» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1978. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
82
23
16
22
19
17
31
16
2
3
5
5
5
246
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans
Friss posztok
pergamentekercseink

Faith & Rowan
Yesterday at 23:54
• • • • • • • • • • • • • •
Faith Caughlin
Félvér Tábor - FRPG
Yesterday at 23:01
• • • • • • • • • • • • • •
Vendég
Zászlóslovag, vagy amit akartok
Yesterday at 16:50
• • • • • • • • • • • • • •
Morgana Walsh
#segítsdaparasztot
Yesterday at 13:33
• • • • • • • • • • • • • •
Dorcas M. Meadowes
There is no sweeter innocence than our gentle sin
Yesterday at 12:48
• • • • • • • • • • • • • •
Richard Avery
Underneath the mistletoe
Szomb. 9 Dec. - 23:31
• • • • • • • • • • • • • •
Dung Fletcher
Ian & Karen
Szomb. 9 Dec. - 17:22
• • • • • • • • • • • • • •
Ian Sullivan
I should try and get a life
Szomb. 9 Dec. - 14:30
• • • • • • • • • • • • • •
Dorcas M. Meadowes
Charlotte & Richard
Szomb. 9 Dec. - 14:27
• • • • • • • • • • • • • •
Richard Avery
grenade pin
Szomb. 9 Dec. - 12:01
• • • • • • • • • • • • • •
Lou Huntington
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Új téma nyitásaHozzászólás a témához Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
18
▽ Reagok :
11



»
» Csüt. 29 Jún. - 21:59

Hűséges a legvégsőkig.

Van valami az iskolai Gyengélkedőben, ami furcsán otthonossá teszi azt számomra: talán a minden belengő fertőtlenítő-illata, a halvány fények, vagy a kamillás tea, amit szinte kötelezően fogyasztani kell? Sok időt töltök itt, szinte hazajövök a fehér falak, libbenő függönyök és ágytálak világába, a vállamon most is nehéz bőrtáska - apámé volt, amikor annyi idős lehetett, mint én - tele különféle kötetekkel, köztük azok, amiket a barátomnak csempésztem ki a Könyvtárból. Tudom, hogy mit kockáztatok vele, de csak nem hagyhatom, hogy teljesen tétlenül és egyedül töltse ezt a délutánt a gyengesége miatt.

Különleges képességem van kitalálni, mások mit szeretnének olvasni: legalábbis ők ezt hiszik, de egyszerűen arról van szó, hogy figyelem őket. Az idősebb húgom például az olyan köteteket kedveli, amelyeknek szerintem semmi értelme, csupa vadhajtás, szépirodalom sehol nagyítóval sem lelhető bennük - a fiatalabb húgom vonzódik a mesékhez, a lágy prózához, finom megfogalmazásokhoz. Anyám a versek rajongója, utána néha napokig hallom dúdolgatni a német rímeket, csengőn és megállíthatatlanul: apám zord akták híve, a szabályos soroké, nagy felismerésekkel kecsegtető lexikonoké.
Odahúzok egy széket a barátom mellé, felhúzom a térdeimet, és mosolyogva figyelem az arcát, aztán töltök magamnak a megszokott kamillás teából, amelynek íze nem sok, de a komfortérzetem nagyban növeli: ez itt a mi birodalmunk, még ha kényszerből is, itt szoktunk beszélgetni a legnyugodtabban mindenféléről. Ma például említést teszek neki a bájitaltanon elhangzottakról - például hogy egy évfolyamtársunk hogy robbantotta fel az üstjét, mert megint túl sok hunyorszirupot használt, illetve hogy szerintem a kunkorcitrom inkább savassá, mint lúgossá teszi a szőrzet-serkentőt, amivel mostanában dolgozunk. Milyen különös, hogy szájon át kell bevenni, nem igaz? De ő érteni fogja, ő pont olyan érdeklődő, részletekbe belemerülő, mint amilyen én is vagyok - rögtön tudtam, mikor megismerkedtünk.

Még sosem mondtam neki, de valahol aggaszt a 'betegsége', már ha egyáltalán lehet ezt a kifejezést használni rá. A nap cikkcakkos arca beles az egyik ablakon, odakintről nevetés szűrődik be, a szél lágyan játszik az elé függesztett fehér függönyökkel - hangosan kortyolok az egyenkupából, a kamilla ismerős ízetlensége felidézi, hogy reagáltam először, amikor ide kellett jönnie. Igen, megijedtem.
Apám szerint ez szakmaitlan, de azért válaszolt a kérdéseimre, pontosabban elmondta, hogy nem tudja látatlanban megmondani, mi történhetett - anyám biztosan úgy reagált volna, ahogy az én gyerekkori rosszulléteimre: fizikai érintéssel. Nem mintha ez idegen lenne, ha a barátomra gondolok, de segíteni nem segít.. nem tudom, mi segít. Senki sem tudja, és talán nem is érdemes ezen gondolkozni, talán csak múló gyengeség, olyasmi, amit akkor érzünk, mikor nagy megmérettetésre készülünk. A vizsgáink nincsenek olyan messze, ahogy emiatt az sem, hogy be kell költöztünk a Könyvtár mahagóni falai közé, ahol a poros gerincek elnyelik a fényt, és ahol egy hangos szó szentségtörés. Azt hiszem, mi a gyakorlati tudáskeresés hívei vagyunk inkább, legalábbis ha azokra a délutánokra gondolok, amikor nem itt, hanem az Üvegházban jártunk, amikor először ültettem át egy mandragórát, és ő mentett meg attól, hogy elájuljak, mert szakadt volt a fülvédő - vagy amikor meglestük a bólintéreket, hogy lerajzoljuk őket az órára. A barátom jelenti számomra az egész világot, tele mindig új kérdésekkel: de én most egy választ akarok. Egy választ, hogy minden rendben lesz vele, és az aggodalmam megalapozatlan, mert tévedek.
- Szia..! - a hangom hirtelen szakít a csendbe, mire elmosolyodom. Nincs itt senki rajtunk kívül, ez csak a mi világunk. - Hoztam neked olvasnivalót.. meg csokoládét. Úgy nézel ki, mint aki elbír egy kis plusz endorfint.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
5
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Luke Powell



»
» Szomb. 8 Júl. - 15:24

A múlandóság teremti az időt.

Emlékszem, hogy teljesen felkészületlenül értek a betegségem első jelei. Persze, mindig is benne volt a pakliban, hogy megörököltem édesanyámtól azt a bizonyos kórt, amiben ő is szenvedett, de… elég sokáig nem mutatkozott ennek jele. Mondhatni, meg is feledkeztem az egészről, elvégre eredetileg úgy tűnt, hogy nem fogja befolyásolni a mindennapi életem. Talán ez valamiféle büntetés volt azért, mert megfeledkeztem arról, hogy honnan is származom igazán. Hogy valójában én csak egy megtűrt vendég vagyok a Norwood házban, egy kötelesség, aminek keresztapámnak eleget kell tennie. Természetesen mióta együtt volt keresztanyámmal sose bánt velem rosszabbul, mint a saját gyermekeivel, mégis… mintha az első rohamom visszarántott volna a valóságba.
Bár az is lehet, hogy egyszerűen csak túl sok időm volt gondolkozni. Elég hamar ágynyugalomra „ítéltek”, és arra, hogy amíg a kivizsgálások folynak, addig ne igazán vegyek részt olyan tantárgyakon, ahol kötelező a mágiahasználat. Egyszerűen olyan nevetségesnek tűnt az egész helyzet – nem voltam kvibli, bőven meg voltam áldva mágiával, mégis… egy bizonyos szintű gyakorlás után hirtelen mintha kiszaladt volna a tüdőmből minden levegő és elsötétült a világ. Vagyis, eleinte csak ennyi történt, ezért se nagyon foglalkoztam vele. Mindig sikerült ráfogni valamire: elájultam, mert keveset aludtam, vagy rég ettem valami tartalmasat… de fokozatosan nem volt már mivel burkolózni, főleg, mikor megkezdődtek a rohamok. Egyszerűen csak fel kellett adnom a terelést és rájönni: valami tényleg nem jó velem.
Valahogy így kötöttem ki a gyengélkedőben, miközben arra vártam, hogy az eredmények megjöjjenek. A szívem mélyén sejtettem, hogy mi lesz a diagnózis, de akkor még reménykedtem, hogy valami más végeredményt kapunk. Esetleg valami könnyebben kezelhetőt, akármit, amire létezik gyógyír. Igazából… lehet fel kellett volna világosítanom Adelt anyám betegségéről. Valahol úgy éreztem, hogy megemlítsem neki, hiszen már eléggé jól ismertem ahhoz, hogy kibökjem, ha aggódik, de azon időszakban még magam előtt is tagadtam annak a betegségnek a lehetőségét, nem hogy még felvessem másoknak is. Nem, egyszerűen csak vissza akartam kapni a normális, hétköznapi életemet. Kár, hogy ez nem vált valóra.
Igazából nem tudtam, hogy mikor bóbiskoltam el, de nem aludhattam olyan mélyen, hiszen elég hamar magamhoz tértem mikor meghallottam a közeledő lépteket. A gyengélkedő egy kifejezetten csendes hely volt, amit néha áldásként, másszor átokként éltem meg. Abban a pillanatban viszont kifejezetten értékeltem, hogy egészen biztosan nem fognak megzavarni minket. Adel látogatásai fontosak voltak számomra, mert mindig felkészülten érkezett, mintha egyszerűen megérezte volna, hogy aznap mire lesz szükségem, másrészt… valahol mélyen megnyugtatott a tudat, hogy fontos vagyok a számára és nem valamiféle kötött vérségi kötelék motiválja a tetteire. Nem azt mondom, hogy kételkedtem volna Norwoodékban, mert tudtam, hogy szeretnek, csak… a családjával az ember próbál mindig jól bánni, alapvetően megfelelni az ő elvárásainak. Adel mellett viszont szabadabbnak éreztem magam, neki képes voltam a legtöbb olyan dolgot elmondani, amit mások előtt elhallgattam volna – és úgy hittem, ez a viselkedés kölcsönös. Szinte teljesen nyitott könyvek voltunk egymásnak, tetteink nem okoztak meglepetést egymásnak.
Épp ezért uralkodott el arcomon az a széles mosoly, mikor meghallottam, hogy mit hozott nekem.
- Szia… a gondolataimban olvasol - ültem feljebb kicsit az ágyban, majd megigazítottam kicsit a pizsama felsőmet. Bele se akartam gondolni, hogy miképp is nézhetek ki, elvégre volt egy olyan sejtésem, hogy legyengült állapotomban nem nyújtom a legfessebb látványt. Elaludt haj, gyűrött felső, kissé sápadt arcszín… bár mindez csak következtetés volt, mert aznap még nem vettem a fáradtságot arra, hogy tükörbe nézzek. Úgy rémlett, hogy van egy kisebb darab az ágyam melletti éjjeli szekrényemben, de én képes voltam már abban a kis fiókban is hatalmas rumlit teremteni, és valljuk be, annyira nem láttam lényegesnek a megtalálását, hogy kutakodni kezdjek.
- Köszönöm - vettem át az ajándékokat, majd miközben elkezdtem bontogatni a csokoládét, újra rá irányítottam figyelmemet.
- Történt valami érdekes az ajtón túli világban?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
18
▽ Reagok :
11



»
» Hétf. 21 Aug. - 0:22
Tanáraim és apám hamar meggyőződhettek képességeimről, és szinte azonnal a gyógyítói irányba igyekeztek terelni, minthogy az emberi test tematikája iránti érdeklődésem korán megmutatkozott. Bizonyára könnyű álmot ígérő útban gondolkodtak, kiegészítve anyám ábrándjaival, hogy hozzámegyek gyermekkori legjobb barátomhoz, és én.. nem tiltakoztam tulajdonképpen. Nem elég hangosan, nem elég határozottan, és mivel ez sosem befolyásolta a köztük uralkodó meghittséget, most sem éreztem kötelességemnek, hogy felhozzam. Anyám ezegyszer olyan véleményt formált, amely egybecsengett apáméval: mindketten csak nyerhetünk a szövetség által, hiszen egyikünk sem ringatja elméjét az ösztrogén beteljesült vágyálmaiban, egyikünk sem gondol a jövőre úgy, mint amelyben nem érhetjük el tudományos céljainkat, és mi lehetne erre alkalmasabb háttér, mint egy, intellektusában egyenrangú partner?
Ez állt a legutóbbi levélben a megszokott szigorú sorokban, ezt is felhozhattam volna, hiszen lényegében jelentős történés volt, jelentős lehetőség. De én ehelyett a táskám mélyére nyúltam, és kiemeltem az apró szerkezetet, melyen megcsillant a fény: fém teste tökéletesnek tűnt, épp úgy, mint barátom zsenialitása.
- Igen...! Végre elkészültem vele. A Sigfritz nevet adtam neki. Nézd csak. - óvatosan a takarójára csúsztatom, és miközben halkan a lábaira támaszkodik és felemeli magát, szinte érzem, ahogy az arcom ellágyul és felveszi a kisebb húgomra jellemzi szentimentalitást.

A parányi, pókhoz hasonlatos szerkezet nem nagyobb a tenyerünknél, és most, a domborzatot figyelembe véve megindul előre, viszont ahelyett, hogy az ágy szélénél lezuhanna a gravitációnak megfelelően, csak pozíciót változtat, és fejjel lefelé kúszik tovább. Apám bizonyára borzalommal vegyes tisztelettel jelentené ki, hogy inkább a tanulmányaimra kellene koncentrálnom, de ez nem tért el szorosan azoktól, sőt, láttam a lehetőségeit a bájitalfőzés megkönnyítésére, esetleg apró feladatok elvégzésére. Ha valamely módot találnék arra, hogy ellássam szemmel is, a gyógyításban is eredményeket érhetne el azokon a területeken, amelyek egyelőre zárt ajtóként húzódnak köztünk és a megoldások között.
Felpillantok a sovány arcába, és rám nem jellemző módon az aggodalom jeleit mutatom: megharapom az ajkam és enyhén felgyorsult pulzussal folytatom a most már kevésbé tudományos párbeszédünket.
- Kiderült már a pontos diagnózis...? Csak mert apámnak van rá egy elmélete.. és egy eshetősége a gyógymódra is, de kísérleti fázisban van, és.. - bárki máshoz intézném a szavaimat, biztosan nem hallgatnék el,
mert ki nem állhatom, ha valaki képtelen nyíltan és egyenesen tárgyra térve közölni a várható nehézségeket, most mégis habozom. Eszembe jut a levél, az ajánlat és mindezek következményei. Nem tudnék egyértelmű választ adni arra, örülnék-e, ha bármelyikre igent mondana. - És aggódom érted.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
5
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Luke Powell



»
» Vas. 8 Okt. - 17:27

Bevallom, ha tehettem, akkor kerültem azt, hogy a betegségemről beszéljek, aminek egy elég egyszerű oka volt. Tudjátok hogy van ez – amit nem látunk, azzal nem foglalkozunk. Ha valamit figyelmen kívül hagyunk, akkor azt egy darabig a szőnyeg alá lehet söpörni, az viszont már egészen más kérdés, hogy egy idő után az a dolog kicsúcsosodhat és már nem lesz lehetőség arra, hogy elodázzuk a dolgot. Védelmemre szólva kiemelném azt, hogy akkor még csak egy gyerek voltam, aki talán nem is érte fel ésszel mennyire megnehezítheti ezzel a saját helyzetét. Kifejezetten kellemetlen tény az is azt hiszem, hogy ezt az elodázós magatartást felnőve se teljesen nőttem ki, de ez már egy teljesen más téma. A lényeg igazából az, hogy akkor és ott, mikor Adel meglátogatott egyszerűen csak ki akartam söpörni az elmémből azokat a lelkemet megmételyező gondolatokat és csak a mi kis saját világunkra gondolni, ahol nem voltak se szülői elvárások, se leküzdhetetlen betegségek, se pedig annak a kérdésnek az árnya, amely folyamatosan ott kattog agyam egy hátsó szegletében, mégse akarom szavakba önteni. Elvégre, ha megformálom, ha kimondom, akkor valósággá válik. Onnan már nincs visszaút az állítólagos tudatlanságba.

Először még úgy is tűnt, hogy aznap is egy olyan pillanatot teremtünk, ahol nincs helye azoknak a kellemetlen témáknak. Mikor meghallottam, hogy elkészült vele, akkor hirtelen egyenesedtem ki ültömben, az ajándék csoki iránti lelkesedésem is kisebb lett, hiszen kifejezetten kíváncsi voltam az eredményre. Adel eddig is beszámolt róla, hogy milyen stádiumban áll a szerkezet, én pedig próbáltam őt ötletekkel kisegíteni, bár a helyzetemet megnehezítette az, hogy nem igazán hagyhattam el a gyengélkedőt. Meg amúgy is – ez az ő projektje volt, nem akartam azt, hogy úgy érezze, nyomást gyakorlok rá, vagy túlzottan is bele akarom ártani magam az ő terveibe, gátolva őt a haladásban.

Nem is tagadhattam volna le kíváncsiságomat, mondhatni az arcomra volt írva a lelkesedés, mikor megláttam a pókot, amely először csak nyugodtan szelte át az ágyat, majd mikor már attól tartottam volna, hogy leesik, akkor úgy folytatta az útját a takarón, mintha egy egyszerű vízszintes felületen haladna tovább.

- Eszméletlen… - szélesedett ki mosolyom, ahogy kezem elkezdtem a pók felé nyújtani, majd hirtelen megakadtam. - Szabad? - kérdeztem rá, elvégre lehet csak Adel kezébe hajlandó belemenni és van valami védelmi mechanizmusa, ami megakadályozza az illetékteleneket.
Azt hiszem még tovább kérdezgettem volna, például a névválasztásról vagy hogy miképp sikerült végül befejezni, de megelőzött. A kérdés hallatán kicsit talán elfintorodtam, de ennél nagyobb jelét nem akartam adni nemtetszésemnek, bár tény, az a lelkes, érdeklődő csillogás a tekintetemből már biztosan kiveszett. Vicces az, mikor te magad is kétségbe vagy esve, mégis ki kell találnod miképp nyugtasd meg a környezeted. Hogyan kell beléjük plántálni azt, hogy nincs mitől tartaniuk, miközben téged még álmaidban is gyötör a rettegés.

- Még mindig nem teljesen biztosak a dologban, de… igazából egyre inkább sejthető, hogy miről van szó - kerültem a tekintetét, inkább újra a csokoládé kinyitására fókuszáltam, bár az apjával kapcsolatos megjegyzés felkeltette az érdeklődésem.
- Szerinte miről van szó? - érdekelt az ő hipotézise, sőt, az is, hogyha úgy véli, van valami gyógymód, vagy akár egy gyógyszer, amivel valamennyire csökkenteni lehet a betegségem tüneteit.
Majd mikor azt mondta, hogy aggódik miattam, akkor akaratlanul is elmosolyodtam. Tudtam, hogy komolyan gondolja és ez valahol jól is esett… nem mintha a „családom” egy nagyobb része nem osztozna ezen, de Adel szájából ilyesmit hallani kifejezetten ritkaság. Igen, ez még inkább azt az érzetet kelti az emberben, hogy az ügy komoly.

- Most mondanám, hogy nincs miért, de… elég gyenge hazugság lenne, ugye? - nevettem el magam egy kicsit, majd törtem magamnak egy falatot a csokoládéból. - Ha a probléma az, amit sejtek, akkor igazából nincs sok választásom, mintsem abban bízni, hogy az előtt felfedezik a gyógymódot, még mielőtt a tüneteim… - elgondolkodtam, hogy miképp is fogalmazhatnám meg úgy a dolgot, hogy ne tűnjek túl vészjóslónak. Elvégre eredetileg azt terveztem, hogy megnyugtatom őt, nem pedig azt, hogy kész tények elé állítom, ami se nekem, se neki nem jó. Vagyis, az adott szituációban semmiképp nem tűnt annak. - De ha minden igaz, akkor javítható az állapotom, ha vége van a kivizsgálásoknak, akkor elvileg vissza is térhetek normálisan a tanórákra, csak most mivel ebben a teszt szituációban vagyunk jobbnak vélték, ha itt maradok - igen, felvetült, hogy visszamehetek, de csak akkor, ha a gyógyszereim hatásosnak bizonyulnak. A hatásosság persze csak annyit jelent, hogy túlzott mágiahasználatnál nem tör rám a roham és nem ájulok el, hanem „csupán csak” fájdalmat érzek. Vagyis, ezt vezették fel előjáróban, ha beigazolódik az öröklődött betegség ténye. Tény, próbáltak megnyugtatni, hogy az orvostudomány már jóval előrehaladottabb, mint édesanyám halálának idején, de ez nem jelentette azt, hogy megtalálták a tökéletes gyógymódot. Hogy hányszor mondták el, hogy a gyógyszerekkel együtt lehet élni, meg idővel majd olyan rutinszerűvé válik majd… de az egész olyan mondvacsináltnak tűnt. Olyan egyszerű azoknak beszélni, akik nincsenek hasonló helyzetben!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
18
▽ Reagok :
11



»
» Hétf. 9 Okt. - 0:12
Talán tartozom egy magyarázattal.. illetve tartoznék, ha szeretnénk beszélni olyan hétköznapi ügyekről, mint az érzések - elképzelhetetlennek látszik a saját világunk üvegén át nézve. De ha mégis megadnám magam az efféle szentimentalizmusnak, azt mondanám, Mes az egyetlen, aki mellett soha egy percig sem éreztem magam másodhegedűsként egy Wagner-operában.
Apám szigorú, a tények embere: mikor először realizálta, hogy képességeim nem maradnak el egy fiúétól, olyan paradoxon rabja lett napokra, amelyekről kizárólag elméletben társalgott addig. Anyám szerint az türelem az egyetlen megoldás, a türelem női erény, lágy kezek a harcban megfáradtakra fonódva.
Talán akkor mondott le rólam, mikor utaltam Lutece kvantum-levitációjára: laikus elméjéhez szólván vannak dolgok, amelyek egyszerűen kudarcot vallanak abban, hogy kudarcot valljanak. Nem vártam, hogy megértse, azt apámtól vártam, és ő, mint valami szigorú alak a történelemből, megtalálta a feloldozást: mint egy mozgássérült, mint egy kellemetlen mankóval bíró fiú,
olyan lettem a szemében. Szegény, szegény béna fiú.. de azért fiú.
Mes egyenrangú partnerem volt.

Nem is tudtam tagadni az önelégült mosolyomat a jelzőjét hallva: persze, hogy az. Alig vártam, hogy lássa és kimondja. Szerénynek kellett volna lennem, de legalábbis próbálkozó színésznek - ha már ilyen adományt birtoklok, illenék mellé önmérsékletet is gyakorolnom ezen a versenypályán.
De még maga Pallasz Athéné is legyőzte a háború istenét!
- Azt tettem vele, amit javasoltál bájitaltanon. Ha még egy kicsit foglalkozunk vele, képes lesz kibírni mindenféle közeget.. gondolj csak bele, működne víz alatt, tűzben! - maga a szerkezet viszonylag kevés mágia használatával készült és működik, a mechanika mozgatja, megkerülve a varázslat elektromosság-taszító tulajdonságát. Az eredeti kérdést olyasmi lehetett, hogy lehetne azt mégis előbbi igájába hajtani, de ez a részfolyamat is bőven elég sikeresnek bizonyult a gravitáció legyőzésével. - Persze, megjegyezte az ujjlenyomatod.
A külső rugós panel biztosan: más kezére lemerevedéssel reagálna. Szinte remélem, hogy elvonhatom a figyelmét a korábbi kellemetlenségről, de kudarcot vallok - azonban távolról sem lenne optimális tovább őrizgetni az elméleteket, mert ezzel gátolhatjuk a felfedezést.

Mint mindig, ha szociálisan kihívást jelentő pillanat következik, megvakarom az orrom: rövidre vágott körmöm kínos vörös vonalakat hagy maga mögött, és a halk köhintés végképp elárulja, mennyire idegen terepre tévedtünk. Úgy tűnik, az értékítéletem nem olyan optimális, mint hittem.
- Szerinte olyasmi lehet, mint a gyerekkori önkéntelen mágia. És az obskurus-képződés. - egyszer olvastunk róla: külön kérvénnyel kiadott kötet volt, a gerincénél ujjnyi repedés, és meglepően egyszerre porzó és zsíros lapjain olyan elváltozásokkal, amelyek bárkiből mugligyűlölőt csináltak volna. Akkor úgy gondoltam, ez manapság legfeljebb olyan lehet, mint a varázstalanok történelmében a pestisjárvány. Nem ismétlődhet meg.. de apám világosan fogalmazott, habár nem az volt a konklúziója, hogy barátomból is az képződne. - Az elvre értette, mert te tudod kontrollálni a mágiát és nem ért trauma sem. Tudod, hogy a szocializáció során felmerülő problémák kihatnak a.. képességedre, hogy kontroll alatt tartsd.
Anyám nem helyeselné, hogy megosztotta velem, és bizonyára rám parancsolna, hogy a húgaimnak véletlenül se áruljam el, mert még rosszat fognak álmodni, de azóta valami bizarr érdeklődéssel nem tudom elfelejteni a sorokat. Obskurus. Egy kihalt faj visszakéredzkedése a táplálékláncra.
Apám barátja, Herr Stiglitz levele még nem érkezett meg, de biztos vagyok benne, hogy minden kérdésemre válaszol majd, még ha azt negédes hízelgéssel is teszi majd.
- ..apám szerint nem szűnik majd meg. Genetikai oka lehet. -mondom halkan, és máris úgy érzem magam, mintha lemondtunk volna a gyógyulás lehetőségéről. Miért akarnék gyógyító lenni, ha minden nehézségnél visszafordulnék? Ugyanakkor apám a legműveltebb ember, akit ismerek. Nem dobálózik ok nélkül ezzel a kifejezéssel. - De ha.. de ha rúnákat használnánk? Azok mechanikusan újraírják a rendszer folyamatait. Talán kiiktathatnánk a rohamokat és a fájdalmat! - és az érzékelést, teszem hozzá. De az, hogy mi nem ismerjük az eljárást, létezhet olyan módszer, ami az idegrendszerre nem a szokott módon hat, és nem az egész érzékelését szünteti meg.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
i'm up to no good


the devil's in the details




»
»
Vissza az elejére Go down

Ad Finem Fidelis

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: Idõnyerõ-
Új téma nyitásaHozzászólás a témához