Ünnepélyesen esküszöm
hogy rosszban sántikálok



Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. Sötét van. És egyre többször tűnik fel még azoknak az embereknek is, hogy nincsen minden rendben, akik nem érzékelik a mágusvilág történéseit. Az emberek eltűnnek, a házak fölött pedig vagy a Sötét Jegy lebeg, vagy nincsenek már házak. Nem bízhatsz senkiben. De ma boldog is lehetsz. Ma harcolhatsz is. Talán maradt még remény. Talán mélyre kell ásni érte, talán olyan emberekben találod meg, akikben azt hitted, hogy kihunyt a remény minden szikrája. Új szövetségeket köthetsz, új Rend születhet. Nincs még vége. Nem ma jött el az utolsó napfelkelte. Mert az öröm segít azokon, akik megérdemlik, még akkor is, ha teljes a sötétség; mert a sötétséget elűzi a fény. Az új Rend. Az iskola, ahonnan kikerülhetnek azok az ifjak, akik megváltoztathatják a történéseket így, vagy úgy.
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai


Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Merengõ
legfrissebb történések

» A Mágiaügyi Miniszter, Harold Minchum elesett! Köszöntsétek új miniszterünket Barty Crouch Sr. -t!
• • • • • • • • • • • •

» A Szent Mungó halálfalói fennhatóság alatt áll! Ez kihatással van a továbbképzésen tanulókra, az ottani betegekre! Gondold meg kétszer, belépsz e az ajtaján!
• • • • • • • • • • • •

» Szörnyű támadás az Abszol úton! Hogyan kezdjék békességben így a tanévet a diákok, ha már bevásárolni sem tudtak?
• • • • • • • • • • • •

» Tovább olvasok


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Under the creepy moon
Today at 11:21
• • • • • • • • • • • • • •
Augusta Quinlan
Lángnyelv ' n Acpirító
Yesterday at 23:04
• • • • • • • • • • • • • •
Merel Everfen
Avatar foglaló
Yesterday at 22:59
• • • • • • • • • • • • • •
Nils Rowle
To Russia with love
Yesterday at 22:48
• • • • • • • • • • • • • •
Nils Rowle
Professzorok és Prefektusok
Yesterday at 19:38
• • • • • • • • • • • • • •
Septimus Blynberch
Shane & Doris - I don't need for your help...
Yesterday at 19:33
• • • • • • • • • • • • • •
Shane Zabini
Apa & Fia
Yesterday at 19:18
• • • • • • • • • • • • • •
Shane Zabini
Septimus Blynberch
Yesterday at 18:46
• • • • • • • • • • • • • •
Robert Blynberch
Shane & Doris
Yesterday at 18:23
• • • • • • • • • • • • • •
Shane Zabini
Antigone Macnair
Yesterday at 16:48
• • • • • • • • • • • • • •
Antigone Macnair
A hónap írói
a hónap posztolói
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
törvényen kívüliek:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
ÖSSZESEN:
51
15
4
6
6
5
25
16
1
3
5
6
143
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.


Share|

A loaf of bread under the christmas tree



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
152
Értékelés :
8
▽ Avatar :
Iwan Rheon

»
» Szomb. 23 Dec. - 13:28
Rody & Richie

Otthon töltöttük az ünnepeket, hármasban, ahogy az elmúlt években mindig. Közösen vettünk karácsonyfát, ocsmány karácsonyi pulcsit mindenkinek, a mézeskalács idén is amorf lett, de legalább finom, építettünk egy hóembert a kertben és kivételesen egyetlen díszt sem törtünk össze. Megnéztük a helyi karácsonyi vásárt, bár az egyetlen értékelhető dolog idén is a mézeskalácsos latte volt, úgyhogy nem maradtunk sokáig. Főleg nem azután, hogy a helyi hitgyülekezet mély meggyőződéssel közölte velünk, hogy a pokolban fogunk elégni ezért a bűnös viszonyért - pedig mi csak meg akartuk nézni a Betlehemet, amit a főtéren építettek... Vajon mi lett volna, ha tudják, hogy két varázslót és egy kis boszorkányt fenyegetnek éppen?
Mikor Flora végre lefeküdt aludni, behordtuk az összes ajándékot a fa alá, majd egy-egy pohár bor után mi is kidőltünk Rodyval. Éppen csak elaludtam, mikor megéreztem, hogy felkel mellőlem és kimegy a szobából. Sosem aludtam mélyen, mindig felriadtam az ilyesmire, de betudtam annyival, hogy biztos csak iszik egy kis vizet vagy valami hasonló. Aztán teltek a percek és Rody nem jött vissza, én meg nem tudtam visszaaludni anélkül, hogy érezném magam mellett a súlyát a matracon és hallgatnám a szuszogását.
Ekkor hallottam meg a csattanást a nappaliból. Az első gondolatom az volt, hogy felborította a karácsonyfát, ami tőle nem is lett volna olyan meglepő. Mindig sikerült megsérülnie és tönkretennie valamit, főleg akkor, ha különösen alkalmatlan időpont volt az ámokfutásra. Kelletlenül kimásztam a takaró alól és félálomban kivánszorogtam a szobából megnézni, hogy mit csinált az a karvalyorrú szerencsétlen.
A nappali közepén találtam rá, körülötte szétszóródtak a Florának vett, gondosan becsomagolt könyvek, amelyek ezelőtt két toronyban várták, hogy kibontsák őket reggel.
- Azt hittem, felborítottad a karácsonyfát... - A kezében egy dobozt tartott, ami megállás nélkül mocorgott és furcsa, nyüszítésszerű hangokat adott ki. - Az meg micsoda? Ugye nem a szomszéd macskája?
Az a dög állandóan átjárt a mi kertünkbe és ide dobálta a madár-és rágcsálótetemeket, arról nem is beszélve, hogy terrorizálta Flora kiscicáját. Rody már többször kijelentette, hogy át fogja változtatni a macskát egy fadarabbá, csak reménykedni mertem benne, hogy ezt nem így karácsonykor szeretné megtenni. Még akkor is, ha hihetetlenül idegesítőek voltak a gazdái is.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
103
Értékelés :
8
▽ Kor :
36
▽ Avatar :
Pedro Pascal

»
» Hétf. 25 Dec. - 16:24
Richie, Rody és Kenyér

Rettentően szerettem a karácsonyt, elmondhatatlan boldogság lett úrrá rajtam minden alkalommal, amikor a naptárat decemberre fordítottuk és már számolhattam vissza a napokat. Sosem érdekeltek az ajándékok vagy a karácsonyi lakoma, nem stresszelt a sok készülődés, egyszerűen csak hagytam magamnak, hogy boldog lehessek és élvezhessem a családommal együtt töltött időt. A karácsonyfa és a házunk feldíszítése volt a kedvencem, majdnem annyira szerettem mint a mézeskalács illatú gyertyákat, amikkel telepakoltuk az összes létező könyvespolcot, amit csak találtunk. Sosem volt olyan év, hogy ne éreztem volna ilyen jól magam ilyenkor, ez az év viszont a korábbiaknál is különlegesebb volt.
Tudtam, hogy Richard mennyire vágyik arra, hogy lehessen egy kutyánk. Mindig is szeretett volna egyet, megemlítette néhányszor, persze általában igyekezett nem túl feltűnően rajongani minden egyes kutyáért, ami valaha is szóba került vagy esetleg megláttuk az utcán. Az én figyelmemet viszont nem kerülte el, úgyhogy sok évnyi tervezés, gondolkodás és bizonytalanság után végre elhatároztam, hogy idén kutyát fog kapni karácsonyra. Florát is beavattam a tervembe és vele együtt kerestük meg a legtökéletesebb kiskölyköt, ami végül egy pembroke welsh corgi kan kutya lett, gyakorlatilag egy kicsi, szőrős kenyér, aki egész álló nap csak aludni akart. Nem volt vele nehéz dolgunk, az az igazság.
Amikor este lefeküdtünk aludni, szinte lázban égtem, olyan éber voltam mint még soha, és türelmetlenül vártam, hogy Richard elaludjon, én pedig lemehessek mindent szépen előkészíteni. Amint végre egyenletessé vált a szuszogása, felkeltem az ágyból és leosontam a sötét nappaliba, hogy gyorsan elintézzek mindent. Már a lépcsó alján jártam, amikor tudatosult bennem, hogy az éjjeliszekrényen maradt a varázspálcám és így nem tudok mivel feltűnésmentesen világítani. Mindegy, gondoltam naivan, megoldom így is. Szomorú, hogy néha elfelejtem, ki is vagyok és mennyire szokott mellém szegődni a szerencse.
Nem okozott gondot összeszedni a kiskutyát, pontosan emlékeztem rá, hogy Flora szobájába rejtettük el, ahol úgy tűnt, egész nap csak aludt és meg sem mozdult, úgyhogy biztosan nem lesz vele gond. Gyorsam felvettem az ölembe, beleraktam a kilyuggatott dobozba, amiben a nappaliba akartam lerakni, aztán már indultam is kifelé. A sötétség azonban nem volt jó barátom és mire észhez tértem, már hatalmas robajjal borultak a Florának vett könyvek, borultam velük én is és borult a kiskutya is, akit még akkor is a kezemben szorongattam, amikor Richard belépett a nappaliba és felkapcsolta a villanyt. Hát ezt benéztem.
- Jól vagyok, köszönöm, hogy kérdezted -nyögtem ki, miközben talpra kecmeregtem. A kérdésére a dobozra pillantottam, majd felsóhajtottam. Ennyit a meglepetés erejéről. -Nem, ez... ez a karácsonyi ajándékod. Ahogy elnézem, már nem fogjuk kibírni reggelig, mert láttad, meg minden, szóval... boldog karácsonyt. -Kissé esetlenül néztem rá és nyújtottam felé a dobozt. Nem így terveztem, az improvizációs képességeim pedig most mintha magamra hagytak volna.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
152
Értékelés :
8
▽ Avatar :
Iwan Rheon

»
» Csüt. 28 Dec. - 14:43
Rody & Richie

Igazából a nyüszítő és rángatozó doboztól eltekintve nem lepett meg a látvány. Rodynak elég volt néhány perc ahhoz, hogy egy atombomba pusztítását is felülmúlja, ahhoz képest meg egy felborult könyvkupac semmiség. Néha nem is értettem, hogyan lett belőle auror, mikor ennyire szerencsétlen volt. És ő mégis állandóan a szemét forgatta, mikor aggódtam érte. Lassan igazán beláthatta volna, hogy jogos az aggodalmam.
A szituáció annyira abszurd volt, mint azokban az amerikai vígjátékokban, amiket Florával néztünk meg a moziban. Rody ott állt a nappali közepén a felborult ajándékok között, pizsamában, a kezében valami lyukas kartondobozzal és olyan idétlenül nézett rám, ahogy csak ő tudott. És amiért még ennyi év után is teljesen odáig voltam, mert csak ő tudott ennyire szerencsétlenül mosolyogni, miután majdnem kitörte a nyakát.
- Jó, ha biztos így szeretnéd... - Akár ragaszkodhattam is volna hozzá, hogy várjunk reggelig, hiszen nem láttam mi volt a dobozban. De a kíváncsiságom győzött, tudni akartam, mitől rázkódik a doboz, ha nem a szomszéd macskájától.
Elvettem Rodytól a csomagot, amikor pedig belenéztem, először el sem akartam hinni, amit látok. Kisfiú korom óta rajongtam a kutyákért, állandóan nyúztam apámékat, hogy vegyenek nekem egyet. Bizonygattam, hogy egy egészen kicsike is jó lesz, gondoskodni fogok róla és nem tesz majd tönkre semmit. De persze sosem lett kutyám, aztán mikor Rodyval összeköltöztünk, volt ennél ezerszer nagyobb gondunk is. Most viszont kilógó nyelvvel bámult rám egy kis szőrgolyó és mikor kivettem a kartondobozból, azonnal csóválni kezdte a farkát. Vagyis mivel az nem volt neki, csak a hátsó felét rázta megállíthatatlanul és rázkódott egész testében az örömtől, hogyy valaki foglalkozik vele.
Perceken keresztül bámultam a kölyökkutyát, mire végre meg tudtam szólalni. Rég hatódtam meg ennyire bármitől. Nem önmagában az ajándéktól kezdett szúrni a szemem, sokkal inkább a gesztustól, hogy Rody nem felejtette el mi volt a legnagyobb gyerekkori vágyam és hogy ennyit készült nekem karácsonyra.
- Komolyan vettél nekem egy kutyát? - néztem rá meghatottan szipogva. - Rody... én...
Nem tudtam szavakba önteni, hogy mennyire boldoggá tett az ajándéka és mennyire szeretném neki megköszönni, helyette csak szorosan átöleltem, amitől a kiskutya bepréselődött kettőnk közé.
- Kenyér lesz a neve - jelentettem ki, továbbra is Rody pólóját szorongatva, az arcomat pedig a mellkasába fúrva. Sajnos csak odáig értem fel.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
103
Értékelés :
8
▽ Kor :
36
▽ Avatar :
Pedro Pascal

»
» Szer. 3 Jan. - 15:48
Richie, Rody és Kenyér

Sosem volt problémám a szerencsétlenkedéseimmel, munka közben egyszer sem. Ha valamire nagyon figyeltem, akkor az nem okozott gondot, így aurorként sem kellett soha olyasmivel szenvednem mint a hasraesés párbaj közben. Bár nem mondom, a képzésem során sokszor megesett... Inkább itthon voltam ennyire életképtelen, mert egyszerűen nem figyeltem oda semmire, csak elestem a saját lábamban. A Roxfort pedig, nos, ott ugyanígy jártam, habár foghattam volna arra is, hogy a gyerekek vonzzák a bajt és ezáltal az én bajvonzásom is felerősödik, de az úgy hangzana, mintha valami ostoba kuruzslótól hallottam volna. Úgyhogy maradjunk meg inkább abban, hogy szerencsém volt, amiért aurorként nem ölettem meg magam valami nagyon idióta módon.
Persze, hogy csak én tudtam ilyen fejet vágni, miután majdnem kitörtem a nyakam, mert senki más nem lett volna képes arra, hogy még a karácsonyi ajándékozást is elrontsa a saját botlábúságával. Nekem sikerült, most is, ahogy mindig. De ezúttal jobban zavart, mert ez volt az eddigi legfontosabb ajándékom, amit Richardnak adtam és szerettem volna, ha tényleg meglepetés lesz neki. Remélhetőleg, ez nem úszott el most ezzel...
Csak nagyokat bólogattam a válaszára, szerettem volna, ha most kinyitja. Reggelig úgysem bírta volna már ki egyikünk sem, én pedig úgy gondoltam, hogy ha már ilyen szerencsétlenül alakult minden, akkor legalább a vége legyen jó. És alig vártam, hoy kibontsa az ajándékot és meglássa, mit kapott tőlem, mert biztos voltam benne, hogy mindennél jobban fogja szeretni. Én is teljesen odáig voltam érte, hát még ő... Be kellett vallanom magamnak, hogy ez volt az eddigi legjobb ötletem, és ha lesznek is problémáink azzal a kicsi szőrgolyóval, még akkor is megérte. Mert olyan boldoggá fogja tenni Richie-t, ahogy még soha, semmi nem tette.
Izgatottan vártam a reakcióját, magamra kellett erőszakolnom a nyugodtságot, hogy ne kezdjek el rugózni a lábaimon az izgalomtól. Nagyon furcsán festett volna és ez most egyébként sem rólam szólt, az én örömömről, hanem csak és kizárólag Richardról. Én pedig megkaptam a várt reakciót, amikor maga előtt tartotta az örömtől remegő kiskutyát, én meg végignézhettem, ahogy lassan kiül az arcára a felismerés és ahogy könnybe lábadnak a szemei és és és... Nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen boldog, hogy neki is örömet tudtam szerezni egy aprócska kis szőrgolyóval.
- Igen, vettem -bólogattam hatalmas mosollyal az arcomon. -De nem én voltam az egyetlen, Flora is besegített. Ő választotta ki, hogy melyik kis törpikét hozzuk haza, és azt hiszem, jobban nem is választhatott volna. Hiába, a nőknek jobb érzékük van ehhez. -Miért beszélek ennyit?
Magamhoz szorítottam Richardot, reméltem, hogy nem fogjuk kinyomni a szuszt szegény kiskutyából. Eddig nem adott hangot a nemtetszésének, csak a feneke remegését éreztem a hasamnál, ahogy Richard hozzám préselte, de ezek szerint nagyon tetszett neki, hogy így megnyomorgattuk.
- Kenyér? -nevettem fel. -Jól van, nekem nagyon tetszik. Egyébként is úgy néz ki mint egy kis kenyérke. -Lehajoltam, hogy nyomjak egy puszit Richie fejére.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
152
Értékelés :
8
▽ Avatar :
Iwan Rheon

»
» Pént. 5 Jan. - 15:49
Rody & Richie

Aki jól ismert, tudhatta, hogy nagyon könnyen meghatódtam. Ha valaki szipogni kezdett egy könyv szomorú végén vagy a Bambin, mikor Florával megnéztük egy mugli moziban, az én voltam. De ez a helyzet most egészen más volt, valószínűleg Rody akkor sem tudott volna erőteljesebb hatást elérni, ha nagyon próbálkozik. Mások bizonyára akkor érzékenyültek így el, ha a párjuk mondjuk megkérte a kezüket. Sajnos nekünk ez a lehetőség nem adatott meg, habár nagyon optimistán reménykedtünk benne, hogy egyszer majd, talán valamikor... Addig is kénytelenek voltunk beérni egy kiskutya adoptálásával. Én így is tökéletesen elégedett voltam, ez az ajándék többet jelentett számomra mindennél.
- Nekik mindenhez jobb érzékük van - helyeseltem, a szememet törölgetve. - Annyira szeretlek, ugye tudod?
Ha jobban belegondoltam, egyikünk sem dobálózott túl sokat a szeretlek szóval. Anélkül is tökéletesen nyilvánvaló volt, hogy jobban szerettük egymást a világon mindennél. Félredobtunk mindent a másikért és jöhetett bármilyen nehézség, mi kitartottunk egymás mellett, ennél nem kellett nagyobb bizonyíték. Így az ilyen vallomások az igazán különleges alkalmakra maradtak, mint a mai.
- Remélem, szeretni fog minket. - Azon kívül, hogy rajongtam a kutyákért, valójában nem sok fogalmam volt róla mihez kéne kezdeni eggyel. Persze, meg kell etetni és el kell vinni néha sétálni, de ennél bizonyára komplikáltabb a dolog... Egyelőre úgy tűnt, hogy Kenyér tökéletesen jól érzi magát, úgyhogy inkább félretettem az ilyen aggályaimat.
- Én is odaadjam az ajándékodat vagy azzal várjunk reggelig? - pillantottam fel rá kérdőn.
Hetekbe telt, amíg elkészültem az ajándékával. Eredetileg egy egyszerű hógömb volt, semmi különös. Nem kevés utánaolvasás és sikertelen próbálkozás után sikerült elérnem, hogy a kis figurák megváltozzanak, mozogjanak és mindez tartós is legyen. Először két kis alak volt a gömbben, egy magasabb és egy alacsonyabb. Előbbi griffendéles sálban feszített, utóbbi hollóhátasban. Természetesen minket ábrázolt, egy miniatűr, havas Roxmortsban. Aztán ha az ember megrázta a hógömböt, akkor felbukkant még egy kis figura, ami kísértetiesen hasonlított Florára és ő is csatlakozott a mi apró másunkhoz. Különben a kis bábuk maguktól csináltak mindenfélét, megfogták egymás kezét, sétálgattak és a többi. Nem lett tökéletes, mert néha felborultak meg elmerültek a hóban, de Rody ügyetlenségét figyelembe véve még ez sem volt akkora hiba.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details


»
»
Vissza az elejére Go down

A loaf of bread under the christmas tree

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Erdő - öreg fenyő
» Merry Christmas! - Jack & Bekah

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: A nagyvilágban-