» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
74
19
13
20
13
10
23
11
1
5
5
5
27
226
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans

FRPG.hu toplista
Friss posztok
pergamentekercseink

Magasröptű beszélgetés...
Today at 21:42
• • • • • • • • • • • • • •
Angus Belby
'Cause my boss said...
Today at 18:32
• • • • • • • • • • • • • •
Agatha V. Greewy
stars cannot shine without darkness
Today at 17:49
• • • • • • • • • • • • • •
Sylvester Brysen
Nem igaz George?
Today at 16:01
• • • • • • • • • • • • • •
George Shacklebolt
Homecoming
Today at 15:49
• • • • • • • • • • • • • •
Richard Avery
Vattacukor
Today at 14:57
• • • • • • • • • • • • • •
Richard Avery
I'm gonna party like it's my civil right
Today at 14:14
• • • • • • • • • • • • • •
Myron Wagtail
Avatar foglaló
Today at 0:17
• • • • • • • • • • • • • •
Beatrice Bell
Beatrice Bell
Yesterday at 23:58
• • • • • • • • • • • • • •
Beatrice Bell
that bridge is on fire
Yesterday at 21:49
• • • • • • • • • • • • • •
Theia Belby
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
38
▽ Reagok :
25
▽ Avatar :
Vincent Gallo



»
» Szer. 8 Nov. - 23:48

I’m half way to my knees

Magamba fojtom a lélegzetemet, hagyom, hogy frissen serkent szakállamra dér telepedjen. Körülöttünk csak a süket csend, a kegyetlen fogcsikorgató orosz tél. Merően bámulom a célpontot, az meg visszanéz rám és tekintetünk összefonódik. A pillanat törtrészéig csak ketten vagyunk, nem létezik semmi más. A szélcsend idején is nyikorgó fák, amiket a hó lehúzott és megtört, a mellettem csendben figyelő alak, mind bizonytalan homályba borulnak. Aztán mire felfogja, hogy mi történik, már dörren is a lövés. A puska, amit a dédapám még a Napóleon elleni háborúban kapott, amikor még azt hittük, hogy bármi közünk is van a muglikhoz. De azok az idők másak voltak, akkor még valami szánalmas hűséggel viseltettünk a Cár és az egész holdudvara iránt. Valahogy éreztük, hogy ha nagyon távolról is, de közülünk valók, nem úgy mint ezek a hitvány, proletár vörösek, akik még azt sem érdemlik meg, hogy a lábuk elé köpjek, vagy beléjük töröljem a csizmámat, pedig pontosan ezt tettem azzal a már félig halálra kínzott muglival a minap. Romochka nyilván adta alám a lovat, és a megfelelő mennyiségű családi szignóval ellátott vodkát. Fiatalabb nálam, felnéz rám valamiért, a kutya sem érti, pedig nem is akartam lenyűgözni, csak abból a redves csúszómászóból próbáltam kiátkozni azt a gőgöt, ami a muglik sajátja, amit Nyina óta tudok, hogy milyen kegyetlen és alattomos. Nem, Romochkát nem akartam lenyűgözni, ellentétben a lánnyal, aki hatalmas kötött sálját az arca köré tekerte, éppen csak az orra, a szeme és a homloka látszik ki, de így is éppen elégtétel, ahogy összerezzen a lövés hangjától, egészen megroggyan a lába, mint a szarvasé, csak aztán a végső, döntő pillanatban mégis az esik össze.
Forró, párás lehelletét dühösen prüszköli, feszülnek az izmok, rángatózik a nyaka, a lábak széttárulnak valami egészen valószerűtlen pózba, és vergődik istentelenül. Ha csak magam vagyok, egyből halálos lövést mérek rá, túpontosan célzok, de most akartam, hogy Olga lássa. Hogy lássa a saját szemével, hogy honnét jön a pihe puha meleg ágyelője, amire fázós lábait melengeti a hideg estéken, hogy honnan kerül a vadkan a hatalmas agyarral a kandalló fölé, a fogas, amire a ruháit akasztja, a toalett szekrény tükrének kerete, ahol egyre többet figyeli magát meztelenül, ő is meglepődve, hogy mennyire megváltozott a teste, de egyáltalán nem akkora elégtétellel, mint én.
Visszafordulok a vergődő állathoz, vállamra veszem a puskát, és ezúttal pontosan célzok, úgy ontom ki az életét. És végre kifújom a levegőt, mellkasom most hullámzik, lüktet az ér a nyakamon, mindjárt szétfeszít. – Nyugodtan menj közelebb, Olga, már nem fog többé mozdulni – tekintetemmel meglepő gyengédséggel simítok végig a testén, kezemmel hátraseperek egy kósza hajtincset az arcából, aztán a bőrkesztyűs kezemmel két tenyerem közé veszem az arcát és lehajolok hozzá. – De anyánknak egy szót se – bizalmas hangom, félrehúzom a sálat, és mutató ujjamat a szája elé emelem. Persze nagyon is jól tudja, hogy mik az átkozott szabályok ebben a házban. Az öregasszony szabályai, amelyekkel Olgát rabként tartja a ház fogságában. A szabályok, amiket lábbal tiporok a sárba, amikor csak tehetem, de nyíltan soha nem mertem ellent mondani.
Am I too close for comfort?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Kvibli
Varázstalanul a varázsvilágban
▽ Hozzászólások :
30
▽ Reagok :
22



»
» Pént. 17 Nov. - 14:26

Fázósan rezzenek össze ahogy a szél a hosszú szőrmekabát alá osonva kúszik egyre feljebb és feljebb a harisnyás lábamon, s ott bent a melegségben illetlenül libbenti meg a szoknyámat. A fogaim egy pillanatra összekoccannak, s én már úgy nyafognék feléd, neked, úgy fonnám az ujjaimat a karod köré s vonnálak magammal be a kastélyba, be a hideg falak közé, a kandalló elé ahol addig ülnék nagykabátban míg a fürdővíz el nem készül ahova aztán szaladnék, s tudom te jönnél utánam, az ajtóban állnál meg onnan néznél engem míg vetkőzöm, aztán beóvakodnál és a kádhoz lépkednél a szemed pedig enné a habokat amik játékosan takargatnak majd pedig benyúlnál a vízbe vagy mellém másznál ahogy mindig is szoktál s játékra invitálnál: a kettőnk játékára ami titkos és bensőséges, és játék, hiába nyögsz fel, hiába rezzen össze a testem, játék az de furcsa, családi játék amit apám nem űz, csak te, te kedvesen, egészen szeretetteljesen, s én szeretem, szeretem a játékot veled.
De olyan magabiztosan állsz a kavargó hópihékben, olyan erő sugárzik belőled, hogy én félek neked szólni, félek kirángatni téged ebből a nyugodtságból, hiszen ezt nekem adod, csak nekem, és te vagy az egyetlen aki ilyen velem: játékos és kedves. Így hát habár hátrapillantok a kastélyra vágyakozva, nem szólok egy szót sem, csak ijedten rezzenek össze mikor hangosan dördül el a puska kezedben. Istent játszol, én pedig riadtan kapom feléd a fejemet, majd az állat felé aki fájdalmasan vonaglik a seb miatt, a hóba bukik és szenved, de tehetetlen. Magamra emlékeztet, s ettől csak még fájdalmasabb a szenvedése.
Újabb dördülés és a kemény szűz hó vörössé színeződik az állat forró vérétől. Egyszerre gyönyörű és visszataszító a gőzölgő test látványa, de látom rajtad, hogy neked is úgy tetszik, mint énnekem, falod a szemeddel.
Félénken követem a mozdulataid, s én úgy szeretnék most hozzád simulni testvérbátyám, bebújni a kabátod alá.
Szeretném megsimogatni a frissen serkent arcszőrzeted amiről tudom, hogy olyan kedvesen szúr majd a játékunk során, de annyira otthoni, annyira felüdülés.
- Most mi lesz majd vele? -
Kipillantok mellőled. el az állat felé, majd vissza rád, mikor az arcomat a kezed érinti.
Elmosolyodom büszkén és bizalmasan, hiszen a cinkostársad lehetek.
- A kettőnk titka marad, ígérem! -
Suttogom feléd és újra elmosolyodva, megbátorodva szavaid által, hogy ez a miénk a közös titkunk. Ellépek mellőled és óvatos léptekkel - még így is ropog a hó a lábam alatt - indulok az állathoz s mellé térdelve, a kesztyűm lehúzva, szinte félve érintem a még meleg testet, ujjaim a szőrt simítják félve, mintha fájhatna neki még bármi ezen a világon, utána a kezemet pedig  a még mindig serkenő vérhez csúsztatom,hagyom hogy ujjhegyemre folyjon. Forró, annyira életerősen forró, felmelegít s valami  egészen furcsa érzéssel tölt el. Mintha érthetetlen, elfogadhatatlan dolgot követnék el.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
38
▽ Reagok :
25
▽ Avatar :
Vincent Gallo



»
» Vas. 28 Jan. - 12:43

I’m half way to my knees

Szánalmas, de szinte szomjazom az elismerő tekintetére, mintha folyamatos visszaigazolást várnék tőle, pedig nem több egy kislánynál, aki tulajdonképpen sem képességeiben sem külcsínra nem sokban különbözik más korabeli lányoknál. Persze sohasem tudhatjuk ezt igazán, sohasem mérheti magát másokhoz, hiszen szinte a létezéséről sem tud senki. Hogy Vladimir Brosnhteinnek lenne egy harmadik gyereke? Ugyan, biztos összekeveri valakivel. Minden bizonnyal Rodjara gondol. Igen, szőrnyű tragédia, szerencsétlen baleset, a sárgaláz vitte el, és még véletlenül sem a mániákus depresszió hajította ki azon az átkozott ablakon.  
A tiszta vérvonal tulajdonképpen sohasem volt patyolat, mintha a kígyó a saját farkába harapna. Nem volt szükségünk senkire, hogy megmételyezzék és bemocskolják a nevet, bemocskolta az önmagát.
Nem csoda, ha Olga nem érti, ugyan miért lenne sokkal súlyosabb bűn az övé, mint az összes többi, amit ez a család őriz. Azt sem tudja, mi az a bűn, és éppen ez az őszinte naivság és ártatlanság, ez teszi olyan vonzóvá, olyan kérlelhetetlenül előrevalóbbnál mindenki másnál a szememben. Ezért érzem, hogy az izmaim fájdalmasan megfeszülnek és aztán csak akkor ernyednek el, amikor látom a szemében azt a mohó kíváncsiságot, ahogy leküzdi ellenséges érzelmeit, és közelebb megy a meleg, gőzőlgő testhez. Nem azért, mert én mondtam neki, hanem mert tényleg őszinte kíváncsiság hajtja előre. Ha egyszer elengednénk a kezét és véletlenül nyitva hagynánk az ajtót, tudom, soha többé nem jönne vissza.  
- Hogy mi lesz vele? Azt majd te döntöd el – jelentőségteljes pillantást vetek rá, eddig szinte sziklamerev arcomon most felbukkan egy félmosoly – Szeretnél egy szép pár cipőt? Egy új táskát? Vagy egy korcsolyát? – hangomban nincs semmi rendkívüli, mintha csak ártatlan tippeket adnék, és szavaim nem újabb lázadásra szítanák, alig lehet kiérezni belőle a gyermeki engedetlenséget. Tizennégy végtelen hossszú telet élt meg Olga ezen  a világon, néha ki is merészkedhetett a ház köré, figyelhette Romochka önfeledt kacagását, az izgatott készülődést, a sűrgés forgást, valahányszor a falu szélén lévő tóra indultunk. És hiába próbáltam elmesélni neki, milyen érzés, nem hiszem, hogy valaha is igazán értette volna, szóval már rég elhatároztam, hogy inkább megmutatom, akkor is, ha a hárpia anyámmal kell birokra kelnem.
Mohón követem, ahogy ujjai beleszántanak a szőrbe, aztán ahogy vértől lucskos kezén megcsillan a fény. Hipnotizál a látvány, le kell guggolnom, hogy meg ne tántorodjak.
- Tetszik, amit látsz, Olga? Látod, ennyi a hatalmunk az élet felett, ha fegyvert kapunk a kezünkbe.
Finoman szólva önkielégítek erre az érzésre. Megszállotja vagyok, amióta csak először éreztem, úgyhogy az odaadásom valahogy érthető.
Lehúzom én is a kesztyűmet és megragadom vértől ragacsos ujjait, összekenve az enyéimet is, bemocskolva a kezet, amit másért sosem lennék hajlandó bemocskolni. Úgy tapad hozzám, mint Olga lábai közül először kiserkenő vér. Ez is valami pecsét kettőnk között. Mintha a természet próbálna minduntalan revansot venni, szembeköpni a társadalom által eszkábált nevetséges törvényeket.
- Hunyd le a szemed – utasítom és érzem, hogy a keze remeg, de nem félelem ez, hanem ugyanolyan izgatott remegés, mint amit én érzek minduntalan, amikor egy a lelkét kilehelő állat fölé magasodok. Kezét újfent az állat testére borítom, és vezetem magabiztosan, és ő tudja, hogy mindig megéri követni a mozdulataimat, hogy nem tanítok rossz dolgokat. Fel egészen a szíve tájékáig, amikor már azt hinnéd, nincs benne élet, a dobogás még alig érezhetően, de ott van, pulzál az ujjaid között finoman.
- Milyen érzés? Mintha a kezedben tartanád az életét? Anyánk minduntalan érzi ezt a diadalt. Valahányszor próbálja igába hajtani a fejünket, valahányszor ránk parancsol és irányítani akarja az életünket. Ez tartja életben, ebből merít erőt.
Hatásszünetet tartok, most olyan elszántan nézek rá, várva, hogy végre kinyissa a szemét.
-  Éppen ezért nem szabad hagynunk, Olga. Komolyan a földön fekvő, vérző szarvas akarsz lenni, aki az utolsókat rúgja?
Am I too close for comfort?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Kvibli
Varázstalanul a varázsvilágban
▽ Hozzászólások :
30
▽ Reagok :
22



»
» Szer. 31 Jan. - 13:11

A mellkasom beleremeg a vágyba, hiszen kecsegtetsz valamivel, valamivel ami nekem mindig is tilos volt. Sohasem mehettem messzebb a kastélynál pár száz méternél, és azt is csak akkor ha valaki megszánt, s kijött velem, hogy egy kicsit lássam a világot. Ezért mindig is elkápráztatott, mindig is csodának tartottam mindent ami a kastélyon kívül, mindent csodáltam: a fákat ahogy meghajlanak a szél miatt, a hópelyheket amit felkavar a vihar, a befagyott folyót ami néha rian, de mindig is irigykedtem a fiúkra, akik úgy járhattak és kelhettek ki-be a kastélyból, mintha isten adta joguk lenne bármihez is, s kérdés nélkül, csak felvették a szőrmét, csak kinyitották az ajtót és soha senki nem pofozta fel őket ezért, soha senki nem kezdett üvöltözni, nem markolt a hajukba, s nem rángatta őket vissza a szobába.
Az ablakból mindig néztem őket ahogy nagy köröket tettek a befagyott folyón, ahogy ugráltak, s siklottak, mintha ez mind olyan egyszerű lenne.
Megremeg az ajkam a vágytól, hogy végre tehessek valamit, a szemem felcsillan, s olyan nagy szemekkel nézek rád, mintha a világot nyitnád meg előttem, s ezt is csinálod.
- Tényleg? Szabad? -
Olyan bizalmasan bújok hozzád, olyan kérlelve pislogok fel rád, hogy esélyed se legyen visszavonni a szavaidat.
Már nem is fázok, már nem ráz a hideg, már nem is akarok visszamenni és egy forró dézsában áztatni magamat. Itt akarok maradni, itt akarok maradni örökre. Itt a szarvas mellett guggolva, a kezemet a bundájában nyugtatva, s érezni a te kezedet ahogy az enyémet markolja.
Ismerős az érzés, mindig is ismerős volt, s a tiedtől sohasem idegenkedtem, nem úgy mint amikor apánk törte be a szoba ajtaját, s nem érdekelte ha betegséget mímeltem.
- Tetszik, de.. sajnálom. -
Nézem a szarvast majd rád emelem a tekintetemet és a szavaidat hallgatom. Lesütöm a pillantásomat, mintha most épp korholnál valamiért és rád sem merek nézni, inkább csak a csorgó vért nézem, s ujjaim alatt a lüktető szívet tapintom.
A fejemet közelebb hajtom, le egészen oda ahol a szíve ver, lassú, haldokló ütemet, s a fülem a bundának nyomom, lehunyom a szememet s hallgatom amíg még dobog, hogy az utolsónál az enyém is nagyot dobbanjon és egy könnycsepp csorogjon végig az arcomon a szavaid miatt.
- Timur.. ne.. -
Susogok, mintha most is attól félnék, hogy anyánk meghall minket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
38
▽ Reagok :
25
▽ Avatar :
Vincent Gallo



»
» Vas. 11 Márc. - 0:57

I’m half way to my knees

Olyan az egész, mint egy jól megrendezett színjáték. Minden mozdulatom, minden szavam közönségért kiált és vitathatatlan, Olga a leghűségesebb nézőm. Valósággal csüng a szavaimon, ahogy senki rajta kívül, még Romochka sem, és amikor hozzám bújik, szinte érezni vélm a testéből áradó meleget, pedig mindaketten vastag, bélelt bundakabátot viselünk. Igyekszem kinyújtani a pillanatot és magamhoz ölelni. Apám szerint ez a gyengeség jele, ha behódolunk a nőknek és túlságosan a kedvükre akarunk tenni. De engem nem érdekel az apám. Jelentéktelen figura, egy nagy név örököse, de ezenkívül semmi rendkívüli nincs benne.
- Szabad. Azt kérhetsz, amit csak szeretnél – a hangom már szinte búgó és annyira szeretetteljes. Senki más nem hallhatja ezt, csakis ő.
- Nem kell sajnálnod, ez csak egy állat, ami volt olyan ostoba, hogy hagyta magát leteríteni -  hangom most már keményebb, irigykedve nézem az elterült vadat, és valósággal mardos a féltékenység. Azt akarom, hogy Olga végtelen szeretetéből csak nekem legyen jussom. Meg akarok benne mártózni, sőt, elmerülni, mint egy dézsa forró vízben, ahol csak mi vagyunk ketten, senki sem zavar. Nincsenek ott ostoba állatok, akik elterelik a figyelmét rólam. De ez most hiábavaló óhaj, mert el is távolodik tőlem és fejét a szarvas szívére hajtja. Szőke hajtincsei szétterülnek, ahogy ráhajtja a fejét és én nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Véres kezemmel beletúrok a hajába, simogatom a tincseket egyenként, aztán egyet az ujjam köré tekerek. Aztán ujjaim az arca felé indulnak és letörölik a kibuggyanó könnycseppet. A féltékenység most már valósággal forrong bennem, felizzó parázs minden egyes lélegzetvétel.  
És egy pillanatra megbánom kegyetlen szavaimat, mégsem kérek bocsánatot, inkább rákontrázok, addig ütöm a vasat, amíg meleg.
- Figyelj, Olga, az nem segít, ha behunyod a szemed. Attól még minden ugyanolyan marad. Nem menkülhetsz, csak ha két lábra állsz, kihúzod magad és szembenézel vele. Én ott leszek majd, és nem engedem, hogy baj történjen. Megmondjuk anyánknak, hoyg nem tarthat téged bezárva – a türelmem véges, de a hangom nem árulkodik róla, csak megremegő kezem, ahogy felemlem a halott tetemről  és magamhoz húzom.
- Csss... ne sírj. Csak a buta kislányok sírnak – úgy suttogok a fülébe, mintha altatót dúdolnék.
Am I too close for comfort?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Kvibli
Varázstalanul a varázsvilágban
▽ Hozzászólások :
30
▽ Reagok :
22



»
» Csüt. 22 Márc. - 10:36

Így a szarvason fekve, az ujjaimat a puha bundába fúrva is téged nézlek,  mintha nem láthatnálak elégszer, mintha nem minden nap ugyan ezeket a vonásokat pillanthatnám meg rajtad, s bámullak, nem is bámullak csodállak, csodálom a szeretete amit tőled kapok, beleborzongok az érintésedbe, s tudhatod, tudnod kell, hogy imádom amikor a hajamat érinted, hogy bele tudnék aludni, hogy egész nap el tudnám ezt élvezni, hogyha lehetne most azt kérném, menjünk be a szobámba, vagy inkább a tiedbe, az mindig is jobban tetszett, ott mindig is te voltál jelen, és éreztem az illatodat hogyha csak az ajtóban álltam is meg, s odafönt az ágyba fekve simogasd a hajamat, hadd aludjak el így, hadd élvezhessem a szeretetedet. Mindenképpen ezt szeretném kérni, de látom rajtad, hogy most ilyet nem kérhetek.
- Táskát szeretnék. -
Úgy vallom be neked, mintha ez egy nagyon is féltve őrzött titok lenne, s talán az is, az én titkom, mert mindig csak tőled kapok valamit, s ha megkapom azt mindig is nagy becsben tartom.
Lebiggyesztem az ajkaimat, hát miért nem sajnálhatom? Ez egy állat, szinte olyan, mint én: tehetetlen a nagyobb akaratok ellen, s kényünkre-kedvünkre azt  teszünk vele amit csak akarunk. Nézd csak meg, te is lelőtted, pedig ő aztán semmiről sem tehetett, csak erre járt, lehet hogy csak a tóhoz igyekezett, vagy elemózsiát gyűjtött, ezt már sohasem tudhatjuk meg. De végtére is, ő csak egy szerencsétlen állat volt, aki rosszkor rossz helyre tévedt.
Rád szeretnék most szólni, hogy igazán hagyd abba, hogy ne emlegesd ezt föl, hogy ne akarj anyánk ellen hergelni, mert tudhatjuk mindketten, úgy is én veszítek, s hiába állnál te ott mögöttem, hiába simulhatok neked, hiába vagy az oszlop ami erősen tart, ha eltűnnél, jól megkapnám a magamét. Talán ezért is sírok most olyan nagyon, s ahogy magadhoz vonsz, bebújok a bundád alá, hozzád simulok, s ha lehetne, most beléd bújnék, de ennek hiányában csak a fejemet pihentetem meg a mellkasodon, s éppen jól hallhatom ahogyan ver a szíved, ahogy ütemesen ritmust diktál. Megnyugtat, lassan de elég biztosan ahhoz, hogy a zokogás csendesebbé váljon, és a végén csak könnyek patakozzanak az arcomon.
- Nem vagyok buta! -
A mellkasodba suttogom, elég dacosan ahhoz, hogy elhidd, hogy én is elhiggyem.
- De ne ma menjünk jó? Majd inkább holnap kérjük meg, hogy korcsolyázzunk, jó? -
Innen pillantok föl rád, a mellkasodhoz bújva, egészen hozzád simulva, úgy ahogy a macska simul a lábunkhoz.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details




»
»
Vissza az elejére Go down

Siberian Nights

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: Idõnyerõ-