» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
93
20
10
20
10
11
27
16
2
7
5
5
27
253
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans

FRPG.hu toplista
Friss posztok
pergamentekercseink

Zsebibaba & Füles
Today at 14:03
• • • • • • • • • • • • • •
Gideon Prewett
help me out mr. ghost
Yesterday at 23:36
• • • • • • • • • • • • • •
Robert Blynberch
A dohányzás megrövidíti a cigarettádat.
Yesterday at 23:20
• • • • • • • • • • • • • •
Barty Crouch Jr.
Aktivitás ellenőrzés
Yesterday at 18:09
• • • • • • • • • • • • • •
Shane Zabini
Doris & Shane
Yesterday at 18:07
• • • • • • • • • • • • • •
Shane Zabini
who the hell are you?!
Yesterday at 13:49
• • • • • • • • • • • • • •
Agatha V. Greewy
Nem igaz George?
Yesterday at 11:06
• • • • • • • • • • • • • •
George Shacklebolt
Marlene & Egerton
Yesterday at 10:53
• • • • • • • • • • • • • •
Marlene McKinnon
Vic × Marcell
Yesterday at 10:24
• • • • • • • • • • • • • •
Victoria Brown
The famous after party
Szomb. 21 Júl. - 22:55
• • • • • • • • • • • • • •
Kirley Duke
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
114
▽ Reagok :
105
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller



»
» Csüt. 29 Márc. - 15:06

   
   
   
Üresek voltak az álmaim. Mint egy kagylóhéj, akit megfosztottak a gyöngyétől és később ráébredtem, ahogy az esőcseppek vadul verték az üveget, sosem létezett dolgok után nyavalygok. Elvesztettem egy embert, aki szeretett? Nem. Találtam egy anyát, aki szeretett? Dehogy. Családot képzelek oda, ahol sosem volt semmi? Vagy jeleket a még meztelen karomra és meddig?
   Túl sok hullám csapott össze a fejem felett, minden egyszerre történt. Köszönöm szépen, de igazán el lettem volna delelgetett ambícióimmal Doe-t és Cat-et illetően, Belbyvel és az egész bájital bizniszemmel, annak tökéletes tudatában, fél évig még bátran rabolhatom Slughorn hozzávalóit, hogy kikerülve innen jövőt alapozzak. Most? Mire tudok gondolni most? Minden menekvésem hiábavaló, több fronton tipornak földbe és túl gyakran néznek rám mostanában összehúzott szemmel. Most én vakarom a karom, nem Franklin, kirohanok egy osztályteremből hányni, kétségbeesetten rontok be Averyhez, mert azt hiszem tudja mit tettem. Mert azt hiszem képes vagyok segítséget kérni, egy pillanatra abba ringatom magam, minden tanár felelősségteljes, eltüntetik utánam a hullákat, feltakarítják rászáradt mocskát a padlóról, megengedik, hogy én örököljem a vagyonát úgy, hogy sosem voltam Brysen. Olyan halálfalós név...- mondtam Abelnek röhögve, milyen könnyű volt, szinte meg sem erőltettem magam, egyszerűen csak hoztam a figurát. Azt a megfejthetetlen rohadékot, akinek nem kell senki, mert önmagától, puszta létezéséből kifolyólag legyőzhetetlen. Olyan halálfalós nevet kaptam megint... Olyan gyakran vérzik mostanában a rohadék kezem, mintha elfertőződő tetoválásért állnék sorba. Alszanak körülöttem, de én már nem fekszem vissza, elkezdtem gondolkodni mi lesz, ha mégsem tudok minden Ravaszt kiválóan lerakni az évben? Aztán rájöttem, hogy fáj, hasogat a fejem, ádáz benne minden gondolat.
   


   Lesétálok a klubhelyiségbe, amit annyira gyűlölök, mert túl szociális az ízlésemnek és arra számítok nem találok ott senkit, mint ahogy nem is létezik senki a világban. Csak én egy kibaszott nagy fekete lyuk közepén arról álmodozva egyszer csak megszűnök létezni. Kócos hajam minősíthetetlen, szét sem nézek, de ha akarnék sem látnék az előrelógó lobonctól. Szerencse, vagy reflex, hogy letalálok és valami kanapét keresek, amin megpihenek egy percre.
   Felesleges így kikészülni, végülis egy halálfaló a nyomodban nem halálfaló, csak a gyilkosság, az anyám, az az apró emléktöredék, amire nem véletlenül ittam főzetet. Ahogy saját magamból csináltam áldozatot. Túl sok, azt hiszem hamarosan én fogom felkeresni Doe-t drogért és Cate-t valami töményért, úgy, hogy felfoghatatlan módon mindig tiszta elmével viseltem el minden pofont, ráncigálást, megaláztatást nyáron, tetteinek teljes tudatában. De most az én tetteim apróvá zsugorítottak és kevéssé ahhoz a nagy bájitalmesterhez, akihez segítségért jönnek, Slughorn szeme fényéhez,  az erős, beszólogatós Mardekároshoz, akinek Abel látott, vagy a félelmetes Brysenhez, aki őrült egy kicsit, dehát mind így képzeljük a zseniket, nem igaz George?
It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
53
▽ Reagok :
47
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Zendaya



»
» Pént. 30 Márc. - 17:19

Valószínűleg sokkal több időt töltök Doe idegeire menve a gyengélkedőn, mint amennyi javallott a tanulmányaimat illetőleg, vagy nem aludtam volna el a klubhelyiségben ezen a héten már harmadjára. Egyébként, aki nem tudta volna, annak most elmondom, hogy a hatodéves átváltoztatástan-könyv középen felcsapva egészen decens módon helyettesít egy párnát. Persze… annyira azért nem komfortos, meg úgy egyáltalán, a klubhelyiségben az egyik szétült szófán szenderegni úgy összességében nem komfortos annyira, hogy ne ébredj fel az első motozó hangokra körülötted, nem úgy, mint a hálókban, ahol néha még arra sem ébredek fel, ha valaki álmában felsikít.
Igaz mondjuk az is, hogy mostanában nem alszom jól annyira, mint általában. De mostanában a körülmények sem általánosak, egyáltalán nem, valahányszor kezembe veszem a Prófétát gyomorgörcsöm lesz, és gyomorgörcsöm lesz akkor is, ha esetleg meglátom valahol nyomtatásban a Shacklebolt nevet, még akkor is, ha a cikk címe alapján nem újabb rejtélyes, vagy mostanság már kevésbé rejtélyes halálesetekről szól. Aggódom mindenért és mindenkiért, de azért persze legjobban a családomért aggódom, aztán közvetlenül utánuk jön csekély számú barátom, mint, teszem azt, Meadowes.
Akárhogy is, felébredek a halk neszezésre, főleg, ahogy közeledik hozzám, de még javában az álmot törölgetem a szemeimből ahhoz, hogy lássam is, mi történik. Csak a léptek hangja koccan a padlón, csak a halk levegővétel, nem csak az enyém, de valakié, és a mozgás elmosódott, sötét foltja jut el hozzám abban a különös álom és ébrenlét közötti határmezsgyén, ahol azelőtt időzik az ember, hogy teljesen éberré válna.
Ha előbb mozdulnék, ha előbb felfognám, mi történik, talán megakadályozhatnám azt a kissé kínos történést, ami eztán következik, és ami kétségtelenül megér egy ásításba torkolló kérdést - Megtennéd kérlek, hogy nem ülsz rám? – jut eszembe egyszerre szólni, és mozdulni, amikor testmeleget érzek, egy kevéske súlyt, nem mintha fájna, vagy bármi, de azért nem bánnám, ha tényleg nem ülnének rám, és akkor még fel sem fogom, hogy Sylvester az, csak akkor, amikor kétségtelenül az ő arcába hunyorgok a magas ablakokon beszűrődő sápadt fényben, ahogy félig-meddig ülésbe tornászom magam, és kisöprök néhány hajtincset az arcomból. De… valahogy meg sem lepődöm.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
114
▽ Reagok :
105
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller



»
» Csüt. 5 Ápr. - 11:31

 
 
 
Zavarodott ébrenlétek sok kábult, gyógyszeres álom után, amikor még nem tűnik el rögtön a kettőt elválasztó fátyol. Álmomban ébredek, ébren álmodok, ez sokszor ugyan az. Nyikorgó lépteim nyögése, régi lépcsősor lefelé, néhány érdesebb rész a fakorláton, melyen végigcsúszik a kezem, miközben belekapaszkodom. Egészen biztosan pofára esnék, mint mostanában sokszor és nem csak képletesen, de így mégis van valami, ami annak furcsa illúzióját kelti nem vagyok egyedül. Mert ha ez ember rájön dolgokra, kreációkat gyárt, mint én és a mugli regények, mágiát néha felváltó történetek. Láthatatlan tárgyak formái, nőalakok képzelt hangja, azonosulások igazi szereplőkkel, milyen rég olvastam már... Mintha kilopták volna alólam a szilárd talajt és viszik, most is viszik, amikor egyszer csak majdnem ráülök George Shackeboltra.
 


Ő az a terület, aki megmozdul alattam, a szilárd, ami elcsúszik, ilyenkor rájövök, hogy semmi kapaszkodó nincs, minden csak illúzió volt.
Azt hiszem kiáltok, aprót, meglepődöttet, miközben azért mégis igyekszem nem pofára esni megint, hanem megkapaszkodni valamiben, ami lehet, hogy a feje. Merlin a tanúm nem vagyok ijedős természet, de ez most, hogy haj, puha és göndör egyébként, eléggé meglep. Elengedem, szóval mégiscsak a földön kötök ki, vagy legalábbis félig, ahogy nagyjából kapaszkodom a kanapéba, mert képtelen vagyok teljesen lezuhanni, úgy tűnik.
- Bocs, nem láttalak
Nyögök ki valami teljesen átlagosat rám nem jellemző módon. Inkább csak arcul csap a valóság, semmi sem lesz a pihenésből. Bár érdekel miért alszik itt ilyenkor George, de annyira elnyomja minden más késztetés, hogy meg sem kérdezem. Például tovább állni, mert még emlékszem, hogy alvás előtt is szarul néztem ki, a mostani kócokat nem hogy kifésülni, elképzelni is nehéz.
- Én megyek is valahová…
Próbálok felállni és rohadt határozottnak tűnni, de a kijáratot se tudom rendesen belőni, úgyhogy néhány másodpercig nem csinálok semmit csak megrekedek felállás és leülés köztes állapotában, mint aki nem bírja eldönteni mi történjen vele a következő percben.

 
It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
53
▽ Reagok :
47
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Zendaya



»
» Szomb. 7 Ápr. - 20:21

- Ennyire azért nem vagyok ijesztő – valami ilyesmit mormogok az orrom alatt, de nincs bennem igazi indulat, nincs bennem semmi, csak még egy ásítás, legalábbis addig, amíg aztán nem akar a fejemen megtámaszkodni, ami azért nem épp jó ötlet, húzza a hajam, nyilván, meg amúgy is, a fejem nem kapaszkodásra alkalmas hely, elvégre nem bírhatom el, szóval akaratlanul is megmozdulok, feljebb csúszok, őt pedig kapaszkodó nélkül hagyom. Legalábbis, ami engem illet, mint kapaszkodót, a kanapén még épp fennakad félúton, mielőtt eltaknyolna de olyan igazán teátrálisan, de mindezt egyébként is csak kicsit távolról érzékelem.
Még semmi sem egészen tudatos, amit mondok, vagy teszek, a sötétben egyébként is annyira más minden, mint nappali világosságban, éjszaka minden egy kicsit eltorzul, egy kicsit elmosódik, minden egy kicsit más. Hangosabb minden kimondott szó, mert nagyobb a csend, szinte csak suttogni merünk benne, de suttogva és sötétben sokszor könnyebb kimondani dolgokat, és ahogy Sylvester leül a földre, a karjaival valahol a lábam mellett támaszkodva, ahogy én félig feltolom magam, de elnyúlva maradok a szófán, a fejemet visszaejtve a karomra, eszembe jut, hogy adósa vagyok neki egy beszélgetéssel.
Vicces, mi? Éppen most jut eszembe, ezernyi ennél biztos alkalmasabb alkalom helyett, és bár fogalmam sincs, mi fog következni, nem feltétlenül most fogjuk megejteni azt a beszélgetést, de mégis csak eszembe jut – Semmi baj – mondom aztán sóhajszerűen, igazából sokkal fáradtabb vagyok, és sokkal később van ahhoz, amikor felkészültnek érezném magam valami epés megjegyzésre, vagy tudnék ugrani még egy olyan támadásra is, ami voltaképpen nem is volt szándékos. Máskor biztos tudnék. A legkisebb erőfeszítésbe sem kerülne. De ez most nem az a nap és nem az a napszak.
- Nem zavarsz – próbálom kifejezni valami suta módon azt, hogy nem kell rögtön úgy menekülnie, mintha vasvillával üldöznék, nem fogom leharapnia fejét, meg semmi ilyesmi, de közben már feláll, vagy legalábbis, kísérletet tesz rá, és ahogy felemelem a fejemet, elég furcsának élem meg, ahogy ez nem sikerül neki teljesen. Sápadtnak és nyúzottnak néz ki, ahogy jobban megnézem magamnak, nem olyan átlagos „felkeltem az éjszaka közepén”, vagy „alvajáró vagyok, fogd be” módon, hanem egyszerűen csak zsigerileg szarul. És ezt most nem is sértésként állapítom meg magamnak – Hé, jól vagy…? Szerintem inkább ülj le – mondom és ezúttal tényleg fel is ülök, felhúzom a térdeimet a mellkasomhoz, hogy helyet csináljak neki, és ha nem mozdul, még meg is ragadom a felém eső karját, ahol érem, hogy óvatosan lerántsam a szófára.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
114
▽ Reagok :
105
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller



»
» Hétf. 9 Ápr. - 18:54

 
 
 

Megköszörülöm  torkom, mint a tárgyilagos emberek, akik próbálják rejtegetni defektjeiket. Még a szám is kinyitom, hogy ezt sem hagyjam reakció nélkül, mondani kell valami stílusosan poénosat. Ha már az ember fellépése alapból béna és a külseje, hagyjuk. Semmi sem jut eszembe, ócska lenne minden cáfolat, csak némán tudomásul veszem.
Ráadásul hozzá érek, de ilyen mélyről már ez is milyen jelentéktelen, George feje, haja, megjegyzem, hogy puha. Sokkal jobb, mint a csontos kanapé, mégis úgy kapaszkodom belé, mintha mentőmellény lenne nekem, akit nem tanítottak meg úszni. Egyesek gyakorlás nélkül is csinálják, az ilyeneket szoktam plekniből rühellni. Tévedés, hogy valamit tudnék, amin előtte ne rágtam volna át magam és még van képem felölteni  zseni álarcát.
Sajnos most nem zavarom, éppen ebben a pillanatban elviselné a társaságom, ha elő tudnám húzni azt a szokásosan idegesítőt.
- Nem baj
Azért csak fel kell állni, tovább menni, képtelen lennék egy értelmes beszélgetésre, honnan szedném az ihletet?
- Persze, csak a vizsgák
Húzom el a szám hezitálva, megrekedve a mozdulatban, nem megy se előre se hátra, miközben csalódok magamban, hogy lehetett ennyire általánosat mondani. A klisék szétrúgója, a vizsgadrukk örökös gyalázójaként.
- Vagyis nem…
Ez már mindegy, lezuttyanok mellé, mert megfogja a karom és nemes egyszerűséggel oda ránt. Előszöris hozzám ér, másodszor, mivel ébrenléti óráim számos hányadát töltöm véresre vakarásával, felszisszenek, ehhez szemeim is becsukom, mert a fájdalmat még nem tudom figyelmen kívül hagyni, ehhez nem gyakoroltam eleget. A következőkben már kínosan nyomogatom, mintha segítene.
- Kösz, hogy megakadályoztad…lehet, hogy nem tehetett róla
Mondom, mert kell, nem ülhetek itt kukán és ez legalább olyan általánosság, amiért most már nem köpöm szembe magam.


It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
53
▽ Reagok :
47
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Zendaya



»
» Vas. 15 Ápr. - 13:24

Nem sok értelme van bárminek, amit mond – némi elborzadással gondolok erre, mert kicsit olyan, mintha valami széthullana benne a szemem láttára, mert nem olyan, mint szokott, és foghatjuk ezt az éjszakára, foghatjuk arra, hogy ilyenkor minden más, foghatnám arra is, hogy talán máskor nem figyelek rá oda eléggé, az is lehet, hogy mindig ilyen. De igaz volna ez? Próbálok rájönni, de nincs kézzelfogható válaszom, csak Slyvester kézzel fogható, mert hát fizikai valójában nagyon is itt van, de ahogy felszisszen, úgy engedem el, mintha égetne, noha egyáltalán nem voltam tudatában, hogy esetleg tudnék neki fájdalmat okozni egy ilyen egyszerű, zsigeri mozdulattal, ami nem is igazán szorít, inkább csak húz.
Rossz érzésem támad – túl hirtelen fészkeli magát belém az emléke annak, amit Franklin karján láttunk azon az éjjelen, baljós valósága féregként rág, és nem tudok nem arra gondolni, hogy… lehetnék bátrabb, és rákérdezhetnék. Mit számítana? Talán kellene is, mert bár akkor és ott úgy gondoltam, Slyvester sosem tenné, de valójában nem igazán tudom, hol áll ő ebben az egészben. Nem mindenki olyan, mint én, aki hangos szavakkal és keresetlenül elmondja a véleményét mindenkinek, plecsniként kitűzve a mellkasára nem csak a házszíneit, de saját hűségét is, és nem mindenki olyan, mint Franklin, aki – biztos vagyok benne -, ha valaki rákérdez, talán még be is vallaná, ha pedig előnye származik belőle, vagy az erejét fitogtathatja, talán még önként is felrántaná a talárja ujját pont úgy, ahogy azon az estén tette.
Nem kérdezek hát rá, csak aggodalmasan méregetem, ujjaimat összefűzve tördelem a saját kezem, mint valami idióta, hirtelen idegessé válok, és nem tudom, mit mondjak, mert mindig zárt ajtókon dörömbölni olyan fájdalmas, és én gyakran kapom magam azon, hogy mégis csökönyösen próbálok betörni valahova, ahova senkinek sem áll szándékában beengedni engem…
Egy „nincs mit” ostobán hangzik, még akkor is, ha igaz, én nem csináltam semmit, csak egy apró gesztust tettem, valamit, amire nem is tudom, szüksége van-e egyáltalán, vagy csak én gondolom így önkényesen – Semmi értelme nincs semminek, amit mondasz, ugye tudod? – kérdezem halkan, tétován, most már a térdeimet szorongatom, kicsinek érzem magam, kicsinek és láthatatlannak, és még mindig a saját magát szorító karját nézem, nem a szemét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
114
▽ Reagok :
105
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller



»
» Vas. 22 Ápr. - 17:18





George Shackeboltra mindig úgy néztem, mint a szép, távoli tömegre.  Automatikus besorolást kapott  a menő lányok kategóriájába, akit biztosan figyel a legtöbb lúzer.
Mindig megrekedtem az ilyesmiben, mintha a világ kívülről történt volna. Talán már a besorolási ceremónián így volt, mert mindennek fényében, ha visszatekintek, üvöltő káoszt látok. Én akarok, akartam medipszichiáter lenni, amikor kiemelve a múltam akár egyetlen, apró szegmensét, tele lenne orvoslásra váró devianciákkal? Már akkor éreztem, hogy másképp simogat, nem normálisan vagyok több mindenkinél, nem kellett volna unalmasnak tartanom a társadalmat. Ahelyett, hogy beestem volna egy közegbe, a Hollóhátba, csak röptömben láttam a kastély falait, mindig felülről úgy, hogy tériszonyos vagyok. Például ez hogy lehet ilyen röhejes? Hogy a dolgok kilencvenkilenc százalékát rajtam kívül, magammal kapcsolatban élő ember nem tudja?
Hogy nem gondoltam rá soha előtte, bárcsak George Shackebolt a barátom lenne, vagy talán több, hogy ha hozzám ér ne visítsak Merlin szent szerelmére!
Azt hiszem frusztrálom őt is, ahogy oldalvást pillantok rá, világos mennyire. Franklin és a zavaros dumám, hogy ki vagyok készülve. Bárcsak annyi gondom lenne, Voldemort bekerített, mert eredetileg ezt akartam, belülről elpusztítani, mindig a közeli szövetségesek a legveszélyesebbek. Milyen eredeti terv volt és talán az összes szuicid gondolatom erre ment ki, hogy majd végül én leszek az, aki ha meg nem is öli, mert bármekkora egoista barom vagyok, valójában realista, de meggyengíti, árt valamiféleképpen, aláássa a tekintélyét, tönkretesz valamit, ami fontos neki, odaszarik halálfalók orra alá.
Miért nem mondhatok el Georgenek mindent, vagy bírok közelebb ülni hozzá és megkérni végre, hogy fenébe, hagy legyek őszinte, hagy legyél Te, akit nem lökök el?
- Igen, sajnálom
Elengedem a kezem és csupa rossz érzéseket hagyok. Micsoda mérgező cél volt a negatív benyomás és most hirtelen nem akarom. Felrántom talárom ujját, láthatja  a gyulladt, véres hegeket, amik szépek és elegánsak lennének, ha késsel vágtam volna, akár valamilyen mintára, de én csak megrögzötten kapartam, ha nem volt hozzá körmöm, növesztettem, mániásan téptem, mintha ennyi büntetés járna egy gyilkosság fejében.
- Nincs rajta…nem akarom, hogy rajta legyen, de Franklin, csak azt akartam mondani, lehet, hogy kényszerítették. Hogy esetleg van, amikor nincs választásod, nekem, nekem nem volt és gyűlölöm ezt és talán ezért akartam levágni a karját. Tudom, hogy ez téged nem érint és talán nem is érdekel, csak vannak elrontott életek és Franklin hülyeség volt, szóval kösz, csak az lett volna a lényeg, hogy köszönöm.
Megint nincs értelme, mert én sem látok rációt semmi előttem lévőben, mintha megvakítottak volna. Se következő lépés, se gondolat, csak itt vagyok megfagyva a sok tehetetlen szarral, amit volt képem életnek hívni George előtt.



It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
53
▽ Reagok :
47
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Zendaya



»
» Szomb. 28 Ápr. - 23:02

Legalább tudja. Nem tudom, ez mennyire számíthat jónak, vigasztalónak, akárminek, valaminek, de ha tudja… hát, akkor talán nem épp most őrül meg teljesen. Nem hiszem, hogy abban tudnék segíteni. Nem csak neki, bárkinek. Azt hiszem, ha valaki szakítani akar a józan eszével, minden áron, minden erejével, azon aztán csakis ő segíthet igazán, senki más, még akkor is, ha mások mindent megtesznek érte.
Utólag veszem csak észre, hogy pár pillanatig levegőt sem vettem – amíg felrántja a talárja ujját, egy pár pillanatig, amíg épp csak felfogom a mozdulatot, épp csak rettegek, találgatok, mit fogok látni, majd végül eljut az agyamig is a látvány, még levegőt is elfelejtek venni, és aztán magam sem tudom, hogy csak az oxigén hiánya fojtogat, vagy valami teljesen más. Először megijedek, hogy a Jegyet próbálta talán így eltüntetni, pár jeges rémületbe mártózó pillanatig tényleg megijedek, hogy a lehető legrosszabb forgatókönyvvel kell most szembenéznem, valamivel, amivel igazán illene tudnom megbirkózni, ha már úgy teszek mindig, mintha legyőzhetetlen lennék, és természetesen a legokosabb, de nem tudom, mit csinálnék igazán, ha most az következne, hogy egy háztársamon kell megtalálnom a Sötét Jegyet. De nem kell – és valahol legördül rólam egy sziklányi teher, csak hogy más kövek gördüljenek a helyére, más irányból érkező kövek.
Mert… azért ez így mégsem . Lehetne rosszabb, de azért ez sem . Mégis megkönnyebbülök egy kicsit. Megkönnyebbülök, és hangosan fújom ki a levegőt, míg tétován, majd egyre hevesebben rázom a fejem.
- Minden felnőttnek, mindig van választása. Én nem hiszem, hogy ne lenne – mondom csendes dacba burkolózva, mert persze, a gyerekek mások, vannak olyanok, akik egyszerűen csak sosem kaptak eleget a megfelelő dolgokból ahhoz, hogy fair esélyekkel induljanak, de Franklin nem ilyen, vagy legalábbis, nem ilyennek tűnik. Talán igaza van, hamar ítélkezem, hamar vontam le a magam következtetéseit, de nem tudok másképp tekinteni rá, és nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy mi is lehetnénk Franklin. És ekkor jövök rá, hogy amit mondtam, az nem igaz. Nem arról van szó, hogy nem hiszek benne. Annál ez sokkal rosszabb – Nem hihetek ebben – javítom ki magam valamiféle újszerű keserűséggel – Olyan nem lehet, hogy valakinek ne legyen választása. Egyszerűen csak nem – mert ha van ilyen, nem számít semmi, amit teszünk, egyszer csak találhatjuk magunkat egy végzetes zsákutcában, és én ebben tényleg nem tudok hinni. Mindig van választásunk – csak van, hogy a lehetőségeink közül csak egy van, amit túl tudunk élni, az ember pedig igazán borzalmas, ahogy a túlélés ösztöne olyan erősen hajtja előre, hogy néha más nem számít.
Igazából nem tudom, mit kell megköszönnie nekem. Bármikor máskor biztos megkérdezném, talán kicsit fennkölt is lennék, kicsit gunyoros, de én csak bámulom a karját, és Merlinre, nem értem. Egyszerűen csak nem értem, és ettől összeszorul a gyomrom, és idegesen dörgölöm meg az arcomat, mielőtt hagynám magamnak, hogy inkább felnézzek az arcára – De… de Merlinre, miért csináltad ezt, Sylvester? Nem volt rajtad, nincs rajtad, nem lesz rajtad...! Mármint... hacsak nem akarod - a mondat valami tőlem idegen motyogásba fullad, egyáltalán nem lehetek biztos benne, hogy a Jegynek tényleg van bármi köze ahhoz, amit a saját karjával tett, ahogy nem lehetek biztos semmiben sem, a jelek szerint.
Utálom ezt az érzést.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
114
▽ Reagok :
105
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller



»
» Szer. 9 Május - 19:29





Érzem, hogy sötét van. Nem olyan ez, amikor egyszerűen érzékeled a fénytelenséget, hanem íze van, közege, tapintható. Folyékony vagy gáznemű, lényegtelen, körbeölel és keresztre feszít. Hihetetlen mennyi mindenhez hozzászokik az ember.
George reakciója valahol túl mélyen, ahová most nem érek el, megmosolyogtat. Ő az, aki mindig is biztos volt benne, hogy a gyilkolás rossz és Voldemort egy elvetemült féreg. Talán annak örül, hogy egy háztársa nem hozott szégyent a hollókra, sodorta esetleg közvetlen veszélybe, vagy kell egyszerűen szembenéznie a tényekkel. Röpke pillanatig, persze igazán jelentéktelen, mert túl gyors, megfordul a fejemben, milyen arcot vágna, ha ő is bedugná fejét az emlékeimbe és milyen szörnyű, hogy egyeseknek perverz kéjt okoz dokumentálni a poklot.
Hányszor köszöntem meg múltbéli magamnak, hogy megcsinálta azt a főzetet, összehasonlítva azzal milyen nehéz most, a dolgok teljes tudatában egy olyan egyszerű folyamat, mint a levegővétel. Hogy ne vakarjam a kezem, ne gondoljak arra milyen aléltan tartja száját egy hulla, hogyan színezi bőrét a méreg, érezzek képzelt kezeket a combomon.
Milyen aranyos, ha valaki naiv, mennyire irigylem. Eszembe jut, hogy felnőtt vagyok, mert sosem voltam gyerek, már születéssel bedobtak a mély vízbe. Az ember azt hiszi van választása és valóban, létezik egy kiskapu.
- Bizonyos szerencsés esetekben tényleg, választhatja a halált.
Ezt is el lehet venni az embertől, de én még élhetek vele, mennyit gondolok rá, hogy kéne.
- Pedig van erre egy egyszerű átok, könnyed kis imperio és a felnőtt máris tehetetlen. Fenyegetik, megölik a családját, őt magát, bár ezekben az esetekben még mindig lehet öngyilkos, kivéve, ha varázslattal befolyásolják az elméjét. Franklin valószínűleg halálfaló családban nőtt fel, gyerek volt, amikor egy norma miatt talán meg sem kérdőjelezte, hogy Voldemort eszméit kell követnie.
Egészen íztelen a hangom, inkább tényszerű. Azt hiszem mindig is így volt, mert mindent elvonatkoztattam. Újra elrejtem a karom, George csodálkozna, annyi lehetséges pszichológiai magyarázat van. A sötét jegy odaképzelése csak jelentéktelenség, mellékszál, bár Voldemort, illetve rajta keresztül Renee Coleman nem fog békén hagyni és jó cél volt, azt hiszem a beépülés, a harakiri. Belegondolva valójában csak halogattam az öngyilkosságot, stílusosan akartam távozni. Ez nagyon fontos. A születésemről nem dönthettem, de a halálom befolyásolhatom. Hogy magyarázzak meg Georgenak abból, ami vagyok akár csak egy jelentéktelen szegletet? Melyik része befogadható a lényemnek?
- Furcsa, hogy Voldemort nem imperioval akar átállítani, nem igaz? Az ember azt hinné az egy egyszerű módja. Igazából sok választásom van. Nem állok át, megmondom Colemannak, hogy unom a fogócskát és még mindig lehet az egészből párbaj. Az valamennyire hősies lenne, nem? Eredetileg az volt a tervem, ha felkeres egy halálfaló és konkrétan bekopogtat az ajtómon, akár átállok, mert belülről mindig hatékonyabb szétbomlasztani a Rendszert. Kárt okozni neki valami jól irányzott árulással, mert elkötelezett híve azt hiszem sosem leszek. Persze belehalnék, de igazi hősként.
Tűnődöm, van-e másik opcióm, újra megdörzsölöm a karom.
- A harmadik az ok, amiért a karom dörgölöm és ez nem Voldemort miatt van.
Csendben feladni, elmúlni, mintha sosem léteztem volna. Talán így van, csupán árnyként jöttem a világra, lidérc életet élni. Bábja lenni egy perverznek, senkije soha senkinek, mint egy jóslat. Végzetszerűen lenni a veszte. Kitaláltak erre, de mi keresnivalóm van még itt most, hogy megcsináltam? Talán ez volt a magam hőstette.



It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
53
▽ Reagok :
47
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Zendaya



»
» Vas. 13 Május - 23:20

És még csak nem is a halálra gondoltam, mert vannak dolgok, melyek rosszabbak, mint a halál. Ha pedig olyan döntést hozol, mellyel nem élhet együtt senki, akinek van szíve, van esze, lát, hall, mozog, akkor még meghalni is jobb, mint együtt élni a döntéseinkkel. Talán mégis csak előbb halnék meg, semhogy bizonyos döntéseket meghozzak. De könnyű ezt úgy mondani, hogy sosem múlott az életem semmilyen választáson. Épp csak egy suhanásnyi fintor ráncolódik az orrom tövébe – álmos vagyok, vagy talán rosszabb, fáradt, fáradt a valóságunktól, és ettől a rengeteg szartól, ami egyszerre több irányból ömlik ránk, és én még csak nem is teszek olyan sokat, hogy direkt még oda is álljak az útjába…
Ezt tudom, valahogy még sincs bennem kellő szimpátia azok felé, akik azt mondják „nincs választásom”. Nincs bennem kellő szimpátia Franklin felé, mert nem tudom sajnálni azokat, akik ostobák, és azokat, akik felelőtlenül nem használják a fejüket, nem kérdőjeleznek meg dolgokat, vagy nincs bennük olyan erős erkölcsi iránytű, hogy nem látják maguktól is, ha valami egyszerűen csak rossz, annyira rossz, hogy velejéig romlott, annyira rossz, hogy képes legyen lángba borítani a világot, és felgyújtani az egészet.
Ki akarna hamun és poron uralkodni…?
De mindez rögtön perspektívába kerül, ha olyasvalakit érint, akit ismerünk, és akinek tényleg ismerjük a történetét. Más helyzetben talán megérteném Franklint is, más helyzetben talán azt mondanám, helyesen döntött a maga saját szemszögéből, de nem ismerem Franklint, és egyre inkább az az érzésem, hogy Sylvestert sem. Ezzel valamelyest tisztában voltam eddig is, biztos voltam abban is, ha akarna, ha nagyon akarna, biztos meg tudna lepni, biztos tudna mondani dolgokat, melyektől az égnek állna minden hajszálam, mert egyszerűen látni a tekintetében, hogy valami nincs rendben, és most még a szokásosnál is egyértelműbben látom, hallom, tapasztalom, mintha az ujjbegyeimen keresztül egyetlen érintéstől magamba szívtam volna valamit a sötétkéken gomolygó káoszból, aminek kívülről nézve a feje tűnik.
Ahogy kaotikus a világunk is, mert igaza van, annyi borzalmat hallunk, egyre többet és többet, miért ez lenne a leglehetetlenebb? Nehéz erre gondolni, mert ha igazán felfognám a súlyát, olyan paranoiában élném az életem, amitől nem is lehetne élni, csak megőrülni – Szerintem nem furcsa – mondom aztán csendesen, mintha minden hangosabb lenne a sötétben, mert nem tudom teljesen követni, úgyhogy csak azon a logikai íven tudok haladni, melyet egyáltalán felfedezek – Ha én akarnék hatalomra törni, nem akarnék folyton azzal bajlódni, hogy fenntartsam az Imperius átkot az összes emberemen. Egy vezetőnek hívekre van szüksége, és egy átok még mindig megtörhető, míg az önként felajánlott hűség sokkal nehezebben. És nem számít, hogy ez a hűség őszinte-e – vagy kizsarolt, vagy sarokba szorított, ha azt akarnám, hogy olyanok kövessenek, akik maguktól nem teszik, akkor azt akarnám elérni, hogy mégis akarjanak, de saját akaratukból. Ez azonban nem visz sokkal közelebb ahhoz, hogy akár egyet is megfejtsek a Sylvestert sújtó rejtélyek közül, noha elég nehéz ezt nem úgy érteni, hogy tényleg „át akarják téríteni”, amitől már önmagában ódzkodik minden porcikám, és ami azért igenis megmagyarázná a jelenlegi állapotát – szerintem én sem festenék sokkal jobban, vagy már nem is festenék sehogyan, ahogy nagyon hamar efféle konklúzióra jut ő is, nekem pedig egyre biztosabban meg fog fájdulni a fejem.
- Nem? Hanem? – kérdezem hát hunyorogva, mert megint csak, ez a kapaszkodó, erről beszéltem, még ha ő nem is egészen, de bármi mást kérdezni lehetetlenségnek tűnik, és valószínűleg eleve csak butaságot kérdezhetnék.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
114
▽ Reagok :
105
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller



»
» Vas. 20 Május - 21:49




Különös mennyire szeretnék George fiú változata lenni.
Tisztességes családból származó, jóképű, intelligens fiatalember bizonyos jótékony kimértséggel, szilárd ideológiával és valószínűleg racionális jövőbéli elképzelésekkel.
Az összes lázadásom minden normális ellen talán merő irigység volt, dac, hogy olyasmiben élnek, amiről szó szerint halvány lila gőzöm sincs. Akár az alapvető létszükségeket nézzük, például az általam lényegtelennek és nyálasnak tartott szeretetet, vagy az igényt rá legalább. Hogy ellene fordultam minden gyengéd szónak, automatikusan taszítva, mint egy megbűvölt fólia, mintha féltettem volna a fejemben rejtegetett tudást – most már tudom, sötét titkokat. Képtelen vagyok visszaemlékezni rá gondoltam-e valaha hátsó szándékok nélküli vállveregetésre, elismerésre, egy-két jó szóra. Mert micsoda paradoxon mennyire nem akartam hasonlítani Voldemortra, hogy a tagadás által éppen Brysen kezére játszottam. Talán ezért tudom megérteni milyen belekényszerülni bizonyos szerepekbe, amit mások választanak nekünk, amikor kikosaraznak saját deficitjeid. Lehet, hogy most együtt tudnék érezni Franklinnel, durván felrázni és eszembe sem jutna levágni a karját, csak mert valami megszabottat követett, vagy elrontotta az életét. Bárki elronthatja, túl könnyen fordul ellenünk.
Túl elmés ez a lány és bárhogy érzem magam, elismerő mosoly ficcen felé a sötét, kócos lobonc alól.
- Igazad van.
Valahogy megnyugtató, hogy nem kérdez és nem látom rajta, hogy igazán megrémülne, vagy csak kezdene vele valamit. Jó ez így, tény, amit nem lehet megváltoztatni és cseppet sem segítene, ha sajnálkozna felette. Vállat rántanék, mert nem olyan nagy dolog? Eljátszanék valami legyőzhetetlen Janit, akinek nem számítanak a halálfalók, ádázul, emelt pálcával várja, hogy megküzdjön életre halálra? Több csúf kis mozaikból áll az életem, minthogy egyszerű apatikus fáradtságnál jobban kezelni lehessen, talán ennyire okos, vagy egyszerűen csak érzi. Utánagondolva, rendes hívet akar magának, talán jobban, mint Brysen forró imádatát valaha is, egész egyszerűen azért, mert megöltem. Számtalan téren lettem jobb nála, mint ahogy erőszakkal formázott azzá.
Fáj és alig érzem, olyan jelentéktelen kaparni róla a bőrt, mintha lenne alatta valami igazi.
- Úgy érzem nem vagyok valódi. Mégis én tettem…hibát hibára halmoztam és végül az egész betetőződött, mint amikor pontot teszel az i-re, vagy valami visszafordíthatatlan történik. Mindig azt hittem okosan csinálom, miközben annyira ostoba voltam, sokkal többre tartottam a…nem is tudom mi volt ez, büszkeséget, ellenállást? Ha igazi Hollóhátas vagyok, akkor elsőben, rögtön a ceremónia után odamentem volna az első felnőtthöz, elmondtam volna az összes kínzást, érintést, nem fajult volna el, fertőződik tovább, mint egy rossz seb. Rohadtul elcsesztem mindent…annyira, hogy elvesztette jelentőségét még a Ravasz is. Arra kellene figyelnem, hogy levizsgázzak, ahogy egy zsenihez illik, de senki sem kérdezte hogyan lettem az. Sürgősen ki kellene találnom mihez kezdjek Colemannal, de valami harmadrangú hülyeség lett, mert ennél nem lehet rosszabb semmi, még azt sem tudom eldönteni miért éri meg életben maradni.
Érzem, hogy ezt nem kellene és Georget sokkal kevésbé érdekli, mint képzelem, vagy majd egy másik, csendes estén elcsodálkozik micsoda sorsok vannak, ha kifejteném és elmondanám, de mennyire hosszú lenne, amellett hogy baromi nehéz ecsetelni a hétköznapokat egy őrülttel valami beteg, szürreális világban, álcának használt önhitségekkel, betűkkel, képzelt életekkel, ha se menekvés, se megoldás nem létezik a valóságban. Mielőtt bárki elhiszi, hogy tényleg géniusz vagyok, járja nyugodtan végig azt a kényszerítő ösvényt, hogy valaki zsenivé műti, éjszakába nyúló egyetlen értelmet adó céllal, mert nem volt más, soha semmi más, csak a tudás. Rossz ráébredni, hogy nem ez az élet értelme, vagy hogy pontosan úgy viselkedtél és olyan lettél, mint amilyennek elképzeltek, ami ellen egész életedben tiltakoztál. Inkább csak szomorú vagyok, túl a könnyeken, pedig üvölteni kéne, zokogva bevallani neki is, ahogy Averyhez odamentem, oldja meg, tüntesse el a hullát újra és újra, mindig. Hagy érezzem egyszer milyen gyereknek lenni, nem teljesen egyedül.
Már nem érdemes Brysen miatt zokogni, rettegni, Coleman mikor támad megint, vagy vágyni arra, hogy elmondjam neki akkor is, ha félni fog, eltaszítani, vagy ami szokatlanabb és félelmetesebb, megérinteni, olyasmit mutatni, amit nem ismerek.



It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
53
▽ Reagok :
47
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Zendaya



»
» Hétf. 21 Május - 16:01

Elengedem a térdeimet, és magam alá húzom mindkét lábam, hogy a sarkamra ülhessek, leengedve kettőnk között valami nem is ténylegesen létező falat, amit eddig a magamhoz szorított két térdem képezett. Talán inkább volt kapaszkodó nekem egyébként is, mint fal, ami bármit is megakadályozhatna, vagy bárminek határt szabna.
- Ha nem lennél valódi, egyszerűen átsiklanál rajtam, mint egy kísértet.
Kitartom elé a karom, tenyérrel felfele, és annak teljes tudatában, hogy ezt játszhatnánk másképp is, épp csak az a valami, amit mások empátiának, vagy inkább mások megértésének csúfolnak, most a szokásosnál kicsit szelídebben dolgozik bennem. Mert egyszerűen megfoghatnám, ahelyett, hogy azt ajánlom neki, próbálja meg, mennyire igazi, nem tud átnyúlni rajtam, de úgy belém égett az a pillanat, amikor úgy rántotta el tőlem magát, mintha tényleg égetném, vagy bántanám, hogy nem tudom rávenni magam. Nem tudok belepofátlankodni csak úgy olyasvalaki aurájába, aki most olyan furcsán védtelennek tűnik. És nem azért mert ki lenne nekem szolgáltatva, hiszen én tudom, hogy nem élek vissza a helyzetével, nem élek vissza semmivel, amit most mond, semmivel, amit most tesz, de ő ezt nem tudja. És ami rosszabb, tudatosan talán nem is gondol rá, a saját gondolatait és érzéseit próbálja kitépni magából rétegről rétegre, és az esetek nagy részében nem is tudom követni, mit csinál pontosan, csak arra gondolok, hogy bizonyára borzasztóan érzi magát.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem ráz ki egy kicsit a hideg mindentől, amit mond. Ennyit jelent valakivel egy házba járni, ennyit jelent látszólag tudni valakinek a létezéséről hat éven át, hogy aztán rá kelljen eszmélni, hogy semmit sem tudtál, de még fontosabb, hogy semmit sem értettél, vagy éppenséggel mindent rosszul értettél. Indokolatlanul hibásnak érzem magam, holott tudom, hogy ez nem az én hibám, vagy ha az is, nem csak az én hibám, mert ez az egész nagyon úgy hangzik, mintha soha senki nem vette volna a fáradtságot, hogy ilyesmikről beszélgessen Sylvesterrel. Vagy ugye… ő nem vette a fáradtságot (vagy inkább bátorságot a gyengeséghez?), hogy beszélgessen ilyesmikről bárkivel, és bármilyen szemétség is ez, némi felelősség valóban terheli őt is, ahogy az ember mindig vétkes a saját hibáiban. De hát kinek nincsenek hibái? Ki nem tesz tönkre dolgokat? Én biztos nem menthetném fel magam semmilyen vád alól. Több hülyeséget csináltam már életemben, mint ami normális lenne egy az enyémhez hasonló családban, de azért persze… Sylvester szavai mellett elég aprónak tűnik minden stiklim.
- Azért érdemes élni, mert nem kezdheted újra. Nem fogsz újra élni, nem lesz másik életed, nincsenek ilyen második esélyek. Egy lehetőségünk van, hogy kihozzunk valamit magunkból, egy lehetőségünk arra, hogy várat építsünk, ha kell, a szarból. Mindenki követ el hibákat és nem lehetsz mindig a legokosabb. Főleg nem akkor, ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, csak cseszel rá, hogy esetleg kérj is valakitől – igazából egy kicsit lehet ez úgy hangzik, mintha dühös lennék rá, de nem így van. Dühös vagyok, csak nem rá, a világra vagyok dühös, a rossz emberekre vagyok dühös, a kibaszott Sötét Nagyúrra vagyok dühös, meg mindenkire, aki azt hiszi, jogosan dönthet mások életéről, vagy haláláról.
- Én például szívesen segítenék neked – ha megkérnél. Ha akarnád. De mivel ennek igazán nem az én önérzetemről kéne szólnia, inkább nem teszek hozzá semmit, na de… ki ne tudná, hogy az igazi fortém az orrom beleütése mások dolgába? Mondjuk ezen a ponton talán inkább leengedem a kezem mégis, ha nincs rá szüksége. Mielőtt még… nos, mielőtt még kínosabb lenne minden, mint amennyire egy kicsit annak tűnhet egy ártatlan gesztus.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
114
▽ Reagok :
105
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller



»
» Szer. 23 Május - 18:15




Valóban nagy baromságot mondtam. Metaforikusan értettem, de ki a frász gondolkodik magáról szóképekben. Különös, hogy most saját poklomban forrok, mégis elér hozzám valami George szellemiségéből, lehatol a mélybe és azt hiszem, percekig megvilágítja az utat felfelé. Amíg nem kezdek el agyalni a tényeken, olyan, mintha feloldaná a görcsöket, megfeledkeznék magamról, képes lennék csak rá figyelni. Néhány pillanatra eltüntet mindent, félmosoly körvonalazódik ajkamon ettől az egyszerű, gyógyító gesztustól.
- Ki tudja?
Rejtélyes játékosság vegyül hangomba, ki tudja honnan. Ujjam hegyével óvatosan megbököm, egyetlen másodpercig tart, éppcsak eljut, mennyire puha.
Folytatnám még, kicsit hosszabban, mondjuk tényleg megérinteni a karját és ott tartani öt egész másodpercig, tényleg nem tűnök-e el.
Megpróbálom újra, szinte koncentrálok, mintha képes lennék keresztülsuhanni rajta. Ha tényleg engedi, mutatóujjammal aprót simítok nyitott tenyere felszínén, mielőtt hirtelen és kissé ijedten elkapnám a kezem. Ennyit igazán kibírhat az ember, de önszántamból ritkán vetemedek rá, avagy más volt – és nem csak azért mert emberi lény, közel került, kellemesen és érthetetlen mód újra és újra megtenném, mintha hívogatna a tenyere, vagy mágnest ültettek volna belé. Ezekben az áldott percekben nem létezik más, csak a cselekedet és a kavargó vonzás lelassult, csendes pillanata.
Pár másodpercre rá elmémbe tolul mekkora fogyaték, hogy ez egyáltalán ilyen hatással van rám és mit szólna hozzám George, ha teljesen megfejtené a metaforám. De a valóság és káprázat közötti téren, még ugyanazzal a szédült játékossággal tudok reagálni, mint az érintés körüli momentumban.
- Ugye érezted?
Aztán majd megerősíti és én megkönnyebbülten sóhajthatok fel, nem vagyok szellem. Minden sokkal megoldhatóbb lenne a túlvilágról egyébként, ebben is van valami szomorú.
George csendes meggyőzése miért érdemes élni, megint kicsit olyan, mint egy esti mese. Már álmos vagy, de mielőtt öntudatlanságba zuhansz kell egy pozitív vég, ami megvéd a másik világban. A biztos tudat, hogy a legkisebb is győzedelmeskedhet, gonosz banyák kemencékben végzik, sárkányokra pusztulás vár és az is lehet hős, aki nem tud repülni.
- Tudom és próbáltam kihozni ebből a maximumot. Egészen mostanáig biztos voltam benne, hogy képes vagyok rá, persze segítség nélkül, azt hiszem próbáltam sokkal kisebbnek felfogni, mint amilyen súlyos volt, nem akartam tudomást venni róla, hogy mindent tönkretehet, szégyelltem, mert valójában ennél megalázóbbat nem lehet kitalálni.
Legalábbis elég beteg fantázia kellene hozzá, de tényleg úgy érzem fokozhatatlan, maximum olyan abszurdumokkal lehetne felülírni, minthogy Voldemort az apám, ha nem egy mugli lenne az.
Elsőben nem egészen volt fogalmam a normális szülő-gyerek kapcsolatról, hacsak nem faggattam volna a többieket, korombeli gyerekekkel szót először akkor váltottam. A ti apukátok is benyúlkál a takarótok alá, hogy megvizsgálja a prosztatátokat? Persze éreztem a társadalom bírálná, hogy mondjuk ver, mi másért tűntek volna el a kék-zöld foltok, amint elhagytuk a házat? Másodikban túl voltam az első, nagyobb kínzáson a Hollóhát miatt, nem volt pofám tanárt keresni, hogy beköpjem, bocsánat mennyire tilos főbenjáró átkot használni a gyerekeiden? Aztán az egész még kínosabbá vált semmint szembe tudtam volna vele nézni és amikor már azt hittem felülkerekedtem az egészen…én magam tettem cseresznyét a torta tetejére.
Felé fordulok, szemeimben egészen mély döbbenettel. Érzem, hogy kattognak a másodpercek, lassú, mintha leállt volna az idő. Szemeim nagyok, ajkam kissé csodálkozó, kifejezésem talán megrendült?
- Igen…jó lenne
Nyögöm mielőtt egyáltalán átgondolnám, vagy normális levegőt vennék. Aztán mellkasomra súlyok nehezednek, mint amikor gyerekként egy probléma képlete előtt álltam, a csalafinta kérdéseknél, melyeknek nem volt megoldása. Lefagyok, elfelejtek minden felületet, az összes képlet megbukik. Mint feleletnél az ostobák, nem tudnak tovább lépni, nem ismerik a kompozíciót, rosszul számolnak.
- Nem tudom…hogyan
Mondok ki végítéletet a Trollra és ez annyira kétségbeejtő, hogy akarom, felfogtam, kell, mégsem lehet? Hogyan kezdenék hozzá? Hogy lehet ezt megoldani? Azt hiszem keveset pisloghattam, vagy csak a döbbenet és lehetetlenség váltja ki, de elkerekedett szemeim keserű és tehetetlen könnyekkel telnek. Íme a pillanat, amikor le akarod húzni magad a wc-n, de nem üzemel.



It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
53
▽ Reagok :
47
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Zendaya



»
» Vas. 27 Május - 13:56

- Persze, hogy éreztem.
Mondom halkan, de valami megmásíthatatlan tényszerűséggel, mintha soha nem is tartottam volna lehetségesnek más forgatókönyvet. (Mondjuk nem is, ha Sylvester kísértet lenne, akkor valószínűleg egy fél iskola valódinak gondolta, és mi mind bolondok vagyunk. A közhiedelem megvéd minket.)  Igaz, olyan volt, mintha ő maga sem hinné el, hogy szilárd teste van, és az képes fennakadni egy másik szilárd testen, mint egy kölyök kutya, akiből valahogy hiányzik az egészséges ösztön arra, hogy tényleg felfedezze a dolgokat a saját környezetében, és van ebben valami borzasztó kegyetlen, valami borzasztóan szomorú, valami, amitől egy egész kicsit összetörik a szívem, és valami, ami miatt el kell gondolkodnom azon, vajon mi ez bennem, ami folyton rávesz arra, hogy a szívemre vegyem mások szerencsétlenségét.
Nem arról van szó, hogy Slyvester eddig egy fikarcnyit sem érdekelt volna. Valamennyire, azt hiszem, érdekel minden háztársam, figyelek rájuk akkor is, amikor azt hiszik, hogy nem, számon tartom őket, és figyelek, néha sajnos bele is ugatok, amiért nem sokan hálásak, de ez még valahogy semleges. Aztán történik valami, vagy megtudok valamit, és két pillanat alatt azon kapom magam, hogy már nem figyelek, most már _érdekel_, most már törődök, most már benne vagyok, nyakig. Ugyanúgy, mint Dorcasszal, aki joggal hiheti azt, hogy valamit akarok tőle, nem egészen tisztességesen, mert annyit lógok a nyakán, hogy bizonyára nem lehet más okom rá, minthogy kihasználjam, pedig egyszerűen csak bekúszott valahogy a bőröm alá, egy kicsit a szívembe, és beköltözött oda, hogy aggódjak, és az agyára menjek.
És most itt ülök Slyvesterrel és úgy érzem, pontosan ugyanez történik. Pár mondat, két alig-érintés, és mintha kötelező lenne mindent a vállamra és a szívemre vennem, hogy bár a kezemet visszahúzom magamhoz, valamit végérvényesen ott hagyjak, felé kinyújtva, hátha szüksége lesz rá. Valamikor. És ez zavarba hoz. Nem tudnám pontosan megmondani, miért, de valószínűleg miatta, mert ha továbbra is Dorcashoz hasonlítom, Dorcas nem igazán hozott még zavarba egyszer sem, Sylvester meg úgy néz rám, mintha valami hatalmas dolgot tettem volna érte az imént, pedig tulajdonképpen semmit sem csináltam, és segítséget felajánlani sem egy túl nehéz dolog, hiszen ezek szavak, csak ki kell mondani őket, én pedig mindig is alapvetőnek éltem meg, hogy vannak azok az emberek, akik megérdemlik a segítségemet. Tenni is valamit, az sokkal nehezebb, ha varázsütésre megoldottam volna két szóval az összes problémáját akkor nézhetne rám így, de addig nem, addig egyáltalán nem, ettől csak még jobban aggódok, és egy kicsit olyan, mintha a tükörképévé válnék, kicsit mintha párás lenne a tekintetem, amíg fel nem adom, és vissza nem bújok az okoskodás gondosan felépített észérvei mögé, ölembe ejtett kezeimet tanulmányozva, mintha bizony ott rejtőzne minden válasz a tenyerembe szorítva.
- Először el kell döntened, mit szeretnél. És abba kell hagynod ezt – ezt, mint hogy levakarja az összes létező bőrt a saját karjáról, félszeg mozdulattal, csak állal biccentek felé, mert ez fontos, nem a legfontosabb, de egy fontos indulás, hogy ne magából akarjon kikaparni valamit, ami nincs ott – Ha tudod, mit szeretnél, akkor már ki lehet találni, hogyan érheted el.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
114
▽ Reagok :
105
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller



»
» Szer. 6 Jún. - 11:01




A kétségbeesés sokat ront az ember rációján. Felfogom, hogy hülye kérdés és valahol süllyedek is érte, mégis érzem, lassú olvadásnak indulok. Éledek a fagyott sokkból, egy lány halk szava elég és nem tudom ez azért van-e mert ennyire meg vagyok lőve, vagy érzelmileg vagyok átlagalatti selejt.
Lényegtelen, szeretném, hogy érezezzen, így, óvatosan, akkor is, ha ettől nem az vagyok, akinek eddig képzeltem magam. Indokolatlanul nyálassá tett a nyomor? Azt hiszem…bár nem tudom hol kezdődöm én is hol a máz, amit dacból magamra öntöttem. Talán nem kellene magam annyira elítélnem, mégis ellenállás volt, személyiség harc egy perverz, pedofil ellen. Azzal hatalmasat buktam, hogy végül mégis azzá váltam, akinek kreált és ez a végső hiba lett végül vereség és győzött vele a halott.
Nem tudom hogyan hihetek abban, hogy George segít megoldani. Nem kellene belerántanom és tudom a legjobb megoldás most az lenne, ha elmenekülnék, Angus és az összes többi gyökér hálótársamtól ugyanis el kell, mielőtt túl késő és észreveszik, hogy az éjszakáim rémmesék. Akkor miért van beteg kényszerem éppen őt belerángatni? Aki előtt nem szeretnék égni a nyomorommal, és akinek megértésére mégis őrülten vágyom. Képtelen vagyok dönteni mi erősebb, a heves szégyenérzet, már most és még milyen messze járunk egy vallomástól, vagy mert valóban annyira akarok még egyszer, ilyen aprót, hogy maradjon, jelenlétet, valami választ valakitől, azt hiszem, bár nem kellene a szóra gondolnom, már az kétségbeejt, ha megfogalmazódik a fogalom neve, hogy szeretet. Minden ilyesmi baromság és ezt nem csak tanították, vagy tapasztaltam, én magam döntöttem arról, kizárom az életemből, mert hazugság, valami nem létező. Mégis ezt a hamis dolgot szeretném mindennél jobban? Egy másik hozzám állását? Nem hagytam, hogy bárkinek kedvező véleménye legyen rólam, aki ragaszkodott, elkergettem, korlátolt volna. Már nincsenek akadályok, mert levegőben lógok és eltűnt alólam a talaj.
-Miben lenne lehetőségem dönteni? Hogy nem csatlakozom Voldemorthoz?
Ez az egyetlen előttem álló eldöntendő kérdés, szisszenve rángatom vissza talárom ujját sebes kezemre.
-Magától jön, észre sem veszem… ez, ez büntetés azt hiszem.
Okosabbnak kellene lennem, mint jövendő medipszichiáter, de az ember mindig elfogult saját nyomora kapcsán. Agyban valószínűleg rápörögtem a sötét jegyre, azért ott próbálok enyhíteni ezen a nem is egészen lelkiismeret furdaláson.
-Avery professzor azt mondta nem az én hibám és beszéljek róla, de… képtelenség
Lehelem nyögve, kissé kigúvadt szemmel, kifújva minden levegőt, hogy aztán sípolva szívjam be. Az sem igaz, hogy nem az én hibám, végülis szándékosan és kitervelten elkövetett volt. De még mindig nem látom a következő lépést az egyik, vagy századik problémában. Bár tételesen belekezdhetnék, de egyedül akkor érzem képesnek magam bármire, ha megiszom valamit, ami enyhíti a pszichikai tüneteket. Más megoldást, vagy kiindulópontot nem látok. Sehová sem fordulok, mintha sötét falak préselnének péppé lassan, fokozatosan, nehogy szenvedés nélkül megússzam. Ez jár a gyilkosoknak.
It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
53
▽ Reagok :
47
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Zendaya



»
» Vas. 17 Jún. - 10:58

- Például. Az elég jó kezdet lenne.
Hányszor látom ezt mások szemében, de hányszor! Mindig kiráz tőle a hideg, és arra gondolok, hogy nem értem, lelkem rajta, én próbálom, de egyszerűen nem értem. Ami az én hibám, vagy ha nem is teljes egészében az én hibám, a családom hibája, annak a hibája, hogy milyennek neveltek, nálunk nem szokás behódolni vakon, nálunk nem szokás magunkat teljes egészében feláldozni semmilyen ügyért – csak a sajátunkért. Nem hajtunk fejet, nem fogadunk el eszméket, nem segítünk – talán csak akkor, ha kérik. Ezért nem Halálfaló egy családtagom sem, de ugyanezért nem állt be senki még Dumbledore mögé sem, noha úgy sejtem, a bátyám… nos, talán Kingsley meg akarná törni ezt a tanult sémát, túl közel van ő a tűzhöz, mindkét tűzhöz az aurorok között, és most hogy eszembe jut a báyám, görcsbe rándul a gyomrom, és szokás szerint ideges meg dühös leszek, amiért nekem itt kell ülnöm, még mindig itt kell rohadnom ebben az istenverte iskolában, ahelyett hogy én is közel mehetnék a tűzhöz, ahelyett hogy igenis kelljen választanom.
Ez marad nekem – megpróbálni megmutatni a választási lehetőségeit azoknak, akiknek nem csak lehetőség a választás, hanem talán élet-halál kérdése. És ez nem sok. Valójában tehetetlen vagyok, nincsen más fegyverem, mint szavakból szőtt észérvek, és a szívem, és mire elég ez? Hogy egy szép napon valaki jöjjön, és darabokra tiporja mindet.
- Ha az, akkor csakis magadat bünteted – világítok rá ezúttal valami szenvtelen éleslátással, és talán kicsit kegyetlenül folytatom, noha nem afféle kegyetlenséggel, amivel bántani akarnék, sokkal inkább segíteni – Így pedig nem lehet élni, ennyi erővel akár halott is lehetnél. Hagyd abba. Köttesd be, olvass rá valamit, nem tudom, kezdj inkább valami kevésbé kártékony hobbiba vagy pótcselekvésbe – mármint, tudom, ez most úgy hangzik, mintha ez a kérdés nagyon egyszerű lenne, és nem lennék hajlandó elfogadni, hogy egyáltalán nem így van. Nem így gondolom egyébként. De segítene, ha hatalmas feneket kerítenék jelenleg bárminek? Szerintem nem – Vagy én foglak folyamatosan lerángatni saját magadról. Az aztán jó móka lenne – mondom nem minden ironiától mentesen, sőt, valamiért úgy teszek, és úgy állítom be a dolgot, hogy „ezt aztán te sem akarhatod”, de persze, én már tudom, hogy egyébként simán képes lennék rá, mert ezzel ellentétben arra kicsit sem vagyok képes, hogy szemet hunyjak valós problémák felett.
- Csak arra akartam kilyukadni, hogyha tudod, hol szeretnél állni… akkor máris lesznek emberek, akik segíthetnek neked – és miért lenne szégyen segítséget kérni? Mi mind hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy kölykök vagyunk. Én is. Olyan komolyan veszem magam, mintha nem lenne még mindig egy kis tojáshéj a seggemen, pedig van, és hiába akarom rettentően, én sem tudom minden gondomat egyedül megoldani. Miért várná el ezt bárki Slyvestertől? Tőle is egyedül ő maga várja el. De ez így nincs rendben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
114
▽ Reagok :
105
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller



»
» Vas. 24 Jún. - 11:18




Milyen könnyű volt a Merengő előtt még ez is. Nevezzünk jelen korunk legégetőbb kérdésének, aktuálpolitikának. Ami régen egyszerű döntésnek tűnt, állást foglalni itt vagy ott, háttérbe húzódni és somolyogva nézni az értelmetlen, melldöngetős harcokat, hogy érdekek feszülnek egymásnak és végül a legrátartibb kiskakas kapirgál a szemétdombon. Elodáztam, mert lezárt doboz volt, nem akkor kellett felnyitni. Sőt, a belém nevelt, vagy a saját magam védelmére kialakított lenézéssel talán még szórakoztatott is micsoda macerát csinálnak egyszerű kérdésekből. Azt hiszem minden emberi aggodalom ilyen kelletlen, ismeretlen fogalom volt, csak hogy ne kényszerüljek a sajátommal szembenézni. Léteztek különböző forgatókönyvek és leginkább az vonzott nevelőm halála után, elköltözöm majd és díszpáholyból nézem végig az ostobák vergődését egy értelmetlen csatában. Ha nagyon lázadtam épp, el akartam vegyülni, hogy valamiképp hátbadöfjem a végén, de főleg csak azelőtt, hogy még a foglya voltam, mert a kiszolgáltatottság gyakran vezet harakirihez.
- Mindig is gyűlöltem, mert ostoba meggyőződései vannak. Csak azért merem kimondani a nevét, mert ő, aki ráadásul viselte azt a röhejes jegyet Nagyurazta és ez nevetséges volt és szánalmas.
Összegyűröm talárom kezemen, azt hiszem a fájó bőrt is, mintha még akarnék érezni valamit. Így George biztosan azt hiszi könnyű döntés, mert ő csak az egyik oldalt látta és olyan evidens volt neki, ahogy én akartam mindebből az őrületből kimaradni.
Lassan biccentek, miközben nézem és érzem, hogy valamelyik sebet elkapartam, mert hűvös csermelyben fut alá vérem. Hamarosan cseppekben fog koppanni mellettem a pamlagon, a padlón és összekoszolja. Büdös, bűnös nyomokat hagyok.
- Nagyon szeretném, de azt hiszem gyáva vagyok hozzá. Pedig igazából halottnak kellene lennem. Kérlek ne vedd ezt panaszkodásnak és tisztában vagyok vele mennyire szánalmas hangzik, főleg előtted ezt nem akartam…
Sóhajt nyomok el, ahogy ajkamra harapok. Még mielőtt olyan tévképzeteket gerjesztenék, a család nyomása ellenében hős vagyok Dumbledore mellet állni, segítséget kérni a rendtől, rettenthetetlenül nézni szembe majd Renee Colemannal legközelebb, mintha nem látott és hallott volna mindent. Elég erős magamtól, bájitalok nélkül felállni, gyógyítást lögybölni elfertőződő sebeimre, kihúzni magam és folytatni, mintha meg sem történt volna, keménynek, érdektelennek maradni legalább a felszínen, hogy belül csendben elrohadjak.
Nem tudom tényleg megtenné-e, nem hiszem, hogy annyit számítanék neki, hogy lerángasson önmagamról, mert akkor miértekre kezdenék logikus magyarázatokat keresni és most nem bírok gondolkodni, nem úgy kattannak odabent a fogaskerekek, mint régen.
- Jó lenne, de…alig maradt időnk, nekem ez az utolsó évem és
Hát hová lett a fanyar, ironikus humor, amit annyira kedveltem magamban? Hogy nem viccelek, szeretném, rángasson le, maradjon itt a pamlagon, akkor is, ha lecsöpög rá minden vérem. Lehet, hogy már haldokló vagyok belül és az utolsó, kétségbeesett pillanatomban nem akarok egyedül maradni? Lehunyom a szemem, ahogy zavaros jövő gyomorforgató bűzét érzem. Olyan fájdalmas emlékeket idéz, mint amikor berontottam Avery professzor irodájába, akinek nem voltak szavai erre az egészre, mert ez az, ahol megáll minden tudomány és az emberek visszahúzzák segítő jobbjaikat.
- George…nem érted. Nem csak arról van szó, hogy egy halálfaló nevelt fel, vagy hogy az első utam a támadás után nem az egyik tanár irodájába vezetett, aki Dumbledore mellett harcol, vagy hogy ő ne segített volna, hogy ne neki szóltam volna először és biztosan nekik is érdekük, hogy ne kapjanak el még egy Roxfortos diákot, de mi van ha én eleve hozzájuk tartozok, mert olyan dolgokat tettem, vagy sorozatosan történtek velem olyan dolgok, amik miatt hiába lázadtam, mégis olyan emberré váltam, akinek jegy van a karján?
Kérdezem remegő hangon és vakarom meg megint, erősen, azt hiszem már fáj, tényleg nagyon fáj és szeretném, ha George hirtelen varázsától eltűnne minden.
- Ott van, én érzem, hogy ott van
Folytatom akadozva, felrántom megint talárom ujját, hogy megnézzem, bár kicsit homályosan látom, mert a kibaszott könnyek, amik egyszer csak random rámtörtnek néha, megint nem hagynak élesen látni. A csúnya, elkapart sebek koponyákból gúnyosan nyelvet öltő kígyókká állnak össze. Halálfaló vagyok, mióta leraktak oda, vagy csak azért mert megöltem Brysent, nem tudom mióta, de ott van, a véres, összekarmolt réteg alatt kicsúfol, mindig is röhögött rajtam.

It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
53
▽ Reagok :
47
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Zendaya



»
» Vas. 24 Jún. - 19:32

Kicsit olyan, mintha hirtelen viszketni kezdene az én alkarom is - hülyeség, még csak nem is igazi fantom fájdalom, hiszen eddig sem volt semmi bajom, és most sincs semmi bajom, igazából csak arról van szó, hogy nem tudom, nem bírom nézni ezt sokáig. Mégsem tudok elfordulni, mégsem tudok elfutni, mint katasztrófa esetén, ahogy a föld ereje megbabonázza az embereket, és ott maradnak, földbe gyökerezett lábbal, míg el nem temeti őket is a földrengés, vagy nem csapja őket arcon egy tíz emelet magas hullám. A Hollóhát klubhelyisége hirtelen katasztrófa sújtotta területté változik, én pedig ott trónolok a közepén, mintha nem érezném a veszélyt, talán inkább élvezném, és mintha muszáj lenne, holott nem kötelez rá igazából senki.
- Akkor mégis mi a kérdés? Miért nem egyértelmű ez? - a hangom nem csak ideges, de tőlem olyan nagyon idegenül szinte esdeklő, mert nem, tényleg nem értem, egyszerűen csak nem értem, hiszen kimondja, hogy gyűlöli, és ennek jónak kellene lennie, felszabadítónak, rá kellene jönnie, hogy komolyan gondolja, és akkor máris csak egyetlen út lenne előtte, ráadásul egy olyan, ami előre visz, nem pedig hátra, hát akkor miért nem tud rálépni? Miért? Egy kis részem szeretné pofon csapni, szeretné jó alaposan megrángatni, hátha attól rájönne ő is, és rájönne arra is, hogy talán tényleg nem érthetem meg teljesen, mert az én életem olyan nagyon más, de attól még igazam van. Nagyon is igazam van. Igazam van, és segíthetek, és annyira kibaszottul elegem van belőle, hogy mások ezt nem veszik észre...! - Nem muszáj felcsapnod közéjük, én nem erre gondoltam... de annyi mindenkinek segítenek, kimenekítenek innen embereket, és elfedik a nyomaikat, és akkor azt csinálhatnál, amit csak szeretnél, miért kell mindig végletekben gondolkodni? - kicsit olyan, mintha valójában nem is vele beszélgetnék, és erre csak most jövök rá. Álomból riadva talán csak sodródik egyik érzelmi hullámból a másikba, én pedig legjobb esetben is csak asszisztálok hozzá, ahelyett, hogy ténylegesen ki tudnám robbantani a gondolatai közül. De a mai napig nem jöttem rá, lehetséges-e egyáltalán kirántani bárki a saját fejéből anélkül, hogy ne tegyünk bennük visszafordíthatatlan károkat...
- Nem, te nem érted! - ezúttal tényleg felcsattanok, még számomra is váratlanul, noha nem meglepően. Azt hiszem, büszkének kellene lennem magamra, sokkal tovább sikerült csomót kötnöm saját magamra, mint az várható volt, türelemmé sodortam a dühömet, a haragomat, a csalódottságomat, ami persze nem Sylvesternek szól, ennek a kurva világnak szól, csomót kötöttem rá, mert attól féltem, félreérti, és azt hiszi, rá vagyok dühös - büszkének kellene lennem, hogy eddig nem mondtam semmi rosszat, de most mégis olyan, mintha elbuknék itt és most, ebben a szent percben, mert a csomó kiszalad az ujjaim közül és kibomlik, mielőtt utána kaphatnék - A kurva életbe is tizenhét éves vagy! Tiéd még a világ összes ideje, és azt teheted vele, amit csak tenni akarsz, mert senkinek sincs előre megírva az élete csak azoknak, akik hagyják. Oda tartozol, ahova tartozni akarsz. Ha nem akarsz tartozni sehova, akkor magadhoz tartozol, de nem leszel ez, vagy az, attól, hogyan nőttél fel - mondom én, akinek minden öntudata, minden ereje a nevéből származik, de azért nem mindenki él így, nem? Nem határozhat meg mindenkit rögtön a születése pillanata. Én ezt nem fogadom el...!
- Hagyd abba - szinte erőszakosnak érződik, ahogy direkt megpróbálom újra halkra venni a hangomat, és minden észérv ellenére - hogy láttam, mennyire nem esett jól neki, amikor lerántottam a kanapéra, hogy milyen félszegen, alig nyúlt hozzám, hogy most már úgy gondolom, soha, soha, soha nem merne tényleg megkérni, hogy állítsam meg ebben - elkapom a kezét, azt, amelyiket szétmarni készül épp, felpattanok, mert így életünkben először olyan, mintha magasabb lennék nála, és felhúzom a magasba a karját is, szemmagasságba neki, és szemben állok vele én is - Nincs rajta! Hát nem látod?? - és bár én is alig látom, de érzem, ahogy meleg nedvesség csurog az ujjaimra, gyengén, alig, de ott van, és ha valaminek, hát ennek igazán el kéne tántorítania, és valami meg is rendül, egy kicsikét talán össze is törik bennem, és csak most veszem észre, mennyire félek, mennyire iszonyatosan marja a torkom a félelem, nem tőle, csak úgy egyáltalán, ettől az egésztől, ahogy a kelléténél talán erősebben szorítom a karját, és úgy tartom fel, mintha legalábbis győzelmet arattunk volna valami felett.
Pedig nem nyertünk semmit. Egyikünk sem. Én pedig mégsem tántorodok el.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
114
▽ Reagok :
105
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller



»
» Csüt. 28 Jún. - 19:15




George kérdései délibábok. Tudom, hogy azért olyan egyszerűek és kecsegtetnek könnyű döntéssel, mert nem vontam be a történetbe. Felfogom, mint bájitalkomponenseim mennyiségi rátáját, rúnaegységeket, ahogy tudom kék az ég, vagy zöld a fű, Voldemort egy megalomán fasz, mégis. Másodpercekre elhiszem, hogy csak túlbonyolítom, valójában egyszerű döntés kérdése, Renee Coleman például magától lekopik majd és elpihenek a Rend jót tevő főnixszárnyai alatt. Nagyon okosan nézek rá, mondanám, de így is hibát hibára halmoztam, mert kinyitottam a szám. Avery professzor csak sajnált, de nem ő tüntette el a hullát, ahogy hittem, így felkeresni felesleges ballépés volt. Valentine volt a legnagyobb bukó és totál értelmetlenség, míg George…. Nem nyöghetem ki, hogy attól tartok, a Rend megtagadná a védelmet egy gyilkostól és a halálfaló nem igazán kínált több opciót.
Talán azért, mert most vékony vagyok és átlátszó, mint egy tört fény, aki rájött, sosem világított. Talán azért esne rosszul, hogy megvetéssel néz rám, undorodva elhúzódik, miközben…érthetetlen módon szeretném, ha folytatná. Csak lassan, épphogy csak megbökne megint, nem tudom miért van, biztosan közel egy újabb kétségbeesés hullám, hogy szeretném, nagyon szeretném…
- Nem…mondtam el mindent.
És ez nem válasz.
- Valóban, abban nagyon jók, hogy elfedjék a nyomokat és utánam egyszer már elfedtek valamit. Úgy képzelem, ha szívességet kérek be kell állnom, de nem vagyok igazán…harcos típus. Én csak tovább akartam tanulni, venni egy házat az örökségemből…ennyi
Motyogom, de úgy nézek utána, mintha ellilanó ábránd lenne, valami, amiről már lemaradtam. Vonat, amit lekéstem, becsaptam magam. Hogyan lehetne normális életem, ha nem tudom milyen az?
Amikor felcsattan összerezzenek, váratlanul ér. Magyarázatért pillantok rá, meséljen ha nem értem. Georgenak is biztosan vannak tervei, de mellette mindig lesz valaki, egy  normális apa, anya, testvér, barát.
Ha már 17-nek lettem nézve kicsit kihúzom magam, nincs lelkierőm lebukni, még hónapok, de eszembe jut, hogy ez gond is lehet háború idején.
- Fenébe, ebből lehet hogy baj lesz, kiskorú vagyok és végzős, mert évfolyamot léptem, ami most nem fontos, sokkal inkább, hogy el kell hagynom az iskolát úgy, hogy törvényileg nem varázsolhatok. A kitétel szerint életveszély esetén megengedett, amit nem rég ki is használtam, de azért érdekes lesz így. Én is ezt hittem George, erre készültem, de néhány körülmény, amire most nem rég derült fény, ami miatt ki vagyok akadva, mindent ellehetetlenít. Járhatatlanná teszi a jövő összes útját, egészen más perspektívába helyezi a múltat, nem tudok egyszerű választ adni a logikus kérdéseidre, itt a gond, a fejemben, igazából az egész életemben, de voltam olyan okos sosem szembenézni vele és néhány agyi chemikáliát megváltoztató összetevőnek köszönhetően elfelejteni, de mi van, ha nem vagyok más csak egy báb, valami kihasznált, eldobott rongydarab megszerkesztett személyiséggel, ha gyűlölöm, mert nem belőlem fakadt, csak kondicionált csálé mása, történetesen Voldemortnak, aki sosem szerette viszont a nevelőapámat.
Hadarom két levegővétel között ezt a beteg katyvaszt, megfeledkezve róla, hogy beszélek és gondolataim hangok formájába öntve kiböfögöm a számon. Sosem voltam Voldemort mása, de Brysen azt hitte és minden meggyőződését belém kínozta, hol egyik, hol másik főbenjáró átkot használta, vagy csak a saját farkát.
És akkor megteszi, mintha egy furcsa dzsinn előmászna a füle mögül és hirtelen rákényszerítené, elakad a lélegzetem, ahogy engedem neki és fölébem kerekedik, mert nem látja, csak a véres cafatokat, de én tudom mi van alatta.
- Én látom….
Mert tudom, hogy halált rejt, mindig oda készült és az egész sorsom úgy lett kitalálva, hogy ott legyen. George talán sokkal erősebb, ő tántoríthatatlanul hiszi, csak a vért préseli ki belőle és milyen lenyűgöző, hogy így folyik, vörösen, mint akárki másé.
- Sajnálom…én tehetek róla. Csináltam valamit…
Nyögöm fojtott hangon és meggyőződésem, hogy ezért nem állhatok az igazhitűek oldalán, bújhatok a főnix szárnyai alá, lehetek igazi 16 éves, tarthatom így magasba a karom egyedül is, mint aki győzelemre vitte igazát. Mert én tudom, hogy az emberek idealizálják a barátság fogalmát, kitalálták vonzódás címén a szerelmet, örök rabokként papolnak a szabadságról és nem létező igazságokban hisznek.


It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
53
▽ Reagok :
47
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Zendaya



»
» Vas. 8 Júl. - 19:08

- Merlinre, de hát nem vagy! Te - elharapom a mondatot, mert nem tudom hirtelen, hogyan fejezzem be, hogyan fejezhetném ki kellő meggyőzőerővel, amit ki kell mondani. Ha Sylvester nem lenne valaki, ha az lenne a valóság, amit ő gondol, hogy a valóság, akkor hazugság lenne az is, amit én valóságnak hiszek, amit, akit én látok magam előtt, akkor tulajdonképpen ez a beszélgetés tényleg nem lenne több, mint két mélyálom között éber álmodás, délibáb. De nem az. Én tudom, hogy ébren vagyok és tudom, hogy ez a valóság, mert az álmok sosem ilyen tiszták, és még ha fájnak is, nem fájnak ennyire - Lélegző, élő ember vagy. Hogy milyen, vagy milyen nem... az egy egészen más kérdés, de mindegy, mi történt a múltban, a jövőd felett csakis te rendelkezhetsz - szinte van bennem valami elkeseredett, mert kevésnek érzem magam, kevésnek ahhoz, hogy bármit is megértessek, vagy elhitessek vele, kezdem szélmalomharcnak érezni ezt az egészet, ami egyértelműen dühít, jobban, mint mostanában bármi, pedig elég fontos dolog számomra mindig dühösnek lenni valami miatt.
De ez valami egészen új szintre emeli általános frusztrációimat.
Így sem tudok mást, többet mondani, a szavainak fele csak átsüvít rajtam, mint a huzat, mert ha nem is tudom megérteni, miért gondolja így, azt már értem, mit gondol, látom a mocsarat, amiben csak áll, veszteg áll, és azt hiszi, vesztes csatában van, ahol minek is harcolni?, pedig csak akkor fog veszíteni, ha meg sem próbál nyerni, de talán ezt nem itt és nem most fogja megtanulni. És talán nem is én vagyok a legjobb ember, aki ezt megtaníthatná neki. Mert én csak erre vagyok elég, hangot adni a dolgoknak, amiknek más lusta, vagy túl ostoba, de ha a szavak nem kapnak termőtalajt, akkor akár beszélhetnék egy falnak is, az sem lenne sokkal feleslegesebb dolog.
- Akkor szükséged lenne egy jó szemüvegre - mondom sóhajtva, harmatgyenge próbálkozás ez valami viccre, mindketten ugyanazt a kart, ugyanazt a szétkarmolt bőrfelületet nézzük, mégis teljesen mást látunk, és nincsen semmi, aminek a hatalmával helyet cserélhetnénk, hogy Slyvester is pontosan azt lássa, mint én.
Amikor pedig azt hiszem, nem lehet már hidegebb, valami gyenge fuvallat mégis utat talál a pólom alá, megborzongat, és értetlenül nézek rá, még mindig, már megint, szinte valami indokolatlan gombóc, sírás kezd el kaparni a torkomban, mert nem tudom, én már komolyan nem tudom, hogyan lehetne ez az egész még rosszabb, de ahogy Sylvester kiejti a szavakat, szinte biztos vagyok benne, hogy ez már csakis rosszabb lehet. Ez nem az a történet, eddig legalábbis, ami jó véget akarna érni, nekem pedig fogalmam sincs, hogyan is keveredtem bele ebbe ilyen mélyen, ilyen hirtelen...
- Mit csináltál...? - kérdezem halkan, mintha máris elpárolgott volna belőlem a korábbi dühöm, most tényleg kicsit ijedt vagyok, és már csak azért fogom a kezét, mert nem tudom, mi mást tehetnék, vagy mi másba kapaszkodhatnék.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
114
▽ Reagok :
105
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Ezra Miller



»
» Pént. 13 Júl. - 18:44




Igen, ez ilyen egyszerű. Létezem, nem számít milyennek és majd rendelkezem a jövőmmel, mint magabiztos ellenálló. Ha Voldemort hallaná mit gondolok róla, feltételezhetően úgyis megölne, de én túl jó vagyok sok olyasmiben, amihez még gyermeknek kellene lennem.
Mesék helyett átkokat, bájital összetevőket, mágiavariánsokat hallgattam éjjel, a segítség számomra nehézkes és érthetetlen opció. Georgera szomorúan nézek, mintha képes lennék egyetlen pillantással mindent megmagyarázni, de nem tudok értelmes szavakat nyögni válaszul.
A gondolatok egy-egy tumor elmém vékony hártyáján, van amelyik a gyomrom kavarja fel, vagy hidegrázásom lesz tőle, lebénulok.
Tudom, hogy ez akármelyik egyszerű, random embernek sok lett volna, egy amolyan Abel-féle gyenge lelkű túl sem éli és hogy micsoda bizonyítéka állhatatosságomnak, hogy még itt vagyok, belerohadva egy fotelba George Shackebolt társaságában, aki túl jó nő, mégis hozzám ért szánalomból és én, aki tudjuk miért nem viselek el semmiféle fizikai kontaktust azért borzongok, próbálja meg még egyszer.
A rettegés, undor, vágy karcolgatja depresszióm mocsár peremét. Tényleg beteg vagyok, még működöm annyira, hogy diagnosztizáljam magam. Tisztában vagyok vele, ez nem állapot, de talán sosem működtem átlagos szinten, robogtam úgy, mint a többi vonat, ahogy kellett volna.
Most jeleket látok a szétkapart, véres karomon, csak azért mert az a perverz geci világ életében odaképzelte. Csak mert mindenki elárult, még abban a pillanatban, hogy világra jöttem. Nem tudom elképzelni hogyan láthatnék bármi pozitívat.
De az egyetlen, talán az utolsó jó lesz az életemben, hogy fogja a kezem. Bár zsibbad tőle és a sajátom hideg. Nem szeretném, hogy elengedné, de el fogja, ha nem most, miután kiderül valahogy, talán Avery elkotyogja Hóborcnak és mint rivalló visszhangzik majd a Nagyteremben egy elátkozott napon. Vagy csak a tudat, hogy ha valóban ismerne, elvből elengedné, hogy valószínűleg csak azért fogja, amiért a haldoklókét szorongatják. Még egyszer, utoljára.
- Megöltem valakit.
Pillantok rá szememben megfagyott könnyekkel. Igaz, hogy csak Brysen volt és ez enyhítő körülmény, de lássuk be, tény. Zúg a fejem, biztosan ő hagy itt előbb, minthogy képes lennék felállni. Csupaszan leng ez a mondat valahol a semmiben. „Megöltem valakit” Amíg nincs arca, oka, mint egy dementor csókja, csak a lelket szippantja majd ki belőle. De mit lehetne hozzáfűzni? Végülis megérdemelte, mert molesztált, amióta megtanultam járni, hogy miatta ismerem majdnem az összes főben járó átkot, igen, zsenivé avanzsált, de behugyoztatott, vagy éheztetett, ha elrontottam akár egyetlen pálca pöccintést és végül, ó igen…mi sem szánalmasabb… Így is keringett a pletyka, biztosan meleg vagyok, hát nem olyan nagy szám, ha megerőszakolnak, de mégis… Sosem éreztem semmit senki iránt, vagy talán mindig is tetszettél George, kb mint egy szentkép. Mert hozzád biztosan senki sem érne úgy…mert most majd elengeded a kezem, vagy megkérdezed miért, de kevés lesz, hogy önvédelemből. El akarom mondani a jó okot, csak akkor végezheti valaki ilyen állapotban, ha 16 évig kínozzák, más mentsége nincs. De te talán messze jársz már és nem akarod hallani.


It feels like.. everything just disappears
No past, no future
I'm broken,
I'm alone,
as days go by

my heart grows cold





credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
53
▽ Reagok :
47
▽ Kor :
16
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Zendaya



»
» Yesterday at 11:06

Fordul egyet az egész kibaszott klubhelyiség. Száznyolcvan fokot az óramutató járásával megegyező irányban, rándulva megáll, tovább ránt egyet megint, aztán visszafele rohan, hogy ugyanoda érkezzünk meg, ahonnan elindultunk.
És ez még mindig kevés, még mindig finom leírása annak, hogyan lehet beleszédülni, hányingerig beleszédülni két szóba, két olyan szóba, aminek mi adunk borzasztó jelentést, pedig valójában nagyon sok mindent jelenthet a szabványformán túl. Még mindig kevés annak leírására, hogyan markol rá valami testetlen hatalom a szívemre, csak hogy erősen rászorítson és mindent elkövessen annak érdekében, hogy összetörje. Hátha most sikerül. Hátha most sikerül valakinek feltörnie, és kivenni belőle valami fontosat, valamit, ami a létezésem magja, ami én vagyok, és ami nélkül már sosem lehetnék ugyanolyan. Nem akarom. Nem akarom, nem akarom, nem akarom odaadni, nem fogom odaadni, mert szükségem van rá, szükségem van önmagamra, szükségem van mindenre, amiben valaha hittem, és nem csak azért, hogy ezt a beszélgetést, ezt az estét túléljem, hanem azért, hogy túléljek mindent, amit most a jövőnk tartogatni látszik.
De közben tudom, hogy nekem legalább van valamim. Valamim, amibe tényleg kapaszkodhatok, valamim, amire támaszkodhatok, miközben Sylvester most olyan üresnek és egyedülinek tűnik előttem, mint talán még soha. A gombóc a torkomban viszont egyre nagyobb, és már nem tudom győzelmet játszva, a magasba nyúlva tartani a kezünket, kénytelen vagyok leengedni, bár nem engedem el, mintha ezzel kötelezhetném arra, hogy maradjon, mintha ezzel kötelezhetném arra, hogy folytassa, mintha egyedül ez tartaná itt a közös valóságunkban, amitől bízhatok benne, hogy ennek a történetnek lesz valami igazi vége is, és ne csak valami hirtelen félbevágott lidércnyomás legyen, ami után biztosan nem fogok már újra elaludni.
- A kurva életbe is, Sylvester. Ennél minimum többet kell mondanod, ha nem akarod, hogy a lehető legrosszabbra gondoljanak az emberek - olyan mű most rajtam ez az erőltetett nyugalom, olyan reszketeg, nyilván nem akarom ezt hallani, tudjátok, igazából tökre nem is akarok én erről tudni, van itt valahol, vagy inkább, volt itt valahol egy láthatatlan határvonal, amin tudom, nem volt okos átlépni, de megfogtam a karját, és hagytam, hogy mégse én húzzam ki őt valamiből, hanem ő rántson bele valamibe engem, és most már nincs visszaút.
De ha egyszer már nincs visszaút, akkor végig kell mennem az úton, ameddig csak vezetni akar, vagy tudom, menthetetlenül hiányozni fognak a kirakós bizonyos darabkái, és én végképp képtelen leszek megérteni bármit is. Pedig tényleg szeretnék. Most szeretnék. Még akkor is, ha közben már én magam sem tudom, mit gondolok, vagy mit érzek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details




»
»
Vissza az elejére Go down

Nem igaz George?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Mondd azt, hogy igaz volt minden - Soan & Mia
» George Ethan
» George Washington híd

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: Roxfort :: Tornyok-