Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Mint rozmaring a jó földben EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Mint rozmaring a jó földben EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Mint rozmaring a jó földben EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Mint rozmaring a jó földben EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Mint rozmaring a jó földben EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Mint rozmaring a jó földben EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Mint rozmaring a jó földben EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Mint rozmaring a jó földben EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Mint rozmaring a jó földben EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 20 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 20 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Mint rozmaring a jó földben



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Rachel McGonagall

Rachel McGonagall

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Nicole Kidman

»
» Szer. 27 Dec. - 22:39
Deena & Rachel

Újfent keresztülestem a macskán, lassan hozzá kéne szoknom. Mindig láb alatt van az a piszok, fennkölten billeg ide-oda, mint egy király, aki hideg, kék szemekkel követeli alattvalói csodálatát, s ha netán elfelejtenéd reá vetni becses tekinteted, bűntetésül a porba kényszerít. Megtorolni mégsem volt  szívem e nemes gesztust, inkább ölembe vontam és cirógatni kezdem, ahogy a gyerekeimmel is tettem volna, ha itt lettek volna.
- Gyere, Castor, dolgunk van! – ütögettem meg termetes hátsóját és feltápászkodtam a földről. Szerencsére még nem vagyok abban a korban, hogy össze-vissza törjenek a csontjaim egy-egy eséstől, de azért az a közel fél évszázados csípőm így is előszeretettel öltötte fel kékeszöld, lila ruháját minden egyes alkalommal.
Már egy ideje beesteledett, de tudtam, hogy Robert csak órák múlva fog hazaérni, így el kellett foglalnom magamat és nyávogó őfelségét valami hasznossal. Magamra öltöttem hát borostyánszín szövetkabátomat, a jó meleg, fekete csizmámat és egy nagy zsákot megpakolva kicaplattam kis családom ligetéhez, hogy minden évi rituálémat idén is elvégezhessem. Amikor lehullik az első hó és beköszönt a téli fagy, mindig „felöltöztetem” a gyerekeim fáját, nehogy megfázzanak. Sosem jöttem rá, hogy a vérükhöz kötött fák csak az ő állapotukat jelzik-e vagy ez a varázslat fordítva is működik?! A biztonság kedvéért mindig bebugyolálom a fákat is, nehogy megfázzanak és ezáltal a porontyaim is lebetegedjenek. „Hóbortos, fura asszony ez a Mrs. McGonagall” mondják sokan és nem csak mugli ismerőseim. Nem értem miért baj az, ha valaki biztosra akar menni egy dologban?
- Nnna! – dobtam le a zsákot és munkához láttam. – Ez a piros sál jól fog állni Yvesnek.... Nem! Inkább a Moiráé legyen! – és arrébb léptem néhányat a friss, ropogó hóban. Amikor felkötöttem a meleg sálat a csinos fára, megláttam őt, a sötétből kibontakozó árnyat és majdnem annyira megijedtem, mint  Castor, aki fenyegetőn borzolta fel hosszú szőrét és kieresztett karmokkal készen állt a kegyetlen támadásra.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Deena Shacklebolt

Deena Shacklebolt

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ruth Negga

»
» Pént. 2 Feb. - 21:05

typing you a message

Csapnivaló anya vagyok, ehhez kétség sem férhet. Mikor George kezét aggodalmakkal telve elengedtem az iskola kapujánál, még azt hittem, most egy új korszak köszönt be, s hogy majd minden reggel lesem, a bagoly a helyén van-e, mikor jönnek levelek, hogy majd üres délutánjaimon aprósöteményeket sütök és elhalmozom őket, sőt, ha beáll a fagy, megkérem Rachelt, hogy tanítson meg engem is olyan helyes színes sálakat kötni. Aztán két hét így is telt, de a sütemények hamar kimaradtak, aztán a hosszúra nyúlt éjszakák után már délután is alig tudtam felkelni. Seymour gyűjtötte be a leveleket, ő is válaszolt rájuk nagy buzgalommal, néha elfelejtett nekem szólni. De ott volt a naptáramban, pirossal bekarikázva, ott lógott az irodába a fejem felett, és ott volt a kesztyű és a sál, amit Rachel helyettem befejezett Georgenak és Kingsleynek, de végül sohasem kapták meg, mert én még az irodába is elfelejtettem bemenni, olyan megszállottan kerestem Greybacket, aztán az áruló vérfarkasokat, mintha más gyermeke fontosabb lett volna a sajátjaimnál. Mert vigyáz rájuk az iskola, és Seymour néhol dorgáló de kedves szavai, mikor aggodalmas kérdéseket tűz a level aljára az én nevemben.  
Az is meglepetésként ért, amikor a téli szünet elején betoppantak a házba. Én meg a bűntudat miatt le sem tudtam hunyni a szememet, ott őriztem az álmukat az ágyuk felett, míg végül az ünnep utolsó éjszakáján újra elszólított a kötelesség.
A köldökömnél érzett rántás szokatlanul erős, az örvény mintha elnyelni készülne, úgy érkezem, mintha attól féltem volna, hogy sohasem érnek a lábaim szilárd talajt. Bizonytalanul tántorgok felfele az alkonyatba borult dombon, a fehérre festett kerítés mentén, kétszer is erőt gyűjtve, hogy ne álljak meg, ne roggyak össze, míg el nem érem a kaput. Díszfogadtatásra azonban nem számítottam, a csemeték mellett térdeplő háziasszony és a a nálam most biztosan sokkal okosabb kandúr kíváncsian méregetik a hivatlan vendéget. Pedig nem először rontok be csak úgy, bejelentkezés nélkül. Erőt meríteni, összeszedni magam, mielőtt hazatérnék és a férjem vagy a gyermekeim előtt mutatkoznék. Most azonban sokkal kétségbeejtőbb a helyzet, a világoskék taláron átüt a vér, én meg alig állok a lábamon. Benyitok a kapun, aztán sértetlen kezemmmel Rachel vállába kapaszkodom és egy hatalmas sóhaj szakad fel belőlem.
- Szükségem van rád. így nem mehetek haza – kérlelően nézek a szemébe, ujjaim görcsösen kapaszkodnak a téli köpenyébe. - Azt hiszem, a reflexeim már nem  a régiek. - jegyzem meg keserűen. Még egy erőltett mosolyt is tűzök szavaim mellé, mintha az elegendő magyarázat lenne mindenre.
rewriting old excuses
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Rachel McGonagall

Rachel McGonagall

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Nicole Kidman

»
» Szomb. 17 Feb. - 13:56

Anyám sosem volt egy túlságosan emberszerető asszony, s bár a végletekig mélyen hitt egy olyan Istenben, akinek nevét az én létezésem mocskolt be az ő szemében, a szamaritánusi kegyét csak igen ritkán élvezhették még a barátai is. Nem vagyok az általánosítások híve, sőt elítélem ezen modortalanságot, de ha valakire is illik a fösvény skót jelző, az egész biztosan ő lesz. Szerencsére, én oly kevés dologban hasonlítok rá.
- Anyám összes szentjére, Deena! Mi a jó ég történt veled?– karolom át támogatóan és védelmezően egyik legkedvesebb barátnőm derekát és rohamtempóban indulok el vele a ház felé. A macska fújtatva követ minket egy ideig, de amikor lábammal gyengéden arrébb taszítom, ő sértődötten irányt váltva szelel el a fészer felé.
- Mennyire mély a seb? – kérdezem és a kezemben maradt piros sálat a mellkasának szorítom. Megfelelő átmeneti megoldásnak tűnik, bár nem túl steril s nem is éppen a vérzés megállításához legjobban funkcionáló anyagból kötött nyakmelegítő. – Kérlek ne becsüld alá, nem „áh, ugyan Rachel, csak egy karcolás, semmi bajom”. Elég jól ismerlek már ahhoz, hogy tudjam, mikor nem mondasz igazat. – mondom nyugodt, a helyzetet uralni képes hangnemben. Utolsó mondatomat csak úgy, megszokás végett biggyesztem oda, a gyerekeim is hajlamosak elhallgatni ezt-azt, amikor testi vagy szellemi problémáik adódnak, mindezt csupán anyjuk leki üdvének kedvéjért.
- A minisztérium küldött vagy magánakcióba fogtál? – kérdezem ahogy berontok vele a házba egyenesen a konyhába, s egy széket kikanyarítva hellyel kínálom. Ahogy őt ismerem biztosan az asztalra vagy a konyhapultra pattan fel, s ha netán mégis a széken foglalna helyet, nos akkor legalább tudom, hogy biztosan nagy a baj.
Néma invitókkal gyűjtöm be a gyógynövényeket, tiszta kötszert és az elixíreket, amik után most igazán nincs idő kutakodni, s közben oldalvást Deenara pillantva jelzem, hogy amennyiben képes rá, szabaduljon meg véres ruházatától, hogy elláthassam a sebét.
Figyelmesen várom válaszát, igyekszem nem úgy kezelni, mint egy rakoncátlan gyermeket, akinek sérülése mellé egy jó kis fejmosás is dukál, de... Semmi de! Nem irigykedem, nem szabad! Ez az én életem, anya vagyok mindenek előtt, vágyaim a gyerekeimével egyenlő, az élet izgalmai más módon érnek el... megöl az unalom. Deenat látva folyton elkap az érzés. Irigy vagyok. Nem az asszonyra, sem a munkájára - Merlin látja lelkem - hanem az életre, ami az övé.
Az emeletről vad robaj hallatszik, aztán néma csend, de én már nem a körülöttem lévő világgal foglalkozom, csupán a folyékony bíbor áztatta sötét bőrrel, melynek tökéletességét egy újabb seb igyekszik megtörni, s melyet egy magamfajta, sápadt skót asszony csak titkon, mélyen elzárva magában a fertőző érzést, irigyel.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Deena Shacklebolt

Deena Shacklebolt

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ruth Negga

»
» Szomb. 10 Márc. - 11:51

typing you a message

Eszem ágában sem volt azt mondani, hogy ez karcolás, mert hát elég egyértelmű, a vak is láthatja. Arról, hogy mennyire mély, még én sem tudnék nyilatkozni, úgyhogy azt teszem, amihez a legkevésbé értek, mégis olyan sokszor folyamodok hozzá: rá támaszkodok és hagyom, hogy vezessen, be a házba. Homlokomon patakokban csurog a verejték, a vörös sál rohamos tempóban válik sötétebb tónusúvá és engem elfog a bűntudat, hogy annak minden bizonnyal más rendeltetése volt.
- Nem csak egy karcolás – árulok el minden információt, ami a bírtokomban van, tehát nem túl sokat, sőt, nem is biztos, hogy túl nagy segítségére vagyok, pedig ha most, hát biztos szükség van az együttműködésemre.
A seb minden egyes mozdulatra szétnyílik, majd összezáródik, és ezt nem is látom a sálon keresztül, de érzem, nagyon is, ahogy a fájdalom végigcikázik a testemen. Eddig volt bennem egy nagy adag adrenalin, de most, hogy Rachel kezei között vagyok, önkéntelenül is elhagyom magam. Fájdalmasan elfintorodok a kérdésére, de csak akkor méltatom válaszra, amikor már bent vagyunk a biztonságot nyújtó, mindig bejgli illatú konyhában, és én ahelyett, hogy megszokott helyemre telepednék a konyhapulton, csak lerogyok az első székre, amit találok.
- A minisztérium nem küld engem sehova, legfeljebb kávézni és papírokat pecsételni az alagsorba. Nyilván magánakció volt. De milyen ostoba magánakció – egy pilanatra hagyom, hogy az emlékek megtöltség a fejemet, visszarepítsenek abba a skóciai kis faluba, ahol a lélekszám a 140-et is alig haladja meg, s ahol a lakosság egy jó része habár mugli, nagyon is tudnak a varázsvilág ügyes bajos dolgairól. Valamiért jó pár vérfarkas azt gondolta, hogy ez egy tökéletes menedékhely. A minisztérium mikor lecsapott rájuk, nem volt ezen a véleményen.
- Annyira ostoba, hogy nem tudok mást tenni, csak szégyenkezni. Mindig olyasvalamibe ütöm az orromat, amibe nem kéne – hangom, mint egy nyafogós kislányé. Ujjaim erőtlenül próbálják kigombolni a taláromat, de sokkal nagyobb erőfeszítést igényel az akció, mint ahogy azt előre gondoltam. Amíg erőlködöm, szép kis kupac gyógynövény kerül elém az asztalra, aztán amikor már majdnem meglennék, ijedten rezzenek össze az emeletről jövő robajra. – Mi volt ez? Van itt valaki? – a lélekerőm szinte a duplájára növekszik, addig ernyedt tagjaim megfeszülnek és kétségbeesett tekintetem Rachelét kutatja. Mintha nem szoktam volna hozzá, hogy a McGonagall házban mindig élet van. Mintha attól félnék, hogy bárki is lebuktathat.
rewriting old excuses
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Rachel McGonagall

Rachel McGonagall

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Nicole Kidman

»
» Csüt. 5 Ápr. - 21:52

Az anyaság áldás – mondják sokan – egy út, amely kezdetén megtapasztalod a fájdalomküszöböd ormótlan határait, majd megismered az érzést, amely egy inferust is környékezhet önnön sápatag, kialvatlan volta láttán, amikor tükörbe néz. Idővel rájössz, hogy te több vagy annál, mint aminek gondoltad magad, de az a valaki, aki benned élt ifjonti létedben, folyton kikelni vágyik önmagából, a saját akaratát kényszerítené a testre, amelyet ő uralt valaha, s amely most már nem több, mint egy szövetekből összetákolt tejautómata, lihegve lélegző hangoskönyv, esetleg szívdobogásban szenvedő elsősegélydoboz. Tiszteletreméltó az, aki mindezen nem kért tisztségek mellett még arra is képes, hogy a sötétben, látatlanul teremtsen egy olyan társadalmat, amelyben elejtett magjaink napfénnyel és nem árnyékkal körülvéve tudnak felcseperedni. Deena ilyen volt és mégis gyermetegül meggondolatlan.
- Nem, tényleg nem csak karcolás. – motyogom csendesen inkább csak magamnak, mert elsősegélydoboz énem már eszeveszetten kutat elmém könyvtárában egy használható megoldás után. – Vérfarkas okozta? Van esély rá, hogy... – nézek aggódva mélybarna szembogarába, s nem akaródzik a mondat végének befejezése. Nincs is rá szükség, úgy érzem, mert mindketten tudjuk a „fertőzés” lényegét és siralmas körülményeit. Mármint siralmas a családnak... nehéz lenne annak a két szép gyereknek, ha holdtöltekor látnák, ahogy anyjuk átváltozik egy olyan lénnyé, amilyennel kiskorukban riogatták őket. Ami magát a vérfarkas létet illeti... hát van aki élvezi.
- Örülök, hogy belátod. Mindenesetre itt van ez, ha az esetleges fertőzéseket nem is tudja eltüntetni vagy megelőzni, legalább te nem fogsz fájdalmat érezni. – kenem be a sebet egy zöld krémmel, amit Moira kiskorában csak bűzlő trutymónak hívott. Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ésszerű tett-e elvenni a fájdalomérzetét egy olyan nőnek, aki inkább meggondolatlan, vakmerő harcos és csak másodsorban megfontolt anya, de mivel a barátnőm és segítségért jött hozzám nem pedig feddő monológért, elvetek minden szívemben felbukkanó kétséget.
- Tudod, Deena, az ember hét gyerek után képes arra, hogy teljes lelki nyugalommal üljön az asztal mellett zavartalanul, duplacsokis tortaszeletet majszolgatva, még akkor is, ha körülötte szóbeli világháború dúl, kitörik az ablak a huzat miatt, a macska fentragadt a fán, felgyúlt a nappali függönye és szépen lassan apró darabjaira hullik a ház. De hogy téged is megnyugtassalak, valószínű az a mumus lázadozhat fent, akit Clive szekrényéből áttelepítettem az anyósom kredencébe. Nem volt szívem elüldözni a házból és így legalább nem is érzem magam annyira egyedül. – magyarázom nyugodt hangnemben, hátha az ő felfokozódott érzékelését is csillapítani tudom kicsit. – Vagy netán üldöztek téged egészen idáig? – kapom fel a fejemet, ahogy eszembe jut ez a lehetőség is.
– Mondd csak, hogy jutottál el a házig?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Mint rozmaring a jó földben

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» rozmaring az emlékezéshez
» Mint Ő
» Mint a féreg és a nyálka
» Mint megannyi puszta sír
» mint ha a fű is hallana, s téged is fűnek vallana

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-