Ünnepélyesen esküszöm
hogy rosszban sántikálok



Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. Sötét van. És egyre többször tűnik fel még azoknak az embereknek is, hogy nincsen minden rendben, akik nem érzékelik a mágusvilág történéseit. Az emberek eltűnnek, a házak fölött pedig vagy a Sötét Jegy lebeg, vagy nincsenek már házak. Nem bízhatsz senkiben. De ma boldog is lehetsz. Ma harcolhatsz is. Talán maradt még remény. Talán mélyre kell ásni érte, talán olyan emberekben találod meg, akikben azt hitted, hogy kihunyt a remény minden szikrája. Új szövetségeket köthetsz, új Rend születhet. Nincs még vége. Nem ma jött el az utolsó napfelkelte. Mert az öröm segít azokon, akik megérdemlik, még akkor is, ha teljes a sötétség; mert a sötétséget elűzi a fény. Az új Rend. Az iskola, ahonnan kikerülhetnek azok az ifjak, akik megváltoztathatják a történéseket így, vagy úgy.
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai


Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Merengõ
legfrissebb történések

» A Mágiaügyi Miniszter, Harold Minchum elesett! Köszöntsétek új miniszterünket Barty Crouch Sr. -t!
• • • • • • • • • • • •

» A Szent Mungó halálfalói fennhatóság alatt áll! Ez kihatással van a továbbképzésen tanulókra, az ottani betegekre! Gondold meg kétszer, belépsz e az ajtaján!
• • • • • • • • • • • •

» Szörnyű támadás az Abszol úton! Hogyan kezdjék békességben így a tanévet a diákok, ha már bevásárolni sem tudtak?
• • • • • • • • • • • •

» Tovább olvasok


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Under the creepy moon
Today at 11:21
• • • • • • • • • • • • • •
Augusta Quinlan
Lángnyelv ' n Acpirító
Yesterday at 23:04
• • • • • • • • • • • • • •
Merel Everfen
Avatar foglaló
Yesterday at 22:59
• • • • • • • • • • • • • •
Nils Rowle
To Russia with love
Yesterday at 22:48
• • • • • • • • • • • • • •
Nils Rowle
Professzorok és Prefektusok
Yesterday at 19:38
• • • • • • • • • • • • • •
Septimus Blynberch
Shane & Doris - I don't need for your help...
Yesterday at 19:33
• • • • • • • • • • • • • •
Shane Zabini
Apa & Fia
Yesterday at 19:18
• • • • • • • • • • • • • •
Shane Zabini
Septimus Blynberch
Yesterday at 18:46
• • • • • • • • • • • • • •
Robert Blynberch
Shane & Doris
Yesterday at 18:23
• • • • • • • • • • • • • •
Shane Zabini
Antigone Macnair
Yesterday at 16:48
• • • • • • • • • • • • • •
Antigone Macnair
A hónap írói
a hónap posztolói
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
törvényen kívüliek:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
ÖSSZESEN:
51
15
4
6
6
5
25
16
1
3
5
6
143
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.


Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Minisztérium
Az állam én vagyok
▽ Hozzászólások :
11
Értékelés :
1

»
» Kedd 7 Nov. - 23:28

Bartemius Crouch

Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!


Becenév:

barty

Kor:

42

Származás:

aranyvér

Lojalitás:

saját jogán oldal lehetne

Képesség:



Csoport:

mágiahasználók

Play by:

christoph waltz

Karakter típus:

mindhárom





Huszonháromezer érintésnyom a hatalmas, aranykeretű tükrön, ami a padláson áll: állítólag az összes családfő arcképe képviselteti benne magát:ötvenkettő szakállat visel, tizenhárom arcát zordítja égésnyom vagy más harci sérülés, kettő félig van, egyikük még hasonlít is rá. Szőkék, erőtől duzzadóak, mint egy ifjú isten, képtárukban egyforma lándzsatekintetek és jéghideg vonások között az emberség már nem fér el, nem jut helyhez. Köztük az apja, annak apja, nagyapja, dédapja, ükapja, szépapja: bajuszok, alattuk még megmozduló ajkak kívánkoznak megszólalni, megosztani az évszázados bölcsességeket, mind egy-egy lámpás a maga korszakában, dohos, faillatú, tekintetük belefúródik, mellettük szellemlényként, valami tündérként felsejlik  egy-egy asszony: hetvenhét göndör fürtű fej, nyakon az aranylánc, hozzáfonódva a férjhez, ötvenmosolyog, mert tudja, mit ér, mind engedelmes, mind érzi a határait - huszonnyolc nyakíve simul a kerethez, lényegtelenül, csak markaként a nagyságnak, amibe maga a nagyság már épp természeténél fogva nem férhet bele: öt hasonlít rá, ennyiben látja magát. De tulajdonképpen miért érdekelné, akárhányan voltak?
Ők csak tükörképei az ő belőlük táplálkozó arcának, amely önmagára mosolyog. Megteremtette őket a jelenlétével, de azok azt hiszik, értelmezhetőek rajta kívül..

Harminckét másodperc: egy átlagos auror reakcióideje a főbenjáró átkok gyakorlott használata előtt - az övé ennek a fele, pontosan annyi, hogy kiadja rájuk az engedélyét. Kétszázhárom nyelven lett volna képes rá, de az sem okozott volna nagyobb örömöt, mint hatásai: kétszáznégy halt bele egyetlen nyikkanás nélkül, és ő iktatott, aláírt, és elégedett.
Tizenhárom közös vacsora a fiúval - nem azzal, amelyiket a felesége olyan esdeklőn említett újra meg újra, mintha nem azt tudná legnagyobb erényének, hogy tőle van - a választott fiúval, kilenc kitüntetés, hat interjú, és öt másodperc: ennyi idő alatt ölt a nevében. Büszkébb már nem is lehetne.
Két pohár drága alkohol, mikor egyedül idézi fel ezeket a perceket:elképzelhetetlenül sok gratuláció, köszönés, kézszorítás tartozik hozzá, köztük egykori apja és anyja.. de nem értük tette, nem kötelességből, még csak szociopátiából sem, de hogy ne érezte volna magát kompetensnek, hogy ne lett volna részeg az érzéstől, a kardjától, amely jelképesen, de halálosan csapott közéjük? Emellé nem fért el semmi más, az alkotás lett az élete, a vérvonal benne fut össze, és majd ha úgy kell lennie, vele is száll a sírba: betöri majd azt a tükröt, felgyújtja a házat, és elfelejtik a nevüket.. Mert ő így akarja, legyen vele vége.
Minden korszak a Király halálával ér véget, soha nem korábban.. és soha nem később.



A férfi egyszer nyitja ki a szemét: mellkas emelkedik, pulzus gyorsul, ujjak mozdulnak, takaró félre, A Férfi feláll, derékfájása emlékezeti a kötelességeire - mert a teste nem arra való, hogy élvezetet leljen, A Férfi teste eszköz, amellyel megteremti az élvezetet - megdörzsöli állát, a tükör elé lép, megáll: ő minden Férfi, aki a nagy nap előtt áll, az alkotó Férfi nem önmaga, hanem az összes. Minden, ha úgy tetszik: Ő az összes szerep, amelyet gyerekként magának elképzelt egykeként, mert Ő volt egyedül, minden az Övé lehetett: az anyja suttogó karja, nevetése, az apja elnéző szigora, vágya arra, hogy benne szülessen újjá - Ő volt a remény, az út a jövőbe, a soha meg ne ismételhető, a zseni, az egyetlen Fiú, hogyan is lehetne, hogy valamit nem kap meg, hogyan is lehetne, hogy ne szülessen egy zsarnok kézmozdulatával, hogyan is ne törhetne be bármely koponyát, hogy elvegye és kiszívja belőle azt, ami JÁR, ami NEKI JÁR, mert ki másnak, ha nem NEKI, a báránynak, a csodagyereknek, a mindig kiválónak, az udvariasnak, a drámákból fejből idézőnek, a remek táncosnak, a humorosnak, a csapatjátékosnak, a feddhetetlennek, a jó modellnek, a csapatkapitánynak..


A csapatkapitánynak igent mondani nem kötelesség: A Nőnek nem volt az, szerette volna talán, ha észreveszi, milyen csinos a púderszín pulóvere, az ő kedvéért vette fel, tudta és sejtette, hogy ez örömet okoz majd mindkettőjüknek, titkos kis simogatást a lelkében, hogy elismerik, ő pedig szerethet, ha úgy adódik, megbocsájthat, lehet edény és simogató mosoly, és lesz majd oltárhoz kísért látomás, hevesen csókolt ajak, az íróasztalra fektetett kéjnő, mert a szerepe sosem csak a feleségé, sosem csak szépség és báj - durvaság is, birtoktárgy is, amikor a combjába markolnak, és felsikolt, részben gyönyör csak, részben valami emberi sikolt benne, hogy ne bántsák, tartsák tiszteletben, de ki hallaná.. ki hallaná A Férfin kívül?
Szőke haja a kihűlő párnát koronázza, ahogy utána pillant, és annyi év után is érzi, hogy viszi magával a szívét, meg minden mást is, amit odaadott, de ami csak alig-alig volt elég. A fiú például.. a fiút nem is szereti.
Becsukja a szemét, és arra gondol, vajon létezik-e egyáltalán igazán A Férfi nélkül? Anya lett, de feleség maradt mindenekelőtt: mellét nem a fia birtokolta az első perceiben sem, az összes gyengédség, hajat fésülgető, dajkáló figyelem A Férfié, mintha a tekintete még mindig vonszolná, aztán rácsok mögé zárná: ha elengedsz, magadat engeded oda, ugye nem akarsz egy slampos takarítónő lenni? Ugye nem akarod azt mondani, hogy őt jobban szereted, mint engem?
Én vagyok a te urad és parancsolód - a szemére teszi a kezét.


A szemére teszi a kezét: volt ő már minden szerep, a több száz beszélt nyelv között mindig lehetett újabb, és ki tiltaná meg az újabbakat? Háborúba megy most, talárja lobog majd mögötte, és elvárja, hogy hősként ünnepelje, amikor hazaér: na nem nyíltan, soha nem nyíltan, az nem illik hozzájuk, nincs rá szükség. De A Férfi harcos, A Férfi maga Isten.
A Férfi a bírájuk, csattan a kalapács, és ő egyetlen mozdulattal takarítja ki a liberális mocskot a tárgyalóból: nem kell felemelnie a hangját, anélkül is isszák minden szavát - álljon hát mögötte hátországként A Nő, de semmi több. Akarta azt a fiút, még azzal is a kedvében akart járni, hogy róla nevezte el, mintha Őt megismételni kellene, vagy egyáltalán lehetne: állt, kezében az újszülöttel, és tudta, hogy Apa nem lesz. Ő alkotó volt, az alkotó Férfi, nem volt szüksége arra, hogy önmagán kívül értelmezze magát, hogy egy gyerekben akarja fellelni élete legnagyobb művét, hogy továbbvigyék örökségét, hogy legyen majd, aki élete delén túl vonásaival kérkedve emlékeztetni az egykori dicsőségre.. utálta az arcára kiülő őszinte csodálatot, az újszülöttek világra való rácsodálkozását, szeretetéhségét, és visszaadta A Nőnek. Neki volt rá szüksége, az Ő műve ennél nagyobb volt, meghagyta neki, jusson valami apró teremtés a szegény teremtésnek - aztán ledöntötte a kiságy mellé, és a síró csecsemő mellett tette magáévá, mert nem lophatja el tőle a szeretőt, azt a csábító ajkat, az altatókat, az ölet, kart, testet, ami hozzá tartozott..



Ami hozzá tartozott, többé nem vált külön: ül a szalonban, hideg van, de volt már vér és könnyek is - most még csönd is jutott mellé, sötét gondolatok simogatása az Övé helyett. Hogy ne hódolt volna ő is be, hogyan mondhatta volna neki, hogy szeresse azt is, ami belőle született, ne más fiát tekintse elsőszülöttnek, és most könyörögjön irgalomért a második-első számára...?
Büszke rá, hiszen értük dolgozik: A Férfi erős vár, még ha kint is lebeg a hideg semmiben, és otthonra vágyik, még mindig rá vágyik, a szeretetére, megbocsájtására, a testére, figyelmére, minden egyes lélegzetvételére, véletlenül se jusson a fiúnak, soha ne a fiúnak..
Becsukja a szemét, könnycsepp gördül le. Mit tettem, mit tehettem volna.. odaadtam, odaadtam az imádatért cserébe. Sosem bocsájtom meg magamnak.. de soha nem bocsájtom meg neki sem! Felpattan, dühös léptei az ajtóig vezetnek, nyílik a bejárat, megcsapja arcát a kinti frissesség..
És ott marad, ahogy évek óta ott volt. Mi lenne Ő, mi lenne A Nő, ha nem otthon...? És megbocsájt.. és szeret tovább.
Holnapig! Nem tovább.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
412
Értékelés :
0
▽ Avatar :
Daria Sidorchuk

»
» Szer. 8 Nov. - 18:11


Gratulálunk, elfogadva!

Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk.


A Férfi,

milyen elfogadószöveget kívánhat A Férfi? Mit írjak, mit írhatnék, azon kívül, hogy életem egyik legmeghatározóbb írását olvastam itt, tegnap éjszaka, egy - legyünk őszinték - globálisan jelentéktelen helyen, amit mégis gazdaggá tesz a számtalan remek ötlet, az egymásba fonódó sorsok kuszasága, van ennek egy romantikája. Van szépsége.
De A Férfi, aki éppenséggel Király, aki Csapatkapitány, aki Bíró, és nem, bár utaltál rá, kicsit sem hasonlít a Bárányra, aki elnémul nyírója előtt. Nem, A Férfi évezredek alatt született, formálta egy láthatatlan kohó, és most itt van, milyen mulatságos, hogy a te tolladból, és Christoph arcával, aki nem egyszerűen megfelelő, nem egyszerűen elmegy, hanem megágyaz mindannak a beláthatatlan mélységnek, ami a mi Bartynkban tátong. Aki oda lezuhan, nem mondja többé, hogy "élek". Ez biztos.
Ráz tőle a hideg, olyan tökéletes. És irigy vagyok, mert a fene egyen meg, hogy ilyet írsz, hogy nem nekem jutott eszembe - és hálás vagyok, mert olvashatom, mert újra és újra elmerülhetek, ezúttal ebben a könyörtelen emberben, az egyenes háttal szignózott rendeletek, kivégzési parancsok szerzőjében. Akinek a kezét hidegnek képzelem, aki világot épít, mert ő az Alkotó Férfi, az Alkotó Isten. Csupa impulzív tökéletlenség, erő, vér, csupa határozott kézszorítás, egy belül lángoló ház. Őrület díszkötésben. Alig várom, hogy lássam alkotni, elvenni, uralkodni. Holnapig? Nem tovább?





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Te tetted ezt, Király!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Volangaard - Királyi csarnok
» [Küldetés] Az elf királynő
» Katanowa Kiro
» Ötlettár a játékosoknak!
» Királyságok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Alkoss karaktert! :: Elfogadott életrajzok :: Mágiahasználók-