Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Még a halálnak is szíve van EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Még a halálnak is szíve van EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Még a halálnak is szíve van EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Még a halálnak is szíve van EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Még a halálnak is szíve van EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Még a halálnak is szíve van EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Még a halálnak is szíve van EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Még a halálnak is szíve van EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Még a halálnak is szíve van EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 27 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 27 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Még a halálnak is szíve van



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Konstantin Koldovstoretz

Konstantin Koldovstoretz

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Cameron Monaghan

»
» Vas. 29 Okt. - 18:32
Első napjaim a Szent Mungoban nem mondhatnám, eseménytelenül telnének. Még nem ismernek, még bizalmatlanok képességeimet és személyemet illetően, hiába a papír, mely alkalmasságomat fitogtatja. Mégis, akaratlanul is belekevertek egy olyan ügybe, ami meghaladja a kezdő gyógyítók szintjét, és holmi egyszerű javasasszonyok sem tudtak volna vele nagyon mit kezdeni.
Láttam már ilyet épp elégszer; a sebek kellően mélyek, szinte teljesen felszabdalták a bőr alatt egymást játékosul kergető ereket, a vérzés pedig nem áll el, az ismert sebösszeforrasztó bűbájok kevesek hozzá, hogy a vérveszteségtől haldokló egyéneket kimentsék a halál közelségéből. Az átok, ami ezt okozta, mert kétségtelen, hogy átokról van szó, számomra ismeretlen, de az ellátás módján aligha változtat, ellenben gyorsan, azonnal kell reagálni, hogy ne veszítsük el őket.
Ha a jó egy hetes itt tartózkodásom óta valamiről biztosan beszéltek az emberek, akkor az a modorom, illetve annak hiánya lehet. Nem tartom magam antiszociálisnak, itt azonban idegen vagyok idegenek között, nem találom a helyem. Minden gondolatom lefoglalja, hogy kizárjam fejemből a képzelt vagy valós sóhajok és nyögések hangját a falon túlról, ahol véremet véremből, húsomat húsomból szövetségek fogságában tartják. Rendszeresen ingerült vagyok, nem beszélek senkivel, kerülöm az embereket, és akkor, amikor azt hiszem, senki sem lát, suttyomban elszívok egy-egy kézi sodrású cigarettát, pedig mindenkinek azt mondtam, hogy sikerült leszoknom. Szabadságot ígértek, de ezért eladták azt, aki számomra a legszentebb. Én pedig életemben először tehetetlennek érzem magam.
Most viszont, miután rutinosan kimentettem a beteget a halálból, és az általam feltalált vérpótló-főzettel stabilizáltam állapotát, biztosra veszem, a következő napokban ez is téma lesz. Elvégre nem ismernek, csak annyit tudnak, hogy valahol a távoli Moszkvában tanultam ki a mesterséget, ám nem hiszem, bármi fogalmuk lenne az ottani helyzetről és állapotokról, miközben saját démonjaikkal sem sikerül megbirkózniuk.
Vannak azonban, akik nem feltétlenül tudnak együtt élni a látvánnyal. Számomra már nincsenek testi tabuk, igen kevés az olyan jelenség, amikor még rajtam is végigrohan az undor érzete, vérből pedig láttam eleget, megszoktam. Biztosan lenne még olyan dolog, ami sokkolna, de alig valami.
- Ljátjom, nyem bjírod a vér. – megtalálom a lányt, amikor a közeli csaphoz sétálok, hogy lecsutakoljam mocskossá vált kezem. A rászáradt nedűtől már egészen barnás-feketésnek tűnik itt-ott, máshol azonban úgy csillog, mintha szándékosan mázoltam volna fel.
- Aki nyem bjírja, az miért jön gyjógyítónjak? – töröm erősen az angolt. Tisztában vagyok vele, hogy bőven lenne mit csiszolni a tudásomon, néha nehezen értenek, ámde négy nyelven is beszélek, szóval be lehet fogni. Akinek nem tetszik, annak arra van az ajtó.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Celestine Daugherty

Celestine Daugherty

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
nadine leopold

»
» Pént. 3 Nov. - 15:55

Megtámaszkodom egy pillanatra a fal mellett ahogy megszédülök. Ujjaimat a falnak nyomom, és egy egész percig elgondolkozom azon, hogy ugye nem, ugye nem lett következménye az Amycusszal töltött estémnek, de aztán gyorsan végigzongorázom a dolgokat, és elhessegetem a kemény gondolatokat amelyben valami olyasmik jelennek meg, mint Amycus holtan és Finnick csupa véresen. Nem lehetséges, nem történt meg, valahogy így nyugtatom magamat.
A hangodra leszek figyelmes, hirtelenjében egyenesedem ki s feléd pillantok. Fiatalnak tűnsz, nem lehetsz sokkal idősebb nálam, mégis tapasztaltabbnak tűnsz, s habár sokan néznek feléd és módszereid felé kétkedve, nekem titkon tetszik az amit csinálsz. Érdekes egy jelenség vagy, komor, fölém magasodó, de azért jó gyógyító. Hatalmas szinten állsz, egy olyanon amit a mi világunk még képtelen befogadni.
- Nem.. én csak.. még sohasem láttam ilyet. -
Felsóhajtok. A Mungó nem így működik, és hiszem, hogy pusztán véletlen az hogy én itt lehetek.
- Itt nem engedik a tanoncokat első, másodévükben ilyen ügyek közelébe. A legtöbbször csak ágytálakat cserélünk, vagy sebeket kötözünk, én például sokat vagyok gyerekek közelében.. -
Mintha kérdezted volna úgy ömlenek belőlem barátságosan a szavak, s míg te nagyban mosakodsz én bátorkodom a szappanért nyúlni és a kezedre nyomni.
- De te nagyon tapasztaltnak tűnsz.. -
Újból nyomok a szappanból, miközben az arcodat nézem.
- Nagyon lenyűgöző.. amit az előbb tettél. -
Visszafordulok a vértől mocskos asztal felé, amit úgy látszik nekünk, vagy inkább nekem hagytak itt. A beteggel hirtelen minden gyógyító és javasasszony elillant,kettőnket hagyva itt.
Leteszem a szappanos bödönt, de azért még egy nyomást nyomok a kezedre, majd a vértől áztatott asztalhoz lépek, és elkezdem kiválogatni azokat az eszközöket amiket fertőtleníteni kell majd, a többit pedig egyszerűen otthagyom, majd a pálcámmal elintézem a dolgot. Az eszközök ütemesen koppannak a fertőtlenítős tálban, én pedig ütemesen válogatok. Azért elborzaszt a sok vér látványa, de tartom magamat, erős leszek, és nem fogok elájulni előtted.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Konstantin Koldovstoretz

Konstantin Koldovstoretz

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Cameron Monaghan

»
» Vas. 5 Nov. - 13:32
Csipetnyi rosszindulat mellé nem szorult a valós érdeklődés, mikor feltettem a tanoncnak kérdésem. Komolyan sem szándékozok ártani neki, de aki a vérre így reagál, az nem ide való. Láttam már annak az arcát, aki elborzad a látvány és a szag együttesére, aki túlzottan beleéli magát az áldozat szerepébe, aki lesokkol, ha olyannal találkozik, ami nem az ő ártatlan szemeinek való. Mert mi más lehet az oka annak, hogy a falnak dőlt olyan arcokat vágva, mintha rajta végezték volna el ezt a rengeteg vérrel járó átkot?
- Konkrétan ilyet én sem. – vizet engedek a csapból, és hagyom, hogy elmossa kezeimről a koszt. Akit most gyógyítottam, neki más a vére, mint Apolnak – az övé sokkal hígabb, a színe inkább a karmazsinhoz hasonlít. Pedig valójában nincs különbség. Ámde annyiszor láttam, hogy már megszoktam. Nem tud megtörni, ha Apolkát újra és újra vérbe mártva látom, és már nem tölt el undorral, ha megint ezt az anyagot tapintom.
- De hasonlót épp eleget. Megszokod. – sikálom a bőrömről, ami rászárad, alig-alig nézek rá a tanoncra, ahogyan azzal foglalkozom, hogy a körmöm alól is kijuttassam a koszt. A medimágusi egyenruha úgy tűnik, nálam fogyóeszköz, ez már a második lesz, ami a kukában végzi, nem pedig a Karkarov háztartás valamelyik házimanójának a kezében, hogy kezdjen vele valamit, ismét visszanyerje régi, hófehér színét, amelyet csak az illesztéseknél és gomboknál díszít itt-ott némi zöld és fekete.
- Ha nem engednek titeket, miből gondolják, megtanuljátok? – akcentusom miatt szavaim nehéznek, durvának tűnhetnek, ámde jól beszélem az angolt, és tökéletesen értem. A franciánál jóval egyszerűbb… Kérdőn pillantok a lányra, miközben a kezembe nyomott szappan pazarlásával szabadítom meg kezem a maradványokról. Feltűnt különben, hogy a tanulókat valóban kímélik a komolyabb dolgoktól. Persze, aki még sosem kezelt halálos beteget, arra nem szabad bízni olyat, akinek talán csak percei van hátra, de minél tovább kíméled az ártatlan szemet, annál nehezebb lesz, amikor valóban gyógyítani tanulnak. Minket például azonnal beeresztettek a sűrűjébe, emlékszem, már az első héten egy asztalra fektettek nekünk egy holttestet, és kérték, vizsgáljuk meg a kísértetkór hatásait a halott boszorkány testében. Akkor ez még elég sokkoló volt, de végérvényesen sokat nyertem azzal, hogy nem kíméltek. Soha azelőtt nem kellett úgy küzdenem, mint abban a néhány évben, míg elsajátítottam mindazt, ami a hivatásomhoz szükséges.
- Te vagy túl kedves. Nálunk nem élnéd túl a telet. – elzárom a csapot, majd egy törölközővel végigdörzsölöm karjaim. Ingem ujjai a könyökömig felhúzva, itt-ott pedig kisebb tetoválások láthatóak ugyan, ízlésesen elhelyezve, ám egyik sem olyan, amiért a Sötét Nagyúr farkát kellett volna a számba vennem. Tisztában vagyok vele, zavaros időkbe csöppentem, de engem nem fog félelemben tartani valami hatalommániás félőrült, aki hamis igéket hirdetve téveszti meg mindazokat, akik híveinek nevezik magukat. Nem igazán tudom, szánjam vagy gyűlöljem-e őket inkább.
- Emlékszem, mikor kezdtem tanulást. Első hetemen már emberi holttestben kellett könyékig matatni, hogy tudjam, milyen, tanuljak ebből. Legtöbben abbahagyják itt, nem nekik való. – leteszem a törölközőt, amit az alapos kézmosás ellenére is megfogott kicsit a vér, majd beállok segíteni a takarításban. Nem derogál, ha ilyen munkákat kell elvégeznem, volt már rosszabb is.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Celestine Daugherty

Celestine Daugherty

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
nadine leopold

»
» Szer. 8 Nov. - 11:04

Lenyűgöz, hogy ilyen vagy: ilyen talpraesett és ilyen tanult. Eszembe jut amikor a férjemet kellett összeraknom, összevarrnom és visszarántanom a kezét, kiszednem belőle az üvegdarabokat és vigyázni, hogy ne vérezzen el. Akkor azt hittem, hogy az egy durva helyzet, hiszen azelőtt nem sok hasonlóval találkoztam - mondjuk azóta sem nagyon, a mostani is csak véletlen -, de ez, na ez ezerszer mellbevágóbb és elevenebb, sőt véresebb jelenet volt, és valljuk be, te ezerszer jobban helyt álltál, mint bárki tudott volna itt a Mungóban.
Szóval csodállak ezért, és eldöntöm, hogy én is ilyenné akarok válni, ilyenné, mint te: tettre késszé, és bátorrá.
- Volt már olyan helyzet, amit nem tudtál megoldani? -
Kíváncsian pislogok feléd ahogy válogatok a vér között, és takarításba kezdek.
Nagyon érdekelne az életed, az egész életutad, hogy miket vittél véghez és ez milyen áldozatokkal járt, hogy miért döntöttél a szakma mellett, s miért utaztál Angliába, hogy forradalmár vagy-e, hogy hiszel-e abban, hogy majd a neved bekerül a Mágustörténelembe? Mert én amúgy hiszem, nem most, nem is jövőre. Évtizedek múlva, amikor már mindenki úgy fog dolgozni ahogy azt te teszed.
Megrántom a vállamat, és egy papírtörlőbe törlöm véres kezemet, hogy a pálcámért nyúlhassak és ügyes mozdulatokkal takarítsam az asztalt tovább. Hátrább állok, hogy az egész terepet jól láthassam, és ügyelek arra, hogy a tisztító varázslat téged ne érjen, hiszen itt vagy, s te is takarítasz.
- Ez a rendszer.. majd jövőre már engednek minket. -
Elméletileg. Előbb kisebb ügyekhez, majd egyre nagyobbakhoz.
A szavaidon nem sértődöm meg, inkább csak elmosolyodom. Hidd el, hogy nem te vagy az első aki ilyet mondd nekem, nem te mondod először, hogy mást kellene választanom, valamit ami jobban áll nekem, gyermekekkel foglalkoznom, vagy nem is dolgoznom, kötnöm vagy társalognom, mert az jól állna, mert abban nem tűnnék törékenynek. De ne fogsz visszatántorítani, nem tudsz. Senki sem tud.
Rád mosolygom lopva.
- Tudom. Sokak szerint mást kellene csinálnom. De én nem akarok. -
És nem is fogok, ha belepusztulok is a dologba, én akkor is gyógyító leszek!
Most, hogy az asztal kész, a pálcámat a felmosórongy felé irányítom, hogy a padlót is megtisztíthassam a véres nyomoktól.
- Én még sohasem csináltam ilyet.. -
De szeretnék. Nagyon szeretnék. Mert segíteni akarok másokon, mert ebben ki tudnék teljesedni.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Konstantin Koldovstoretz

Konstantin Koldovstoretz

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Cameron Monaghan

»
» Szer. 8 Nov. - 18:22
Az élet mindig tud meglepetéseket okozni; amikor megszólítottam, nem voltam kifejezetten finom, még ha talán direkt bunkó sem, azonban mindig vannak olyan emberek, akik könnyebben reagálnak a hangnememre, mint ahogyan talán én tenném azt fordított helyzetben. Nem rángatom bele magam az illúziókba, hogy sérthetetlen, mi több, felbosszanthatatlan vagyok, még ha temperamentumom sokat is csillapodott az évek alatt. Tudom, hogy mik azok a szavak, amik őrjöngő cerberust csinálnak belőlem. Jól tudom azt is, ezen hogyan tudok változtatni. Még ha ez nem is egyszerű.
- Mindenkinek van olyan. – felelem, miközben a fertőtlenítővel alaposan átáztatott ronggyal törlök fel egy falrészt, mert oda is jutott. Pálcámmal lazákat pöckölök, különösen odafigyelek az apró résekre is, ahová a leginkább bejuthat a mocsok. Itt fontos a tisztaság, de a hétköznapjaimon sem viselem el se a mocskot, sem a kuplerájt. Bár betegesnek azért nem mondanám magam.
- Van egy testvérem. Iker, húsom húsomból, vérem véremből. Nagyon beteg. – rezzenéstelen arccal válaszolok. Nincs szükségem a sajnálatára, holott az nem titok, hogy húsomnak húsomból milyen állapota van. Aki ismer minket, jobbára mind tudja, hogy vérzékenységtől szenved, erre pedig a medimágusi tudomány mai szintjén nem létezik gyógymód.
- Nem kell sajnálni. Boldogulunk. – előzöm meg, hogy a lány még itt sírja el magát. Másoknak talán egy szép és megható történet az enyém, ahol a szerető testvér elsajátítja a medimágia és az alkímia minden csínyját-bínyját, csak hogy aztán meggyógyíthassa testvérét. A valóság viszont az, hogy ez rengeteg lemondással jár, rengeteg áldozattal, és feleannyira sem romantikus, mint ami a fejekben él. Végtére is a testvérem egy gusztustalan, aszott seggű komcsinak adta oda magát. Én pedig egyre inkább kételkedem abban, hogy megérte magát feláldoznia azért, hogy én szabadon tanulhassak. Napról napra érzem, felelőtlenség volt beleegyezni az ajánlatba.
- A rendszeretek semmit ér. – pöccintő mozdulatot teszek a pálcával, mire a rongy újra leöblíti magát a fertőtlenítős vízzel, hogy a fal egy másik részét sikáljam át vele. Nem ciki, ha valaki maga gondoskodik a takarításról. Házimanók nélkül is meg lehet élni. Ugyan nagy nevű, arisztokrata család leszármazottjai vagyunk, a politika miatt a luxustól mi mentesültünk, amiben mások tobzódtak. Az utolsó házimanónkat is felfalta Bujszja, az aligátor, akit az egyik születésnapunkra kaptunk Apolkával.
- Nagyon helyes, hogy nem engedsz. – biccentek, végre felé nézve, és végre valami mosolyfélét is láthat rajtam. Hálás vagyok, amiért nyit felém, és igyekszik tenni azért, hogy kényelmesebben érezzem magam ezen az idegen helyen. Ezt pedig remélem, értékeli.
- Gyógyítani nemes feladat, hivatás. Nem szabad foglalkozni vele, mit mondanak. Tűnsz olyannak, aki törékeny, összeesne, ha látná, én mit csinálok néhány betegen. De számítottam arra, hányni fogsz vagy elájulsz. Mégis itt vagy. – fogalmazom meg kissé kacifántosan mondandóm, miközben rutinos mozdulatokkal szedem le a falról az utolsó vérdarabokat. Máris olyan, mintha senki sem ért volna hozzá.
- Nekem azt mondták, az iskola sem végzem el. Sokszor akartak kirúgni, de végül nem tették. Visszakönyörögni sikerült magam mindig. Neked mit kérdeznek? – kérdezem tőle. Ez már évekkel ezelőtt történt, mintha egy másik élet emlékei lennének. De én attól még én maradtam.
- A rendszer ellened van. Nem akarja, láss ki belőle, így tudnak irányítani. Moszkvában például nem engedték, betegnek kényelmes legyen, nem volt cél. Sok kezelés nem volt embernek való. Itt meg mindenki finom, óvatos. Pedig van betegség, amire van már gyógymód, csak félnek tőle, mert ijesztő. – lelohad a számról a mosoly, bár nincs is feltétlenül olyan arcom, mint aki az auror parancsnokságon várja a sorsát a következő bevetésre, ahol talán meg is halhat. Az is valami.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Celestine Daugherty

Celestine Daugherty

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
nadine leopold

»
» Szomb. 18 Nov. - 21:02

Elgondolkozom a szavaidon, és már kérdeznélek is: te mit nem tudsz megoldani, mi van amit te ne lennél képes megoldani? Hiszen a jelenkorból kilépve mentettél egy majdhogynem menthetetlen életet, megtettél mindent, feláldoztad magad a gyógyítás oltárán, s ha mélyebben ismernélek, ha kérdezhetnélek, ha kitárulkoznál előttem, biztos vagyok benne, hogy elárulnád: eladtad a lelked az ördögnek, hogy másokat menthess. Ez pedig nemes gesztus, levetkőzni minden elvet, s beáldozni magad valami nagyobbnak, valami hatalmasabbnak, valami megfoghatatlanabbnak.
Elgondolkozom rajta, hogy hány éves lehetsz, hogy mennyi tapasztalat áll mögötted, s hogy tényleg eladtad-e a lelkedet. Én eladnám, hogy másoknak segíthessek, eladnám, hogy embereket menthessek, s eladnám, hogy te okíts engem, te aki ennyire tapasztalt vagy, te aki mersz mozdulni, mersz tenni. De aztán látom a szemedben, hogy a testvéred, a testvéred végett adtad el a lelkedet, s habár szeretnélek téged megsajnálni, kezemet a válladra helyezni és megszorítani, meginvitálni téged és őt a kúriába, nem teszem. Összepréselem az ajkaimat nehogy részvétet fejezzek ki irányotokba, hiszen külön kérted. Leszegezem a fejemet és a lassan tisztuló padlóra szegezem, a repedésekre, a kikopott kőre, mindenre ami különbözik tőled, ami különbözik a rólad alkotott gondolataimtól.
Aprót sóhajtok, s teszem a dolgomat, teszem a magától értetődő munkámat, a piszkos munkát amitől anyám sikítva menekül, ami miatt anyám mindig bosszúsan néz rám, mert nem nőnek való munka ez, nem ilyen nőnek való ez, mint amilyen én vagyok.
Biccentek, de hogy ítélhetném én meg, hogy mit ér a rendszer? Én csak most tanulok, s nem tehetek mást csak belenyugodva tenni a rám kiszabott feladatot: takarítani, ágytálat cserélni, bájitalt mérni, kötést cserélni, sebet tisztítani, lázat mérni, vért levenni.
Lassan de biztosan kezd visszaállni a rend, és a tisztaság.
Bátran mosolygom vissza feléd, lesütött, szerény pillantással. Sohasem adom fel, sohasem adhatom fel.
Akaratlanul jut eszembe a férjem, akit össze kellett raknom, s én helytálltam.
- Többet bírnék el, mint amennyit gondolsz rólam.. -
Többet, mint bárki gondolná. Apám meg akart törni, nem sikerült neki, a férjem pedig szinte soha sincsen idehaza, néha küld egy levelet, de alig látom. Magam vagyok, mint a legkisebb ujjam, és mindent meg kell tennem, mindent nekem kell megtennem, tartanom a hátamat ha az aurorok kopogtatnak, megbocsátani Amycusnak ha ő kopogtat, anyámmal csevegni, apámmal csöndben ülni és itt is teljesíteni.
- Tőlem? -
Fertőtlenítőt locsolok mindenfelé, s a pálcám újra cirádás mozdulatokkal vezeti a felmosórongyot.
- Hogy miért nem szülök gyereket már? Miért hagyom, hogy a sok fertőtlenítő kikezdje a kezemet, miért nem hímzek, vagy dugom a fejemet homokba? Miért nem vagyok a feleség akinek szántak.. -
Rád nézek, s megrántom a vállamat. Ez Anglia, ez az aranyvérűek sorsa: ruhákba bújni, és teázgatni, unalmas dolgokról beszélni, és szülni, szülni addig amíg a csípő még elbírja, ameddig a mell nem ereszkedik meg s a férj megkíván.
- Nem tetszik neked itt, ugye? -
A szavaid miatt kérdezem, és ezért nézek így rád, bájosan, de szomorkásan mosolyogva.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Még a halálnak is szíve van

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-