» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
93
20
10
20
10
11
27
16
2
7
5
5
27
253
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans

FRPG.hu toplista
Friss posztok
pergamentekercseink

Aktivitás ellenőrzés
Today at 4:15
• • • • • • • • • • • • • •
Merel Everfen
Deranged Delicacies
Today at 4:11
• • • • • • • • • • • • • •
Merel Everfen
Hiányoztam? - Ruru & Sho
Today at 3:04
• • • • • • • • • • • • • •
Fujisaki Hikaru
There's no escape - Takeo & Koujaku
Yesterday at 9:23
• • • • • • • • • • • • • •
Koujaku Nakashima
Hírek
Yesterday at 0:08
• • • • • • • • • • • • • •
Robert Blynberch
Házpontok
Kedd 19 Jún. - 22:44
• • • • • • • • • • • • • •
Robert Blynberch
Sweet Brotherhood
Kedd 19 Jún. - 21:17
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
szemeit urára kérdve függesztette
Kedd 19 Jún. - 20:47
• • • • • • • • • • • • • •
Frank Longbottom
Elf on shelf
Kedd 19 Jún. - 14:24
• • • • • • • • • • • • • •
Joseph Bradley
Családi csendélet
Hétf. 18 Jún. - 19:23
• • • • • • • • • • • • • •
Eleanor Avery
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Vigyázd testem s lelkemet!



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
8
▽ Reagok :
7
▽ Avatar :
Johnny Orlando



»
» Vas. 4 Márc. - 23:08
csend, ahová lépsz
-csend, mi elemészt-

Heves zihálás, izzadt homlok. Ismét megtörtént. Megint éjjel, megint vasárnap. Mért pont most? Mért mindig ekkor? Mi különleges van a vasárnap éjszakákban? Nem tudom. Nem tudok semmit. Semmit, soha. Nekem nem kell tudás. Nekem nem kell erő. Nekem nem kell semmi, csak nyugalom. Az viszont nincs. Nincs, sosincs, sosem lesz, ezt látom. Annyi mindent látok, legtisztább mégis ez. Nem lesz nyugalom. Nem kell nyugalom. A nyugalom rossz, a nyugalom bánt, nyugalomban lehet élni…
Botladozva, de halkan. Halkan, mégis hangosan. Hangosan és némán menekülök. Nincs itt helyem. Most nincs. El kell mennem hamar, hamar. Mert itt fojtó a lég, poros, dohos. Ez a szoba emlékekkel zsúfolt, tudással teli és békésen alvók nyughelye. Nincs maradásom, nem tehetem. El kell mennem, s szellőztetnem, mit szellőztetni lehet. El kell mennem, el innen messzire, messzebbre, mint a Hold, messzebbre, mint a Nap. Messze mindentől, ahol lehetek egyedül és mégis van segítőm. Hol ez a hely? Lábam, vezess. Vezess oda, hogy nyugalom van. Hol nyugalom van, mit meg nem érdemlek. Nyugalom, mit meg nem kaphatok soha, mégis keresem. Keresem, mert szükségem van rá. Keresem, mert él még bennem a remény, az aprócska láng, az utolsó szalmaszál. Én fújom, hátha meggyullad, kapaszkodok bele minden erőmmel, hátha egyszer mégis megkaphatom. Talán…
Hideg a pad, nem bánom. Hideg a lég, nem bánom. Hideg a testem, nem bánom… Mért bánnám, ha nyugalom van? Nyugalom a természetben, nyugalom a kastélyban, nyugalom a tóparton. De ami fontosabb, nyugalom van a testemben és nyugalom az elmémben. A gondolatok megfagytak a végtagokkal együtt. A gond elszállt, mint ahogy a forró lélegzet ajkaim közül. Nem bánom, végre nyugalom.
Elmúlt minden. Először a meleg, majd a fájdalom utánaillant. Kergetőznek a tó fölött, nem akarnak visszatérni. Én sem akarom. Amíg szemem csukva van, addig elmémet lakat védi. Elég egy pislantás, egy apró rezdülés, a lakat kattan, és visszatér, mit elhajtottam. Visszatér minden, és újabb fájdalommal teli hét elé nézhetek. Mert a sorsomon nem változtathatok. Apa mindig ezt mondta. Nem változtathatok, akármennyire akarok. Ennek így kell lennie, addig jó, míg érzem a fájdalmat. Ha nem érzem, nincs már semmi. Ha nem érzem, nem látok. Ha nem látok, halott vagyok. Az viszont nem lehetek! Fájjon csak. Fájjon tompán, mélyen, múlhatatlanul. Fájjon, hogy láthassak. Lássak, hogy élhessek, de ne most. Most elnyomtam. Elnyomtam, felét elkergettem, de maradt még. Fáj, most is fáj, de elviselhető, feledhető...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
30
▽ Reagok :
25
▽ Kor :
29
▽ Avatar :
Tom Hiddleston



»
» Hétf. 5 Márc. - 17:07

Will & Clive


Beteges, fáradt idő van. A sötétség köhög, szitkozódik és órámon a  másodpercek ébrenlétet kattannak. Nézem, ahogy a mutató elüti a tizenegyet, amint átvánszorog tizenkettőre. Már biztosan nincs ébren senki és én az ügyeletet tegnap is elcseréltem. Keveset alszom, túl keveset, mire épphogy lehűteném beteges kalandvágyaim tanításra kell ébrednem, így megesik, hogy az órák után dőlök hátra és kényelmetlen pózban, széken bóbiskolok el. Ezután már nehéz elvánszorogni az ágyig, átaludni az éjszakát. Ezt a kettős életet fenntartani nehéz, etetni az egyiket, itatni a másikat és mindenhol megfelelni mindennemű követelménynek, teljesíteni, magasan afölött. Számomra az elvárások csak mérföldkövek, amiket meg kell ugrani és mindig magasabbra, erősebben.
Talán egy séta megnyugtat, vagy tanári lelkiismeretem hallgattatja  el, igenis ma járőröztem.
Nem számítok semmire, különösre, diákra, csak a csendes, elgondolkodtató hűvös sétám élvezem. Talárban, vonulva, kezem hátam mögött összekulcsolva, ha mégis kiront Friccs, vagy akárki szellem, nehogy véletlenül görnyedt tartásban találjon. Ez így tiszteletet parancsoló és méltóságteljes, amilyennek póznak lennie kell, ha professzor használja. A folyosók halottak, még lenyomatok sem lézengnek most, vagy más tájékon kísértenek. A szelet csak kintről hallom, hívogató érintése itt bent távol marad. Egyszerűbb lenne kinyitni az ablakot és hagyni magam átfújatni, de hosszabb és nyugtatóbb talán, ha teszek egy rövid, bágyadt kört a tó körül. A melankóliák, vagy hirtelen szerelmesek telephelye különben is. Hagyom, hogy a szél talárom szegélyével mókázzon, jótékonyan körüllengjen. Így jobb és ahogy közeledek, valóban megpillantok egy magányos, kis alakot. Lépteim szaporábbak lesznek, kihúzom magam. Először nem ismerem fel, csak a gyerek detektorom jelez, hogy mennem kell. De amint azonosítom, szinte futok és arcomról eltűnik minden szürkeség.
- Will!
Szólítom meg riadtan és elfeledkezve magamról cseppet sem a "szabályt szegtél alávaló!" tanárstílusban. Nagyjából semmi sem számít ebben a pillanatban csak a legkisebb, akit...megölelnék, csak olyan egyszerűen és reflexből, ahogy megérzem, vagy odaképzelem a rezgést az erőben.
- Mi a baj?
Kapásból kérdezem és klisé és mégis fel kell tennem és megállnom, készenlétben, hogy a karomba zárjam és megvigasztaljam, ahogy utoljára hány évesen is? Olyan kicsi volt, amikor képes volt bennem utoljára bízni.


 ©️

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
8
▽ Reagok :
7
▽ Avatar :
Johnny Orlando



»
» Vas. 11 Márc. - 22:55
csend, ahová lépsz
-csend, mi elemészt-

Élet és halál. Boldogság és szenvedés. Feledhetetlen és a múlt homályába vesző. Az ellentétek, melyek kézen fogva járnak. Hol az egyik húzza a másikat, hol fordítva. Néha a halál meglöki az életet, a feledhető meghúzza a feledhető haját, a szenvedés pedig befészkeli magát a boldogság ölébe. Az ellentétek elszakíthatatlanok. Nincs öröm fájdalom nélkül. Ezt már régóta tudom. Ha nem fájna semmi, nem lenne minek örülnünk, mikor jól vagyunk. Az ellentétek segítik egymást, mégis oly nehéz ezt elfogadnia bármely embernek. Nincs olyan, aki ne akarna gond nélkül élni, de vajon mi a gond? Mi számít minden szempontból tehernek az életben? Egy levakarhatatlan, régi ismerős? A padlóra ragadt rágógumi? Mi az, ami akkora gondot okozhat az embernek, hogy elszakítja egymástól az élet és halál párosát, majd magához hívja az egyikőjüket? Nem tudom. Annyi halált láttam már életem során látomásokban, mégsem tudom. Kicsi vagyok, csak egy homokszem. Egy homokszem az élet tengerpartján, de ha felkap a szél, és messzire elrepít, talán két fogaskerék közé esek, azok megakadnak, ismét elindulnak, én pedig széthullok apró darabokra. Akkor egy pillanatra nagy leszek, de ennél többre nem vágyom. Pár másodperc is segíthet a világon…
A csendesen fújdogáló szél egyre hangosabban sziszegi: veszély! veszély közeleg. Nem Ő hozza, csak a hírét. Nem az Ő műve, csak szól róla, mégis Rá vagyok dühös. Titkon, tudat alatt Őt, a Szelet szidom, de a felszínen béke és nyugalom honol. Rég megtanultam meditálni, és kiüríteni az elmémet. Nem lezárni, hanem kiüríteni. Nem így kell majd okklumenciát tanulni, nem ez lesz a megfelelő módszer arra, de ez nekem nem is célom. Az én célom a nyugalom, amit nem enged át senki. Sem a Szél, sem az Élet, de még Clive puhán hangos lábdobogása sem…
Lassan nyitom ki szemeimet, fejembe pedig visszaszáll minden gondolat, fájdalom és álom. Minden, mi volt, minden mi van, és minden, mi lesz. Én csak nyugalmat akartam, erre mit kaptam? Clive, mit kaptam? Téged? Pont téged? Legalább ha anya lennél, vagy Moira! Ne adjisten apa vagy Yeva! Még Yvesnek is jobban örülnék, mint neked!
- Mivan? - mordulok legidősebb testvéremre minden testvéri szeretet nélkül. Hidegen, baljóslatúan. Elmémben kavarognak a borzalmasabbnál borzalmasabb képek. Nem hiányzott. Nem akartam ismét látni, most mégis minden visszatért. Clive miatt!
- Csak a szokásos. - megrázom fejemet, de hamar megbánom. Ezer meg ezer villám hasít koponyámba. A fájdalom megjelenik arcomon is, biztosra veszem. Hát ezt akartad, Clive? Ezt, hogy szenvedjek? Hogy zöld és piros átkokat lássak ide-oda cikázni? Hogy holtan heverő emberek kísértsenek? Vagy mindez egyszerre? Ha ezt akartad, beteljesült a vágyad…
Felhúzom a térdeimet, kezeimmel átölelem, és belefejelek. Nincs az a fájdalom, mit ne bírnék ki fejben, ez már nem árthat. Nem árthat már semmi, csak a halál. De nem akarok meghalni, még nem is fogok. Erről nem is szabad beszélni, se gondolni rá.
- Mit akarsz?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
30
▽ Reagok :
25
▽ Kor :
29
▽ Avatar :
Tom Hiddleston



»
» Kedd 13 Márc. - 20:27

Will & Clive



Gyermek és vész detektorom is sürgetőn sípol. Magányom álarca abban a pillanatban szertefoszlik, ahogy tudatára ébredek ki ül lent a parton. Bár ez csak látszat, külső héj. Én, aki olyan beszédes vagyok mindig, nagyvonalú, hogy tökéletesnek látsszak, valójában folyton ettől szenvedek. Ezt szeretném a legkevésbé a legkisebbnek. Will sosem tűnt elveszett gyereknek és szerettem volna azt hinni sosem lehet egyedül egy kilenc tagú családban. Ő nem tudja milyen volt egyetlennek lenni, aztán elveszíteni és mindig kicsit többet belőle. Távol akartam tartani tőle a magányt és mindig azt éreztette, tökéletesen tud vigyázni magára. Ott volt neki apa, anya, a többiek, rajtam kívül az összes testvére és szinte már szánalmas hogyan próbáltam visszamászni a kegyeibe. Idejét sem tudom mikor estem ki és hogy okokat keressek? De a magányt nem, túlságosan ismerem. Hogy egyedül ül itt a tóparton hangos belégzésre késztet. Kétségbeesett szemrángásra, sápadtságra. Felkapnám, hogy elfussak vele, kikerüljük, egy életre magunk mögött hagyjuk. Mi ketten. Willel, aki sosem fogná meg érte nyúló kezem. Aggodalom szaggatja mellkasom, ahogy nézem csukott szemeit. Álmodik megint, fáj neki valahol? Nemrég olyan apró és törékeny volt, magatehetetlen, hetedik. Bosszantó testvéri ártalom, de még mindig olyan kicsinek látom. Ahogy rám rivall "mi van" automatikusan szigorú ráncba rág szemöldököm. Beharapom alsó ajkam és igyekszem legyűrni ezt, vagy a késztetést, hogy megsúgjam anyának, néha ráférne egy-két nyakleves.
- Mi van-nal nem kérdezünk vissza, de biztos azt akartad mondani tessék
Hessegetem el a dolgot és újabb nagy levegőt veszek. Lassan, erőteljesen pislantok, ahogy szokásosnak nevezi. Mindig is éreztem, az utolsóra nehezebb lesz vigyázni, de ez most teljes súlyával taglóz le. Nem csak mert tanár vagyok már, hogy Will nem szeret, rá jobban kell figyelnem, tovább és erősebben óvnom a képek, álmok miatt. Engem nem enged be titkos szentélyébe, nem én fogom megfejteni talán, de anyáék kihangsúlyozták milyen fontos, hogy Will mellett legyek. Akkor is tudtam volna, ha nem mondják, mert ez nem csak száraz kötelesség, de ösztön.
Leguggolok hozzá, arcom kétségbeesett, aggódó. Látom, hogy fáj neki, annyira szeretnék közelebb menni...
- Will...
Elcsuklik a hangom, gyorsan megköszörülöm a torkom.
- Mi segít ilyenkor? Csinálok teát bent. Vagy...jót tesz a hideg? Szeretnél...sétálni?
Hadarok akadozva, kezem vállára teszem, csak lassan és óvatosan, felkészülve arra, hogy elhúzódhat. Bármire vele kapcsolatban. Hogy majd fájni fog...
- Segíteni
Mondom halkan, szelíden. Biztosan én rontottam el. Valami rosszat mondtam, ami felpiszkálta, valamibe akaratlanul is beletenyereltem. De talán most, hogy együtt vagyunk egész évben és még hat és fél évig így lesz, megváltoznak köztünk a dolgok. Igaz, nem szabad borúlátónak lennem, a szeles idők elmúlnak lassan, kitavaszodik.



 ©️

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
8
▽ Reagok :
7
▽ Avatar :
Johnny Orlando



»
» Vas. 25 Márc. - 0:09
csend, ahová lépsz
-csend, mi elemészt-

Nyugodj meg, Will, ez nem a vég. Nem, ez még nem az. Annyiszor láttad már a jövődet, ez nem a vég, még van időd! - mondogatom magamnak, de el nem hiszek egy szót sem. Fogalmam sincs, mit láttam. Sosem tudom apa nélkül megfejteni a látomásokat. Eddig csak egyet sikerült, de bár soha nem láttam volna azt. Clive, mért teszed? Mért fogsz pálcát másra? Mért ölsz, Clive? Mit tett a világ ellened, hogy ilyesmire vetemedsz? Nem kell, Clive, nem kell megtenned! A jövő csak egy homályos pont, meg lehet változtatni. Ne ölj embert! Ne ölj meg senkit! De főleg, ne ölj meg engem! Mit tettem ellened? Mért kell majd megölnöd? Mivel érdemeltem én ezt ki!?
- Neked nem jár a „mi vannál” kedvesebb kifejezés! - vetem oda dühös keserűséggel. Megzavart, most szenvedek. Megláttam őt, most szenvedek, de majd meghalok a kezei által, és akkor… akkor már nem szenvedek.
Igen, az a nevem, de ne mondd ki. Ne mondd ki, mert fáj. Elég, ha évek múlva fog csak fájni. Elég, ha csak a halálban fog fájni, de ezt a Sors nem így gondolja. Fáj minden mindenkor, s változtatnom nem lehet. Fáj, s csak tűrhetem. Fájdalom, düh vegyesen cikáznak lelkemben, de a méreg megfertőzött, kiengesztelhetetlenül, keserűen.
- Nem kérek a mérgedből! - idegesen beleütök két kézzel a karjába, majd arrébb húzódok. Hangom megremeg, majd ismét meg szilárdul, és egyre élesedik. - Tudod, mi segítene? Ha megváltoznál! Ha nem lennél az, ami. Borzalmas ember vagy! Mit tervezel, hogy fogsz a sírba vinni? A teával, pálcával? Leszúrsz vele, vagy az átok talán fájdalmasabb? Tiszta az alkarod? Most még talán! - felpattanok, és émelyegve az undortól és dühtől, valamint megszédülve a fájdalomtól botladozok minél gyorsabban az erdő felé. A tó mellett maradok, nem akarok eltévedni, nem akarok az erdőbe menni, csak minél messzebb Clive-től, de nem megy. Már erre sem vagyok képes. Nem ez a vég, látszott, hogy idősebb vagyok már. Talán öt év, legfeljebb hét. Annál semmivel sem több, szóval most nincs értelme menekülnöm. De kell. Egyszerűen bennem van, hogy nem bízhatok meg a saját testvéremben. A testvérgyilkos elsőszülött. Az új bibliai történet. Családmészárlás, talán még halálfaló is, én meg csak néztem, ahogy ott fekszek holtan a pálcája miatt. A nap minden egyedül töltött percében ez lebeg a szemem előtt, és most is ez a vesztem. Nem juthattam túl messze, ha követett, hamar beér, nincs esélyem... Hasra esek, beverem a fejem. Nem érzek fájdalmat, csak forró, égető vért csordogálni a homlokomon. Fájdalom nincs, csak nyugalom van, kívülről legalábbis. Az elmém viszont majd széthasad, s érzem, a vérveszteség ezen nem segít...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
30
▽ Reagok :
25
▽ Kor :
29
▽ Avatar :
Tom Hiddleston



»
» Csüt. 29 Márc. - 23:13

Will & Clive


Rejtélyeket látok, keresek logikus magyarázatot és elmémben már minden egérutat átrágtam. Ostoba miértek hülye kérdőjelekkel. Will és az ő nyílt utálata okokkal, melyeket nem találtam meg. Az a tökéletes kép szembeköpött a tükörből gúnyosan mosolyogva "valamit elszúrtál" és hogy miért fáj, amikor nem akarom csinálni? Tökélesnek lenni, mindenkinek vigyázója, miközben meg kell mentenem őket, szárnya lenni, takarója az összes kis McGonagallnak, akik ellopták előlem a figyelmet, a fényt, hogy árnyékban ne tudjak nőni rendesen és palánta maradjak örökre. Olyan elhanyagolt és gyomos, mint ők maguk. Csak remélem, hogy magasabbra nőnek, meglátják a világost, de ez az öblös megjegyzés, mintha Will tudná milyen bűnös vagyok... Akárha tisztában lenne minden gondolatommal apa órájáról, anya áhított figyelméről, fáradalmaimról, kimerültségeimről, helytelen, kusza, rágódó gondolataimról.
- Miért? Nekem miért nem?
Majdnem ajkaimra téved a folytatás és lenyelem. Sóhajtok, ahogy kihúzom magam és próbálok tanár maradni, elnyomva a testvért, akit felsebez. Acélos tekintet a tónak, nem létező tartás kihúzott háttal, arcizmok, amiket kordában tart a hosszan gyakorolt fegyelem. Méreg, bármi amit adok, teszek, ez egy egyértelmű ellökés és értetlen, nagy, szomorú szemek, megdöbbenés. Nincs más reakcióm. Elveszik a tanár, úrrá lesz a kétségbeesés.
- Minden méreg, ami tőlem van? Hogy gyűlölhetsz így? Mit tettem? Mi a fészkes madárfészket csináltam?
Bukik ki ijedten, haragosan, fájdalmasan. Bár szeretném eltüntetni hangomból a keserűséget, nem megy. Értetlenségem egyre fokozódik. Megváltoznék? Valamit elrontottam, ismétli visszarévedő gondolat, amit megfagyaszt a rémület. Borzalmas ember, tudja ezt? Behunyom szemem, ahogy visszhangzik még ez a megállapítás, aztán az értetlenkedés mégis több lesz.
- Will, nem értem miről beszélsz. Leszúrni? Bántani téged? Normális vagy?
Annyira megrémülök, hogy visszatér a szigorúság és még ezernyi vegyes érzés, feldolgozni kevés, felfogni gyors.
- Will az életemet adnám érted, bárkiért a családban, de főképp érted! Mintha arra akarnál célozni kifejezetten bántalmaználak, miközben amióta csak megszülettél védelmezlek, hisz a vérem adom...
Elharapom a mondatot heves zihálással. Nem, túl kicsi, nem fogná fel, különben sem szabad tudnia senkinek, hogy megyek majd, ha Dumbledore segereibe hív, hogy szembe szállok egy névvel, amire gondolni sem merek, ha nem lenne senki, ha nem lennének, meglapulnék szőkén és elővenném a feketét, amikor a Zordó biztos nem jön értem. Egy sárkányért talán, de sosem azért, akit Nevén nem nevezek. Arra céloz, amire gondolom, hogy utal? Olyan gyorsan szalad el, hogy felfogni sincs érkezésem, csak rohanok utána, míg ő menekül sebesen.
- Will!
Megint a nevét ordítom, ahogy leesik, máris utána kapok. A világ megpördül velem, pálcám emelem reszkető kézzel, míg a másikkal lefogom, ha kapálózik. Nincs helye tétovázásnak és most félre kell tennem a kétségbeesést.
- Episkey
Suttom a gyógyító igét és remélem jó, hogy elég lesz, de ha nem, gyorsan rohanok, nincs messze a gyengélkedő, gondolkodom hogyan állítsam el a vérzést, ha ez mély, mennyire ütötte be?
Óvatosan nyúlok hozzá, de megemelem, kész vagyok felkapni és minden tiltakozása ellenére a gyengélkedőig rohanni vele.
- Megyünk a gyengélkedőre, semmi baj, nem lesz semmi baj, megígérem.
Hitt benne egyszer, valamikor. Vagy zsigerileg gyűlölt mindig is? Nem bánom, csak ne legyen baja, az utálat kisebbik ár, ha el tudok venni akár egy kicsit is abból, ami kínozza. Akkor majd Minervára bízom, neki könyörgök és távolból figyelem, messziről majd nem zavarja, ha nem jön rá, megvédem. Mindig megvédtem és meg fogom.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
8
▽ Reagok :
7
▽ Avatar :
Johnny Orlando



»
» Szer. 25 Ápr. - 20:13
csend, ahová lépsz
-csend, mi elemészt-

Soha, soha már. Nem akarom ezt még egyszer átélni. Elárultak, hátba döftek, majd megforgatták bennem a kést. Széles volt a penge és éles, ám a markolat kívülről jobban sértette a bőrt. A mély, belső fájdalmat elviselem, Clive. A külső az, ami igazán tönkretesz. Hát hogy akarsz így kínozni? Hogy akarsz így megölni? Hisz azt sem tudod, mit kell tenned. Fogalmad sincs, hogy szavakkal már nem bánthatsz. Nem tudhatod, hogy a fizikai fájdalom a halálom felé a leginkább járható út. Nem tudsz te semmit, Clive! Sosem tudtál, és nem is akarom veled közölni, hogy mit teszel. Yvesnek elmondanám, vagy akár még Yevának is vagy Norának, de neked… Nem érdemelsz te semmit! Főleg nem tőlem. Főleg nem a világtól. Mert elcseszed, Clive! Elképesztően el fogod cseszni az életedet, utána pedig nem hívhatod már annak. De talán már most sem. Hány embert öltél meg? Eddig hányat, te mocsadék? Hogy mered azt mondani, hogy jó ember vagy, jó testvér? Hogy mersz egyáltalán megszólalni így? Hogy lehetsz ilyen sötét lelkű?
Nem válaszolok. Majd megtudod, hogy miért, nem fogom lelőni a poént. De, ki tudja, lehet már tervezgeted AZT a napot is, akár el is mondhatnám a mindkettőnk számára nyilvánvalót, de nem… Szenvedj te is, ha már te vagy az oka a bánatomnak és fájdalmaimnak! Szenvedj csak, ha ölni készülsz. Káin és Ábel nincs már sehol. Clive és Will az új történet, már eredetileg is így kellett volna megírni a Bibliát - valami csak ragadt rám Yves vallásosságából -, ez az igazi történet. A testvérgyilkos elsőszülött… Mi kell még, Clive? Mi? Szenvedek, mire vágysz még? Omoljak a lábaid elé sírva-könyörögve? Fogadjam meg, hogy igyekszem megváltozni? Kizárt! Változz meg te, én nem vagyok rossz ember. Nem vagyok olyan, mint te!
- Tudod… - pillantok rá - Nekem fáj a legjobban… - a halál. Neki nem fáj majd annyira, mint nekem. Nem fizikailag, hanem lélekbe maróan. Nem a fejem akar majd szétrobbanni, hanem a szívem. Mert igazán én sem hiszem el, amit láttam. Nem akarom elhinni, hogy Clive tényleg megtenné, és a viselkedése is mást mutat, de inkább tartom a távolságot, szakadékba lépek, hogy megóvjam magam a csalódástól. Ha bíznék benne, sokkal nagyobb törésként élném meg AZT a napot…
- Sosem voltam normális! - üvöltöm az arcába, majd bármennyire is nehezemre esik, igyekszem visszább venni a hangomból. Nem lenne szerencsés idecsalni Fricset vagy egy másik tanárt. - Persze… - vetem oda lesajnálóan, s már ott sem vagyok. Már sehol sem vagyok, csakis az elmémben. De így jó, az egész testem arra figyel, ami ott bent kavarog. Így jó, mert nem fáj annyira. Több figyelem irányul rá, ugyanakkor tudom, hogy a vér nem jó. És még ő fizet a vérével…
Talán mégis ez AZ a nap… Hát ennyit ér egy terv, drága bátyám? Ha már folyik a vérem, úgysem érdemlek jobbat a halálnál. Ha már itt fekszek előtted a földön, használd ki az alkalmat! Használd ki, Clive! Használd ki minél hamarabb, hogy eltűnjön a szenvedés. Ha segíteni akarsz, teljesítsd be! Nincs kegyelem, nincs irgalom, nincs szeretet, nem vagyunk testvérek. Biztosan csináltál már ilyet, talán nem is egyszer… Tedd meg, Clive!
Nem, ne ezt, ettől csak rosszabb! A vérzés eláll, ismét csak az elmém figyel a többmillió gondolatra. Ismét majd szétesik a fejem. Ismét tudatomnál vagyok annyira, hogy lekeverjek egyet Clive-nek - de nem teszem meg, arra még várnia kell. Ha így halad, nem sokat, de várnia kell. Most még pihenek, ez így jó. Olyan jó, ahogy átfúj rajtam a szél, olyan jó ez a hűvös levegő, a fűszálak simogatása. Hjaj, olyan jó így. Fáj, az eddiginél valamivel enyhébben, de fáj, mégis jó. Csak Clive ne lenne itt…
- Nem kell a gyengélkedő, jól vagyok. - nem kelek fel, de az ernyedt testtartásból kiszabadítom magam, hogy szabadabban tudjak elnyúlni a tó melletti gyepen. Szemeim lehunyva, a levegővételem kivételesen szapora, de jól vagyok, amennyire jól lehetek egy ekkora esés következtében.
- Mért tetted? - lassan kinyitom a szemeimet, és bátyám arcára pillantok. Hangomban nincs gyűlölet, a kíváncsiság erősebb. Arcomon nincs undor, tudni akarom az okot. Talán változtathat valamin...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
30
▽ Reagok :
25
▽ Kor :
29
▽ Avatar :
Tom Hiddleston



»
» Vas. 6 Május - 17:03

Will & Clive


Szorítja torkom a féltés. A bizonytalanság, szinte úgy csap meg, mint semmiből jött tűzgolyó.
Monitorozom, még csak gondolatban elkövettem-e olyat, amivel Willből ilyen nyílt ellenszenvet váltsak ki. Amikor megérkezett az első kettő, majd a többi és éreztem, hogy fogy minden felém irányuló figyelem? Törődések harmada, fele, negyede, végül én léptem óvó-féltő szerepbe, társamul a rettegés szegődött, összerezzenések, torzulások, a jelenlegi helyzet bélyege, mint szörnyű nyomás egyre mélyebben döngöl földbe. Kapkodom gondolataim és borzasszák lélegzeteim öcsém reakciói. Szétesem. Ki marad így mellette? Gyerek, kicsi még, bármit is mond, lényegtelen, félre kell tennem minden gyengeségem.
Az igazi, megingathatatlan báttyá kell válnom és az ár sem számít. Egy másodpercet sem hezitálhatok.
Mintha hátráltató ártást nyomott volna a képembe. Nem ingok, makacs ragaszkodással vetem meg lábam. Talán a szél is felkerekedik, mintha hátra akarna dönteni, tépi talárunk szegélyét, arcomba szemtelenkedik, hozza az éjszaka lusta illatát. Nem foglalkozik azzal, mennyire mellbe vág.
- Tudom
Hangom eltolódik kissé magas és fájóbb skálán, de megáll, mert nem hagyom tovább romlani. Bármi is történik Willel, neki fáj a legjobban és hogy lehetek annyira önző, akár egy percig is feltételezni, én szenvedek igazán? Nem, ez neki fáj, aki kicsi, egyedül van, akinek minden biztonságot és támogatást meg kell teremtenem zéró hezitálás nélkül, azonnal. Próbálok halkan és mély hangon beszélni hozzá, nem magasodni felé, inkább leguggolni, ahogy a szelídíteni való lényekhez. Óvatos minden mozdulatom, mert elég egy hirtelen, óvatlan zizzenés és leharapja a kezem, vagy kárt tesz magában.
Az ordítással együtt nagyobb szélroham süvít, de talán csak én képzelem. Elnyílnak ajkaim és egészében lenyelem ezt a kiáltást. Én is éreztem sokszor, minden gyerek fejében megfordul bizonyára, ez mégis túl fájdalmasan ömlött ki belőle, ahhoz, hogy elbagatellizáljam, korral jár.
- Will, lehet, hogy így érzed, de butaság. Itt vagyunk, melletted vagyunk mindig, kérlek hagy segítsek. A látomások azok?
Halk, nyugodt, csendes basszusban kérdezem. A hangom olyan, mint valami zen meditációs hanganyag, de belül fojtogat az aggodalom, biztos nem hinné el, csak ha a saját torkán érezné.
Bárhogyan próbáltam, elbuktam. Willnél folyton hasra esem, leszakad lábam, kezem, beütöm a fejem az áthatolhatatlan falaiba.
Rohanok utána, talán még sikerül elkapnom, de kudarcom vérében folyik elém. Gyorsan kell cselekednem és minden ijedelmem ellenére sikerül. Mégis veszítek, mert ennek eleve nem kellett volna megtörténnie.
Sápadt zihálással szuszogok mellette, a vérnyomásom ezerrel száguld a szívem mintha rohamot akarna produkálni. Egy sárkányinvázió kellős közepén nem lennék ennyire halálra rémülve.
- De, kell
Nyögöm zihálva, nem fogok engedni ebből. Elfekszik a földön, nem tudok mit csinálni. Lefekszem mellé, érzem, hogy szívverésem lassul, de még kaotikus. Moccanni sem merek mellette, csak lassan összeszedni minden erőm, hogy ellentmondást nem tűrő legyek. Mert becipelem a gyengélkedőre, erre mérget vehet. Felkönyökölök, éppen nyílnak ajkaim, hogy felkészítsem az utazásra, de úgy maradnak.
- Mit miért tettem? Will annyira furcsa vagy… El kellene mondanod mindent, megőrülök! Nem bírok segíteni így.
Fakadok ki hevesebben és kétségbeesettebben, mint szeretném. Nyeldekelek, egy percre sem engedhetek le, tartanom kell őt, magam, keresem a földbe tiport méltóságomat!
- Nagyon rosszul vagy? Figyelj, meg sem kell mozdulnod, engedd meg, hogy ölbe vegyelek, mint régen és úgy vigyelek be a gyengélkedőre.
Nem lesz választása, de eszembe jut a szelídítés, hogy lassan kell közeledni és talán jobb, ha szép nyugodtan vázolom mi fog történni, ha engedélyt kérek.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
8
▽ Reagok :
7
▽ Avatar :
Johnny Orlando



»
» Szomb. 2 Jún. - 23:44
csend, ahová lépsz
-csend, mi elemészt-

Sírj, Clice! Sírj helyettem is, mert én miattad már nem akarok többé. Sírj, talán megoldja minden gondodat. Ahol könnyek vannak, ott jelen van a remény is. Sírd el magad előttem, bömbölj, ahogy soha ezelőtt, hullajtsd könnyeidet, játssz nyári záport! S talán elhiszem, hogy miattam teszel bármit is, de így… Nem vagy te senki, akit szeretnem kellene. Mégis szeretlek, ugyanakkor félek is, ez az érzés pedig erősebb.
- Mit tudsz, Clive? - ugyan, kérlek, ez egy vicc volt, te is biztosan tudod. Ne viccelődj, Clive, ennek nincs itt az ideje. - Nem tudsz te az ég egy adta világon semmit! Soha nem is tudtál, soha nem is fogsz semmit tudni. - ha megöl, akkor sem fog semmit érezni. Nincs benne annyi emberség…
- Igazad van… Itt vagyunk, de már nem sokáig leszünk heten testvérek. - nagy levegőt veszek, próbálok nyugodtabb maradni, mint amilyen nyugtalannak kellene jelen pillanatban lennem. Nehéz, nehezebb, mint azt bárki is gondolná. Nehezebb, mint azt Clive gondolná… - Jegyezd meg, hogy te sosem álltál mellettem! - fáj, jobban fáj mint neki, hogy ki kell mondanom ezeket a szavakat, de nem szabad közel engednem. Nem szabad kiszolgáltatnom magam pont neki. Szeretném a legjobbakat hinni a világgal, az emberiséggel, vele kapcsolatban, de az álmok miatt nem megy. Sosem ment könnyen a bizakodás, ez pedig most is meglátszik rajtam és a kapcsolatunkon. Mert bár szeretem, annál jobban félek tőle. De nem tudom elkerülni, nem tudok menekülni, mert a testvérem. Ez ellen pedig semmit sem tehetek. Soha már…
Soha már, soha nem futok így még egyszer. Nem lesz rá szükségem, úgyis meghalok. Nem tehetek ellene, úgyis mind meghalunk. És akármennyire is hangoztatja mindenki azt, hogy ez nem mese, én nem hiszek nekik. Az élet egy jó esetben hosszan tartó történet, ahol a jó elnyeri majd a jutalmát, a rossz pedig megbűnhődik. De ez nem jelenti, hogy a jó szükségszerűen életben marad. Talán én sem fogok már élni hamarosan. Talán nem vagyok jó, és mégis itt leszek tíz év múlva. Talán nem kapok semmit, jelentéktelen vagyok. Elvégre… senki sem figyel rám igazán.
- Nem, nem kell. Így jó, ez itt! Meg se mozdíts! - erélyesen szólok hozzá, de gondolom ezt már megszokta. Mindig ilyen vagyok vele, de nem engedhetem be. Nem adhatom fel harc nélkül!
- Ha mindent elmondanék, megölnél. Akkor megtudnád, hogy tudom, amit nem szabadna. Bár, már így is tudod… - kínomban elnevetem magam. Fekszek a földön, tökéletes célpontnak ígérkezem. Gyerünk, Clive, csak két szó, és vége van. Hajtsd végre a küldetésedet, és nem leszek többé útban.
- Jól vagyok, csak… fáj a fejem, de ez normális. - nem fogok a gyengélkedőre menni. Ha kell, elfutok, akármennyire forog körülöttem a világ. Nem megyek VELE a gyengélkedőre. Kizárd dolog, el is felejtheti.
- Miért fogsz megölni? - legalább az okát tudjam! Ennyit megérdemlek, nem?! Ennyi mindenképpen jár nekem!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
30
▽ Reagok :
25
▽ Kor :
29
▽ Avatar :
Tom Hiddleston



»
» Kedd 5 Jún. - 20:15

Milyen hosszú a sötét éjszaka? Ha álmainkkal mérjük, minden bizonnyal végtelen. De minden reggel újra kezdődik az élet. És mi egyebet sem teszünk: tagadjuk rossz álmainkat.
Will & Clive


Egyre jobban fáj minden sértő szava, és kavarodom fel a gondban, képtelen vagyok segíteni. Nem mondja el mi fáj neki ennyire, hogyan változtassak, nem mutat utat, csak beránt még mélyebbre, egyre hányingereltőbb örvényekbe, szörnyű lehúzásba. Én sem tudom mit nem tudok és nem értek, csak erőszakkal próbálok logikát csikarni Will viselkedésébe, igyekszem rájönni mi a baj, de nem csak falak, heves ellenállás blokkolja utam.
- Miért? Miért vagy ilyen?
Ez egy helytelen kérdés, amit a tökéletes Clive sosem tenne fel. Ó nem, ő a szőke, tisztában van mindennel. A válaszok készként születnek fejében, nem alázkodna meg görnyedt háttal, vagy bujkálna hangjában kétségbeesés. A remegés messzire elkerülné, egyenes háttal állna és félelmet nem ismerve kezelné helyén engedetlen öccsét. És én már rég elveszettem ezt a csodás héjat csak vakon tapogatózom a gondolat után. Sehol sincs, a magabiztos Clive szánalmas önmagammá válik.
Képtelen vagyok értelmezni szavait, mintha szövetkezett volna a családommal, tagadjanak ki? Vadabbnál vadabb összeesküvés elméleteket gyártok és legszívesebben könyörögnék, hallgasson. Megígérném, hogy önként elvonulok, beleegyeznék, elismerném, nem voltam elég jó báty, méltó a legidősebb McGonagall címre, aztán csendben és egyedül folytatnám tovább, feketén és végképp megváltozva.
- Sajnálom
Suttogom és hagyom, hogy szemeim lassan ellepjék a könnyek. Megadom magam, sosem volt nehéz, épp csak nem látta senki más. Igazán küzdök ilyenkor, a legvégsőkig, mintha még próbálnék megőrizni valamit szétszaggatott méltóságomból. Will nyíltan kimondja, nem vagyok jó testvér, semmit sem ér a segíteni akarásom és kevés volt, amit eddig nyújtottam.
Az állapota rémiszt meg mindennél jobban, az elutasítást mint régi cimborát üdvözlöm. Nem merek hozzáérni, mintha bármelyik pillanatban összetörhetne.
- Megölnélek? Micsodát? Will…ezt most tényleg? Azt mondtad megölnélek?
Mint kirakóst kezdem összerakni: álmodott, rosszul volt és fájt a feje, alapjában véve is szenved és engem hibáztat, mert nem vagyok mellette. Azt álmodta, azt látta, hogy megölöm?
Mindez még mindig annyira hihetetlen számomra, hogy agyam végsőkig tiltakozik felfogni.
- Soha nem foglak megölni. Soha! Előbb halnék meg, bármikor, akár ebben a pillanatban. Odaadnám neked a pálcám, hogy csináld, bár elég nagy szemétség lenne tőlem téged kérni rá. Will…annyira szeretlek és még a legyeket se szoktam agyoncsapni, ha egy mód van rá. De nem számít, igazad van, hibáztass engem, mert rossz testvér vagyok, tudom. Nem vigyázok, nem tudok rád vigyázni eléggé, nem vagyok ott, ha rossz dolgok történnek veled, képtelen vagyok megmenteni téged ettől…a betegségtől. Azt láttad, hogy meghalsz? Nem! Soha nem fogom hagyni! Bármennyire is gyűlölj, sosem hagynám, mennyire igazak ezek a víziók nem tudom, de…de nehéz időket élünk és nem, nem engedem, szóba se jöhet ilyesmi
Zihálom, győzködöm magam rettenetesen ijedten, ahogy ez az opció, meghal egyáltalán felmerült. Odaadom neki a pálcám, vagy lerakom, ha neki nem kell, egyelőre én lennék az, aki képtelen felállni ez annyira mellbe taszít. Kell a levegő és idő, hogy rendesen megértsem azt látta, meg fog halni? Hogy én ölöm meg? Karmolom a földet, legszívesebben üvöltenék, de valahol mélyen még mindig tart az az erős cérnaszál, amit köteléknek neveznek, amivel összefontak engem és Willt, a többi kicsi McGonagallt, hogy én vagyok a legidősebb, nekem kell elöl menni és megtartani a többit és soha-soha nem szakadni el, amíg hátamon cipelem őket. Fel kell érnem velük a csúcsra és főleg Willel, a legkisebbel, aki beteg, akit eztán soha-soha nem hagyok magára, ha bánt, ha üt, ha ordít sem. Valótlanság, csak az lehetett, mégis sosem éreztem még ilyen heves félelmet.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details




»
»
Vissza az elejére Go down

Vigyázd testem s lelkemet!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: Roxfort :: Birtok-