Ünnepélyesen esküszöm
hogy rosszban sántikálok



Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. Sötét van. És egyre többször tűnik fel még azoknak az embereknek is, hogy nincsen minden rendben, akik nem érzékelik a mágusvilág történéseit. Az emberek eltűnnek, a házak fölött pedig vagy a Sötét Jegy lebeg, vagy nincsenek már házak. Nem bízhatsz senkiben. De ma boldog is lehetsz. Ma harcolhatsz is. Talán maradt még remény. Talán mélyre kell ásni érte, talán olyan emberekben találod meg, akikben azt hitted, hogy kihunyt a remény minden szikrája. Új szövetségeket köthetsz, új Rend születhet. Nincs még vége. Nem ma jött el az utolsó napfelkelte. Mert az öröm segít azokon, akik megérdemlik, még akkor is, ha teljes a sötétség; mert a sötétséget elűzi a fény. Az új Rend. Az iskola, ahonnan kikerülhetnek azok az ifjak, akik megváltoztathatják a történéseket így, vagy úgy.
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai


Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Merengõ
legfrissebb történések

» A Mágiaügyi Miniszter, Harold Minchum elesett! Köszöntsétek új miniszterünket Barty Crouch Sr. -t!
• • • • • • • • • • • •

» A Szent Mungó halálfalói fennhatóság alatt áll! Ez kihatással van a továbbképzésen tanulókra, az ottani betegekre! Gondold meg kétszer, belépsz e az ajtaján!
• • • • • • • • • • • •

» Szörnyű támadás az Abszol úton! Hogyan kezdjék békességben így a tanévet a diákok, ha már bevásárolni sem tudtak?
• • • • • • • • • • • •

» Tovább olvasok


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Édeshármas vagy négyes?
Today at 10:30
• • • • • • • • • • • • • •
Moira G. McGonagall
Amikor a gigászokat szólítják
Today at 2:01
• • • • • • • • • • • • • •
Patrick Drake
sunshine in the darkness
Today at 0:57
• • • • • • • • • • • • • •
Moira G. McGonagall
Avalon Lodge
Yesterday at 22:33
• • • • • • • • • • • • • •
Orville Ackerley
Kapcsolat kereső
Yesterday at 22:16
• • • • • • • • • • • • • •
Leo Eugéne Burke
Képességek listája
Yesterday at 20:45
• • • • • • • • • • • • • •
Orville Ackerley
Munkahelyek listája
Yesterday at 20:43
• • • • • • • • • • • • • •
Orville Ackerley
Avatar foglaló
Yesterday at 20:39
• • • • • • • • • • • • • •
Orville Ackerley
Will you marry me?
Yesterday at 20:32
• • • • • • • • • • • • • •
Leo Eugéne Burke
Csavard fel a szőnyeget még ma éjjel
Yesterday at 20:19
• • • • • • • • • • • • • •
Maura I. Pince
A hónap írói
a hónap posztolói
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
törvényen kívüliek:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
ÖSSZESEN:
51
15
4
6
6
5
25
16
1
3
5
6
143
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.


Share|

Capricus&Ida - Memory lane



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Vendég
i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Vendég

»
» Szomb. 24 Jún. - 20:14




Ida & Capricus
“That's the trouble, I can't forget him. He was everything to me, except mine.”

Düh. Szégyen. Megbánás. Elkeseredettség. Féltékenység.
Capricusszal álmodom. Kiráz a hideg a látványától is, és érzem, ahogy a testemet átjárja a mély, forrongó düh iránta. Ő csak mosolyog, avval az ellenállhatatlan vigyorával, ami elősegítette a kis kalandunkat.
Megpróbálok hátat fordítani, de mintha le lennék kötözve, nem bírok megmozdulni. Végig az arcát kell bámulnom, ahogyan más nőkkel enyeleg, ahogyan rájuk virítja azt a mosolyt, amiről beszéltem. Az én mosolyomat! Azt nekem kellett volna kapnom.


Nem jó egy ilyen álom után azt tettetni, hogy nem öntöttek el a régi emlékek. Naiv voltam. Belátom. Hogyan is gondolhattam volna, hogy egy 12 éves lány majd jó döntést hoz, és a jó emberrel áll majd össze? Amúgy is, egy aranyvérű ficsúrral? Képtelenség lett volna, hogy működjön a mi kapcsolatunk. Elég kérészéletű volt, ám tele volt élményekkel. Hullámvölgyes, indulatokkal és érzelmekkel teli. Azonban ez volt a legelső kapcsolatom, ő volt az első szerelmem. Nagyon nehezen tettem magam rajta túl. Ő valószínűleg nem így élte meg.
Pedig olyan jól indult! Emlékszem az első randinkra, az ellopott órákra, a titkos csókokra, a hosszú ölelésekre. Tudhattam volna, hogy nagyjából az összes hazugság volt. Sosem kaptam választ a kérdéseimre, pedig mennyi volt! Az utolsó vitánk a sírós-dühös arcomat hozta elő, és igazából azóta nem is beszéltünk. Mikor rám néz Capricus elfordulok egyszerűen.

Régóta nem álmodtam már vele. Tulajdonképpen évek óta. Eléggé meglepő, hogy csak így hirtelen eszembe jut, és eléggé rossz ómennek tudom be. Próbálok nem erre gondolni, amint az első órámra készülök. Gyanakodóan szelem át a folyosókat, ide-oda pillantok, nem látom-e meg. Néhány magas srácra hirtelen azt hiszem, hogy ő az, de két másodperc alatt megbizonyosodom róla, hogy csak a szemem játszik velem. Ezerből is felismerném.
Puff.
Egy mellkasnak ütközöm, elég kemény, és kissé visszapattanok. Nem ejtek le semmit, mert nincs nálam semmi, Átváltoztatástanra csak a pálcámat hordom. Zavartan nézek fel, mert szinte a zsigereimben érzem, kibe ütköztem bele, miközben a hátam mögé pillantgattam. Nagyon jól ismerem ezt a mellkast ugyanis; Sokat ölelt négy évvel ezelőtt.
- Bocsánat Capricus. Nem akartam neked menni. Remélem nem fáj.
- Az utolsó mondat kissé csípősen csúszik ki a számon, nem tudom kizárni a sértettségemet mialatt a szemébe nézek. Annyi minden kavarog most bennem, a nosztalgikus boldogság és a dühöngés versenyeznek bennem. A düh fölényesen vezet.
code by Chocolate cookie

Vissza az elejére Go down

Vendég
i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Vendég

»
» Hétf. 17 Júl. - 1:15


Ida & Capricus


Egy újabb unalmas átváltoztatástan, ráadásul közösen a griffendélesekkel. Hála az égnek, hogy vége! Magát a tárgyat még hasznosnak is tartanám, de meggyőződésem, hogy a professzor elvből utálja a mardekárosokat a Griffendél házvezetőjeként. Ezt a megkülönböztetést pedig nem könnyen nyelem le. Talán ez látszik is rajtam. Legalábbis úgy sejtem, különben nem kapnék állandóan olyan szigorú és kellemetlen büntetőmunkákat, mint amilyen a thesztrálok kifutójának takarítása is. Mert hogy úgy fest, ez vár rám a holnapi nap folyamán. Pedig én igazán nem tehetek arról, hogy Pettigrewnak olyan tenyérbemászó képe van, hogy nem bírom elviselni. Csak egy egész szolid kis átkot küldtem rá, tényleg!
Nem is értem, miért kellett ezen McGalagony professzornak kiakadnia. Még mindig ezen hőbörgök, miközben felnyalábolom a táskámat. Pettigrew már elszelelt (szerencséje!) és a professzor asszony sincs már ott, mire én összeszedelődzködöm és megindulok a kastély folyosóján. Ma sem szerettem meg jobban ezt a tanerőt, az már biztos.
Már mennék a dolgomra, a következő órámra, mikor valaki a mellkasomnak jön. És az illető nem is ismeretlen számomra. Ahogy szavaiból kiveszem, ő is egyből megismer. Cressida Cadwallader. Az első barátnőm. Vagy valami olyasmi. Gyakorlatilag gyerekek voltunk még, mikor az egész történt, alig tizenkét évesek. Igazi ártatlan gyerekszerelem, amire akár boldogan is nézhetnénk vissza, ha a nővérem nem kavar bele az egészbe. Mert hogy az öccse egy félvérrel töltse az idejét, vele járkáljon kézen fogva, írja együtt a könyvtárban a háziját, tegyen sétákat a birtokon és még élete első suta csókját is neki adja, ráadásul mindez abszolút köztudott legyen az egész iskola előtt, az tarthatatlan. Tett is róla, hogy néhány hónapon belül véget érjen a dolog. Hogy ez akkor összetörte a szívemet, az más kérdés.
Nem tudom, hogy érte el, de igencsak elmérgesedett a viszony közöttünk. Állandó viták, féltékenykedés, ahogy azt kell. Egy idő után én is elhittem a pletykákat, amiket, mint utóbb kiderült, a nővérem generált, hogy Ida egy másik fiúval is jár párhuzamosan az évfolyamáról. Mint kiderült, hasonlót elhíresztelt a nővérem rólam is, ami meg persze Idához jutott el, így ő is azt hitte "megcsalom". Már amennyire ez abban a korban nevezhető így. Mindenesetre a nővérem ügyesen mozgatta a szálakat, én pár hónappal később már egy háztársammal jártam, Idával pedig úgy összevesztünk, hogy azóta sem állunk szóba egymással. Most is, ahogy megszólít, már érződik a hangján az ellenségesség.
- Semmi gond, Ida. Remélem, neked sem - válaszolom neki hűvösen. Tulajdonképpen nem is értem, miért nem tudunk mi értelmesen beszélni egymással? Hiszen olyan régen volt és ahogy én, úgy valószínűleg ő is tudja, hogy anno pletykák áldozatai lettünk, csak felültünk a szóbeszédeknek. De ez ma már valószínűleg mellékes is. Az utolsó vitáink hangvétele... ott mondtunk mindketten olyanokat és olyan stílusban, amit nem kellett volna. Fiatal voltam én is, más mentségem nincs, még ha büszke nem is vagyok magamra miatta. Már akkor is nehezen uralkodtam az indulataimon sajnos... Visszacsinálni azonban már nem lehet és úgy tűnik, mindketten túl büszkék vagyunk a bocsánatkéréshez... már ha számítana az bármit is ennyi idő után...

Can time heal?
Vissza az elejére Go down

Vendég
i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Vendég

»
» Szomb. 22 Júl. - 19:16




Ida & Capricus
“That's the trouble, I can't forget him. He was everything to me, except mine.”

A pletykák, a viták, a folyamatos kétségek tönkretettek minket. Nem volt igazán komoly a dolog, hiszen gyerekek voltunk, két gyerek, akik örömmel töltötték együtt az idejüket, együtt fedezték fel a szerelem nevű dolgot. Előtte sosem éreztem ezt, oviban is a tipikus "utáljuk a fiúkat" lány voltam, így érthetetlen volt, miért szeretnék mindenáron Capricus közelében lenni. Sokan mondták, hogy jaj, hugrásként, ráadásul félvérként, hogyan járhatok egy mardekáros aranyvérű fiúval, ezt senki nem fogja jó szemmel nézni, de életemben először nem érdekelt mit mondanak. Végre elszabadultam otthonról, a bátyám és a nővérem árnyéka itt nem nehezedett rám olyan erővel, mint otthon. Végre nem kellett anyáék engedélyét kérnem mindenért, magam dönthettem, és ez megbolondított. Capricus mellett döntöttem hát, és büszkén sétáltam vele kézen fogva a teli folyosókon. Igen, ő a barátom. Örültem annak is, hogy végre valakit magaménak tudhatok, és kissé örültem is annak, hogy ez szúrja egyesek szemét - azt hittem, hogy irigykednek ránk. Valóban jól megvoltunk, akármennyire is rövidke volt ez a románc. Bárcsak ne így végződött volna... Elismerem, magam is durva, visszaszívhatatlan dolgokat vágtam a fejéhez. Nem is hittem volna, hogy egy 12-13 éves lány képes ilyeneket kimondani szemrebbenés nélkül. Előtte ezek a trágárságok az eszembe se jutottam, de elismerem, elvesztettem a fejemet és a hidegvéremet. Capricus sem érdemelte meg, hogy így búcsúzzak el tőle. Habár a düh élénken ébredt fel bennem az éjszaka miatt, kezdek lenyugodni. Felnőttesen kell kezelnem a helyzetet. Ma már persze tudom, hogy semmi rosszat nem csinált, egyszerűen csak rosszindulatú pletykák áldozatai lettünk, de egy bizonytalan, gyermeteg kislány képtelen helyén kezelni a szituációkat. Nem valószínű, hogy együtt lennénk még, ha akkor végül mégsem szakítunk, a vég elkerülhetetlen lenne a számunkra. Egyikünk balra, másikunk jobbra. Mint az ég és föld, Kelet és Nyugat. Túlságosan is különbözőek vagyunk, és a ránehezedett nyomás is elég sok terhet rótt rá és rám is. Ha egy aranyvérű sarjjal randevúzol, akkor az egész családjával randevúzol, és elég nehezen tudod őt kiszakítani ebből a közegből. Nem az ő hibája, hogy tökéletesnek született, hát miért ne eshetne bűnbe? Bűnbe, amely én volnék, én félvér, egy szégyen a nevére.
Úgy érzem, szavai nem csak az ütközésünkre vonatkoznak, bár szeretek beleolvasni dolgokat azon sorok közé, melyek üresek. Hangján nem érződik sértettség vagy bármi más, így kissé megzavarodom. Sután megrázom a fejem, de nem mozdulok sehova. Régen beszéltem már vele. Évek teltek el azóta. Mi lehet vele mostanában?
- Rég beszéltünk. - bököm ki végül, és nem is várok igazán valami választ. A haragom már elszállt teljesen a hangja hallatán, ahogyan fellángolt, úgy is lohadt le, de nem tudom, ő hogyan dolgozta fel az utolsó veszekedésünket. Lehet, hogy megvet, gyűlöl, és nem is hibáztatnám érte őszintén.
code by Chocolate cookie

Vissza az elejére Go down

Vendég
i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Vendég

»
» Pént. 18 Aug. - 20:45


Ida & Capricus


Tényleg fogalmam sincs, mi a fenének kell még utolsó évben is ilyen genyónak lennie McGalagonynak velünk, mardekárosokkal. Mi szüksége neki erre? A tárgya nyilván fontos, hasznos is, tudom, de azért nehéz úgy értékelni, ha a tanár állandóan szívat. És ha még maga a tanár nem lenne elég zavaró tényező, még egy büntetőmunkát is bezsebelek az óra alatt, ismét. Az a nyomorult Pettigrew! Ő az oka ennek is.
Jobb lenne minél hamarabb le is lépni a helyszínről, mikor azonban egy régi volt barátnőm, az első nagy szerelmem nekem jön a teremből kifelé a folyosón,  mégis megtorpanok.
Tulajdonképpen nem kellett volna úgy végződnie a kapcsolatunknak, ahogyan. De hát fiatalok voltunk, járatlanok az ilyesmiben. És ha azt nézzük, tulajdonképpen nem is volt, nem is lehetett közöttünk olyan komoly a dolog. Túl fiatalok voltunk hozzá. Az ilyen gyerekszerelmek eleve halálra vannak ítélve. Csak egyfajta tapasztalatszerzés, néhány suta lépés a romantikus kapcsolatok, a szexualitás felfedezése felé. A nővérem mégsem bírta elviselni és felgyorsította a folyamatot. Hogy hamarabb vége legyen. Pedig talán ha a beavatkozása nélkül zajlott volna le ez az egész, úgy tekinthetnék vissza rá, amilyen tényleg volt. Egy szép emlékként. És nem most szólnánk egymáshoz sok év után először. Talán a hangulat sem ilyen lenne kettőnk között. Most viszont láthatóan sem ő, sem én nem igazán tudjuk, hogyan kezeljük ezt a helyzetet normálisan. Óvatosan méregetjük, próbálgatjuk a másikat egy-két semmitmondó mondattal. Talán jobb lenne nem erőltetni ezt és továbbmenni. De olyan régóta vagyunk haragban értelmetlenül...
- Hát igen.... Nem igazán kereszteztük egymást útjait... Hogy vagy? Minden oké veled? - elég sután ejtem ki a szavakat, én, a nagymenő, balhés macsó. Legalábbis általában ilyennek láttatom magamat. Már akkor is ennek a képnek a kialakításán dolgoztam, mikor együtt voltunk, azóta ez kiteljesedett. Talán ezért sem kereste egyikünk sem a másikat. Pedig ki tudja, hol tarthatnánk most, ha akkor megbeszéljük a dolgokat. Ha nem is lennénk valószínűleg együtt már, de barátok, vagy esetleg jó ismerősök lehetnénk. Persze ez a vonat már elment. Marad a feszült, felszínes beszélgetés. Aminek talán semmi értelme, de ha már így alakult, mégsem tudok csakúgy egyszerűen továbbmenni. Az életem fontos része volt Ida egykor, akármilyen csúnyán is váltunk el. Legalább azt jó lenne az értésére adnom, nem haragszom már a régi sérelmek miatt és én is sajnálom, amiket mondtam neki. Csak nem tudom, mindezt ennyi idő után hogyan tehetném, hogy ne jöjjön ki túlságosan hülyén. Egyáltalán lenne bármi értelme? Vagy már úgyis mindegy? A lelkiismeretem valamiért mégsem hagy nyugodni és csakúgy továbbmenni...

Can time heal?
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details


»
»
Vissza az elejére Go down

Capricus&Ida - Memory lane

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Történelemfoglaló

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-