Ünnepélyesen esküszöm
hogy rosszban sántikálok



Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. Sötét van. És egyre többször tűnik fel még azoknak az embereknek is, hogy nincsen minden rendben, akik nem érzékelik a mágusvilág történéseit. Az emberek eltűnnek, a házak fölött pedig vagy a Sötét Jegy lebeg, vagy nincsenek már házak. Nem bízhatsz senkiben. De ma boldog is lehetsz. Ma harcolhatsz is. Talán maradt még remény. Talán mélyre kell ásni érte, talán olyan emberekben találod meg, akikben azt hitted, hogy kihunyt a remény minden szikrája. Új szövetségeket köthetsz, új Rend születhet. Nincs még vége. Nem ma jött el az utolsó napfelkelte. Mert az öröm segít azokon, akik megérdemlik, még akkor is, ha teljes a sötétség; mert a sötétséget elűzi a fény. Az új Rend. Az iskola, ahonnan kikerülhetnek azok az ifjak, akik megváltoztathatják a történéseket így, vagy úgy.
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai


Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Merengõ
legfrissebb történések

» A Mágiaügyi Miniszter, Harold Minchum elesett! Köszöntsétek új miniszterünket Barty Crouch Sr. -t!
• • • • • • • • • • • •

» A Szent Mungó halálfalói fennhatóság alatt áll! Ez kihatással van a továbbképzésen tanulókra, az ottani betegekre! Gondold meg kétszer, belépsz e az ajtaján!
• • • • • • • • • • • •

» Szörnyű támadás az Abszol úton! Hogyan kezdjék békességben így a tanévet a diákok, ha már bevásárolni sem tudtak?
• • • • • • • • • • • •

» Tovább olvasok


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Tékozló fiúk
Today at 18:56
• • • • • • • • • • • • • •
Rigel S. Avery
Through Passion I Gain Strength
Today at 14:16
• • • • • • • • • • • • • •
Luther Avery
Roxmortsi kaland
Today at 13:18
• • • • • • • • • • • • • •
Angus Belby
Just one more drink...
Today at 12:45
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
Ian & Karen
Yesterday at 22:20
• • • • • • • • • • • • • •
Ian Sullivan
Septimus Blynberch
Yesterday at 22:17
• • • • • • • • • • • • • •
Septimus Blynberch
Professzorok és Prefektusok
Yesterday at 20:58
• • • • • • • • • • • • • •
Admin
Időd, cikked, életed
Yesterday at 18:51
• • • • • • • • • • • • • •
Rigel S. Avery
winter of our discontent
Yesterday at 17:49
• • • • • • • • • • • • • •
Plum Pomfrey
Cukoralma
Yesterday at 17:16
• • • • • • • • • • • • • •
Plum Pomfrey
A hónap írói
a hónap posztolói
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
törvényen kívüliek:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
ÖSSZESEN:
51
15
4
6
6
5
25
16
1
3
5
6
143
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.


Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Törvényen kívüli
Megyünk illegalitásba
▽ Hozzászólások :
28
Értékelés :
6

»
» Kedd 4 Júl. - 4:20

Bellatrix Moira Black

ÉGO FÁKLYÁK AZ APPIÁN A VÉN FÁK


Becenév:

Becézzen az ördög a koporsóban..

Kor:

19

Származás:

Aranyvér

Lojalitás:

Voldemort

Képesség:

Nincs rá szükségem

Csoport:

Halálfalók

Play by:

Segovia Amil

Karakter típus:

Canonok canonja





Egy gyáva, önhitt apa önhitt, bátor leánya - mindig számíthatott rá, az első kieső fognál, az első bálnál, esti meséknél, teaválogatásnál - de soha semmi lényegesben. Nem állt ki mellette, mikor összetűzésbe került a sárvérűek védőivel, amikor azt mondták neki: 'nem is hasonlítasz már önmagadra' - és ő szégyentelenül elfordította a fejét előle, mintha igazat adna, mintha neki lenne oka szégyenkezni miatta, mintha nem a tulajdon lánya lenne, mintha joga lenne megtagadni valamit, amivel nem ért egyet, de amit ő hozott létre. Nem gyűlöli, nem pazarol rá ilyen érzéseket, de sosem felejti el majd neki...

Az anyjával való kapcsolata inkább formális, óvatos: őt tiszteli még, rajta nem gázolt még át, de őt is kényelmetlenül érintette, mikor azon a családi rendezvényen gyávának nevezte mindük előtt az apját. Azóta visszafogott sorokban kommunikálnak, halványan mosolyognak egymásra, és ha lehet, inkább nem érintenek mást, mint az időjárás, az eljövendő szép jövő vadhajtásai, régi rokonok történetei.. De neki ez kevés, kevés mindazok után, amit együtt átéltek, a délutánok, amikor csak nézte, mint birkózik meg az anyja a szociális pókhálók szövögetésével, az arcán fickándozó napfény, ami reményt adott mindenkinek. Nem akarta követni, nem érezte úgy, hogy ő is képes lenne erre, és egyszer óvatlanul odakacsintani egy kislánynak, aki őt nézi kíváncsi szemekkel, és az övé.. de szeretné elhinni, hogy maradt még belőlük valami. Akármi.

Meda, Meda.. drága Meda. Az álmai, a molyrágta, pörgős szoknyák íve, amelyet a levegőben húzott - és kimondatlanul is tudja, hogy neki pedig ő nem tudott megfelelni, bárhogy próbálkozna utólag helyrehozni a dolgokat. Nem, mások voltak ketten, közéjük ékelődve pedig Narcissa bájos semlegessége tartotta az egyensúlyt, mert jaj nekik, ha eldől egyik vagy másik oldalra..
Talán az egyetlen, akiért őszintén fáj a szíve, akiről mégis tudja, hogy nincs gyógyír, nem oldja meg a csomót semmi. Hiába lop már teáscsészét a kedvencével az ajtaja elé, hiába küldözget neki érdekesnek tűnő újságkivágásokat - vége van. Még kitartanak majd, a kedvéért hajlandó megzabolázni magát és leülni az asztalhoz, nem megjegyzéseket tenni, vagy csak szerényen, bágyadtan, de már minek...? Nincs olyan nyelv, amelyet mindketten beszélnének.

A nagymamája az egyetlen dolog, ami széppé teheti a bukás bekövetkeztetét: úgy képzeli, visszatér majd hozzá abba a kertbe, az esőáztatta szökőkút mentén fut majd, felveri a pocsolyákat, eldobja a cipőit, és az ölébe veti magát: akkor már nem számít majd, hogy nem érte el, amit rábízott. Mindig a nagypapához hasonlította, mindig őt emlegette, de mindig úgy érezte, mintha csak nem mondaná ki, hogy magát látja benne, azt az unokát, akinek a fiúnak kellett volna lennie.. Forradalmárok voltak ők, meg nem értettek, a szeretetüket dacos rózsabokrok mögé rejtők, akikért meg kellett küzdeni.. és ők megküzdöttek egymásért idejekorán. Még most is elviselhetetlenül fáj a hiánya, még most is odakapja a fejét, ha hasonló hangsúlyozást hall, a nevetést, észreveszi a mozdulatait valakin.. de nem hozza vissza semmi nagymamát, csak a halál.

Regulus.. hmm, a kedvenc családtagjai közé tartozik a maga gerincességével, és mert valahol őt is égeti az a láng, ami benne is megtalálható - de Sirius? Kárörvendő mosollyal figyelte, amikor az arcképéhez hozzáért az anyja pálcája, és a jól ismert és megvetett vonások kiégtek a kárpitról.. Sosem jöttek ki igazán, gyerekként is versengtek a vezető szerepéért, és el kell ismernie, hogy nem könnyítette meg a fiú dolgát akkor sem, ha valami csoda folytán az ő fejére került volna ideiglenesen a korona. Sirius volt az első, aki megtanulta, hogy milyen fogai és körmei vannak, de ő volt az első, aki meg is tépte érte: döbbenten bámult rá akkor. Nem árulta el, ki tette, ráfogta a bokrok ágaira, mert nem hitte el, hogy kedvenc áldozata visszavágott, és ezt a szokását megtartotta később is.. Nem tudja, mit gondoljon róla, habár már megértette, hogy rég ott áll egyedül a kertben, játszótársa eltűnt mellőle. Sosem kérdezheti már meg tőle, hogy mert ellenkezni vele, és miért pont akkor...? Sejtette vajon, hogy egyszer bosszút áll majd...?

És végül, leginkább utolsó sorban Rodolphus, meg az ő jól fejlett személyisége, amelynek helyet kell szorítania az életében, az ágyában, miután legalább négy kérőt elutasított. Azt neki is be kellett látnia, hogy előbb-utóbb igent kell mondania, de biztos benne, hogy rosszkor és rossz embernek sikerült: ő nem lesz eladott áldozati bárány, nem lesz kedves kis feleség, nem kell betörnie, még szeretnie sem, tökéletesen megfelel, ha elsétálnak egymás mellett leendő otthonukban és a maguk dolgával foglalkoznak. Rákényszeríthetik, hogy férjhez menjen, megváltoztassa a vezetéknevét és megtartsa a látszatot mindenki előtt, de arra nem, hogy megadja magát neki, hogy befeküdjön alá és főleg: hogy szeresse.
Őt már senki nem kényszerítheti arra, hogy érezzen valamit, ami sosem volt ott.

Parázs, zsarátnok, pernye a hideg,
barátságtalan szélben, hosszú árnyékok: hófehér éjszakák, vörös vitorlák.

Mint ahogy elvárható: a Blackek se hús, sem hal oromzata az arca, de jóval keményebb fagyokat ígér, mint a testvérei. Csak akkor mosolyog, ha úgy tartja kedve, soha nem az elvárt pillanatokban, soha nem udvariasan - lázadó ő, gyöngyfüzérrel a nyakában, nemes és nagymúltú, felvágott nyelvén peregnek a szitkok, az átkok. Szép a lány, de vitriol minden szava, véletlenül sem hajlik a gerince, birodalmak tűzgyújtója az a tekintet, amely elfoglalja az arcát.. pedig micsoda feleség lehetne belőle, ha egy kicsit engedelmesebb lenne.
Vörös éjszakák, hófehér vitorlák: halkan búgó sanzonok, cigaretta kígyózó füstje, egy félrerúgott kavics a szennyes tóba huppanva, egy magas alak, kócosan és álmosan, de mosolyogva énekel valakinek, aki már nincs is jelen. Kevesen ismerik, ahogy mindenkit, aki kikaparta magát akarattal a felszínességből, és perifériára súrlódott: mégsem árult el semmit és senkit, legfeljebb kicsit a csendet, amit szeret. Bármit megtenne a húgaiért, igazán bármit, ölne és meg sem bánná - félelmetes ellenség, félelmetes szerető. De néha csak egy fiatal nő, aki keres valamit, végtelen időben és végtelen hevülettel, de már meg nem leli soha azt a békét, amelyet a nagymamája szoknyája mellett talált, amiben megvolt a fájdalmas, bús dalokra termett hangja, amiben fákról lógott le, sáros cipőjét galagonya alá rejtette, aztán mezitláb futott a pocsolyákban, beszívta a jeges esőt, és az beköltözött a csontjaiba. Majd megnyugszik, ha meghalt..addig soha.
Hatalmasra tágult pupillák, gúnyosan nevető ajkak, bogyószínben: szerteszikrázó gyilkos akarat, fékevesztett, falakon áttörő akarat. Bőrön elnyomott cigaretta, homlokon olajként végigfolyó izzadtság, és futás, örökké futás a józan ész elől, döngő ajtószárnyak között, sikoltva, üvöltve, mások holttestén át a mennyekbe - mögötte fehér vitorlák lengenek a hófehér éjszakában. Sosem áll már el az eső?
A leghűségesebb. A legkérlelhetetlenebb. A legjobb. Kevesebb soha, félrelökve soha - ragaszkodik a Nagyúrhoz, a lelke megtér a tettei korongjára, mint egy tálcára, amelyről végtelen eszköz levehető, bevethető. Okos és hűséges, intrikában sem utolsó, ahogy feszül az ideg, ő gúnyossá válik, nem törik meg, ahogy egyre jobban fáj, egyre jobban gyullad be a seb, ő annál mérgezőbb, annál több kárt okoz. Forradalomban lengetett zászló ő, dühös tömeg, emberarcú gyűlölet, hullámok a partot leigázva: ez már nem a bárány haragja, ez már valami sokkal ijesztőbb és valóságosabb, mert pálca is dukál hozzá, gyilkos szándék.
Ne állj az útjába - és soha ne kérdőjelezd meg a hűségét.



Drága Bella, drága unokám.. most még fogom a kezed, és te nem hagysz engem írni, dacosan nézel rád, ajkad elbiggyed, színe mint a hóból kivilágló pirosgyümölcs, a hangod azonban nagyon is határozott, azzal már most irányítani akarsz: menjünk már, nagymama, ne törődj azzal a pergamennel és tollal, ha egyszer itt vagyok én is...!
Messze szaladsz, aprók lépteid, mégis olyan visszhangjuk van, mintha egy hadsereg verné fel a kertemet, még a holtak is felébrednének rád - néha eszembe jut, talán oka volt, hogy nem ismerted meg drága nagyapád, két ilyen lángoszlopot egy világ sem bírhat el. Nézd el nekem, hogy most semmi lényegesről nem szólok, a betegségem elfáraszt, és több pihenésre kényszerít, mint szeretném: hidd el, futnék veled a könyvtárba, ahol megtaláltad azokat a nagy, régi könyveket a boszorkányok üldözéséről, és ahol megfogadtad nekem, hogy ilyesmi soha nem történhet újra - szaladnék veled a rózsák között, ahol a cipődet ledobta szeretsz pörögni, és soha, de soha nem szédülsz el, bárhogy is féltelek. Igen, sok mindent szívesebben tennék, minthogy itt őrizzem ezt a vénséges vén asztalt, és érezzem a halál közeledtét - hálásabb nem is lehetnék neked, kincsem, messzire űzöd a nyomorúságom.
Tudom, hogy kedves szüleidnek olykor meggyűlik a gondja veled, főleg most, hogy a másik két unokám is megszületett, ezért hát türelmet kell gyakorolnod, amúgy sem való, hogy egy kislány olyan legyen, mint akibe az ördög bújt, folyton lecsússzon a korláton, fákra másszon és onnan kiabálja, hogy ő nem fekszik le bizony délután, és nem, rá sem néz a szomszéd félvér gyerekekre. Mennyi, de mennyi bajod lesz még belőle.. de én mégsem teszek mást, mint itt ülök, és figyellek: Merlin a megmondhatója, büszke vagyok rád.
Szerető nagymamád


Drága Bella..!
Az imént indult el veled a vonat a második éved felé, és én félek, hogy többé nem kísérhetlek majd el.. hatalmas kegy, hogy eddig megtehettem. Minden nappal jobban félek, hogy nem lesz időm elbúcsúzni, és úgy maradsz itt a kérdéseiddel, hogy soha nem kapsz majd válaszokat rájuk - abba a házba kerültél, amelyre mind gondoltunk, te sosem okozol csalódást. Eleven vagy, lánglelkű, épp, mint nagyapád, ő minden bizonnyal mosolyog most a bajsza alatt, hogy épp szelíd apádnak születtél, mintha emlékeztetni akarnád, hogy mi a kötelessége, hogy nem olyan korszak gyermeke, amelyben jó szívvel lehetünk politikailag korrektek. Drága kincsem, beigazolódott jóslatom veled kapcsolatban - olyan vagy, mint egy hadvezér iskolai talárban. Dosztojevszkij a sok tehetségtelen között..
Lesz idő, hogy már nem lehetek itt veled, nem válaszolhatok a leveleidre, nem adhatok majd tanácsokat.. arra kellene kérjelek, légy szelídebb, légy almafa egy elburjánzott galagonya helyett, légy halk és puhaléptű, hogy ne fájjon a földnek úgy, mikor végigtrappolsz rajta, hogy ne legyen ez olyan nehéz neked és a világnak, amelynek valahogy be kell fogadnia nélkülem is, nem állhatok mindig ott, hogy csillapítsam a félelmeid, a fájdalmad. Apád nem gondolta soha egy pillanatig sem komolyan, hogy rossz vagy: apád fél, kincsem, és ezt meg kell értened, apád családfő, négy nőről gondoskodik, egy ősi vérvonalról gondoskodik, és majd összeroppan a súlya alatt, te pedig mindent elkövetsz, hogy megnehezítsd ezt. Nem kaptál tőle elég figyelmet, tudom én, neked ennél több kellene, válasz a sok kényelmetlen kérdésedre, hosszú órák, amelyekkel apád nem rendelkezik már..
Nem akarom, hogy igazam legyen, de lesz idő, amikor mindketten megkeserülitek majd, ha most nem találtok egymáshoz.
Szerető nagymamád


Legdrágább, örökre szeretett Bellám...!
Eljött az idő - mindannyiunkért eljön, én pedig a szokásos macskakaparással búcsúzom tőled, nem akarom, hogy úgy láss, amilyenné a kor és a betegség savanyított, mint valami ehetetlen alma, elgurulva a kertben.. Kérlek, ne is próbálj meglátogatni, nem szeretném.
Büszke vagyok rád: igen, nagyon büszke, hogy elvégezted az iskolát, és tudom, hogy egy olyan úton indultál el, amely halálos félelemmel tölti el drága apádat, az örök pacifistát. Hallottam, amikor az arcába vágtad, hogy gyávának tartod, mind hallottuk: mind ami vér bennük maradt, jéggé fagyott. Kimondhatatlanul büszke voltam és vagyok rád, és előttem nem volt titok soha, hogy kevésnek találod majd a rendszerünket, nem fogadod majd el a korlátait és soha nem szűnsz majd meg többet akarni, de nem a diplomácia útján.. igen, ismertelek, az első szavadtól kezdve az én utolsómig. Lesznek, akik egyszerűen őrültnek bélyegeznek, szemükben pánik, az ujjaik a pálcájuk után matatva, zihálva a forradalomtól, amelyet te megtestesítesz - nagyon vigyázz hát, kincsem, az egész világgal fordulsz szembe, és nem ígérhetem, hogy soha nem fogsz kételkedni, hogy soha nem fogsz arra vágyni, hogy bárcsak máshogy döntöttél volna, könnyebb lenne csak elfelejtődni egy udvarházban a férjed oldalán, elaszni, talán boldognak lenni a gyermekeid mellett, talán kielégítőnek találni egy hivatást: és a koporsó előtt megbánni mindent. Én megbántam, Bella, megbántam helyettem is: te a születésed pillanatában tudtad, hogy szembe szállsz majd mindennel, amit a józan ész diktál, amit helyesnek tartanak, és én elmondhatatlanul büszke vagyok rád érte.
Félek, hogy mi vár majd odaát, félek, hogy rád mi vár majd itt.. az életed még csak most kezdődik, és már nem tudok tanácsot adni, elfogynak a sorok. Nincs más sem, hiába szereted a húgaid, hiába szeretnéd tisztelni a szüleid, ismerem ezt a kétséget: lesznek körülötted sokan, úgy véled majd, megértenek és te megérted őket, de végül is mind egyedül maradunk. Légy hű önmagadhoz, bármilyen mélyre is kell nézned a kútba: te sosem féltél rossz lenni, hangosan sírni, báránymódra őrjöngeni, akkor is, ha elfordították a fejüket zavarukban.
Menj, drága Bellám, szaladj tovább nélkülem, szaladj tovább valami felé, amit mi még nem érthetünk igazán. Soha ne vágyj boldogságra, mert azt az ember nem érheti el.. soha nem érheti el, ha akarja azt: vágyj győzelemre.
Maradok örökre: Elvtársad és féltőn óvó nagymamád



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Vendég

»
» Kedd 4 Júl. - 14:02


Gratulálunk, elfogadva!

Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk.


Kedves Bellatrix!

A PB már a kezdetekben megfogott. Csodálatosan illik a karakterhez, és bár nem a te műved az alapkoncepció, mégis tiéd maga a nő. Elképesztő az összkép, és igazából nem kellene itt tépnem a számat, mert ígyis-úgyis el vagy fogadva, de szégyellek nem idedobni pár dicsérő sort, mert ehhez az előtörténethez egyszerűen muszáj.
Foglalózz, és menj játszani, mert már biztosan rengetegen várnak. - Alex



Foglalók Hírek Kapcsolatkereső Halálfaló lista A Főnix Rendje listája


Vissza az elejére Go down

Darker than Black

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Szépségverseny [Event]
» Black Iron Castle
» Képek
» Ariane Black
» Black Heaven bordély

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Alkoss karaktert! :: Elfogadott életrajzok :: Mágiahasználók-