Ünnepélyesen esküszöm
hogy rosszban sántikálok



Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. Sötét van. És egyre többször tűnik fel még azoknak az embereknek is, hogy nincsen minden rendben, akik nem érzékelik a mágusvilág történéseit. Az emberek eltűnnek, a házak fölött pedig vagy a Sötét Jegy lebeg, vagy nincsenek már házak. Nem bízhatsz senkiben. De ma boldog is lehetsz. Ma harcolhatsz is. Talán maradt még remény. Talán mélyre kell ásni érte, talán olyan emberekben találod meg, akikben azt hitted, hogy kihunyt a remény minden szikrája. Új szövetségeket köthetsz, új Rend születhet. Nincs még vége. Nem ma jött el az utolsó napfelkelte. Mert az öröm segít azokon, akik megérdemlik, még akkor is, ha teljes a sötétség; mert a sötétséget elűzi a fény. Az új Rend. Az iskola, ahonnan kikerülhetnek azok az ifjak, akik megváltoztathatják a történéseket így, vagy úgy.
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai


Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Merengõ
legfrissebb történések

» A Mágiaügyi Miniszter, Harold Minchum elesett! Köszöntsétek új miniszterünket Barty Crouch Sr. -t!
• • • • • • • • • • • •

» A Szent Mungó halálfalói fennhatóság alatt áll! Ez kihatással van a továbbképzésen tanulókra, az ottani betegekre! Gondold meg kétszer, belépsz e az ajtaján!
• • • • • • • • • • • •

» Szörnyű támadás az Abszol úton! Hogyan kezdjék békességben így a tanévet a diákok, ha már bevásárolni sem tudtak?
• • • • • • • • • • • •

» Tovább olvasok


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Amikor a gigászokat szólítják
Today at 15:24
• • • • • • • • • • • • • •
Patrick Drake
I want to be loved...
Today at 14:32
• • • • • • • • • • • • • •
Augusta Quinlan
Fákjú tanár úr!
Today at 11:53
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
Is this just fantasy? Caught in a landslide, No escape from reality
Today at 9:21
• • • • • • • • • • • • • •
Marlene McKinnon
míg átrágod magad a mába
Yesterday at 23:57
• • • • • • • • • • • • • •
Sir Cadogan
testre mennek és tovább
Yesterday at 23:36
• • • • • • • • • • • • • •
Sir Cadogan
Sűrű erdő rejtekén
Yesterday at 23:19
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
Is it a dream?
Yesterday at 22:50
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
Fosterék háza képzeletbeli barátoknak
Yesterday at 18:52
• • • • • • • • • • • • • •
Theodore Foster
Én várok rád/ahol véget ér az út
Yesterday at 16:37
• • • • • • • • • • • • • •
Dixon Avery-Lestrange
A hónap írói
a hónap posztolói
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
törvényen kívüliek:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
ÖSSZESEN:
51
15
4
6
6
5
25
16
1
3
5
6
143
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.


Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Tanársegéd
▽ Hozzászólások :
151
Értékelés :
39
▽ Kor :
17
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Pént. 16 Márc. - 20:48
Erin & Syli


Az ébrenlétek nem túl reálisak. A hangok összemosódnak, a képeket álmodom és talán csak képzelem, ha mozgásban vagyok. Szörnyű száznyolcvan fokos fordulatot generált az élet, hogy már a magam diagnózisára lapozok fel lexikonokat. Cat és Doe azok, akikkel foglalkoznom kéne pszichiátriai szempontból, mégis a hangulatingadozásoknál ingadozom, könyvjelzőket rakok egy olyan klisés címhez, mint a kedélyjavító főzetek depresszió ellen.
Csendes halál telepedett rám. A sokk és döbbenet után letargikusan hagyom elsuhanni a világot magam mellett. Sokszor gondolkodom baromságokon, mint a de jó volna kitalált lénynek lenni, vagy párduc képében rohanni neki a Rengetegnek.
A leginkább kerülendő társaság mostanában én magam lettem és az egyedüllétek úgy fájnak, mintha láthatatlan vadállatok darabokat harapdálnának ki belőlem. Nekidőlök a szürke falnak, mert kimerítő sokáig állni, menni, létezni is az. A falak ilyenkor jó támaszt nyújtanak és hunyorogva bámulhatom a roxforti forgatag cseperedő csemetéit, hogy egymással kokettálnak, hülyéskednek, meg felteszem bírják is a másik pofáját. Hát igen, mintha valamit csúnyán elcsesztem volna. 7 éve járok ide, hogy az ördögbe nem szedtem össze senkit, akihez szólhatnék? Miért játszottam meg a mizantróp genyát és küldtem el mindenkit a vérveretes anyjába? Talán nem az üresség támasztana most, vagy valaki rám szólna, ha fel akarnám vágni az ereim Hisztis Mirtil mosdójában. Pályafutásom abszolút alja lenne oda költözni...
Bekóválygok egy terembe, miért van ennyi kibaszott lyukasom hetedévben? Már tavaly letehettem volna Ravaszokat, unom, hogy ezek még mindig ezen nyafognak. Legnagyobb gondjuk, hogy jönnek a vizsgák.
Az a szép nő tartja a mai előadást és bájitaltan, majd hallgatom és csak nézek, legalább valami esztétikus látványt kapok, ráadásul teljesen ingyen.
Már nem vagyok biztos benne, hogy örülnék annak a szabad évnek júliusban, fogalmam sincs akarom-e egyáltalán. A terem is szürke, bágyadt és én is inkább tűnök szellemnek, mint élőnek, amikor lerogyok a hátsó sorba. Mindenki egy halom blablabla egy nagy kupasz büdös semmi. Aztán ha bejön a tanárnő, legalább bámulhatom a legszebb emberi lényt akit nagyjából valaha láttam. Nem tagadom Shackebolt is helyén van például, de tegyük fel, hogy egy idősebb nő... Ez már a vég. Még ez is hamarabb eszembe jut, mint máskor, még a végén érdeklődő leszek a halálom előtt. Ha legalább lenne egy végpontom. Könyökölök az asztalon, hallgatom a magyarázatot, ha főznénk valamit, automatikusan csinálom. Jól begyakorolt rutinműveletek tulajdonképpen...
A lényeg, hogy ne kalandozzon el a figyelmem, ha meglátok egy fiolát, ne a méregre gondoljak, ahogy zavarosan kavargott. Mennyi aszfodéloszt pirítottam hozzá!
Nagy levegőt veszek, kicsit behunyom a szemem, ahogy rám tör a szédülés. Halott, üveges szemmel nézett rám vissza. Ajkán lecsurgott a bor, amit már nem bírt lenyelni. Végigsimított a gerincemen. Rookwood. Az anyád, Rookwood a küszöbömre rakott. Senkinek se kellettél...
Felpattannak szemeim, sehol sincs már oxigén. Az élet nem fokozhat valamit, amit már nincs hová. Sokféle név van és Erin Rookwood, miért lenne pont ő...
A gondolatmenet megszakad, elvágja az inger. Hirtelen pattanok fel minden előzetes bejelentés nélkül. Többen összesúgnak, kérdőn bámulnak rám, valaki kuncog. Talán zöldülő fejemből egyértelműen leszűri mi következik.
A következő pillanatban már rohanok, a nevetések elkísérnek és az ajtó bezáródik, de az is lehet, hogy csak kicsapom és úgy marad. Hogy elérem-e a mosdót, vagy a folyosóra hányok, nem tudom.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
30
Értékelés :
4
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

»
» Hétf. 19 Márc. - 21:07
Sohasem fogok hozzászokni a tanárszerephez. Magam előtt egyetlen másodpercig sem titkoltam, hogy csak és kizárólag a fiam miatt csaptam le a Roxfort-beli lehetőségre: ha nem léptem volna, ki tudja mikor szedte volna magam ismét annyira, hogy Sylvester közelébe kerüljek. Hatalmas erőfeszítésbe került minden napot úgy végigcsinálni, hogy az arcára nézve kavargott bennem a bűntudat, a fájdalom és a szomorúság, amit megpróbált körbeölelni a remény apró és halvány szikrája. Ezt a kis szikrát mindössze saját gondolataim táplálták, amelyek lehet csupán tévképzetek voltak: ugyan miért akarná a fiam, hogy bármi köze legyen hozzám, miután tizenhat évvel ezelőtt eldobtam magamtól és egy olyan mocsoknak adtam, aki az összes lehetséges módon bántotta? Ha nem lett volna halott, én magam öltem volna meg. Előbb is megjöhetett volna az eszem, kimenthettem volna Sylvester-t a szörnyeteg karmai közül, de nekem egyszerűbb volt félrenézni. Sokáig tartott összeszedni magam és ha egy olyan befolyásos ember ellen mentem volna, mint amilyen Byrsen volt, minden lehetőségem elveszett volna, hogy bármikor közöm legyen a fiamhoz. És a tetejébe biztosan Sylvester-en csattant volna az anyja újabb ostobaságának ostora. Ezért pár hónappal ezelőttig csendben, magamban,  szinte az árnyékban rejtőzve készültem az időmre, ami éppen annyira szorongató volt, mint amennyire akartam.
Nehéz volt úgy tenni, mintha fogalmam sem lett volna arról, ki lép be utolsóként a terembe. Szépen, lassan, fokozatosan szerettem volna közel kerülni hozzá, nem ronthattam ajtóstul a házba: a bájitalok keverésében megmutatkozó tehetsége kapóra jött, így bármiféle magyarázat nélkül is több időt szentelhettem neki. Egyébként tüskével borított szívemet melengette, hogy talán kapott tőlem valami jót is. Diákkoromban a kedvenc tantárgyam volt a bájitaltan, még arra is képes voltam érte, hogy beüljek a könyvtárba és ne is jöjjek ki pár óráig. Kézenfekvő volt, hogy erre az állásra csapok le. Csakhogy, mikor a fiam belépett a terembe, kellett néhány, végtelen hosszúnak tűnő tizedmásodperc, míg viszonylag kitisztult tekintettel néztem ismét a diákjaimra és némileg képes voltam figyelni a többi tanítványomra is.
A mai napra a békeelixír kikeverését szántam tananyagként, de éppen csak elkezdtem felsorolni a bájital hozzávalóit, mikor Sylvester az asztalon könyöklő tartásából felegyenesedett és elsápadt, halálra váró arccal elkezdett kifelé rohanni a teremből. A torkomban azonnal hatalmas gombóc keletkezett, kieresztettem a hangomat és ingerülten csendre intettem a sutyorogni vagy éppen kuncogni kezdő fiatalokat és sietős léptekkel a fiam nyomába eredtem. A termen kívül, a fal mellett találtam rá, a legszebb szavakkal élve sem a legjobb állapotban.
- Sylvester. - Suttogtam,miközben kezeim automatikusan a hátára tévedtek és nyugtató szándékkal végigsimítottam rajta. - Mi történt? -Legszívesebben hisztériázva kezdtem volna futkorászni a folyosón, ám próbáltam tartani magam. A mellkasom szorítani kezdett és fogalmam sem volt, mitévő legyek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Tanársegéd
▽ Hozzászólások :
151
Értékelés :
39
▽ Kor :
17
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Szomb. 24 Márc. - 16:49
Erin & Syli


 Mostanság többször jöttek elő hülye, fizikai tünetek a legváratlanabb pillanatokban. Az éjszakákat többnyire átvirrasztottam, éjfél után már a klubhelyiség sem tűnt olyan szörnyű helynek. A nyugtató főzetektől elkerültek az álmok, csak az ébredések voltak rosszak, amikor tudtára ébredtem még mindig létezem és hogy melyik valóság van. De ha nappal jobban belegondoltam, vagy néhány tolakodó gondolat beékelte magát és nem volt nálam semmi, a fejemben sem találtam egyetlen gondolatot, ami lenyugtathatna… nagyjából akkor történtek az olyasmik, mint ebben a pillanatban.
Milyen arcot vágott, hogyan színezte el ajkát a méreg, a görcsös rángás végtagjaiban, megelevenedett fintorok, ernyedt tartás, hullamerevség.
Az ott a padlón az ebédem lehet, a leves, amit valahogyan magamba szuszakoltam. Rookwoood…véletlen lenne? Fordulhatnak a dolgok ennél is rosszabbra? Hová szopat már a sors?
Vállammal támasztom az ősi falakat, aztán pálcát veszek elő remegő kézzel. El kell tüntetnem ezt az ocsmányságot… Zúg a fülem, keresem a megfelelő igét, hihetetlen milyen lassan pörög az agyam, ami egyébként mindig vágni szokott. Aztán eszembe jut, éppen, amikor lépéseket hallok. Mielőtt az illető talán belegyalogolna a gyomortartalmamba.
Nevem hallatára összerezzenek, nem különben az érintésre, amitől meg is ugrok. Nem álltam még neki magyarázkodni senkinek miért nem bírom elviselni ezeket és ha nem tüntetem el a hányást, egyenesen belezuhanok. Most csak előretántorgom a fal mentén és remegő térdem összecsuklanak, néhány centire Mrs vagy Miss (fogalmam sincs) Rookwoodtól.
- Semmi, mostanában van ez a…
Nyögöm elharapva a mondat végét és gyorsan megfordulok, háttal neki elég fura lenne. Legalább leülök, nem hiszem, hogy most méltósággal tudnék állni. Sűrűn nyeldekelek és próbálok nem remegni. Asszem ez se rajtam múlik. Egy pillanatra behunyom a szemem, hogy leküzdjem az émelygést.
- Mindjárt elmúlik. Nyugodtan…visszamehet az osztályba. Csak egy pillanatra…hülyeséget gondoltam. A neve miatt
Nyögöm nehézkesen. Beképzeltem, minden baromságot összehallucinálok, aztán tessék. Gondolatban sem merem megfogalmazni azt a rémképet, aminek hatására megszabadultam az ebédtől. Nyugalom, mindjárt el fog menni. A tanárok nem törődnek velünk igazán és ez a nő…ennek a nőnek semmi köze nem lehet hozzám.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
30
Értékelés :
4
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

»
» Vas. 1 Ápr. - 17:31
A szívem hatalmasat dobbant, talán akkorát, mint meg soha. Látni Sylvester elnyúló arcát, kikerekedett szemeit és szinte zöldbe forduló bőrszínét nagyobb aggodalommal töltött el, mint az első igazi találkozásunk reménye. Mai napig görcsbe rándul a gyomrom, ha arra a napra gondolok: majdnem tizenhat év után először lehettem a gyermekek közelében bujkálás és álcázó varázslatok nélkül, mégis hazugságban. Nem volt jobb ötletem arra, hogyan léphetnék vele kapcsolatba. Léptem volna hozzá csak úgy a semmiből, azzal a felkiáltással, hogy itt vagyok, én vagyok az anyád? És tettem volna hozzá, hogy mindent megbántam? Nem mintha nem lett volna igaz. Nagyon bántam, hogy annak a szörnyetegnek a gondjaira bíztam, hogy nem szabadítottam ki a karjai közül, amikor rájöttem, mit tesz vele.. de úgy éreztem, hogy bár anya szeretetem csordultig tölt, nem lennék képes a gyereknevelésre. Tizenévesen a legjobb opciónak tűnt egy gazdag, tapasztalt mágus által nevelés, később pedig talán még rosszabb voltam, mint tiniként. Egyáltalán nem szedtem össze magam, csapongtam, megjártam jót és legfőképp rosszat, de ami biztos: fogalmam sem volt arról, hogy ki vagyok.
Most is csak annyit tudtam, hogy utána kell mennem. Tanárként választható opció lett volna az állapotának ellenőrzése, de az anyjaként nem nézhettem tétlenül, hogy derült égből villámcsapásként rosszul lett. Attól függetlenül, hogy a teremben maradó diákokat csendre intettem, nem biztos, hogy nem súgtak össze a hátunk mögött; ám a súlyos ajtó csapódása jelezte nekik, hogy maradjanak a teremben és maximum maguk között sugdolózzanak arról, mi történhetett.
- Talán beteg vagy? -  Leguggoltam a fal mentén lecsúszó alakja mellé és csak addig nem figyeltem az arcára, míg a pálcámat előhúzva eltakarítottam a rosszulléte nyomait. Legszívesebben sírva fakadtam volna, mert eszembe jutott, hogy soha nem voltam mellette, mikor elkapott valami kórságot és elképzelésem sincs arról, hogyan kellene viselkednem... eredendően nem voltam túlságosan törődő fajta, nekem is mindig magamnak kellett megoldanom a problémáimat, miért érdekelné más baja? Valamiért úgy éreztem, hogy képtelen leszek felvenni a tárgyilagos álarcom, az aggodalom valószínűleg túlzott mértéket öltve ült ki az arcomra és szinte ordított rólam, hogy bármit megtennék, csakhogy kihúzzam a fiúból, mi baja van. - Gyere, elkísérlek a gyengélkedőre. A többiekkel nem lesz gond. - Ösztönösen vezérelve fogtam meg a kezét és próbáltam felsegíteni. Mégis mi bajt csinálhatna egy csapat izgága gyerek, akik magukra vannak hagyva néhány bájital-alapanyaggal? Legfeljebb berobbantják a tantermet; diákkoromban én is megtettem egyszer. Sokkal nagyobb probléma volt, hogy szinte az arcomra fagyott minden érzelem és megdermedt az egész testem, amikor Sylvester a nevemet hozta fel a rosszulléte okaként... nagyot nyeltem, egyszerre rázott ki a hideg és futott át rajtam melegség: ugye nem?
- Hülyeség vagy nem... szeretném, ha elmondanád nekem, mire gondoltál. - Hangom kissé halkabb lett és másfajta aggódás járta át. Ha rájött, ki vagyok vagy valamilyen okból kifolyólag csak megfordult a fejében és így reagált, a még el sem kezdődött kapcsolatunk rendbehozása veszett ügy.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Tanársegéd
▽ Hozzászólások :
151
Értékelés :
39
▽ Kor :
17
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Csüt. 5 Ápr. - 14:59

 
 
 

Nevetséges, ez már tényleg röhejes, hogy történik valami rossz, amit a sors igyekszik azonnal überelni. Akarva sem tudnám kényesebb szituációba képzelni magam ennél, a folyosón ücsörögve, közvetlen azután, hogy elhánytam magam és a tanár miért is ne jönne ki utánam?
Biztos hallotta, hogy valami nem stimmel mostanság körülöttem, más egyéb, logikus magyarázatot nem tudok.
Szám elé emelem a kezem, próbálok nem remegni, de  testem ellenem játszik. Miért látom mindig az arcát, ha becsukom a szemem? Hogy emlékezhetek utolsó vonaglására, állán lefolyó nyáltengerére ennyire élénken? Utolsó színeváltozásaira, hörgéseire, a földre csattanó borospohárra, szilánkokra törött és néztem ahogy a mérgezett, vörös folyadék lassan pocsolyává folyik. Próbálom megtámasztani fejem a falban és szánalmasabbnál szánalmasabb gondolatok keringnek bennem, hogy valamit mondjak, aminek van értelme, amiben meg tudok kapaszkodni. Mert minden úgy billeg, olyan homályos, tengeribeteg lettem saját egyensúlytalanságomtól.
- Ez nem olyan betegség…
Gyűlölöm magam ezekért a szavakért, normális esetben felpattannék valami kétértelmű megjegyzéssel és még ki is oktatnám tanár létére, ugyan mitől lennék én annyira fontos, hogy otthagyja a többieket. Ez megint túl abszurd és felkavaró, nem csak a gyomrom, a fejem is beleszédeleg.
- Nem, dehogy. Ott semmit sem tudnának csinálni velem. Nem fizikai
Sóhajtok, elkapom a pillantásom róla. Ironikus módon én vagyok az egyetlen ember, aki segíteni tudna magamon, az éppen erre specializálódó kotyvasztó, vagy ő, Erin…Rookwoood. Talán most lehetek gyenge? Nem, attól tartok csak illúzió, megérinteném és rájönnék csak odaképzeltem a szilárd talajt és nem tart meg semmi, még mindig zuhanok. A neve…a bájitalok…
- Minden rendben lenne, ha képes lennék…főzni magamnak valamit, mint a felejtés főzet. Magának nincs? Hallottam egy nevet…egy Merengőben, az én régi emlékeimben, amikor Brysen…csak túl zaklatott voltam és biztosan nem, nem lehet maga az, de hasonló volt és nem akarok emlékezni rá. Ezt nehéz elmondani…mintha azt mondta volna Rookwoodéknak nem kellettél, de az egy másik név volt biztosan.
Megint az lesz, mint Avery professzornál, hogy semmit sem ért majd, simán elmeháborodottnak fog gondolni, mint mindenki más és én sem vagyok biztos benne, hogy nincs igazuk. Mert az a hajszál ami az őrülteket elválassza a zseniktől azzal a merengőbéli emlékkel lett széttépve.




It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
30
Értékelés :
4
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

»
» Kedd 1 Május - 22:09
Távolról figyelni egy ember szenvedését teljesen más, mint közvetlen közelről. Akkor is, ha az illető a saját gyermeked. Gyűlöltem, amikor valaki ideálizálta az anya-gyermek kapcsolatot: nem azért, mert én magam nem szerettem volna része lenne egy közel sem tökéletes, de a szíveket összekötő, lelket melengető és azon néhanapján sebet ejtő szimbiózisnak, de mivel nekem nem adatott meg, egyszerűbb volt rosszul lenni attól, hogy másnak igen. Szerettem volna. Ha megengedik, szerettem volna a gyerekemet. Felneveltem volna, ott lettem volna neki minden egyes pillanatban, a jókban és a rosszakban, a sikerekben és a kudarcokban. Akkor nem görnyedne össze előttem, nem forogna körülöttem a világ és nekem lenne némi fogalmam arról, hogyan nyugtathatnám meg. Része lehettem volna az életének és ismerhettem volna minden tulajdonságát, akár azt is, hogyha megrendül a szája széle, akkor éppen mire gondol. És legszívesebben ordítani tudtam volna a keserűségtől, amiért tehetetlen voltam és hagyták tőlem elvenni a lehetőséget, hogy az anyja legyek ennek a fiúnak.
- Rendben, akkor csak… próbálj megnyugodni. – El sem hittem, hogy kimondtam. Micsoda ostoba tanács ez? Próbáljon megnyugodni? Szegény úgy nézett ki, mint akin kétszer átment a Roxfort Expressz, megcibálták a dementorok és ezek mellé még átokkal is sújtották. Leültem mellé a padlóra, magam alá gyűrtem a talárom és hallgattam. Annyi mindent tudtam volna mondani, mégsem jött szó a számra. Féltem. Szinte rettegtem. Mi lesz, ha még jobban tönkreteszem azzal, hogy egyszer megtudja, hogy én vagyok az anyja? Hogyan reagálna? És én miképpen bírnám ki, ha elküldene a pokol kénköves fenekére, ahová mások és mostanában magam szerint is való vagyok?
Halványan elmosolyodtam, amikor felejtés-főzetet említette. Tehetséges volt, értett a bájitalokhoz és látva, hogy szeret velük foglalatoskodni, mindig kicsit nagyobbat dobbant a szívem. Ennyi idős koromban nekem is a bájitaltan volt a kedvencem, jeleskedtem is benne, így kerültem ide. De a felejtésről eszembe jutott az apja, akit a saját apám az Exmemoriam-al sújtott. A felejtés éppen akkora ajándék, mint amekkora teher. Mégis, jelen pillanatban én is szívesen imádkoztam volna azért, hogy valaki kitörölje az emlékeiből a Rookwood nevet legalább abból a szövegkörnyezetből, amiben a Merengőben hallotta. Elszorult a torkom és éreztem, ahogy könnyek gyűltek össze a szemem sarkában. Nem voltam felkészülve erre a beszélgetésre, de… úgy tűnik, itt az idő.
- Nem hallottad rosszul. - Nem mertem rá nézni, az ajkaimat összeszorítva a padlót figyeltem. Lehet, hogy rajtam a sor, hogy elhányjam magam. Vajon mi lehet a legrosszabb végkifejlet? – Rookwood vérből származol. – Már nem is gondolkodtam, sokkal egyszerűbb volt hagyni, hogy kijöjjön belőlem, aminek ki kell jönnie. – Az én véremből.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Tanársegéd
▽ Hozzászólások :
151
Értékelés :
39
▽ Kor :
17
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Pént. 11 Május - 21:51




Az agyam olyan, mint egy rosszul hangolt rádió, zsizseg benne több különböző gondolat más-más hangon.
Önvád, rossz érzések basszusán, a legrosszabb fülembe suttogás: gyilkos vagy és selejt, elcseszted. A tisztánlátás fájdalmából sosem kértem. Tele voltam önbizalommal, az embereket lazán és lelkiismeret furdalás nélkül aláztam meg, mert nekem semmi és senki nem számított. Most, mintha kihúzták volna alólam a bársonyszőnyeget, még iskolai hétköznapjaimba is belopakodott életem minden köcsög nyara. Mint amikor álom és valóság keveredik, ide-oda csapongok: ki vagyok? És újra rá kell döbbennem valami szintetikus, kreált pszihológiai selejt. Miért akartam én elmebetegséget gyógyítani? A legnagyobb dilis…
Túl sok mindent engedtem magamnak elfelejteni.
Ez a nő csak egy tanár, mint Mr Avery, semmi mást nem szajkózhatnak, mint a szokásos, bevált sablont, amit én is mondanék. Nyugodjak meg és nem lesz semmi baj. Próbáljak úgy viselkedni, mint akit nem hat meg, hogy halálfalók vadásznak rá? De menjünk mélyebbre, ereszkedjünk meredekebbre, egy gyilkosság? Hogy a legvégsővel szembenézzünk, ami történt, aminek  gondolatától is rosszul vagyok. Valahogy el kell küldenem, nem követhetek el még egy akkora hibát, mint Averynál. Valahogy meg kellene ölnöm magam. Legalábbis…így képtelen vagyok rendesen harcolni Voldemort ellen és mindig is az ő keze által terveztem elesni, valami nagyobb volumenű összecsapásban, miután alaposan hátbabasztam.
Vissza-visszatér, mint valami tudat alatti mantra, egy emlékeztető jelzés, hogy valójában mindig ezt akartam és tényleg erre készültem. Elvégre volt valaha is bármi lehetőségem?
Terveim szerint motyogok, szinte összefüggéstelenül, ő sem érti majd, ahogy Avery. Túllendül a dolgon, elküld a gyengélkedőre, miért is tudna válaszolni a Rookwoodra? Ha rosszul vagyok, könnyebben beszélek, ez lehet az oka. Már nyitom a szám, hogy nem kell válaszolnia, talán, hogy viszlát, még a gyengélkedőt is mondanám önszántamból, amikor a villám szó szerint kettéhasít.
Szavai visszhangoznak és egyre lassabban, hangosabban, ahogy 16 év kínját próbálom megérteni. Millió kérdést, beteg gondolatot még kisebb koromról: Hol van az anyám? Miért nem kellettem neki? Egyszerűek. Ártatlanok, de ahogy tűzben edzettek, mint az acélt és kalapáccsal kovácsoltak, úgy váltak keményebbé a kérdéseim.
Ez nem történhet velem. Egyrészt irracionálisan sok, másrészt nem hasonlítok rá. Furcsa, hogy ez első gondolat és nem az, hogy meg akarom átkozni. Túlságosan szép. Első és elillanó, ahogy bekúszik a meggyőződés és visszatér az emlék: Rookwood. Ez az a nő.
Légzésem gyorsul, mélyül, túl szapora lesz, mert azt érzem megfulladok. Torkom nincs, mintha elnyomná valami gennyes, görcsös nyomás és mellkasomra térdepel egy óriás. Semmit sem látok a szemeim ellepő könnyektől és minden utolsó erőmmel azon vagyok, hogy elájuljak.
Biztosan más lenne egy más időszakban, de az fikció, most vagyunk benne és ez a valóság. Mindent tompának hallok.
Majdnem lesz egy általános, már-már klisés kérdésem: miért? Bennem felkacag az őrült. Te az unalmas kérdések ellen harcoló! Ne legyél ekkora seggfej!
- Sikerült… tönkrebasznod egy életet. Igaz, hogy sosem számított annak. Biztos…sajnáltad, hogy nem döglöttem meg, én is sajnáltam. Mindig azt kívántam, hogy halott legyél. Bár először nem. Kiskoromban még vártam, hogy el gyere értem és megments, de tudod néhány verés, pár imperio, hogy nyúljak a nadrágjába meggyőzött, hogy kegyetlen ribanc vagy és nem kellesz. Aztán kívántam, bárcsak ne lettél volna annyira gonosz, hogy Brysen küszöbére szarsz, hanem elvonszolod magad egy mugli árvaházig, de néhány crucio és pár merészebb zaklatás kijózanított. Idővel elkezdtem kívánni, hogy legyél halott. De most…most hogy megöltem, mert megöltem, hogy megtörtént, mert megtörtént, már csak azt kívánom, hogy én legyek halott.
Furcsa, ahogy el bírom mondani ezt minden szorító, szédülő rosszullétemmel, mint valami utolsó, hülye gyónást. Valahol még mindig nem hiszem, hogy létezik egy anyám, másrészt nem érzem annak, mert miatta szó szerint nem tudom milyen az. A könnyek csak ezután jönnek, megfulladni csak később fogok, hirtelen azt hiszem nem is kell majd semmi megerőltetés és szépen beledöglök önmagamba. Milyen egyszerű, mennyire tökéletes volna.





It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
30
Értékelés :
4
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

»
» Hétf. 25 Jún. - 22:48
Világéletemben szerettem magamról azt hinni, hogy bátor vagyok. Pedig dehogy. Én vagyok a leggyávább ember, akit a hátán hordott a bolygó, mégis, minden egyes alkalommal, amikor közvetlenül vagy közvetve a szememre veti ezt a sors, a karma vagy éppen egy személy, mindig meglepődöm. De miért? Miért nem vagyok képes elfogadni a megváltoztathatatlan tényt, hogy sokkal jobban hasonlítok egy nyúlra, mint egy oroszlánra? Az egyetlen emberi lény, akinek elszámolással kellene tartoznom, akiért bármit meg kellett volna tennem és akinek a legfontosabbnak kellett volna lennie számomra, előttem térdel és mégsem tudok tenni semmit, amivel enyhíthetném a fájdalmát. Talán ezért nem harcoltam érte az elmúlt tizehét évben... féltem, hogy képtelen leszek jó anyja lenni, jól felnevelni, megvigasztalni, ha arra van szüksége, osztozni a fájdalmán, az örömn, a bánatán, a mosolyain, a könnyein. Fogalmam sem volt arról, milyen lehet jó anyának lenni, hiszen előttem sem volt jó példa. Amint ez a gondolat beférkőzött az agyamba, ismét csak eszembe ötlett, hogy most is csak arra vagyok képes, hogy másra hárítsam a felelősséget... a saját anyámra. Ő olyan volt, amilyen. Gonosz. Hideg. Nem törődött azzal, mit szerettem volna és ez egészen addig nem érdekelt, míg rá nem jöttem arra, hogy nem szeret engem. Sokáig azt hittem, hasonlítunk és ezért viselkedik velem éppen úgy mint ahogy magával tette. Neki az volt a fontos, hogy a család hírnevét öregbítsük, nagy eredményeket érjünk el, lenyűgözzük azokat, akik hajlamosak voltak és lettek volna piedesztálra emelni minket és ez az élet tökéletesen megfelelt nekem; ha Mark nem ugrott volna bele a létezésem közepébe azon a Spanyolországban töltött éjszakán, a mai napig azt hinném, hogy sokkal jobb a feketébe és romlottságba öltözött szív, mint megpróbálni kinyitni a lakatokat. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben a saját emlékeim kitörlése vagy az, hogy hátat fordítsak a fiúnak, aki az anyjának hívhatna, de én nem érdemelném meg ezt a megtiszteltetést - persze, hogy egyszerűbb lenne tudomást sem venni a létezéséről vagy teljes homályban, gondtalanul létezni. Újrakezdhetném. Más emberként, máshol, másokkal. Ezsembe sem jutna a bűnöm, sőt,a bűneim hada. Az sem érdekelne, ha a világ felégne körülöttem, én boldog lennék... mégsem tehetem. Nem akarom ezt tenni. Elhatároztam, hogy megismertetem magam azzal az emberi lénnyel, akivel majdnem két évtizede foglalkoznom kellene, akinek a kezét sosem lett volna szabad elengednem, nemhogy egy nyomorult perverz gondjaira bíznom. Akkor nem voltam ott neki. Talán nem nagy segítség és inkább egy kútba ugrana, minthogy a közelében legyek, de most itt vagyok.
- Tudom. - Csupán ennyit voltam képes kinyögni. Megsemmisülten, levegő után sem kapva. Ujjaim, amelyek előbb még a hátán simítottak végig elgémberedtek, ajkaim kiszáradtak és úgy gyűrődtek össze, mintha citromba haraptak volna. Szívverésem kihagyott egy ütemet, mellkasom összeszorult és most én voltam az, akinek hányingere támadt. Legszívesebben ordítottam volna, hogy igaza van, vétettem, tisztában vagok azzal, hogy miattam élt olyan életet, amilyet, de a gombóc a tokomban megakadályozta a kiáltást. A suttogás is nehezemre esett, főleg, hogy elképzelésem sem volt arról, mit is mondhatnék. Hagytam, hogy dőljön belőle a szó és a megnyílására vonatkozó meglepődöttségemet felülírta az igenis jogosan a szívembe döfött tőr szúró érzése. Nem néztem rá. A folyosó padlóját bámultam, automatikusan bóintottam párat, csakis akkor emeltem rá a tekintetem, amikor elhallgatott. Anyám arra nevelt, hogy ne sírjak és csak ezért nem csillantak meg könnyek a szemeim sarkában: legbelül viszont zokogtam. - Nem érdemelted meg azt a sorsot, amit tőlem kaptál. - Nyögtem ki végül nagy nehezen. - Sok mindent mondanék, de... nem hinnél nekem, amit megértek. - Ismét bólintottam. Van egyáltalán értelme kinyitni a számat? Ez a gyerek bármit mond, igaz. Bár minden egyes szó, amit felém köp felér egy pofonnal, nem tudok vele vitatkozni. Kegyetlen némber vagyok, aki eldobta magától a saját vérét és hagyta szenvedni... mi szól mellettem? Semmi. - Ugyanolyan vagyok, mint Brysen, ha nem rosszabb. De kérlek... tényleg csak annyit kérek, hogy hallgass meg. - Legszívesebben nevettem volna magamon, annyira klisés voltam. Én sem akartam volna meghallgatni magam és ha egy kicsit is hasonlít rám, kemény fába vágtam a fejszémet, amibe biztosan bele is fog törni párszot a baltám nyele. De hát... ő a fiam. Megéri.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Tanársegéd
▽ Hozzászólások :
151
Értékelés :
39
▽ Kor :
17
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Szomb. 30 Jún. - 14:24




Hazudnék, ha tagadnám, sosem képzeltem magam elé ezt a pillanatot. A valóság most minden képzeletem felülmúlja, nincs nekem ennyi fantáziám.
Nem tudok visszaemlékezni rá, mikor nőttem ki a gyermekséget, melyik volt a pont amely összetörte kalandos illúzióim, akár olyan végtelenül naiv gondolatokat, Brysen változik majd, vagy Brysen szeret engem. Utóbbi roppant meredek eszmefuttatást nagyjából hat évesen engedtem el, amikor kezdtem kapizsgálni ragaszkodása más jelleget ölt. Szavam még nem volt rá, de úgy fenték az elmém, mint egy élezőt, erőszakkal sem lehettem volna buta. De kicsiként este még eszembe jutott, valami nagy hatalmú és rettenthetetlen anya, aki egyszer csak ránk töri a bejárati ajtót és elhurcol engem. A kép változott, később már mártírhalált halt értem, véres csatában, ezért megbocsátottam. Azt hiszem nem sokkal azután mondtam le róla és képzeltem eleve halottnak, hogy a Roxfortba kerültem és lettek vele kapcsolatban egyre apatikusabb elképzeléseim, mert egyetlen mentségnek csak a halált fogadtam el.
Lóháton érkezett volna, viktoriánus köpenyben a töredezett, büdös kőküszöbre. Jobbját nyílt, vérző sebére tapasztotta, mely oldalától terjed és beborítja fehér alsószoknyáját. Utolsó halálhörgéssel rakta volna le a kis csomagot, baljában szorongatott engem egy ajtó elé, amin nem néz névtáblát. Aztán kileheli mellettem a lelkét, csak a ló nyerítése veri fel Brysent mély álmából.
Talán ez volt az utolsó, amikor még képekben gondolkodtam róla, az apátia a kínzások és molesztálások szaporodásával fordult iszonytató haragba, gyűlöletbe, mindaz, amit vele kapcsolatban éreztem, bár döglött volna meg pokoli kínok közt. Legalább fele annyit szenvedett volna, mint én, de…itt ez a gyönyörű nő, összeabszurdkodja minden ábrándképem és a hülye, fantázialéggömbök kipukkannak. Ennek itt nem lehet mentsége, ott a képén a bőre, még nem kaparta le. Meg sem őszült, tépte ki az összes haját, valószínűleg csak legyintett, eggyel többet szartam létre és élte a boldog, kurva életét tovább.
Most jött el ő is, életem csúcsszar pontján. Az időzítés nagymestere, rést keresett a hálón, amikor igazán nyomorult vagyok, sebezhető, szinte halott, vagy kívánom, bár az lennék. Akkor jön, hogy ne tudjak nekiesni, kikaparni a szemét, hogy már ő…ő se érdekeljen. Vagy a bosszú, a halála, csak meg akarok szűnni.
A „tudom” elég gyenge, érvnek nem nevezhető. Inkább a földet nézem helyette, a cseppeket, amik kiestek szememből. Mintha meglőttek volna azóta és folyton szivárognék. Csak azért bírok ennyit bőgni, mert megfeledkeztem róla 16 évig.
- Rosszabb
Nyögöm valahogy és egyetértően, ő legalább úgy baszott meg, hogy nem a vér szerinti gyereke voltam. De ő meg úgy baszott át, hogy igen. Át a palánkon, földbe, nem is tudom…csak cserben hagyott.
Mindegy mit mond, nem vagyok kíváncsi az ócska kifogásaira, ugyanakkor mozdulni is képtelen vagyok. Megrántom a vállam.
- Jó
Mindegy, most már mindegy, akár beszélhet is. Nekem egyedül kellett elintéznem mindent és nem tudom mit jelent szeretni, vagy anya.  A szeretlek nekem kicsorbult, nem létezik. Az anya szó ócska kurvává változott. Ez a nő, aki kifogásokat gyárt, most majd elmondja, hogy nem kellettem neki, amit Brysentől mellesleg már hallottam és mit ad Merlin összeraktam sokkal hamarabb.






It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
30
Értékelés :
4
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

»
» Pént. 6 Júl. - 12:25
Sokszor éreztem már magam tehetetlennek, de annyira, mint most, még soha. A velem szemben kuporgó fiút legszívesebben addig ölelgettem volna, míg el nem fogy belőle a szusz, aztán rájöttem, hogy az én hibámból kerültünk oda, ahol vagyunk, ami miatt felálltam volna, hogy egyenesen kiszaladjak a világból. Erőt kellett vennem magamon. Itt volt az ideje, hogy felelősséget vállaljak és ne csak suttyomban, gondolatok kavalkádjának kíséretében próbáljak meg közelebb kerülni hozzá, esetleg még az anyja is lenni, hanem tegyek érte. Megérdemelte a magyarázatot, sőt, joga volt tudni, miért hagytam el őt és miért engedtem, hogy a lehető legrosszabb létezésben legyen része. Ugyanakkor tisztában voltam azzal, hogy bármit mondok, nem elég. Nem lesz elég jó, erős, megingathatatlan indok és igaza is lesz, ha azt mondja, hogy egy anya nem hagyhatja el a gyermekét és nem engedheti, hogy egy szörnyeteg vigyázzon rá… mindent, amit a fejemhez vágna és valószínűleg vágni is fog, megérdemeltem. Ennek ellenére nem halaszthattam el a lehetőséget, hogy végre valahára beszélhessek vele. Erőt vettem magamon és felálltam, majd a tanterem ajtaja felé fordultam, de fél szemmel Sylvester-t figyeltem. Egyetlen szó kíséretében álcázó bűbájt tettem rá, hogyha berekesztem az órát, akkor a kiáramló diáksereg ne kezdjen sugdolózni, miért kuporog a fal mellett olyan kinézettel, mintha a halálra várna.
- A mai a szerencsenapjuk, vége az órának! – Kinyitottam az ajtót és a kezeimmel is jeleztem, hogy nyugodtan menjenek ki a teremből, mert a legkevésbé sem viccelődöm. – Legközelebb ugyanitt, és Thomas, tegye vissza a hiéna fa levelét a szekrénybe! – A srác mindig megpróbált elcsenni valamit, ez már egyfajta játék lett közöttünk, de most egyáltalán nem volt se időm, se kedvem lefutni a szokásos köröket. A diákok szerencsére gyorsan szedelőzködni kezdtek és még gyorsabban el is tűntek az alagsor területéről, így Sylvester-el perceken belül egyedül maradtunk, hiszen… ki szeretne a pincében tartózkodni, ha nem muszáj? Én is rosszul voltam attól, hogy itt lent van az irodám, most mégis jó ötletnek tűnt az alagsorban való bujkálás. Nem így képzeltem el a fiammal való első, igazi beszélgetésemet, de jobb, mint a semmi, ezért egy újabb pálcasuhintással levéve róla az álcázó varázslatot, ismét a fiamra néztem.
- Fogalmam sincs, hol kezdjem. – A földre ültem és egyáltalán nem zavart, hogy a padló hideg volt, a szívem majd kiugrott a helyéről és fizikai fájdalmat okozott a levegővétel is, nyeltem egyet és megpróbáltam szavakat formázni a számmal. – Elhagytalak. – Nyilvánvaló. Furcsa és szívszorító volt, hiszen neki először mondtam ki és nem voltam felkészülve arra a tekintetre, amivel le fog sújtani rám, hiába lézengtek százszámra forgatókönyvek a fejemben. – Talán mentegetőzésnek fog hangzani, de megvolt rá az okom…  A családom nem engedte, hogy velem maradj… megöltek volna, ha magamnál tartalak. Téged, engem és az apádat is. - Ismét nyeltem egyet, ujjaimat pedig összefontam magam előtt, mintha kapaszkodót próbálnék keresni. Kíváncsi voltam, mikor vág a mondandómba, egyáltalán fog-e hagyni beszélni, ezért és a fogalmazóképességem akut hiánya miatt némi szünetet hagytam két mondat között. – Nem ismered Rookwood-ékat. – Fájdalmasan felhördültem. – Nem csupán fenyegetőztek és.. nem hagyhattam, hogy bántsanak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Tanársegéd
▽ Hozzászólások :
151
Értékelés :
39
▽ Kor :
17
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Hétf. 16 Júl. - 14:54




Szeretném azt hinni, csak álmodom és amikor felemeli a pálcát, hogy kiábrándítson egy pillanatra azt hiszem, végre megátkoz. Talán kegyes lesz és elveszi az emlékeim, vagy – és az még jobb lenne eltakarítja az egészet Avadával. Volt nincs gyalázatos, kreált figura és én, aki nemhogy önbizalomhiányos, de egoista volt világ életében, most nem tartom magam többre. Lehet, hogy olyan sok mindennel együtt ez is elbaszódott, pedig az az ironikus trollarc akarok lenni, aki eddig, az emlékei nélkül a saját, antiszociális, rohadó dagonyájában.
De most fáj minden új lélegzetvétel, ki akarom tépni magamból ezt az…én-t, az összes emlékemmel, mert ő csak fokozni tudja, semmi olyasmit nem tud kinyögni, ami megváltoztatja a múltat, nem fog értem időnyerőt használni, hogy anomáliát hozzon létre és akár a világ összeomlását kockáztassa. Hülye kifogásokat gyárt majd, hogy még szerencsétlenebbül érzem magam, vagy vállrándítás lesz a magyarázat. Nem tudom mit várok, nézek rá, gyűlölködő szemeimben tehetetlen könnyel és csak még jobban utálom magam, hogy így lát, összetörve. Nem vagyok hiteles, sokkal erélyesebben akartam elküldeni a picsába, úgy beállítani az egészet, szerencsés vagyok, hogy kidobott a sarokra, rábaszott mert milyen klassz mágus lettem, magasan az átlag fölött állok és Voldemortnak versenyeznie kellene értem, de most, hogy rám küldött valakit nem lenne pofám kérkedni vele, valójában pedig hamar összeraktam, mások zsenijét nem ismeri el.
Próbálok elhúzódni, ahogy letelepszik mellém, de csak annyi történik, hogy összébb kucorgom. Kijelenti, hogy elhagyott, csak így egyszerűen. Nem újdonság, üres tekintettel nézek vissza rá, sosem küzdött értem, nem tett semmit.
-Aranyvérűek? Aha…
Bámulok bambán magam elé, valószínűleg benne vannak a huszonnyolcban, egy elavult eszméket valló őrült valagát nyalják. Magam elé képzelem rituális kivégzésünket, babaként nem hiszem, hogy túl sok komplex gondolatom volt. Ehhez most mit szóljak? Tegyük fel megfenyegették a nőt, hogy szerette a muglit, de baszki hogy cseszhette el ennyire?
-Tudtad, hogy gáz a családod, feketemágusok, akkor miért Brysen küszöbére raktál? Meg se nézted, igaz? Ha olyan kurvára féltetted az életem utánanézel, hogy ne egy elmebeteg pedofilhoz bassz oda. Dobtál volna bele egy kukába, vagy a Temzébe. Ennyire ostoba voltál, vagy csak olyan halál mindegy volt és leraktál egy random küszöbre?
Nem mintha nem lenne most már kibaszott mindegy minden, de azért tartozom magamnak annyival, hogy rákérdezzek.
-Jobb lett volna
Motyogom félig kicsavart, amorf pózban. Rohadtul fáj és zsibbad így a lábam, de leszarom. Olyan, mintha már csak ezek az érzékelések kötnének a valósághoz.







It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
30
Értékelés :
4
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

»
» Csüt. 26 Júl. - 18:13
A fiamra nézve egy pillanat erejéig átfutott az agyamon, mennyivel könnyebb lenne neki, ha őt is a felejtő-átokkal sújtanák. Vagy inkább ajándékoznák, esetében inkább ez lehetne a megfelel szóhasználat. Ez a gyerek több rosszat élt át tizenhat éves korára, mint ennek az iskolának a fele… mintha ennyire egyszerű lenne számszerűsíteni az őt ért csapásokat. Az én dolgom az lett volna, hogy védjem, óvjam őt és az én közbenjárásom által az őt ért legnagyobb sérülés a könyöke lehorzsolása vagy a bicikliről való leesés legyen, ám én tettem arról, hogy nekem köszönhetően szörnyű tapasztalatokkal gazdagodhasson. Soha nem fogom tudni lemosni magamról ezt a bűnt a saját szememben sem, hát még a Sylvester-ében! Egyáltalán van esélyem? Érdemes belevágni a mentegetőzésbe, magyarázkodásba, míg én sem vagyok képes elhinni, hogy érdemes vagyok a megbocsájtásra? Az vagyok? Ki fogja megmondani nekem? Az idő eldönti? Egyszerűen várjak és majd lesz valahogy?
- Aranyvérűek, igen. A legrosszabb fajtából. – Pillantottam Sylvester-re. Annyi mondanivalóm volt, mégis féltem kiejteni a szavakat a számon, pedig nem volt veszítenivalóm. Ennél lejjebb egyikünk sem kerülhetett sem lelkileg, sem fizikailag, se a szó szoros értelmében: a padlón ülve, a taláromat magam alá gyűrve a teljes megsemmisülés határán táncoltam és Sylvester szemmel láthatóan még nálam is rosszabb helyzetben volt. – Az apád varázstalan és ez nem tetszett nekik… azt hittem bízhatok anyámban, de nekem is éppen olyan defektes szülő jutott, mint neked és apámmal karöltve eldöntötték, hogy apádat és téged is megölnek. – Elcsuklott a hangom a kérdését hallva, valamint felidézve az emlékeket. Fájtak a szavaim, olyan volt, mintha újra átélném a hosszú évekkel ezelőtti tortúrát, amitől kínzóbbak csupán a jelenlegi pillanatok voltak. Azt hittem, hogy Sylvester-nek olyan élete lesz, amire mindenki irigykedni fog és ő maga is meg lesz elégedve vele, nem pedig olyan, amit a pokolba kíván… igaza van, elcsesztem, nem is akárhogy. – Nem akartam, hogy bajotok essen és csak azt tudtam kiharcolni, hogy apád elfelejthessen mindent, téged pedig örökbe adhassalak… azt hittem, jobb utat választottam mindkettőtök halálánál. – Sylvester volt az első, akinek igazán őszintén beszéltem ezekről a dolgokról. Magamban már megfogalmaztam az okaimat, átrágtam magam rajtuk, megannyi álmatlan éjszakán keresztül belső dialógusokat folytattam, de kimondani a lelki csatározásaim lényegét és részleteit mindig fenyegetőnek tűnt. Most viszont nyitott könyvként térdeltem a személy előtt, akinek jobb sorsot kellett volna szánnom. – Nem én döntöttem Brysen-ről. Nem volt választásom. A szüleim neki akartak adni és én csak annyit láttam belőle, amennyit a külvilágnak mutatott. Azt hittem, jó sorsod lesz. – Majdnem elhánytam magam, hiszen ettől nagyobb tévedést kevés ember tudhat magáénak, nekem mégis sikerült elnyernem a legidiótább címét ebben a történetben. – Sajnálom. Annyira sajnálom. – Nyögtem ki végül őszintén, elcsukló hanggal. Kevés, nagyon kevés, mégsem mondhattam elégszer.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Tanársegéd
▽ Hozzászólások :
151
Értékelés :
39
▽ Kor :
17
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Vas. 29 Júl. - 11:44
Hihetetlen, nem igaz, hogy egy sors lehet ennyire kifacsart, olyan nehéz elhinni, hogy valóság. Még a regények is csínján bánnak a drámával, próbálják emészthetővé tenni a borzalmakat, de az én életem szemetet szemétre hány tekintet nélkül arra, már nem bírom befogadni. Megfordul fejemben, hogy a mellettem térdelő gyönyörű nő szintén nem tudja és öklendeznem kell mennyire szánalmas vagyok, hogy eszembe jut sajnálni. De mi van ha egész egyszerűen csak ostoba volt? Mélyen ajkamba harapok, hogy elkergessem a megbocsátás féregként belém fúródó gondolatát.
- Persze
Nyögöm ironikusan a nagyszüleimre, hiszen nekem mindenből a legrosszabb jut, ugye? Valahol mintha törvénybe foglalták volna, ne legyenek a sorsomban enyhítő körülmények.
- Tudom ki az apám, Mark Valentine. Találkoztam egy fiúval, aki hasonlít rám, poénból gondoltam letesztelem az egyik általam kitalált bájitalt. Vérrokonság. Milyen ironikus, hogy éppen ilyesmi jutott eszembe. Működött…túl jól működött. Mark Valentine fia Abel mugliivadék és itt tanul. Mármint azzal fenyegettek Markot is megölik, ha engem nem adsz oda Brysennek? Gondolom pénz volt a dologban és Brysen fizetett nekik, ugyanis valamiféle Voldemort leképezésnek hitt. Ő is beteg volt, mármint sokkal vadabb szinten, mint a te szüleid, de ő vette a fáradtságot alaposan utánajárni szívszerelme múltjának és beteg agyával hasonlónak találta, ahogy ő nevezte, a körülményeket
Remegek a viszolygó borzongástól, emlékek hányinger kavalkádjától, hogy a szobában fel-alá járkált, maga elé motyogott, egyre azt bizonygatva mekkora összefüggés van kettőnk közt. Ismerte Erint, feltételezte, hogy szép leszek és majd minden betegségét kiélheti rajtam, most tudom csak, azért teremtett, mert nem viselte el, hogy a Nagyúr nem viszonozza, helyettest kellett találnia.
Elengedem a fülem mellett mennyire bánja, mert nem akarok figyelni rá, hogy elvegye, amibe kapaszkodhatok, a haragom.
- Tudtad milyenek, sejthetted volna, ha ők akarnak neki adni, rosszul döntenek. Bíztál a szüleid döntésében annak ellenére, hogy tisztában voltál vele mifélék.
Remegő hangom vádló, bár egyre erősebben kavarog bennem a bizonyosság, simán ostoba és átlagos 16 éves lány volt.
- Most már mindegy
Sajnálhatja.
- Ugye meghaltak?
Mármint a szülei. Szeretném azt hinni, vagy nem érezni a heves késztetést, hogy azonnal odahoppanáljak elvágni a torkukat, szőnyegükre szarni, vagy égő crucioban röhögni vonagló testük felett. - Nem akartatok mert félvér vagyok? – bumm, egy rúgás, fájdalomtól görcsbe rándult, vén gyomrukba. – Sokkal nagyobb varázsló lettem nálatok – és kínjaik fokozódnak, szemeik kipattannak üregeikből. Hangosan, zenélve ordítanak, visszakapnak mindent, egészen addig érzik a fájdalmat, amíg el nem folyik összes vérük. – Rábasztatok, nyomultak! – aztán vége, kihuny szemeikben az élet, s ott táncolok csontjaikon, majd megroppanok, ahogy rájövök, minden lázadásom ellenére, összes tagadásom dacára mennyire hasonlítok Rá ebben a pillanatban.
Égő szemeim felvetődnek, talán ez a különbség köztem és Voldemort között. Csak elképzelem. Nagy különbség? Mond, hogy óriási különbség!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
30
Értékelés :
4
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

»
» Pént. 17 Aug. - 21:48
A Sylvester-el egyidős énem minden bizonnyal a hasát fogva, a földön fetrengve dőlne a nevetéstől, ha látna. Az a lány nem kért bocsánatot és nem alkudott meg, egyáltalán nem érdekelték a társadalmi vagy éppen az iskolai szabályok, a barátai intelmei, a szülei kérései, javaslatai és parancsai: azt csinált, amit jónak látott és amihez kedve tartotta, egészen addig, amíg nem volt mit veszítenie. Ugyanolyan volt, mint a többi tinédzser, hiszen a szája nagy volt, de amikor rájött, hogy a számára két legfontosabb ember életét veszélyezteti, ha megszegi a neki felajánlott alkut. Így jutott el odáig, hogy harminckét évesen az almamátere padlóján kuporogva azért imádkozott, hogy a vele szemben kuporgó, könnyes szemű fia arcára egyszer, a távoli, talán túlságosan is távoli jövőben majd képes legyen egy mosolyt rajzolni és eltüntetni a megvetést azokból a gyönyörű barna szemekből.
- Ismered apádat? - Felé kaptam a tekintetemet, szemeim a kétszeresére dülledtek. Készített egy bájitalt és utánajárt a származásának... egyszerre futott át rajtam mérhetetlen büszkeség, fájdalmas aggodalom és gyötrő féltés, amire nem lett volna szükség, hiszen úgy tűnik, megáll a saját lábán. Eszméletlenül okos gyerek, túlságosan is és ez akaraterővel párosítva csodálatosan veszélyes lehet. - Megvan a magadhoz való eszed. - Halvány mosoly futott át az arcomon. Vajon milyen volt a találkozásuk? Elmondott magáról akármit Mark-nak? Van jogom rákérdezni, milyen perceket töltöttek el egymás társaságában? Egyáltalán mikor döntött úgy, hogy szeretné őt megismerni? Mikor találkoztak? Mit csináltak? Annyi kérdésem volt, amiket szépen sorjában fel tudtam volna tenni, de nem mertem szólásra nyitni a számat. Inkább nyeltem egyet hallva, ahogy Brysen-ről beszélt. Összeszorult a gyomrom, legszívesebben a füleimre tapasztottam volna a kezeimet, hogy visítva elrohanjak. Aztán ettől is merészebb ötletem támadt... ösztönösen csúszott a kezem az ő ujjai felé. Egyetlen pillanatra elfelejtettem, hogy valószínűleg egyáltalán nem szeretné, hogy hozzáérjek. - Azt hitte, közöd van Voldemort-hoz? - Újabb sokk ért. Nem voltam büszke arra, hogy csak néha figyeltem arra, mi történik velük.. látva a szörnyűségeket és félve attól, hogy egy rosszul elsült, esetleges mentőakciót Sylvester-en fognak megtorolni, inkább eltávolodtam tőlük egy darabig. De mindig visszatértem. És most eljött az én időm, az idő, amit vele tölthettem, ha ehhez egyszer ő is hozzájárul.
- Nem tudtam, milyen Brysen. Én annyit láttam belőle, amit mindenki más. Befolyásos, magabiztos, akinek mindenki a tenyeréből evett annak ellenére, hogy egy töpörödött kis pocok volt. Persze, a szüleimet ismertem. - Tettem hozzá egy fájdalmas horkantás kíséretében. - Megátalkodottak és csak a név számít nekik, igazi szörnyetegek, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire. A lányuk gyerekét, az unokájukat egy mocsokra bízták. - Megcsóváltam a fejem és ezeket a szavakat korábban megvetéssel telve ordítottam volna, ma már csak megrökönyödést tudtam kipréselni magamból. - Buta voltam. Azt hittem, ezzel megóvhatlak téged és az apádat.. tévedtem. - Mondtam ki a nyilvánvalót, ami ugyan bőven magyarázatra szorult, mégis, akinek van egy kis esze és szorult bele némi jóérzés, rájöhetett, hogy igenis hibáztam. Magabiztosnak kellett volna lennem, kockáztatnom, bujkálnom, de ami a legfontosabb, a gyerekemmel maradnom.
- Még életben vannak. Sajnos. - Bukott ki belőlem teljesen őszintén. Ha lehetőségem adódott volna rá, én lennék az első önkéntes vállalkozó, aki a tiltott átkok valamelyikével sújtaná őket. Kisebbekkel kezdenék, hogy érezzék a törődést, fokozatosan egyre többet szenvednének, míg lassan elpárologna belőlük az élet, amit mosolyogva néznék végig. A tekintetem találkozott Sylvester-ével és kiolvastam belőle, hogy az ő fejében is hasonló gondolatok kavarognak. Egy tizenhat éves gyerek, akinek jussául sötét gondolatok jutottak... az alma nem esett messze a fájától. - Talán hozzám hasonlóan te is a szüleid halálát kívánod. Meg tudnám érteni. - Bólintottam nehezen. Nem érdemlem meg a bocsánatát, vagy hogy egyáltalán szóba álljon velem, hiszen normálisan beszélni sem tudtam jelenleg. Nem voltam biztos abban, mit mondhatok, mit nem, meddig mehetek el... minden rajta múlott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Tanársegéd
▽ Hozzászólások :
151
Értékelés :
39
▽ Kor :
17
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Szer. 22 Aug. - 19:33
Gonoszan meredek rá, nem fog azonnal, varázsütésre eltűnni minden rossz érzésem, csak mert hajlandó vagyok káromkodás nélkül hozzá szólni.
Nem változik semmi, továbbra is tömény iszonyatot érzek, jeges ürességet, becsapottság hányingerörvényét, mint aki Tantalosz kínjaiban osztozik és ölni tudnék hogy történt, miértek halmaza bassza az agyam, nem hat meg az elismerése, vállat rántok, ismerem-e Markot, a felületes kocsmázgatást nem nevezném beható ismeretségnek, de kitartóan fojtogatja torkom, mennyire szar volt Abelről hallgatni, ahogy hozzám vágta "fiam" de nem érzett annak és hangom sunyi, csikorgó ahogy megkérdem
- Törölted az emlékeit, igaz? Nem is tud rólam...
Aztán még fojtott fájdalommal hozzábugyogom.
- Ne aggódj, nem lepleztelek le
Nem mintha bármi szükségem lenne rájuk. Elkésett. Mindenki kurvára elkésett!
- Hurrá! Olyan sokra mentem vele
Csak szenvedést okozott, hogy ennyit agyaltam még oly egyszerű döntéseken is, mint élet,  vagy halál. Valamiért nyúlkálni akar, de én elrántom a kezem, viszont gondosan ügyelek rá, hogy a szemébe nézzek és lassan, tagolva adjam elő egykori nevelőm fantazmagóriáját.
- Nem, sokkal jobbat talált ki. Mivel Voldemortot nem kaphatta meg, úgy nevelt, hogy én legyen a speciális, külön bejáratú sötét nagyura. Persze nem jutottunk el odáig, hogy uralkodhassak rajta, inkább csak megtörte az emberi érzéseim, fokozta a fájdalomtűrő képességem, épp csak megalázott, szisztematikusan építve fel egy eszményi gonoszt és csupán leheletnyi fátyol választott el attól, hogy én is olyan legyek. A lázadás, az ellentmondás neki, az örökös dac és persze a józan ész, mert ha én szupergonosz lennék sokkal-sokkal jobban csinálnám
El sem hiszem, hogy ennyit beszélek és éppen neki, hogy csak úgy ömlenek belőlem a gonosz, rezignált szavak, azt hiszem csak azért, hogy bántsam, hogy legyen némi elképzelése, mit kellett átélnem, mit tett velem, hogy az emberi, sírós selejt itt vele szemben hogyan keletkezett. Kemény kiképzésnek vetették alá, gondosan kitervelt kondicionálás eredménye vagyok.
A logikám biztos nem anyámtól örököltem.
- Ha ki akartak nyírni szerinted mennyire volt releváns, hogy egy szerető ember kegyeire bíznak?
Forgatom meg szemeim, elismertük, kétszer aláhúztuk mennyire ostoba volt. Ostobaságból elkövetett emberlélek csonkítás. Na ezért miért nem jár Azkabani fogság?
Szemeim megvillannak és akaratlanul kifénylik a gyilkos mohóság.
- Markét? Csak egy tudatlan mugli... Nem is tudott rólam soha! De tudod...
Megrázom a fejem, ahogy emlékeztetem magam, ne beszéljek arról mit éreztem, hogy nem tudja, milyen volt így, életem mélypontján találkozni vele.
- Téged? Minek? Nem is értem mit akarsz tőlem...Erin
Nyögöm ki, kissé kínlódva, de valamicskét visszanyerve szokásos méltóságomból a fal mentén egyenesedem fel.
- Viszont valamit tehetnél értem... velem.
Villan szemem az övébe.
- Nem akarom megölni őket, de terveim vannak velük.
Közlöm és azt hiszem láthat némi baljós eredményt abból, minek teremtettek. Apró, villanásnyi momentum. Eltökéltség, a pillanat, amikor nem bőgök, amilyen Erin előtt, a Merengő előtt voltam. Csak a bosszú, tudom,  az tesz ilyenné, de van miből táplálkoznom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
30
Értékelés :
4
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

»
» Vas. 2 Szept. - 9:25
- Nem én voltam. - Belenyilallt a szívembe, hallva a gyanúsítását. Sok rosszt tettem. Igen, elhagytam őt, lemondtam róla, engedtem a szüleim nyomásának, asszisztáltam az élete tönkretételéhez, csak azt voltam képes kiharcolni, hogy az apja emlékek nélkül élhessen, de képtelen voltam a saját kezemmel megfosztani őt mindattól, ami hozzám kötötte. Akkor már mindegy lett volna, ha saját magamra szórom ki a gyilkos átkot... így is közel voltam hozzá, hogy megkérjek valakit, vessen véget az életemnek. Könnyebb lett volna: nem kellett volna látnom a fiam szenvedéseit, látnom a szüleim önelégült arcát, szinte kitaszítottként tölteni a mindennapokat és számos más bajtól kímélhettem volna meg magam. Sylvester-nek nem kellene végighallgatnia, ahogy az anyja megpróbál valamilyen elfogadható indokot adni az elmúlt évekre, én pedig nem érezném magam a világ legostobább élőlényének. - Nyugodtan lebuktathattál volna. Már visszakapta az emlékeit, mindegy lett volna, hogy előtte összezavarodik-e vagy sem. - Természetesen ahhoz, hogy beavassam Mark-ot, még bőven szükségem volt az erőgyűjtésre, de vigasztalt, hogy legalább ezzel végeztem, mire Sylvester szemei elé kerültem. Annyival könnyebb volt a dolgom, hogy a férfi szeretett... bár féltem, miképpen fog reagálni, reménykedtem abban, hogy parázslik még benne valamennyi azokból az érzésekből, amelyekkel irántam viseltetett. Viszont a fiam gyűlölt, nincs mese, vele nehezebb dolgom lesz és meg is érdemlem. Eltökéltem, hogy bármilyen próba elé akarjon állítani, beszéljen velem csúnyán, küldjön a Pokol mélyére, kívánja a halálomat, próbáljon megölni, én akkor sem fogom feladni. Elégszer hátráltam meg, most itt az ideje annak, hogy végre igazán erőt vegyek magamon.
Képtelen volt megszólalni, amikor elmondta, mit tett vele Brysen. Szívesen előhúztam volna a pálcámat a talárom zsebéből, hogy szíven szúrjam magam... ilyen fiatal és mennyi szenvedésen ment keresztül! Mindezt miért? Mert én hagytam. Mert azt hittem, jobb sorsa lehet bárki mellett, mint a száműzött édesanyja mellett. Sokáig vigasztaltam magam azzal, hogy így mindene meglesz, semmiben sem fog hiányt szenvedni, aztán rájöttem, hogy egy gyereknek az anyja mellett a helye, főleg akkor, ha abban van egy kis szeretet is a csemete iránt. Bennem volt, de nem voltam több, mint egy idióta tinédzser. - Tudom... tudnom kellett volna. Ismertem a szüleimet, de nem hittem, hogy képesek egy olyan embernek adni, aki ezt fogja művelni veled... ez még tőlük is sok volt. - Akkoriban bíztam abban, hogy legalább az anyám megkönyörül rajtam és hajlandó jobb sorsot szánni az unokájának, mint amilyet apám képzelt el neki vagy amilyen mellettem lehetett volna az élete. Egyhamar rájöttem, hogy messze nincs így, anyám is pontosan ugyanolyan romlott, gonosz és ördögi, mint apám.
- Mit kellene tudnom? - Kaptam fel a fejem befejezetlen mondatát hallva, majd ismét rántottak egyet a gyomromon a szavai. Mit akarok tőle? Mit? Őt magát. A fiamat. - Én csak egy esélyt szeretnék... indulhatnék a világ legrosszabb anyja címért, sőt, ahhoz sincs jogom, hogy az anyádnak nevezzem magam, de kérlek.. végre lehetőségem adódott rá, hogy megismerhesselek. Ezért vagyok itt. - Végtelenül szánalmas lehettem, nem is csodálnám, ha képen nevetve. Miközben ő feljebb csúszott a fal mentén, én egyre kisebbnek éreztem magam és azt kívántam, bár megnyílna alattam a föld. Mindketten jobban járnánk.
[color=#996699]- Terveid? Milyen terveid? - [color] A szemében csillanó gonoszság egyszerre rémisztett meg és villanyozott fel. Tényleg önmagamat láttam benne. Egy kevésbé megtört és szánalmas énemet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Tanársegéd
▽ Hozzászólások :
151
Értékelés :
39
▽ Kor :
17
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Pént. 14 Szept. - 10:15
Felvonom szemöldököm, kissé kétkedőn, aztán ráhagyva, végtére teljesen lényegtelen ki volt.
A mugliról az aranyvérűek fensőbbségével szól, meg kellene lepődnöm? Teljesen mindegy előtte összezavarodik-e, mit számít egy pillanatnyi lelkiállapot konfúziója. Képtelen vagyok hirtelen szánalmat érezni Mark iránt, mégis olyan szemétnek érzem, akit könnyelműn félrerugdostak annak idején, hogy szabaduljanak, egyfajta kényelmetlen sorsközösséget.
- Nem árultad el neki, hogy van egy gyereke. Miért? Saját magad szégyelled, nem tartottad fontosnak, vagy pusztán és megint, még mindig letagadsz?
Ezt a három opciót látom relevánsnak, de az emberi szeszély kiszámíthatatlan, talán más magyarázattal fog előrukkolni.
Igyekszem foghegyről beszélni vele, egyfajta természetes lenézéssel. Talán Brysentől tanultam, ahogy magát a megközelíthetetlenséget és tartást, mintha természetemből felsőbbrendű lennék mindenki másnál.
Tanult viselkedés, kondicionálás, bármit is gondoljak belül, végleg elromlottak, ezt már nem lehet pszichológiailag helyrehozni és Brysen mindig a legjobb módszer választotta, szenvedéssel kötött össze minden szükséges személyiségelemet, hogy Nagyúr legyek.
A tudatlanság néha áldásos, sokkal inkább vágyom hétközapiságra, mint erre az elrontott mechanikára, de bizonyos dolgok szó szerint belém égtek, bizonyos szempontból örök kárhozatban lángolok, egyre csak égve minden pillanatban, ahogy minden levegővétel fájdalmas és perzselő.
Íme közvetlen okozója, az anyám, avagy egy fiatal, tudatlan énje.
- Brysen a megtévesztés nagymesetere volt, egészen kivételes mágus, talán nem sejtették, hogy pszichopata, nem mintha ez enyhítő körülmény volna.
Gonoszságból adtak neki – és fogalmam sincs mi járhatott a fejükben, de az ezen való rágódást félreteszem, ahogy felvont szemöldökkel hallgatom ezt a furcsa fohászt, óhajt, téves ösztönt.
Nem hiszek az anyaságban.
- Nincs mit megismerni rajtam, nem hiszem, hogy akár egy olyan tulajdonságot is találnál, ami kedvére való lenne egy anyának. Csak csonkokat, selejtet, maradékot, amit bekapott, megrágott, majd kiköpött egy állat. Erre vagy kíváncsi?
Sziszegem falfehéren és szédülve, de tartanak a kastély ódon falai, a szilárd, ősi mágia most sem hagy szétrohadni. Egy sokkal érdekesebb témát érintve, lassan biccentek, kisöpörve arcomból egy ázott tincset.
- Látni akarom őket, bebizonyítani, hogy egy félvér is lehet sokkal több náluk. Elég erős vagy végignézni, hogy a szüleid megfizetnek? Behajtanék egy régi adósságot
Minden szavam gonosz, érzem, ahogy a láthatatlan energia szinte Voldemorthoz taszít, hogy egyik leghatalmasabb követőjévé lennék és szent lábunkkal taposnánk ezt a mocskos golyóbist, annak minden érdemtelen férgét, azokat hagyva életben, akik méltók rá egyazon levegőt szívni magaslati eszmékkel, tiszta igaz és elsöprő varázsenergiával.
De mégis…ha bosszút állok nem csak magamért teszem és bár alacsonyabb rendűnek, szánalmasnak tartom Markot, az ő nevében, a mugliért is mondanék ítéletet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
30
Értékelés :
4
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

»
» Kedd 18 Szept. - 21:30
Hogy magyarázhatnám meg egy tizenhat éves fiúnak, hogy én nem szerettem volna eldobni magamtól a születése után? Egész életében azt hallgathatta, hogy az anyjának nem kellett, nem volt kíváncsi rá, ráadásul a mugli apjával sem közölte a születése tényét? Úgy éreztem, szélmalomharcot vívok, sohasem fogok tudni felhozni egyetlen enyhítő körülményt sem, ami miatt elhiszi, hogy ő lehetett volna a legnagyobb boldogságom. Persze, senki sem menthetett fel a bűnöm alól, miszerint hagytam őt elvenni: jobban kellett volna harcolnom érte, bízhattam volna magamban, alakulhatott volna máshogy a sorsunk. Késő bánat, nem tehettem mást, abból dolgoztam, amim volt.
- Anyámhoz mentem, amint megtudtam, hogy terhes vagyok. Azt hittem, bízhatok benne, hogy van benne egy kis anyai érzés, de… tévedtem. – Mai napig rosszulesett anyám árulása. Ha ő támogatott és mellettem állt volna, talán minden máshogy alakul. Azt hittem, hogy az én anyám egy szörnyeteg és tőle borzasztóbb senki sem lehet… erre jöttem én és rácáfoltam a saját állításomra. Kettőnk közül bizony én vagyok a pocsékabb szülő. – A nagy felháborodását rögtön megosztotta apámmal, aki egy percig se gondolkozott azon, hogy mi legyen az ítélet… - Mai napig tisztán emlékeztem azokra a másodpercekre. Hatalmas csattanás az arcomon, velőtrázó ordibálás, Mark és a fiam megölésének feldobása, ami után minden elmosódott és csakis a saját visításom és sírásom visszhangzott a fülemben. Milyen szép lett volna együtt élni a férfival, akit szerettem s a közös fiunkkal… persze, a történet eleve hibásan kezdődött, hiszen Mark családos ember volt, amikor megismertem. Bár, ez volt a legkisebb probléma, legalábbis akkoriban egyáltalán nem érdekelt.
- Talán. – Inkább nem mondtam ki, hogy a szüleimet ismerve és némileg érettebben belegondolva ők ketten pontosan tudták, milyen ember Brysen. Azt akarták, hogy bűnhődjek a vérárulásért, azért, mert nem váltottam be a hozzám fűződő reményeket és semmilyen eszköztől nem riadtak vissza. Az unokájuk közvetett kínzásától sem, amivel belém akkorákat rúgtak, ami szavakkal kifejezhetetlen.
- Sok időt elvesztegettem. – Emeltem rá ismét a tekintetemet. Akárhányszor ezt tettem, elszorult a szívem. Szerettem volna magamhoz ölelni, igazán, torokból zokogva a bocsánatát kérni és azt is elviseltem volna, ha belém rúgna. Megérdemelném. Mindent megérdemlek, amit revánsként rám fog mérni. – Szerinted számít valamit a kedvemre valóság? A fiam vagy. Eszem ágában sincs finnyáskodni. – Mindennel együtt fogadnám el, ha hagyná. Lehet, hogy elkéstem. Sőt, biztosan… de Brysen már nem veheti el tőlem. Semmi sem akadályozhatja meg, hogy megismerjük egymást, esetleg mi ketten. Bíztam benne, hogy most először szerencsém lesz és egyszer megenyhül. Ha évtizedek múlva, akkor évtizedek múlva.
- Mit akarsz tenni velük? – A hangomat messziről elkerülte a rosszallás, régóta nem éreztem semmilyen pozitív érzést a szüleimnek csúfolt személyek iránt, így valószínűleg a részvét is messziről elkerül majd, ha történik velük valami. Sylvester rosszindulata egy normális anyában viszolygást keltett volna, én viszont azon kaptam magam, hogy megdobbant a szívem az őt átjáró bosszúvágytól. Mintha a saját kivetülésemet láttam volna benne. Kell ennél nagyobb büszkeség?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Tanársegéd
▽ Hozzászólások :
151
Értékelés :
39
▽ Kor :
17
▽ Avatar :
Ezra Miller

»
» Vas. 7 Okt. - 12:41
Erin & Syli


Kifogások, mintha ő lenne 16 éves. Én sosem tudtam anyucihoz rohanni, ha valamire rábasztam.
Helyesbítek, esélyem sem volt elcseszni a dolgokat, addig nem állhattam föl, ehettem, ihattam, aludhattam, amíg nem csináltam tökéletesen. Megtagadta tőlem a kudarc örömét, a gyermetegséget, fogalmam sincs milyen elnézni egy félrekevert kondérnyi halál-esszenciáját, enyhítést kapni félrekarattyolt igékre. Helyesen LeviOsa, mindig megnyomtam az O-t, ha az S-re tettem volna hangsúlyt verést, ártást kapok, egy ízben például gennyes keléseim lettek, egy hétig negyven fokos lázban tanultam, mert összekevertem a sisakvirágot a farkasölőfűvel.
Reszketeg levegőt veszek, miközben bosszútól forr az agyam, nem fizethetnek meg eléggé… Az évekért, amiket elvesztettem anélkül, hogy egyáltalán tudtam volna mi a normális.
Álmodtam egy szebb valóságot és óriási pofonként ért, a valódi gyerekek igazi szülőktől jóéjtpuszit kapnak.
- Olyan…szép lett volna, ha megteszik. De tévedtél, Te tévedtél, hogy meg akartál menteni.
Közlöm a fallal rárévedve, olyan kísérlet vagyok, aki kiszökött egy elmebeteg laborjából, mutáns. Kiszámíthatatlan kotyvalék és azt hiszem…veszélyes.
- Talán mert nem lettek volna olyan ostobák az ő kezeibe adni, aki kineveli belőlem a sötét nagyúr mását.
Függesztem rá régen halott tekintetem. Azt hiszem sosem égtek vidám szikrák benne, hogy csak vér, bosszú, vagy kegyetlenkedés és a borasztó tudásvágy, éhség keltett benne fényt. Remélem tudja kinek adott, kit imádott az a fasz, mivé akart transzformálni, egy még nála is őrültebb, nagyobb bolond lábai elé vetni emberáldozatnak.
Félresiklott tervek, Erin meddő kísérlete, Brysen csúfos kudarca vagyok.
Rápillantok, lassan és lustán, ahogy kiböki ezt a röhejes kívánságot és renyhe „meg kell elégednem a selejttel” választ ad.
Tehetetlenül meredek magam elé, miután behánytam és szétzokogtam a fejem. Mit tesznek ilyenkor a normális szülők? Minden, amit tudok csak találgatás és nagyot nyelve elnyomok minden erre vonatkozó vágyat. Mark csak kínzott, az érintés…fáj.
Önmagammal harcolok, amióta Brysen meghalt és a legnagyobb ellenségem felől érdeklődik. Nincs jó válasz, csak sírnám, üvölteném, kacagnám kifordulva emberi gátlásaimból, hogy nem vagyok senki.
Talán az az összekapart iróniaolaj-folt, amit védekezésül, mint egy álca szűz testemre vontam, ami azóta döglődik, mint egy tapadós felület, amin rossz már a ragasztó, hogy megerőszakoltak.
A csontokra és halálra, a sosem volt üres, beteg elmémre senki sem kíváncsi. Nem tudom mi vagyok…keserűség vagyok, megőrülök.
Mint valami parazita mégis, mindig kapaszkodom valamibe, fuldokló a kibaszott szalmaszálába.
- Ne foglalkozz vele. De ha meg akarsz ismerni, akkor mutasd meg hol találom őket és gyere velem. Nézd végig. Nem ma. Legközelebb. Szeretnék bemutatkozni
Érzem mellkasom le s fel süllyedni, ahogy agysejtjeim akarnok bizsergés, az adrenalin uralja és élet a halálban.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details


»
»
Vissza az elejére Go down

Grief

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezett játékok-