» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
40
11
3
6
3
7
17
8
1
3
5
5
52
161
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans

FRPG.hu toplista
Friss posztok
pergamentekercseink

tea time
Today at 7:48
• • • • • • • • • • • • • •
Boyd Hamford
Ha nézed közben
Yesterday at 23:44
• • • • • • • • • • • • • •
Barty Crouch Jr.
Kéremnebuktassonmeg
Yesterday at 23:43
• • • • • • • • • • • • • •
Merel Everfen
Julie &c Boyd
Yesterday at 19:28
• • • • • • • • • • • • • •
Boyd Hamford
Damage
Yesterday at 10:42
• • • • • • • • • • • • • •
Igor Karkarov
I don't like parasites or children of the night
Yesterday at 10:01
• • • • • • • • • • • • • •
Rhea Avery
Deranged Delicacies
Yesterday at 0:52
• • • • • • • • • • • • • •
Merel Everfen
Csavard fel a szőnyeget még ma éjjel
Hétf. 13 Aug. - 23:59
• • • • • • • • • • • • • •
Maura I. Pince
Angina pectoris
Hétf. 13 Aug. - 21:05
• • • • • • • • • • • • • •
Aristides Creekmur
Pornstache on the roll
Hétf. 13 Aug. - 0:21
• • • • • • • • • • • • • •
Rodney Lestrange
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Halálfaló
Voldemort hû híve
▽ Hozzászólások :
80
▽ Reagok :
75
▽ Kor :
29



»
» Szer. 31 Jan. - 17:43


A roxmortsi utcalámpák gyér fényében is azonnal kiszúrtam a magas alakot. A kabátján hópelyhek ültek, a fejére idétlen, színes sapkát húzott és az arcát félig eltakarta egy régi griffendéles sál. De ezer másik ember között is észrevettem volna a bátyámat. Kesztyűs kezeiben egy csomagot tartott, innen úgy nézett ki, mint az egyik cukrászda csomagolása. Bizonyára visszafelé tartott vele a kastélyba, talán magának vitte, talán Averynek, akit kivételesen elhagyott valamerre.
Mikor idehoppanáltam Gwen miatt, többször lejátszottam magamban a jelenetet, ahogy összefutok a bátyámmal az utcán vagy az egyik üzletben, ő szokás szerint majd' felnyársal a tekintetével és köszönni sem igazán akarunk egymásnak. Amíg aurorként dolgozott, az évek alatt többször egymásba botlottunk a Minisztériumban, verbális mészárlásba kezdtünk a piszoár előtt állva vagy a liftben várakozva. Nem okozott nehézséget kipuhatolni Rody gyenge pontját, megtalálni azt a néhány sértést, amellyel tönkretehettem az egész napját. Türtőztette magát, de minden alkalommal láttam rajta, hogy legszívesebben beleverné a fejem a férfimosdó falába és kitaszítana a liftaknába. Engem ellenben nem hatottak meg a szavai, már rég lepergett rólam minden, amit az én vajszívű fivérem ki mert mondani. Túl puhány volt még ahhoz is, hogy igazán megbántson.
Megálltam a járda közepén, egyenesen az arcába bámulva. Nem kerülhetett ki, azt pedig még róla sem feltételeztem, hogy szégyentelenül csinál egy hátraarcot és megfutamodik. Mindig is túl büszke volt, csak tudnám miért...
- Már kezdtek hiányozni a meghitt beszélgetéseink. Mondd csak, kirúgtak vagy ennyire hiányzott a faszid, hogy utána jöttél? Komolyan érdekel. Apánk azt mondta, biztosan kivágtak az aurorparancsnokságról, fogadtunk is a legutóbbi családi vacsorán.
Amikor még otthon lakott, a családi összejövetelek előtt mi ketten fogadtunk Rodyval. Általában ő nyert, mindig jobban meg tudta tippelni, hány perc után sértődik meg valaki halálosan és mennyi idő kell, amíg a nagyapánk lerészegedik és kifejti az utópikus elképzeléseit egy muglimentes világról. Egy idő után nem ülhettünk egymás közelébe az asztalnál az illetlen viselkedésünk miatt. De az rég volt és mindketten megváltoztunk. Már egyikünk sem akart a nagynénénk felháborodott sipákolásán nevetni vagy a szemünket forgatni a nagypapa átszellemült monológján.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
93
▽ Reagok :
78
▽ Kor :
36
▽ Avatar :
Pedro Pascal



»
» Csüt. 1 Feb. - 14:28
Cygnus & Rody

Richard lebetegedett - ismét. Ilyenkor mindig elgondolkodtam azon, hogy miért választotta a tanári hivatást, amikor állandóan összeszed minden gusztustalan kórságot a diákoktól. Bár azt elismerem, tényleg elég undorítóak a kölykök, amikor az ember képébe köhögnek vagy tüsszentenek, mert az anyjuk nem tanította meg nekik, hogy használjanak zsebkendőt, vagy legaább a kezüket tegyék a szájuk elé. Olykor én is úgy éreztem, hogy menekülnöm kell ki a teremből, mert tömegesével száguldanak felém a baktériumok, miután az összes gyerek, aki nem hajlandó elvonulni a gyengélkedőre, folyamatosan ott szipog a teremben. Az egyetlen szerencsém az, hogy én sosem szedtem össze semmilyen kórságot, legfeljebb egy-egy alkalommal, már akkor sem, amikor auror voltam, és itt, a Roxfortban idén sem voltam beteg. Richard pedig... nos, ő már vagy hetedszerre esett ágynak, ha nem sokkal többedszerre. Én meg persze, ahogy azt feladatomnak tekintettem, elindultam neki beszerzőkörútra, többször is. Aztán amikor közölte velem, hogy neki most szüksége van egy süteményre, mert másképp ez a halálos ágya lesz, felöltöztem és elindultam Roxmortsba.
A falu ugyanolyan volt mint mindig, amikor nem roxmortsi hétvége volt és nem nyüzsögtek a gyerekek a faluban. Habár most, hogy olyan sokan betegeskedtek, még egy olyan hétvége sem lett volna olyan zajos. Richardnak nagyon tetszene, ha így lehetne itt lent, mindig azt hallottam tőle, mennyire gyűlöli, hogy kint kell lennie és figyelnie a gyerekekre, amikor azokkal teljesen elszalad a ló és a sok sikongatástól már a feje is fáj. Igazából megértettem, teljesen más volt egy tanteremben figyelni a diákokat, mint itt lent, ahol nem igen voltak megkötések. De ez most nem téma.
Bementem a Mézesfalásba és vettem két szeletet Richie kedvenc süteményéből, valamint kértem mellé egy kakasos marcipánt, hátha az fel fogja dobni egy kicsit - habár a mostani állapotában inkább leordítja majd a fejem érte, de az igazán mellékes, egy próbát akkor is megért. Legfeljebb békén hagyom a nap további részében, hadd pihenjen csak. Már mindkét eshetőségre tökéletes tervem volt, amikor kitettem a lábam a Mézesfalásból és azt hiszem, egészen jó kedvem volt. Egészen addig, amíg meg nem láttam azt a bizonyos arcot... Azonnal elment minden életkedvem.
Megálltam az úton, nem nagyon tudtam mást tenni, ami nem lett volna gyerekes és nevetséges. Azt pedig nem engedem, hogy még ezt is a fejemhez vágja, még gyerekesebben. Merlinre, miért éppen most kellett ide lejönnöm?
- Nincs most rád időm, Cygnus, kedvem pedig még kevésbé. Boldogíts mást a hülyeségeiddel, mondjuk apádat, hátha megint szerez neked egy magasabb pozíciót a Minisztériumban. -Nem kellett volna mondanom semmit, ennek nem volt értelme. Tudtam, hogy így van, mégis megtettem, mégis muszáj volt sértegetnem, pedig tudtam, hogy a legnagyobb ostobaság a világon és nem megyek vele semmire. Ha visszaértem, megkérem Richardot, hogy alaposan pofozzon fel.
Elindultam, hogy kikerüljem az öcsémet, most tényleg nem volt hozzá kedvem és Richie is a süteményét várta. Az pedig határozottan fontosabb, mint egy hátrahagyott ember egy hátrahagyott életből.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Halálfaló
Voldemort hû híve
▽ Hozzászólások :
80
▽ Reagok :
75
▽ Kor :
29



»
» Csüt. 1 Feb. - 21:50


Feltoltam a szemüvegemet az orromon. Nem csúszott el, csak kényszermozgásként igazgattam a keretet. Le kellett volna szoknom róla, mindig elárulta, ha ideges voltam, de én általában észre sem vettem. Ironikus, hogy annak idején Rody vette észre először, hogy nem látok rendesen, még tisztán emlékeztem a gyermeteg hisztire, amit akkor kicsaptam. A kúria udvarán kviddicseztünk, hunyorogva meredtem magam elé a kvaffot várva és a bátyám észrevette, ahogy próbálok az elmosódott foltra fókuszálni. Miután anyánk elrángatott a Mungóba, napokig nem álltam szóba Rodyval, haragudtam rá, hogy miatta leszek "pápaszemes idióta". Aztán kibékültünk, mert akkor még ilyen könnyen elsimíthattunk mindent.
- Emlékeztetnélek rá, hogy ő a te apád is. Hidd el, mind jobban örülnénk, ha nem így lenne, de hát nincs mit tenni...
Ki akart kerülni, de nem hagytam neki. Elálltam az útját, most már megtehettem ezt is, mert egyforma magasak voltunk, nem úgy, mint gyerekkorunkban. A fejemben ott motoszkált egy ostoba kis hang, egyre zaklatottabban tört utat magának, arra buzdítva, hogy kérdezzem meg, nincs-e kedve meginni egy sört. Csak úgy, ahogy a fivérek szokták. Beülhettünk volna a Három Seprűbe vagy a Szárnyas Vadkanba, még ki is fizettem volna az italát. Talán még azt is megérdeklődtem volna tőle, hogy van Avery meg az a kis sárvérű, akit állítólag befogadtak. Helyette egészen mást mondtam.
- Azt értem, hogy kivágtak az auroroktól, de miért éppen itt kötöttél ki? Averytől senki sem várt többet, de mindenki azt gondolta, hogy a te ambícióid túlmutatnak a taknyos kölykök tanításán. Komolyan nem értem, mi motivált erre... Mindig annyira vágytál rá, hogy te lehessél az igazság bajnoka. - Mindig úgy éreztem, hogy különbnek tartja magát nálunk. Jobbnak, mert ő nem alkalmazkodott a családi tradíciókhoz és lázadozott minden ellen. Kisfiúként hősnek láttam, most már tudtam, hogy egyszerűen önző volt.
Kitartóan néztem a szemébe, hogy ne tudjon szabadulni. Ugyanolyan barna szempár, mint az enyém, anyánktól örököltük. Csak az övében haragot vagy megvetést láttam, az enyém pedig minden bizonnyal ugyanolyan érdektelenül szegeződött rá, mint mostanság mindenkire.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
93
▽ Reagok :
78
▽ Kor :
36
▽ Avatar :
Pedro Pascal



»
» Hétf. 5 Feb. - 15:04
Cygnus & Rody

Nem kerülte el a figyelmemet a mozdulat. Azonnal bevillant, amikor legelőször tűnt fel, hogy folyton ezt csinálja. Még kicsi kölyök volt, én már azért nagyobb, a Roxfortba jártam jó ideje, de karácsonykor hazamentem kivételesen. Nem a szüleim miatt, dehogyis, egyedül Cygnus miatt tettem. Akkor még sokmindent megtettem volna érte. Talán most is, ha nem ilyen lett volna a kapcsolatunk. De nem szabad erre gondolnom, nem. Csak még idegesebb leszek tőle.
- Emlékeztetnélek rá, hogy a nevemet leégették a családfáról, apád pedig kijelentette, hogy nem vagyok többé a fia. Nem az apám. -És soha nem is volt az, mert egyszer az életben nem viselkedett úgy mint egy rendes apa. De ezt persze nem tettem hozzá, úgy hangzott volna, mintha panaszkodnék, amit természetesen nem szoktam megtenni soha. Mellesleg már egyáltalán nem tartottam fontosnak, hogy apám milyen borzalmas szülő volt, abból kinőttem nagyjából tizenhárom-tizennégy évesen. Húsz év pedig bőségesen elég rá, hogy az utolsó morzsáit is elfelejtsem annak a szörnyű érzésnek.
Megtorpantam, ahogy elállta az utamat, majd egy lemondó sóhajjal nyugtáztam, hogy nem fog egyhamar elengedni. Előhúztam a pálcámat és összezsugorítottam a süteményt, majd beraktam egy dobozkába, amit a kabátzsebembe rejtettem utána. Nem kivételes alkalom volt ez, mindig, mindent így oldottam meg. Túl jól ismertem magamat és a botlábamat ahhoz, hogy mindent inkább duplán biztonságban tudtam. Képes lettem volna hasraesni egy lépcsőn és ráborulni a süteményekre, teljesen kilapítva őket. Ez volt a legjobb megoldás, főleg most, hogy még az öcsém is fel fog bosszantani. Idegesen még a szokásosnál is ügyetlenebb voltam.
- Remélem, tisztában vagy vele, milyen nevetségesek az ilyen gyermeteg kis sértéseid, Cygnus -közöltem vele. -Lassan betöltöd a harmincat, ideje lenne felnőnöd. Apád nem tűri a komolytalanságot. -Én is ugyanolyan gyerekes voltam, amilyen ő, de nem foglalkoztam a saját álszentségemmel. Ilyen helyzetben egyszerűen képtelen voltam ilyesmikre odafigyelni, nem ment és nem is akartam, hogy menjen. Miért gyűlöltem ennyire? Nem, nem is gyűlöltem, az öcsém volt, nem tudtam gyűlölni. Éppen ez dühített fel, hogy annyira rühelltem a szüleimet, miért nem tudom őt is gyűlölni?
Annyira egyformák voltunk, ahogy így egymással szemben álltunk. Mindkettőnkön szemüveg, még a keret is hasonló volt, ugyanolyan sötét haj, barna szemek, barnás bőr, borosta... Mintha a fiatal énemmel néztem volna farkasszemet. Fogalmam sem volt, hogyan kéne éreznem ezzel kapcsolatban.
- Mit keresel te egyáltalán itt? -És engem miért érdekel, hogy miért van itt? Egyszerűen csak itt kéne hagynom, ahelyett, hogy még érdeklődöm is felőle. Nem értem magam. Össze vagyok zavarodva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Halálfaló
Voldemort hû híve
▽ Hozzászólások :
80
▽ Reagok :
75
▽ Kor :
29



»
» Kedd 6 Feb. - 17:50


- Emlékszem rá, tudod, én is ott voltam. - Hogyne emlékeztem volna, előtte és utána sem láttam olyan indulatokat a Lestrange kúria falai között. Apánk tajtékzott, komolyan azt gondoltam, hogy ízekre fogja szedni a bátyámat, anyánk pedig megállás nélkül bőgött és vörösre szorította a karomat. Mindenki tudta, hogy Rody nem az ideális örökös, de igazán nagy botrányt sosem kavart, megtűrte őt az aranyvérű társadalom és talán a szüleink is reménykedtek benne, hogy majd idővel megváltozik. És mégis, egyik nap, december végefelé hazaállított és közölte velünk a nagy hírt, amire tényleg senki nem számított. Éppen Rody, az a Rody, akinek mindig, mindkét karjára jutott egy lány és aki megtestesített mindent, amivé egy kamaszfiú válni akart? Nem értettem az egészet, azt hittem, csak hazudik és fel akarja dühíteni apánkat. Azt gondoltam, nekem elmondta volna, ha van valakije, legyen az lány vagy fiú, de soha az életben még csak meg sem említette Richard Avery nevét. Miután kihajították, hetekig vártam, hogy majd minden visszaáll a rendes kerékvágásba, a bátyám hazajön, azt mondja, csak viccelt és mindenki megbocsát neki. De soha többet nem jött haza és az évek azt igazolták, hogy nem viccelt és talán sosem voltunk olyan jó testvérek, mint amilyennek én képzeltem magunkat.
- Apa tűréshatára mostanság eléggé kitolódott, hála neked. Persze te még mindig nem férnél bele érthető okokból, főleg, amióta befogadtátok azt a kis sárvérűt. - Több hónapos késéssel jutott el a hír hozzánk, de megtudtuk. Apánk kezében majdnem összetört a borospohár az ebédlőasztalnál, anya meg elkeseredésében sírni kezdett, hogy neki az a kis korcs aztán nem lesz az unokája. Mikor kikérték a véleményem, csak nagyokat bólogattam, hogy szerintem is felháborító, közben meg étvágytalanul kevergettem a levest a tányéromban. Nem akartam gondolni semmit sem, nehogy még a végén valami olyan gondolat ébredjen bennem, ami semmi jóra nem vezetne.
- Találkozóm volt valakivel. Beavatnálak a részletekbe, de nem akarlak zavarba hozni a nőügyeimmel, tudom, hogy az nem épp a te asztalod. - Szándékosan provokáltam, azt akartam, hogy ideges legyen. Én nem voltam az, de reménykedtem benne, hogyha őt sikerül feldühítenem, akkor talán rám is átragad az érzés.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
93
▽ Reagok :
78
▽ Kor :
36
▽ Avatar :
Pedro Pascal



»
» Csüt. 8 Feb. - 10:35
Cygnus & Rody

- Tudom, hogy ott voltál, nagyon jól emlékszem minden egyes percére. Sosem bántam meg. -Ezt tudnia kellett, nehogy azt higgye akár egy pillanatra is, hogy visszaforgatnám az idő kerekét, ha tehetném és inkább a Lestrange-kúriát választanám a otthonommal szemben. De valószínűleg eszébe sem jutott ilyesmi, annál okosabb volt és engem is jobban ismert. Csak azt nem tudhatta, hogy mennyire bántott engem akkor, hogy neki végig kellett néznie a történteket. Ő volt az egyetlen, akit ki akartam hagyni mindenből és akinek nem kellett volna átélnie azt, hogy a bátyját alaposan felpofozza az apja, elhordja mindennek és az orra előtt égeti le a családfáról a nevét. Engem nem bántott, de őt biztosan megviselte, csak egy kiskölyök volt még. Éppen ezért nem szóltam neki eredetileg Richardról sem, mert nem akartam belekeverni semmibe. Az egyetlen elviselhető családtagom volt, azt, akit tényleg szerettem, nem akartam, hogy miattam járjon pórul. Ez nem is történt meg, viszont éppen ennek köszönhetően tartottunk most ott, ahol. Szomorú, hogy így alakult.
Felkaptam a fejem a szavaira. Ha eddig dühösen néztem rá, akkor az a harag, amit most éreztem, szavakkal nem volt leírható. Viccen kívül, lehet, nem ártana nekem egy indulatkezelő tanfolyam, hogy ne kerüljek ilyen helyzetbe. Bár nem hiszem, hogy az segítene, amikor ilyen szavakat hallok az öcsém szájából.
- Ha még egyszer így mersz beszélni a lányomról, esküszöm, hogy a végén Cruciatusért fogsz könyörögni. -Nem fenyegetés volt, a hangom sem árulkodott róla, csupán egy egyszerű figyelmeztetést kapott. Az én családomról senki sem beszélhet úgy, ahogy azt ő most meg merte tenni. Sem Richardról, sem pedig Floráról. Nem fogom hagyni, hogy bárki is megtegye, még akkor sem, ha az éppen a tulajdon testvérem. Szerettem őt, igen, még most is, tizenöt évnyi gyűlölködés után is szerettem, de a családom az a családom.
- Most aztán nagyon a lelkembe tiportál, látom, még mindig egy tizenhárom éves szintjén sértegeted az embereket. Mondd csak, sokszor működik? -Nem voltam ideges, dühös voltam, amiért úgy beszélt a lányomról, ahogy, de ezekkel a gyermeteg támadásokkal nem tudott felbosszantani. Inkább éreztem magam... szomorúnak és csalódottnak. Csalódtam magamban és benne is, szomorú voltam, amiért ez lett a vége és legszívesebben felpofoztam volna, hogy utána szorosan magamhoz öleljem és elmondjam neki, milyen ostoba kis taknyos kölyök még mindig és hogy mennyire szeretném kiverni azt a sok hülyeséget a fejéből és jöjjön haza velem, mert azt akarom, hogy találkozzon a családommal és hogy rendbehozzunk mindent. Természetesen nem tettem meg.
Eszembe jutott, hogy mi lett volna, ha felkeresem, miután végleg elköltöztem otthonról. Talán most minden más lett volna? Lehet, éppen őt kevertem volna bajba és apánk úgy tönkretett volna mindent, ami addig közöttünk volt, hogy még ennél is rosszabb kapcsolatunk lett volna a végére. Mégis, utólag már bántam, hogy így próbáltam védelmezni. De ezt ő sosem tudhatja meg, így is éppen elég szánalmasnak tart. Valószínűleg már nem is érdeklem a legkevésbé sem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Halálfaló
Voldemort hû híve
▽ Hozzászólások :
80
▽ Reagok :
75
▽ Kor :
29



»
» Pént. 9 Feb. - 15:09


- Magamtól is rájöttem. - A megbánás szikráját sem láttam rajta azóta. Számtalanszor összefutottunk a Minisztériumban, belebámultunk egymás arcába, amíg a liftben várakoztunk és egyszer sem tűnt úgy, hogy megbánt volna bármit is. Talán a helyében én is így éreztem volna, talán tényleg megérte neki félredobni az aranyvérűlét kényelmeit, a minden kívánságát leső házimanókat, a galleonokkal teli gringottsi széfet és a privilégiumokat egy állítólagos szerelemért. Nem tudhattam, mert én sosem tapasztaltam ilyesmit. Utoljára nagyjából tizenöt évesen éreztem magam szerelmesnek, de annyi idősen ki nem bolondul meg egy kicsit? Fogalmam sem volt róla, mit érezhetett a bátyám, mikor utoljára kisétált a kúriánkból, csak azt tudtam, hogy nekem borzasztóan fájt. És ezek után már annyira nem is érdekelt, megbánta-e az árulását vagy sem.
- Na, ne nevettess... Úgysem lennél képes rá, soha, mindig is gyáva voltál hozzá. Ilyet biztos nem tanítanak az aurorképzőben. - Rezzenéstelenül meredtem Rodyra, nem hatott meg a fenyegetése. - A kislány meg sárvérű. Muglik a szülei, tehát sárvérű, nincs ezen mit szépíteni. Attól, hogy a kettőtök nevét viseli, még nem lesz Lestrange vagy Avery, ugyanolyan mugliivadék marad.
Nem tudtam, hogy én képes lennék-e rá... úgy igazán ártani valakinek. A lelkiismeretem engedte volna, de azt mondják, a főbenjáró átkokat igazán akarni kell. És nem tudtam elképzelni, hogy én igazán meg akarjam tenni. Kötelességből habozás nélkül cselekedtem volna, nem voltam ostoba, hogy a lelki üdvömért cserébe feláldozzam az életem, de ennyi elhatározás talán nem lett volna elég. Nem kellett még megpróbálnom, mindig a háttérbe húzódva kullogtam a többiek után és kivettem annyira a részem, hogy senki ne figyeljen fel a passzivitásomra. De sejtettem, hogy ez nem mehet így a végtelenségig, a Nagyúr mindenkitől egyre és egyre többet várt el.
- Nem sértésnek szántam, csak kimondtam a nyilvánvaló tényt. Ha meg akarnálak sérteni, akkor megtenném, biztosan sikerült már másnak is. - Sokszor hallottam már, hogyan beszélnek róla a háta mögött. Kiröhögték és kifigurázták, szinte összeforrt a nevével a buzi jelző, én pedig minden alkalommal a többiekkel nevettem. Nem voltak viccesek, de tettem, amit tennem kellett és közben nem gondoltam semmire.
Még mindig elálltam az útját, pedig nem is volt több mondanivalóm számára. Igaz, eddig sem akadt túl sok.  
- Van egy cigid? - szólaltam meg teljesen váratlanul, olyan természetességgel, mintha valóban igazi jó testvérek lettünk volna. - Az irodámban felejtettem a sajátomat.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
93
▽ Reagok :
78
▽ Kor :
36
▽ Avatar :
Pedro Pascal



»
» Kedd 13 Feb. - 9:34
Cygnus & Rody

Bármit megért az, hogy Richarddal lehessek. Ha egy híd alatt kellett volna éheznünk és fagyoskodnunk, akkor is megérte volna, ha vele lehetek, az arisztokratalét eldobása pedig semmi volt ahhoz képest. Nem tudtam megbánni, hogy elhagytam egy olyan közeget, ahol sosem éreztem jól magam és mindig kirekesztett voltam - saját döntésből is -, ahogy azt sem, hogy megszabadultam apámtól, még ha ilyen durván is kellett történnie. Cygnust sajnáltam eleinte, nem kellett volna neki is belekeverednie ebbe és átvennie azt a pokoli helyet apánk örököseként. De nem tudtam mit tenni ellene, nem rángathattam magammal, valószínűleg nem is jött volna. Aztán, amikor a Minisztérimban újra találkoztunk évek elteltével, rájöttem, hogy mégis meg kellett volna próbálnom. Akkor nem lett volna belőle is az, ami elől én annyira menekültem. Sosem mondtam ki hangosan még magamnak sem, de mérhetetlenül fájt, hogy így eltorzították és ezt tették vele apámék.
- Ne akarj próbára tenni, Cygnus -figyelmeztettem még egyszer, utoljára. Több esélye nem lesz. -Nem akarom meghallani, hogy még egyszer így beszélsz a lányomról. Legyen amilyen, még így is többet ér annál a csürhénél a Lestrange kúria falai között. -Rettentően fel lehetett húzni azzal az egyetlen szóval, amit kiejtett a száján, bármilyen helyzetben. De úgy, hogy éppen Florára használta, mindennél jobban felbosszantott vele. Róla senki sem beszélhet így, nem engedem meg, még a testvéremnek sem. Főleg neki nem...
Nem hittem, hogy képes lenne ártani valakinek. Már alig ismertem rá, nem olyan volt mint kiskorunkban, nagyon sokat változott, sajnos nem éppen a jó irányba. Sokat, amire most képes volt vagy amit most hallottam tőle, el sem tudtam volna képzelni húsz évvel ezelőtt tőle, de ebben szinte teljesen biztos voltam. Nem tudná megtenni, nem lenne rá képes, tudom, hogy nem. Az öcsém volt, ennyire csak ismertem még. Bár azt kell mondanom, némi kétely még élt bennem, alig láthatóan, de mélyen legbelül féltem, hogy ennyire elrontották őt.
- Nem igazán. Egy idő után már lepereg, nem olyan könnyű megbántani már. Úgyhogy sok sikert, ha ennyire ez a vágyad. -Be nem ismertem volna, de neki sokkal könnyebben sikerült volna megbántania mint bárki másnak az elmúlt években. Pusztán azért, mert ő az volt, aki, és tőle minden kés háromszor akkorát szúrt. De erről nem kell tudnia. Semmiről nem kell tudnia, amit vele kapcsolatban érzek, úgysem változtatna semmin.
Meglepett a kérdése, egy percig csak homlokráncolva néztem rá. Nem értettem a hirtelen váltást és hogy az előbbi szóváltásunk után hogyan tudott még cigit is kérni tőlem. Aztán rájöttem, hogy ez úgysem árt senkinek, meg egyébként sem vagyok olyan bunkó, hogy gyerekes sértettségemben azt mondjam, hogy "nem, nem kapsz, vegyél magadnak". Úgyhogy elővettem a zsebemből a cigis dobozt, meggyújtottam magamnak egy szálat, majd odadobtam a többit Cygnusnak.
- Amikor utoljára találkoztunk kölyökként, még nem szívtál -jegyeztem meg, mintegy mellékesen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Halálfaló
Voldemort hû híve
▽ Hozzászólások :
80
▽ Reagok :
75
▽ Kor :
29



»
» Csüt. 15 Feb. - 23:09


Szerette azt a gyereket. Nem értettem, hogyan képes más kölykét ilyen odaadással szeretni, így védelmezni a legjelentéktelenebb szavaktól is, de sokat jelentett neki az a kis sárvérű. Ilyenkor mindig rádöbbentem, hogy tulajdonképpen nem is ismertem a bátyámat. A Rody, akire én emlékeztem, semmit és senkit nem vett igazán komolyan, vígan élte a húszévesek féktelen életét hol egyik lány, hol egy másik mellett. Az a Rody biztosan nem tervezett gyereket, pláne nem akarta valaki másét felnevelni. De az évek megváltoztattak mindkettőnket. Azt hiszem, az ő jellemfejlődését a többség pozitívnak ítélné meg, ellenben az enyémmel. A bátyám már csak nevében volt Lestrange, azon kívül csak a szemei barnasága utalt rá, hogy melyik családba született.
- Most komolyan fenyegetőzni próbálsz? Tudod, hogy a légynek sem ártanál, mindig töketlen voltál hozzá. Persze tőled senki nem vár mást. - Rezzenéstelenül bámultam bele az arcába. Nem voltam bátor ember és elég büszke sem ahhoz, hogy ne húzzam be fülem-farkam a legkisebb fenyegetéstől is. A haláltól igazán nem féltem, a fájdalomtól viszont mindennél jobban. Rody... ő egyszerűen nem tudta volna megtenni, mindig is reménytelenül érzékeny lélek volt, aki még a törött házú csigákat is meg akarta menteni egy zivatar után.
Talán nem is akartam igazán megbántani. Kétségkívül az volt a legkönnyebb, verbálisan belerúgni egyet minden találkozásunk alkalmával, ahelyett, hogy szó nélkül elsétáltam volna mellette vagy esetleg megpróbáltam volna emberszámba venni. Így még az aranyvérű ismerőseimnek is elmesélhettem a vicces kis történeteimet, ők pedig elkönyveltek Cygnusnak, a leghumorosabb Lestrange-nek. Nem tudtam eldönteni, hogy ők őszintén mókásnak találták-e ezt vagy hozzám hasonlóan begyakoroltan nevettek, minden esetre soha, senki nem kelt a bátyám védelmére, mikor elhordtam mindennek.
Elkaptam a dobozt, majd kihúztam belőle egy szálat és meggyújtottam. Igazából már évek óta nem dohányoztam rendszeresen, egyszer kitaláltam, hogy le akarok szokni és ez lett belőle. Félsiker, mint mindig.
- Mert tizenhárom éves voltam. Nem mintha az annyira számítana, mert akkor már egyszer leitattál. - Alig bírtam megfeszíteni az arcizmaimat, hogy a szám ne görbüljön halvány mosolyra. Szép emlék volt, még a másnapossággal együtt is. Azon a nyáron volt utoljára bátyám. - Különben anyu örül neki, hogy tanítani kezdtél. Ő sosem akart aurorként látni, azt hitte, meg fogod öletni magad.
Tudtam volna még folytatni, de inkább elhallgattam. Igen, anyánk tényleg ezt mondta, olykor-olykor kérdezett a legidősebb fia felől vagy utalgatott rá, hogy ha találkozom Rodyval, akkor mondjak meg neki ezt és azt. Eddig semmilyen burkolt üzenetet nem adtam át, most mégis kiszaladt a számon. Reméltem, hogy nem fog hinni nekem, igazából nem akartam a szüleinkről beszélni, végképp nem anya rosszul leplezett bűntudatáról.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
93
▽ Reagok :
78
▽ Kor :
36
▽ Avatar :
Pedro Pascal



»
» Szomb. 17 Feb. - 13:26
Cygnus & Rody

Tizenöt évvel ezelőtt még csak eszembe sem jutott, hogy egyszer apa leszek, akár a saját gyerekemmel, akár máséval. Már akkor is jól megvoltam velük és szerettem is őket, de fontosabb volt az, hogy magunkat eltartsam Richarddal, gyerekre még csak gondolnunk sem volt szabad, pláne, amíg ő tanult és nem nagyon tudott dolgozni, csak az iskola mellett. Előtte pedig... hát, akkor még a stabil párkapcsolat is elég furcsa jelentéssel bírt nálam, a szabadságomat pedig élveztem, ahogy azt is, hogy népszerű voltam, hiába nem szállt soha a fejembe. Gyerekes voltam, felelőtlen, és soha nem adtam volna magamnak egy gyereket, hogy vigyázzak rá. Akkor még minden más volt, nagyon más.
- Kezdesz határozottan szánalmas lenni, Cygnus. -Azt akartam mondani, hogy kisöcsém. Majdnem ki is mondtam, de nem volt szabad, nem tehettem meg. Igazából nem is értettem, miért próbáljuk ennyire hevesen gyűlölni egymást, amikor szinte semmi értelme nem volt. Mármint... Cygnus talán tényleg utált engem, nem lettem volna meglepve és nagyon is megérdemelném, az én részemről viszont nem volt értelme a gyűlölködésnek. Tudtam, hogy fel kéne hagynom vele, hiszen semmire sem vágytam jobban mint arra, hogy megölelhessem a kistestvéremet, de azt annyira szánalmasnak éreztem volna ennyi év után. Valószínűleg még képen is röhögött volna.
Nekem is nehezemre esett nem elmosolyodni az emlékre. Akkor már abban a házban laktam, ahová Richard is beköltözött nem sokkal az említett esemény után. Brutálisan leitattam az öcsémet, én is ittam vele együtt, csak arra nem gondoltam, hogy évekkel fiatalabb nálam, aki ezelőtt soha nem ivott, biztosan nem fogja olyan könnyen és jól bírni a jó erős ír whiskeyt, ahogyan azt én tettem. Úgyhogy egy kicsit meglepett, amikor a sokadik pohár után én éppen csak kezdtem egy kicsit könnyűnek érezni a fejem, ő pedig már azt sem tudta, hogy fiú vagy lány. Mindenesetre tudtam, hogy így nem engedhetem haza, mert a szüleinket a fejemet vennék érte, úgyhogy lefektettem aludni a szobámban, aztán még a fejét is tartottam, miközben majdnem melléhányt a wc-nek. Most még azt az orrfacsaró hányásszagot is visszasírtam. Inkább nem is válaszoltam semmit erre, biztosan nagyon szánalmasan hangzott volna minden.
Anyánk említésére elfordítottam a fejem. Azt hiszem, ő sosem gyűlölt annyira, mint apánk tette, egyszerűen csak nem tudta, hogyan kell gyereket nevelni. Talán még szeretett is és aggódott is értem, egyszerűen csak mindezt jó távolról csinálta, hogy észre se vegyem. Cygnus szavaira elöntött a bűntudat, vagy nem is igazán bűntudat, egyszerűen csak elszomorodtam. Akármilyen is volt a kapcsolatunk, az anyám volt, aki örült neki, hogy biztonságosabb pozícióban tudhatott engem tanárként mint aurorként. Nem tudtam, mit kellene éreznem ettől, de azt tudtam, hogy nem sikerült rendesen lepleznem az arcomra kiülő fájdalmat.
- Néhányszor közel is voltam hozzá. Ezt nem kell átadnod neki, nehogy a végén még el is higgye, hogy érez irántam bármit is. -Nem tudom, miért tagadtam még mindig mindent és miért löktem el magamtól így mindegyikőjüket. Most már úgyis mindegy volt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Halálfaló
Voldemort hû híve
▽ Hozzászólások :
80
▽ Reagok :
75
▽ Kor :
29



»
» Vas. 18 Feb. - 17:11


Kezdtem valóban szánalmasnak érezni magam. Eddig vicces volt Rodyt bántani, általában akadt közönségünk is. Most csak ketten maradtunk, senki sem nevetett a sértéseimen, én végképp nem. Még csak komolyan sem gondoltam amit mondtam, üres szavakkal dobálóztam - mint jóformán mindig -, apánk véleményét szajkózva. Tőle mindez hitelesebben, igazságként hangzott, én meg csak gyerekesen táncoltam a bátyám idegein. Még talán apa sem lett volna büszke, ha hallja a gyenge próbálkozásaimat.
Pillanatok alatt elszállt az inger, hogy igyekezzek normálisan társalogni a fivéremmel. Épp fel akartam emelni a cigarettát, de félúton megálltam a mozdulatban. Nem tudtam volna megfogalmazni, mi dühített fel igazán, de másodpercek leforgása alatt harag öntött el, olyan mértékű, amely még engem is meglepett. Már nyoma sem volt az eddigi érdektelenségemnek.
- Abbahagynád végre ezt a kibaszott önsajnáltatást?! - fakadtam ki. - Neked mégis mi a fasz bajod van, miért mindig neked kell az áldozatnak lenni?! Itt sajnáltatod magad, hogy senki sem szeret, amikor te léptél le otthonról és vissza sem néztél! Anyánk állandóan sírt miattad, de nyilván ez téged nem érdekelt, mert nyalogattad a kis sebeidet, amiért senki nem fogadott el. Az életed tragédiája, hogy senki nem járt örömtáncot, mert ráizgultál Averyre? Oda ne rohanjak! Senkit nem érdekelt volna mit csináltok, ha mindketten befogjátok a pofátokat és teszitek a dolgotokat! De nem, neked világgá kellett kürtölnöd, csak hogy megszabadulj minden felelősségtől és kiborítsd apánkat... És most itt tetszelegsz a lázadó hős szerepében, pedig nem vagy más, csak kurvára önző. Nem vagy jobb nálunk, mindegy hány sárvérű kis mocskot fogadsz be és hány kölyök rajong körbe titeket Averyvel ebben a tetves iskolában, akkor sem leszel jobb.
A földre hajítottam a csikket és ingerülten felrángattam a kabátom bal ujját.
- Erről is te tehetsz - böktem rá undorodva a sötéten kirajzolódó Jegyre. - Ha te nem lépsz le, most nem kéne bizonyítanom semmit. Az egész a te hibád és még van képed sajnáltatni magad, mert nem simogatták eleget a buksidat gyerekkorodban. Fuss csak vissza a pasidhoz és pityeregjetek együtt, mennyire rossz nektek...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
93
▽ Reagok :
78
▽ Kor :
36
▽ Avatar :
Pedro Pascal



»
» Pént. 23 Feb. - 10:14
Cygnus & Rody

Apánk határozottan jobban tudta, hogyan kell engem teljesen kiborítani. Tőle komolyan is tudtam venni minden szót, az öcsémtől kevésbé. Talán azért, mert ismertem őket, egykor tényleg így volt és valahol a lelkem mélyén tudtam, hogy Cygnus nem lenne képes így nekem esni. Szerettem volna hinni ebben, hogy ez az igazság, mert nehezemre esett volna elfogadni, hogy még ő is ellenem fordult a családban, noha teljesen érthető lett volna, ha így tesz. Ahogy azt is tudtam, hogy ez egyedül az én hibám.
Váratlanul ért a kifakadása, olyannyira, hogy még a cigarettát is elfelejtettem kivenni a számból, pedig egyre jobban égett le. Sosem beszélt még így velem, akkor sem, amikor még mindketten kölykök voltunk és akkor sem, amikor a későbbiekben találkoztunk a Minisztériumban, éppen ezért nem gondoltam volna, hogy képes megtenni. Fogalmam sem volt, mit kéne mondanom erre vagy hogy egyáltalán mondhatnék-e bármit is, de megeshet, hogy ha lett is volna mit, nem tudtam volna megtenni. Minden egyes szava olyan volt, mintha újabb és újabb késeket szúrtak volna belém és nem akarták volna abbahagyni. Sosem akartam, hogy éppen tőle kapjam meg mindezt.
Megdöbbentett a tény, hogy csak ezt látja bennem, ez önző senkiházit, aki mindent eldobott magától, feleslegesen. Nem értette a lényeget, vagy talán nem tudta megérteni... vagy igaza volt és én csesztem el. Szerettem volna megértetni vele, hogy ez nem így történt, hogy nem látja az egész képet, hogy teljesen félreértett mindent, de feleslegesnek találtam. Mélyen bennem pedig ott motoszkált a gondolat, hogy mennyire rossz testvér is voltam, hogy hagytam ezt megtörténni, már magamat sem értettem, hogy miért így tettem, amit tettem. Persze, őt akartam védeni, de ez szemmel láthatóan nem sikerült, mert... mert tényleg önző voltam. Azt hiszem, nem akartam szembesülni vele, hogy milyen terhet raktam a tetteimmel az öcsém vállára.
Mintha nyakon öntöttek volna egy vödör jeges vízzel, amikor megláttam a karján a Sötét Jegyet. Most már nem kételkedtem benne, hogy az egész az én hibám volt. Ha ott maradok, vagy legalább a mostani helyzetemből vigyázok Cygnusra, akkor talán kirángathattam volna ebből a helyzetből és nem lenne most Voldemort bábja. De ez nem lehetséges. Megfájdult a fejem a kavargó, értelmetlen, ellentmondásos gondolataimtól, a mellkasom szorult és úgy úgy éreztem, mindjárt elájulok itt helyben. Az egyetlen értelmes mondat a fejemben annyi volt, hogy "mit tettem?".
- Sosem lett volna szabad magadra hagynom. -Ennyit tudtam mondani, ennyire futotta anélkül, hogy teljesen kiborultam volna, ami biztosan nem vezetne semmire. Nem mentegetőzhetek, mert nincs mivel, nem volt egyetlen épkézláb érvem sem, amivel a saját igazamat támaszthattam volna alá. Az, hogy a testvérem élete így elcsesződött, egyedül az én lelkemen szárad.
Zsebre raktam a kezeimet, hogy na remegjenek annyira és elindultam vissza a Roxfortba, kikerülve Cygnust. Megint menekültem, igen. Úgy látszik, ebben nagyon jó vagyok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Halálfaló
Voldemort hû híve
▽ Hozzászólások :
80
▽ Reagok :
75
▽ Kor :
29



»
» Szomb. 3 Márc. - 15:24


Mondhatott bármit, már úgysem számított. Ha megesküdött volna, hogy mostantól igazi jó fivérei leszünk egymásnak, az sem jelentett volna semmit. Nem változtathatott azon, ami már megtörtént. Nem radírozhatta le a karomról a Sötét Jegyet, nem tehette semmissé a házasságomat, nem gyógyíthatta be az anyánk szikkadt lelkén ejtett sebeket és apánkat sem tehette jobb emberré. Talán akkor is minden így alakult volna, ha otthon marad. De talán minden jobb lett volna, ki tudja. Megeshet, akkor apánk nem akarná így eltüntetni a családunk nevén esett foltot, anyu nem fojtana meg a majomszeretetével, Rody segíthetne hogyan bánjak Élodie-val, hogyan legyek jó apa... Szerettem minden az ő önzőségére fogni. Valahol ki kellett siklania az életemnek és ez volt az egyetlen kézzelfogható mozzanat, amibe kapaszkodhattam, amit okolhattam az egymásra halmozott rossz döntésekért. Pontosabban nem is rossz döntések voltak, csak beletörődés és érdektelenség a saját sorsom iránt - ha legalább én rontottam volna el, saját akaratomból... Nem tudtam, döntöttem-e valaha bármiről is.
- Menj a picsába a szánakozásoddal együtt. - Ennyit tudtam mondani, pedig legszívesebben azzal az idétlen sálával fojtottam volna meg. Elégtételt akartam érezni, amiért fájdalmat okoztam neki, de nekem is épp úgy fájt. Bele akartam lökni a hóba, megütni vagy tudom is én, de lehet még az Imperius-átok hatása alatt sem tudtam volna bántani. Meg hát úgyis mindegy, gyötörhetem bármennyit, utána hazamegy az undorítóan vidám kis családjához és egy csapásra jobban lesz. Kap egy nagy puszit a lelki horzsolásaira Averytől és megy is tovább a szivárványosan boldog kis élete.
- Úgy van, menekülj csak, mindig abban voltál a legjobb! Fuss vissza életed szerelméhez, biztos már nagyon vár.
Hát lehet még ennél is rosszabb?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details




»
»
Vissza az elejére Go down

Lestrange reunion

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Rodolphus Lestrange

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: Roxmorts-