» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
93
20
10
20
10
11
27
16
2
7
5
5
27
253
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans

FRPG.hu toplista
Friss posztok
pergamentekercseink

Zsebibaba & Füles
Today at 14:03
• • • • • • • • • • • • • •
Gideon Prewett
help me out mr. ghost
Yesterday at 23:36
• • • • • • • • • • • • • •
Robert Blynberch
A dohányzás megrövidíti a cigarettádat.
Yesterday at 23:20
• • • • • • • • • • • • • •
Barty Crouch Jr.
Aktivitás ellenőrzés
Yesterday at 18:09
• • • • • • • • • • • • • •
Shane Zabini
Doris & Shane
Yesterday at 18:07
• • • • • • • • • • • • • •
Shane Zabini
who the hell are you?!
Yesterday at 13:49
• • • • • • • • • • • • • •
Agatha V. Greewy
Nem igaz George?
Yesterday at 11:06
• • • • • • • • • • • • • •
George Shacklebolt
Marlene & Egerton
Yesterday at 10:53
• • • • • • • • • • • • • •
Marlene McKinnon
Vic × Marcell
Yesterday at 10:24
• • • • • • • • • • • • • •
Victoria Brown
The famous after party
Szomb. 21 Júl. - 22:55
• • • • • • • • • • • • • •
Kirley Duke
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
33
▽ Reagok :
30
▽ Kor :
28
▽ Avatar :
Grace Elizabeth



»
» Csüt. 15 Feb. - 20:26

Élodie Mirabelle Lestrange (née Betranche)

I was built on bricks of carelessness and crumbs


Becenév:

Ellie

Kor:

28

Származás:

aranyvér

Lojalitás:

semleges

Képesség:

---

Csoport:

Mágiahasználó

Play by:

Grace Elizabeth

Karakter típus:

keresettx2





Mindig úgy érezte, elárulták, eladták. Idegen országba került, egy idegen családba, egy jól csengő név lett, vagy sosem volt több, csinos máz, gondosan beállított fényképek, az esküvői ruhája a legszebb volt az elmúlt öt évből, azt mondják, és azt is, milyen csodás pár.

Azért nem minden arany, ami fénylik.

A Betranche nevet, és Franciaországot hátrahagyva új családja lett.

Valószínűleg sosem szerette a férjét, ahogy a férje sem szerette őt. Olyan neki, mint ketrecének őrzője, minden kulcs birtokosa, pedig nincsenek kulcsok, és ő sincs bezárva. A legtöbb elrendezett házasság valószínűleg így néz ki. Sosem remegtek a lábai az izgatottságtól, ha hazavárta őt, sosem „bírta alig kivárni a pillanatot”, és bizonyára minden együtt töltött éjszakát is csak a csendes megvetés, néma gyűlölködés parazsa fűtött (netán az otthonról hozott borok), nem pedig a szerelmüké. Van, aki ezzel megtanul együtt élni, vannak, akik megszokják egymást, megnyugvást találnak a rutinban, szemet hunynak a félrelépések felett, megtanulnak máshol boldogságot keresni – számára inkább az utolsó szeg volt a koporsójába a házassága Cygnus Lestrange-dzsel.

Vagy ha nem ez, akkor a gyerekek.

Vannak az anyák, akik vigaszt lelnek a gyermeknevelésben, csakhogy ő sosem akart gyermekeket. Elnézi Isabellát, a hat évesek kényes öntudatával, Maxxie-t, az aranyos kis kusza hajával, és csakis arra gondol, micsoda képtelenség, hogy ő, ő életet tudott adni bárminek is, hogy ezek az élőlények az ő testéből bújtak ki, a gondolattól tulajdonképpen szinte a rosszullét kerülgeti, és ez azóta így van, hogy Isabellával terhes lett – talán ezért volt nehéz mindkét terhessége, talán csak soha nem viselte jól a stresszt, mindenesetre mindkétszer kilenc hónapját úgy élte meg, mint egyfajta pokoljárást, és nem érzett semmiféle boldogságot, semmiféle sikert, semmiféle elégtételt, amikor egy ártatlan, vöröslő kis pólyást nyomtak a kezébe. És elnézi őket még mindig, arra gondolva, micsoda feleslegesség, micsoda önzőség, világra hozni ezeket a szerencsétleneket, akik semmiről sem tehetnek, majd egyszer, tíz-tizenöt év múlva, odadobni őket a farkasoknak, pontosan úgy, ahogy őket is odadobta a családjuk a fenevadak elé… persze, attól még, hogy meglehetősen kevéssé viselkedik anyaként, még nem teheti le ennek felelősségét. Bűnlajstromán bizonyára ez állna az első helyen, és ez az, talán az egyetlen, ami miatt őt is igazi bűntudat tölti el. Nagyközönség előtt felszínes, rideg szeretet jár saját utódainak, majd a megkönnyebbült sóhaj, amikor a dadus átveszi őket.

Lestrange-ék hitvallása, és egyéb ingóságaik sohasem érdekelték. Kiválóan játssza (vagy legalábbis, sokáig kiválóan játszotta) a saját szerepét, a nőt, akinek nincs véleménye, nem is kell, hogy legyen, és csak asszisztál ahhoz, amit épp megkövetel a neve. Nem érdekli a Sötét Nagyúr, nem érdekli a Főnix Rendje, felőle fel is gyújthatják a világot, együtt, külön-külön, nem számít, voltaképpen neki tennének szívességet vele…

Ami leánykori családját illeti – legalább olyan ügyesen játssza a szerepét előttük, ahogy éveken át játszotta Lestrange-ék előtt. Rendszeresen leveleket küld haza, bizony, még a Mungóból is, megosztja velük azt a rengeteg mindent, amit a gyerekei fecsegéséből képes megjegyezni, pontosan azt szolgálja fel nekik, amit megrendeltek tőle – egy boldog, családi portrét.
A boldog, családi portrét, amit soha nem ismert igazán – nem, mióta tizennégy évesen a saját anyja dörgölte az orra alá, hogy az, akit az apjának hitt, nem is az apja, ezzel megfosztva őt mindentől, amit az életében valaha is várt.
Törékenységében határozott, depresszióra való hajlamosságában csodaszép, öntudatában bájosan ingatag, a nő, aki egyszerre képes annyi mindent érezni, mint ahány dolgot egyszerre tenni is tud. Mindig volt benne valami finom dekadencia, talán abból sarjadt, ahogy gyűlölni tudott, magát, a világot, hol ezt, hol azt, örökös szélmalomharcot vív kamaszkora óta azzal, aki, azzal, akinek lennie kellene, azzal, aki lenni akar, mely halmazoknak mintha egy egészen parányi keresztmetszete sem lenne.

Igazi francia finomságú nő, aki ásítást színlelve kimenti magát gátlástalanul, alkalomban nem válogatva, ha ahhoz támad kedve; az elkényeztetett aranyvérű, akinek csak akkor fáj a feje, ha túl unalmas a társaság, és senki sem meri felelősségre vonni, amiért előbb távozik, semmint illene; a férjezett asszony, aki bárki karjába kapaszkodva lehetne igazi ékkő, és mégis megvédeni való hercegkisasszony, hiszen tudjátok, az elmúlt években is milyen beteg volt!
Élete legnagyobb fricskája, hogy fizikailag makk egészséges (hogyan máshogy hozott volna világra két tökéletesen egészséges gyereket?), még a leggyengébb fejfájása is nagy valószínűség szerint mérgező gondolataiban ver gyökeret. Szeszélyes, betegeskedő – ezekkel a szavakkal nőtt fel, mintha a bőrébe ivódtak volna a jelzők, hiszen a szorongás, vagy a depresszió szavakat odahaza bizonyára egy lapon emlegették volna a káromkodással.

Tagadásban mesteri, kifogásokból kifogyhatatlan, önámításból mindig kiváló. Ügyesen bújik saját maga, vagy a felé irányuló elvárásokból testet öltő szerepekbe, az alakítás hibátlan, de csak egyszer felejtse el egy sorát, és minden darabokra hullik, ahogy ő maga, éles szilánkok közt kutatva azután, ami lenni akart, vagy amit el akart érni.

Sosem találta igazán a helyét az aranyvérűek világában, mindig kicsit megközelíthetetlennek tűnt, érzéketlennek, pedig éppen az ellenkezője volt, csupa lázas érzés, lázongás, fulladás, szabadság után kutatás, de sosem volt elég kitartó, sosem volt elég erős, hogy kitapossa magának a saját útját, hát mártírom megadással hajtotta igába a fejét, és hagyta, hogy megtörjék, betörjék, elvegyék a reményeit, az álmait, örökké másodikká tegyék mások boldogságának érdekében. Hiszen ő csak egy nő, még csak nem is egészen az, akinek lennie kellene, és elég könnyű félreállítani.

Méregdrága biodíszlet.

Nem maradt benne más – legalábbis szeretné így hinni, hogy azóta az este óta tényleg nem maradt már benne más – mint megvetés, gyűlölet, unalom, sajnálat, a világ megveti őt, ő megveti a világot, miközben két év alatt bebizonyítja, magának, és mindenkinek, hogy meg tud még állni a saját lábán, fel tud újra húzni egy szép ruhát, ki tud egyenesedni benne, tehet úgy, mintha mi sem történt volna, de örökkön éles alabárdként forgassa annak tényét, hogy ha rajta múlott volna, ott, és akkor, azon az estén, elvágta volna saját sorsának fonalát.


A hideg rázott tőle. Mintha valami belém csimpaszkodott, marokra fogott, megszorított volna. Minden pillanattal elvett tőlem valamit. Mintha bántani akart volna. Mintha ellenség lett volna. Mintha parazita lett volna, aki apró falatonként, kínzó lassúsággal falt volna fel, hogy még lassabban megemésszen…
A pillanat néma sikolyba, jeges borzalomba dermedt.
Még nem láthatta senki, de a jelek ott voltak, ismertem őket mind, és a jelekkel együtt torkon ragadott az iszonyat. Valamelyik gyerek a hálóban ordibált utánam – a dada, a hétvégi, leszidta, amiért kiabál, és hallottam, ahogy csukódott mögöttük az ajtó. Gondolataim szétgurult üveggolyói darabokra törve vágták fel a talpamat…

Hideg és sötét, borzasztó és kilátástalan, rideg, rideg, rideg reménytelenség, fojtogató valóság, sötétből kinyúló, kéregető karok, de hát mit adhatok én nektek, mit adhatok én bárkinek is, mit tudnátok még elvenni, mit, mit, mit, az ujjaim húsba vájnak, nem fáj, kicsit sem, halkan nevetek, mert nem érzem, átlátszó vagyok, láthatatlan vagyok, gyenge vagyok, kicsi vagyok, még elfutni sem tudok, még tisztán gondolkodni sem tudok, olyan karikás a szemem, olyan elviselhetetlen tükörbe nézni, a törött üveg felvágja a tenyerem, és vérfolt maszatot hagyok a fehér porcelánon, és még mindig nem érzem, és én nem akartam, én tényleg, én nem akartam, de kopognak mind, a falakon, a fejemben, a szemhéjam mögött, kopp és kipi-kopp, ciripp, cip-ciripp, ő pedig fel fog falni, felfal mindent, ami megmaradt, nőni fog és cseperedni, és egyszer, egy napon már belőle sem marad semmi, ahogy nem marad semmi belőlünk sem, nevetek, és sírok, és folyik a kádba a víz, zubogása olyan erős visszhangot vet, de a sikolyok odabenn túlharsogják.
Én csak le akarom mosni a vért, de mindent összekenek, vörös remegéssé változik a világ, elnyel és kiköp, megszédülök, a tükördarabra szorítok, és még mindig nem érzem, nem akarom, hogy éljen, nem akarok élni, nem akarok gondolkodni, nem akarok döntéseket hozni, nem akarok, nem akarok, nem akarok, nem akarok, valaki engedjen már ki…!!
Dobog, amíg vérzik.
Fojtogat, amíg lélegzik.
Fullad, amikor feljön.


Ha időben elzártam volna a csapot, talán minden másképp alakul.
Nem zártam el a csapot.

Nem olyan volt, mint álomból ébredni. Ráébredni, hogy létezésed lángja még nem hunyt ki nem olyan, mintha valaki akaratod ellenére fel akarna rázni legédesebb álmodból. A valóság csendesen, alattomosan kúszott vissza belém, vasmarokkal megint horgonyt vert bennem, ha lettek volna még könnyeim, bizonyára elsírtam volna őket mind, de a fájdalom fehérre, üresre, szárazra törölt mindent.
Mr. Lestrange, micsoda égi szerencse, hogy hazaért. Ha akár csak egy perccel később találja meg… talán már semmit sem tehettünk volna.
Nem volt öröm, nem volt elégedettség, nem voltak fanfárok, és talán nem örült senki. Csak egy mondat volt, aztán még egy, melyet talán vigasztalónak szántak, talán csak tényszerűnek. Hasamra szorított tenyérrel kerestem őt, és tudtam, már nem volt ott, már nem lehetett ott, mert csodák nem léteznek, nem lehet egyszerre mindenkit megmenteni, egy életért élettel kell fizetni, és a fakuló vörös ködön túl, a fehéren villanó kínon túl, a vörösen izzó megvetéseden túl, én még így is tudtam, hogy legalább egy valamit el tudtam venni tőletek, ahelyett, hogy ti vettétek volna el tőlem.

Soha többé nem akarok újabb szenvedést hozni erre a világra.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Varázslény
Rejtélyes mágikus lény
▽ Hozzászólások :
141
▽ Reagok :
51
▽ Avatar :
Ben Whishaw ▪



»
» Szomb. 17 Feb. - 15:24


Gratulálunk, elfogadva!

Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk.


Kedves Élodie!

Szavakat keresek, s nem találok! Ennek nem is kérdés, hogy te vagy az oka, de azért leírom, hogy ismét nagyot alkottál, ami már szinte nem is lep meg. Szinte... Mindig tudsz újat mutatni, és ezért különösen hálás vagyok.
Nem szeretnék túl sokat áradozni, és már biztosan várnak rád a Delacourok és a testvéred is, így most remélem, megelégszel ennyivel. Jó játékot! Smile
Robert

Foglalók Hírek Kapcsolatkereső Halálfaló lista A Főnix Rendje listája


• • • • • • • •


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
70
▽ Reagok :
65
▽ Avatar :
Lily James



»
» Szomb. 17 Feb. - 23:35


   
carelessness & crumbs,

   
újabb szenvedést hozni erre a világra


   
Tudom, én nem ígértem meg, nem kifejezetten, hogy jövök, de azt hiszem, ezt az előtörténetet mindenkinek látnia, olvasnia, ízlelnie kell!
Egyrészt, mert Élodie a legborzalmasabb nő, akit valaha láttam, abból a megtört, gyönyörű fajtából, akitől egyszerre ráz a hideg, és szeretnék még többet tudni róla. Anya, aki sorsára hagyja a gyerekeit, és feleség, aki fuldoklik a házassága boldogtalanságában, a meg nem értettségben, egyszerre féltem, szánom és undorodom valahol, de hát ő maga aligha tehet erről, a szerepről, amit akarata ellenére ráhúztak, amibe begombolták, és kész.

Másrészt pedig, mert te, aki ott állsz a karakter mögött, aki egyszerre jelensz meg nekünk, mint nővér, hitves, anya és barát, aki egyszerre vagy teremtő és alkotó, titokzatos és első az önátadásban, te olyan mélységekig kalauzolsz engem, gyanútlan olvasót, amire sosem számítottam! Kérlek, engedd, hogy még olvassalak, minden énemmel, hogy még jobban belebolonduljak a nőkbe, akiket te adsz nekünk! (Ne hagyd abba, rendben? Kár lenne.)

   

   
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details




»
»
Vissza az elejére Go down

Élodie Lestrange

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Rodolphus Lestrange

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Alkoss karaktert! :: Elfogadott életrajzok :: Mágiahasználók-