Ünnepélyesen esküszöm
hogy rosszban sántikálok



Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. Sötét van. És egyre többször tűnik fel még azoknak az embereknek is, hogy nincsen minden rendben, akik nem érzékelik a mágusvilág történéseit. Az emberek eltűnnek, a házak fölött pedig vagy a Sötét Jegy lebeg, vagy nincsenek már házak. Nem bízhatsz senkiben. De ma boldog is lehetsz. Ma harcolhatsz is. Talán maradt még remény. Talán mélyre kell ásni érte, talán olyan emberekben találod meg, akikben azt hitted, hogy kihunyt a remény minden szikrája. Új szövetségeket köthetsz, új Rend születhet. Nincs még vége. Nem ma jött el az utolsó napfelkelte. Mert az öröm segít azokon, akik megérdemlik, még akkor is, ha teljes a sötétség; mert a sötétséget elűzi a fény. Az új Rend. Az iskola, ahonnan kikerülhetnek azok az ifjak, akik megváltoztathatják a történéseket így, vagy úgy.
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai


Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Merengõ
legfrissebb történések

» A Mágiaügyi Miniszter, Harold Minchum elesett! Köszöntsétek új miniszterünket Barty Crouch Sr. -t!
• • • • • • • • • • • •

» A Szent Mungó halálfalói fennhatóság alatt áll! Ez kihatással van a továbbképzésen tanulókra, az ottani betegekre! Gondold meg kétszer, belépsz e az ajtaján!
• • • • • • • • • • • •

» Szörnyű támadás az Abszol úton! Hogyan kezdjék békességben így a tanévet a diákok, ha már bevásárolni sem tudtak?
• • • • • • • • • • • •

» Tovább olvasok


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Tékozló fiúk
Today at 18:56
• • • • • • • • • • • • • •
Rigel S. Avery
Through Passion I Gain Strength
Today at 14:16
• • • • • • • • • • • • • •
Luther Avery
Roxmortsi kaland
Today at 13:18
• • • • • • • • • • • • • •
Angus Belby
Just one more drink...
Today at 12:45
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
Ian & Karen
Yesterday at 22:20
• • • • • • • • • • • • • •
Ian Sullivan
Septimus Blynberch
Yesterday at 22:17
• • • • • • • • • • • • • •
Septimus Blynberch
Professzorok és Prefektusok
Yesterday at 20:58
• • • • • • • • • • • • • •
Admin
Időd, cikked, életed
Yesterday at 18:51
• • • • • • • • • • • • • •
Rigel S. Avery
winter of our discontent
Yesterday at 17:49
• • • • • • • • • • • • • •
Plum Pomfrey
Cukoralma
Yesterday at 17:16
• • • • • • • • • • • • • •
Plum Pomfrey
A hónap írói
a hónap posztolói
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
törvényen kívüliek:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
ÖSSZESEN:
51
15
4
6
6
5
25
16
1
3
5
6
143
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.


Share|

But now we're stressed out



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
43
Értékelés :
0
▽ Avatar :
Deryck Whibley

»
» Vas. 14 Jan. - 14:14

Tempest & Myron


A srácok McDonald's-os kaját akartak. Hamburgert, sültkrumplit meg fagyit drazséval és undorítóan édes öntettel. Az előző napi pizzás dobozok még szanaszét hevertek a próbateremnek kikiáltott garázs padlóján, a szokásos kompozíciót alkotva néhány sörösüveggel meg egy kis kilöttyent vörösborral. Az alkotói fázis közepén voltunk, illett volna lassan kidobni egy új albumot. Mivel jóformán napi szinten ontottam magamból a dalszövegeket, nem az alapanyag összeszenvedése okozta a gondot, inkább a válogatás és a gyakorlás. Nehéz volt ennyi különcöt egy helyre összezárni és munkára kényszeríteni. Félóránként eszünkbe jutott valami vicces sztori, amin aztán órákig anekdotáztunk, vagy inkább leültünk inni és rendeltünk valami gyorskaját, mert megéheztünk a fűtől. Szóval nem haladtunk olyan gyorsan, mint ahogy én azt elképzeltem, mikor dialadalittasan kiterítettem eléjük az egész mappányi dalszöveggyűjteményt.
Ketten maradtunk Tempesttel, gondolom, ő sem rajongott az ötletért, hogy ebben a rohadt hidegben kidugja az orrát és elcaplasson a legközelebbi McDonald's-ba, majd visszacipelje a hadseregnek elegendő mennyiségű ebédünket.
- Tudod... írtam néhány akusztikus számot. Mármint nem akarok valami kibaszott nyálas, tinglitangli szart játszani, de arra gondoltam, hogy feldobhatnánk néhányat belőlük az albumra. Mit gondolsz? - A földön feküdtem, onnan bámultam fel Tempestre, a számban egy frissen meggyújtott cigarettával. A basszerosunk mindenféle alakúra ki tudta fújni a füstöt valamilyen bűbáj segítségével, de nekem eddig egyszer sem sikerült. - El tudnék képzelni valamit egy zongorával és egy gitárral. Vagy valami új hangszert is bevehetnénk, úgyis te vagy a mi kis virtuózunk, biztosan megoldanád.
Felvigyorogtam rá, mint egy reménykedő óvodás. Ha mindenkinek a kezébe nyomtam volna egy skótdudát a bandában, ő lett volna az első, aki megtanul rajta játszani. Mindenki értett a sajátjához, de Tempest volt az egyetlen, aki rendesen tanult is zenélni, nem csak autodidakta módon elsajátította a zenélést. Minden szakmai kérdésben lehetett rá számítani, arról az apróságról nem is beszélve, hogy belé szorult némi józan ész is. Imádtam a többieket, szerettem azt a gyökér fejüket, de néha határozottan szükségem volt a Tempest melletti nyugalomra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
10
Értékelés :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Chrissy Costanza

»
» Vas. 14 Jan. - 19:59


Myron & Tempest




But now we're stressed out




Valami furcsa volt. Ezt már akkor is éreztem, mikor reggel kinyitottam a szemeimet, akkor is velem volt, mikor tenyereimet összedörzsölve álltam az ajtó előtt, hogy engedjenek már be, de nem hagyott el a legkalandosabb történetek közben sem. Azon gondolkodtam, talán a front lehet az oka, és ha nem figyelek rá, elmúlik, de a fejem zsongott, és bár gyakran visszasüllyedek a szótlanságba, most nem a jókedvű hallgatásom volt. Nem tetszett a körülöttem ülők egymást túlkiabáló és licitáló hangja, se a szórakozásból ocsmányul megcsapkodott zongorabillentyűk, és a kották is összefolytak a szemem előtt. Mikor valamelyikük benyögte, hogy akkor menjenek el enni, én voltam az első, aki helyeselte, és persze mindenki meglepődött, mikor aztán itt maradtam. Csendet akartam, és nem a milliónyi hangfoszlányt.
Odaültem a sarokban álló billentyűshöz, és végigsimítottam a hideg felületen. Megnyugtatólag hatott az ismerős érzés, és valamiért az sem zavart, mikor egy halk dallamot kezdtem játszani. Ismerős pillanat volt, és megszokott, és csak élveztem, ahogy az óvatosan lenyomott billentyűk a finom hangokat játszották.
Mikor Myron megszólalt, kinyitottam az addig csukva tartott szemeimet, és ránéztem, és figyeltem arra, mit mond, de azért a játékot nem hagytam abba. Bár a banda főként gyors számokat játszott, a falak között szinte mindennap hallható volt a zongorán egy-egy lassúbb, vagy klasszikus szám, legyen szó ebédszünetről, vagy csak ötletelésről. Mindig is segített gondolkodni. Néha pedig az  azutáni, Weird Sisters számokba való belemerülés segített, ha épp túl sokat bámultam az ujjaimon lévő örökhegeket.
- Attól függ, milyen hangszerelésben képzelted el - biccentettem oldalra fejemet. - Például lehet akár poharakat is használni, ha magasat szeretnél, azoknak nagyon szép hangja van, vagy a fuvola is szép ilyenekben, de nem hiszem, hogy ahhoz bármelyikünk is értene - mosolyogtam, és ismét visszacsuktam a szemeimet.
Nem azért, mert nem figyeltem, de nekem így gyakran sokkal kényelmesebb volt, és ezt a többiek is tudták. Csukott szemmel sokkal jobb érzés zenélni.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
43
Értékelés :
0
▽ Avatar :
Deryck Whibley

»
» Kedd 16 Jan. - 15:29

Tempest & Myron


Tempest mindig csendes volt. Nem úgy, mint én, részemről ez csak valami állandósult mélabú volt és a félelem attól, hogy zavarom a környezetemet. Ő egyszerűen képes volt úgy jelen lenni, hogy közben meg sem nyikkant és mégis jól érezte magát, mégis része volt a társaságnak. Szerettem ezért, csak némán üldögélni mellette a próbateremben, amíg a zongora billentyűit nyomogatta, amíg én mondjuk írtam vagy olvastam, esetleg egy zacskó sültkrumplin kérődzve hallgattam a megnyugtató játékát. Sosem mondtam még neki, idiótán hangzott volna, de talán enélkül is tudta, hogy szerettem a csendjét, jelentsen ez bármit is.
Elnyomtam a cigarettacsikket az egyik pizzásdobozon, mielőtt feltápászkodtam volna a földről és odaültem volna Tempest mellé a zongorához. Tudtam, hogy nem rajong túlzottan a füstért, nem panaszkodott miatta, de mivel sosem szívott velünk, nyilván nem szerette. Nem akartam az arcába füstölni, ritka nagy tahóság lett volna.
- Én inkább valami vonósra gondoltam, egy kicsit lágyabb hangzásra, érted. - Előrángattam a kapucnis pulóverem zsebéből egy összegyűrt lapot, majd kiterítve a kottaálványra tettem. Átfirkálva, rendezetlen betűkkel ott állt rajta a megzenésítendő dalszöveg, újabb szerzemény a kiüresedett világról és emberi kapcsolatokról. Nem az első és nem is az utolsó ilyen írásom volt, de valószínűleg a többiek már hozzászoktak és elfogadták, hogy az esetek többségében nem sok vidám szöveget tudtam alkotni. Csak papírra vetettem a gondolataimat és az érzéseimet, azok pedig sajnos ilyenek voltak. - Neked az menne, nem? Úgyis mindig elbújsz ide a zongorád mögé, én örülnék, ha nem szorulnál háttérbe. Gondolj csak bele, ki akarja Yoyo bamba képét bámulni a színpad elején, mikor van egy ilyen édes billentyűs lánykánk is?
Szélesen rávigyorogtam és lazán, barátian a válla köré fontam az egyik karom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
10
Értékelés :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Chrissy Costanza

»
» Kedd 16 Jan. - 19:06


Myron & Tempest




But now we're stressed out




Örökké emlékezni fogok az utolsó két versenyemre. Az egyik zongora, a másik hegedű volt. Mindkettő nyár elején volt, pár héttel azelőtt, hogy megérkezett volna a roxforti levelem. Anya a harmadik sorban ült, jobb szélen, mint minden versenyen. Talán emiatt is alakult ki a megszokás, hogy csukva tartom a szemem. Ha versenyek közben ránéztem, mást sem láttam rajta, csak a haragot. Az utolsó zongoraversenyen ezüst ruha volt rajtam, de a hegedűversenyen fekete. Emlékszem, a földig ért, és nem gyakoroltam, hogy kell benne lépni, el is rontottam, megbotlottam és elestem, még mielőtt még elkezdtem volna a játékot. A színpad felhorzsolta a tenyeremet, de ezt nem mutathattam - mégis hogy játszik egy sérült tenyerű hegedűművész? De nem zavart. A fájdalom, amit akkor éreztem volna, ha rosszul játszok, sokkal nagyobb lett volna, így csak el kellett képzelnem, hogy egyedül játszom a szobámban, anya épp a városban van, és csak játszok, úgy, ahogy szeretnék, szabályok és büntetés nélkül.
Megnyertem a versenyt.
De Ő látta. Látta, abból, ahogy egy kicsit máshol ért a kápa a kezemhez, abból, ahogy összeszorítottam a szememet, abból, egy vékonyka hang kiszaladt a számon, mikor levegőt vettem, és leginkább abból, hogy a G húron végighúzott vonó nem zengett megdöbbentően a kezem alatt, mint azt várta volna.  
Az volt az utolsó verseny, ami után büntetést kaptam. Az utolsó versenyem, amin ott lehetett anya. Az utolsó nap, amit a többi gyerekgéniusszal egy légtérben töltöttem. Sosem tudtam meg, mennyi ideig csámcsogtak arról a lapok, a hírfolyamok, hogy eltűntem, és nem álltam többé színpadra. Tudtam, ha olyan körökben járnék, még ma is felismernék a nevemet - aztán, mikor megtudnák, mivé lettem, undorodva ütnének le a tábláról, az egyiket a sok paraszt közül a játékukban.
Nagynéném tudta, milyen nehéz nekem. Elrejtette az összes olyan újságot előlem, amelyben megjelent a nevem. A serlegek, medálok, oklevelek, díjak egy kulcsra zárt kisszobába lettek besikkasztva, oda, ahol nem láthattam őket. Miután 12 éves koromban már nem tudtam hozzáérné, ránézni, vagy csak hegedű közelében lenni, a hangszer is száműzve lett. Bűncselekmény egy ilyen gyönyörű, kifogástalan darabot a rothadásnak kitenni, amiért egykor a 12 éves énem számára felbecsülhetetlen mértékű pénzt kifizettek volna néhányan, de nem tehettem mást.
Myron hangja alig jutott át a dobhártyámon. Mintha vízbe merültem volna, úgy hallottam őt, elmosódva, messziről. Az ujjaim már nem mozogtak a billentyűkön. Aztán észrevettem, hogy meggörnyedt a hátam - pedig a tökéletes tartás nálam evidens volt, alig pár éves lehettem, mikor belém verték -, és ujjaimat már nem a billentyűkön, hanem saját tenyereimen éreztem. Elhúzódtam, és a karja a vállamról lehullott, és arcom a hajam takarásába került.
- Én nem játszom vonós hangszeren - suttogtam, ahogy ujjaim végigfutottak a sebhelyek nyomán.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
43
Értékelés :
0
▽ Avatar :
Deryck Whibley

»
» Szomb. 20 Jan. - 14:14

Tempest & Myron


Mintha egy dementor siklott volna végig a próbateremmé átalakított garázson. Éreztem, hogy valami nincs rendben, valami megváltozott, de nem tudtam micsoda. Csak annyit tudtam, hogy feszültség telepedett ránk, falként ékelődött kettőnk közé valami, amiről nekem halvány fogalmam sem volt.
Megbántottam volna? Nem vettem észre, hogy bármi sértőt mondtam volna ezelőtt, de gyakran nem tudatosult bennem, ha átléptem egy határt a viccelődéssel. Sosem akartam bántani senkit sem, ha például Yoyo fejéhez vágtam, hogy ocsmányabb egy házimanónál is, attól még ugyanúgy szerettem őt és ő volt a legjobb barátom, egyszerűen csak szerettük ugratni egymást. De nem mindig éreztem, hogy mi az a határvonal, amin nem kéne átlépni, mert rólam már egyszerűen minden lepergett. Annyi ideig basztattak gyerekként, hogy most már egyszerűen ignoráltam mindent, amíg mondjuk képen nem töröltek. Sok minden rosszul esett, de vállat vontam és túlléptem rajta, muszáj volt ezt megtanulnom. Azonban most bárhogy is próbáltam felidézni, mivel sérthettem meg a napokban Tempestet, egyszerűen semmi sem jutott eszembe.
Óvatosan a zongoraszék szélére csúsztam, nagyon úgy tűnt, hogy még a közelségem is zavarja.
- Megbántottalak valamivel? - tördeltem idegesen az ujjaimat, zavartan bámulva Tempestre. Szerettem volna tisztázni, miért viselkedik így, mert teljesen biztos voltam benne, hogy én követtem el valami hibát. - Ha valami hülyeséget mondtam, akkor... akkor ugye tudod, hogy egy percig sem gondoltam komolyan? A fogadott hugim vagy, sohasem lennék veled szándékosan bunkó. Szóval ha valami hülyeséget csináltam, akkor nyugodtan vágj pofán vagy küldj el a picsába, biztos megérdemlem. Csak a többieknek ne mondd el, mert elég ciki lenne, hogy megvert egy lány...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
10
Értékelés :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Chrissy Costanza

»
» Szomb. 20 Jan. - 16:27


Myron & Tempest




But now we're stressed out




Nem tudtam megszólalni, csak a fejemet ráztam.
- Én nem játszom vonós hangszeren. - Ennyit sikerült kipréselnem magamból, még egyszer, ahogy a fejemet ráztam.
Ő nem érti, nem értheti, hogyan is érthetné, ő azért tanult zenélni, mert szeretett, mikor nekem először zongorabillentyűk voltak az ujjaim alatt, azt sem tudtam, mit jelent valamit szeretni. Én anya miatt tanultam, miatta tartottam ki, ő akarta, neki tettem, ő tanított és ő fizette a tanítókat, a kottákat, a hangszereket, az utat a versenyekre, és ő vette a ruháimat, ő öltöztetett fel, hogy minden tökéletes legyen... és ő volt a legmérgesebb, ha valamit elrontottam, és nem értettem még akkor, mi az az utálat, de akármikor nem sikerült valami, mindig megbüntetett, de akkor is, amikor sikerült. A zene, ahogy eggyé váltam a hangszerrel, a legboldogabb pillanataim voltak, de a zenélés maga nem, az csak fájdalmat okozott, amint vége lett a műnek vagy félbeszaktották, máris jött a fájdalom, és nem tudtam mit tenni, zenélnem kellett.
Ők nem azok az emberek voltak, akiknek elmondtam volna. Amíg kisebb voltam, a többiek tudták, mert akkor még nem tudtam, hogy valami nincs rendben, és nekik magyarázat kellett, miért viselkedek úgy. De ahogy nagyobb lettem, és megismertem új embereket, és már teljesen hétköznapian tudtam viselkedni, már nem mondtam el másoknak. Nem akartam beszélni róla, nem tudtam beszélni róla, a torkom elszorult, görcsölt a hasam, zsongott a fejem, és egyik pillanatban nem hallottam mást, csak zajt, a másikban pedig sípoláson kívül semmit.
Akkor omlottam össze, mikor hegedültem. Akkor fogtam utoljára a kezemben azt a hangszert. Ha hozzáértem, ránéztem, vagy csak tudtam, hogy ott van valahol, mintha nem működött volna a fejem. Korlátozottnak éreztem magam, hallucináltam, nem tudtam mozdulni. Ezért lett elzárva.
Sosem tudtam, miért nem a zongora kattant. Bár azon sem játszottam, már csak a másik hangszerrel történtek miatt sem, de aztán mikor a többiek megajándékoztak, ahhoz vissza tudtam térni. Ezen felbuzdulva, bizakodva megpróbáltam a hegedűt is. Katasztrófa lett a vége.
Ez nem az a hely volt, ahol beszélhettem volna erről. Mikor befogadtak, a legszerencsésebb embernek éreztem magam a világon. Itt mindenki viccelődött, gyorskaját evett, zenélt és karaokézott, és jól érezték magukat. Sosem tudtam eldönteni, mit illik kimondani, és mit nem. Mit kellene a fejemben tartanom, és mit kiengednem, de ez a saját belső harcom volt, és nem tudtam nekik elmondani. Már én is egy voltam közülük - ha megszólalok, ha elmondom, már más ember leszek, már máshogy fognak rám nézni, már meg fog akadni a tekintetük a sebhelyeimen, észre fogják őket venni, akkor is, ha takarni próbálnám, és tudom, tudom, hogy minden megváltozna.
vHa akartam volna, sem tudtam volna. Megnémultam volna, képek jelentek volna meg a szemem előtt, az emlékek hangjai eltorzították volna a hallásomat.
Ők nem tudták, miért, azt tudták, hogy tanultam, hogy minden szakszó a fejemben volt, de azt nem tudták, hogy mennyi versenyen jártam, hogy miket mondtak rólam, hogy ezeket a lapokat mind abban a kis helyiségben őrizzük a díjakkal és a hegedűvel együtt.
Felálltam, de nem menekülni akartam, a sarokba ültem, a hátamat a két fal tartotta, amúgy sem voltam nagynövésű, de most még kisebbnek éreztem magam, és felnéztem Myronra, és nem tudtam, mit érezhet, és el akartam mondani neki, hogy nem mondott semmi rosszat, hogy minden az én hibám, és hogy ne is törődjön vele, de nem mondtam semmit. A szám elé kaptam a kezem, és akaratlanul is, rekedten, félig elnyelve, de kibukott belőlem a mondat, ahogy homlokomat a felhúzott térdeimre támasztottam.
- Én nem tudok hegedülni...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
43
Értékelés :
0
▽ Avatar :
Deryck Whibley

»
» Hétf. 22 Jan. - 0:43

Tempest & Myron


Tudtam, mi pöröghet le most újra és újra a fejében, vagyis sokkal inkább éreztem. Fogalmam sem volt arról, mi váltotta ezt ki, de azzal nagyon is tisztában voltam, milyen egyik pillanatról a másikra talajt veszteni. Amikor azt hiszed, hogy végre lesz egy jó napod és reggel nyolckor, mikor tarkón talált az első galacsin bájitaltanon, akkor egyszerűen bőgni lenne kedved és belefojtani magad valamelyik üst gőzölgő tartalmába. Magad sem tudod miért, mert történt már ennél ezerszer rosszabb is, törték már el a karodat is "játékból", de aztán valami jelentéktelen hülyeség miatt szakad el a cérna. És mivel nem is igazán történt semmi, ettől csak még szánalmasabban és gyengébben érzed magad, szíved szerint elbújnál egy meleg takaró alá és többet elő sem jönnél. Számát sem tudtam, hány ilyen napot vészeltem át. Most már senki sem dobált papírgalacsinokkal, nem akartak poénból kiültetni a csillagvizsgáló torony ablakába asztronómiaórán és apám sem üvöltötte le a fejem, hogy nálam elbaszottabb fia nem is lehetne, de... de mindezekre már nem is volt szükség ahhoz, hogy legyenek napok, mikor órákig a plafont bámultam betépve és fogalmam sem volt róla, egyáltalán miért élek még. Végül mindig sikerült megráznom magam és úgy tenni, mintha minden rendben lenne.
Szóval tudtam mi történik éppen, még ha nem is igazán értettem az okát.
- Semmit nem kell megtenned, amit nem szeretnél. Ha azt akarod, akkor mostantól egy triangulummal is színpadra állhatsz, engem az sem érdekel. Kicsit szarul fog hangzani, de legalább vicces lesz. - Szórakozottan lenyomtam a zongorán előbb egy C-dúrt, majd egy A-mollt. - És ha valami miatt rosszul érzed magad, akkor azt nyugodtan elmondhatod. Ha szeretnéd.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
10
Értékelés :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Chrissy Costanza

»
» Hétf. 22 Jan. - 18:08


Myron & Tempest




But now we're stressed out




- A hegedű volt a másik versenyhangszerem.
Nem tudtam, mi mondatta ki velem a szavakat, és azt sem, miért álltam fel. De most mégis a zongora előtt álltam, az ablak irányába fordulva.
- A hegedű mást jelentett, mint a zongora. A hegedűvel kicsiként sokkal intimebb kapcsolatom volt. Úgy éreztem, a kezembe faragták, míg a hatalmas versenyzongora mellett elvesztem. Sokkal közelebb kerültem hozzá, és úgy éreztem, ott én alakítom ki a szabályokat. A lelkem egyszerre zengett a hangszerével.
Halk hangom megakadt. Szó szerint is, gondoltam, ahogy eszembe jutott, hogy tettem tönkre életem első gyakorlóhegedűjét - a benne lévő kis fapecek tört el, az, ami az egész testet tartotta: a hegedű lelke.
A fejem tiszta volt, de a következő pillanatban szédültem. Hirtelen nem éreztem, hogy állok vagy ülök, és azt sem tudtam, merre nézek. Amint újból megszólaltam, hangom élesen csengett a fülemnek, látásom kitisztult.
- De tizenkét éves korom óta nem tudom a kezembe fogni.
A vakító fénybe bámultam, a téli nap mindig alacsonyan tűzött be a kis, kerek ablakon a fal szélén. A kezem felemeltem, először az egyiket, aztán a másikat, elképzeltem, ahogy hegedűt tartok a karjaimban, ahogy a karom mozgására szólt a zene.
A fejemhez kaptam, a kanapéra ültem. A torkom elszorult, ahogy magamnak is beismertem, hiányzott a hangszer. Tudtam, hogy csak pszichés oka van, hogy a gát, ami a fejemben van, nem valódi, de ez csak még nehezebbé tette az egészet. Nem voltam elég erős ahhoz, hogy legyőzzem, annak már tíz éve.
Pulcsim ujjával megtöröltem az egyik szemem sarkát. Nem sírtam, most se, megtanították, hogy az bűn, hogy az rossz, én tartottam magam hozzá. Csak néha felhősödött el a szemem, de ennél több már nem tellett ki tőlem. Még csak rendesen szomorúnak lenni sem tudtam úgy, ahogy más emberek.
Nem tudtam, látta-e, hogy könnyes lett a szemem, de igyekeztem kizárni. Tudtam, ha elkezdek aggódni miatta, minden csak ezerszer rosszabb lesz.
Felemeltem a fejem, és visszaültem a zongorához. Ujjaim gondolkodás nélkül a billentyűkre találtak, és Chopin Noktürnjének egy részét kezdték el játszani.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
43
Értékelés :
0
▽ Avatar :
Deryck Whibley

»
» Csüt. 25 Jan. - 20:06

Tempest & Myron


Türelmesen hallgattam minden szavát, még ha nem is igazán értettem miről beszél. Sosem mesélt nekem a gyerekkoráról, tudomásom szerint a többieknek sem, én pedig nem igazán gondolkodtam azon mi történt vele, mielőtt megismertem. Persze, tisztában voltam vele, hogy mindenféle komolyzenei versenyre hurcolták gyerekként, de a részletekbe sosem ment bele. Én meg nem kérdeztem rá, mert az egész elgondolást nevetségesnek tartottam. Egyáltalán hogyan lehet versenyezni egy hangszerrel? Ez nem sport, itt nem a teljesítmény számít, ezt egyszerűen nem lehet objektíven rangsorolni. Hatalmas baromság volt az egész, arról szólt, ki gyakorolta be otthon tökéletesebben a kusza kottákba írt hangjegyeket. A zenének nem ez volt a lényege, hanem a szórakozás és önkifejezés, nem a küzdelem egymás ellen.
Némán figyeltem, ahogy játszani kezdett, mindig lenyűgözött a technikája. Magamtól megtanultam gitározni, a dob és a zongora sem jelentettek gondot, de attól még nem értettem a szó szoros értelmében egyikhez sem. Tudtam az akkordok nevét, hogyan kell lefogni őket, mi milyen hang a kottában és mit jelent, ha a violinkulcs vagy a basszuskulcs után kereszteket és efféléket rajzoltak. De Tempesten egyszerűen látszott, hogy tudja és érti, amit csinál. Az ujjai nem görcsösen keresték a fehér és fekete billentyűket, egyenes háttal ült, ahogyan azt a nagykönyvben megírták és néha nem is értettem, hogyan csinálja ezt az egészet. Profi volt, nem is tudom, mit keresett a mi szedett-vedett bandánkban, ahol mindenki egy garázsban tanult meg játszani és a művészet csúcsának a Sex Pistolst tartottuk, nem Chopint vagy Wagnert vagy valakit a régi nagyok közül.
Felkaptam a kottatartón hagyott filctollat és odarajzoltam az egyik zongorakotta szélére egy mosolygós csigát. Jobbat sajnos nem tudtam.
- Tudod... fogalmam sincs miről beszélsz és miért vagy szomorú, tényleg elképzelni sem tudom. De néha mindenki az lesz, vannak, akik gyakrabban. A nővérem mindig azt mondja, hogy ez nem baj, mert ha nem lennének érzékeny emberek, ez a világ ridegebb lenne az Azkabannál is. Szóval nem kell úgy tenned, mintha jól lennél, amikor szarul vagy. A legtöbb ember ezt várja el, de ez hatalmas faszság, érted? Néha egy kicsit padlón is kell lenni, hogy utána úgy mosolyoghass, mint ez a kiscsiga - mutattam a papírra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
10
Értékelés :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Chrissy Costanza

»
» Szomb. 27 Jan. - 17:19


Myron & Tempest




But now we're stressed out




- Akkora érzelmi analfabéták tudtok lenni - szaladt ki a számon, és csak utána jöttem rá, hogy ilyet sem szokás csak úgy kimondani.
A játékot nem hagytam abba, megtanultam, hogy nem szabad, hogy végig kell csinálni, mert különben kiestél, és le fognak nézni, nem fogják érteni, mégis mi ütött beléd. Nem számított, hogy otthon gyakoroltam, vagy a nagyszínpadon álltam, akkor is folytatnom kellett, ha épp anya kiabált velem.
A nyugodtságom vagy a csendességem nem feltétlenül volt egyenlő a kedvességgel is. Szerintem már megszokták a többiek, amikor minden előjel nélkül ilyet mondok, mégis, utána mindig fáj a fejem, hogy már megint nem lett volna szabad ezt mondanom.
Mosolyogtam a csiga miatt, de csóváltam is a fejem. Újabb bizonyíték, hogy miért is nem éri meg mesélnem nekik, arra, hogy ténylegesen nem fogják érteni. Az egyiküknek elmagyaráznám, ő értené, tudtam, vagy legalábbis szerettem volna, hogy ő értse, de nem próbáltam meg, neki sem mondtam el, ő csak annyival tudott többet, hogy felfigyelt a hegekre. Neki egyszer el akartam mondani, de nem is akartam, mert túlságosan fájt volna, ha nem értené, túlságosan fájt volna, ha nem érdekelné.
A hegek. Mindenki tudta, hogy vannak, hisz elég feltűnőek voltak. A legtöbbet ruha takarta vagy a hajam, vagy ha nem olyat vettem fel, akkor lealapozóztam a nagyobbakat, hogy ne látszódjanak annyira, de a kézfejem túlontúl feltűnő volt ehhez képest. Nem véletlenül ott is volt a legtöbb. De nem kérdeztek rá. Gondolom, tapintatlannak tartották, egy olyan dolognak, amit én máig nem értek. Ezért vagyok mindig én az a csapatból, aki felteszi a mindenkit érdeklő, kínos kérdéseket, vagy kíméletlenül megmondom, ha valami nagyon rossz, és a többiek nem merik. Általában csak a többiek reakcióiból jövök rá, hogy megint olyat mondtam, amit nem kellett volna.
Dalt váltottam, ez nem Chopin volt, és nem is ismert, én írtam, még régebben, nem sokkal a bandába kerülésem előtt. Mindig jól esett eljátszani, ez volt az egyik legelső, amit teljesen magamtól írta meg. Egy halk, magas hangokból álló, rövidke zene volt, és ma már sokkal jobban ment volna, de nem akartam átírni, sem kijavítani - így akartam megőrizni, ahogy volt, érintetlenül.
Melléütöttem.
Reflexből elrántottam a kezem, aztán csak sóhajtottam. Nagyon ritkán szoktam mellényomni, ezért is tanultam meg mindig olyan gyorsan a részeimet. Pontosság. Az eszme, amit mindennél fentebb tartottak ott, ahol jártam. Nem számított, mennyire tudtál egyedien vagy lendületesen vagy finoman játszani, senkit nem érdekelt - ők élő metronómokat neveltek, azokat díjazták. Csak azután jött minden más. Játszhattál teljesen érzelmektől felhevülve, de mindhiába, ha valaki tizedmásodpercre pontos volt, és te elcsúsztál egy negyed pillanattól, lehetett akármennyire száraz is a másik. Ezt tartották fennköltnek, emelkedettnek. Ezt istenítették.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
43
Értékelés :
0
▽ Avatar :
Deryck Whibley

»
» Szer. 31 Jan. - 15:30

Tempest & Myron


- De legalább próbálkozunk, én biztosan. És el kell ismerned, hogy imádsz minket. Ne próbáld tagadni, látszik rajtad. - Szerettem mindenkit a bandában, úgy, ahogy a testvéreinket szokás. Mindenki egy kicsit fura volt, kicsit kilógott a sorból - inkább nagyon -, de összességében jó srácok voltak. Rájuk bíztam volna az életemet is, bár annak az értéke nem rúgott valami magasra, szóval ezzel kár is lenne példálózni. Nem voltam benne biztos, hogy a többiek is annyira nagyra tartják-e a mi kis csapatunkat, mint én. Az emberek többsége valószínűleg nem is érthette, milyen érzés bejönni ebbe a próbaterembe, ahol azonnal a nyakadba ugrik valaki és legyél akármilyen szar hangulatban éppen, ők ott vannak neked. Mások életében bizonyára sok ilyen kapcsolat felbukkant lépten-nyomon, de az én életemben ők voltak az elsők.
Hallgattam, ahogy játszik, talán nyugtatóan hatott rá vagy csak kényszercselekvésként nyomkodta a zongorabillentyűket. Megértettem, a zene nekem is valami hasonlót jelentett. Segített ellazulni, főleg, ha előtte egy kis extra segítséget is vettem Fletchertől valami színes bogyó, por vagy egy adag fű formájában. Néha megfordult a fejemben, hogy a szerzői jogoknál vagy a köszönetnyilvánításnál az albumba csúsztatott kis papíron meg kéne említenem őt is, mint az ihletforrásaim dílere, de ez egyrészt csúnyán mutatott volna, másrészt pedig nehogy már Dung elbízza magát...
- Ezt még egyszer sem hallottam - jegyeztem meg óvatosan. - De tetszik.
Átsuhant az agyamon, hogy bárcsak visszaérnének már a többiek, mert kezdtem kínosan tehetetlenül érezni magam. Aztán azonnal el is öntött a bűntudat, amiért ilyesmire gondoltam. Tempest furcsán viselkedett, de ő is állandóan zokszó nélkül tűrte a hülyeségeimet, nekem sem kéne panaszkodnom. Az önsajnálatban voltam talán a világon a legtehetségesebb, de azért mindennek volt egy határa.
- Van két jegyem jövőhétre Sex Pistolsra. A nővéremmel mentem volna,
de ő mégsem ér rá. Ha van kedved, eljöhetnél, rád férne egy kis lazulás.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
10
Értékelés :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Chrissy Costanza

»
» Szomb. 3 Feb. - 11:04


Myron & Tempest




But now we're stressed out




- Sosem próbáltam tagadni - mosolyodtam el.
Az utolsó hangokat ütöttem le, aztán az ölembe raktam a kezeimet, és mosolyogtam, mert azt mondta, tetszik neki. A zene helyét csend vette át, jótékony csend, hirtelen nem is akartam mást hallani. Azon gondolkodtam, vajon mennyi idő, míg visszaérnek a többiek, és hogy mit fogunk utána csinálni. Vajon megint zaj lesz?
Nem szerettem volna, még egy kicsit, csak még egy kicsit itt szerettem volna maradni Myronnal, kettesben, ő voksolt mellettem az egyik leghangosabban, mikor idejöttem, és mindig is ő volt az egyik legközelebbi hozzám a bandából rajta kívül, a többiek kicsit másmilyenek voltak, ők máshogy értettek meg engem, és ők is nagyon szerettek, és én is őket, néha jobban, mint bárki mást, csak nem mindig.
Felálltam, járkálnom kellett, tudtam, épp egy fontos döntés előtt állok. A fejem gondolatoktól zúgott, pedig körülöttem csend volt. A terem közepén volt egy csík, ahol összeért a padló, a többi nem volt folytonos, csak ez az egy, végigsétáltam rajta, majd az aprócska ablak felé bámultam.
Ki tudtam mondani a szavakat, de fedezetet nem tudtam mögéjük tenni.
- Legyen - szólaltam meg, bár épp háttal álltam neki. - A hegedű jól hangzana a dalban. - A szám ki volt száradva, de ki szerettem volna mondani. Meg akartam tenni értük, annyi mindent kaptam tőlük, ennyivel tartoztam. - Nem tudom, mikor. Nem ígérem se azt, hogy most, se, hogy holnap, azt se, hogy a jövőhéten. De megcsinálom - nyeltem egyet.
Furcsa érzés volt a mellkasomban, egy kő leesett, egy kő pedig a szívemre került. Meg voltam könnyebbülve, de legszívesebben meg nem történtté nyilvánítottam volna az egészet. De tudtam, ha sosem próbálom, nem fog sikerülni.
Tudtam, hogy nehéz lesz, és hogy sokat fogok szenvedni, vagy azt, hogy fájni fog. Nem tudtam, hogy fogok reagálni, de azt igen, hogy túl kell lépnem ezen.
- Nincs senki más, akivel mehetnél? - Felcsillant a szemem a banda említésére, de azért kétségeim is voltak. - Most csak azért, mert egy kicsit szomorúnak láttál, nem kell olyan döntést hoznod, amit esetleg megbánnál - ráztam meg a fejem.
Az agytekervényeim forogtak, közben ismét közelebb lépdeltem hozzá. A nővéréről tudok, gondolkodtam, meg a bandáról, de másról...? Aligha.
A hátam mögött össze kulcsoltam a kezeimet, és közelebb hajoltam hozzá.
- Te, Myron - ráncoltam össze a szemöldökömet, és oldalra biccentettem a fejemet. - Mikor is voltál utoljára randizni?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
43
Értékelés :
0
▽ Avatar :
Deryck Whibley

»
» Vas. 4 Feb. - 15:43

Tempest & Myron


A válaszára azonnal felderült az arcom. Éreztem, hogy valami nagy dolog történt most - nem értettem az okát, de tudtam, hogy ez a kijelentés igazán fontos lehetett számára. Villámgyorsan felpattantam a zongoraszékről és olyan lendülettel rohamoztam meg Tempestet, mint aki pankrátorosat játszva fel akarja őt öklelni. Ehelyett csak egy csontropogtató ölelésben részesült, közben pedig felkaptam és bukdácsolva megpörgettem, amíg végül mindketten el nem szédültünk.
- Te vagy a legjobb, Temp! Annyi időt kapsz, amennyit csak szeretnél. Utána meg szentté avatunk, komolyan. Nem tudom hogyan kell, de majd utánanézünk. - Úgy vigyorogtam rá, mintha egy kiskutyát vagy kiscicát kaptam volna tőle. Talán még egy farokcsóváló labradorkölyöknek sem örültem volna annyira, mint ennek a hírnek. Semmit nem ígért biztosra, de ezt most nem is számított, csak a gesztus, hogy megpróbálja. Úgy éreztem, ez tényleg nagy áldozat tőle, álljon bármi is ennek hátterében.
- Megbánni? Ne hülyéskedj már... Amióta ismerlek, el akarlak rángatni magammal bulizni. De úgy rendesen, táncolnod kell meg minden. Addig nem indulunk haza, amíg nem láttam, ahogy eldobod az agyad a God Save The Queenre - jelentettem ki eltökélten.
A kérdésétől egy csapásra lefagyott a mosoly az arcomról. Sajnos túl jó kérdés volt, erre a témára gondolni sem igazán szerettem mostanság. Ugyanis fogalmam sem volt, mikor próbálkoztam utoljára normális párkapcsolattal. Mindegyiket egy katasztrófaként tartottam számon, kényelmesebb volt a könnyebbik utat választani. A zenészlét egyik legnagyobb előnye, hogy a kevésbé gátlásos lányok sorba álltak a koncertek után a backstage-ben. Nem kellett fáradni az ismerkedéssel, agyalni rajta hogyan tovább, csak élvezni kellett a rövidke együtt töltött időt és elégedetten vagy éppen kevésbé elégedetten távozni utána. Erre vágytam? Nem, de ezzel kellett beérnem.
- Olyan igazi randin? Hát... nem tudom. Régen, nem is emlékszem igazán. Talán nincs is kedvem hozzá, felesleges törni magam... - vontam meg a vállam, szándékosan kerülve a tekintetét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
10
Értékelés :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Chrissy Costanza

»
» Kedd 13 Feb. - 19:58


Myron & Tempest




But now we're stressed out




A hirtelen lendület meglepett, felkiáltottam az ijedtségtől, aztán csak nevettem, ahogy megpörgetett. Amint letett, kiráztam a hajamat az arcomból.
- Ugye tudod, hogy csak halottakat lehet szentté avatni?- néztem rá, felvonva az egyik szemöldökömet, játékosan számon kérve rajta, majd kisvártatva hozzátettem. - Azért vigyázz, ennyire könnyű nem vagyok - jegyeztem meg.
Mindig meglepett, mikor Myron érzelemkitöréseit láttam. De egyúttal meg is melengetett, sütött róla, hogy mennyire hálás, hogy befogadtuk - holott például engem is épp, hogy ő fogadott be -, és nem titkolta, mennyire boldog, hogy ez a zenekar létezhet. Olyan érzés lehetett neki, mint amikor én tizenegy évesen megkaptam nagynénémtől az első ölelésemet.
Nem akartam belegondolni abba, amit mondtam. Most boldog lettem, Myron öröme ragályos volt, és végtelenül boldoggá tett a reakciója, hogy ennyire örült a mondatomnak. És ez volt a lényeg.
A mondatot hallva félredöntöttem a fejem. Tényleg, még nem voltam vele... Bár, ennek talán megvolt az oka. Nem tudtam, hogy tudnám legyűrni a félelmemet, biztos voltam benne, hogy ő máshogy szerette a bulikat élvezni, úgy, ahogy én nem szerettem volna. Tudtam, hogy sosem bántana, sosem lenne baj. De mégis, nem bírtam rávenni magam. És tudtam, pláne egy koncerten, meg akár utána is, egy-két ital után biztosan dalra fakadnék, és azt pedig nem szerettem volna. Tartottam magam ahhoz, hogy csak akkor, ha ők nem hallhatják, velük együtt meg visszafogva magam. Minden más igényemet kielégítették a kisebb bárokban való fellépéseim.
- Hmm, ez egy fura fantázia, amit ennyi ideig tartogattál... - ráncoltam össze a szemöldökömet. - De... na jó, megszabadítalak tőle. Egy feltétellel - tartottam fel az ujjamat, mielőtt még ismét a nyakamba ugrott volna.
Na nem mintha lettem volna olyan helyzetben, hogy feltételeket szabhassak. Lábszárát kellett volna csókolgatnom az ingyenjegyért. De ezt nem kellett tudnia, persze.
Az arcán bekövetkező látványos változás regénybe illő volt. Szinte büszke voltam magamra, amiért előidéztem, aztán persze hatalmas bűntudatom lett emiatt. Nem szerettem, mikor enyhe mardekáros énem a felszínre tört, pláne, mikor velük voltam. Legtöbbjük nem érdemelte meg.
Talán Yoyo.
A múltkoriért.
Még megkapja.
- Kifogások, kifogások - forgattam meg a szememet. - Hallanod kéne magad.
Hm. Én mikor is voltam utoljára?
Nem is tudom...
Bagoly mondja verébnek.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
43
Értékelés :
0
▽ Avatar :
Deryck Whibley

»
» Szomb. 17 Feb. - 0:51

Tempest & Myron


- Nem tudtam. De minden hagyománnyal lehet szakítani - vontam meg a vállam. - Én meg ennyire gyenge nem vagyok. Ne félj, nem foglak elejteni, legalábbis igyekszem...
Nagyon reméltem, hogy hajlandó velem jönni arra a koncertre. Vihettem volna mást is, a bandából bárki elfogadta volna a jegyet, kilóghatott volna a húgom is a Roxfortból, de én nem őket akartam vinni. Talán Tempest nem volt a világ legnagyobb partiarca, talán nem tudott rekordidő alatt rekordmennyiségű sört betermelni, de ez most nem számított. Ahogy itt ültünk, kettesben és történt valami, amit nem igazán értettem, kezdtem rádöbbeni, hogy talán több időt kéne együtt töltenünk. Nem tudtam melyikünknek volt erre nagyobb szüksége, de valamiért fontosnak éreztem ezt. És mi mással fejezhetném ki jobban ezt a szándékot, mint egy kincset érő koncertjeggyel?
- Vannak még fura fantáziáim, nyugi, azokat nem fogom elmesélni - vigyorogtam rá. - Mondd azt a feltételt, ne kímélj...
Nem tudtam elképzelni, hogy valami szörnyű feltételt szabna, az egyszerűen nem is ő lett volna. Apró kompromisszumokra mindig is képes és hajlandó voltam, igazából nagyobbakra is. Elég jól tudtam alkalmazkodni mások igényeihez, ami úgy vettem észre, ritka tulajdonság. Mások jobban szerették, ha minden az ő elképzeléseik szerint valósult meg és a legkisebb diszkomfortot sem viselték el. Én ezt mindig önzőségnek tartottam, de talán csak a vérbeli hugrabugos beszélt belőlem.
- Ezt úgy mondod, mintha te falnád a pasikat vagy boldog házasságban élnél - forgattam a szemem. - Emlékeztetnélek, hogy tavaly tőlem kaptad a legjobb csokrot Valentin-napra. Döntsd el, melyikünk részéről siralmasabb.
Tényleg kitettem magamért, bár nemcsak én, hanem a zenekar többi tagja is hozott valamit az egyetlen lánynak a bandában. Én vettem a csokrot - olyan szépet köttettem neki, mintha egy mesekönyv lapjai közül rángattam volna ki -, Yoyo szerezte be a plüss holdborjút, a többiek pedig az édességért feleltek. Reménytelenül romantikus léleknek vallottam magam, de rendes barátnő híján ezt kénytelen voltam kiélni Tempesten. Habár ő csak ne panaszkodjon miatta, olyan pasija úgysem lesz, mint a mi kis csapatunk együtt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details


»
»
Vissza az elejére Go down

But now we're stressed out

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-