» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
93
20
10
20
10
11
27
16
2
7
5
5
27
253
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans

FRPG.hu toplista
Friss posztok
pergamentekercseink

Zsebibaba & Füles
Today at 14:03
• • • • • • • • • • • • • •
Gideon Prewett
help me out mr. ghost
Yesterday at 23:36
• • • • • • • • • • • • • •
Robert Blynberch
A dohányzás megrövidíti a cigarettádat.
Yesterday at 23:20
• • • • • • • • • • • • • •
Barty Crouch Jr.
Aktivitás ellenőrzés
Yesterday at 18:09
• • • • • • • • • • • • • •
Shane Zabini
Doris & Shane
Yesterday at 18:07
• • • • • • • • • • • • • •
Shane Zabini
who the hell are you?!
Yesterday at 13:49
• • • • • • • • • • • • • •
Agatha V. Greewy
Nem igaz George?
Yesterday at 11:06
• • • • • • • • • • • • • •
George Shacklebolt
Marlene & Egerton
Yesterday at 10:53
• • • • • • • • • • • • • •
Marlene McKinnon
Vic × Marcell
Yesterday at 10:24
• • • • • • • • • • • • • •
Victoria Brown
The famous after party
Szomb. 21 Júl. - 22:55
• • • • • • • • • • • • • •
Kirley Duke
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
46
▽ Reagok :
43



»
» Kedd 24 Okt. - 0:58

Apollinarya Liliya Koldovstoretz

felismer, tanár úr, vagy tán elfelejtett már?


Becenév:

Apol, Polina, Lina, KOLDOVSTORETZ

Kor:

Huszonkét év

Származás:

Aranyvérű

Lojalitás:

Grindelwald

Képesség:

Vérem remek bájital-alapanyag

Csoport:

Mágiahasználók

Play by:

Alina Kovalenko

Karakter típus:

Mindhárom





Azt mondják, egy család olyan csak, mint a test: az enyém tele van ruhánk alatt sebekkel, amelyekről megfeledkezünk percekre, de egy egész negyedórára soha. Koldovstoreztnek lenni nem könnyű tánclépés, noha soha nem éheztünk vagy nélkülöztünk igazán, nekünk más szerepet szántak: legyünk padló, melyen Karkarovok generációi futhatnak végig, menetelhetnek, vagy ha úgy tartja kedvük, megbaszhatják éppen egymást.
A jó példa, ami ragadós, és szabad lett élcelődni, iskolát alapítottak, tanítanak, és azok közé tartozik, akiknek külön engedélye van a párttól, mert valami más világhoz tartoznak - mágus a címke, amit nem ismertek, de ítélkezni enélkül is lehet, ahhoz érteni nem kell semmit.
Kulcscsontom felett az anyajegyet csak hús a húsomból ismeri igazán: viseli, a tükörképe az enyémnek, alatta olyan szív dobog, amelyet neki kellene viselnie. Mintha belőle vettek volna ki oldalbordaként, még fut is egy repedés az enyémeken: a tenyere épp elfedi.
A vörös haj, és a térdem rendellenessége apámé: halk szavú ember, aki igazán csak anyám szemén keresztül látja a világot, és csak akkor nyugszik, ha foghatja a kezét. Néha azért leemelte a régiek lexikonjait, lekuporodott, és engem, mint kelléket odavett: a sok rendellenes térdeléstől szarvat növesztett két oldalt a térdkalácsom.
Az első csonttörésem anyám emléke: tánc közben történt, a könyököm bánta, és akkor láttam először igazán dühösnek, mindig rendezett haja elszabadult, fekete viharfellegként kavargott a máskor higgadt arca körül: MENTSÉK MEG A LÁNYOMAT, NEM HALLJÁK?! MEGÖLÖM MAGUKAT! - mintha beleírta volna a könyökhajlatba, hallom, ha megérintem.
Karkarov keze kétszer az enyémé, de mindketten kesztyűt viselünk, nem tudom, hideg-e, meleg, izzad-e néha, átéri-e a torkomat? A gyűrűje már tulajdonná tesz, és hamarosan felfedezi magának mindazt, amit önként már odaadtam a szeretőmnek, és amelyről ő azt mondta, Isten műve. Nem ismerem még a gyermekeit, a mostohagyermekeimet, de nem számít: rengeteg felület van még rajtam, amit bánthatnak, téphetnek. Egy Koldovstoretz teste mindig megjelölhető.
A test mindig könnyen körbeírható.

Életem könnyen körbeírható: kötelességek határolják, azok között tekintek ki időnként a szép dolgokra, amelyeket itt el szokás törni, önként, hűségből, akármiből. Illik csendesnek lenni, ez igaz, még a léptem is olyan, mintha mindig levegőben úsznék, nem egészen biztosan állok a földön: ülök valaki előtt babaként, felemelnek tánc közben, a szeretőm kap karjába. Okosnak lennem nem kell: mit számít, hány nyelven szólalhatnék meg, hány könyvet olvastam?
Úgy hiszem, boldog gyermek lehettem, akkor még kevés teherrel, a bátyám kezét szorongatva. Gyűjtögettem törött holmit, csorba bögrét, tönkrement babákat, szerettem őket az ujjam alatt érezni, szerettem énekelni, belesni a szüleink szobájába, és ha fésülnek. Aztán megértettem, hogy azt várják, egyszer adjam majd magam valami szerződés pecsétjének, és minden, ami előtte történt, súlytalan igazán.
Ekkor lehetett, hogy ellenszegültem, így kezdődött, de letagadnám, ha kérdeznék - dehogy hagytam el direkt a fél cipőmet, nem én bontottam ki a copfomat, és nem csentem el azt a vörös rúzst sem. Engedetlen lettem, de csak a falak mögött, lopott tekintetek fonákján áttáncoló: ott volt a professzorom hatalmas tenyere, amely birtoklón szorította a combom, és azt hiszem, őszintén csókoltam vissza, őszinte volt a nyögés, amit akkor hallattam, mikor bennem volt. Fejem felett a titokban felaggatott kereszt: elkezdtem hinni Istenben, hiszen nem felejthetett el minket, csak itt nem szeretik, itt hogyan is lehetne köztünk?
Nekem adta a keresztjét, nekem adta a szenvedélyes hangját, amit orgazmus közben engedett szabadjára, csak akkor, azt nem szégyellve, nekem adta a hitét, és én remélem, nem csupa keserűséggel viszonoztam azt. Vár rám a kötelesség, és azzal nyugtatom magam: elégedj meg ezzel.
Csak nagy lélegzetet kell vennem hozzá.



Nagy lélegzetet vesz az utca, sáros térdig, messze ring rajta a késő este esőverte szoknyája: odafent viharfellegek kísérik. Moszkva nem alszik, Moszkva nem teszi le a fejét egy pillanatra sem, főleg ha egy Koldovstoretz rója utcáit, ha az lép csizmájával - legyen bármily viseltes is a csizma, kapkodva felhúzott, bőrtalpa már önaga egy kérdőjel, miből, kitől, honnan, minek - főleg akkor. Akkor főleg.

"Akkor főleg: papírok vizsgálatánál, ha a vörös és szürke árulkodik régi időkről, iskolát alapító ősökről, egy letűnt korszak fiai. Mi közöm hozzájuk? Gondoltam sokszor gyerekként, játszottam, hogy nem ez a nevem, egyszerű káderek gyermeke vagyok én is, testvérem is, és senki nem törölheti belénk a lábát csak azért, mert hallgatólagosan megegyeztek róla.
Koldovstoretznek lenni a kommunizmus térdén ülve soha nem egyértelmű helyzet, mindig kérdések és mérlegelés: házmesterek országában a házat építő kéztől származni, mosolyogni, elfordulni, ha mégis kérdezik. Elvtársak, elvtársnők, Moszkva, te nem szeretsz engem, és mégis elvárod, hogy én szeresselek téged, a kiontott, rossz véremmel - hogy képzelem, urizálok a vérzékenységemmel, nem elég a vörös hajam? - és mindent magadnak akarsz.
Mit érdekel engem ma éjszaka bármi is? Férjhez megyek hamarosan, megállok most a sarkon, cigarettát veszek elő a kabátom zsebéből, a lyukból már, mert elfelejtettem megstoppolni. Tőle kaptam, borostás mosolya, füstös lehellete megcsókolja a homlokom, aztán a nyakam: ott mosolyog rajta a nyoma, az ujjai markolata. Tőle kaptam, rágyújtok. Állítson meg bárki.."

Állítsa meg bárki - magányos hegedűs bazsevál egy nyitott ablaknál, meglátszik már a szájából párolgó lendület, szeme csukva, mintha egyezményesen nem látná a kecses, magas alakot. Katonák talpa alatt gördül a tegnap esti pocsolyák maradéka, egymás között viccelődnek, hamarosan beérik a hivalkodó alakot - ki viselhet manapság bőrcsizmát? - és megkérdezik, miért van itt ilyenkor, elvtársnő? Mi dolgunk idekint?
És mit mondanak, ha megnézik az iratait? Koldovstoretz, nem ellenség, de nem is érthető, egy régi, bálokban forralt, kristálypohárba töltögetett emlék leszármazása, táncos, és még az orvosi igazolás is mellékelve vérzékenységről.
Maga bolond, elvtársnő, minek kísérteni a sorsot, nem bosszulja az meg úgyis saját magát? Mosolyogna, visszafogottan, halkan csak, mint aki már megtanulta, hogy nincs mit válaszolni, minek is törekedni rá, minek is lázadni?
Megsimulni, elhalványulni, és csak az ágyban, a professzor úr karjai között nevetni, az ő nyelvét kergetni sajátjával, péniszét kecses, máskor hideg ujjai közé venni, kényeztetni, vicceket mesélni, egy lehulló tincsével megcirógatni a magas homlokát. Csak odabent, csak magának élni..

"Csak odabent, csak magamnak. Aki odabent van, bejutott oda, és többé nem juthat ki: olyan vagyok, mint a nagy szocializmus, még a hajam is vörös, mintha imitálni akarnám - arról mindent tudok, mesél és énekel minden sovány tagom, hosszú évek edzése formálta hangszerré, ami másoknak dalol.
Tudtam persze, hogyne tudtam volna, mi vár majd rám, csak neve nem volt neki, mit számít, mondtam magamnak, minek lázadni? Egykori nemes is, lány is, beteg is, örülhetnék jobban is, ha jól mehetek férjhez, és itt van Karkarov, a halott szemeiben ülő színpadi sötétség, mintha a tél költözött volna a kesztyűs kezébe - ebben legalább kiegyezünk, senki nem ér a másikhoz. De mi lesz az ágyban? Mintha Őt pótolhatná bárki, az én drága professzoromat, milyen gyerekes is vagyok, nem mintha többet vártam volna, mint ami történhetett. A hozzám hasonlók mindig a tánctanárokba szeretnek bele valami huncut vaksággal, de az én professzorom bájitalokkal foglalkozott, hamarabb lettem az áldozata, minthogy kettőt pislogjak: vagy ő az enyém?
Ki tudja azt megmondani? És számít bármit is? "

És számít bármit is, elvtársnő, hogy óráról tart hazafelé? Ezúttal menjen, de ne lássuk még egyszer idekint ilyenkor, ez egyébként sem illendő.
Kócos kontya meg-megbillen, ahogy biccent, majd elsiet, de nem fut, lelassít, élvezettel szívja a cigarettát. A történetnek még nincs vége, még csak a kezét vette el, az egész testét nem, na és ha megteszi, mi öröme lesz belőle? Ha Szibéria el akar venni, hát el is vesz, ez még megkérdezett, légy a második, légy anyja felnőtt gyermekeknek, akik csak egymás között házasodnak, és légy különösen hálás, a Karkarovok jó pártszolgák, sosem felejtik el, hogy te nem vagy az, egyetlen Koldovstoretz sem volt az.

"Egyetlen Koldovstoretz sem volt az.. vakmerő, engedetlen, lázadó? Pedig mind az volt, de mind talált csatornát, ha nem, hát csinált, ilyen maszkulin szóval, csinállal, nem készíttel, nem szeretkezés, baszás az. De ki érti ezt?
ÉN mindig értettem, ahogy szinte minden mást is, de már mondtam, nincs értelme kilógni, legalábbis látványosan. A betegségem miatt könnyen tehettem úgy, mint aki nem ért semmit, főleg nem a kézzel formáló tantárgyakból, és hogy nézett rám a drága professzor, mikor megértette, hogy nem voltam hálátlan tanítványa.
Máskor voltam hálátlan, megtartottam a haragot későbbre: hálátlan partner vagyok, sosem követem az ütemet, kijátszom kegyetlenül, aki nem tart lépést. De ez csak durcásság, csak kis gyermeki játszadozás, többet nem engedtem meg magamnak, nem vagyok sem arca, sem hangja a változásnak. Freccsenő vére esetleg."

Freccsenő vére esetleg az eső Moszkvának, összegyűlik a testén, aztán szépen felszárad, elmúlik, mint minden ebben az országban. Hazaér a lány, a csikket is beissza mögötte az utca valami fennkölt sértődéssel, mert nem rontotta el a kedvét, de már itt gördül mögötte a talpig nehéz hűség, én tudom, mondja az utca, mondja a város, hogy nem maradsz bennem, továbbfúj a történelem szele, és foggal-körömmel küzdhetsz az életben maradásért, ahogy érdemled. Ezt érdemli minden és mindenki, aki vérében lázadással született, nem vagy különb, pedig minden erőmmel rád nehezedtem, minden gyűlöleted kivívtam, megtéptelek, ropogtattam a gerinced, és az meghajlott, de nem tört el.
De nem tört el: elégedj meg ezzel, minden másod az enyém lett.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Varázslény
Rejtélyes mágikus lény
▽ Hozzászólások :
141
▽ Reagok :
51
▽ Avatar :
Ben Whishaw ▪



»
» Kedd 24 Okt. - 1:26


Gratulálunk, elfogadva!

Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk.


Csodálatos és sokkoló. Érződik, hogy ki van dolgozva, hogy rászántad az időt, és érződik, hogy ennél jobb nem lehet. Művészi, engem elvarázsolt, és biztosra veszem, ha más olvassa, ő is így fog vélekedni. Az egész karakterlap olvastatta magát, és én rekord idő alatt olvastam el. Nem bírtam megállni, szóval gratulálok. Foglalózz, és játssz, hogy még több ilyen elképesztő írást olvashassunk.
Robert

Foglalók Hírek Kapcsolatkereső Halálfaló lista A Főnix Rendje listája


• • • • • • • •


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

elégedj meg ezzel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Alkoss karaktert! :: Elfogadott életrajzok :: Mágiahasználók-