» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
93
20
10
20
10
11
27
16
2
7
5
5
27
253
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans

FRPG.hu toplista
Friss posztok
pergamentekercseink

Marlene & Egerton
Today at 1:22
• • • • • • • • • • • • • •
Egerton Travers
The famous after party
Yesterday at 22:55
• • • • • • • • • • • • • •
Kirley Duke
Maura & Jiog - Valami új
Yesterday at 11:54
• • • • • • • • • • • • • •
Man Jiog
minden fekete, de nem csak kívül
Yesterday at 1:29
• • • • • • • • • • • • • •
Levin Dolohov
Aktivitás ellenőrzés
Pént. 20 Júl. - 23:55
• • • • • • • • • • • • • •
Hunter Tuttle
Welcome home, darling
Pént. 20 Júl. - 22:50
• • • • • • • • • • • • • •
Naila Campbell
Clive & Richard
Pént. 20 Júl. - 17:47
• • • • • • • • • • • • • •
Richard Avery
Késő esti órák
Pént. 20 Júl. - 9:53
• • • • • • • • • • • • • •
Daniel Young
Avatar foglaló
Pént. 20 Júl. - 9:17
• • • • • • • • • • • • • •
Alecto Carrow
there's a hole in the earth here
Pént. 20 Júl. - 9:00
• • • • • • • • • • • • • •
James Potter
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
7
▽ Reagok :
4
▽ Kor :
28
▽ Avatar :
Freema Agyeman



»
» Szomb. 17 Feb. - 20:41

Naila Campbell

Love is art made public


Becenév:

Naila

Kor:

28 év

Származás:

félvér

Lojalitás:

mondjuk azt, hogy semleges

Képesség:

animágus (karakál)

Csoport:

Mágiahasználó

Play by:

Freema Agyeman

Karakter típus:

Saját





Egyke gyerek vagyok, így testvérekről nem tudok nyilatkozni és nem is szeretnék. Mindig örömmel élveztem ki azt, hogy egyetlen lányként sosem kell kisöcsikkel és bátyusokkal verekednem (én vertem volna meg őket), vagy tündibündi hercegnőcske húgokkal szenvednem. Egy nővért még megeshet, hogy elfogadtam volna, az édesanyámmal való kapcsolatom is jobban hasonlított arra mint egy anya-lánya állapotra. És ha már édesanyám, akkor beszéljünk róla egy kicsit.
Ezekben az időkben a legfontosabb azt megemlítenem, hogy mugli születésű, noha ez az én életemet is nagyban befolyásolta és teszi még mindig. Remek kapcsolatom volt vele mindig, szinte sosem vitatkoztunk semmin és pontosan olyannak fogadott el, amilyen lettem. Nem állítom, hogy minden esetben jól tette, de nem panaszkodom. Ő vezetett engem a mugli világ felé, miatta ismerem a filmek világát és neki hála tapasztaltam meg teljes egészében az olyan eseményeket mint a hippi mozgalom, ami úgy érzem, elég nagy hatással volt rám.
Apámra nem emlékszem, ahogy anyám sem. Azt mondta, van egy pár fickó, aki az apám lehet, ő sem tudja pontosan, melyikük a legesélyesebb erre a posztra, de ne foglalkozzak vele, mert ebből gondunk úgysem lesz. Így is tettem, azóta sem találkoztam egyik apajelölttel sem és nem is érzek rá motivációt, hogy bármelyiket meg akarjam ismerni. Anyával kiegyensúlyozott és harmonikus életünk volt és van is még a mai napig, nincsen szükség rá, hogy megzavarjuk valamivel.
Ez minden bizonnyal befolyásolhatta azt is, hogy egyelőre én sem szereztem magam mellé egy férjet vagy tartós párkapcsolatot, de nem is érzem még szükségét. Gyerekeket egyáltalán nem akarok, amiért sokan megköveznének, de ez a helyzet. Szeretem kiélvezni az élet minden oldalát, ebben pedig úgy érzem, hogy egy gyerek csak megakadályozna. Persze ki tudja, az évek még megváltoztathatnak. Most viszont még nem akarok ezzel foglalkozni.
Sokan nem kedvelnek, talán többen, mint kellene és ezeknek a nagyrésze nem hogy nem kedvel, hanem egyenesen gyűlöl engem. Erre minden bizonnyal a kéretlen őszinteségem ad okot, amiről pszichológusként szükségszerűen le kellett volna tennem már régen, de sosem láttam úgy, hogy előnyömre válna. Nem dolgozom pszichoterapeutaként, nem látom úgy, hogy az életem ilyen apróságokkal kellene elteljen, amikor sokkal több mindenre is képes lehet az ember a pszichológia erejével. Ezt nevezhetjük egy kis mennyiségű arroganciának. Sajnos ezt is sokan tapasztalhatják tőlem, ha nem figyelek eléggé oda, hogy kivel beszélek, mindazonáltal igyekszem visszafogni magam, nehogy bárkinek is problémája származzon belőle. Főleg nekem ne. Igyekszem nem önzőnek mutatkozni, de gyakran nem tudok nem arra gondolni, hogy nekem milyen hátrányom származhat bizonyos cselekedetekből, márpedig elég sokszor tettem már jót másoknak azért, hogy azután én ne nyerjek belőle semmit, sőt, még hátrányom is származzon belőle. Olykor csökönyös vagyok mint egy szamár, ha nem érzem úgy, hogy az ellenem felhozott érvek megérik azt, hogy elgondolkodjak rajtuk. Különben logikával, érvekkel és magyarázatokkal lehet rám hatni. Az ingerküszöböm is sokszor alacsony, könnyen fel lehet bosszantani (munkán kívül, ott természetesen tartom magam), olyankor viszont bárkinek képes vagyok akár az orrát is betörni, ha szükségét érzem. Roxfortos koromból maradt vissza az erkölcsi, nos, másságom, ahogy külsőleg sem felelek meg éppen a konvencionális értékeknek. Ezt a legutóbbit másokra hagyom, hogy eldöntsék, mennyire rossz vagy sem.
Szakmai ártalom, hogy először mindig a rossz dolgokra fókuszálok, ebből áll a munkám, sokszor azokban is ezt nézem, akikben nagyon nem kéne. De akkor most nézzük a jó oldalamat is, hátha attól lecsökken azon emberek száma, akik szívesen hasítanának szíjat a hátamból gyűlöletükben. Fontos számomra a család, ez alatt pedig nem azokat az embereket értem, akik a DNS és a vér által hozzám kapcsolódnak és biológiai szempontból családnak nevezhetem őket, nem. Igazán kevés ember létezik, akiket közel tartok magamhoz, őket viszont mindig a családomnak nevezem, álljunk akármilyen messze egymástól társadalmilag vagy biológiailag. Értük akár ölnék is, ha arra lenne szükség és bármikor, bármivel kapcsolatban számíthatnak rá, hogy kiállok mellettük és mindent megteszek a jólétükért. Ugyanígy a pácienseim is. Ha problémám akad velük, más munkatárshoz továbbítom őket, ha nem, akkor pedig minden követ felforgatok azért, hogy könnyebbé tegyem az életüket és ne lehessen panaszuk rám. Az etikai kódexet maradék nélkül betartom, annak minden egyes pontját, a munkámat pedig rémesen komolyan veszem és teljesen elkülönítve tartom a magánéletemtől. A kettő semmiképpen sem találkozhat egymással, mert az sokmindent felforgatna, márpedig számomra fontos, hogy otthon, az én lakásomban minden rendben legyen. Az az egyetlen hely, ahol én sem vagyok mindig teljesen erős.


 Színes bőrrel születni nem egy leányálom, ezt már nagyon fiatal koromban megtanultam. Anyám még inkább. Én eleinte csak annyit láttam, hogy az emberek nem engedik a közelembe a gyerekeiket, ok nélkül kapok különös pillantásokat és nem barátkoznak velem a kortársaim. Anya rosszabbul járt, őt az egész közösség, amiben laktunk akkor, kitaszította, hiszen milyen fiatal volt, amikor gyereket szült és még egy fekete embertől is, undorítónak tartották. Sokáig nem értettem, miért történt mindez és miért nem tudtunk beilleszkedni a szomszédságba London külvárosában, ahol akkor éltünk. Tizenegy éves voltam, amikor tudomást szereztem minderről. Éppen megérkezett a roxforti levelem, anya arca pedig a boldogság mellett némi aggodalmat is tükrözött. Most már tudom, mi futott át akkor a fején, biztosan arra gondolt, hogy a Roxfortban nem fogok tudni csak úgy hazajönni egy rossz délutánt követően, ahogyan azt többször megtettem a muglik között. Nem lesz elérhető közelségben anyám és az aprócska otthonunk biztonsága. Ekkor ült le velem beszélgetni először ezekről a dolgokról, én pedig különös módon mindent elsőre felfogtam és megértettem, hogy ez így lesz és valószínűleg egész hátralévő életemben kísérteni is fog, hogy nem vagyok olyan szép fehér mint a legszebb nők a magazinok címlapján. És minden bizonnyal ez volt az első olyan motiváló tényező, ami elindított engem azon az úton, hogy a pályaválasztásom végül ebbe az irányba menjen.
Hihetetlen gyorsasággal és erővel tört rám a magány, amikor a Roxfort Expressz kipöfögött a King's Cross pályaudvarról. Egyedül ültem egy kabinban a vonat legvégén, ahol többnyire csak tanárok foglaltak helyet, de egyáltalán nem bántam. Úgy éreztem, így van időm egy kicsit felkészíteni magam arra, ami a Roxfortban fog várni. Felnőtt fejjel visszagondolva nevetséges, hogy ennyire féltem, pusztán azért, mert anyám nem volt mellettem, hogy meneküljek hozzá. Pedig sosem volt igazán szükségem rá, csak a saját komfortérzetem miatt tettem már kisgyerekként is, miután alaposan elvertem akármelyik másikat, aki ok nélkül bántalmazni próbált. Igen, anyám biztosan emiatt is aggódott, hogy mi lesz velem - és a többi gyerekkel -, ha már nem lesz ott velem, hogy kordában tartson, annyira mindenképpen, hogy ne legyen komolyabb bajom belőle. Én pedig már akkor tudtam, hogy az aggodalma jogos és teljesen érthető. Nem tudom, meddig ültem ott, de minden bizonnyal nagyon elmerülhettem az ablaküvegen ragadt piszok bámulásában, mert a következő pillanatban már egy csokibéka doboza koppant a fejemen.
- Befoglaltad az egészet, vagy le lehet még ülni? -fogadott egy fiú vigyorgó arca a kupé ajtajában, amikor odafordultam, hogy megnézzem, ki az, akit ezentúl gyűlölni fogok.
- Ülj csak, de ha még egyszer megdobsz, nem leszünk jóban -válaszoltam rövid gondolkodási idő után. Nem akartam rossz ponttal indítani, a srác úgy nézett ki, mint aki biztosan nagyon népszerű lesz a Roxfortban, az ilyenekkel pedig jobb, ha nincsen rosszban az ember. A cél a fontos, nem a módszer, ugyebár.
- Szóltam párszor, nem figyeltél -vont vállat, miközben egy zsák burgonyához hasonló mozdulattal ledobta magát az ülésre közvetlenül velem szemben. -Hiányzik az anyukád? Sírni is fogsz utána?
- Nem jobban mint te, amikor felpofozlak.
Kinevetett. Nem gúnyosan vagy gonoszul, inkább úgy tűnt, mintha lenyűgözte volna a merészségem és a forró fejem. Nem tudhatta, hogy hallottam már ennél rosszabbakat is és ennyiért még csak rá sem néztem volna, ha jobb lelki állapotomban vagyok. Mindenesetre jobban végződött, mint arra számítottam.

Legjobb barátok lettünk, akkor és ott, a vonaton, ez a barátság pedig hét teljes éven át kitartott. A kezdeti félelmeim a Roxforttal kapcsolatban hamar elszálltak, amikor - többek között az újdonsült barátomnak hála - megértettem, hogy itt senkit sem érdekel a bőrszín, közel sem annyira mint a származás. Később pedig nem hogy nem féltem, de meglehetősen elszálltam, mondjuk így, Ő pedig szállt velem. Tizenhárom évesen már egyszer mattrészegre ittam magam, tizennégy évesen kipróbáltam a marihuánát, noha rendes cigarettához azóta sem nyúltam soha. Ő velem tartott végig, mindent együtt csináltunk és tapasztaltunk meg azokban az években, mintha teljesen össze lettünk volna nőve. Sorolhatnám a történeteket éveken át, de nem teszem, mert csak szomorú üresség fogadna utánuk.
Ahogy befejeztük a Roxfortot, egy szempillantás alatt váltak szét az útjaink. Megbeszéltük, hogy levelezünk, hogy ha úgy adódik, találkozunk, és semmi sem állhat majd közénk. Természetesen nem így lett. Én már azon a nyáron külföldre utaztam, egész pontosan Amerikába, hogy ott folytathassam a tanulmányaimat és gyermekkori vágyaimnak eleget téve pszichológus legyek. Semmit nem akartam jobban ennél és ez az akarat még ezt az addig szentnek hitt barátságot is eltüntette az életemből. Még azon a nyáron megtapasztaltam egy másféle szabadságot is, amikor Amerikában engem is arcon csapott a hippi hullám, a Woodstock fesztivál megélése után pedig örvényként nyelt el engem is.
Azóta nem sok minden látszik meg rajtam, nem használom a füves cigarettát, nem öltözöm különös, színes ruhákba, tollakkal teletűzdelve, bizonyos dolgokról viszont nem tettem még le és talán soha nem is fogok. Az ott történtek sokat jelentettek nekem és jelentősen megváltoztattak engem és a világnézetemet is. Megkomolyodnom viszont muszáj volt, ha nem akartam kiesni az oktatási rendszerből és búcsút inteni a hőn áhított karriernek, amit (fekete) nőként egy tudományos közegben nem volt egyszerű kézben tartani. Hányszor jutott eszembe, hogy Ő sosem nézte, milyen a bőrszínem és nem tartott "csak" egy nőnek...
Végeztem, ott volt a kezemben a papír és akkor beteljesültnek éreztem az életemet. Nem volt az, nem teljesen, de nagyon jó úton haladtam felé és amikor felvettek az első munkahelyemre, minden szebbnek tűnt. Az is volt, remekül éreztem magam a bőrömben, a munkám mellett bőségesen maradt időm kiélvezni a férfitársaságot, a szabadságot, felfedezhettem egy idegen országot és kultúrát és... és vége szakadt ennek is, ahogy minden jónak kell.
Levelem érkezett Londonból, egész pontosan a Szent Mungóból. Sosem kaptam onnan semmit, állásajánlatot sem és mással kapcsolatos értesítést sem, így értelemszerűen elég zavarodott voltam, amikor felnyitottam a borítékot. Az elolvasása után pedig le kellett üljek, mert a szoba mintha forgott volna velem. Anyáról volt szó. Agyvérzése volt, elég csúnya és túl fiatalon, de utóbbi hatalmas szerencse volt ebben a helyzetben, hiszen ez segített neki túlélni, a mellékhatásoktól viszont ez sem szabadította meg. Mindkét szemére megvakult, teljesen, és a Mungóban biztosan állították, hogy nem is fogja visszanyerni a látását. Nem értettem, hogyan működik ez, nem tanultam az agyvérzésről és hogy hogyan lehet tőle megvakulni, de nem is érdekelt.
Másnap már Angliában voltam és hazavittem anyát a Szent Mungóból, miközben már a Reggeli Prófétában néztem a Minisztérium és a Mungó álláshirdetéseit. Nem mehettem vissza Amerikába, hiszen anyunak szüksége volt rám. Természetes, hogy ezt megadom neki, ha már ő is felnevelt egy olyan borzalmasan rossz gyereket, amilyen én voltam. Tartoztam neki ennyivel, pláne azt látva, hogy milyen mosoly ül mindig az arcán, amikor meghallja a hangomat és nem azon szomorkodik, hogy nem láthat engem. Mindig is ő inspirált, most is ezt teszi és egyre jobban tisztelem őt azok után, hogy mindezen átment és még mindig olyan boldog tud lenni, amilyen eddig volt.
Mindkét helyen sikerült állást találnom, néhány hét és visszailleszkedem az angliai létbe, azt pedig mihamarabb meg kell szoknom, hogy anyáról gondoskodjak. Ki tudja, talán még Őt is láthatom újra valamikor.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
713
▽ Reagok :
215
▽ Kor :
18
▽ Avatar :
Chloe Moretz



»
» Csüt. 15 Márc. - 20:26


Gratulálunk, elfogadva!

Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk.


Kedves Naila!
Tisztelem azokat az embereket, akik más bőrszínű, kultúrájú karaktereket alkotnak mint az átlag. Jó látni itt nálunk, és természetesen úgy gondolom, rengeteg sok lehetőség van benne, aztán remélem, hogy sokat láthatunk majd ebből belőled a későbbiekben Smile
Érdekes a jellemed, kifejezetten tetszik, hogy ilyen heves természetű vagy és hogy ennyi mindent kipróbáltál már életedben. Fontos a tapasztalat, ha jó, ha rossz, na meg hát úgy érzem, a munkádhoz pedig elengedetetlen. Tetszett, ahogyan a Roxfortról is meséltél a történetedben, és a végén, ahogyan anyukádról gondoskodsz, hogy ennyire fontos neked, és még itt Angliában vállalsz munkát miatta. Persze azért nagyon remélem, hogy találkozol majd Vele is az itt léted alatt. Futás foglalózni, és irány a játéktér!





• • • • • • • •




Close your eyes, and you'll




see that you're really need!



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Naila Campbell

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Danielle Campbell

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Alkoss karaktert! :: Elfogadott életrajzok :: Mágiahasználók-