» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
88
25
19
25
20
18
31
17
3
3
5
5
5
264
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans
Friss posztok
pergamentekercseink

Dorcas & Avery prof.
Today at 10:39
• • • • • • • • • • • • • •
Dorcas M. Meadowes
fucked up night - jo & jim
Today at 0:14
• • • • • • • • • • • • • •
Jim L. Gallagher
Nem olyan biztos hogy követned kellene!
Today at 0:13
• • • • • • • • • • • • • •
Charlotte Avery
Charlotte & Richard
Yesterday at 23:55
• • • • • • • • • • • • • •
Charlotte Avery
Cataleya & Eric
Yesterday at 23:05
• • • • • • • • • • • • • •
Cataleya Nazario
Játszótárs kereső
Yesterday at 22:10
• • • • • • • • • • • • • •
Alistair Crannach
Running up that hill
Yesterday at 21:39
• • • • • • • • • • • • • •
Deena Shacklebolt
Hiányzásnapló
Yesterday at 20:41
• • • • • • • • • • • • • •
Marie A. Marlowe
Mr. Avery && Marie
Yesterday at 20:36
• • • • • • • • • • • • • •
Marie A. Marlowe
we're blood brothers
Yesterday at 20:22
• • • • • • • • • • • • • •
Jim L. Gallagher
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
19
▽ Reagok :
13
▽ Avatar :
Deryck Whibley



»
» Vas. 14 Jan. - 14:14

Tempest & Myron


A srácok McDonald's-os kaját akartak. Hamburgert, sültkrumplit meg fagyit drazséval és undorítóan édes öntettel. Az előző napi pizzás dobozok még szanaszét hevertek a próbateremnek kikiáltott garázs padlóján, a szokásos kompozíciót alkotva néhány sörösüveggel meg egy kis kilöttyent vörösborral. Az alkotói fázis közepén voltunk, illett volna lassan kidobni egy új albumot. Mivel jóformán napi szinten ontottam magamból a dalszövegeket, nem az alapanyag összeszenvedése okozta a gondot, inkább a válogatás és a gyakorlás. Nehéz volt ennyi különcöt egy helyre összezárni és munkára kényszeríteni. Félóránként eszünkbe jutott valami vicces sztori, amin aztán órákig anekdotáztunk, vagy inkább leültünk inni és rendeltünk valami gyorskaját, mert megéheztünk a fűtől. Szóval nem haladtunk olyan gyorsan, mint ahogy én azt elképzeltem, mikor dialadalittasan kiterítettem eléjük az egész mappányi dalszöveggyűjteményt.
Ketten maradtunk Tempesttel, gondolom, ő sem rajongott az ötletért, hogy ebben a rohadt hidegben kidugja az orrát és elcaplasson a legközelebbi McDonald's-ba, majd visszacipelje a hadseregnek elegendő mennyiségű ebédünket.
- Tudod... írtam néhány akusztikus számot. Mármint nem akarok valami kibaszott nyálas, tinglitangli szart játszani, de arra gondoltam, hogy feldobhatnánk néhányat belőlük az albumra. Mit gondolsz? - A földön feküdtem, onnan bámultam fel Tempestre, a számban egy frissen meggyújtott cigarettával. A basszerosunk mindenféle alakúra ki tudta fújni a füstöt valamilyen bűbáj segítségével, de nekem eddig egyszer sem sikerült. - El tudnék képzelni valamit egy zongorával és egy gitárral. Vagy valami új hangszert is bevehetnénk, úgyis te vagy a mi kis virtuózunk, biztosan megoldanád.
Felvigyorogtam rá, mint egy reménykedő óvodás. Ha mindenkinek a kezébe nyomtam volna egy skótdudát a bandában, ő lett volna az első, aki megtanul rajta játszani. Mindenki értett a sajátjához, de Tempest volt az egyetlen, aki rendesen tanult is zenélni, nem csak autodidakta módon elsajátította a zenélést. Minden szakmai kérdésben lehetett rá számítani, arról az apróságról nem is beszélve, hogy belé szorult némi józan ész is. Imádtam a többieket, szerettem azt a gyökér fejüket, de néha határozottan szükségem volt a Tempest melletti nyugalomra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
6
▽ Reagok :
4
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Chrissy Costanza



»
» Vas. 14 Jan. - 19:59


Myron & Tempest




But now we're stressed out




Valami furcsa volt. Ezt már akkor is éreztem, mikor reggel kinyitottam a szemeimet, akkor is velem volt, mikor tenyereimet összedörzsölve álltam az ajtó előtt, hogy engedjenek már be, de nem hagyott el a legkalandosabb történetek közben sem. Azon gondolkodtam, talán a front lehet az oka, és ha nem figyelek rá, elmúlik, de a fejem zsongott, és bár gyakran visszasüllyedek a szótlanságba, most nem a jókedvű hallgatásom volt. Nem tetszett a körülöttem ülők egymást túlkiabáló és licitáló hangja, se a szórakozásból ocsmányul megcsapkodott zongorabillentyűk, és a kották is összefolytak a szemem előtt. Mikor valamelyikük benyögte, hogy akkor menjenek el enni, én voltam az első, aki helyeselte, és persze mindenki meglepődött, mikor aztán itt maradtam. Csendet akartam, és nem a milliónyi hangfoszlányt.
Odaültem a sarokban álló billentyűshöz, és végigsimítottam a hideg felületen. Megnyugtatólag hatott az ismerős érzés, és valamiért az sem zavart, mikor egy halk dallamot kezdtem játszani. Ismerős pillanat volt, és megszokott, és csak élveztem, ahogy az óvatosan lenyomott billentyűk a finom hangokat játszották.
Mikor Myron megszólalt, kinyitottam az addig csukva tartott szemeimet, és ránéztem, és figyeltem arra, mit mond, de azért a játékot nem hagytam abba. Bár a banda főként gyors számokat játszott, a falak között szinte mindennap hallható volt a zongorán egy-egy lassúbb, vagy klasszikus szám, legyen szó ebédszünetről, vagy csak ötletelésről. Mindig is segített gondolkodni. Néha pedig az  azutáni, Weird Sisters számokba való belemerülés segített, ha épp túl sokat bámultam az ujjaimon lévő örökhegeket.
- Attól függ, milyen hangszerelésben képzelted el - biccentettem oldalra fejemet. - Például lehet akár poharakat is használni, ha magasat szeretnél, azoknak nagyon szép hangja van, vagy a fuvola is szép ilyenekben, de nem hiszem, hogy ahhoz bármelyikünk is értene - mosolyogtam, és ismét visszacsuktam a szemeimet.
Nem azért, mert nem figyeltem, de nekem így gyakran sokkal kényelmesebb volt, és ezt a többiek is tudták. Csukott szemmel sokkal jobb érzés zenélni.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
19
▽ Reagok :
13
▽ Avatar :
Deryck Whibley



»
» Kedd 16 Jan. - 15:29

Tempest & Myron


Tempest mindig csendes volt. Nem úgy, mint én, részemről ez csak valami állandósult mélabú volt és a félelem attól, hogy zavarom a környezetemet. Ő egyszerűen képes volt úgy jelen lenni, hogy közben meg sem nyikkant és mégis jól érezte magát, mégis része volt a társaságnak. Szerettem ezért, csak némán üldögélni mellette a próbateremben, amíg a zongora billentyűit nyomogatta, amíg én mondjuk írtam vagy olvastam, esetleg egy zacskó sültkrumplin kérődzve hallgattam a megnyugtató játékát. Sosem mondtam még neki, idiótán hangzott volna, de talán enélkül is tudta, hogy szerettem a csendjét, jelentsen ez bármit is.
Elnyomtam a cigarettacsikket az egyik pizzásdobozon, mielőtt feltápászkodtam volna a földről és odaültem volna Tempest mellé a zongorához. Tudtam, hogy nem rajong túlzottan a füstért, nem panaszkodott miatta, de mivel sosem szívott velünk, nyilván nem szerette. Nem akartam az arcába füstölni, ritka nagy tahóság lett volna.
- Én inkább valami vonósra gondoltam, egy kicsit lágyabb hangzásra, érted. - Előrángattam a kapucnis pulóverem zsebéből egy összegyűrt lapot, majd kiterítve a kottaálványra tettem. Átfirkálva, rendezetlen betűkkel ott állt rajta a megzenésítendő dalszöveg, újabb szerzemény a kiüresedett világról és emberi kapcsolatokról. Nem az első és nem is az utolsó ilyen írásom volt, de valószínűleg a többiek már hozzászoktak és elfogadták, hogy az esetek többségében nem sok vidám szöveget tudtam alkotni. Csak papírra vetettem a gondolataimat és az érzéseimet, azok pedig sajnos ilyenek voltak. - Neked az menne, nem? Úgyis mindig elbújsz ide a zongorád mögé, én örülnék, ha nem szorulnál háttérbe. Gondolj csak bele, ki akarja Yoyo bamba képét bámulni a színpad elején, mikor van egy ilyen édes billentyűs lánykánk is?
Szélesen rávigyorogtam és lazán, barátian a válla köré fontam az egyik karom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
6
▽ Reagok :
4
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Chrissy Costanza



»
» Kedd 16 Jan. - 19:06


Myron & Tempest




But now we're stressed out




Örökké emlékezni fogok az utolsó két versenyemre. Az egyik zongora, a másik hegedű volt. Mindkettő nyár elején volt, pár héttel azelőtt, hogy megérkezett volna a roxforti levelem. Anya a harmadik sorban ült, jobb szélen, mint minden versenyen. Talán emiatt is alakult ki a megszokás, hogy csukva tartom a szemem. Ha versenyek közben ránéztem, mást sem láttam rajta, csak a haragot. Az utolsó zongoraversenyen ezüst ruha volt rajtam, de a hegedűversenyen fekete. Emlékszem, a földig ért, és nem gyakoroltam, hogy kell benne lépni, el is rontottam, megbotlottam és elestem, még mielőtt még elkezdtem volna a játékot. A színpad felhorzsolta a tenyeremet, de ezt nem mutathattam - mégis hogy játszik egy sérült tenyerű hegedűművész? De nem zavart. A fájdalom, amit akkor éreztem volna, ha rosszul játszok, sokkal nagyobb lett volna, így csak el kellett képzelnem, hogy egyedül játszom a szobámban, anya épp a városban van, és csak játszok, úgy, ahogy szeretnék, szabályok és büntetés nélkül.
Megnyertem a versenyt.
De Ő látta. Látta, abból, ahogy egy kicsit máshol ért a kápa a kezemhez, abból, ahogy összeszorítottam a szememet, abból, egy vékonyka hang kiszaladt a számon, mikor levegőt vettem, és leginkább abból, hogy a G húron végighúzott vonó nem zengett megdöbbentően a kezem alatt, mint azt várta volna.  
Az volt az utolsó verseny, ami után büntetést kaptam. Az utolsó versenyem, amin ott lehetett anya. Az utolsó nap, amit a többi gyerekgéniusszal egy légtérben töltöttem. Sosem tudtam meg, mennyi ideig csámcsogtak arról a lapok, a hírfolyamok, hogy eltűntem, és nem álltam többé színpadra. Tudtam, ha olyan körökben járnék, még ma is felismernék a nevemet - aztán, mikor megtudnák, mivé lettem, undorodva ütnének le a tábláról, az egyiket a sok paraszt közül a játékukban.
Nagynéném tudta, milyen nehéz nekem. Elrejtette az összes olyan újságot előlem, amelyben megjelent a nevem. A serlegek, medálok, oklevelek, díjak egy kulcsra zárt kisszobába lettek besikkasztva, oda, ahol nem láthattam őket. Miután 12 éves koromban már nem tudtam hozzáérné, ránézni, vagy csak hegedű közelében lenni, a hangszer is száműzve lett. Bűncselekmény egy ilyen gyönyörű, kifogástalan darabot a rothadásnak kitenni, amiért egykor a 12 éves énem számára felbecsülhetetlen mértékű pénzt kifizettek volna néhányan, de nem tehettem mást.
Myron hangja alig jutott át a dobhártyámon. Mintha vízbe merültem volna, úgy hallottam őt, elmosódva, messziről. Az ujjaim már nem mozogtak a billentyűkön. Aztán észrevettem, hogy meggörnyedt a hátam - pedig a tökéletes tartás nálam evidens volt, alig pár éves lehettem, mikor belém verték -, és ujjaimat már nem a billentyűkön, hanem saját tenyereimen éreztem. Elhúzódtam, és a karja a vállamról lehullott, és arcom a hajam takarásába került.
- Én nem játszom vonós hangszeren - suttogtam, ahogy ujjaim végigfutottak a sebhelyek nyomán.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
19
▽ Reagok :
13
▽ Avatar :
Deryck Whibley



»
» Szomb. 20 Jan. - 14:14

Tempest & Myron


Mintha egy dementor siklott volna végig a próbateremmé átalakított garázson. Éreztem, hogy valami nincs rendben, valami megváltozott, de nem tudtam micsoda. Csak annyit tudtam, hogy feszültség telepedett ránk, falként ékelődött kettőnk közé valami, amiről nekem halvány fogalmam sem volt.
Megbántottam volna? Nem vettem észre, hogy bármi sértőt mondtam volna ezelőtt, de gyakran nem tudatosult bennem, ha átléptem egy határt a viccelődéssel. Sosem akartam bántani senkit sem, ha például Yoyo fejéhez vágtam, hogy ocsmányabb egy házimanónál is, attól még ugyanúgy szerettem őt és ő volt a legjobb barátom, egyszerűen csak szerettük ugratni egymást. De nem mindig éreztem, hogy mi az a határvonal, amin nem kéne átlépni, mert rólam már egyszerűen minden lepergett. Annyi ideig basztattak gyerekként, hogy most már egyszerűen ignoráltam mindent, amíg mondjuk képen nem töröltek. Sok minden rosszul esett, de vállat vontam és túlléptem rajta, muszáj volt ezt megtanulnom. Azonban most bárhogy is próbáltam felidézni, mivel sérthettem meg a napokban Tempestet, egyszerűen semmi sem jutott eszembe.
Óvatosan a zongoraszék szélére csúsztam, nagyon úgy tűnt, hogy még a közelségem is zavarja.
- Megbántottalak valamivel? - tördeltem idegesen az ujjaimat, zavartan bámulva Tempestre. Szerettem volna tisztázni, miért viselkedik így, mert teljesen biztos voltam benne, hogy én követtem el valami hibát. - Ha valami hülyeséget mondtam, akkor... akkor ugye tudod, hogy egy percig sem gondoltam komolyan? A fogadott hugim vagy, sohasem lennék veled szándékosan bunkó. Szóval ha valami hülyeséget csináltam, akkor nyugodtan vágj pofán vagy küldj el a picsába, biztos megérdemlem. Csak a többieknek ne mondd el, mert elég ciki lenne, hogy megvert egy lány...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
6
▽ Reagok :
4
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Chrissy Costanza



»
» Szomb. 20 Jan. - 16:27


Myron & Tempest




But now we're stressed out




Nem tudtam megszólalni, csak a fejemet ráztam.
- Én nem játszom vonós hangszeren. - Ennyit sikerült kipréselnem magamból, még egyszer, ahogy a fejemet ráztam.
Ő nem érti, nem értheti, hogyan is érthetné, ő azért tanult zenélni, mert szeretett, mikor nekem először zongorabillentyűk voltak az ujjaim alatt, azt sem tudtam, mit jelent valamit szeretni. Én anya miatt tanultam, miatta tartottam ki, ő akarta, neki tettem, ő tanított és ő fizette a tanítókat, a kottákat, a hangszereket, az utat a versenyekre, és ő vette a ruháimat, ő öltöztetett fel, hogy minden tökéletes legyen... és ő volt a legmérgesebb, ha valamit elrontottam, és nem értettem még akkor, mi az az utálat, de akármikor nem sikerült valami, mindig megbüntetett, de akkor is, amikor sikerült. A zene, ahogy eggyé váltam a hangszerrel, a legboldogabb pillanataim voltak, de a zenélés maga nem, az csak fájdalmat okozott, amint vége lett a műnek vagy félbeszaktották, máris jött a fájdalom, és nem tudtam mit tenni, zenélnem kellett.
Ők nem azok az emberek voltak, akiknek elmondtam volna. Amíg kisebb voltam, a többiek tudták, mert akkor még nem tudtam, hogy valami nincs rendben, és nekik magyarázat kellett, miért viselkedek úgy. De ahogy nagyobb lettem, és megismertem új embereket, és már teljesen hétköznapian tudtam viselkedni, már nem mondtam el másoknak. Nem akartam beszélni róla, nem tudtam beszélni róla, a torkom elszorult, görcsölt a hasam, zsongott a fejem, és egyik pillanatban nem hallottam mást, csak zajt, a másikban pedig sípoláson kívül semmit.
Akkor omlottam össze, mikor hegedültem. Akkor fogtam utoljára a kezemben azt a hangszert. Ha hozzáértem, ránéztem, vagy csak tudtam, hogy ott van valahol, mintha nem működött volna a fejem. Korlátozottnak éreztem magam, hallucináltam, nem tudtam mozdulni. Ezért lett elzárva.
Sosem tudtam, miért nem a zongora kattant. Bár azon sem játszottam, már csak a másik hangszerrel történtek miatt sem, de aztán mikor a többiek megajándékoztak, ahhoz vissza tudtam térni. Ezen felbuzdulva, bizakodva megpróbáltam a hegedűt is. Katasztrófa lett a vége.
Ez nem az a hely volt, ahol beszélhettem volna erről. Mikor befogadtak, a legszerencsésebb embernek éreztem magam a világon. Itt mindenki viccelődött, gyorskaját evett, zenélt és karaokézott, és jól érezték magukat. Sosem tudtam eldönteni, mit illik kimondani, és mit nem. Mit kellene a fejemben tartanom, és mit kiengednem, de ez a saját belső harcom volt, és nem tudtam nekik elmondani. Már én is egy voltam közülük - ha megszólalok, ha elmondom, már más ember leszek, már máshogy fognak rám nézni, már meg fog akadni a tekintetük a sebhelyeimen, észre fogják őket venni, akkor is, ha takarni próbálnám, és tudom, tudom, hogy minden megváltozna.
vHa akartam volna, sem tudtam volna. Megnémultam volna, képek jelentek volna meg a szemem előtt, az emlékek hangjai eltorzították volna a hallásomat.
Ők nem tudták, miért, azt tudták, hogy tanultam, hogy minden szakszó a fejemben volt, de azt nem tudták, hogy mennyi versenyen jártam, hogy miket mondtak rólam, hogy ezeket a lapokat mind abban a kis helyiségben őrizzük a díjakkal és a hegedűvel együtt.
Felálltam, de nem menekülni akartam, a sarokba ültem, a hátamat a két fal tartotta, amúgy sem voltam nagynövésű, de most még kisebbnek éreztem magam, és felnéztem Myronra, és nem tudtam, mit érezhet, és el akartam mondani neki, hogy nem mondott semmi rosszat, hogy minden az én hibám, és hogy ne is törődjön vele, de nem mondtam semmit. A szám elé kaptam a kezem, és akaratlanul is, rekedten, félig elnyelve, de kibukott belőlem a mondat, ahogy homlokomat a felhúzott térdeimre támasztottam.
- Én nem tudok hegedülni...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
19
▽ Reagok :
13
▽ Avatar :
Deryck Whibley



»
» Yesterday at 0:43

Tempest & Myron


Tudtam, mi pöröghet le most újra és újra a fejében, vagyis sokkal inkább éreztem. Fogalmam sem volt arról, mi váltotta ezt ki, de azzal nagyon is tisztában voltam, milyen egyik pillanatról a másikra talajt veszteni. Amikor azt hiszed, hogy végre lesz egy jó napod és reggel nyolckor, mikor tarkón talált az első galacsin bájitaltanon, akkor egyszerűen bőgni lenne kedved és belefojtani magad valamelyik üst gőzölgő tartalmába. Magad sem tudod miért, mert történt már ennél ezerszer rosszabb is, törték már el a karodat is "játékból", de aztán valami jelentéktelen hülyeség miatt szakad el a cérna. És mivel nem is igazán történt semmi, ettől csak még szánalmasabban és gyengébben érzed magad, szíved szerint elbújnál egy meleg takaró alá és többet elő sem jönnél. Számát sem tudtam, hány ilyen napot vészeltem át. Most már senki sem dobált papírgalacsinokkal, nem akartak poénból kiültetni a csillagvizsgáló torony ablakába asztronómiaórán és apám sem üvöltötte le a fejem, hogy nálam elbaszottabb fia nem is lehetne, de... de mindezekre már nem is volt szükség ahhoz, hogy legyenek napok, mikor órákig a plafont bámultam betépve és fogalmam sem volt róla, egyáltalán miért élek még. Végül mindig sikerült megráznom magam és úgy tenni, mintha minden rendben lenne.
Szóval tudtam mi történik éppen, még ha nem is igazán értettem az okát.
- Semmit nem kell megtenned, amit nem szeretnél. Ha azt akarod, akkor mostantól egy triangulummal is színpadra állhatsz, engem az sem érdekel. Kicsit szarul fog hangzani, de legalább vicces lesz. - Szórakozottan lenyomtam a zongorán előbb egy C-dúrt, majd egy A-mollt. - És ha valami miatt rosszul érzed magad, akkor azt nyugodtan elmondhatod. Ha szeretnéd.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
6
▽ Reagok :
4
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Chrissy Costanza



»
» Yesterday at 18:08


Myron & Tempest




But now we're stressed out




- A hegedű volt a másik versenyhangszerem.
Nem tudtam, mi mondatta ki velem a szavakat, és azt sem, miért álltam fel. De most mégis a zongora előtt álltam, az ablak irányába fordulva.
- A hegedű mást jelentett, mint a zongora. A hegedűvel kicsiként sokkal intimebb kapcsolatom volt. Úgy éreztem, a kezembe faragták, míg a hatalmas versenyzongora mellett elvesztem. Sokkal közelebb kerültem hozzá, és úgy éreztem, ott én alakítom ki a szabályokat. A lelkem egyszerre zengett a hangszerével.
Halk hangom megakadt. Szó szerint is, gondoltam, ahogy eszembe jutott, hogy tettem tönkre életem első gyakorlóhegedűjét - a benne lévő kis fapecek tört el, az, ami az egész testet tartotta: a hegedű lelke.
A fejem tiszta volt, de a következő pillanatban szédültem. Hirtelen nem éreztem, hogy állok vagy ülök, és azt sem tudtam, merre nézek. Amint újból megszólaltam, hangom élesen csengett a fülemnek, látásom kitisztult.
- De tizenkét éves korom óta nem tudom a kezembe fogni.
A vakító fénybe bámultam, a téli nap mindig alacsonyan tűzött be a kis, kerek ablakon a fal szélén. A kezem felemeltem, először az egyiket, aztán a másikat, elképzeltem, ahogy hegedűt tartok a karjaimban, ahogy a karom mozgására szólt a zene.
A fejemhez kaptam, a kanapéra ültem. A torkom elszorult, ahogy magamnak is beismertem, hiányzott a hangszer. Tudtam, hogy csak pszichés oka van, hogy a gát, ami a fejemben van, nem valódi, de ez csak még nehezebbé tette az egészet. Nem voltam elég erős ahhoz, hogy legyőzzem, annak már tíz éve.
Pulcsim ujjával megtöröltem az egyik szemem sarkát. Nem sírtam, most se, megtanították, hogy az bűn, hogy az rossz, én tartottam magam hozzá. Csak néha felhősödött el a szemem, de ennél több már nem tellett ki tőlem. Még csak rendesen szomorúnak lenni sem tudtam úgy, ahogy más emberek.
Nem tudtam, látta-e, hogy könnyes lett a szemem, de igyekeztem kizárni. Tudtam, ha elkezdek aggódni miatta, minden csak ezerszer rosszabb lesz.
Felemeltem a fejem, és visszaültem a zongorához. Ujjaim gondolkodás nélkül a billentyűkre találtak, és Chopin Noktürnjének egy részét kezdték el játszani.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
i'm up to no good


the devil's in the details




»
»
Vissza az elejére Go down

But now we're stressed out

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: A nagyvilágban-