Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Fawley & Avery EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Fawley & Avery EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Fawley & Avery EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Fawley & Avery EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Fawley & Avery EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Fawley & Avery EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Fawley & Avery EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Fawley & Avery EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Fawley & Avery EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 38 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 38 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Richard Avery

Richard Avery

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Iwan Rheon

»
» Szer. 1 Nov. - 20:28
Fawley & Avery

Az ember hajlamos azt gondolni, hogy vele nem történnek rossz dolgok. Ha arról olvasunk az újságban, hogy valakit apró darabokra átkoztak éjszaka a Zsebpiszok közben néhány galleonért vagy a vérminősége miatt, akkor rosszallóan összehúzzuk a szemöldökünket, de megnyugtatjuk magunkat azzal, hogy velünk ez úgysem fog megesni. Hiszen ez mindig másokkal történik, tőlünk messze, személytelenül. Ezt egy olyan átlagos éjjelen értettem meg, amely bármikor megeshetett volna. Talán egyedül az meglepő, hogy ezelőtt nem került rá sor.
Késő volt már, Roxmorts utcáit lámpák vonták halvány fénybe, az üzletek is elcsendesedtek már, egyedül a Szárnyas Vadkan előtt dülöngélő kisebb társaság csapott hatalmas lármát. Egyedül, gyalog indultam vissza az iskolába, azon tűnődve, hogy vajon Rodynak sikerült-e megmentenie nekem valamennyit a vacsorából vagy kénytelen leszek tenni egy látogatást a konyhán. Ekkor ütötte meg a fülemet a részeg hang és az azt követő harsány nevetés: Hé, te kis buzi...
Nagyot nyeltem és leszegtem a fejem, nem ez volt az első ilyen alkalom, habár eddig még sosem maradtam egyedül, ha inzultus ért. Félresöpörtem az aggályaimat annyival, hogy Roxmorts kis falu, az emberek ismernek mindenkit, aki rendszeresen megfordul itt, ezek meg sokat ittak és csak keménykedni próbálnak. Igazán nincs mitől félnem, mondogattam magamnak, mikor megkíséreltem kikerülni őket. Minden aggodalmam ellenére sem gondoltam, hogy mikor melléjük érek, egy erős lökéstől a földön találom majd magam, valakinek a bakancsával a bordáim között.
Soha életemben nem vertek még meg ezelőtt. Kaptam néhány pofont apámtól és olykor belekeveredtem néhány gyerekes kakasviadalba a Roxfortban, de úgy igazán sosem vertek meg eddig a napig. Nem tudom, hogy a rám záporozó ütések vagy a szitkok áradata fájt jobban, nehéz az ilyesmit eldönteni, mikor az ember levegőt sem igazán tud venni és már nem képes elválasztani a buzeráns és véráruló mocsok ezernyi szinonimáját egymástól. De még ez a testi és lelki kín sem volt a félelmemhez fogható. Rettegtem a saját életem és épségem miatt és pánikoltam, hogy ugyanezt megtehetik a családommal is. Soha, egyszer sem féltem még ennyire. Én sosem voltam bátor vagy erős, aki szembenéz a veszéllyel és meg tudja védeni magát, mikor már a szavak súlya nem elég. Rodney biztosan el tudott volna bánni ezekkel az állatokkal, de én nem. És minden bizonnyal ezt ők is tudták, tökéletesen tisztában voltak vele, hogy így, csuklyájukat az arcukba csapva, vihogva fognak távozni, miután csúnyán ellátták a bajomat és otthagytak a kocsma tövében reszketve, összekuporodva.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Pént. 3 Nov. - 23:45



Avery & Fawley



Az aranyvérűségnek megszámlálhatatlan hátránya van, és ezek közül az egyik legnagyobb, hogy az embernek rendszeresen ki kell mozdulnia a többi díszpávával, sőt egyenesen tettetnie kell, hogy kedveli őket. Néha pedig bólogatnia is kell az eszement ötleteikhez, mintha ő is annyira jónak találná őket, aztán erre még rátesz egy lapáttal - mit lapáttal, talicskával -, ha ráadásul isznak is.
Most ez pontosan ez történt. Végignéztem, ahogy a "barátaim" egymás után isszák a Lángnyelv Whiskyket, de én legfeljebb ha két kortyot ittam a saját italomból; egyértelmű, milyen veszélyes ez a banda részegen, és csak hátrányom származhat abból, ha én is berúgok.
Nagyon hamar elértünk oda, hogy hatalmas hanggal szidják a sárvérűeket és a muglikat, én pedig ekkor azt tanácsoltam, talán ideje lenne távoznunk, abban reménykedve, így még legalább a többi ember estéjét megmenthetem.
Tévedtem. Ami azt illeti, ezzel követtem el a legnagyobb hibát.
Éppen biztonságos - aranyvérűbiztos - helyre próbáltam vezetni a csürhét, amikor az én és leginkább az ő szerencsétlenségére pont az utunkba került Richard Avery.
Mindenki ismeri a nevét.
Ezután azt reméltem, megelégszenek azzal, ha mindenfélének elmondják - ezen az estén rengeteget reméltem -, de persze mint mindennel ma, ezzel is ráfáztam, persze nem nekem van jogom panaszkodni, de azért örültem volna, ha nem így alakul.
Nem próbáltam megállítani őket, amikor elkezdték szarrá verni - ezt nem lehet szebben kifejezni -, de nem is vettem részt a kicsinyes szórakozásukban. Mennyi elfojtott erőszak van a legtöbb magamfajtában!
Nehéz lenne leírni, mit éreztem pontosan, ahogy végignéztem, amint Avery arca átalakult egy, a vértől szinte felismerhetetlen maszkká, ami a fájdalomtól ugyanolyan torz volt, mint a sérüléseitől. Valahol a lelkem mélyén megindult valami, talán szánalomnak lehetne nevezni, de végül is sokkal rosszabb dolgokat is végignéztem már.
Halálfaló lét, egyes szabály: amint elkezdenél érezni bármi emberit, azonnal fojtsd el, ignoráld, töröld. Egyre jobb vagyok benne, a bűntudat csak jóval a cselekedet után jön, közben néha még élvezni is tudom, ha azt képzelem, az apámmal csinálom.
De nem most. Ennek itt semmi értelme. Avery véráruló, akárcsak anyám; annyi a különbség kettejük közt, hogy Avery felvállalta.

Karom összefonom a mellkasomon, és az égre pillantok, próbálva ignorálni a tompla puffanásokat és egy-egy reccsenést, amit a mocskos buzi, kibaszott véráruló, undorító, fogyatékos geci, és hasonló szitokszavak közt is hallok, vagy legalábbis hallani vélek, mert a többiek nagyon hangosak.
Félrefordítom a fejem, nem bírom tovább nézni.
Avery már nem mozdul, de még mindig verik és rugdossák. A legrosszabb az egészben, hogy ha meghal sem lesz belőle botrány, mert ezek itt mind befolyásosak, a szüleik simán elsimítják az ügyet.
Tényleg képes lennék végignézni, ahogy valakit mugli módszerekkel gyilkolnak meg?
És ekkor bevillan a megoldás.
- Tényleg úgy akarjátok meggyilkolni őt, mintha mocskos muglik lennétek? - kérdezem gúnyosan és jó hangosan, mert tudom, hogy ez feltüzelt, részeg állapotukban is hatni fog. Ezt itt mind úgy, olyan módszerekkel nevelték, mint engem. - Apátok biztos büszke lesz rátok.
Minden lenézést a hangomba sűrítek, amit drága apámtól tanultam.
Először csak az egyik hagyja abba, de mivel a fajtámat alapvetően a csordaösztön vezérli, hamarosan mind leáll, és összeakadt szemmel, zihálva merednek rám.
- Muglinak neveztél, köcsög? - kérdezi az egyik, és éppen felém indulna, de kettő másik lefogja. Sosem mernék bántani egymást, és én beletartozom az "egymás" fogalmába.
- Nem - felelem higgadtan, és igyekszem titkolni a megvetésemet. - Ez nem méltó hozzád, Ambrose. Te tisztavérű varázsló vagy.
Egy ideig zavarodottan néz rám, de végre leesik neki. A zsebéhez kap.
- Akkor pálcával ölöm meg! - Szavai összefolynak, alig áll a lábán. Elmosolyodom, bár egy csepp őszinteség sincs benne.
- Azt hiszem, ez a dicsőség engem illet. - Előhúzom a pálcám, és végignézek a társaságon. - Van bárkinek ellenvetése?
Mindenki néma marad.
- Helyes - biccentek. - Most tűnjetek el, ezt meg bízzátok rám.
Azt később majd kimagyarázom, miért van még mindig életben, csak előbb menjenek lehetőleg minél messzebb.
Én sem tudom, miért nem tiltakoznak, de dülöngélve továbbállnak, hamarosan teljesen elhal a hangjuk, az utcára úgy borul a néma csönd, mintha burokban lennénk. Várok még pár másodpercet.
- Avery? - szólítom meg tétován, halkan, és leguggolok hozzá. Remélem, még magánál van, ha nem, nagyon súlyos a helyzet. - El kell tűnnünk innen. Érted, amit mondok?
Ismerek pár gyógyító bűbájt, de az nagyon kevés lesz ehhez. Mindenesetre elmormolok párat, hogy a sérülései legalább ne legyenek ennyire súlyosak, a többit majd megoldom mugli módszerekkel, ha találunk egy biztonságosabb helyet.
Mert Avery csak annyit követett el, mint az anyám.
A melegeket meg sosem tudtam kellőképpen elítélni, ahogy a nőket sem. Apám nem végzett elég alapos munkát.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Richard Avery

Richard Avery

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Iwan Rheon

»
» Szomb. 4 Nov. - 14:13
Fawley & Avery

A könyvekben mindig azt írják, hogy az ember szeme előtt lepereg az élete vagy fényt lát az alagút végén, mikor közeleg a vég. De tanúsíthattam, hogy ez nincs így. Minden porcikám sikítva tiltakozott az elfogadás ellen, nem voltam hajlandó beletörődni, hogy akár meg is halhatok. Mert az nem történhet meg, velem ilyen sosem történne, velem, akinek egész életében az volt a legveszélyesebb húzása, ha sapka nélkül ment ki az utcára mínusz tíz fokban. Csak a dolgok nem így működnek, manapság nem. És ha jobban belegondoltam, talán nem is éltem olyan biztonságosan, mint ahogyan én azt naivan hittem. Komolyan azt gondoltam, hogy miután kitagadtak, én majd boldogan éldegélhetek Rody oldalán, miközben vígan felneveljük Florát, és majd semmilyen attrocitás nem ér minket, amíg tucatszámra halnak a vérárulók és a muglik? Ostobaság. Azonban még ennek ellenére sem tudta az agyam elfogadni az egyre közeledő, fenyegető végességem tudatát. Nem ölnének meg pont itt, pont most... Kiderülne, Azkabanba zárnák őket... Azért az elmém valami eldugott zugában én is tökéletesen tisztában voltam vele, hogy könnyedén megúsznák. Gazdagok voltak, befolyásosak és határozottan enyhítő körülmény lett volna, hogy éppen engem rugdaltak halálra. Az olyanokat, mint én, valahogy sosem védte úgy az igazságszolgáltatás, mint másokat.
Akkor pálcával ölöm meg. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, mikor könyörögnöm kellett volna az életemért vagy utolsó erőmből szembeszállni a támadóimmal - még akkor is, ha ez már az első rúgás után is lehetetlen lett volna, esélyem sem volt ellenük. De nem tettem ilyesmit, talán a fejemet ért ütések tompítottak el, de azt gondolom, inkább továbbra is a tagadás késztetett némaságra és mozdulatlanságra. Valami teljesen abszurd módon eszembe jutott egy régi emlék, talán tíz évvel ezelőttről, de lehet még régebbről. Az Abszol úton sétáltunk Rodyval, nyár volt és eszeveszetten sütött a nap, még szinte a Fortescue-féle embertelen méretű fagyikehely ízét is fel tudtam idézni, amit előtte vettem. Egy nő haladt el mellettünk a lányával, a gyerek hat-hétéves forma lehetett és kitartóan próbálta átugrani a járda repedéseit, mintha tilos lett volna rájuk lépni. Aztán egyszer csak az anyja elkapta a karját, a szabad kezével pedig eltakarta a lány szemét. "Ne nézz oda, kicsim, nem akarom, hogy ilyet láss" - hunyorgott felénk undorodva a középkorú asszony. Akkor ez nagyon rosszul esett, napokra sikerült elrontania a hangulatomat és egyszerűen elképzelni sem tudtam, mivel érdemeltem-érdemeltük ki ezeket a kegyetlen szavakat. Most bármit megadtam volna azért, hogy ez a részeg csürhe inkább eltakarja egymás szemét ahelyett, hogy buzgón próbálják lerúgni a vesémet a helyéről.
Nem sok jutott el a tudatomig a társalgásból, igazából az is meglepett, hogy egyáltalán még magamnál voltam. Ködösen érzékeltem, hogy távoznak és már csak egy alak magasodik fölém. Talán megpróbálhatnám megvédeni magam, suhant át az agyamon, noha a legkisebb mozdulat is lehetetlennek tűnt abban a pillanatban.
Mikor kiadták az első könyvemet, Rody vigyorogva felkapta az ajándékba kiküldött példányt és végigpörgette a keménykötésű, több száz oldalas kötetet, majd nevetve annyit mondott, hogy ezzel elég odasuhintanom valakinek és máris hatékonyabb leszek önvédelem terén, mint ő valaha is volt aurorként. Hát most nem volt nálam az a könyv, viszont azért a karvalyorrú bolondért bármit megadtam volna. Önzőség volt ezt kívánnom, mert akkor ő is bajba kerülne, mégis mindennél jobban vágytam rá, hogy itt legyen velem és megvédjen. Ő biztosan képes lett volna rá.
Erőtlenül kinyitottam a szemem, ekkor láttam meg a mellettem guggoló alakot. Pálca volt a kezében, már-már beletörődve vártam egy főbenjáró átkot vagy valami hasonlóan fájdalmas halálnemet, de semmi ilyesmi nem történt. Helyette mintha könnyebbé vált volna a levegővétel és kevésbé tompán érzékeltem volna a környezetemet.
- Hagyj békén... - Mondhatni nevetséges módon most támadt bennem először kényszer az ellenkezésre. Eddig nem sokat tettem azon kívül, hogy próbáltam védeni a fejemet a rúgásoktól, most viszont, hogy kettesben maradtam a fiatal férfivel, menekülni akartam. Kár, hogy segítség nélkül erre esélyem sem volt.  - Ezt... ezt még ti sem ússzátok meg, ha megölsz... Nem fogom elmondani az auroroknak, csak hagyj életben...

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Fawley & Avery

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Remy Fawley
» Lilian Fawley
» B!tch please Mr. Avery...
» Preston Fawley
» Jones & Fawley

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-