» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1978. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
82
23
16
22
19
17
31
16
2
3
5
5
5
246
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans
Friss posztok
pergamentekercseink

Faith & Rowan
Yesterday at 23:54
• • • • • • • • • • • • • •
Faith Caughlin
Félvér Tábor - FRPG
Yesterday at 23:01
• • • • • • • • • • • • • •
Vendég
Zászlóslovag, vagy amit akartok
Yesterday at 16:50
• • • • • • • • • • • • • •
Morgana Walsh
#segítsdaparasztot
Yesterday at 13:33
• • • • • • • • • • • • • •
Dorcas M. Meadowes
There is no sweeter innocence than our gentle sin
Yesterday at 12:48
• • • • • • • • • • • • • •
Richard Avery
Underneath the mistletoe
Szomb. 9 Dec. - 23:31
• • • • • • • • • • • • • •
Dung Fletcher
Ian & Karen
Szomb. 9 Dec. - 17:22
• • • • • • • • • • • • • •
Ian Sullivan
I should try and get a life
Szomb. 9 Dec. - 14:30
• • • • • • • • • • • • • •
Dorcas M. Meadowes
Charlotte & Richard
Szomb. 9 Dec. - 14:27
• • • • • • • • • • • • • •
Richard Avery
grenade pin
Szomb. 9 Dec. - 12:01
• • • • • • • • • • • • • •
Lou Huntington
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Halálfaló
Voldemort hû híve
▽ Hozzászólások :
174
▽ Reagok :
102
▽ Kor :
20
▽ Avatar :
Chanelle Elise



»
» Csüt. 14 Szept. - 13:07
Nem érzem jól magam, és közel sem csak azért, mert lassan már a harmadik trimeszterben járok. Az sem segít, hogy mióta visszajöttem Oroszországból, Antoninnal egyre többet veszekszünk. Bizonyára a bennem túltengő hormonok is rátesznek egy-két lapáttal, de féltékeny vagyok, mérges, ezek mellett aggódok sok mindenkiért, és mindenért, de legfőképpen azért, hogy talán már soha sem lesz újra majdnem normális életem, és ezt a gyermekemnek sem tudom majd biztosítani. Abban sem vagyok már biztos, hogy jó szülők leszünk Antoninnal. Minden egyes alkalommal, amikor azt látom, hogy újra Bartyval tárgyal Pandoráról, csak arra tudok gondolni, hogy mennyire nem jól van ez így, hiszen helyette velem, a születendő gyermekünkkel, és a Travers ikrekkel kellene foglalkoznia. Már azt sem tartom jó ötletnek, hogy nála lakjak, és főként velük. Mintha csak egy átjáró házban élnék, kezdem azt érezni, hogy csupán csak egy pont vagyok Antonin fontossági listáján, aminek a kipipálására koránt sincsen elég ideje, helyette mindenkire, és minden másra viszont igen. És talán, mert ezeken görcsölök minden egyes nap, a stressz egyre inkább maga alá gyűr, amit legjobban a terhességem sínyli meg.
Ahelyett, hogy folyamatosan ennék, és felszednék még magamra pár kilót a szülésig, pontosan az ellenkezőjét teszem. Ma sem ettem szinte semmit, az ajkaim kicserepesedtek, én pedig úgy érzem, mintha az árnyéka lennék egykori önmagamnak, de legalábbis annak a nőnek, aki pár hónapja még szeretetteljes örömmel szökött meg Antoninnal a hazájából, hogy végre-valahára megint együtt lehessenek. Most már hárman.
Jelenleg viszont kezdek egyre mélyebbre csúszni a depresszióban, és az önsajnálatban, ami nemcsak a gondolataimra, de a testemre is jelentős kihatással van. Először csak azt hiszem, hogy a gyomrom görcsöl, mert éhes vagyok, ezért futólag eszek pár falatot, viszont a fájdalom nem múlik el, inkább erősödik. Összegörnyedve, szinte vonszolva magam jutok fel a végeláthatatlannak tűnő lépcsőfokokon az emeletre, de a szobámat már nem tudom jobban megközelíteni. Helyette a hideg márványpadlón omlok össze, kezeimet a hasamra szorítom, és kétségbeesetten nézek körbe magam körül, tekintetem pedig reménykedve fonódik össze az egyetlen ismerős szempárral, aki most a kúriában tartózkodik.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Hozzászólások :
142
▽ Reagok :
130
▽ Avatar :
Ella Purnell



»
» Vas. 8 Okt. - 0:36

I could never be like you


Nem elég, hogy Antonin idehozta, nem elég, hogy ki kellett bírnom életem leghosszabb négy napját, ami még a téli szünetből hátravolt, és amikor már azt hittem volna, hogy megszabadulok, és el tudom felejteni az emléket, a megaláztatottságét, a szégyent valami olyasmiért, amit nem is én követtem el, és amiről a szűk családon kívül egyébként senki sem tudott. De az éppen elegendő volt ahhoz, hogy megkapjam Dolohovnétól a lenéző pillantásokat, nem voltam elég gyors, nem voltam elég kívánatos, elég  termékeny, mekkora egy elhibázott döntés volt hozzáadni Antoninhoz.
És én már megbékéltem a tudattal. Elhittem, hogy Dolohovék kiteszik a szűrömet. Minden reggel vártam az átkozott bagylot, melyben hideg részvét nélküli hangon közlik, hogy nincs már szükség a szolgálataimra.
De a bagoly nem jött, helyette meg itt vagyok, ismét, az az átkozott házastársi kimenő, és Antonin ahelyett, hogy itthon lenne, a munkába temetkezik, vagy tudja Salazár, hogy miben jár, itthagy engem, összezárva Siljevel.
Silje gyönyörű,mint amilyen mindig is volt, a kerekded formák, a márványarc, nem az a szánnivalóan sápatag fajta, és ahogy egyre kerekedik, úgy dörgöli az orrom alá nőiességének minden atomját. Még a terhét is úgy hordja, kecsesen ring végig a folyosón, beragyogja a termet, hogy méginkább nyomorultul érezzem magam, hogy azon kapjam magam, hogy menekülök előle. Néha az ikrek szobájában találok menedéket, de csak távolról merem figyelni őket. Egyszer a karomba vettem az egyiket, majdnem elejtettem, és olyan esetlen voltam, hogy Antonin azonnal kirángatta a kezemből. Máskor csak a tükör előtt állok, teljesen haszontalanul, elcsigázva, ahogy Silje mellett egyre aszottabbnak tűnő testemet figyelem. Az a csípő meg sem bírna egy terhességet.
Nem tudja, vagy csak nem akarja felfogni, hogy milyen szerencsétlen helyzetben van. Vagy csak előttem tartja magasan a fejét, de minden pillanatban szánom őt, amiért Antonin gyerekét kell megszülnie – és az egyetlen dolog, ami a boldogsága útjába állhat az egy jelentéktelen kis gnóm, aki a távollétében a helyére furakodott – de egyáltalán azért, mert gyermeket szül hamarosan ebbe az átkozott világba. És akkor még képes, és nem eszik, ha csak nem diktálják le a falatokat a torkán, és hiába kifogástalan az alakja, egy ennyire előrehaladott állapotban már egészen más testarányoknak kéne lenniük.
Összepréselt ajkakkal, döhösen emelem fel a tálcát, amit pár órával ezelőtt hagytam itt a szobájában és már indulok is ki, de a lendületem azon nyomban abbamarad és megtorpanok az ajtó között. Földbe gyökerezik a lábam és csak némi ideges kapkodás után tudom a tálca tartalmát megmenteni attól, hogy a földre zuhanjon, mint az előbb Silje, alig pár méterre tőlem. Tekintetünk összefonódik, és én sokkal ijedtebben nézhetek vissza rá, mint ő rám, sápadt arccal, kitágult pupillákkal.
- Hozok segítséget – szólok meg rekedtes hangon a szinte óráknak tűnő mély csendet megtörve, de a lábaim még mindig nem mozdulnak és nagyon jól tudom, hogy rajtunk és a manókon kívül senki nincs itthon. Tehetetlennek és ostobának érzem magam, de még csak arra sem futja tőlem, hogy valami mást, valami bíztatót kipréseljek az ajkaim között.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Halálfaló
Voldemort hû híve
▽ Hozzászólások :
174
▽ Reagok :
102
▽ Kor :
20
▽ Avatar :
Chanelle Elise



»
» Kedd 31 Okt. - 18:32
Elég abszurd, ahogyan a fájdalomtól a padlón heverve, kétségbeesett szempárral nézek Pandorára, segítséget várva tőle, mialatt az ő tekintete sem tükröz egyebet a tehetetlenségen kívül. Végül is nem meglepő, valószínűleg egyikőnk sem gondolta volna soha sem, hogy egymás társaságában kell majd, hogy megszüljem Antonin gyermekét, egy majdhogynem teljesen üres kúriában, hetekkel az előírt időpont előtt. Az utóbbi gondolat miatt pedig még torokszorító félelem is tör rám a kétségbeesés és az egyre jobban erősödő görcsrohamok mellé. Fogalmam sincs róla, hogy mit is tehetnék, ahogyan arról sem volt, bármennyire is úgy tűnt, mintha lenne, hogy hogyan legyek igazán szerető anyja a gyermekemnek. Bár mindent és mindenkit feladtam volna érte, mégis az egész terhességem alatt attól féltem, hogy rossz szülővé válok majd, hiszen soha sem volt előttem megfelelő példa a család pozitív szerepére. Én személy szerint nem számíthattam a bátyámon kívül senkire sem, legalábbis nem olyan értelemben, mint azt valójában szerettem volna. És sajnos a legrosszabb félelmem lassan, de biztosan kezd valóra válni. Mert, ha foglalkoztam volna magam úgy, ahogy kellett volna, ha megfelelően táplálkozok, pihenek és egyáltalán nem idegesítem magam Antonin élete miatt, talán nem kellene idő előtt megszülnöm a gyermekemet. Mostmár csak abban reménykedek, azért imádkozom Merlinhez, hogy egészséges legyen, és ne történjen vele semmi baj.
Egyedül csak Pandorára számíthatok jelen pillanatban, és ezt mind a ketten jól tudjuk, és bár elég nehezen sikerül ezt magunkban is tudatosítanunk, mégse ágálok tovább az ellen, hogy hangot adjak a félelmemnek előtte. Ellenkezőleg, amíg az ajkaim a szavakat formálják, szabad kézfejemmel úgy kapok felé, mintha fuldokolnék, és csak ő lenne számomra a szükségszerű levegő. - Ne, ne hagyj egyedül! Maradj velem, kérlek! - suttogom neki színtelen hangon, mert többre valóban nincs már energiám. Ahogyan a fájdalom egyre inkább erősödik bennem, már az érzéseimet sem tudom tovább kontrollálni, sírva fakadok. A sors furcsa humora talán, de Pandora az életemben szinte az egyedüli, aki előtt akaratlanul is könnyeket kell, hogy ejtsek. És őszintén, ebben a pillanatban nem is szégyellem azokat, ha segítenek rajtam.
És, ha azt hittem, hogy ennél már nem lehetek kétségbeesettebb, tévednem kell. Amikor a fejemet az időközben magam alá húzott térdeimre hajtom, hangosan kiáltok fel. - Vérzek! - hitetlenkedve bámulom a tenyerem, majd szinte eszelős tekintettel fordulok Pandora felé. - Segíts, csinálj valamit, bármit! Nem akarom elveszíteni a gyermekemet, ha én meghalok sem! Neki élnie kell! Segíts neki, kérlek! - zokogok fel még hangosabban, és már abszolút nem törődik kicsit sem azzal, hogy a gyermekem apjának felesége áll előttem. Én már csak az egyetlen mentsváramat látom benne, semmi és senki mást, csak a lányt, akire jelen pillanatban az egész életemet rábíznám. És a gyermekemét is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Hozzászólások :
142
▽ Reagok :
130
▽ Avatar :
Ella Purnell



»
» Kedd 14 Nov. - 23:12

I could never be like you

A Siljeről alkotott eszményképem egyszerre zuhan össze, mint maga a teste, nem messze a lábaim előtt, és én gyakorlatilag tétlenül, elnyíló ajkakkal, kitágult pupillákkal nézem végi az egészet. Az elmúlt években annyi borzalomnak voltam szemtanúja premier plánban, ugyanilyen tesze-toszasággal, életre való képtelenséggel. Nem kéne meglepetésként érnie, nem kéne így zakatoljon a szívem, nem kellene konkrét cselekvésre ösztönöznie, de ez most mégis valahogy más. Nem bírom elszakítani a tekintetemet, nem akarom megnézni, mi történik körülöttünk, a tekintetek kereszttüzén túl. De amikor a könny kicsordul Silje szeméből, elviselhetetlenné válik. Silje, akit óvatos, távolságtartó féltékenységgel néztem végig, ahogy szépen lassan átveszi a helyem, és mégis valami piedesztálra emeltem, mint maga Antonin. Silje a legendás szerető, Silje az izzig-vérig nő, aki a szíve alatt hordja a gyermekét. Úgy néz ki, most már nem sokáig.  
Maradjak, persze, mégis mi mehetett hirtelen az agyára, hogy képtelen gondolkozni? Mégis mivel tudnék én most segíteni, azon kívül, hogy idehívom Antonint meg az átkozott gyógyítót, de mégis hogyan? Küldjek nekik egy kibaszott baglyot vagy postagalambot? Mégis miért kelle ennyire bonyolult legyen minden? És miért kell ilyen végtelenül engedelmesnek lennem? Mielőtt még rájönnék, mit csinálok, lábaim automatikusan indulnak meg felé, kezemben még mindig ott van az átkozott tálca, mert mégis hova tehettem volna?
Bizonytalanul állok meg mellette, aztán remegő lábakkal guggolok le, csörömpölve, ügyetlenkedve teszem a tálcát a földre. A teáskancsó és a csészéje összekoccannak, és a gyógyital kilöttyen a szőnyegre a vértócsa szomszédságában. Kiver a hideg verejték, és a fejem teljesen kiürül. Egyetlen piros vészjelző gyúl csak, ne mondd el Siljének, nem pánikolhat mégjobban. Kényszerítem magam, hogy a sűrű ragacsos váladékról elszakítsam a tekintetemet, és újra a szemébe nézzek. Abban reménykedve, hogy ezzel elterelhetem a figyelmét. De már késő. Ugyanolyan pánik lesz urrá rajta, csak míg én szavak nélkül kiabálok, ő hangosan, beleremeg a dobhártyám is.
- Nyugodj már meg, a francba, Silje – azt hittem, majd a hisztérikus felcsattanásom nem fog különbözni az övétől, és mégis, a hangom olyan nyugodságal, olyan búgva tekeredik felé, mintha az égvilágon egyetlen célja lenne: Silje kedélyeit lenyugtatni. Vállát azonban már sokkal határozottabban ragadom meg, hogy ne tudja kirángatni magát, minden erőmet latba vetem, úgy kuporgok mellette és nem engedem, hogy újra lenézzen a lába közé.  – Nem fogod elveszíteni a gyermeked – úgy artikulálom a szavakat, mintha magam is egy gyermekkel beszélnék. – Ez csak egy kis vér, Silje, ne csinálj drámát – ugyanolyan magabiztossággal szólok, mint amikor apám gyermekkoromban arról próbált meggyőzni, hogy a pofon nem minősül családon belőli erőszaknbak, hogy a fekete az igenis kibaszott fehér. És azzal a mozdulattal elengedem el, és hívom a manókat, az összes átkozott közül kettő téblábol csak a házban, a többi ki tudja, a ház melyik lakója után jár éppen. Az egyiket elküdöm a gyógyítóért, aztán Antoninért, fogalmam sincs, hogy hol lehet, talán csak mázlim van, és nem valami átkozott Feladaton dolgozik éppen. A másik meg nem egy vajúdást nézett már végig, vagyis hogy pontosabb legyek, a kuzinja nagy szakértő, és tudja, hogy mit kell tenni, elmegy valami takarókért és meleg vízért, és nekem meg csak az a dolgom, hogy itt üljek, amíg vissza nem jönnek, és meggyőzzem Siljet, hogy minden rendben lesz.
Csüggedten rogyok vissza mellé, és kisöprök egy verejtéktől nedves tincset a szeméből.
- A gyógyító bármelyik pillanatban itt lehet. A manó hallani sem akart arról, hogy behopponáljuk téged a Mungóba. És meg tudom érteni. Gyere – óvatosan taszítok rajta, hogy hátával a falnak dőljön, aztán lábait annyira szétfeszítem, ahogy csak tudom. Nem ez a tökéletes póz, de amíg a manó visszajön, legalább nem kuporog.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
i'm up to no good


the devil's in the details




»
»
Vissza az elejére Go down

Pandora & Silje

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: Idõnyerõ-