Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Farkasüvöltés EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Farkasüvöltés EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Farkasüvöltés EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Farkasüvöltés EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Farkasüvöltés EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Farkasüvöltés EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Farkasüvöltés EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Farkasüvöltés EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Farkasüvöltés EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 30 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 30 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Pént. 8 Szept. - 12:44


Loptam egy csoki békát. A minisztérium tele van különféle selejtes termékekkel és persze olyannal is aminek semmi baja. Szerintem ennek sem volt azon kívül, hogy ezen is Dumbledore volt mint 100-ból 80-nak. Amúgy minden alkalommal megfogadom, hogy nem eszek több csoki békát mert rettentően fáj tőle a fogam de pár másodpercnyi boldogságért képes vagyok szenvedni egy egész napot. Az életem is ilyen volt egyébként. Azt hittem minden alkalommal, hogy na majd most jó lesz, hogy most nem fog fájni aztán mindig ugyanaz lett a vége, éppen ezért ha valaki azt merészeli mondani, hogy ez egy tökéletes élet, hogy nekem most boldognak kéne lennem akkor köszönöm szépen nem kérek inkább ebből az életformából. Mert én jelenleg egy picikét sem éreztem magamat boldognak. Nem tudtam volna megmondani, hogy mi az ami hiányzik, de az a valami na az nagyon.
Én mindig szerettem volna megfelelni másoknak, mintha az, hogy mások hogy látnak jobb emberré tennének. Holott az lenne a legfontosabb, hogy te hogy látod magadat. Én jelenleg a fejemben cintányérral tapsoló majmokat látok. Dirrr.
A mostani programom is hasonlóan volt baromira szar mint a mögöttem álló napok sokasága. Godric's Hollow a maga kicseszettül ijesztő külsejében valahol gyönyörű volt és izgalmas. Ezen az sem segített, hogy sötétség honolt az egész faluban. Elmormolok egy halk „lumost”, hogy legalább az orrom hegyét lássam. A szívem egyre hevesebben kezdi verni a bordáimat, ahogy ismerős környékre érek. Nem sokat jártam itt eddig mégis minden egyes itt létem mély nyomot hagyott maga után. Kezem szorosabban fonódik rá a pálcámra és a síri csönden elhaló lélegzetemet kezdem figyelni. A francba is Morhange, annak már 2 éve. A testem egésze azonban máshogy gondolkodik, mint az agyam és amikor az ajtó elé érek a térdeim is kezdenek megrogyni. Valószínűnek tartom, hogy senki nem fog örülni annak, hogy éjfélkor kopogtatok be az ajtón, főleg ilyen időkbe de talán ez az egyetlen időpont amikor a Minisztérium nem figyelteti az aurorokat annyira.
Halkan kopogok először az ajtón, remélve, hogy meghallja valaki és akkor nem kell felvernem a fél Potter családod és azok befogadottjait. És azt csak remélni tudom, hogy az utóbbit Remus Lupin is gyarapítja. Hangosabban kopogtatok s mikor hallom, hogy valaki motoszkál az ajtó másik felén, szorosabbra húzom magam körül a kabátot, a pálcámat magam elé engedem, melyből még mindig vad fényforrás tör előre. De jelenleg nagyobb az izgalmam mint az, hogy ilyen apróságokkal foglalkozzak.


Remus & Megan



 Ugrisziv   | ©️

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Remus Lupin

Remus Lupin

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Matthew Hitt

»
» Pént. 8 Szept. - 18:10

I pushed and I pulled

Talán a hold állása teszi, vagy csak túl sok kakóscsigát tömtem magamba vacsora után, amikor már annyira ki voltunk dőlve, hogy a hülye iskolai sztorizgatásokon kívül már nem futotta másra, mégis Lily Evans olyan nagy lelkesedéssel hallgatta  a rablómeséinket, hogy attól még én is meghatódtam – szóval alvás helyett csak forgolódtam órákig, aztán bámultam a plafont és hallgattam az óra monoton ketyegését. Megpróbálkoztam a bárányok számolgatásával is, de amikor már éppen lenyugodtak volna a kedélyeim, és az oldalamra fordultam, Sirius hűlt helyével találtam szembe magam, amikor végre azt hittem, hogy valaki megmelengeti a fázó lábfejemet, ami méreteimet tekintve kilógott végig a takaró alól, és azzal a gyötrő érzéssel kellett dacolnom már megint, hogy fogalmam sincs, merre császkál és biztos valami bődületes nagy baromságot csinál valami nagyobb jó érdekében.
Nem találtam más elfoglaltságot, így lábujjhegyen járva lelopózok a konyhába, és próbálom felfedezni a terepet, még annál is otthonosabban, mintha valóban otthon lennék. Már ismerem Mr. Potter remekbeszabott és általa tökéletesnek vélt relytekhelyét és nem ez az első alkalom ezen a nyáron, hogy valami titokzatos lény, talán egy beszabadult kerti törpe megdézsmálja a készletet. Arcom teljesen eltűnik a hatalmas papírzacskóban és jóízűen, némi bűntudattal nyammoggok, amikor meghallom az odakintről beszűrődő zajokat. Talán normális, emberi fülekkel nem is érzékelném, de megvannak a különleges adottságaim, hogy azokat is meghalljam, akik nem feltétlenül akarják felfedni magukat és ki tudja, talán nem is a jó szándék vezérelte őket ide, különben miért lopóznának az éjszaka közepén?
De aztán erre az elképzelésre rátromfol a kopogás. Annyira meglepődök, hogy eldobom a papírzacskót a kezemből, de arra már nem futja, hogy letöröljem a szám szélére ragadt morzsákat. Megintcsak lábujjhegyen lopózok, és amikor erőteljesebbé válik a kopogás, hírtelen meginog a testem a lábam alatt és nagy robajjal esek neki az ajtónak. Most már kész, vége, nincs amiért titkolni az ittlétemet, és arra sincs időm, hogy visszaszaladjak a pálcámért. Az egyetlen épeszűnek közelről sem mondható ötletem, hogy hátravágom az ajtót és a meglepetés erejével pillanatig hatástalanná teszem a késői látogatót. Ez már csak azért is nagyon rossz ötlet, mert egyrészt fegyvertelen vagyok, másrészt a retinámat kiégető fénnyaláb jó pár másodpercre hatástalanná tesz és amíg én azon ügyködöm, hogy fáradt szemhéjaimat dörzsölgetem, addig az idegen már kétszer besurranhatott volna mellettem és vérfürdőt rendezhetett volna. Csakhogy a látogató nem is annyira idegen, és nem is annyira vérszomjas. Legalábbis, amíg nem dobtam, nem mutatott erre utaló jeleket, de annak már majdnem fél éve.
- Godrikra, Megan Morhange, ki akarod égetni a szemem? Ez valamiféle bosszú? – nyafogós hangon kapok a keze után, de csak hogy végre elfordítsam a pálcát, és  amikor végre a szemébe nézek, még mindig apró pontocskák táncolnak a szemem előtt. – Gratulálok, máris megvan az idei K-d veszélyes varázslényelhárításból – szólalok meg enyhén gúnyosan, hogy leplezzem zavaromat, de amikor rájövök, hogy mekkora bunkó vagyok, csak méginkább elbizonytalanodok, és az arcomon megjelenő két nagy piros folt is erről tanúskodik. – Öhm.. ne haragudj, ha jól sejtem, be szeretnél jönni... – és mire kimondom, már teljes erőbedobással passzírozom magam a falhoz, hogy a lány ne kelljen hozzám érjen. Biztos, ami biztos, szükségem van a férfiasságomra, bár nem tudnám megmondani pontosan, hogy miért is ragaszkodok hozzá annyira. – Öhm..elárulnád, hogy mit keresel itt?
'til I pushed you aside
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Vas. 10 Szept. - 9:58


Kezdeti izgalmam rémületbe vált át mikor hatalmas robajjal valami koppan az ajtón. Hátrébb ugrok s ijedségemben az én lábam is megbotlik, de én szerencsésebb vagyok mint az ajtón túli fél, visszanyerem egyensúlyomat és mint aki két másodperce még nem akarta kitörni a nyakát teljes komolysággal állok az ajtónyitóm előtt. Összeszűkített szemekkel találom szembe magam melyek a fény hatására válnak ilyenné és csak ekkor esik le, hogy én vagyok az aki kiégetem a retináját.
- Nox! - Suttogom bűnbánóan. Magam mellé eresztem a pálcámat de nem rakom még el, sosem lehet tudni mikor lesz erre még szükségem. Lágyan szemet forgatok az apró utalásra miszerint bosszúsnak kéne rá lennem, és hazudnék ha nem lenne így, de mégis az ok amiért itt vagyok másról ad tanúbizonyságot és épp emiatt rettentően büszke volta magamra, arra, hogy minden haragomat, megbántottságomat legyűrve jöttem ide.
- Hidd el ha ez lenne a célom nem egy „Lumos” varázslattal vakítanálak meg. – válaszolok pont ugyanolyan hangnemben ahogy ő tette. Karomat összefonom a mellkasom előtt, és áldom az eget, hogy a sötét félhomályban nem látom az arcának bizonyos részeit mert így azt sem látom, hogy elönti a vér az arcát. Ez csak egy kényszertevékenység mégis oly sokat jelent számomra. Hány milliószor láttam én ezt és hányszor mosolyogtatott meg, és hányszor volt, hogy ennek hatására az én arcom is vörösbe borult. Kényszertevékenységek és reakciók melyeket egymásban indítunk el.
Nézem ahogy a falnak paszirozódik de nem mozdulok. Kissé oldalra billentem a fejemet, hogy tanulmányozzam pár másodpercig a jelenetet majd megkegyelmezek neki és igazából magamnak is mert rossz érzéssel tölt el, hogy minél távolabb akar tőlem lenni, hogy még az érintésem gondolata is zavarja. Ezernyi gondolat cikázik végig a fejemen, kérdések melyekre valószínűleg sosem fogok választ kapni, pedig olyan kíváncsi lennék rá, hogy megbánt-e minden velem töltött időt. De most ahogy itt álok úgy érzem igen.
- Inkább sétáljunk egyet. – Rángatom vissza kegyetlenül magamat a földre. Nem akarok bemenni, nem akarok találkozni Potterrel se a családjával, esetleg Lilyvel, Siriussal vagy az összes többivel aki valószínleg viszonzottan nem akar velem sem találkozni. Ráadásul amit mondani készülök nem tartozik Remuson – és rajtam – kívül senkire.
- Hazudnék ha azt mondanám, hogy kedvesebb fogadtatásra számítottam, de próbálj meg úgy csinálni mint aki örül nekem. – Fintorodom el, kényszerreakció. Úgy érzem magamat mint egy pici egér akit bedobtak az elefántok közé. Megenni nem fognak de olyan apróra tapossák az önbizalmamat és minden érzelmet bennem, hogy felkaparni kell majd a földről…darabokban.
- Mehetünk vagy félsz velem kettesben lenni? Hívjunk gardedámot? – Ugyan elmosolyodom zavartan de belül sikítani lenne kedvem. Magadnak csinálod Megan, minden egyes szenvedésed önmagadnak köszönheted. Szóval most tapsoljuk meg az év mazochistáját: Megan Morhange.


Remus & Megan



 Ugrisziv   | ©️

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Remus Lupin

Remus Lupin

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Matthew Hitt

»
» Szomb. 7 Okt. - 18:48

I pushed and I pulled


Azon kapom magam, hogy látványosan felsóhajtok és ettől csak méginkább kínosnak érzem az egészet. Még azt sem tudom megmondani, hogy mitől könnyebbültem meg annyira. Hogy Megan nem jön be, és nem kell találkoznia a többiekkel, vagy hogy nem kell elviselnem a falakat, amik körénk záródnak, ha mondjuk úgy adná a helyzet, csak simán elfuthatok előle. Az úgyis olyan férfias, nem?
- Várj, veszek egy kabátot – csak éppen egy pillanatra csukom be az ajtót kettőnk között, de az éppen elég arra, hogy villámgyorsan letöröljem az arcomról az odaragadt morzsákat, kitöröljem a csipákat a szememből, miközben vetek egy pillantást a tükörbe és beletúrok a hajamba, hogy méginkább összeszedett hatást keltsek, de a sápatag tükörköpéem csak szánalmat ébreszt bennem. Nem mintha bármi is megkövetelné, hogy ma éjszaka lenyűgözzem Megan Morhanget, mégsem akarok egy kapcarongyként kinézni, mint ahogy egyébként érzem magam. A franc sem érti. Megcsapkodom az arcomat, hogy kicsit észhez térjek, és magamra kanyarítom  az őszi kabátomat.
- Nézd, tudom, hogy hihetetlennek tűnik, meg minden jel arra mutat, hogy most a hátam közepére sem kívánlak, pedig...pedig örülök neked – nyögöm ki egy mély sóhaj kíséretében, mindegyre keresve a szavakat. Valószínűleg, ha Megan Morhange nem teszi meg ezt a lépést, akkor sosem látom viszont, és ezért valami könnyed, langymeleg hála önt el belülről. – De.. van fogalmad arról, hogy hány óra van? Ne érts félre, de azok után, hogy.. tudod.. joggal gondolhattam azt, hogy azért jöttél, hogy kikaprad a szememet. Minimum – gondosan kerülöm azt a szót, amit még magam előtt is csak félve mondtam ki.
Arcomat ügyetlenül a tenyerembe támasztom, és csak az ujjaim közül merek ránézni Megan Morhangre. Kegyetlen a felismerés, de tagadhatatlan, hogy rohadtul gyerekes vagyok. Mármint a gyerekességnek arra a szintjére süllyedtem, ahol már annyira szembeszöknek a különbségek, hogy szinte ordítanak bele az arcomba, hisz Megan eddig sem panaszkodhatott, de most egy kész, érett nő áll előttem, mondanom sem kell, mennyire csodásan fest, hogy a komolyság mennyire titokzatossá teszi, én meg megint csak kamasznak érzem magam, mert talán nálam ez már sohasem fog elmúlni.
Aztán leeresztem a kezem, és méltatlankodva nézek rá előbb, majd kényszeredetten elnevetem magam, ahogy rajtam élcelődik, mert a fenébe is, nagyon is jogos.
- Hah. Marhára vicces. Köszönöm, megleszek egyedül, amúgy is van egy titkos jelünk Peterrel, akár több kilométerről is kiaszagolja, szóval csak óvatosan – biccentek felé, kissé könnyedebben, és természetesebben, mint az elmúlt pár percben bármikor. Halkan csukom be magam mögött az ajtón, és egy darabig követem, majd mikor az út kettéágazik, átveszem a vezetést a lugas felé. S habár élvezem a csendet, amit csak Megan Morhange szelíd lélegzetvételének zaja tör meg időről-időre, és nyújtanám a pillanatot, amíg csak lehet, nem bírom tovább. Megtorpanok, és gyengéden a vállánál fogva szembefordítom, hogy jól lássam az arcát.
- Biztos nem azért jöttél ide éjnek idején, mert annyira hiányoztam. Kivele, Megan. Bajban vagy?   - most először igazán komoly vagyok, és szokatlanul határozott. Legalábbis, ami a hangomat illeti. A szemeim inkább aggodalomról árulkodnak.
'til I pushed you aside
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Farkasüvöltés

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-