» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
93
20
10
20
10
11
27
16
2
7
5
5
27
253
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans

FRPG.hu toplista
Friss posztok
pergamentekercseink

Deranged Delicacies
Today at 4:11
• • • • • • • • • • • • • •
Merel Everfen
Aktivitás ellenőrzés
Today at 3:07
• • • • • • • • • • • • • •
Fujisaki Hikaru
Hiányoztam? - Ruru & Sho
Today at 3:04
• • • • • • • • • • • • • •
Fujisaki Hikaru
There's no escape - Takeo & Koujaku
Yesterday at 9:23
• • • • • • • • • • • • • •
Koujaku Nakashima
Hírek
Yesterday at 0:08
• • • • • • • • • • • • • •
Robert Blynberch
Házpontok
Kedd 19 Jún. - 22:44
• • • • • • • • • • • • • •
Robert Blynberch
Sweet Brotherhood
Kedd 19 Jún. - 21:17
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
szemeit urára kérdve függesztette
Kedd 19 Jún. - 20:47
• • • • • • • • • • • • • •
Frank Longbottom
Elf on shelf
Kedd 19 Jún. - 14:24
• • • • • • • • • • • • • •
Joseph Bradley
Családi csendélet
Hétf. 18 Jún. - 19:23
• • • • • • • • • • • • • •
Eleanor Avery
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
28
▽ Reagok :
20
▽ Kor :
20



»
» Csüt. 31 Aug. - 0:01


Meda & Ted

Elszorul a torkom. Elszorul a szívem. Rosszul vagyok. Tudom, nincs menekvés, és ez a betegségbe kényszerít. Legyen már vége! Nem kell nekünk elnyomás! Szabadon, teljes értékű emberként akarom élni a mindennapjaimat, nem pedig állandó rettegésben. Felfordul a gyomrom a mugliszületésűek alábecsülésétől. Kizártnak tartom, hogy a legtöbb aranyvérű jobb lenne bármelyik magamfajtánál, vagy félvérnél. Nevetséges feltételezés. Sokan talán még többet is tudnak, mint egy aranyvérű, csak nem elég befolyásosak, nem veszik őket emberszámba, így nem is figyel fel rájuk a világ. Nem tudják magukat megmutatni..
Vannak normális aranyvérűek is, mint például Meda. Nem bánik úgy a mugliszületésűekkel, mint más családtagjai. Ő sokkal jobb, mint az aranyvérűek többsége. Bár, ez bizonyára csak elfogultság, de nem bánom. Most is éppen rá várok egy kisebb kávézó kupéjában. Az ajtót nyitva hagytam, és kiültem legszélre, hogy észrevegyem, mikor belép az ajtón. Rég találkoztunk, épp itt van már az ideje. Természetesen mindkettőnknek sok a dolga, és ez korlátozza a találkozások, randevúk számát is.
Sokadjára nyílik az ajtó, és ismét betölti a helyet az ajtó fölött elhelyezett, kellemesen csilingelő szélcsengő. Belép rajta egy kellemes külsejű hölgy, ám nem Meda az, így egy apró sóhaj hagyja el ajkaimat, és tovább szuggerálom a bejáratot. Az asztal közepén elhelyezett vázára pillantok, amelybe érkezésemkor egy csokor virágot raktam. Látványa megerősít abban, hogy igenis megéri várni, hát elmosolyodok. Megéri egy olyan elképesztő lányra várni, mint Meda. Ha jobban belegondolok, már nem is lány, hanem valóságos nő. Mindannyiunkat a  felnőtté válásra késztetett a jelenlegi, borzalmas helyzet.
243


A hozzászólást Ted Tonks összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 7 Május - 17:53-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
91
▽ Reagok :
73
▽ Kor :
18
▽ Avatar :
Luma Grothe



»
» Csüt. 31 Aug. - 20:32
Azt hittem, a nyár majd könnyebb lesz.
Azt hittem, érzek majd valami felfrissülést, kapunk egy kis fényt. Se fény, se frissesség… még csak nem is érződik nyárnak a nyár. A szigetország ködösebb és sötétebb, mint valaha, és hiába nincs így igazán meleg, én mégis fuldoklom.
Egész évben arról ábrándoztam, arra szövögettem terveket, hogy mennyivel egyszerűbb lesz összeegyeztetni az időnket Teddel nyáron. Utólag már csak azt tudom mondani, hogy… hogy lehettem ennyire naiv és buta? A családom még mindig a családom, az életem még mindig az életem, az aktuálpolitikai történések mindent csak rosszabbá tesznek, és hát Tednek is megvannak a dolgai. A dolgai, amiknek hozzám nincs köze, és ez akkor is igaz, ha egy kicsikét fáj. (Kicsikét…?)

Nincs elég idő a világon, és nincs elég egyszerűség sem. Többször csapok fel ma térképeket, hogy a legmegfelelőbb helyre hoppanáljak – sem nem túl közel, sem nem túl távol, sem nem túl kihalt, de nem is túl forgalmas helyen, hát ez igazán agyrém…! – mintsem hogy azzal foglalkozzak, mit vegyek fel, mint ahogy ilyenkor a rendes lányok szoktak. Nem mintha nem lennék rendes lány… bár, ki tudja? Talán az sem vagyok. Talán a sok sallang, ami rám tapad, a családom mocska, ott van ugyanúgy az én ujjbegyeimen is, egy szép napon pedig talán ezt Ted is úgy fogja látni, mint ahogy én érzem néha, amint összemorzsolom az ujjaimat.
De addig is, nincs az a hatalom, ami eltántoríthatna, hogy ma  - végre, végre, VÉGRE! – igen is találkozzak vele.

Azonnal észreveszem, és úgy slisszolok be a kupéba, hogy hamar odébb kell csúsznia, vagy nem az ülésen landolok mellette, hanem egyenesen az ölében. Csukott szemmel döntöm a homlokomat a vállának, és tudom, talán illőbb lenne előbb szavakkal üdvözölni, meg megkérdezni, hogy van, sem így letámadni. De amíg idefele szaladtam, elkapott valami indokolatlan félelem, hogy valami megint közbejön, hogy valamiért most sem lesz semmi jó, és egyszerű, hogy muszáj éreznem a fizikai jelenlétét, mielőtt kicsit bűnbánóan felpillanthatnék rá - Szia!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
28
▽ Reagok :
20
▽ Kor :
20



»
» Csüt. 31 Aug. - 23:50


Meda & Ted

Sötétség. Egy csillagot sem látni az égen, mikor felnéz az ember. Olykor még a nap is eltűnik... Súlyos, hosszan tartó, veszélyes sötétség veszi körül az Angliában élőket. Legyen az varázsló vagy akár mugli. A legtöbben minél hamarabb ki szeretnének lépni a fényre. Én el sem akartam hagyni azt, ám a sors mást szánt nekem. Végig kell játszanom ezt a menetet is az élet szeszélyes játéktábláján. Túl kell élnem. Túl kell élnem a szüleimért, a mármár barátok ak nevezhető rendtagokért, de a legfontosabb, hogy túl kell élnem Medáért és önmagamért. Mert nekünk érzem, hogy igenis van jövőnk, ami boldog, és sötétségtől mentes.
Nagy levegőt veszek. Rózsa és egy kis méz, amit érzek. Tea lehet vagy sütemény, és bármennyire is szeretem mindkettőt, mégsem kívánom, amíg egyedül vagyok. Jó társaságban az ízek, illatok is jobban érződnek.
Újabb csilingelésre leszek figyelmes, mire idő közben a hely tapétájára tévedő tekintetemet az ajtóra kapom. Ahol azonban nem áll már senki. Csak egy számomra kedves arcot és a hozzá tartozó barna hajzihatagot látom felém közeledni, menekülni. Szemeimben gyermeki lelkesedés csillan, mert végre láthatom. Két, vagy talán három hét után ismét megölelhetem!
Arrébbülök, hogy Ő is elférjen, s pár másodperc múlva ocsúdok csak fel, hogy a vállamnak dőlt. Szabad kezemmel ügyetlenül átölelem, majd amikor felnéz, fáradt arcomról egy kesernyés, mégis szeretetteljes mosolyt olvashat le.
- Szia! - legszívesebben el sem engedném, amíg el nem hagyjuk a helyet, de tudom, hogy ez lehetetlen. Nem az érdekel, hogy valaki meglát bennünket, sokkal inkább attól félek, hogy elbizonytalanítom a túlzott ragaszkodásommal. - Jó újra látni. Hogy vagy? - megcsap a már megszokott, különleges Meda-illat. Ha lenne egy illat, amiből külön nekem gyártanának parfümöt, biztosan ezt választanám. Minden alkalommal megnyugtat, így a legrosszabb pillanatokból is legalább elviselhetőt tud varázsolni. Ez pedig igazi, valós mágia!
Nagyjából pár másodpercig ülünk a másik arcvonásait tanulmányozva, mikor észbe kapok, és a vázaban lévő csokor felé nyúlok. - Ezt neked hoztam. - nyújtom felé a szivárvány minden színében pompázó csokrot. Krizantém, frézia, gerbera, különféle zöld növények, és még sok más virág van összehangolva annak érdekében, hogy kedveskedhessek egy kicsit a mellettem ülő, lenyűgöző nőnek. Mert megérdemli, ahogyan ezt a minőségi helyet is, most azonban még nem intek pincérért. Bizonyára mindkettőnknek jót tesz, ha nem rontja el senki az idilli hangulatot és jelenetet, melyet hirtelenjében sikeresen megteremtettünk.
379


A hozzászólást Ted Tonks összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 7 Május - 17:54-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
91
▽ Reagok :
73
▽ Kor :
18
▽ Avatar :
Luma Grothe



»
» Szomb. 2 Szept. - 17:26
Minden viszontlátás első pillanatában arra gondolok, hogy mi ezzel a baj? Miért kell úgy bujkálnunk, mintha valami rosszat tennénk? Miért kell úgy viselkednünk, mintha bűn lenne engedni a szívnek az ész helyett? Mindig van egyetlen kis pillanat, az első öröm pillanata, amikor hagyom magam megfeledkezni az észről. Az észről, ami pontosan tudja, hogy nem tehetem ki Tedet semmiféle veszélynek. Nem mintha ne tudna magára vigyázni, nem mintha nem lenne nem csak tisztességes, de tehetséges varázsló is, mégsem tudnék olyan folttal élni a lelkiismeretemen, hogy neki esetleg miattam… bármiféle baja történne. Manapság semmin sem lepődnék meg. És ez az egyetlen logika szülte mondat választ ad voltaképpen minden naiv, ábrándos kérdésre.

És a pillanat után máris jön az a halvány árnyék, mely elkezdi kitakarni a fejem felől a napot, jön a szorongás, a kényszer, hogy mindig hátranézzek a vállam felett, minden szavamat, tettemet jól átgondoljam, és soha ne tudjam igazán felhőtlenül élvezni a jelen nyújtotta boldogságot. Pedig semmi mást nem szeretnék jobban. Mint befészkelni magam a karjai közé, és megfeledkezni arról, kicsoda Andromeda Back. Vagy legalábbis arról, mások mit szeretnének, ki legyen Andromeda Black. Érdekes, engem soha életemben senki nem kérdezett meg erről.
Elveszek a tekintetében, úgy érzem, a mosolyom az övét másolja. Boldog, de nem tökéletesen. Pedig néha odáig merészkedik a képzeletem, hogy tudnék vele tökéletesen boldog is lenni, csak aztán soha nem adódik igazán lehetőségem arra, hogy ezt élesben is kipróbáljam.

Elveszem a virágot, mert az ajándékra sokkal könnyebb reagálni, mint a kérdésére - Jaj, de szép…! Köszönöm, Ted – mondom őszinte, kicsit talán gyerekes mosollyal, ahogy megsimítok pár selymes virágszirmot, és kicsit beleszippantok a vegyes virágok sokféle illatába. Aztán nyomok csak apró, akár ártatlannak is nevezhető csókot Ted felém eső orcájára, és nem teszem vissza a virágokat azonnal a vázába, még nézegetem őket egy kicsit.
- Nem tudom – felelek aztán a korábbi kérdésére is kicsit tétován - Megvagyok, azt hiszem – mondhatnám, hogy hiányzott, de ezt már annyiszor megírtam neki, hogy a szó mintha kezdené jelentését veszíteni. Mondhatnám, hogy nem így képzeltem a nyarat, de azt remélem, ezt talán tudja magától is. És mondhatnám azt is, hogy én ezt így nem tudom, meddig bírom már csinálni, de attól tartok, azt a rossz irányba értené félre, hát nem mondok semmit. A karját lehúzom a vállamról magunk közé, mert kevésbé feltűnő, ha az asztal takarásában fonom össze az ujjainkat - Nem fontos. Nem történt semmi igazán érdekes – végül is, így is mondhatjuk - De te hogy vagy? Mit csinálsz mostanában? – hiszen tudom, vannak dolgok, melyeket levélben nem tanácsos megbeszélni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
28
▽ Reagok :
20
▽ Kor :
20



»
» Pént. 6 Okt. - 19:59


Meda & Ted

Ha belegondolok, mostanában már nem csak mi, mágusok érezzük, hogy megfordult a szél, s vészjósló szelek fújnak Anglia felett. Egyre több varázstalan érzi, hogy valami nincs rendben, de senki sem tudja biztosan, hogy mi lesz a következő fokozat, mikor rombolnak le még valamit a halálfalók, mikor rabolják el a következő embert, aki akár lehet a legkedvesebb ismerősöd, vagy te magad is. Nem tudni semmit, csak hogy nem vagy már képes elviselni ezt a nyomott, félelemmel telt országot, elutazni viszont nem tud mindenki. Vagy pénz híján vannak az emberek, vagy nem tudnak hopponálni. Nyilván, előbbi főleg a muglikra vonatkozik, utóbbi pedig a varázslókra és boszorkányokra. És egyébként sem menekülhet el mindenki. Vannak emberek, akik arra születtek, hogy megöljék őket. Ilyen téren a Sors meglehetősen kegyetlenül bánik népével, de ami a Nagykönyvben meg vagyon írva, azon csak vért izzadva lehet változtatni - vagy talán még akkor sem.
Ezek és hasonló gondolatok foglalkoztatnak nap, mint nap, elvégre jobb dolgom nincs a gondolkodásnál, miközben dolgozom. Mikor pedig a Rendtagokkal vagyok, küzdök egy jobb Angliáért, akkor is csak arra tudok gondolni, hogy meg kell változtatni mihamarabb ezt a jelenlegi helyzetet. Néha azt is kívánom, hogy robbanjon ki egy háború, majd legyen vége mihamarabb, és éljünk békében, ám ezt a gondolatot gyorsan el is szoktam hessegetni. Nem szabad ilyesmit kívánnom. Helytelen, és számomra hazaellenes.
Néha viszont el kell kicsit vonatkoztatni a jelen helyzettől, vagy legalábbis úgy tenni, mintha nem vennénk észre, mi folyik körülöttünk. Ilyen alkalom a mostani is, mégsem tudom leplezni, hogy igenis feszélyeznek a napi hírek a rémtettekkel és mindenféle politikai rendelkezéssel kapcsolatban. Egyszerűen nem megy, mert minden pillanatban itt lebeg a szemem előtt. Mégis inkább Medára próbálok fókuszálni, mint a borzalmakra. Az arcvonásaira, a szeme színére, a testtartására és a bőre valamint haja illatára. Próbálom megjegyezni a látványt, az illatot és az érzést, hogy ha esetleg ismét sokáig kell majd távol lennünk egymástól, könnyebben vészeljem át az időszakot. Persze, ne legyünk pesszimisták: ilyesmi nem fog még egyszer megtörténni.
Egyetlen csók az arcomra, s máris érzem, hogy rövidesen elönti arcomat a pír, és ez ellen nem tehetek semmit. Nem is akarok. Hadd lássa, hogy érzelmeket vált ki belőlem, hadd tudatosuljon benne, hogy szeretem, ha a virágból, és abból, hogy itt vagyunk, ez nem is derült esetleg ki. Bár, kétlem, hogy ez így lenne.
Mosolyom kitart még pár percig, majd válaszára lejjebb kúszik szám mindkét széle. Válasza semlegesnek hat, mégis nyugtalansággal tölt el, ami igazándiból természetes is, elvégre most, a Pokol tornácán hogy lehetne bárki is jól? Nem is hibáztatom a válaszért, valamint azért sem, hogy elemeli kezemet, és magunk közé engedi. Igaza van, nem szabad feltűnést keltenünk. Ez a titkos, asztal alatti kézfogás talán még jobban is szimbolizálja és erősíti a kapcsolatunkat. Jelzi, hogy a rosszban is összetartunk, és segítjük egymást, titokban is.
- Dolgozom. - hangom természetesen azt sugallja, hogy ez csak féligazság, elvégre tudhatja ő is, hogy az Abszol úton nem olyan vidám mostanában az élet. Mindig összerezdülök például, mikor meghallom az ajtócsengőt, és minden járókelőt alaposan megnézek, mielőtt elmegyek mellette. - Illetve, segítek anyunak és apunak... költözni... - fáj kimondanom ezt, de itt nem maradhatnak. Hopponálni tudok, így el tudom vinni őket valahová messze, és csak abban reménykedhetek, hogy mindannyian túléljük ezt az őrületet. Majd egyszer. - A te családod? - bizonyára kellemetlen számára a téma, de erről is beszélnünk kell valamikor. És levélben nem feltétlen biztonságos kibeszélni a nemes és nagy múltú Black família mindennapi dolgait, lányukkal való viszonyát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
91
▽ Reagok :
73
▽ Kor :
18
▽ Avatar :
Luma Grothe



»
» Szomb. 14 Okt. - 11:42
Merlinre, még magunk között, kettesben tudunk egészen őszinték lenni, nem igaz? Úgy válogatjuk meg a szavainkat, akárha mindenki minket olvasna, aki rosszat akarhatna nekünk. Pedig csak mi vagyunk itt - vagy legalábbis, így kéne éreznünk, hogy csak mi vagyunk itt, és nem szabadna arra gondolnunk, milyen ismerős arc talál itt minket, vagy milyen névtelen árnyék, aki rossz fülekbe suttogna nem megfelelő történeteket. Olyan érzés ez, mintha ketté akarnék szakadni. Mert nem akarok így élni, nem akarok így viselkedni vele, de ha fittyet hánynék az óvatosságra, a titkainkra, akkor mindkettőnket veszélybe sodorhatom. Milyen ördögi kör ez? Milyen világ ez egyáltalán, ahogy már boldognak lenni is bűn? Sírni tudnék - pedig legalább olyankor nem akarok így érezni, amikor Ted kezét szorítom, legalább olyankor nem, amikor találkozhatunk.
Mégis kilátástalannak tűnik minden, és nem tudok szabadulni ettől az érzéstől, a tudattól, hogy valamit tennünk kellene, vagy örökre ebben a körben ragadunk.

A virágot nézem, óvatosan visszahelyezem az asztalra, és nem tudom, mit mondhatnék.
- Miért ők számítanak? - kérdezek vissza, pedig igazán nem Ted hibája, hogy igen, mint mindenkinek, nekem is van családom, és mint sokak, én sem hasonlítok rájuk igazán, legalábbis annyira biztosan nem, hogy ne akarnék ösztönösen menekülni tőlük, mint őz a lángoló erdőből - Tudod, hogy micsodák. A családom. Miért kellene róluk beszélnünk? - gyűlölöm ezt a halvány, kicsit rideg vádaskodást a hangomban, gyűlölöm, hogy Ted az, aki egy egyszerű, törődésből feltett kérdéssel kiváltja belőlem ezt, hiszen egyáltalán nem érdemli meg. De persze... szerintem egyikünk sem érdemli azt, ami most velünk történik. Elmondható ez sokakról mostanában, és nem vagyok empátia nélkül mások tragédiáira is, de Ted mellett ücsörögve nyilván a saját tragédiám tűnik a legborzalmasabbnak, ami megint csak lanyha bűntudattal tölt el. Mostanság mintha csupa bűntudat lenne az életem, semmi más.

- Ted... mit művelünk? - mondanám, hogy nem tudom, honnan jön a kérdés, de ez nem igaz. Belőlem jön, őszintén, a tényből, hogy hiába végeztem el az iskolát, semmi sem változott, hogy még mindig minden olyan, mintha Roxmortsban igyekeznénk megtalálni a legelhagyatottabb kis helyeket, abból, hogy mindig szűk marokkal mérjük az időt, és a helyet, pedig most már... több mint egy éve, vagy van már az kettő is? Tessék, még azt sem tudom, honnan kéne számítanom az időt, nem hogy azt, honnan kéne belőle (és belőlünk) többet szerezni. Túl kevés, és túl sok. És fogalmam sincs, hova tartok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
28
▽ Reagok :
20
▽ Kor :
20



»
» Szer. 1 Nov. - 23:05


Meda & Ted

Manapság egyre többet dolgozok. Kell a pénz, hogy valamennyit megtakaríthassak, amiből majd tudok vásárolni. Eddig is elég önálló voltam, de most, hogy a szüleim elköltöznek, nekem sincs már maradásom a családi házban. A szüleim biztonsága az első, de nekem az országban kell maradnom. Nagy valószínűséggel majd bérlek egy kisebb lakást egy üzlet fölött. A régi ház már nem lenne igazi a szüleim nélkül, az új pedig… majdnem kizárt, hogy egy három helyiséges lakást fent tudok tartani, de meg kell próbálnom. Eleget spóroltam az utóbbi időben, és a bankban is van még pénzem. De Medát sem felejtettem ám el. Támadt már olyan gondolatom, hogy összeköltözhetnénk. Együtt lehetnénk, talán egy kicsit több időnk lenne egymásra, és kikristályosodna mindkettőnk előtt, hogy mit is szeretnénk, mit várunk ténylegesen a kapcsolatunktól. Még sosem volt alkalmam megemlíteni ezt…
- Szóval nem változott semmi… - nem tudom, mit vártam igazándiból, de valahol mélyen még mindig él bennem a remény, hogy jó a viszonya a családjával, ám még mélyebben már beletörődtem, hogy ez sosem lesz már így. A Blackek nagy része aranyvérmániás, nem várhatjuk el tőlük, hogy egyik napról a másikra megváltozzanak. Nem is várom, ám fáj, mikor Meda ilyen hangon beszél velem. Tudom, hogy a helyzet, és a családja irányában tanúsított érzelmek eredménye, és nem miattam ilyen, mégis fáj.
Nem emlékszem, hogy bármikor is hullajtott volna előttem könnyet. Mindig is erősnek ismertem, és bár nem szeretnék neki rosszat, mégis kívánom néha, hogy sírjon. Sírjon a vállamon, sírjon az ölemben, sírjon mellettem, csak sírja ki magából a feszültséget. Persze… lehet, hogy megteszi. Nem tudom, még nem láttam, de ha a vállamon fog bármikor is sírni, biztosra veheti, hogy rám számíthat. Bármi is legyen, rám mindig számíthat!
Kérdése arcon csap, mintha a jelenlegi ország egy hatalmas serpenyőt lendítene meg felém. Mentálisan megszédülök, fizikailag semmi bajom sincs. Meredek előre, mert tudom, hogy mit csinálunk, és tudom, hogy ez így nem jó.
- Bujkálunk, hogy túléljünk, és túlélünk, hogy bujkálhassunk… - felelem csendesen. Sz az igazság. Ha nem bujkálnánk a világ elől, valaki megtalálna minket, és bizonyára nem lenne békés szándékú az illető, de ha esetleg felvállalnánk, hogy igenis szeretjük t, akkor… Nem, azt nem tehetjük meg. Az egész világ nem tudhatja, de talán a családja elnézné. A kezdeti felháborodottságon bizonyára már mindenki túl van.
- Gondoltál már arra… arra, hogy összeköltözzünk? - tudom, hogy váratlanul érheti a kérdés, tudom, hogy talán meg sem kellett volna ezt kérdeznem, de túl rég óta van bennem a vágy, hogy végre vele együtt élhessek, ám nyilvánvalóan az, hogy feltettem ezt a kérdést, egy cseppnyi szégyenérzettel tölt el. Milyen jogon akarom én kiszakítani a már megszokott közegéből? Milyen jogon hívnám egyáltalán magamhoz lakni? Ezekre azonban meg tudnám adni én is a választ...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
91
▽ Reagok :
73
▽ Kor :
18
▽ Avatar :
Luma Grothe



»
» Csüt. 9 Nov. - 17:35
Némán rázom a fejemet. Nem, nem változott. Mi változott volna?
Aztán rájövök, hogy ez nem egészen igaz. Cissa elment. Nem mintha ne tudnám, hol van, nem mintha egyszer ne jönne vissza, valamiért mégis folyton balsejtelem gyötör a húgommal kapcsolatban. Mintha a tény, hogy egy óceán van közöttünk, ellehetetleníthetne mindent, mintha a földrajzi távolság csak még távolabbra sodorta volna őt tőlem lelki értelemben is, pedig én próbáltam, úgy próbáltam segíteni neki. Talán mégsem tettem eleget. Talán az én hibám. És Bella… Bella viszont újra közel van, és napról napra jobban bízok benne, a döntéseiben, és ez jó, ez nagyon jó, és nem akarom azt mondani, hogy nem elég, de… nos, ha én nem mentem meg magamat fél kézzel, akkor nem várhatom el Bellától, hogy ő tegye meg. És félek, még ketten sem fogjuk tudni felülírni a családunkat, nem fogjuk tudni elfogadtatni magunkat soha, soha az életben, Cissa pedig talán majd egyszer tényleg belehal – ha már eddig megúszta, hajszálok híján – abba, hogy olyan nagyon próbálkozik…
Nekem ne mondja azt senki, hogy ez normális.

De most nem akarok szavakat vesztegetni erre. Hiszen végeredményben még mindig Black vagyok, még mindig azért bujkálok a szerelmemmel, mert ha apám meglátná, egyetlen pálcamozdulattal talán meg is ölné. Bizonyos tekintetben még nem én vagyok mindig a legszerencsésebb Black-nővér? Engem (még) nem adtak el, és nem kell összeesküvést sem szőnöm a világom megmentésére. Bár talán azt meg kellene. A legborzasztóbb az egészben, hogy még én sem látom kristály tisztán, hol is lenne a helyem, és mi is lenne a szerepem, vagy a dolgom.

Talán ezért fagyok meg egészen a kérdésre. Összeköltözni? Összeköltözni. Összeköltözni? Ízlelgetem a szót, de valahogy nem találok rajta jóleső fogást, összeköltözni nem olyasmi, ami egy Black lány előtt valaha opció lehet, mi nem költözünk össze, minket kiházasítanak, és akkor, csak akkor hagyhatjuk el a szülői házat. Nem mintha erre vágynék. Mégis miért vágynék erre, miért akarnám odahajítani magam lelketlenül egy idegennek, amikor itt van Ted? Mégsem tudom, mennyit tehetek Tedre, mert Ted… Ted hiába próbálja, igazából nem érti. Jobbnak hiszi őket, valami optimista naivitással elhiszi, hogy ha egyszer majd leülünk mind, és megbeszéljük az egészet, akkor minden rendben lesz, és imádom, amiért ezt elhiszi, és haragszom rá, mert ez lehetetlen, de néha szinte elhiteti velem, hogy talán tényleg lehetne így is, holott nem, és ezzel csak megnehezíti az egészet… - Ted, én… - elharapom a mondatot, mert voltaképpen fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék, nevetséges az egész, mert semmit nem szeretnék jobban, mint vele lenni, talán mégis vagyok olyan önző, hogy nem tudom feltenni az egész családomat egy „próbálkozásra” - Én… nem tudom, hogy ez jó ötlet-e.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
28
▽ Reagok :
20
▽ Kor :
20



»
» Vas. 17 Dec. - 0:21


Meda & Ted

Tavaly ilyenkor nyugodt voltam. Nem kaptam fel minden érkező vásárlóra a fejem. Nem figyeltem görcsösen az utcán lévő embereket. Nem takaróztam minden nap hatalmas kötött sálakba, mert összességében egy sokkal jobb kort éltünk. Vagy ha nem, legalább nem vettem észre a rothadást, most azonban csak ez veszi körül az emberiséget. Leszakított hidak, lerombolt közterek, származásuk miatt meggyilkolt varázslók és boszorkányok. Ebben a pillanatban is ezer, meg ezer rémtettel tartják sakkban a varázsvilágot. Bármerre fordul, bármerre tesz néhány lépést az ember,  rettegést és bizalmatlanságot vél felfedezni az emberek arcán, viselkedésén. Minden szó egy vád, minden tett egy támadás, és még el sem kezdődött igazán… Bele se merek gondolni, hova fajulhat ez még?
Nem változott semmi, mégis minden más lett. Meda családja maradt a régi, a kapcsolatunk viszont érzem, hogy újabb szintet kívánna. Előre kellene lépnünk, de a zsarnokoskodó felhők, melyek a világra zúdítanak minden létező gennyt, nem engedik. Bujkálás, ez jutott nekünk, s jelenleg nem sokat tehetünk ellene, legyen bármily elszánt egyikünk, másikunk, vagy esetleg  mind a kettőnk, ám egy próbát mégiscsak megér, hogy felteszem a kérdést. Talán belemegy, s akármennyire szeretném, hogy így döntsön, valamiért mégiscsak sejtem a nemleges választ.
Nem tévedek. Már a kérdésre adott nonverbális jelek is azt mutatják, hogy felesleges összeköltözést remélnem, mégis hiszem, hogy egy aprócska százaléknyi esélyem van.
- Tényleg nem az… - csalódottan elnevetem magam. Haragszom rá? Talán egy kicsit, de nem is vagyok biztos abban, hogy pont rá. Sokkal inkább a családjára, akik miatt nem lehet boldog… Mármint, nem biztos, hogy velem lenne boldog, de ha bárki tudomást szerez rólunk, akkor Meda még a boldogság legcsekélyebb esélyét sem kaphatja meg. Tudom, nem szép ilyet mondanom a rokonaira, de ők hullanak azokból a felhőkből, amiket korábban említettem. Nem mindannyiuk, de elég sokan közülük.
- Nézd, én semmit sem akarok ráderőltetni. Csak egy ajánlat, nem vagy köteles élni vele. - nem az a célom, hogy elválasszam a családjától, s ezzel megfosszam a békülés lehetőségétől, hanem az, hogy boldoggá tegyem. Ez azonban ilyen keretek közt felettébb nehéz feladatnak ígérkezik. - Ha esetleg meggondolod magad… Számíthatsz arra, hogy él még az ajánlat. - ha nem akarja, nem hibáztatom. Valóban kockázatos vállalkozás, honnan tudjuk, hogy ez nem egy próba? Egy próba, hogy kibírjuk-e ezt a sok szörnyűséget...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
91
▽ Reagok :
73
▽ Kor :
18
▽ Avatar :
Luma Grothe



»
» Kedd 26 Dec. - 21:55
Pillanatok alatt az idill, az a gyenge, törékeny, mindig rövid idill, mintha átfordulna szépiába, egészen kifakulna, és bizonyos rémálom-szerű jegyeket is elkezdene magán viselni.
- Számíthatok rá, hogy él még az ajánlat...? - ismétlem meg Ted szavait egészen pontosan, kifejezéstelen arccal, üveges tekintettel, egészen addig, amíg valami tagadhatatlanul csalódott nevetés nem töri meg a kettőnk közé feszülő csendet - Merlinre, Ted, úgy viselkedsz, mintha a legjobb haverom lennél - talán nem kéne senkinek ilyesmit a szemére vetnem, egyáltalán nem rossz dolog jó barátnak lenni, és ilyen időkben meg különösen megbecsülendő dolog, csak hogy én eddig azt hittem, Ted nem a legjobb barátom, Ted nem azért van itt, hogy tanácsokat adjon nekem, miképp lavírozzak életem különböző területein, és hogyan találjam meg a boldogságot, neki kiabálnia kéne velem, hogy mégis mi bajom, hát nem akarok vele lenni, nem tudom, hogy vele boldog lehetek? Én nem tudok biztos lenni semmiben.
De ő miért nem az?
Tudom, hogy indokolatlan efféle elvárásokat támasztani felé, és nagyon nagyon önzőség is, hogy egyáltalán várok tőle bármit, amikor pontosan tudom: számára az lenne a legbiztonságosabb, de tényleg, a legbiztonságosabb, ha én nem lennék az életében. Az megóvná legalább a családomtól, ha mástól nem is, de az is több, mint a semmi, nem igaz?
- Miért nem vagy rám dühös? - kérdezem kertelés nélkül, hiszen most utasítottam el, bár nem egészen tudom, pontosan mit. Ez az egész összeköltözés úgy hangzott, mintha csak valami ideiglenes segítségnyújtás lenne, nekem, hogy kiszabaduljak otthonról, el a családomtól, de voltaképpen mit jelent? Mondjam meg nekik, hova megyek? Titkolózzak továbbra is? És azt mégis hogy csináljam, hazudjam azt tényleg, hogy összeköltöztem a legjobb barátommal, ha pedig meg akarnának látogatni, álljak elő kifogásokkal szüntelen? A valóságunk megint elkeserítő teherként szakad a nyakamba, én pedig tehetetlenül, nyomorult szomorúsággal roskadozom alatta.
- Talán... talán csak be kellene vallanunk, hogy nem nyerhetünk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
28
▽ Reagok :
20
▽ Kor :
20



»
» Kedd 30 Jan. - 22:43

Meda & Ted

Talán rosszat mondtam? Csináltam volna valamit, amire így reagál? Mi olyan borzalmas abban, hogy számíthat rám, ha esetleg szeretne? Nem ez a dolga egy olyan embernek, aki szereti a másikat?
- Nem. Sokkal inkább úgy, mint egy önző, kétségbeesett ember. - sóhajtok egy aprót. Szeretem, jelen pillanatban azonban a jövőképembe nem fér bele a családja miatt, a származásom miatt, és ez, bárki bármit mond, igenis hidegzuhany számomra. Vele szeretnék… Nem! Vele akarok lakni, élni! Biztos, hogy hirtelen érte a téma, de bennem is csak nemrég tudatosult, hogy költöznöm kell, ha a szüleimet biztonságban akarom tudni. Őt nem tudom megvédeni. Fáj ezt bevallanom, mégis megnyugvással tölt el, hogy egyedül is boldogul. Talán jobban is, mint én. Bár dolgozok, költözök, ott a Rend és próbálom tartani viszonylag normálisan a kapcsolatot vele is, mégsem vagyok olyan, mint ő. Persze, tudom, hogy soha nem is leszek, meg nem is kell annak lennem, hogy kellőképpen talpraesettnek tűnjek, de tisztán látszik, hogy kettőnk közül én vagyok a gyerekesebb - vagy optimistább.
- Mért lennék? - persze, nem kaptam igenlő választ. Majdhogynem fel is háborodott a kérdésre, de ez talán csak annak a jele, hogy még nem áll készen egy közös házra. (Nem mintha ez ház lenne. Hamarabb nevezem lyuknak, de ez mellékes.) Persze, felmerült bennem a gyanú, hogy esetleg nem is akar velem lenni, de enélkül a sötét gondolat nélkül is kellőképpen nagy a baj körülöttünk. Úgy gondolom, nem kell még több problémával gazdagítani egyikünk listáját sem.
- Talán ezt várják, de biztos ez a legjobb neked? - szándékosan mondtam így. Itt most elsősorban ő számít, nem én. Én csak másodlagos vagyok, ha együtt vagyunk. Márpedig most együtt vagyunk. Itt ülünk a fülkében, és bár érezhetnénk magunkat kicsit jobban is, ennek az esélyét egy egyszerű kérdéssel ötvenről húsz százalékra csökkentettem. Nem szándékosan, teszem hozzá…
- Tudom, butaság, de én… - halkan kezdek bele a mondatba, és a felénél el is akadok. Nehezebb bevallanom, mint hittem. Felfogásom szerint nem kínos, hogy ilyen idősen meséket olvasok, és ezt a könyvesbolt még alá is támasztja. Tudok azzal mentegetőzni, hogy nincs jobb dolgom, mégsem tenném soha. - Hiszek abban, hogy nyerhetünk. Hiszek abban, hogy legtöbbször a jók nyernek… - csak kimondtam! Lehet, hogy most naivnak tűnök, vagy abszolút idiótának, de vállalom. Szerintem ettől függetlenül mi fogunk nyerni. Mert veszteni valónk már nem sok van. Medát viszont az életem árán sem hagynám el soha. Akkor sem, ha ő akarja ezt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
91
▽ Reagok :
73
▽ Kor :
18
▽ Avatar :
Luma Grothe



»
» Vas. 18 Feb. - 17:46
Irigylem optimista tisztánlátását. Irigylem, hogy ő ezt az egészet sokkal egyszerűbben látja, majdnem fekete-fehérben, mintha számára nem lennék teher, mintha tökéletesen immúnis lenne arra a veszélyre, amit valójában jelentek rá, és még csak nem is igazán önző, hiába állítja ezt. Magam sem tudom, mennyire akarja ezt, milyen hirtelen, vagy mennyire megfontolt ez az ajánlat, vagy mit jelent kettőnkre nézve, de bárki más biztosan sokkal türelmetlenebb lenne a helyében, talán ultimátumot akarna adni, most vagy soha, Meda, szedd már össze magad...!
De Ted nem tesz, nem mond semmi ilyesmit. Kicsit persze szeretném, ha tenne. Talán akkor sikerülne rávennie, hogy azt tegyem, amit legjobban szeretnék, hiszen így érzem, hogy nem megy. Egyszerűen csak nem megy. Nem merek ugrani az ismeretlenbe, még vele sem, mert rettegek, hogy a boldogságomnak éppen ő lenne az ára. Hogy vehetném így el azt, amit akarok...?
- Nekem az a legjobb, ha tudom, biztonságban vagy, Ted - mondom csendesen, nem nézek rá, a csokor egyik virágának szirmát az ujjaim közé morzsolom - Én jól vagyok. Én jól leszek. Amíg nem tudnak semmit, amíg nem árulom el magam, nagyobb biztonságban vagyok, mint az ország lakosságának jelentős többsége - hiszen ez így van. Egy Black feddhetetlen, egy Black befolyásos, a közélet, a jelenlegi politikai helyzet, mind a mi javunkra áll, és amíg ez nem dől össze (bár összedőlne!), addig nekem nem eshet bántódásom. Talán megér egy szívtörést, ha gyermeteg álmok kergetése helyett inkább megpróbálok tenni valamit azért, akit szeretek.
- Nem gondoltál még rá, hogy a szüleiddel tarts? - fáj feltenni a kérdést, persze hogy fáj! De miért kell azon gondolkodnom, melyik nap nem hallok róla újra? Nem csak én nem érek ennyit - talán ez a harc sem ér ennyit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details




»
»
Vissza az elejére Go down

Meda & Ted

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: London-