Ünnepélyesen esküszöm
hogy rosszban sántikálok



Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. Sötét van. És egyre többször tűnik fel még azoknak az embereknek is, hogy nincsen minden rendben, akik nem érzékelik a mágusvilág történéseit. Az emberek eltűnnek, a házak fölött pedig vagy a Sötét Jegy lebeg, vagy nincsenek már házak. Nem bízhatsz senkiben. De ma boldog is lehetsz. Ma harcolhatsz is. Talán maradt még remény. Talán mélyre kell ásni érte, talán olyan emberekben találod meg, akikben azt hitted, hogy kihunyt a remény minden szikrája. Új szövetségeket köthetsz, új Rend születhet. Nincs még vége. Nem ma jött el az utolsó napfelkelte. Mert az öröm segít azokon, akik megérdemlik, még akkor is, ha teljes a sötétség; mert a sötétséget elűzi a fény. Az új Rend. Az iskola, ahonnan kikerülhetnek azok az ifjak, akik megváltoztathatják a történéseket így, vagy úgy.
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai


Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Merengõ
legfrissebb történések

» A Mágiaügyi Miniszter, Harold Minchum elesett! Köszöntsétek új miniszterünket Barty Crouch Sr. -t!
• • • • • • • • • • • •

» A Szent Mungó halálfalói fennhatóság alatt áll! Ez kihatással van a továbbképzésen tanulókra, az ottani betegekre! Gondold meg kétszer, belépsz e az ajtaján!
• • • • • • • • • • • •

» Szörnyű támadás az Abszol úton! Hogyan kezdjék békességben így a tanévet a diákok, ha már bevásárolni sem tudtak?
• • • • • • • • • • • •

» Tovább olvasok


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Rönkház a tölgyesben
Today at 15:29
• • • • • • • • • • • • • •
Dawn Colton
Random partner
Today at 9:38
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
Leo & Moira, szép dolog a házasélet, na meg a terhesség
Today at 1:55
• • • • • • • • • • • • • •
Moira G. McGonagall
Kapcsolat kereső
Yesterday at 22:37
• • • • • • • • • • • • • •
Lemon Drake
Szemed kékje olyan, mint a legmélyebb tavak vize..
Yesterday at 22:32
• • • • • • • • • • • • • •
Lemon Drake
Wake at dawn with a winged heart
Yesterday at 22:12
• • • • • • • • • • • • • •
Lemon Drake
Nyilván tartok
Yesterday at 21:06
• • • • • • • • • • • • • •
Rose Briar Drake
Lucifer kötélgyűrűje
Yesterday at 20:41
• • • • • • • • • • • • • •
Rose Briar Drake
But shun that house in New Orleans they call The Rising Sun
Yesterday at 20:13
• • • • • • • • • • • • • •
Petunia Evans
Avatar foglaló
Yesterday at 20:13
• • • • • • • • • • • • • •
Sebastian Addington
A hónap írói
a hónap posztolói
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
törvényen kívüliek:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
ÖSSZESEN:
51
15
4
6
6
5
25
16
1
3
5
6
143
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (53 fő) Vas. 25 Nov. - 16:49-kor volt itt.


Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Törvényen kívüli
Megyünk illegalitásba
▽ Hozzászólások :
63
Értékelés :
19

»
» Szomb. 27 Jan. - 19:38
Nem illik, de befutok a nagy kapun, szárnyait úgy lököm félre, mintha ott sem lennének: megtorpanok, belém fojtja a szót és lélegzetet a bent uralkodó csend és rezzenéstelenség. Nincs itt senki.. elkéstem.
Persze, hogy elkéstem - mint egy jó kommunista, ha tudja, a rendszer malmai számára őrölnek, épp csak elég passzívnak mutatkoznia, úgy késtem el, olyan visszataszítóan és visszavonhatatlanul. Nem égnek a gyertyák, valahol nyitva felejtődött egy ajtó - tél uralkodik a főhajó alatt.
Azt a cipőmet vettem fel, amelyik nem hagy nyomot a hóban - még otthon bűvölték meg, inkább burzsuj erővillongásból, mint valódi okkal, végül is, nem volt igazán ki elől, hová menekülni: van, aminél a halál gyorsabb egyedül. A Nagy Ember tekintete előtt nem állta meg a helyét, de mondani nem mondott semmit: a hivatalos eljegyzésünk után a háta is hallgatott, némán feküdt mellettem, és arra sem emelte fel a fejét, mikor kiléptem a szobából az első hajnali madárcsicsergésre. Talán érzi már, hogy megszilárdult minden kötelékünk, és akármilyen csizmám is lehet - a keze utolér. Az újságban sápadtnak tűnök, engedelmesnek, minden erőfeszítésem legvégső mesterműve az a póz, amibe belefagyva ülök abban a vörös, karfáival ketrecbe záró karosszékben, fejem félig lehajtva, a szembogaraim meghaltak, ők már feladták a küzdelmet, amit én sem folytatok igazán..
De most mégis itt vagyok, ha egy héttel később, ha késve is. Leemelem a hajamba akadt kámzsa félig lógó maradékát is, és elindulok az oszlopok között, most egyedül. Talán megérdemlem, talán mindig is megérdemeltem, hogy egyedül kelljen szembenéznem a következményekkel, ha már nem voltam elég gyors. Nem tudják, hogy itt vagyok: nem tudom, mit tudnak, de az utolsó napokban nem tartanak még rám olyan szorosan igényt, nem ölelnek a halott testükhöz, legalábbis nem akkor, mikor nem látnak. A Nagy Ember éjszakánként mellém teszi le a fejét a párnáira, de nappalonta szabadon enged.. még.
- Atyám...? Van itt...? - megérdemlem, hogy ne válaszoljon, sőt, megérdemlem, hogy Isten se figyeljen fel a jöttömre. Nincs itt senki, csak én és a bűntudatom, meg talán az oszlopok között bujkáló nevetés valakitől, aki lehettem volna. De nem lettem: nem a körülmények összjátékaként, hanem mert így döntöttem.
Tényleg megérdemlem mindezt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
39
Értékelés :
10
▽ Avatar :
∆ eddie redmayne

»
» Szomb. 27 Jan. - 20:34

Apolinariya & Yves

Eljegyezve. Apolinariya Koldovstoretz és Vladimir Karkarov. Eljegyezve… Majdnem egy hete, hogy olvastam a cikket, de a mai napig nem tudtam megbarátkozni a gondolattal. Mért pont hozzá? Miért pont egy húsz évvel idősebb férfihoz? Már, ha annyival idősebb. Nem igazán vagyok tisztában egyikük korával sem, de akkor is! Nem ítélem el őket, hisz nincs hozzá jogom, de miért? Miért pont ő kell neki? Attól még, hogy mindketten oroszok…
Ujjaimmal végigsimítok a gyóntatót és gyónót elválasztó rácson, és ottfelejtem kezemet. Reménykedem, hogy a hűvös fény elfeledteti velem az olvasottakat, ám egyre hangosabban kiáltja elmém józanabbik fele, hogy ezt a csatát elbuktam. Az sem biztos, hogy találkozunk még.
Erre a gondolatra egy könnycsepp gördül le arcomon, és a poros térdeplőre hull, hogy megtisztítsa a rég leporolt fát. Kezemet magam mellé veszem, hátha megszűnik a remény, hogy még láthatom. Ott vagyok, ahol ő. Nem vagyok méltó arra, hogy a gyóntató helyén üljek, de még arra sem, hogy ott ostromoljam térdeim állóképességét, hol két hete ő is ezt tette. Nem érdemlem meg, mégis itt vagyok. Itt térdelek, és csak panaszkodni tudok és ostorozni önmagam, amiért nem jött el múltkor. Hisz hozzám ugyan ki akarna eljönni? Ki szeretne velem még egyszer találkozni? Annyira hihetetlen volt és annyira igazi, hogy már azt sem tudom, mit higgyek…
Zsebembe nyúlok, ahol egy papírdarab csörren meg. Rámarkolok, és amily óvatosan csak lehet, kiemelem, és széthajtom. A kép az újságból, ami a cikk mellett volt. Talán én vagyok a legbolondabb férfi, de így legalább egy kis illúzióban élhetek. Azon illúzióban, hogy egy kicsit közelebb vagyunk egymáshoz, holott ez szemen szedett hazugság. Nincs így, csak elhitetem magammal, és mikor rádöbbenek az igazságra, összeroppanok.
A kép félbe van vágva, hogy még véletlen se lássam Vladimir Karkarov arcát egy ártatlan nő mellett. Nem mondom, hogy nem érdemli meg, de olyan érzelemmentes és merev az a férfi, hogy…
Kicsapom a fülke ajtaját, a képet sietve a zsebembe gyűröm, és könnyeimről teljesen megfeledkezve lépek a lány elé. Hadd folyjanak, nem érdekel. Csak az számít, hogy itt van. Hangját ezer közül is megismerném az akcentusa miatt. Finoman elmosolyodok.
- Hát eljött… - le sem tagadhatom, mennyire örülök neki, és szívem szerint a nyakába ugranék, mint azt egy elveszett, de megkerült gyermek a családtagjaival tenné. Mégis türtőztetem magam, hisz nem akarok tolakodó lenni. Másrészt… el van jegyezve. A kivágott kép kilátszik a zsebből, azonban ez fel sem tűnik, így csak szolidan sugárzó arccal csókolok kezet a kisasszonynak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Törvényen kívüli
Megyünk illegalitásba
▽ Hozzászólások :
63
Értékelés :
19

»
» Vas. 28 Jan. - 1:58
- Atyám.. van baj? Történt tragédia? - megérintem az arcát, pedig tudom, hogy nem illik, sőt, épp ellenkezőleg illene, sarkonfordulni, és úgy menni, mintha sosem jártam volna itt, mintha nem lennék végtelenül önző éppen Isten házában, a színe előtt.
Nem én váltottam ki belőle ezt a bánatot, de érzem: bele tudnék fulladni a könnyeibe, a gyászába.
- El.. sajnálom, hogy késtem, történt sok dolog, és nem jöhettem, pedig akartam akkor, mikor ígértem. Ki bántotta? Ugye nem.. - fenyegette meg valaki csak ugy diszkrét mosollyal, hogy legyen házmester, tekintetét fordítsa a földiek megfigyelésére az égiek helyett? Tőlük Isten nem véd meg - egymástól nem véd meg, mondta ő, mikor bekopogtak az ajtaján, télviz volt, és a szakállára fagyott a hó - Apol, Isten nem ment meg. Neked kell magad.
Megérintem az arcát, letörlöm a könnyeit - ahogy az előbb, de most nem udvariaskodom. Lehúzom a kesztyűmet; a meztelen tenyerem fogja keretbe a vonásait. Egy percig sem gondolhattam, hogy nem fogok megbűnhődni: csak az én mosolygó elvtársam a bűntudat lesz.
- Az a kép.. okozta bajt? Ismerős van rajta, rokon? Szerető? Vagy mondják hogy.. valaki, akit szeret?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
39
Értékelés :
10
▽ Avatar :
∆ eddie redmayne

»
» Vas. 28 Jan. - 23:43

Apolinariya & Yves

Csak folynak le arcomon a könnyek, és nem teszek semmit ez ellen. Minek? Mért kellene rejtegetnem az érzelmeimet. Ezek a könnyek már egyébként sem fájdalmam jelei. Sokkal inkább örömömben hullajtom őket, hisz itt van. Eljött, és talán fontos vagyok számára, vagy megsajnált, vagy tudom is én, de itt van!
- Nem, semmi. - az arcomon már-már mániákusak örvendő mosoly jelenik meg, s én meg sem próbálom leplezni. Mert örülök neki. Annak, hogy itt van, és annak, hogy jól van - látszólag legalábbis, amit meg tudtam állapítani így hirtelenjében. - Minden a lehető legnagyobb rendben van. - mostmár… tenném hozzá, ám meggondolom magam. Nem lehetek ilyen önző. Nem akarhatom, hogy folyton-folyvást velem foglalkozzon. Nem érdemlem meg… Talán mégis jó, hogy Karkarovhoz megy feleségül. Remélem, ő megbecsüli majd…
- Nem késett, minden nap itt voltam. Önt bármikor szívesen látom. - az év bármely napján. Ha nem lenne… Ha nem… nem lenne eljegyezve, még talán össze is szedném magam annyira, hogy egy tisztességes találkát kérjek tőle. Elmehetnénk sétálni a Temze partján, vagy akár Roxmortsba is bezérhetnénk. Annyi meg annyi ötlet, gondolat motoszkál a fejemben, hogy valamit biztosan ki tudnék találni kettőnk számára. Valami csodálatosan emlékezeteset egy filagóriában, virágok közt… Nem is tudom. Ez lehet, hogy neki nem is tetszene!
- Önmagamat bántottam, nem is érdemes szót fecsérelni erre. - nem hazugság, magamat kínzom. Arról ő nem tehet, hogy hozzáadják egy kétszerolyan idős férfihez. Ehhez neki semmi köze nem lehet… Ugye?
Érintését megérezve pár röpke pillanatra lehunyom szemeimet. Bőre nem érdes, nem érint durván vele. Lágy, bársonyos, meleg, de legfőképpen törődést hordozó. Lehet, nincs ilyen szándék mozdulatában, én mégis ezt érzem. Még mindig könnyes szemeimet kinyitom, és a lány tekintetét próbálom elkapni, ahogyan azt nem csak a szemeimmel teszem. Arcomon pihenő kezére emelem sajátomat, és amilyen óvatosan csak tudom, ujjaimat az ő ujjai közé csúsztatom.
Nem szándékozom válaszolni a kérdésére, mégsem hagyhatom szó nélkül. Eleinte csak szomorúan elmosolyodok, majd egy hosszabb pillanatra bent tartom a beszívott levegőt, és lassan fújom ki.
- Nem fontos. Csak egy ártalmatlan cetli… - persze, ez így igaz, mégis titkon arra vágyok, hogy vegye el, nézze meg, és jöjjön rá arra, hogy nekem ő mennyit is jelent. Édesanyámon kívül ennyire nőhöz még sosem ragaszkodtam, holott ez önzőség. Az én boldogságomat nem helyezhetem az ő kötelessége elé… Kötelesség… a fenét kötelesség hozzámenni egy olyan emberhez, akit talán nem is szeret igazán az ember lánya. Ez merénylet a lélek ellen, mégsem tehetek semmit. Csak abban reménykedhetek, hogy zsebemhez nyúl, és megnézi a kivágott képet. Ám ezzel senkinek sem lenne jobb, ezért én nyúlok a papírért, hogy kicsit lejjebb gyűrjem a ruha anyaga mentén.
Ezzel együtt mintha könnyeim újult erőre kaptak volna, ismét elindulnak türelmetlenül versenyezve arcomon. Nem bírom már tovább… Szabad kezemmel egy zsebkendőt veszek elő, és gyotsan megtörlöm arcomat.
- Igazán sajnálom, hogy így kell látnia… - szabadkozom, s már el is süllyesztem belső zsebembe a zsebkendőt. - Mi történt önnel az utóbbi időben? - ha eddig nem húzta el kezét az összekulcsolt állapotból, magunk közé engedem őket. Most rajtam a sor, hogy megérintsem az arcát. Hogy érezzem tenyerem alatt bőrét. - Kérem, meséljen..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Törvényen kívüli
Megyünk illegalitásba
▽ Hozzászólások :
63
Értékelés :
19

»
» Pént. 2 Márc. - 20:31
Rosszul hazudik - de miért rónám fel neki, éppen neki, akinek hangján valaki más szól? Valaki, akinek eszébe sem jutna megtéveszteni másokat, csak én vagyok ilyen rossz, ilyen alattomos, hogy a szépben és jóban is valamit keresek, valami ismerőset, valami Moszkvát, kicsi Moszkvát, kicsi vörös poklot. Sajnálom, és valóban, ritkán hiszem el magamnak is ezt a kifejezést: félek tőle, hogy egyszer belém lát majd, belém látnak ő és Isten, és örökre elveszem majd.
De addig is.. tudom, hogy rosszul hazudik.
- Vallása nem tiltja ezt? Hallottam, hogy öngyilkosság is: gyilkosság, jut érte pokolra. Mi tette, hogy bántja magát? - kuszák a szavaim, és most nem igyekszem úgy kiegyenesíteni őket, hogy könnyedén áttáncoljunk rajta valami könnyebbe: kit érdekel az időjárás, és kit a politika igazán? Engem is csak ő, letettem a nagy ember terhét a kapuban, és még az emlékének sincs helye a falak között. Oroszország nem szállhat meg mindent. - Ha Istene megbocsájt érte, kérje, bocsásson meg ezért is.
Megijeszt a riadalma, és nem tudok magamra oly könnyen nyugalmat erőltetni: elszakítom a kezeinket, és kihúzom a cetlit a helyéről. Nem hallom a kérdéseit, sem a tapintása nem éri a tudatom - beleszúródni érzem a tekintetem a lapra, és látom magam, látom a nagy embert, aki mégis belopta magát ide is. Mélyet sóhajtok, és csak most veszem észre, megvágtam az ujjam szélét a hirtelen mozdulatban - nincs jelentősége igazán. Az emberek mindig azt hiszik, percek alatt szétpattanhatok megannyi darabra, mintha itt sem lettem volna - máris úgy kezelnek, mintha meghaltam volna, mintha nem is léteznék emberi minőségemben, és most egy kicsit mintha meg is szűnnék a félelme és fájdalma alatt. Nem tudom, meg akartam-e osztani vele a sorsom, talán inkább nem, talán inkább maradjon távol attól, ami kötelességül jutott, és maradjon játszótárs, maradjon tiszta és menedék, de már elkéstem.
Felnézek rá, először némán. Visszhangzik bennem valami.
Elkéstél, Apol.
Elkéstél.
Elkés..
- ... sajnál érte? Megvet és fél? Mit gondol, atyám?

Értem már nem kár.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
39
Értékelés :
10
▽ Avatar :
∆ eddie redmayne

»
» Pént. 2 Márc. - 22:56


Apollinariya & Yves

Vallásom? Nem is tudom már, mit vallok, hogy mit kell vallanom, csak prédikálok nagy szavakkal, legtöbbször úgy érzem, tartalom nélkül. Nem tudom már lassan évek óta semmit a világról. Az igazi, itt jelenlevő világról, holott benne élek, mégis valahol máshol vagyok nap, mint nap. Most pedig a másik világ és egy harmadik mezsgyéjén dülöngélek, merre menjek, de egyik sem lenne helyes. Mert amit én teszek, az sohasem helyes…
- Semmiség, igazán… - könnyeim alatt elmosolyodok. Nem örömteli, inkább tématerelő, s ez túlságosan jól látszik rajta, mégis kell valami. Nem akarok erről beszélni. A boldogságról szeretnék beszélni, nem a kínok kínjáról, mely lelkembe költözött. Vele nem birkózhatok meg. Nem is tudnék, nem is akarok. El kell fogadnom, hogy bennem él most már, belülről marcangol apró darabokká. Ez az én bűnhődésem…
- Minden nap bocsánatáért esedezem. - talán már rég megbocsátott. Talán sosem fog. De talán már el is feledkezett erről az egészről. Rólam, és a kínomról… Nem! Az nem lehet! Ilyet nem gondhatok… Isten mindent megbocsát, sosem felejt, és minden ember fontos számára. Hogy gondolhattam mást? Hogy fordulhatott meg bármi ezzel nem egyező az elmémben?
Egy pillanatra lefagyok. Erre vártam, ezt kívántam, most mégis bánom. Nem szabad a vállára raknom még egy keresztet. Nem szabadna, mégis megteszem, mert nem tudok tenni ellene. Mert elhitettem magammal, hogy tehetetlen vagyok, s ezért most megbénultam, hogy megtudja az igazat. Azt, hogy érzek iránta valamit. Valami forrót, amit még soha ezelőtt nem éreztem. És ő most megtudja…
- Önzőbb vagyok annál… - bár nem tudom, mit is érzek valójában. Nem tudom, mit kellene tennem, mi lenne helyes, és arról is csak halvány elképzelésem van, hogy mit érzek, mégis hajt egy belső erő, hogy mondjak valamit. Hát mondok… - Szomorú vagyok és félek. - nem tudom, mit mondtam, csak hagyom, hogy szálljon a légben a hang. Hagyom, hogy mozogjanak ajkaim. Mást már nem tehetek, csak lehajtott fejjel állhatok.
- Nem akartam, hogy tudomást szerezzen erről... Nem akartam, hogy rosszul érezze magát...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Törvényen kívüli
Megyünk illegalitásba
▽ Hozzászólások :
63
Értékelés :
19

»
» Szomb. 3 Márc. - 21:20
Tehetetlennek érzem magam vele kapcsolatban: alig találkoztunk, és máris megérintette a sorsom, jobban, mint engem magam. Nem szabadna ilyen nyíltan zokognia értem, nem is vezet ez semmi jóra - és felajzza a kíváncsiságom mégis, vajon mi húzódik a háttérben? Isten fiai mind testvérek egymás szemében, érkezzenek bármelyik égtájról, vagy a szerencsétlenségem lágyította esőre a gondolatait? Nem szoktam hozzá, hogy ilyen kendőzetlenül őszinte embert lássak, és szinte mozdulni sem tűnik illendőnek mellette. Mintha kilestem volna, apámat és anyámat sem láttam sírni soha - rémület jár át, el kellene fordulnom, ezt szoktam meg, így illik..
De itt lennem sem illik igazán, nem lépek el mellőle.
Isten nem bocsájtott meg neki: nem bocsájthatott, ha ilyen keserű poharat adott a kezébe, és az éppen én vagyok, a gordiuszi, a trójai. Nem hozhatok neki enyhülést, hiába mondok szép szavakkal viszontlátást, vagy suttoghatom, hogy nem is oly rossz az a házasság, nem oly kegyetlen szerető a kötelesség, majd megszokom, és értem nem kár már - sírni fog, hangosan és végeláthatatlan, elemészti majd magát.  Bűntudatom van miatta, pedig nem tettem semmit a legjobb szándékom ellenére.
Isten, te aki kegyes vagy, mindenható, és jobban szereted őt, a saját képedre formáltad: vedd el tőle a fájdalmat. Add akár nekem, ne unatkozzam majd az öröklétben, az örök bűnhődésben, kiérdemeltem akaratlan is - ő ártatlan mindenben, amit elkövettem és még fogok.
- Jobb lenne önnek, ha mennék el és többet jönnék nem vissza. Tudja nem, miért mondtam igent neki, oka volt mi. Lenne értelmetlen, lenne buta önnek, atyám: született ide, megérteni, milyen a szocializmusba és varázslónak is, lehetetlen. - valahol dühös vagyok, főleg tehetetlen, mert nem oszthatom meg vele igazán az életemet, kevés az idő és talán még a lendület is, ameddig elviselheti. Tudom, hogy számára a kényszerházasság nem járható út, de sem aranyvérű, sem olyan kötelesség nem nyomja a vállát, amelyet ősei róttak rá: nem szorongatott papírt idegenek előtt azzal a tudattal, hogy csak ez védheti meg egy büntetéstől.. büntetéstől a bűnért, amit el sem követett. Még Ő maga is megmondta, hogy nincs értelme kutatnunk az itteni szabadság után, sem nekem, sem a testvéreimnek, mert káprázat az csak, mi nem leszünk szabadok idegenben sem.
Mélyet sóhajtok, és ökölbe szorul a kezem: el kellene szaladnom, bevágnom az ajtót, hallgatnom rá, hallgatnom mindenre, amit a viselkedésembe írtak nehéz évtizedek, régi megszokás főhajtása és a hideg nemtelenség, amivé mind változunk odahaza. Így kellene tennem, lehiggadni, nem érezni a kínzó vágyat, hogy mégis átverekedjem magam a veszéllyel teli úton, akármi várjon is a végén: létezik kivezető út a nagy Oroszországból, csak éppen soha senki nem nézett vissza, hogy elárulja nekünk, mit lát maga előtt.
- Beszéljen hát velem őszintén: mit vár tőlem? Mit kellene tennem, és mit magának, atyám? Miért kell siratnia így.. ez kegyetlenség, miért kell sírnia így, mintha lennék testvére, mennék meghalni... miért a szeretet, ha nem ismer, és nem érdemlem? Miért kényszerít erre, hogy itt beszéljek önnel atyám, mint gyermek, és csábít hamis reménnyel, mi nincs senkinek, ki olyan, mint én. Soha nem is volt szabadság.. kegyetlenség mást mondani.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
39
Értékelés :
10
▽ Avatar :
∆ eddie redmayne

»
» Hétf. 19 Márc. - 22:34


Apollinariya & Yves

Sírok, potyognak a könnyeim, és csak hagyom, hadd hulljanak alá. Egy-egy könnycsepp végigszántja arcom ívét, mások kíméletlenül csapódnak a templom kövezetén. Olyan ez, mint az élet. Olykor lágyan, kedvesen simogat, törődik az emberrel, de amint kedve szottyan, földhöz vág pár testet. Isten akarata, így kell lennie, később igenis megtérül a sok szenvedés, javára válik az embernek, de mégis, a rossz bekövetkeztekor ez nem tudatosul senkiben. Nem ez az első gondolata egy embernek sem, éljen akármilyen keresztényként. Ez a pillanat is olyan, mint az élet és a könnycseppjeim. Kellemes érzés von bűvkörébe, mellette viszont kegyetlenül szorongat egy aranykéz. Itt van velem. Igen, itt van Ő és Ő is. Ezen nincs mit tagadni, de jelen van a szenvedés is. Miattam… Persze, hogy az én hibám, ez nem is kérdéses. Bocsáss meg, bocsáss meg, Uram! Bocsáss meg Te is, és mindenki más hunyjon szemet tetteim felett. Bár ne látna senki. Bár volnék egyenlő a földdel, de nem vagyok. Pedig akkor is itt lennék, mégsem teljesen. Látnék mindent, s annál többet, de ott még nem tartok. Ott sosem fogok tartani, ha ilyeneken gondolkodok…
- Talán értelmetlen lenne, valóban, de… - zsebemből előveszek egy középkék zsebkendőt, és megtörlöm az arcomat. Sötétkékkel bele van hímezve a nevem. Yves McGonagall, cirádás betűkkel, egy sem ugyanolyan. Látszik rajta, hogy kézzel készítették. Születésnapomra kaptam anyától, azóta is mindig nálam van. - Ha gondolja, elmondhatja… - érdekel, hogyne érdekelne! Időm is, mint tenger, csak tőle függ hát. Beszélj! Próbálok üzenni neki, de nem vagyok legilimentor, nem is akarok az lenni, ez csak afféle vágy, minthogy valaha is meggondolna magát Vladimir Karkarovval kapcsolatban. Lehetséges, persze, de érzem, nem fog hamarosan bekövetkezni…
Őszintén… Mit várok? Fogalmam sincs… Valljon szerelmet nekem. Mért tenné, nem is biztos, hogy szeret... Meséljen Vladimirről. Nem biztos, hogy jó szívvel tenné… Árulja el, mikor lesz az esküvő. Nem vagyok rá hivatalos, s nekem is, neki is rossz lenne. Mit várok hát? Nem várok semmit. Arra várok, hogy az iránta érzett szerelem kimúljon. Túl gyorsan jött, nem lehet igazi, vagy csak túlságosan az, hogy be merjem vallani magamnak. Túl gyorsan jött, túl nagy a lángja, de a bátorság nem költözött belém, hogy mindent kimondjon helyettem. Nincs itt, nekem kell megoldanom…
- Nem ön, a remény megy meghalni… - szeretném, hogy végre az út végére érjen, de mintha rossz irányt vett volna, egyre nő és nő bennem a remény. Nem szabadna, tudom jól, de nő és nő, egyre nő. - Mindenkit lehet és kell szeretni… - akkor is, ha nehéz, akkor is, ha túl könnyű. Mindenkit szeretni kell, mindig, minden helyzetben. Kezéért nyúlok, és nem érdekel, mit reagál, nem engedem el. Fogom, s nem eresztem. Szükségem van a vele töltött időre, nem ereszthetem el…
- Önt is szeretni kell, jobban, mint gondolná, és én szeretem is… - mért titkoljam? Azt kérte, beszéljek őszintén, hát azt teszem. A titok is hazugság, nem titkolózok hát.
Hüvelykujjammal megsimogatnám kézfejét, de a vörös testnedv, mely bár lassan, de majdhogynem megállíthatatlanul terjed, megakadályoz ebben. Lepillantok, és egy pillanatra elkerekednek a szemeim. Ez mikor történt? Mikor és én mért nem vettem észre?
- Megengedi, hogy segítsek? - válaszát meg sem várom, azon nyomban zsebembe süllyesztem szabad kezemet, és ismét előveszem a zsebkendőmet, hogy abba tekerhessem az ujját. Nem nagy sérülés, mégis irreálisan sok a vér ehhez a kis vágáshoz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Törvényen kívüli
Megyünk illegalitásba
▽ Hozzászólások :
63
Értékelés :
19

»
» Kedd 20 Márc. - 15:49
Most mindenre képesnek érzem magam - hogy távozzam, becsapjam a nagy ajtó említett szárnyait magam mögött, vagy hogy a karjaiba vessem magam, esetleg a hajam tépjem azért, mert én hoztam magamra ezt az egészet, kire haragudhatnék.. ha nem magamra?
Még hogy mondjam el neki.. meséljek neki a Nagy Ember kiismerhetetlen szándékáról, vagy arról, hogy megijedtem, mikor először megszólított, és én már tudtam, hogy igent fogok mondani, nem számít, milyen szellem ég a halott szemei mögött? A szüleim áldozatáról, amit hármunkért és valamiért hoztak, amiről gondolták, hogy érdemes érte mindünket mégis odavetni - megtarthatják az iskolát, a béke utolsó szigetét, mi pedig vonatra ültünk, és azzal az egyetlen letérdeléssel minden jobb lett? Az öcsém és húgom szabadsága, a szüleim szabadsága... és sok ezer elkövetkező szabadsága az akadémián. Csak egy nyugati lehet oly önző, hogy megfontolja, inkább magát menti, inkább vesszen minden, ha ő nem lehet boldog.. A boldogságot túlbecsülik - nem eheted meg, nem véd meg és nem óv meg önmagadtól.
- Istene adta fiát, úgy szerette ezt a világot. Halt meg fiú, nem halt meg remény: én áldozatom kisebb, de értheti így. - miért teszi ezt ilyen nehézzé nekünk? Alig ismer, és én is alig ismerem őt - a vallását, értékrendjét még kevésbé, és ha egyszer nem döntök úgy, hogy egyetlen pillanatra megszegem a szabályokat, ennyi sem jutott volna. Vajon miért nem tud megnyugodni, miért nem tud megelégedni azzal, amit kaptunk...? - Ha szeret mindenkit, még engem is, érti, mit jelent: áldozni értük. Miért szeretne engem jobban, mint másokat?
Szeretném azt hinni, évekkel később, ha visszatekintek erre, nem jó, de szükséges döntést hoztam. Rég lemondtam a kiváltságaimról, elköszöntem a gyermekségtől és a reménytől is.. mert ugyan mit remélhetnék jobban, minthogy nem kell otthon éhen halnom, vagy eltűnnöm valakinek az irodájában, mikor úgy fordul a moszkvai szél? Súlya van a döntésemnek, és inkább viseljem ezt, mint a szemkötőt, hogy az idő majd megkönyörül rajtunk. Másokon talán nem, eddig soha nem, senkin nem, de majd rajtunk.
Szeretném hinni, de te lehetetlenné teszed.

És most még a vér is - Isten talán így adja tudtomra, hogy rossz döntést hoztam.
- Ne tegye tönkre azt, nem áll el magától.. - milyen furcsa előhúznom a pálcámat éppen itt, ezek között a falak között. Lyukat éget a tarkómba az irtózat: a hívei egykor máglyán égették az enyémeket, én pedig mégis varázsolni készülök a szentjeik színe előtt. Akármerre pillantok, ebben a birodalomban minden kivívja az elrontott lépéseimet, akárhogy próbálom majd, nem illek bele a kereteibe. Elmosolyodom - kifut az arcomból minden szín, legyen hát, megadom magam, jöjjön, aminek jönnie kell.. ha már ennyit prédikáltam az áldozatról, még egy nem öl majd meg. Ha mégis...? Az már Isten akarata. - Csinálja helyettem, remeg a kezem.
A nagy dühöngésben észre sem vettem, máris mennyit vesztettem - talán Isten ennyi bűnöm után megbocsájtja, mikor elvágódom a színe előtt, és vörössel szentelem fel a templomát. Nekem már úgyis mindegy.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
39
Értékelés :
10
▽ Avatar :
∆ eddie redmayne

»
» Csüt. 29 Márc. - 22:26


Apollinariya & Yves

Nem is tudom… Nem, én semmit sem tudok már. Vagy csak nem szeretnék semmit sem tudni. Túl sokat tudok, túl sokat várok, de tudom, hogy semmit sem kaphatok. Legalábbis tőle nem. Talán nem is szabadott volna találkoznunk, de találkoztunk, és ez így van jól. Így rendeltetett. Mindennek így kellett történnie. Így írta meg Ő. Annyira bízom Benne…
- Nem szeretem önt jobban másoknál. - ugyan már! Még egy hazugság? Úgy szeretem, mint a családomat, talán még jobban is, és ezt nem tudom hova tenni. Sosem éreztem még ilyet, de nem is szabadna. Egyszer találkoztunk meg most, nem szabad ennyire szeretnem… de ez ellen nem tehetek. Ha elfojtom is, az érzés megmarad.
Épp nyúlnék ismételten a keze felé, mikor rám szól. Mi az, hogy nem áll el? Mért nem? Mi folyik itt? De azért csak hallgatok rá, és félig visszagyűröm a kék anyagot zsebembe. Pálcájára tekintem, majd ujjára és az arcára. Ismét a kezére siklik tekintetem, ami… remeg. Ne, ne tegye ezt velem, Apol. Nem lehet, nem tudom megtenni. Mégis meg kell. Bízik bennem, és ezzel nem szabad visszaélnem. Előhúzom belsőzsebemből a pálcámat, és szintén remegő kézzel - nem nekem kellene ezt csinálnom -, félelemmel telt szívvel irányítom a vékonyka sebre a végét.
Sikerülni fog, Yves! Igen, sikerülni fog, de… mi van, ha mégsem? Nem, erre nem is szabad gondolnom. Menni fog, érzem, hogy sikerülni fog. Csak el kell hinnem. Nincs más, csak a hitem. Most segíts meg!
Mikor érzem, jó helyre irányítottam a pálcát, és a remegést is minimálisra csökkentettem, lehunyom a szemem, és amilyen erősen csak tudok, a varázsigére koncentrálok, szinte már mantrázom magamban. De nem is igazán magamban, mert a szám is mozog. Az eredménye pedig megvan. Érzem, hogy sikerült. Érzem, hogy meg tudtam csinálni, hogy volt bennem mágia.
Kinyitom szemeimet, és pálcámat gyorsan elrakom. Helyette ismét előveszem a zsebkendőt, hogy megtöröljem a kezét. Nem hinném, hogy lenne még egy varázslatra elegendő erőm. Nem a mágiára gondolok elsősorban, sokkal inkább a lelki erőre.
- Vérzékenység? - kérdem remegő hangon. Könnyeim már felszáradtak, de mintha ismét utat akarnának törni maguknak. Ezúttal azonban örömkönnyek, hogy sikerült, hogy nem rontottam el semmit, pedig mennyire féltem… És mégsem, és mégsem csináltam jól valamit.
Nagyjából megtöröltem a kezét, örömömben még kezet is csókolnék, de nem úgy, ahogyan azt illene. Ebben benne lenne a szeretetem, a hitem és a remény, ami megy meghalni. Fellép a bitófára, s visszanéz. Várja, hogy valaki lehozza onnan. Nem küldte senki, magától ment, de szívesen visszatérne, ha valaki megfogná a kezét, és magához ölelné.
Nem tehetek semmit, összecsuklik. Ne, ne, ne! Nem teheti ezt, most nem! Itt nem! Velem nem! De ugyan, miért ne tehetné? Bármit megtehet, én meg semmit sem tudok. Mivel segíthetnék rajta?
Majdnem úgy esek a hideg kőre, ahogyan az előbb ő, de én térdre érkezek, és szemeim nyitva vannak. Átölelem, magamhoz húzom. Kétségbeesésemben el is feledem, hogy nem kellene pazarolnom az erőmet, ezért egy kis vizet varázsolok a zsebkendőmre, előtte pedig eltüntetem a vért. Óvatosan homlokára teszem a nedves anyagot, és megsimogatom az arcát. Fogalmam sincs, mi a teendő, ha egy ember vérszegénység miatt esik össze. Sosem kerültem még ilyen helyzetbe. Csak egy csókot lehelek arcára, és reménykedek. Mert átöleltem a reményt, ahogy átöleltem őt, s már nem megy meghalni. Nem mehet! Kezét is megfogom, és lehúzom a vesztőhelyről. Nem lehet ott. Itt kell lennie!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Törvényen kívüli
Megyünk illegalitásba
▽ Hozzászólások :
63
Értékelés :
19

»
» Kedd 10 Ápr. - 1:01
Sok mindent kellene máshogy tennem az életben - ha lenne bennem alázat, valódi alázat, haragudnék magamra azért, hogy soha, egy percig sem lázadtam fel igazán a rendszer ellen, ami nevelt, haragudnék magamra azért is, mert nem tudok magyarázattal szolgálni sok cselekedetemmel kapcsolatban.. Ő azt mondta, neki nincs rá szüksége, Isten pedig átlát mindünket, mélyebben, mint mi magunkat..
Nem éreztem bűnnek a rosszulléteimet, néha még kiutat is jelentettek döntéshelyzetekből: kecsesen lehajtsam a fejem, és hagyjam, hogy a tehetetlenség úrrá legyen rajtam, mások emeljenek és gondoskodjanak rólam, vagy dacoljak a körülményekkel, és bántsam vele a szeretetüket? betegnek lenni valóban áldozattá válás, kiszolgáltatva lenni másoknak, és engem még sajnálni sem lehet zsigerből, túl könnyelmű vagyok hozzá, rossz alapanyaga a megható történeteknek.

Lassan leszek csak jobban, hideg van, már otthonosan hideg. Ő néz le rám, a mesebeli, és arra gondolok, ha Isten nem lenne, ki kellene őt találnunk. Nem szép gondolat tőlem, de semmi rosszindulat nem színezi: megértem mindazokat, akik érte nyúlnak és viszonzást találnak a tekintetében.
Megcsókolja az arcom, és én egészen meglepődöm a delírium alatt, legalábbis mindazzal a szikrával, ami most bennem dobog még: ilyen határtalan az atyai, a keresztényi szeretet? Mert hogy jönnék én ahhoz, hogy másnak tekintsem, még csak szabad bejárásom sem kellene, hogy legyen ide, nemhogy megértésre ácsingózzam alig egy közösen eltöltött félóra után.
- Atyám.. lesz ebből.. baja, igen? Csókolni.. isten színe előtt. Ha vétkezni akar.. tegye komolyan.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
39
Értékelés :
10
▽ Avatar :
∆ eddie redmayne

»
» Hétf. 23 Ápr. - 16:31


Apollinariya & Yves

Az ember rendszeresen kerül ismeretlen, esetlegesen szokatlan helyzetekbe. Ez az emberek sorsa. Mindenkié, aki a földet tapossa, aki Isten földjét tapossa. Furcsa, idegen szituációk tömkelege, s minddel meg kell küzdeni, hogy túléljünk. Bár, nem értem, velem mi terve van az Úrnak…  Mert valami biztosan van, ám még nem sikerült rájönnöm. Lelkész vagyok, ebből talán sokan gondolják úgy, hogy tudom, melyik úton kell járnom. Hogy tudom, mi a jó és mi a rossz, de nem tudom. Még csak sejtelmem sincs ezekről. Átlagos vagyok, nem pedig pásztor…
Végig homlokán tartom a kezem, afféle gyógyító módon, holott ilyen szándékom nincs. Megmerevedtem, nem merek mozdulni, amíg fel nem ébred, jobban nem lesz, meg nem szólal. Bármi! Komolyan, ha megüt, még annak is örülnék, csak ne feküdjön ilyen ernyedten a karjaimban. Csak ne kellene ezt látnom! Tudom, hogy az én hibám az ájulása. Baleset volt, természetesen, de én tehetek róla. Én titkolóztam, enyém az újságkivágás, amit kivett az ÉN zsebemből. Rajtam kívül tehát senki sem hibáztatható.
- Az Isten színe előtti csók éri a legtöbbet… - mosolyodok el, amennyire a helyzethez képest el tudok. A rémület még mindig csillog a szememben, le sem tudnám tagadni. Nem is akarom. Elvégre megijedtem, ezt felvállalom. Megijedtem attól, hogy nem tudom elállítani a vérzést, megijedtem attól, hogy összeesett, és most megijedtem szavaitól. Mit ért az alatt, hogy tegyem komolyan? Mert talán egy igazi, tényleges csókra gondol, de nem tehetem. Nem vagyok biztos az érzéseimben, és ha az is lennék, nem akarnám ráerőltetni. Nem tehetem…
- Hogy érzi magát? - leveszem homlokáról a zsebkendőmet, felfrissítem, és gondosan ismét a homlokára simítom. Bár, talán túlzásba viszem… - Szüksége van valamire? - bármire! Tényleg bármire, én mindent megteszek, hogy megadjam neki addig, míg itt van. Kötelességemnek érzem, ha már itt történt a baleset. Ha már az én „fennhatóságom” alatt történt, ez a minimum, amit tehetek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Törvényen kívüli
Megyünk illegalitásba
▽ Hozzászólások :
63
Értékelés :
19

»
» Szer. 25 Ápr. - 13:12
Vajon számára egy új kötelesség vagyok...? Megmenteni egy tévelygő lelket a kárhozattól, mielőtt elragadja az a vadállat, és perverzióival darabokra tépi, Isten nem hagyhatja.. illetve Isten szolgája nem hagyhatja, Istennek nyilvánvalóan nincs ideje ilyen apróságokra, és egyébként sem hiszem, hogy Ő tévedett volna, mikor azt suttogta a fülembe azon a reggelen, hogy Isten sosem ad nagyobb keresztet, mint amit elbírunk... Fekszem hát az atya hátán, tehetetlen súlyként hagyom, hogy cipeljen, miközben tudom, amit ő még nem - kettőnk közül nem engem kellene megmenteni.
- .. de van minden színe előtt, nem? Van mindenhol körülöttünk, kint is. - el kell tüntetnem a vérfoltokat, jut eszembe, így nem mehetek haza. Mit szólna Kons.. felnézek a férfi arcára, megkeményednek a vonásaim, mikor rájövök, hogy már semmit, Konstya nem szól már igazán semmit, lemondott rólam, és végül elfogadta az áldozatomat, miközben mélyen elítél érte. Ha megkérdezném, azt mondaná, az én életem, én rendelkezem felette, de ez nem kötelezte arra, hogy elköltözzön, hátrahagyjon a sorsomra. Maradjanak hát a vérfoltok. - Nem. Mennem kellene talán csak. Bántom magát. Ne ellenkezzen: gondolja, kell szabadítania engem zsarnokságból, de nem Isten akarja, maga akarja.
Azt hittem, jót tesz nekünk találkozni, jót teszek azzal, ha meglátogatom, de csak mélyebbre nyomtam a kétségbeesésben, cserébe még egy apró reményt sem tudok felajánlani. Megbocsájtani sem én fogok, neki kell magának, hogy nem oldhat meg minden csomót, főleg azt nem, amit önként kötöttek, és ha a szíve szakad meg a próbálkozásban.. hiábavaló erőpazarlás volt, ami ellopja más hívei elől a keresztényi szeretetét, empátiáját. Ilyesmire csak egy szerelmes lenne képes, de az ő szemében Isten ül, azon a hangon szólít, amivel őt szereti: ha testvéreként viszontszeretem, nem kérem rá, hogy ostorozza magát.
Kettőnk közül nem ő a bűnös.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
39
Értékelés :
10
▽ Avatar :
∆ eddie redmayne

»
» Szer. 25 Ápr. - 17:57


Apollinariya & Yves

Nem szabadna táplálnom ezt az egyébként is egyre növekvő szeretetet iránta. Nem szabadna hagynom, hogy bennem maradjon. Nem szabadna szeretnem őt, hisz tudom, hogy sosem lehet az enyém. El van jegyezve, meg van kötve a keze, lassan fejével is megteszik ezt, s akkor már nincs visszaút. Ami azt illeti, most sincs. Már csak a remény maradt és a hit, de ez nem elég. Itt már semmi sincs az érzelmeimen kívül. Amik viszonzatlanok. Amit sosem önthetek szavakba, mert nem akarom bántani őt. Én is összetörnék, de az fontosabb, hogy ő mit érezhetne. Nem szeretném megbántani őt…
- De, igaza van. - talán bele sem gondoltam az előbbi szavaimba, ami szintén bizonyítja oly sok társával, hogy nem vagyok lelkésznek való. Semmi közöm nem kellene legyen ehhez a hivatáshoz. Még hangosan beszélni sem tudok úgy, hogy nem akadok meg minden mondat után. Nem való ez nekem, nem vagyok képes másokon segíteni, hisz még magamon sem tudok. Egy csődtömeg az életem, nem értem el semmit sem. Soha, csak beszélek a semmiről. Mert még az evangéliumok lényegi részeit sem tudom megragadni, amit egy igazi prédikációban kellene.
Mért bántana? Azzal bánt, ha elmegy. Ha nem akar ellenem cselekedni, maradjon itt… De persze én is tudom, hogy ez lehetetlen. Nem maradhat, biztos várják őt valahol, azonban egyedül elengedni sincs szívem. Az imént ájult el, nem hinném, hogy olyan jól érzi magát az után az ember.
- Nem tervezek vagy gondolok semmi effélét… - én és a szabadítás, szöktetés két külön világ vagyunk. Sosem merném megtenni, és így, hogy ő nem is akarja, gondolkozni is kár lenne rajta. Ha nem akarja, nem tehetek semmit. Annyi a baj, hogy ha akarná, akkor sem biztos, hogy menne…
- Hogy érzi magát? - ismétlem könnyes szemekkel. Már megint a könnyek! Némiképpen megnyugodtam, s egyből támadnak, mindenesetre ez nem befolyásol abban, hogy itt tartsam, míg teljesen rendbe nem jön. Nem a vérzékenységre gondolok, sokkal inkább a jelenlegi pillanatokra. Ha menni akar, vele megyek, akármilyen jelentéktelen is vagyok...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Törvényen kívüli
Megyünk illegalitásba
▽ Hozzászólások :
63
Értékelés :
19

»
» Szer. 13 Jún. - 21:01
Mintha kezembe adná a lelkét, úgy kérnek a könnyei, mesélj még nekem, maradj itt velem, ne haragudj rám, csak szeress, ha nem hangosan, hát ülj itt mellettem, ringasson a csend.. és én nem értem, honnan a gyengédségből szőtt figyelme, mivel érdemeltem ki, és mivel fogom majd eltépni visszavonhatatlanul. Az ő figyelme nem birtokló, de nem is telt úgy önismerettel, ahogy az ikremé, nem kísérik mellékes gondolatok, sem sejtések - ő valóban őszintén figyel rám, és én féltem őt magamtól.
- Nem kell tervezni vagy gondolni hozzá, hogy akarja. Úgysem akarhatjuk, amit akarunk. - lógok csak tovább, most már olyan idézetek kíséretében, amelyeket nem vagyok benne biztos, hogy tökéletesen át tudok adni számára. Megérintem a haját, majd lassan a nyakát, az arca élét, csak remélem, nem lököm mélyebbre a kétségbeesésbe.. vagy hogy nem keltek benne még több bűntudatot. - Bűnösnek.. tartom fel, rontom el napját, korrup.. rontom el érzéseit. Még senki sem sírt ennyit értem, akarom, hogy legyen boldog helyettem.
Arcomat az övéhez simítom, bezárom szorosan a tekintetem, mintha akkor nem lenne bűn így érinteni akarata ellenére, mintha ezzel nem épp ott szúrnék belé, ahol eddig nem vérzett. Hevesen dobog a szívem, nyelnem kell egyet, mielőtt meggondolatlanul olyat kérnék tőle, amit nem teljesíthet: pedig jobb lenne neki, ha megkímélné magát a tragédiámtól. Azt akarja bevilágítani, ami sosem ismerte a fényt.
- Mondják hogy...? Feloldozom alólam. Érti? Nem felelős, ne sírjon értem.. én nem érdemlem. - érzem a leheletét, még a könnyei sós-tiszta illatát, páráját is, nyaka köré fonom a karjaimat, lassan ringatom. De magamnak is meg kell bocsássak, amiért elvetem az egyetlen igazi barátom ebben az országban...nem számít, így is, úgy is bűnös vagyok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
39
Értékelés :
10
▽ Avatar :
∆ eddie redmayne

»
» Vas. 21 Okt. - 0:18
Apollinariya & Yves

- Sosem lenne erőm és bátorságom hozzá… - ahogy ezt kimondom, teljes szívem, lelkem egésze érzi, hogy ez nincs így. Tudom, hogy végszükség esetén bármire képes lennék, de ezt nem akarom magam sem elhinni. Nem szöktethetem meg. Nem akarja, és nem csak nekem, de neki is baja lehet belőle, azt pedig semmiképp sem akarom. Nem veszélyeztethetem a biztonságát.
Ahogy meleg tenyere arcomhoz, majd szép lassan nyakamhoz ér, engem is melegség tölt el, és egyre vágyom, hogy vele lehessek. Egyre vágyom a lehetetlent, amiről tudom, hogy sosem valósulhat meg. Férje van, talán rajta kívül még egy vagy több szeretője is, bár... Nem tűnik olyannak, aki szeretőkkel élni, és VIII. Henriknek sem.
Elakadt lélegzetemet csak nehezen irányítom vissza a normális kerékvágáshoz közel eső mederbe, mégis ez most talán viszonylag hamar sikerül. Talán a következő megszólalásával már nem is hoz zavarba.
- Ugyan már! Nem tart fel. - könnyeden, szinte idegen, játszi könnyedséggel mosolygok rá. Tudom, hogy most ez kell neki. Tudom, hogy önszántából jött ide, és igyekszem úgy bánni vele, mintha híveim egyike volna, akit szeretnék felkészíteni olyasmire, amire én sem állok készen. Akit szeretnék megvédeni attól, amitől magam is félek. Hiszen valahol ő is az egyik hívem...
- Én viszont azt akarom, hogy... - akarom? Honnan ez a bátorság. Ugyan sok mindent akarok, ez a szó hogyan jött a számra? - Ne kelljen boldognak lennem Ön helyett. - azt akarom, hogy ő maga legyen boldog, ne helyette mindenki más. nem akarok boldog lenni, ha tudom, hogy ő sem az. Nem akarok boldog lenni, ha csupán megbíznak ezzel a feladattal. Nem is tudnék az lenni, mert tudom, hogy ő semmiképp sem boldog. És ez bizonyára a házassága miatt van. Nem szeretném Karkarov számlájára írni a kisasszony boldogtalanságát, de a házasságukéra annál inkább.
Arcomon megjelenik a kétségbeesettség, a vágy és a tanácstalanság furcsa egyvelege amint lehunyja szemeit, és mindez persze csak zavart eredményez, és további kétségbeesettséget, vágyat valamint tanácstalanságot, de amint megszólal, az elmém és a szívem mintha egyszerre kezdene kiabálni. Ugyanazt akarják, ugyanazt suttogják minden sejtemnek, ugyanazt üvöltik egymásnak, majd hergelően bólogatnak nekem, hogy siessek már egy kicsit jobban, mutassam meg, mit is akarok. Légy férfi, Yves! Ezt kiabálják, és egy pillanat alatt legalább ezerszer, ezerféle hanghordozásban hallom ezt az egy mondatot. Igaza lehet a testemnek, ha a lelkem is egyetért vele.
- Mindenki megérdemli, hogy valaki sírjon miatta. Akár örömében, akár bánatában. - és most mondhatnám, hogy én sírok Önért, kisasszony, míg a halál el nem választ, de ezt a jogot már más kapta. Más, aki nem fog sírni soha. Más, akit nem ölel át így soha, mint engem... De miket is beszélek? honnan tudhatnám, hogy kit ölel át? Hol érdekel, hogy Karkarovot hogyan öleli? Légy férfi, Yves!
A pillanat törtrésze alatt mozdulok, de a mozdulat vége elnyúlik, hacsak nem szakítja meg ő, vagy az éppen ébredező lelkiismeretem. Igen, megcsókoltam. Igen, vágytam ezt a csókot. És igen, vágyok egy következőre is, tőle, nem pedig mástól.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Törvényen kívüli
Megyünk illegalitásba
▽ Hozzászólások :
63
Értékelés :
19

»
» Pént. 16 Nov. - 21:26
Vajon titkon az ilyen ártatlan emberek is vágynak elkárhozni? Vajon sejti az elméje, mire kívánkozik minden mozdulata, hogy olvasni tudok bennük, igazán nem meglepetés: suttogja minden íze, szabad bőrfelületének forrósága, hogy vegyem el, amit önként adnak, de nem hangosan, ragadjam meg reverendája alatt azt, ami ki akar szabadulni, de lökni kell, magától nem megy. Összepréselt ajkai, annak sírásra álló sarkai kitárulkoznak, elég lenne belépnem köztük, gyermekek játéka csupán, csábítót sem kíván, lélegzete szorít, könyörög, szűköl, behunyom a szemem előtte, és a világ is megszűnni tetszik: nagy hadvezérek közt állok a mindenségben, de válaszolok még, mielőtt átlépem a Rubicont. Válaszolok, mielőtt az ártatlanságot meggyalázom.
- Nem dönthetek helyette, sem ön helyettem. Adhatom, de adhatja vissza: lehetünk mindketten önzőek, hősök senki sem. - hagynám, hogy megalázkodjon valamiben, aminek nincs súlya? A tisztelete nem jelent semmit, de annál nagyobb teher, megint piedesztálon állok, nem szoktam, nem is szeretem, nem kívántam, lelökni lehetetlen szembogarainak kereszttüzében, Madonnát csinál belőlem, és örök életére megsirat, ha nem ébresztem fel a delíriumból. De ismervén remegő kézmozdulatait, egyre mélyebb, de önzetlenebb hazugság-spirálját, ezt a fájdalom már nem oldhatja meg. - Hittem volna nem, atyám, képes erre. Képes másra is...?
Az oszlopnak taszítom, szinte felmászván rá: tudom, hogy a csontok boltozata megtart majd, ha levegőhöz nem is jut közben - milyen kegyetlen vagyok, hogy már a második csókjával tönkreteszem szelídségét, de értenie kell.. vagy nekem kell, hogy nem lehet szentnek lenni, nem vezet sehová, nem neki kell eszmélnie, de nekem. Nekem, aki azonnal az ingnyakát keresem, aki felfalom, egyetlen darabot sem hagyok belőle, aki most úgy igyekszik bőrének tapintása felé, mintha sosem éltem volna át hasonlót, mintha ügyetlen gyermek lennék az egyetlen ajándékom felett, feltépem csomagolását, örökké izzó rajongással birtoklom majd, zsugori módon őrizgetve emlékét, pedig én tettem tönkre, türelmetlenségem mégis csak édesíti az élményt, hogy másé nem lehet már..
- Adjon okot.. adjon okot boldognak lennünk, ha már siratni nem tudjuk egymást!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details


»
»
Vissza az elejére Go down

Vale Magister

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: London-