» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
74
19
13
20
13
10
23
11
1
5
5
5
27
226
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans
Friss posztok
pergamentekercseink

Magasröptű beszélgetés...
Today at 18:10
• • • • • • • • • • • • • •
Sylvester Brysen
Nem igaz George?
Today at 17:18
• • • • • • • • • • • • • •
Sylvester Brysen
pure sweet violent hearts
Today at 16:31
• • • • • • • • • • • • • •
Pandora Dolohov
Lowe Beyond Bones
Today at 14:28
• • • • • • • • • • • • • •
Cailin Flint
Elveszett paradicsom
Today at 13:55
• • • • • • • • • • • • • •
Mark Valentine
Az asszonyt a lánytól
Today at 13:11
• • • • • • • • • • • • • •
Apolinariya Koldovstoretz
mozgókép mugli módra!
Today at 13:06
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
Hiányzásnapló
Today at 12:33
• • • • • • • • • • • • • •
Rodney Lestrange
koponyaűri nyomásfokozódás
Today at 10:40
• • • • • • • • • • • • • •
Amycus Carrow
Regulus fekete listája
Today at 0:00
• • • • • • • • • • • • • •
April Svenson
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
21
▽ Reagok :
17
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ruth Negga



»
» Vas. 22 Okt. - 13:34

You don't wanna hurt me

Crowley halott.
Willoughby halott.
Jeffersonról ma reggel jöttek a hírek. Tényleg kiugrott az ablakon. Ha minden ilyen női megérzésemre feltennék egy knútot, már szép kis vagyonunk lehetne, süttethetném a hasam a Bahamákon, és még csak véletlenül sem kellene most ezt csinálnom. Mert ugyebár a kötelességtudat az, ami a magánnyomozásra sarkall és még véletlenül sem a személyes bosszú. Mert a bosszú a kisstílű embereknek való, ezt éppen Crowley mondogatta mindig, mint egy mantrát, hogy el ne felejtsem, hol is  a helyem. Csakhogy most ő nincs itt. Itthagyott a káosszal maga mögött, a végeérhetetlen papírmunkával és a tudattal, hogy megvan kötve a kezem, nem tehetek semmit. És persze az a tény, hogy a fél ügyosztály halott, az összes felettesem, biztosan normális közegben azt jelentené, hogy én lépek az osztály élére, de hát itt a mi drága, és a végletekig korrupt Minisztériumunkról beszélünk, feltehetően még két napot adnak a zavarosban halászva, aztán küldenek valami idiótát, aki vérfarkasokat is csak képeskönyvben látott, és én meg mosolyogni fogok, szívélyes leszek, és életem legpocsékabb kávéit fogom főzni, de addig is…
Összébb húzom magamon a kabátot, és lekuporodok a nedves avarba, de tartom azért a távolságot, éppen elég, hogy hallom a mély, szakadozott légzését, hogy tudjam, még él, cask valószínűleg anniyra fáradt a holdtölte után, hogy talán még jó pár óráig nem tér magához. De nem akarok türelmetlenkedni. Nem hoztam magammal díszkíséretet (azt a maradék három egyébként hozzávetőlegesen rátermett, de túl fiatal beosztottat, akik az osztályon maradtak), és éppen csak pár biztonsági előírást tartottam be, amiket feltétlenül muszáj. A legtöbbjuk ugyanis ódivatú módszer, kínzással, láncokkal való kötözéssel, amiket szadista elődeink írtak be a Nagykönyvbe, és amit még maga Crowley sem alkalmazott, csak egy-két elszigetelt esetben. Mondjuk, ha még itt lenne velem, minden bizonnyal ezt pont olyan elszigetelt esetnek nyilvánítaná, de hát ugyebár ő nincs velünk. Én meg csak várok, amíg a nap már magasan jár és a fák között éppen Nikolai arcára vetül egy határozott fénnyaláb. Emlékeimben nem kell sokat kotorásznom, hogy felidézzem azt az egyetlen találkozást. Akkor még mindketten fiatalok voltunk, ő kegyetlenebb, én sérülékenyebb, mint most, és a mai napig őrzöm annak a találkozásnak az emlékeit a bőrömön. Ahogy Crowley a puszta kezével szedett ki a karmai közül. A karmolásnyomok még mindig égetnek és viszketnek minden egyes átkozott holdtöltekor. Gyűlölt engem, minden egyes porcikámat, ahogy az embereket általában, de engem különösen, mert a hódító szándékot látta bennem, a billogozót. De Crowleyt, tudja az ég, valamiért jobban kedvelte, talán tartozott is neki, ha jól rémlik, meg hát mégis csak közülük való volt.
Amikor mocorgást hallok az avarban, és a hosszan elnyújtott, panaszos nyöszörgést, automatikusan hátrálok, és kezem az övemben hordott pálcára szorítom. De aztán egy mély levegővétel után elengedem. Tudom, hogy ez a leggyengébb időszakuk, de még így is sokkal erősebb nálam, ha fenyegetve érzi magát, kitekeri a nyakam. De lehet anélkül is.
- Crowley halott – csak ennyit mondok, mindenféle bevezetés nélkül, de óvatosan, hogy ne zúdítsak rá mindent egyszerre, csak ha nem hagy más választást.
But see how deep the bullet lies
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
69
▽ Reagok :
63
▽ Avatar :
Andreas Wilson



»
» Kedd 24 Okt. - 19:48
Minden egyes kurva alkalom annyira nehéz, mint megszületni.
Épp csak minden egyes kurva alkalommal egy egyre öregebb és elhasználtabb testben jön erre a rohadék világra.
A saját önkéntelen szűkölése téríti eszméletre, vagy leginkább az, mert biztosan nem az ősz mézesmázos napsütése, a gúnyolódó verőfény, miközben a csupasz bőrének már hideg van. És nyilván nem is az avar békés halálíze a szájában, néhány falevél az ajka körüli vér és nyál alvadékába tapadva, meg a többi, amit most egyszerre kíván dunyhának és derékaljnak, ösztönösen túr bele karral, lábbal, mintha egy vetett ágyban próbálná mélyebbre fúrni magát. Percekig tart, mire képes annyira megbarátkozni a saját bőrével, hogy mozgatni tudja az idegen csontokra idegen szabályrendszerrel kifeszített, idegen húst, és képes legyen legalább felemelni a fejét – és mindhiába. Mert akkor ahogy ránéz, hirtelen annyira összekuszálódik minden, hogy a kétlakiság feldolgozhatatlansága mellett felkavarodik benne a tér meg az idő is.
Talán csak álmodja, hogy ott van, álmodott vele néhányszor. Néha álmodik, mikor elég sokat iszik. Álmodott vele is. Most meg elég csak ránéznie, hogy érezze a szájpadlásán szétomlani, a garatfalán lecsordulni a tarkóján szétbomló haj meg a hajlatai illatát, ami önmagában is tökéletesen oda nem illő, olyan kávés, rumos, mézes, torkot kaparóan intenzív, mintha nem is a bőrének, hanem egyenesen a bőre színének a szaga lenne. Annyi szag van most itt, a nyirkos föld, a fák, a rothadó levelek, a vér, az ősz füst- meg esőpárája, a saját verítéke, de mégis érezni véli azt az illatot, és néhány zavarodott másodpercre nem tud különbséget tenni az egykori, húszéves önmaga és eközött a mostani árnyék között, akibe épp hogy csak visszatért a tudata, átmenetileg annyira ingataggá válik a jelen – és olyan hevesen járja át a gyűlölet a másik félember iránt, hogy okádni tudna tőle.
Vagy átharapni a torkát. Emberfogakkal. Ezekkel a se tépni, se metszeni, se semmire se jó emberfogakkal. Meg kell támaszkodnia a földön a saját öklén, hogy feltápászkodjon, lassan, apránként, alig leplezett kínlódással, de közben egy másodpercre se veszi le róla a tekintetét. Megbicsaklik a karja a súlya alatt, mikor meghallja azt a mondatot, szisszen, előrebukik a feje, aztán – nevetni kezd.
- Hogy is mondják? Aki moslékba ül, megeszik a disznók? – megrázza a fejét. Megrázza a fejét, és nekitápászkodik megint, a keserű, sötét nevetés és a fájdalmas nyöszörgés keveredik a hangjában, láthatóan nehezére esik minden szó, de folytatja. – Nem. Nem moslékba ül. Valahogy máshogy. A faszom se tudja. Gabonába hempereg? Vályúba fekszik? Leszerződik ölkopónak a saját sintéreihez? – Felegyenesedik. Fogcsikorgatva. A teste hevesen tiltakozik a felegyenesedés ellen, mi értelme van, lassúbb lesz tőle az ember lépte, kiegyensúlyozatlan a tömegeloszlás, merev az ízületek, roppannak a porckorongok és fájóan préselődnek össze a szervek. Remegnek az élesen szétvált izomkötegek a combjaiban és a lábikráiban, ahogy megáll. Mint egy kibaszott gida – mint egy zsákmányállat a vadász előtt.
De a tekintete nem ilyen. A tekintete most sincs közel sem ahhoz, hogy bármilyen elesett lényre emlékeztessen.
Pedig amennyire ugyanolyan gondosan takarmányozott kanca Crowley félvérje, mint ahogyan emlékszik rá (vagy talán még ragyogóbb is, keményebbnek is látszik, asszonynak, vagy asszonyabbnak, de keménynek) – rajta pont úgy háromszoros uzsorakamatot húztak az évek, mint a nagyvárosi utcák csavargóin, és kemény tizedet szedett megint a holdtölte.
A hangjában már csak rossz emlék a nevetés.
- Szóval nincs többé Crowley, hogy a saját bőre árán is megmentsen téged. Jó tudni. Kösz. Már csak egy kérdésem van: miért is vagy itt akkor?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
21
▽ Reagok :
17
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ruth Negga



»
» Vas. 29 Okt. - 19:23

You don't wanna hurt me

Csak pár pillanatba telik meggyőződni arról, hogy mennyire szerencsétlen is valójában. Azonban forrfejűségre vallana, ha nem számolnék minden másodpercben annak a lehetőségével, hogy erőre kap, és nekem ugrik. Állom a tekintetét, de nem teszek lépést sem közelebb, egyetlen elhibázott mozdulatot sem engedhetek meg. Megfeszülő vonásait figyelem, aztán a szavakat ízlelgetem, amelyeket hanyagul elém köpött, tulajdonképpen nem ért váratlanul a reakciója. Látom a szemében a felismerést, hogy tudja, ki vagyok, pillantásától égetni kezdi a bőrömet az a pár maradandó karmolás, valami billogként, ami összekapcsol most minket. Akkor tanultam meg, hogy milyen sebezhető vagyok, voltaképpen hálás is lehetnék, amiért felvértezett akkor a ngybetűs életre, de ezt soha nem tenném szóvá. Tudnia kell, hogy ha most, ebben a pillanatban valahogyan keresztbe tesz a Minisztériumnak, azt nagyon megbánja, és nekem nincs más eszköz a kezemben, mint a sziklaszilárd, megrendíthetetlen önkontroll, hogy ne hagyjam a fájdalmas és megalázó emlékeket felülkerekedni, ássam el mélyre, de azért ne túlságosan, hátha még valami hasznát veszem annak a kapocsnak.
- Nem hiszem, hogy magyarázattal tartoznék Crowley elhibázott döntéseiért. Biztosan nagyon jó oka volt rá. Ahogy jó oka volt a Minisztériumnak is arra, hogy eltegye láb alól – tulajdonképpen kerülgethetném a forró kását, puhatolózhatnék, amíg ő nem böki ki azt, amit hallani akarok, de Nikolai még véletlenül sem a szavak embere. Nem is ember igazán, és ennek az álláspontnak éppen ő maga a legnagyobb szorgalmazója. Legjobb esetben sem értené, hogy mire akarok kilyukadni, úgyhogy  számomra evidens módon, nyílt kártyákat terítek le elé, remélve, hogy ettől majd ő is így tesz.
De bármennyire is el akartam kerülni, hogy szóba kerüljön, ő nyilván nem kapta meg a nonverbális üzenetemet a tabutémákkal kapcsolatban. Ahogy felegyenesedik, a hatalmas meztelen tömeg olyan bizonytalanul áll, hogy félő, mindjárt összeesik itt előttem. De a tekintete még csak nem is rezonál ezzel a félszeg állással, és én inkább a tekintetnek hiszek, a többi csak másodlagos körülmény.
- Nincs szükségem Crowleyra. Azóta talán kicsit benőtt a fejem lágya. A józan eszem visszatart abban, hogy ostobaságokat fecsegjek zabolázatlan vérfarkasoknak – alig észrevehetően fújom ki tüdőmből az elhasznált levegőt. Valójában annyira abszurd feltételezés. Sosem fogom megtanulni a leckét, különben már rég otthon ülnék a házi tűzhelyet őrizve, biztonságban, a négy fal között. – Azért vagyok itt, mert azt reméltem, tudsz segíteni. Farkasokat keresek, akik véleményem szerint lepaktáltak a Minisztériummal és megölték Crowleyt. Tudom, persze, szerinted a történetben csak egyetlen áruló van, és hogy Crowley biztos azt kapta, amit megérdemelt – szavaim szünet nélkül követik egymást, és csak mikor végzek mondandóm rövidített verziójával, amiről úgy érzem, éppen annyi információt tartalmaz, amit be tud egyszerre fogadni, akkor viszem le a hangsúlyt, és amikor a táskámba nyúlok, még akkor se veszem le róla  a tekintetem.
- Tessék, hoztam neked egy kis ajándékot – a tetemes mennyiségű,  éppen csak félig átsült marhahúst a lábai elé dobom, bele az avarba. Gondosan becsomagoltam, ahogy a gyermekek és Seymour, meg Crowley elmózsiáját is becsomagoltam mindig, pedig tudom, hogy szívesebben zabálná fel a földről és felejtené el, hogy valaha is hozzáértem a koszos kezeimmel.
But see how deep the bullet lies
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
69
▽ Reagok :
63
▽ Avatar :
Andreas Wilson



»
» Kedd 31 Okt. - 19:05
Annyit mindenesetre meg kell hagyni, hogy a nő legalább tart tőle. Ez nyilvánvaló az éber tekintetből és a felkészült mozdulatlanságból. Helyes. Legalább egy leckét sikerült megtanulnia. De mégsem fél eléggé, mert akkor nem lenne itt. Még ha azt a pillanatot választotta is, amikor a lehető legnyomorultabb, legsebezhetőbb – és rohadjon meg érte –, akkor is ide mert jönni, egyes-egyedül. És miért? Crowley miatt?
Crowley. Kibaszott Crowley, hát úgy tűnik, csak elérte a végzete. Kurvára reméli, hogy legalább a saját gazdái nyírták ki, és úgy végeztek vele, mint ahogy egy rühös kutyát lő le az ember.
- Kértem magyarázatot? – vakkantja ingerülten és egyúttal unottan, még mindig nem érti, mi a faszt akar tőle a nő, hacsak nem őt vádolja azzal, hogy megölte Crowleyt, de hát nem, a kurva minisztériumról pampog. Meg különben is. Voltak persze elintézetlen ügyeik Crowleyval, de Crowley legalább értette a magától értetődőt, és alapvetően szívesebben látta volna közöttük, mint a föld alatt. Volt, amit tisztelni lehetett volna benne, ha nem paktált volna le pont a sintérekkel. De már évek óta nem is akadt össze vele, és ezt nyilván a másiknak is tudnia kell, elvégre ő volt sülve-főve együtt vele.
Felröhög. Most sokkal jókedvűbben, mint az imént – hát bassza meg, amit ez a nő összehord itt, az tényleg vicces, még sajgó csontokkal, a saját súlyától reszkető bokával is tudja értékelni a humorát.
- Tényleg? – röhögcsél még mindig, noha a röhögéstől szivárogni, bugyborékolni kezd a sötét vér és valami aggasztó árnyalatú savó a jobb bordaíve alatt húzódó, mély sebből, de nem szán rá különösebb figyelmet, épp csak rátapasztja a tenyerét, ahogy hahotázik. Mondhatni, az oldalát fogja a röhögéstől. – Nekem úgy tűnik, hogy épp most is ostobaságokat fecsegsz egy vérfarkasnak. Segíteni? Neked? A fajtádnak? A fejedre estél, némber.
Unottan felemeli a kezét a sebről, és kicsit megpiszkálja a szélét, aztán beletörli a meztelen combjába a kezét, ott marad az ujjai nyoma. Most már nem nevet, komoran és ellenségesen néz vissza rá, összehúzott szemében megvetés villan.
- Farkasok? – Vérfarkasok ölték volna meg Crowleyt? Hát ez egy nem várt fejlemény. Pedig biztos volt benne, hogy nem maradt már csavargó a szigeteken, Greyback mindet összeszedte, aztán többségüket megölték. De ezek szerint kell még legyen valahol valaki, talán többen is, akikről nem tudnak. – Nyilván Crowleyból indulsz ki – sziszegi. – De megtanulhattad volna már, hogy mi nem vagyunk olyanok, mint ő. Ha a minisztérium csicskáit keresed, akkor bizony jobb lenne, ha visszamennél szépen oda, ahonnan jöttél.
Persze, hogy nem adja fel egyből.
Dehogyis nőtt be a feje lágya.
Felvonja a szemöldökét az ajándék hallatán, ugyan mit ajánlhatna neki? Sok mindenre számítana, de erre nem gondolt volna, hitetlenkedve, merev tekintettel figyeli, ahogy a nő ledobja az ételcsomagot a földre. Elmosolyodik, baljóslatúan nyugodtan, és kinyújtja a lábát, hogy a lábujjaival megpiszkálja a csomagot, aztán arrébb löki, és előrelép.
- Milyen kedves gesztus a vérfarkasok avatott ismerőjétől. Becsomagoltad nekem a maradékot? – kérdezi szinte szelíden, de aztán a hangja folyamatosan egyre dühödtebb lesz, és a pálcára való tekintet nélkül közeledik felé. – Csontot dobsz a kutyádnak, vagy ki a fasznak képzelsz te engem, mi? Na takarodj innen kurva gyorsan, amíg szépen mondom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
21
▽ Reagok :
17
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ruth Negga



»
» Hétf. 13 Nov. - 14:39

You don't wanna hurt me

Feszülten figyelem, ahogy a bugyborékoló vér szivárogni kezd abból mély és undorító sebből, ami a jobb oldalán tátong, és nem tudom elrejteni elborzadt tekintetemet, talán nem is akarom. De hogy kiröhögjön? Arra  éppen nem számítottam. Nem érti, hát persze, hogy nem, ahogy azt sem, hogy mennyi mindenen mentem keresztül az utolsó találkozásunk óta. Ez a tizenöt év jócskán megedzett, és normális esetben tényleg messze elkerülném, ahogy Crowley javasolta, de most nem tudok hátat fordítani. Olyanokra van szükségem, akik ismerik a vérafarkasokat, minden egyes zabolázatlan, könnyen megvsztegethető kölyköt, és ha tehettem volna, egyenesen Fenrirhez fordultam volna. De sokkal nehezebb a nyomára bukkanni, olyan mint egy szellem, pedig a vad vérengzései mindig hírül adják, hogy itt van a közelben, szinte az orrom előtt, de sajnos ezek a nyomok lekövethetetlenek. Mindig egy lépéssel előttem jár.
- Talán tényleg a fejemre estem, ki tudja? Ha azt hiszem, hogy tőled segítséget várhatok. Talán igazad van, otthon kéne ülnöm a seggemen, és véginézni, ahogy a Minisztérium megint a farkasokkal viteti el a balhét, ahogy mindig is tette. Csakhogy ez most nagyot szól, Nikolai. Az emberek kétségbe vannak esve, össze vannak zavrodva. Egy támadás a Minisztérium ellen, egy támadás a saját fajtájuk ellen. De persze könnyebb neked elvonulni a világtól, füled-farkad behúzva, nem venni tudomást arról, ami körülötted történik – csalódottan nézek most a szemébe, mintha csakugyan tartozna nekem bármivel is. Mintha többet vártam volna tőle, mint amire valaha képes lesz. Együttműködni? Ugyan, hol hagytad az józan eszedet, Deena?
Minden egyes odavetett szavától érzem, hogy elvesztem a fejemet. Kétségbeejtő, ahogy tudom, semmire sem tudom rákényszeríteni, semmim sincs ellene, amivel sarokba szoríthatnám. Egyébként sem lenne az én asztalom, és éppen ezért csak méginkább gyengének érzem magam.
- A minisztérium csicskái mindehol ott vannak, hát nem érted? Olyan nagy kérés, hogy körbeszimatolj kicsit a falkád házatáján? Miért nem veszed észre, hogy közös az érdekünk? A minisztérium egy mindennél elsőprőbb, végső leszámolásra készül. Az utolsó elcseszett hajtóvadászatra.
Azon kapom magma, hogy indulatosan beszélek, sokkal magasabb hangon, mint ahogy az tőlem megszokott. Szavaim csapongnak, az érvrendszerem megkérdőjelezhető és az indítakaim nem kevésbé.  – Tizenöt átkozott éve azon vagyok, hogy a farkasokat integrálják, te és Greyback meg mindent megtesztek, hogy soha se járhassak sikerrel. De ugyanakkor  kialakítottátok a saját kis családotokat, befogadtok védtelen fiatalokat, akiknek nincs hová menniük. És tudom, hogy elviselhetetlennek tűnik egy esetleges árulás. Hogy átkozottul fáj.  
Évek óta tart a néma harc egymás ellen, eggyé vált velünk, hiszen látszólag mindig ellentétesek voltak az érdekeink, de sokkal több a közös bennünk, mint azt gondoltuk volna. Arra a gyermekre gondolok, akit a felelőtlen szülei hátrahagytak, akit a saját testemből tápláltam, tizenöt éve és azóta sem bukkantak elő, nyilván az országot is elhagyták. És még hány ilyen esettel találkoztam, amikor a szülök nem bírtak megbírkózni azzal, amivé a gyermekük lett.  
Rezignált arccal figyelem, ahogy lábával arrébb rúgja a neki hozott ajándékot, de nem szólok semmit sem, nem érdekel az az átkozott hús, sokkal inkább leköti a figyelmemet, hogy fröcsögve közeledik hozzám, hangja visszapattan recsegve-ropogva a fák mozdulatlan ágairól. Nem tudok mit tenni, hátrálok pár lépést, és most óvatosan nyúlok a pálcám irányába, tenyerem izzadságtól nedves, ujjaim merevek, akár egy hulláé, ahogy a tekintetem is hajthatatlan, mindannak dacára, hogy kaptam egy utolsó figyelmeztetést. Hogy még visszavonulót fújhatok, belemerülhetek a papírmunkába és hagyom, hogy az ár elsodorjon, ahelyett, hogy olyasmibe próbálok kapaszkodni, ami nem hajlandó segíteni rajtam.
- Rendben van – a párás, tejfehér lélegzet remegve szalad ki a számon, aztán a mellkasom megtelik újra friss és csípős levegővel, szinte égeti a tüdőmet. – Elmegyek. Egy feltétellel. Áruld el, hogy hol találom meg Fenrirt – utálom ezt mondani, de kettejük közül még mindig Fenrirbe szorult több józan ész, és túlélési ösztön. Ő képes az emberek fejével gondolkozni, akkor is, ha ugyanúgy megveti őket, mint Nikolai. Fenrir érti az átkozott politikát. Ráadásul tartozik nekem. – Áruld el, és akkor megszabadulhatsz tőlem. Visszavonulhatsz a vackodba, és nyűszíthetsz tovább a holdra, azt csinálsz, amit akarsz.
But see how deep the bullet lies
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
69
▽ Reagok :
63
▽ Avatar :
Andreas Wilson



»
» Szer. 27 Dec. - 0:13
Követi annak az idegesítően előreugró szempárnak a még idegesítőbb pillantását a saját oldalán húzódó sebhez. Noha eddig nem szégyellősködött, most önkéntelenül szorosabban tapasztja rá az ujjait, és egyúttal ki is egyenesedik mellé, pedig most, hogy felszakította a sebet a röhögéssel, nem annyira esik jól, ahogy húzódik a bőr a megfeszülő ferdehasizmok felett, de csak nem gondolhatja a nő, hogy ez a karcolás valamiféle gyengeséget jelent. Semmiség. Katonadolog. Átharapná a torkát bárhogyan is, félholtan is. És jobb, ha ezt tudja. A picsába is.
- Ó, már minden világos – mordul –, hiszen te most is csak a mi védtelen, hamvas babaseggünket óvod a csúnya, gonosz külvilágtól! – csapja össze a kezét, nedvesen csattan; lebiggyeszti a száját. – MINDIG mi visszük el a balhét. Nem kell hozzá semmi extra nagy pillanat, világégés, összezavarodott emberek, hisztis import feleségek – vonja meg a vállát, és ráhagyná az egész faszságot a tudatlanságára, ha a nő nem próbálna meg mindenáron a tyúkszemére lépni. – Hogy tessék? Azt hiszem, rosszul hallottam. Én húzom be a fülemet-farkamat? ÉN? Én elvonulok? A világtól, baszd meg? EZ A VILÁGUNK! – ordít rá széttárt karral, igen, ez, a tizenöt év alatt negyvenet öregedni, ez a szaros miniatűr erdő, ezek a folyton nedvedző sebek, ezek a letört fogkoronák, ez a saját árnyékához se méltó vezér, ez, baszd meg, hogy a fazon arra ébred az emberi nyomorúságba egy szál pélóban, hogy megint baszogatja egy minisztériumis luvnya, és kettejük közül csak egyiknek van pálcája. – Van neked bármi fogalmad bármiről, vagy csak úgy pofázol a levegőbe?
Át kéne harapnia a torkát, tényleg. Kemény munka ez emberi fogsorral, ezek a fogak nem metszenek, nem hasítanak, nem vágnak, csak marcangolnak és főképpen zúznak, irdatlan erőfeszítés, de azért meg lehet csinálni. A nő kezdi kiérdemelni az extra mérföldet vagy hogy mondják. Rohadt luvnya, idejön, meglesi a sebezhetőségében, odadobja a maradékait, és képes felbaszni, miközben épp harmatgyenge és a fasza kivan ezzel a tetves élettel. Elfárad a dühe, már csak egy ingerült vakkantással, undorodó pofavágással nyugtázza a nő kirohanását. Ez a leggyűlöletesebb, a legidegesítőbb benne, hogy teljes meggyőződéssel hiszi, hogy valamiféle vérfarkasok védőszentje lehet, hogy komolyan képes idetolakodni, meglesni az elesettségében, azt állítani, hogy valamelyik kölykük hajlandó volt összeadni magát a minisztériummal, és közben az egészet úgy állítani be, hogy mindvégig csak nekik akar jót. Be kell hányni ettől a szukától.
- BOCSÁNAT, hölgyem, hát nyilvánvalóan mi basztuk el, ha mi nem lennénk, bezztos már vérfarkasok üzemelnék ezt a körhintát meg minden. De te majd most jól megvédesz minket, mi? – mosolyodik el élesen, túlcsorduló gyűlölet a szája ívében, némi undorodó rángatózás a szájzugban. - Vedd csak elő, hajrá – biztatja, miközben ugrásra készen figyeli a pálca felett habozó ujjakat. – Hajtóvadászat? Leszámolás? Hm. Igen. Olyat már láttam. Rémlik, hogy egyszer már láttam lemészárolni magam körül mindenkit. Hoppá, és beugrott! És te, mindentudó asszony, hol is voltál akkor? Gondolom, valami szaros esőerdőben riszáltad a pucér segged.
Egy darabig várja, hogy a nő végre összeszedje a bátorságát, és megpróbáljon revansot venni a múlért, vagy Crowleyért, vagy tudja a franc, hogy miért – és ugrásra készen várja, és szinte érzi az ízét a nyelvén, de nem is érdekes az egész, ha rákényszeríti, akkor persze megteszi, de egyébként szarik bele az egészbe, mert mi van, ha mégis igazat mond, ha igaza van, és valamelyik kölyök tényleg a minisztérium seggét nyalja, és közük van Crowleyhoz. Mert miért ne lehetne, mert hol van már az, amikor teljesen biztos volt benne, hogy ilyen nem fordulhat elő, ez egy nagy, boldog szekta, mint a Manson-család, egy Greybackért, mindenki Greybackért, mindenki kívülről fújja az egész litániát, sima, letisztult csináld- és necsináld-listák az élet. De még ha igaza van is… sőt minél inkább igaza van…
Előbb harapja le a saját nyelvét, mint hogy beengedje a minisztériumot a privát poklukba.
- Úgy nézek ki, mint Greyback kibaszott titkárnője? – Széttárja a karját. – Ez neked Fenrir irodájának tűnik? Látod a bőrfoteleket meg a kis keménycukorkás tálkát? – De miközben részint gúnyolódik, részint szép lassan szarrá fagy, vívódik benne két érzés: a kárörvendő elégtétel, hogy rászabadítsa ezt az idegesítő picsát Fenrirre, hadd foglalkozzon vele ő, ha már annyira kibaszottul ura a helyzetnek, mert ő ugye állandóan ura a helyzetnek, évek óta ura ennek az elbaszott helyzetnek, biztos tud majd kezdeni valamit azzal, hogy lehet, hogy egy áruló van köztük, ja, nem, kurvára nem fog – és ezzel szemben az, hogy nem, még ha gyűlöli és megveti is Fenrirt, még ha elviselhetetlenül dühös is rá, akkor sem bírná elviselni a gondolatot, hogy a minisztériumi csicskák láthassák azt a szarkupacot, amivé mostanában Fenrir alakult. Nem. És ha Fenrir esetleg hajlandó lenne elcsevegni a nővel… hajlandó lenne segíteni neki, beszélni vele, egyáltalán meghallgatni, miközben az ő szövegére oda se bagózik… na nem. Fenrir az övé. Ha valóban van ilyen problémájuk, azt ők fogják megoldani. Ők ketten Fenrirrel. Nem valami nőcske a minisztériumtól.
- Nem mondok én neked semmit – közli végül. – Ja, és ha már a farkam behúzását emlegetted… – Teátrálisan előrehajol, hogy szemügyre vegye a szóbanforgó testrészt. – Biztos ennyire összeszartam magam a minisztériumtól, akik ugye, nyilván a topon vannak éppen, azért tűnik ez az ország momentán egy kupac gőzölgő szarnak… De nyugi, ne aggódj, pillanatok alatt magához tér, ha kell. Úgy hallottam, a faszid már annyira öreg, hogy remény sincs rá, hogy még egyszer jól – enerváltságát megszégyenítő csípő- és kézmozgással illusztrálja is a dolgot – megbasszon, talán itt a probléma, nem? Segítsek? Akkor képes leszel végre a saját dolgoddal törődni?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
21
▽ Reagok :
17
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ruth Negga



»
» Hétf. 22 Jan. - 21:39

You don't wanna hurt me

Egyszerűen nem tudom megállni, hogy a tekintetem időről időre ne vándoroljon a tátongó sebére és a meggyörnyedt testére, még akkor is, ha kíváncsian vizsgálódó tekintetemmel az idegein táncolok.
Vajon azért döntött a többrendbeli verbális abúzus mellett, mert túl gyenge lenne ahhoz, hogy megöljön, vagy legalább eltörje egy-két bordámat, hogy ne tudjak ilyen sziklaszilárdan, emelt fővel állni előtte? Tényleg ennyire jó döntés lett volna éppen ebben a sebezhető állapotában meglátogatni?
Mert valóban, olyan fájdalmasan szétesettnek tűnik, az évek vasfogakkal marnak belé, tépik ki a bordáját, hajlítják meg a gerincét, hintenek sót a sebeire, hogy lassabban gyógyuljon. Ha igazán kegyetlen akarnék lenni, vagy úgy érzeném, fel akarom venni vele a versenyt szájkaratéban, csak elmondanám, hogy pontosan úgy fest most, mint egy ember. Igazán üdítő volna, mégsem teszem. Kettőnk közül még mindig ő van abban a pozicióban, hogy megengedhesse magának az effajta ízléstelenséget, nekem meg forgatókönyv szerint szemrebbenés nélkül tűrnöm kéne, úgy csinálni, mintha elengedném a fülem mellett, de egyre nehezebb színlelni. Nem bízik meg bennem, soha nem bízott és mégis miért tenné, ha még én magam sem vagyok tisztában az indítékaimmal? Hogy miért csinálom az egészet. Hogy miért érzem feljogosultnak arra, hogy beleüssem az orrom olyanok dolgába, akik nem kérik a segítségemet. Mert megvan győződve, hogy csak ártanék nekik és egyébként is álszent picsa vagyok, aki egy előmelegített minisztéiumi székből papol.
- Hát persze, hogy ti viszitek el a balhét, mert soha még csak meg sem próbáltok tenni ellene, tökéletesen megfelel a bűnbak szerepe, még azért is boldogan elviszitek  a balhét, amihez semmi közötök – próbálok uralkodni a hangomon, és ebben a fázisban még jórészt sikerrel is járok. Szám akaratlanul is gyúnyos fintorra húzódik, amikor az általuk választott tökéletes, cukormázas életről beszél.  - Fogadni mernék, hogy mindig is ilyen elragadó életre vágytál. Megvetve és leköpve, száműzve egy átkozott erdőbe a saját nyáladba és ürülékedbe ébredve. Meg kell hagyni, otthonos a maga módján.
Most már akkor sem tudnám elszakítani a pillantásomat, ha éppen nagyon akarnám, olyan közel áll most hozzám, kitakarva a látóteremet, orromat megcsapja a hús rothadó szaga, ami minden pórusából párolog.
Ha akarod tudni, éppenséggel van. Nem most jöttem le a falvédőről, nap-mint nap szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb vérfarkasokba botlom, többel  foglalkoztam életem során, mint te vagy Greybeck együttvéve. Szívesen vágnám az arcába, de végül az ajkamba harapok és esélyt adok magamnak, hogy lecsillapodjak. -  Csak azért mert nem vagyok közületek való, attól még igenis van fogalmam hogy mik történnek. És lehet, hogy nem látok be a legrejtettebb zugaitokba, ahogy te sem látsz bele a Minisztérium ügyeibe, még sem vetem a szemedre, csak arra kérlek, hogy járj nyitott szemmel. Ha nem kell a segítségem, hagyd, hogy legalább a gyermekeknek segítsek. Akik nem tehetnek semmiről. Ne hagyd, hogy magukkal rántsák őket is.
Mégis mi a fenét csinálok? Valóban könyörögnék Nikolainak minden józan észérv ellenére?
Nagyon jól tudja, hogy készenlétben állok, szánt szándékkal provokál, hogy végre előrántsam a pálcámat, elhallgattassam, és nekem el kell hitetnem vele, hogy bármelyik pillanatban megtehetem, miközben eszem ágában sincs, csak ha már az ujjai szorulnak a nyakam körül, amikor már csak egy pillanat választ el attól, hogy sárguló fogait az ütőerembe vágja. Mert ez így túl egyszerű lenne, s mert olyan mocskosul függője lettem az átkozott adrenalinnak, de még önmagamnak sem merem bevallani.
Mély sóhaj szakad fel a mellkasomból. Pedig semmi olyasmit nem mondott, ami meglepetésként hatott volna rám. Tudom, hogy hogy szokott eljárni a Minisztérium. Annak a sok gyermeknek a történetéből, akikkel összehozott a sors, amikor segítettem nekik, hogy bekerüljenek egy olyan rendszerbe, ami úgyis kifogja vetni őket magából, ha sűrgősen nem teszünk valamit. Még abban sem vagyok biztos, hogy van mit még tenni egyáltalán. De nem tudom nyugodtan párnára hajtani a fejem, amíg nem mozdítok meg minden követ.
- De most itt vagyok, és hinni akarom, hogy ez számít - lehelem egyetlen levegővétellel, szinte megadóan, pedig még mindig nem győzött meg arról, hogy el kéne innen kotródnom, vagy hogy abba kéne hagynom ezt az egészet.
Pedig Nikolai átkozottul nem segítőkész, persze, mintha komolyan elhittem volna, akár egy pillanatig is, hogy majd felírja egy papírszalvétára Fenrir címét, aztán belakmározza a neki hozott húst és még üdvözlőlapot is küld a pokolból, ha már a lángok nyaldossák a talpát.
Igen, végül is Nikolai mindent megtesz, hogy a verbális abúzusnak minden lehetséges módjának eleget tegyen. Bántsa egy nő büszkeségét, tehetetlenségét, gyengeségét, női mivoltát, hiúságát aztán most a baszatlanságát. És elviselhetetlennek tartom a gondolatot, hogy éppen így, ilyen alattomos módon találja el a gyengepontomat, csak azért, mert erre számítottam a legkevésbé.  
Nem hiszem el, hogy tényleg elérte, hogy a lankadatlan figyelmem most egyetlen testrészére összpontosuljon és a vér ezzel együtt a fejembe tóduljon, annyira, hogy egészen beleszédüljek. Erőt veszek magamon, hogy még így, megszégyenítve is a szemébe nézzek, izzik a tekintetem a haragtól és szabálytalanul kapkodom a levegőt.
- Hát persze, hiszen ezért jöttem, örülök, hogy végre rátértél a lényegre. De sajnos csalódnom kellett, nem hiszem, hogy egyhamar bármit is tudnál kezdeni azzal ott. És ne félj, eszembe sem jut ezért magamat okolni – most már a hűvös nyugodság, ami az utolsó mentséváram lehetne, elárult abban a pillanatban, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Kezem megremeg, és lépnék még egy lépést hátra, de már nem tudok. – Undorító egy féreg vagy, de gondolom, hogy ez nálad bóknak számít. - szinte suttogok, hátha sikerül lepleznem, hogy a hangom megremeg a testemmel együtt. - Ne merj hozzám érni.
But see how deep the bullet lies
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
69
▽ Reagok :
63
▽ Avatar :
Andreas Wilson



»
» Pént. 23 Feb. - 12:23
Nem tudná megmondani, miért, de ennek a fekete picsának minden egyes szavától viszket valamije, és minél tovább hallgatja, annál nehezebb uralkodni az állkapcsa körüli izmokon, amik acsarogni, vicsorogni, morogni, marni akarnak. Belemélyeszteni a fogait abba a feszes turgorú, tiszta, sötét bőrbe, megkóstolni, hogy a sikolyai is ugyanolyanok-e, mint akkor.
- Mégis miféle elbaszott kétlábú vagy te, mi? – nevet fel végül, sötéten, gyűlölködő éllel, és az ajka felhúzódik az ínyéről, rángatózva elővillantván a fogait. – Melyik tündérmesevilágban élsz te, he, milyen dimenzióban? Mégis ki éli azt az életet, amire vágyott? Talán te, meg a kölykeid. – Meg az ilyen Remus Lupin-féle kakaóillatú, imádnivaló kis csicskák, anyuci pici fiai, meg az összes kurva kis barátja, azok, talán. De azok se valami sokáig. A szaros mesék mind véget érnek egyszer. –  Mit is kellene csinálnom szerinted? Ha pitizve bújnék a gazdáid keze alá, az segítene? Akkor kevésbé ébrednék egy erdőben? Kevésbé vetne meg a fajtád? Édes istenem, anyukám, te még annál is hülyébb vagy, mint amilyennek kinézel. De nektek biztos kényelmesebb lenne, ha megpróbálnánk megfelelni a kibaszott játékszabályaitoknak.
És ezek után még van képe a kölykökről beszélni, ezek után még mindig neki áll feljebb. Talán ez a nő is pont úgy vágyik arra, hogy végre elszánja magát az ugrásra, és a torkának essen, mint ahogy ő vágyik arra, hogy összeszedje magát végre, és használja azt a kurva pálcát, és véget vessen a nyomorultságának. Ez csak egy kósza gondolat a holdtölte utáni zavaros elméjű szétvertségben, de ahogy így nyíltan megfogalmazódik, mindenesetre kijózanító. Dehogyis akar ő ilyen könyörületet ezeknek a piszkos pálcájától.
Dehogy akar elgondolkodni a csaló szavain, mert ezek mind hazudnak, ezek folyton megpróbálják átverni, folyton csak a maguk hasznát nézik, ezért van itt ez is, a kölykeik ellen akarja fordítani őket Fenrirrel, elhitetni, hogy valamelyikük árulóvá válhatott, valaki befeküdt a minisztériumnak, mintha ugyan lehetséges lenne, hiszen ők nevelték őket, Fenrir nevelte őket, meg ő, Fenrirnek, és ők nem nyúltak volna Crowleyhoz, ha nem is voltak oda érte, azért egyértelműen tabu lett volna megölni, hiszen végtére is egy volt közülük, fajtája sintére, de legalább sosem árult ebben zsákbamacskát, tudták, hányadán állnak vele… de ha valamelyikük tényleg megölte Crowleyt, az más. Az itt a valódi áruló.
Csak beletette a bogarat a fülébe ez a rohadt kurva, csak elérte, amit akart, mert ezért jött, hogy elérje, hogy kételkedjen, hogy mumusokat lásson a szeme sarkából.
Ez megérdemelné, hogy kitekerje a nyakát. Ezt sose állhatta. Crowley más volt. Lefojtott dühvel, elégtétellel nézi a vértelt arcot, és önelégülten néz vissza a szikrázó szempárba.
- Mi másért jöttél volna? Hiszen mióta itt vagy, csak provokálsz, srófolsz, kóstolgatsz. Egyhamar? Sietsz? Ne becsülj alá, van két kezem is – emeli fel az ujjait –, lábam, satöbbi… - Ó, igen, eltalálta a gyengepontját, még ha az övé nem is volt annyira nyilvánvaló, mint a sajátja, eltalálta, és most ki fog facsarni belőle mindent, amit csak tud. – Aztán ha végeztünk, lehet, meg se fojtalak. Lehet, hogy a többiek is értékelnének egy-kétszer. Talán még Fenrir is megcsinálna, ha ilyen szépen kéred – lassú fél lépéseket tesz felé. – Gondolod, hogy fel tudnád fogni a dolgokat, ha megfertőznélek? Segítene? Vagy a gyönyörűséges mintagyerekeidet kéne inkább magunk közé vennünk? Akkor észrevennéd végre, HOGY KIVEL BESZÉLSZ?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
21
▽ Reagok :
17
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ruth Negga



»
» Vas. 11 Márc. - 16:05

You don't wanna hurt me

Valóban tündérmesevilágban élnék? Nem zárom ki a lehetőségét. Vannak elképzeléseim a világról, és nem várhatom el, hogy egy koszban és mocsokban felnevelkedett vérfarkas hasonlóképp lássa. Meg sem lepődök igazán, amikor az én tökéletesnek hitt életemmel akar példálózni. Nem tökéletes, ennyit leszögezhetünk, még csak közel sem jár ahhoz, amit kislányként elképzeltem. Nem, annál sokkal jobb. Mennyire kell elcseszett kétlábú legyek ahhoz, hogy azt akarjam, valami jó jusson másoknak is? De mint mondtam, nem támasztok elvárásokat Nikolai-jal szemben.
- A gyermekeim, a körülményekhez képest, köszönik, jól vannak, és én is. De nem tudom elképzelni sem, hogy ez miért akkora  bűn? Miért kell mások jólétéhez hasonlítanod a saját nyomorodat? Nem gondolod, hogy enyhén egyenlőtlen a játszma?
Itt csevegek egy vérfarkassal, aki gyűlöli már a puszta létezésemet, aki szerint tizenöt évvel ezelőtt már fűbe kellett volna harapnom, ha lehet, az ő karmai között kellett volna kimúlnom és minden, ami azután történt, csak egy anomália létezés szövetén. Természetellenes.
- Az a baj veled, hogy türelmetlen vagy. Hogy csak a nagy képet látod, de nem vagy képes értékelni az apró részleteket. Igen is változtatna a dolgokon, ha rábírnád magad az együttműködésre. Jobb lenne. Elviselhetőbb. Nem dőlne be persze neki mindenki, mert az emberek sajátja a bizalmatlanság. De ezekszerint a vérfarkasoké is. De bizonyos szinteken múködne. Ez egy kétélű játszma. És nehogy azt hidd, hogy azt hiszem, a minisztérium valami titokzatos, szent tehén, éppen ellenkezőleg, nem lennék itt, ha azt hinném, minden olyan tökéletesen működik – megalázó így állni tehetetlenül és olyasvalamiket bizonygatni neki, amiket képtelen elfogadni. De nem tehetek mást. Jelenleg az egyetlen fegyverem a szavaim, ezekben kell bíznom, hogy ha éppen elégszer ismétlem őket, egyszer csak bogarat ültetek a fülébe.
És állni, tépni a számat még közelről sem annyira megalázó, mint áldozatul esni az olcsó játékainak, de én mégis ezt teszem. Túlságosan könnyedén bedőlök neki. Hagyom, hogy zavrba hozzon, s aztán hogy megfélemlítsen. Szinte ellenállás nélkül.
Undorodom a szavaitól és ez az undor láthatóan kiül az arcomra is. Megremeg az ajkam, ahogy hagyom, hogy bejusson a fejembe, ahol istentelen dolgokat művel velem, aztán ugyanezeket az istentelendolgokat megteszi Greyback és a többi vérfarkas is. A szívem kétszer olyan gyorsan kezd verni a mellkasomban, mintha ki akarna ugrani a helyéről. De mindez semmi ahhoz képest, amit akkor érzek, amikor a gyerekeimet fenyegeti.  Pedig talán jobb volna, ha megharapna. Minden olyan egyszerű lenne. Csillapíthatná a vérszomját és egyenlőbb félként is kezelne. Csakhogy én szeretek ember lenni és emberi létem minden aspektusát.
Lassabbak a reflexei az átlagosnál, de azért még mindig elég gyors ahhoz, hogy nehéz választás elé állítson. Szembeköpjem? Vagy előrántsam a pálcámat és hátráltató ártást küldjek rá? És mi lenne, ha előbb hátráltató ártást küldenék rá, aztán köpném le? A megannyi lehetőségtől csak összekuszálódnak a fejemben a gondolatok és képtelen vagyok tiszta, hideg fejjel gondolkozni. Arcom éget és a leheletétől felfordul a gyomrom.  Tudom, hogy ezzel, mindent elrontok, mégsem tudok leállni, megteszem, amit már a kezdetektől akart.
Egy pillanat műve az egész, ahogy előrántom a pálcámat és felé kiáltok egy Impedimenta átkot nagyon-nagyon közelről. De a karomat nem engedem le, mert ha ezzel csak felbőszítem (és nyilván csak felbőszítem), akkor majd le tudjam átkozni a két lábát, mielőtt újra a közelembe kerülne.
- A fenébe is, Nikolai, én tényleg csak beszélni akartam veled – hangom majdhogy nem hisztérikus, mint amikor szépen eltervezel valamit, aztán pont az ellenkezője történik a dolgoknak és iszonyatosan dühös vagy magadra, de főleg kikaparnád Nikolai szemét. - Nagyon is jól tudom, hogy kivel beszélek. Ideje lenne, ha te is észrevennéd, hogy nem valami olcsó minisztériumi lotyó vagyok, akit csoportosan meghághattok és nem..én..vagyok..az..ellenség.
But see how deep the bullet lies
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details




»
»
Vissza az elejére Go down

Running up that hill

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Pepper & Hill
» The monster's running wild inside of me - [Pepper&Tony]
» Maria Hill

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: A nagyvilágban-