekkel a pupillákkal egész biztos nem lehet értelmesen fókuszálni, de hát Marius valamiért mégis küzd a dologgal.
- Mi van, mit nézel? – vakkant rá az eddigieknél kicsit nyersebben, ingerültebben, bár a nap még mindig süt, a sör még mindig hideg, és ezek a flancos fekete cigik is egészen kiválóak ahhoz az újságpapírba sodort kutyaszarhoz képest, amit egyébként szokott szívni. – Kilóg a számból egy ismerősöd, vagy mi a fasz van?
Ő mindenesetre újra alaposan megnézi a finom arcot, ha már így benne vannak ebben a bámulósdiban. Hát, a fenébe.
- A cucc ellenére egészen remek a szagod – közli végül is olyan magától értetődően, mintha ez egy bevett udvariassági formula lenne. Elfintorodik, inkább szív még egy pár slukkot, és megkeresi a szemével inkább a csirkéket. Azok mindig lenyugtatják az idegeit. Kurva jó dolgok ezek a csirkék. Lehet, hogy otthonra is kéne egy pár. Már ha lenne olyan, hogy otthon. Talán be lehetne tanítani őket, hogy csípkedjék a halálfalókat. De hogy a picsába lett ez a kölyök ennyire más, mint az apja? De még az anyjában is van vér. Ez meg… mehh. – Pont az ilyen sima arcú, beltenyésztett srácokkal szeretek a leginkább csúnya dolgokat művelni. De te, haverom – veregeti meg a vállát szinte kedvesen, vagy inkább unottan –, te minden mókát elbaszol ezzel a jellegtelen, mísz pofáddal. Neked még a szar is íztelen. Mi a kurva faszt kezdenék veled így? Hullákkal is érdekesebb. Egyáltalán minek szívod azt a szart? Nem mintha alapból ebben a világban léteznél, baszki.
Apropó, hullák.
A dolog persze akkor is elgondolkodtató volt, amikor történt, de aztán annyira utálta a Mariusszal töltött pár óra emlékét is, hogy nem törte rajta a fejét olyan kurva nagyon, megbeszélni meg ugyan kivel lehetett volna. De most újra eszébe jut.
Nem nagyon merül fel benne, hogy érzékeny pontokat harapdál, de ha felmerülne, hát akkor is szarna bele. Ebből a gyerekből spanyolcsizmával se lehetne emberi reakciókat kisajtolni.
Újabb slukk, csevegő kérdés:
- Amúgy mindig is meg akartam kérdezni: mi a rákot keresett ott az a csaj?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
68
▽ Reagok :
51



»
» Szer. 16 Aug. - 0:35
Amúgy meg, ha igazán érdekel, tényleg nem segít, ha szétkúrod magad. Még ha nem is igazán, igazán szétkúrásról van szó, csak sör és fű ócska keverékéről. Tudod, ezektől megy tönkre minden félhülye, lecsú​szófélben lévő barom, akiktől ugyebár tartani szokás - csak hát ebben a pillanatban nem vagyok már biztos abban, hogy van miért félnem még tőlük. Mármint... nem váltam már réges-rég én is eggyé közülük?
Na mindegy (olyan komolyan értve azt, hogy mindegy, mint amennyire komolyan nem is lehetne kimondani egy olyan szót, hogy mindegy). Az mondjuk tény, hogy nagyon-nagyon hatásos dolgok ezek abban, hogy mondjuk, eltereljék a gondolataidat arról a mély és kibaszott nyomorról, de ez is csak olyan pillanatnyi vigasz, amibe bele sem lehet merülni rendesen, mert pár percenként valami mindig kizökkent. És itt a valami, a valami véletlenül sem Nikolai nyers hús rágcsálásba belerohadt fogsora, például, és nem, nem is Nikolai fürkésző pillantása (bár az - ha már ilyen őszinteségi rohamunk van, tegyük hozzá - valamiért furcsán zavarba ejtő, az embernek kedve támad kínosan vigyorogni, hogy na, nem, én nem is nézek, te nézel, itt egyedül te nézel furcsán, én már csak úgy, ahogy tudok --- jó, várj, ehhez nem is kedve van az embernek, ez egyszerűen csak történik), a valami, az a bizonyos valami az igazából mindig te magad vagy. Mikor ráeszmélsz, hogy éppen csalsz. Mert ha nem rá gondolsz, ha nem Ninára gondolsz, akkor igenis csalsz. Csalás, hogy menekülni próbálsz, és igen, nagyon-nagyon jól teszed, hogy attól, hogy próbálsz másra gondolni, egyszerűen csak állva megrohadsz.

Ó, hé. Miért... miért is beszélek magamhoz E/2-ben?

Nem, tényleg nem segít, ha szétkúrod magad, ez csak a biztos út ahhoz, hogy szépen, fokozatosan és mindenekelőtt végérvényesen végleg meghülyülj - VÉGRE.
A zavart vigyor aztán csak úgy magától kiszélesedik. Ki a franc tudja még mozgatni az arcizmait? Beszélni sem én beszélek, csak a szájam mozog, meg kijön belőlem a hang, az mondjuk messze nem jelenti azt, hogy egyet is értek azzal, amit itt így magamon kívül összehordok.
- Nem, csak... asszem, örülök, hogy látlak. - vagy hát, ha most épp megint egy kicsit elővesszük az igazságot, azt kell mondjam, pofán basz, hogy épp ő áll itt előttem. De ez az a józanítóféle pofon, olyan, amikkel csak szívjóságból találhatnak be az igazán jó barátok, vagy amit akaratlanul (meg így ugye... képletesen) osztogatnak a Nikolai-féle alakok a legcsodásabb tavaszi délutánokon (vagy mi a tököm napszak van). Van az a pont (egész hamar eljön az a pont), mikor már csak azt nem kívánod a pokolra, aki ahogy meglát, nem megrémül és a részvétéről biztosít, hanem... hát, az, aki rád hagyja. Igen, igen, bassz csak pofán. Komolyan csodás érzés. Mármint... komolyan!
Óvatosan elvettem egy cigarettát. Az meggyújtja. Én meg szívom.
A keze egyszer csak a vállamhoz ér, de az egészből nagyjából ennyit fogok fel, meg hogy már megint, MEGINT pofázik. Talán oda is figyelhetnék, hátha a végén még be is pöccennék, de... de nem. Csak vállat rántok és megvakarom az orrom. Pedig nem is viszketett.

Nos... az van, hogy vége. Érted? Vége volt ennek sok hónappal azelőtt, ott, abban a szaros nappaliban. Az, hogy ő ütötte le az utolsó bábut, nem volt semmi több, mint kibaszott lépéskényszertől összejött hirtelen matt, úgy egyébként magához a partihoz vajmi kevés köze volt.
Máskülönben nem értem, miért jövök folyton sakk hasonlatokkal. Sose tudtam többet erről a hülyeségről, minthogy a lóval L alakban kell lépni.
- Hát, - most mi a faszt kéne mondani? - próbált nem meghalni. De... kicsit elbaszta, nem?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
64
▽ Reagok :
59
▽ Avatar :
Andreas Wilson



»
» Szer. 13 Szept. - 19:50
Hitetlenül nézi azt a vigyorgást a másik arcán, és egyre inkább kételkedik abban, hogy ő maga ép eszénél van – Marius nyilvánvalóan nincs és lehet, hogy soha nem is volt –, mert ez, baszd meg, ez a jelenet a napsütésben, a hideg sörrel és Flint kölkével, hát ez baszd meg, szürreálisabb, mint egy Dalí-festmény. Ezt gondolná legalábbis, ha tudná, milyen egy Dalí-festmény. De még az sem lehetne szürreálisabb most, ha történetesen tényleg tudná.
És mi ez a nyálkás, kínos, meleg érzés, mintha belehugyozott volna a saját mellkasába? Ilyen a szánalom?
Kurva szar érzés.
- Örülsz, hogy látsz? – rázza meg a fejét nyugtalanul. – A kurva életbe, Marius, neked ugye van egy kis gond a fejeddel? Mármint egy olyan furcsa kis gyerek vagy, ugye? Olyan speciális, vagy hogy mondják manapság a retardáltat? – Milyen szép nap, milyen jó hideg a sör, nem éhes, nem fázik, nem beteg és nem sérült (jó, rendben, sérült, de nem haldoklik, még át se vérzett rendesen a kötés az oldalán), és akkor jön ez a Marius, az isten bassza meg, és felkúrja az agyát. – Mi a faszomnak örülsz te, baszod?
Elengedi, már nem ér hozzá, nem is tervezi megismételni, lehet, hogy ez a kórság a másik agyában fertőz, és neki aztán bőven elég az, amit a saját stichjeinek mondhat, bőven elég.
- Örülj annak, hogy élsz – mordul ingerülten, és újabb cigire gyújt, mielőtt még valami olyat tenne, amit…
Amit nyilván soha nem bánna meg, mert utána még csak nem is gondolna rá, a legtöbb dologra sose gondol kétszer se, pláne, ha már megtörtént és egyébként is visszafordíthatatlan.
Ez megint miféle válasz, milyen válasz, a picsába már?
- Akkor csak ülnie kellett volna a kurva seggén, és ma is élne.
De nem mondja még egyszer, hogy az egész Marius hibája. Ha van egy kis esze, már úgyis tudja magától.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
68
▽ Reagok :
51



»
» Szomb. 4 Nov. - 9:22
Mikor betettem a lábamat erre a hülye farmra (hülye, hülye, hülye, a legszebb jelző, amit ismerek, komolyan mondom!), nagyjából biztos voltam benne, hogy itt fogok megdögleni. Már csak azért is, mert a megérkezésem pillanatában (és utána még jó ideig) feltett szándékom volt a fürdőkádban felvágni az ereimet. Aztán teltek a napok meg ki tudja, még mennyi idő, és mit tudom én, valahogy most itt állok.
Itt állok túl azon a felfedezésen, hogy Mrs. Dalton egyébként módfelett rendes asszony, és jobbat érdemel annál, minthogy vért kelljen suvickoljon a lefolyó aljáról (és pláne túl azon a felfedezésen, hogy Mrs. Dalton fürdőkádja egyébiránt tökéletes lenne hulla savazásra – ez persze kinek ne tűnt volna fel, miután cseppet sem barátságosnak vagy előzékenynek szánt mosollyal az arcán ezt Beck szóvá is tette? – szóval, összességében tudja a fene, lehet, hogy Mrs. Dalton nem idegenkedne attól, hogy vért suvickoljon a lefolyó aljáról).
És itt állok túl azon a felfedezésen, hogy a magamnak szánt jóslatom beteljesedéséhez soha nem álltam még ilyen közel.
És pláne itt állok túl azon a felfedezésen, hogy komplett hülye vagyok (de most nem a szép jelző értelmében, hanem a hülye hülye értelmében), és tulajdonképpen távolabb a haláltól nem is lehetnék. Vagyis hát mit nevezünk halálnak. Vagyis hát minek neveznénk a halálon kívül bármit halálnak. Vagyis hát… á, a fenébe.
Egy slukk cigi.
- Hát, – Retardált. Oké, lehet, hogy ez lesz a kulcs. Lehet, hogy létezésem minden elbaszott pillanata ehhez vezethető vissza, miért is ne? Nem, nem kéne ezen röhögni. Semmin nem kéne röhögni. – nem úgy értem, hogy örülök. Mármint… - Egy újabb slukk. – nem számítottam itt ismerős arcra, és… hát, ja.
Levertem a hamut.
- Hát, ja. – jegyezzük meg ezt a választ, írjuk a szívünkbe ezt a választ, hogy valahányszor megmondják, hogy minek kell vagy nem kell örülni, elő tudjuk szedni. Hagyjuk rájuk. Hagyjuk csak szépen rájuk.
És tulajdonképpen egész jól ellettem volna ebben a hátjakból összerakott világban, langy napsütésben, friss tavaszi tyúkszaros szellőben, de azt hiszem, erről már eleget meséltem, szóval térjünk inkább rá Nikolai utolsó mondatára, (aminek szabályszerűen gyomorba kellett volna vágnia, de az igazat megvallva a direkt gyomorba vágó szavak ritkán olyanok, hogy tényleg gyomorba is vágnak), ami… nos, tömör baromságnak tűnt, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy Nina Lowell halálát legelőször is az okozta, hogy hónapokon át nem hagytam neki semmit, minthogy a seggén üljön.
- De azért gondolom, legalább hátba veregettek érte.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
i'm up to no good


the devil's in the details




»
»
Vissza az elejére Go down

Marius & Nikolai

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: A nagyvilágban-