Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Avery brothers EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Avery brothers EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Avery brothers EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Avery brothers EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Avery brothers EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Avery brothers EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Avery brothers EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Avery brothers EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Avery brothers EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Philip Avery

Philip Avery

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
james norton

»
» Csüt. 1 Feb. - 21:45

Richard & Philip

Ezer éve nem láttalak!


Még napokkal ezelőtt küldtem egy baglyot a Roxfortba egy levéllel. Nem otthonról, s utasítottam, hogy választ se merjen írni, már kiderítenem is nehéz volt, hol lehet most. Elláttam dátummal és helyszínnel hol találkozzunk, s aláírtam:
Annak, aki harmadik, s mégis első volt, attól, aki örökös második, s mégis első lett
Nem én alkotom a legjobb fejtörőket, de Richard oldja meg a legjobban őket. Bízom abban, hogy ennek a talányát is megfejtette.
Különösen érzem magam, kölyök voltam, amikor utoljára láttam. Izzad a tenyerem, mintha ez valami nagy esemény volna, a régi szülinapjaink jutnak eszembe, éppen jól időzítettem, hogy egymás ajándékai lehessünk. Micsoda marhaság! Lehet látni sem akar. Sosem hittem volna, hogy felkeresem őt, hogy én fogom ezt megtenni szabad akaratomból, de nem olyan időket élünk, hogy finnyás legyen az ember. Senki nem válogat, ha öldöklésről van szó, még..... még én sem.
- Apa, fázom. Haza akarok menni! - nyöszörög a fiam a kezemben tartott gyerekkéz végén.
- Nem megyünk haza. Húzd össze magadon a kabátot! - felelem szigorúan.
- De úgy is fázom! - folytatja tovább a nyavalygást.
- Ne visíts! - ripakodok rá, amitől elcsempül a szája. Most már értem miért nem foglalkoztam eddig gyerekneveléssel. Nagyot sóhajtva ereszkedem le mellé, hogy egy szinten lehessünk. Letekerem a nyakamról a sálat, s köré csavarom. - Tudom, hogy hideg van, de mindjárt bemegyünk a melegre, addig meg nagyon kérlek, ne üvölts, mint a fába szorult féreg, különben nem lesz jó vége, rossz bácsik találhatnak ránk, és akkor irgumburgum. Megígéred? - kérdem szelídebben, mire bólint egyet. Én pedig reflexszerűen összeborzolnám a haját, azonban mivel sapka van rajta, csak az arcán simítok végig. - Jól van, ügyes fiú vagy! - dicsérem meg.
- Mi az a féreg? - néz fel rám érdeklődő szempárral, miután túltette magát az előbbi traumán, én pedig felálltam.
- Ez csak afféle szólás-mondás - válaszolok.
- Mi az a szólás-mondás?
Kinyitom a számat, de tanácstalanul lehunyom a szemeim, ezt most nem akarom elmagyarázni, s legfőképpen nem tudom, sosem csináltam ilyesmit, őt is alig láttam, mindig az anyja, vagy valamelyik dajka vigyázott rá. Remélem, én nem ilyen gyerek voltam.
- Majd, ha nagyfiú leszel elmagyarázom.
- De te mondtad tegnap, hogy már nagyfiú vagyok.
- Akkor majd ha nagyobb leszel - csak zárjuk le a témát.
- Meddig kell még várni? Most már nagyfiú vagyok?
Erre már nem is felelek.
Egyhelyben toporgok, egyik lábamról a másikra állok, hátha azzal is melegíthetem magam, a fiam utánam csinálja nevetve. Talán az egyik kis kávézót kellett volna megjelölnöm találkahelyként, az kevesebb gonddal járt volna. Gyere már Richard, Merlin szerelmére!

egyéb közlendő: te akartad, most viseld el a gyereket! és: boldogsag

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Richard Avery

Richard Avery

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Iwan Rheon

»
» Pént. 2 Feb. - 23:59




Philip & Richard



Mikor utoljára láttam az öcsém kézírását, kisfiú volt még, gondosan kanyarította a betűket a születésnapi üdvözlőlapomra. Pontosan kötötte egymáshoz a betűket, ahogyan azt megtanulta öt-hat évesen, ügyelve, nehogy az "a" betűből egy óvatlan mozdulattól "o" legyen. De a levél, amely egy ismeretlen bagoly lábára kötve érkezett, már egy férfi írásáról árulkodott. Bizalmatlanul olvastam minden sorát, kerestem benne az árulkodó jeleket valami veszélyről, esetleg átverésről, de nem leltem őket. Rody persze úgy reagált, ahogyan vártam tőle: először erősködött, hogy ne találkozzak a feladóval, utána ahhoz ragaszkodott, hogy velem tart. Mindkettőt elutasítottam, ő pedig haragudott rám. Jogosan tette, okkal aggódott értem, de akkor is felidegesített vele, hogy már megint vigyázni akart rám. Legtöbbször nem bántam, talán szükségét is éreztem, de nem most.
Kivételesen nem késtem el, szinte egész nap indulásra készen álltam. Végigvettem minden lehetőséget, latolgatva, mit akarhat tőlem Philip, kell-e tartanom tőle - elvégre semmi jót nem hallottam az öcsém hovatartozását illetően - és hogy mit fogok majd mondani neki. Merlinre, még csak azt sem tudtam, hogyan néz ki, utoljára vézna kölyökként láttam a Roxfort Expresszen. Akkor is csak távolról figyeltem őt, nem szerettem volna kínos helyzetbe hozni mások előtt mint a kitagadott bátyja, akiről mindenki nagyon jól tudta miért tagadták ki.
Már az utca végéről kiszúrtam a két alakot. Philip vonásaiban alig bírtam felfedezni a kisfiút, aki egykor volt, ellenben a kezét szorongató gyerek mintha csak a kiköpött mása lett volna az öcsémnek. Nem említette, hogy hozza a fiát is, igazából azt sem, hogy van egy fia. Nem kellett volna meglepődnöm, felnőtt férfi volt, aki az utolsó értesüléseim szerint meg is házasodott. Mégis megtorpantam egy pillanatra a látványtól, de gyorsan összeszedtem magam és sietősen megszüntettem kettőnk között a maradék távolságot is.
Most már kezdtem bánni, hogy Rody nem jött velem. Ő mindig tudta, mit kell mondani, hogyan legyen szimpatikus az embereknek és még inkább azt, hogyan adjon nekem bátorságot.
- Szóval van egy unokaöcsém... - Ennyit bírtam kinyögni köszönés helyett. Azt sem tudtam, mi lenne most a helyes üdvözlési forma, mi túl távolságtartó és mi túl bizalmaskodó. - Menjünk be valahova, mielőtt megfázik.
Felváltva pillantottam hol a gyerekre, hol Philipre. Szívesen nekiszegeztem volna a kérdést, hogy mégis miért rángatott le ide tizenöt év után mindenféle magyarázat nélkül, egy cseppet sem bizalomgerjesztő levéllel, de inkább türelemre intettem magam.
- Szerintem ott jó lesz - mutattam a legközelebbi kávézó felé.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Philip Avery

Philip Avery

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
james norton

»
» Szer. 7 Feb. - 14:02

Richard & Philip

Ezer éve nem láttalak!


Furcsa kimondani, még furcsább megélni, de ugyanannyira hittem abban, hogy eljön, mint amilyen csendre intett a józan eszem, hogy egyedül fogunk ácsorogni. Elvégre 15 év távlatából mit mondhatnék. Nyíltan kellett gyűlölnöm és én meg is tettem, átvettem apám stílusát, ha a társaságban körülötte forgott a beszéd, nem restelltem megtoldani egy-két keresetlen szóval, vagy éppen homorra venni az alapanyagot, elvégre foltot ejtett az Avery család hírnevén, szégyen volt. És most mégis itt kötöttem ki, éppen Richard segítségét kérem. Valószínűleg én nem segítenék magamnak, de bízom abban, hogy ő nincs ilyen szilárd véleménnyel erről, rejtély, miként tudok hinni ebben.
- Nos, igen - felelem zavarodottan a nagyszemű, jól bebugyolált fiúcskára pillantva, ahogy megáll előttünk. - Szervusz - köszöntöm és reflexből kezet nyújtok, abban reménykedve, hogy nem utasítja el, ha elfogadja megszorítom a jobbját, ha nem, leforrázva inkább a kabátzsebbe süllyesztem az ujjaimat morzsolgatva egymás közt. Ostoba ötlet. - Kitűnő ötlet - az előzővel szemben mindenképp - Lassacskán idefagytunk, nem igaz? Gyere Arden! - utasítom, ahogy megindulok, magam után húzva őt követem... a bátyámat. Ízlelgetni ezt a szót ennyi idő után, olyan mintha újra gyerek volnék. Ránézni azonban, nem merek, csak miután leültünk az egyik asztalhoz.
Változik az arcom. Az élek kevésbé lesznek markánsak, a hús teltebb és szeplők jelennek meg rajta, az orromon hegek húzodnak végig és szélesebbé válik, a hajam világosabb színre vált, s kócosabb lesz. Amennyi idősnek kinézek, a fiamról azt hihetik az öcsém, vagy Richard fia, én pedig egy renitens diák vagyok. Pont megfelelő. Az asztalra dobok  néhány galleont, ami leesve csilingel, aztán elécsúsztatom.
- Ezzel fizess! - utasítom. - Menj, keress magadnak valami süteményt a pultnál és kérd el szépen a nénitől. Nyomás, nem mondom még egyszer! - cinkosan mosolygok a fiúcskára, ő pedig már iszkol is. - Néha el sem hiszem, hogy tőlem van, és nem valami volt szeretőtől - pillantok utána, ahogy először előre vágtat, aztán lelassít, mert rájött, hogy úgy illedelmes. - Talán ő az egyetlen jó, amihez közöm volt életem során - fűzöm hozzá. Tudom, hogy rengeteg őrültséget tettem, amit, ha kicsit is észnél vagyok, sohasem viszek véghez. Viszont ezeknek engem kell, hogy kísértsenek nem őt, egyikről sem tehet.
Azzal zsebre vágom a kezemet, a jobb lábam bokáját pedig a másik térdemre vetem hanyagul, hátradőlök, s hintázok a széken. Világéletemben merev voltam, ideje lazára venni a figurát, emellett úgy tűnni, mintha valami diákja lennék. Meglehetősen szerencsétlenül festhetek, de valahol el kell kezdeni az álcázást.
- Biztos érdekel miért hívtalak ide. Nem ismerek senkit, akiben megbízom. Kivéve téged. Arden. Ő nem maradhat nálam - kezdek bele miközben tekintetem az üvegpult tartalmát csodáló kisfiúra réved. - Nem tudok vigyázni rá. A magam dolgát megoldom, de őt nem tudom megvédeni, és nem tarthatom mellettem a nap 24 óráján át. Bármennyire is nem voltam az apja eddig, attól még nem hagyhatom, hogy valami baja legyen, nem az ő hibája, akármit is tettem. Ha engem bármi miatt megölnek, vagy az Azkabanba zárnak, akkor kell valaki, aki gondját viseli és amilyen érzékeny lelket nevelt belőle az anyja és a dadája, nem bízhatom apánkra és nem is bízom benne, hogy nem dobja oda az unokáját, ha azt kívánja meg az érdek. Hallottam, hogy örökbefogadtatok egy kislányt pár éve. Azt kérem - jutok el ide, hogy egy nagy levegőt vehessek -, hogy vegyétek őt is magatokhoz, amíg kitalálom, hogy viszem el innen, mert haza nem jöhet velem, ott nincs biztonságban. - Magam sem tudom hogy vagyok képes megőrizni a nyugalmamat és ennyire tárgyszerűen tálalni mindezt. Sejtem ugyan, hogy az út előtt megitt szérumnak lehet benne némi szerepe, vagy az elkoholnak, amit szintén közvetlenül előtte fogyasztottam el. Továbbá túl sokat agyaltam, ezen gondolkoztam a legtöbbet, hogy mi lenne a legmegfelelőbb lépés erre. - Fizetek érte, amennyit tudok, és amennyire szükségetek van, csak kérlek segíts - keresek újabb érveket, hogy elfogadhatóbbá tegyem számára az ajánlatot, hogy legalább megfontolja és ne elutasítsa, már ha egyáltalán szükségük van pénzre, vagy elvből nem mond nemet.
Akárhogy is, Voldemortot szolgáltam, ezt nem fogják elfelejteni, azt pedig sem ő, sem apám nem fogja elviselni, hogy elárulom az eszmét, amit egész életemben híven követtem, s most mentem, ami még menthető. Mi van akkor, ha közben jöttem rá, hogy rossz oldalon állok, vagy hogy nem akarok tartozni egyikhez sem? Milyen sors van nekem így megírva? Voldemort hatalmat akar, tudom, milyen kisgyerekként átélni és elviselni, ha valaki valaminek a megszállottja és tudom mi a következménye, nem akarom, hogy ebben nőjön fel.


egyéb közlendő: te akartad, most viseld el a gyereket! és: boldogsag

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Richard Avery

Richard Avery

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Iwan Rheon

»
» Csüt. 8 Feb. - 14:53




Philip & Richard



Ahogy a kisfiút figyeltem, akkor tudatosult bennem úgy igazán, mennyire tragikus a családunk egész története. Belesajdult a szívem, hogy az unokaöcsém létezéséről sem tudtam. Ez nem volt helyénvaló, ennek az egésznek nem kellett volna megtörténnie. Ennyi év távlatából már azt sem tudtam igazán, kire kéne haragudnom és ki csak elszenvedte a történteket, mint én.
Próbáltam határozottan kezet fogni az öcsémmel, még emlékeztem rá, apánk hányszor mondta el nekem, mennyi mindent elárul egy férfiről a kézfogása. Az övé persze erős volt és határozott, de apánktól az ember nem is várna mást. Gyerekként hasonlítani akartam rá, azonban sosem jártam sikerrel és ő sosem volt velem elégedett. Valószínűleg most is lemondóan ingatta volna a fejét, ha látja a két fia tétovázását.
Vicces véletlen, hogy hármunk közül egyedül én nem születtem a metamorfmágia képességével. Kisfiúként mindig érdeklődve figyeltem Philip és Charlotte szárnybontogatásait - most viszont ugyanolyan idegen volt az öcsém valódi és megváltoztatott arca is.
- A gyümölcstortájuk nagyon finom - szólaltam meg túl hosszúnak tűnő hallgatás után, kissé félszegen, a szavaimat a kisfiúhoz intézve. Talán azt sem tudta, kivel találkozott most az apja, sőt, valószínűleg fogalma sem volt a nagybátyja létezéséről. Pedig nagyon szívesen lettem volna a nagybácsi, akit körülrajonganak a testvérei gyerekei, ha már nekem nem adatott meg a saját gyermek. - Hány éves?
Az ujjaimat tördeltem és az asztalra kihelyezett kartont figyeltem, rajta a süteményválasztékkal. Nem mintha rendelni terveztem volna bármit is, a gyomrom így is görcsben állt és egy falat sem fért volna le a torkomon. Ez velem nagyon ritkán esett meg, Merlinre, anyánk hányszor szólt rám annak idején, hogy ne egyek annyi desszertet...
Türelmesen hallgattam végig a kérését, de a ráncok a homlokomon mondatról mondatra elmélyültek. Nem tudtam, mit is éreztem abban a néhány percben legerősebben. Egyszerre voltam értetlen, amiért éppen engem keresett meg. Dühös, amiért tizenöt év után képes ekkora szívességet kérni tőlem. Közben meg is hatott a kérése, hogy minden ellenére mégis csak engem talált alkalmasnak a feladatra. De talán a bizonytalanság volt mind közül a legerősebb érzés - nem akartam belerángatni Rodyt, Florát és magamat az öcsém ki tudja milyen ügyeibe. Komolynak kellett lennie, máskülönben nem keresett volna fel éppen most, éppen ezért.
- Egyáltalán tudja, ki vagyok? Elmondtad neki, hogy van egy nagybátyja vagy tizenöt éve úgy tesztek, mintha nem is léteznék? - A kisfiú felé pillantottam, aki békésen válogatott a sütemények közül, mit sem sejtve arról, amiről az apjával alkudoztunk.
Fizetne is érte. Nem bírtam megállni, hogy ne horkanjak fel gúnyosan, annyira apánkra emlékeztetett ezzel a kijelentéssel. Mintha ennyivel meg lehetne oldani és néhány galleonnal képes lenne motiválni. Ennél nagyobb bizonyítéka nem is kellett annak, mennyire rég találkoztunk és milyen más irányt vett az életünk.
- Nem lehet mindent pénzzel elintézni, Philip. Segítek neked, mert nem akarom, hogy a fiadnak baja essen, de nem kell a kurva pénzed. - Igen, megsértett az ajánlatával. Jól megvoltunk Rodyval, nem éltünk rosszabbul más átlagos családoknál, legalábbis mostanság nem. Régen, a kitagadásunk után voltak nehéz időszakok, de azokból is kilábaltunk valahogy. Együtt még az sem tűnt akkora áldozatnak, ha hónap végén vajaskenyéren tengődtünk.
Bele sem akartam gondolni, Rody mit fog reagálni. Néha, ábrándosabb pillanatainkban beszéltünk róla, hogy egyszer, ha majd olyan lesz a helyzet, talán örökbe fogadunk még egy gyereket. De ez inkább csak álmodozás volt mindkettőnk szemében, nem gondoltuk, hogy egyik napról a másikra az ölünkbe pottyan egy kisfiú, aki történetesen az unokaöcsém. Rody imádta a gyerekeket, de ez biztosan neki is meredek lesz és nem fog örülni. Én viszont nem tudtam nemet mondani, egy ártatlan kicsi fiú élete nem foroghatott kockán csak azért, mert én dacosan el akartam határolódni az egykori családomtól. És megeshet, hogy nem is akartam annyira megszakítani velük minden kapcsolatot, hogy talán a lelkem mélyén még mindig hittem a békülésben.
- Mibe keveredtél, Phil? - sóhajtottam fel, a beszélgetés kezdete óta először emelve rá a tekintetem.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Avery brothers

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» B!tch please Mr. Avery...
» Lestrange brothers
» we're blood brothers
» Mr. Avery && Marie
» Avery

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-