Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Just look into my eyes... EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Just look into my eyes... EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Just look into my eyes... EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Just look into my eyes... EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Just look into my eyes... EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Just look into my eyes... EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Just look into my eyes... EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Just look into my eyes... EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Just look into my eyes... EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Just look into my eyes...



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mark Valentine

Mark Valentine

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Brad Pitt

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Hétf. 2 Ápr. - 13:30

Erin & Mark


Kellemes kedd reggel van, ma csak a beadandók javításával kell foglalkoznom és a kötelező adminisztratív dolgokkal az egyetemen. De mielőtt útra kelnék, a szokásos napi rutinom ejtem meg: egy újság a bódéból és mivel van időm, beülök egy kávéra az állomáshoz közeli kedves kis kávézóba. Nincsenek még sokan, kellemes a reggeli, ízbimbót csiklandozóan aromás a kávé... ahogy leülök, mint mindig ahogy várom a kávét és a croissant, elkezdem olvasni a vett újságot. A szokásos furcsaságok, a sportrovat - ami nem köt le -, az érdektelen bulvár. Nem tudom miért veszem meg ezt a lapot, talán hogy mégiscsak legyen valami fogalmam a világról. Szokásos öltözékemben keltem ma is útnak, kék ing, szürke öltönynadrág és mellény. Mint mindig, most is egyedül ülök, hiszen sosincs társam reggel, csak a kávém és az újságom. Ma sem számítok másra, bár eléggé elkalandozom olvasás közben, mert azon járatom az agyam, Abel fiam vajon mennyi ellenérzéssel küszködik a közös hétvégével kapcsolatban... régen nem csináltunk semmit közösen, Mary nagy nehezen elengedte és én igyekszem kihasználni a lehetőséget, hogy nem lesz ott a volt feleségem. De vajon örülni fog hogy lát? Vagy mindegy lesz Neki? Teli a fejem megannyi kérdéssel, amire választ csak aznap fogok kapni, addig semmiképp... Lejjebb is engedem az újságot, hogy bambulva - igazából máson merengve - nézzem elszántan hogy egy kis vízilóval bővült az állatkert. Azt hiszem ez van a cikkben, amúgy.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Erin Rookwood

Erin Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Hétf. 2 Ápr. - 18:57
Mintha évek teltek volna el azóta, hogy utoljára Londonban jártam. A mugli világ teljesen más volt, mint az eldugott Roxfort és környéke: az utcákon járva nem hallottam a cipőm sarkának kopogását, az emberek csak a saját dolgukkal törődtek és nem éreztem, hogy tekintetek követnék merre megyek: elvegyülhettem, körbeölelhetett az ismeretlenség leple és a hirtelen rám zúduló szabadság érzete miatt egy pillanatra majdnem elfelejtettem, miért hagytam magam mögött a friss levegő és az ódon falak rabságát. Nem lett volna szabad az év közepén bármilyen igazán helytálló indok nélkül eljönnöm az iskolából, de szerencsére nem is kellett megkockáztatnom a kirúgásomat: csak holnap kell visszamennem a Roxfortba órát tartani, ezért szinte az utolsó utáni pillanatig elhúztam, amit már egy jó ideje tervezgettem. Tudtam, hogy itt lesz, mégsem voltam felkészülve arra, mi lesz, ha megpillantom. Hosszú évekig arra is ügyeltem, nehogy véletlenül egy városban tartózkodjunk... nem akartam, hogy baja essen. Nem kockáztathattam meg, hogy a szüleim rájöjjenek, hogy nem engedtem el. Megölték volna. Aztán engem. És Sylvester-t is. Egyikük életét sem kockáztathattam, de a sors kegyetlen játékot űzött velem és pár évvel ezelőtt elintézte, hogy összefussunk ebben az esős, ködös, ám mindenekelőtt milliók lakta, hatalmas városban. Éppen, mire elhittem volna, hogy végre megérdemeltem a viszonylag normális életet, megpillantottam őt a metrón. Attól a perctől kezdve semmissé vált az összes addigi próbálkozásom eredményességének hatása és bele kellett nyugodnom, hogy soha nem leszek képes teljesen elengedni a múltamnak azt a részét, amiben ő játssza az egyik főszerepet. És jobban belegondolva, nem is akartam. Elvégre most is itt vagyok, kézen fogva az ötlettel, miszerint megismertetem magam a fiammal, ám ehhez... szükségem van arra, hogy ismét érezzem, mennyit jelentett nekem az apja.
- Szabad? - Szolid, mégis szinte ellentmondást nem tűrő félmosolyt varázsoltam az ajkaimra, mikor odaléptem hozzá a kis kávézóban. A mellkason annyira dübörgött, hogy csoda, hogy nem ájultam el. Önjelölt kémmé változva egyszerű volt rájönni, hogy mostanában is itt kezdi minden reggelét: párszor én is megfordultam itt. Először véletlenül, aztán direkt. De csak most gyűjtöttem magamban erőt ahhoz, hogy le akarjak ülni vele szembe.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mark Valentine

Mark Valentine

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Brad Pitt

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Hétf. 2 Ápr. - 19:23

Erin & Mark


Teljesen elmerülök a gondolataimban, nem is sejtve, hogy a közelítő hölgy szintén fián gondolkodik, közös fiúnkon... kedves hangja zökkent vissza a valóság peremére, majd pár pillanat és teljesen megérkezem. Sosem szólítanak meg, még a felszolgálók sem. Futólag pillantok körbe, bőven lenne hova ülnie, ezen elmosolyodom.
-Hogyne, parancsoljon. - Mutatok a szemben lévő üres székre, hogy helyezze magát kényelembe, közben összehajtom az újságot és gondosan leteszem magam mellé az asztalra, kezem, amin a hitvesi gyűrű pihen pedig ráteszem. Sosem titkoltam, hogy nős vagyok, most sem áll szándékomban. Igaz, a kelleténél talán némileg hosszabban időz az arcán a tekintetem, nem azért mert ismerős lenne, hanem egyszerűen... szép nő.
-Társaságra vágyik? A cappucino egyszerűen mesés itt. - Mondom csevegő hangon Neki, mert nem gondolnám komoly célja lenne velem, ha láttam is a környéken, tudom hogy nem ismerjük egymást, sosem beszéltünk. Egy ilyen nőt nem felejtenék el...
-Mintha láttam volna már errefele kegyed... a környéken lakik vagy dolgozik? - Nem bírtam megállni a kérdést, mert valahogy... tudni szerettem volna a választ. Magam sem tudok rájönni, miféle indíttatásból érdekel ez a mondhatni számomra lényegtelen információ, de mégis... közben kedvesen és nyugodtan mosolygok rá, látom hogy talán feszült, bizonyára ezért nem akart egyedül lenni ma reggel. Lehet összeveszett a kedvesével, történt valami a munkahelyen... ezer és egy ok, ebben a rohanó világban.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Erin Rookwood

Erin Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Hétf. 2 Ápr. - 21:34
Elhatároztam, hogy nem megyek el innen, míg nem beszélek vele. Az már más téma volt, hogy egyszerre volt gyomorgörcsöm és hányingerem, valamint olyan hevesen vert a szívem, mintha ismét tinédzser lennék. Nagyon hosszú ideje nem hallottam a hangját és felsejlett bennem annak az estének az emléke, mikor megismerkedtünk. A barcelonai bárhoz képest a londoni kávézó konszolidált hely volt és teljesen más témákról beszélgethettünk volna, mint akkor. Egyetlen, hatalmas probléma volt: a velem szemben ülő férfinak fogalma sem volt arról, hogy ki vagyok és mennyi mesélni valóm van neki. Talán elhamarkodott döntés volt a megkeresése, hiszen fogalmam sem volt arról, mi csúszhatna ki a számon, hogyan kezdeményezhetnék beszélgetést. Ha rajta múlna, annyival is megelégednék, hogy bámulom őt. Figyelném az arcának rezdüléseit, töprengenék azon, hogy mitől alakulhattak ki a szemöldökei között mélyedő barázdák és latolgatnám a lehetőséget, hogy akár én is hordhatnám az ujján pihenő jegygyűrűt. Megannyi kérdés, kimondatlan szó és vágy, amelyekkel legszívesebben berúgtam volna a kettőnk közötti, varázslat által megalkotott ajtót. Nem tartana tovább fél percél megtörnöm az átkot, mégis lavinát indítanék el vele... nem lehetek annyira gonosz, hogy jól irányzott csapásként szétromboljam az eddig élt életét csak azért, mert nekem könnyebb lenne.
- Tudom. Tényleg csodás. - Bólintottam. Túl sok helyen túl sok kapucsínót kóstoltam és örültem volna, ha elértem volna a szintet, amikor már törzshelyemnek nevezhetek egy kávézót, pékséget vagy éttermet. Sokáig próbáltam mugliként élni, most mégis visszataláltam a varázsvilághoz: aki varázslónak születik, az is marad, ez volt az egyetlen állandósság az életemben. És ennek köszönhetően holnap ismét el kell tűnnöm a városból.
- Tanár vagyok. - Pont, mint ő, majdnem el is mosolyodtam az együttjáráson. Soha nem hittem volna, hogy egyszer magamra fogom ölteni a talárt, életem majdnem első két évtizede alapján eléggé pályát tévesztettem a mostani foglalkozásommal. - De nem ez a lényeg. - Böktem ki viszonylag határozottan. Talán túl keményen, de ha hagytam volna, hogy kedvessége túlságosan megmelengesse a szívemet, azon nyomban elbőgtem volna magam. Mennyivel könnyebb dolgom lenne, ha egyszerű, emberi amnéziában szenvedne! A hangom, a vonásaim, a stílsom emlékeztethetné arra, ki vagyok, de így erre semmi esélyem. - Kíváncsi vagyok magára. Ne aggódjon, nincsenek hátsó szándékaim. - A gyűrűjére pillantottam. Hazudni...mindig is jól tudtam, még ha nehezemre esik is vele szemben. - Maga minden reggelét itt kezdi. Miért? Többször láttam már és mindig olyan, mint aki néz, de nem lát... túl érdekes ahhoz, hogy csak úgy elsétáljanak maga mellett az emberek. - Jegyeztem meg. Ha szerencsém van, beszélni kezd. Ha nincs, újratervezés szükséges.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mark Valentine

Mark Valentine

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Brad Pitt

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Hétf. 2 Ápr. - 22:18

Erin & Mark


Megmosolygom a velem szemben helyet foglaló nőt, nem tudom elveszett vagy merész, esetleg egyszerre mindkettő, de lehet csak régi vágású vagyok, hogy nem ülnék oda csak úgy más asztalához. Nem mintha zavarna, legalább nem agyalok Abelen. Inkább kérdezgetem, végtére is ha ideült beszélgetni óhajt, így logikus. Mikor azt válaszolja tanár, felcsillan a szemem, nocsak, kolléga?
-Én magam is. A közeli egyetemen, meg a volt gimnáziumomban is jelenleg, de az csak átmeneti. Mit tanít? - Fogalmam sincs arról, hogy nem épp hagyományos tanár, végtére is... autóvezető-oktató is lehetne noha akkor talán másképp fogalmaz, az is igaz.
-Nem? Akkor mi a lényeg kedves? - Nézek rá meglepetten, de mosolyogva. Mintha mégis okkal ült volna ide, de milyen indíttatásból? A válaszára akaratlan felnevetek kissé, mert kíváncsi rám? Hátsó szándék nélkül?
-Miért, mi kegyed, író? Nincs izgalmas életem, ki kell ábrándítsam, bár a hibáimból talán mások okulhatnak, nem vitatom. - Mosolygok rá elnézően, mert valahogy mégis azt sejtem, többet szeretne, de a feleségem vár odahaza, hiába csinos a másik. Persze beszélgetni nem bűn, ezért fogadom mosolyogva a kávém és a reggelim amit kihoznak és iszok teljes nyugalommal pár kortyot. Aztán kérdez, mesél. Lesütöm a szemem, tetszik a lelkesedése, régen én is ilyen voltam.
-Ohm, néz de nem lát... igazán bájos megfogalmazás arra, hogy gyakran bambulok! - Nevetek fel, de csak mert jó a kedvem.
-Miért ne? Szeretek emberek között lenni és a reggel mindig sietős és kapkodós odahaza. A feleségem és a gyerekei mindig utolsó pillanatban készülnek el, hétvégente van nyugalom, de én szeretem kiélvezni a reggelt. Szeretem nézni a tömeget. - De hogy miért azt nem tudom, igazából. Mintha remélnék valami történést, ami sosem jön el. Fogalmam sincs.
-Ami meg a... nos nem látást illeti, hát... lehet szimplán ilyen az arcberendezésem, tudja... olyan robotosan semmilyen. - Szórakozom csak, még előre is dőlök míg kifejezéstelen arcot erőltetek magamra, majd mosolygok újra, mert nem tudom sokáig fenn tartani.
-Na és magácskát miért érdekli mindez? Mert bizony a többi ember elsétál, jól látja, nem vagyok én olyan érdekes. - Somolygok, fürkészem a szép szemeit. Mert szépek, vak nem vagyok azért.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Erin Rookwood

Erin Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 3 Ápr. - 1:10
Nem válaszoltam a kérdésére, miszerint mit tanítok, de kedves mosollyal reagáltam le, hogy ő két helyen is tanít. Ugyanakkor gesztusom nem volt feltétlenül boldog: nem sokkal a megismerkedésünk után beavatott a titkába, miszerint ha nem teljesen elégedett az életével, a munkájába temetkezik. Mi mutatná jobban a temetkezési tendenciát, mint két munkahely? Főleg egy tanárnál... nem a legjobb ötlet magamból kiindulni, hiszen nem tanár-alapanyagként születtem, de nekem bőven elég egyetlen hely, ahol a fejemet a jövendő nemzedék oktatására adhatom. Megpróbáltam észrevétlenül mély levegőt venni, amivel visszafogtam a belőlem majdnem kitörő kérdések áradatát. Most az egyszer nem hallgathattam az ösztöneimre és a bennem vulkánként fortyogó indulatokra. Nyugodtan kellett ücsörögnöm előtte, vigyázni rá és elkapni benne egy fonalat, ami lehet, hogy nem is létezik.
- Író? Talán. - Sejtelmes mosolyt engedtem meg magamnak, miközben kissé előre dőltem az asztal felett. Ez a "nem rontok ajtóstul a házba" formám. Éveken keresztül dolgoztam rajta és mégis, csupán ennyi az eredménye a hosszú ideje tartó, önmagam visszafogását célzó tréningnek. - De az is lehet, hogy csak hobbiból ülök oda ismeretlen emberekhez, hogy meghallgassam a történetüket. Ha zavarja, nyugodtan elmehet. - A szemeibe nézve ajánlottam fel a lehetőséget, amellyel biztosan nem fog élni. Ha pislákol benne valami abból a férfiból, akibe annak idején beleszerettem, ülve marad, sőt, talán a munkából is elkésik miattam. Talán gonoszság kihasználni az emlékek adta előnyömet, ám jobb verziónak tűnt, mint holmi zsigeri önzőségből belerángatni egy világba, egy teljesen másik valóságba, amiről fogalma sincsen, hogy létezik.
- Maga pedig túlságosan kedves. Kevesen illettek eddig a bájos jelzővel. - Sokkal gyakrabban voltam lelketlen, ha már erről van szó. Azt hiszem, harminckét évem alatt egyedül ő volt képes belém látni azt a jót is, amit egyáltalán nem biztos, hogy magaménak mondhattam.
- A felesége gyerekei? Emögött is egy hosszú sztori rejlik? - Volt neki felesége és gyerekei is, de azok a gyerekek a sajátjai voltak. Amikor eldöntöttem, hogy nem kontárkodok bele az életébe, komolyan gondoltam, ezért számomra is újdonságként hatott a megfogalmazása. Ha most nem hagy itt azzal a felkiáltással, hogy mi közöm van nekem az életéhez és miért faggatózok, akkor soha...
- Érzékem van ahhoz, hogy kiszúrjam azokat az embereket, akik érdekesek. Vagy érdekesek voltak, valamikor régen. Magam beletartozik valamelyik csoportba, de még nem tudom eldönteni, melyikbe. - Az emberekből nem párologhat el csak úgy a régi tűz... benne is ott lappang valahol. Meg kellett tudnom, hogy létezik-e a férfi, akiért mindent eldobtam volna vagy csupán árnyéka önmagának?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mark Valentine

Mark Valentine

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Brad Pitt

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 3 Ápr. - 11:47

Erin & Mark


Nem válaszol mit tanít, mert nem azon a lényeg, hogy a szavaival éljek. De ha nem azon, hogy beszélgessünk és ismerkedjünk, akkor mi a szöszön? Nincs más ötletem, minthogy író és a rendszeresség mögötti káosz érdekli, ami alapvetően minden ember sajátja, változatos és jó alapanyag lehet, ha karaktert akar formálni az ember.
-Talán, aham... - Mosolygok rá féloldalasan, mert rejtélyeskedik? Lehet újságíró! Azok is hasonszőrűek. Minden esetre ez eléggé szórakoztató így, egy idegennel, egy csipetnyi misztikummal és homállyal.
-Érdekes hobbi lenne, nem mondom! - Nevetek halkan, nem, biztos nem ez az oka. Egy idős embernek, akinek már végképp nincs kihez szólnia talán, de egy ilyen fiatal csinos nőnek semmiképp. De mivel nem állok fel, még csak nem is feszengek ültömben sejtheti nem zavarna az sem, ha így állna a dolog.
-Hát mert talán nem látják azt az oldalát, amit én elsőre észrevettem. - Sejtelmem sincs mennyire igazat szólok, mert ha emlékeznék tudnám, hogy valóban így volt. Számomra mindig is bájos volt első benyomásra is a szemben ülő, de valahogy most is hasonlóan érzek. Kellően játékos, de azért tapintatos. Talán kicsit hóbortos is, de ettől lesz igazán bájos!
Mosolyom némileg hamiskásabban fénylik a gyerekek említése miatt, de ezt csak avatott szem veszi észre, megtanultam elrejteni a különbséget mosoly és mosoly között.
-Elváltam, újranősültem, nem olyan hosszú ez. Így mondhatni négy gyerek apja vagyok. - Kiérződik a szeretet a hangomból, mert noha csak kettő az édes gyermekem, a mostohagyermekeim is nagyon szeretem. De csak mosolygok azon is, hogy történetet keres ebben is, elkönyvelem írónak a másikat. Én szenvedélyes olvasó vagyok, Ő talán szenvedélyes író!
-Régen... régen se voltam érdekesebb, félek ez egyszer megcsalta a szimata. Meg elég érdekes kérdés már az is önmagában, mitől lesz valaki érdekes, nem de? Kegyednek mi az érdekes? - Döntöm félre a fejem és majd eszem egy falatot, lesve Őt, hogy nem rendel? Szerintem hosszú beszélgetés lesz, de nem bánom valahogy. Mindenesetre odatolom elé az étlapot, válasszon! Úgy is meghívom, ha nem is sejti, nem szoktam hagyni hogy egy nő fizessen a jelenlétemben.
-Ha megengedi, tudom sokkal misztikusabb és vadregényesebb vegytiszta idegenekként beszélgetni, de mégiscsak így illik... Mark Valentine vagyok. - Mutatkozom be, adom a kezem, ha elfogadja kézcsókot is kap, ha nem árulja el a nevét azon is csak mosolyogni fogok, mert úgy tippelem nem akaródzik majd elárulni valamiért. Ha tévedek, akkor viszont gazdagabb leszek egy bájos névvel, mert bizonyos a neve is bájos!
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Erin Rookwood

Erin Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Pént. 20 Ápr. - 21:24
- Furcsa nő vagyok. Világéletemben az voltam. - Kicsit megvontam a vállam, hiszen tisztában voltam azzal, hogyha most mindent kitálalnék neki, a furcsa lenne a legenyhébb kifejezés, amit használhatna rám. Hazudtam neki, hiszen eszem ágában sem volt különösebb indíttatás nélkül megismerkedni bárkivel ezen a világon: nagyon sok mindent megadnék azét, ha tisztában lenne azzal, miért beszélgetünk most. Az ujjaim néhány pillanatra be-begörcsöltek, a gyomrom a felére szűkült és csak azért tudtam a hangom elcsukása nélkül kiejteni a szavakat a számon, mert a mögöttem álló évek alatt megtanultam úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Háromszor meggondolni, amit mondasz és közben azon töprengeni, mi lenne, ha tényleg kimondanád, ami benned fortyog, nem is annyira nehéz... hozzá lehet szokni.
- Tehát, magának is jó érzéke van az emberekhez? - Tettem fel halvány mosollyal a kérdésemet. - Mert, bár talán azt hiszi, hogy rossz helyen kopogtatok az érdekességért, én mégis kiállnék amellett, hogy nem csalt meg a szimatom. - Jó érzés volt az ő szavait használni, legszívesebben kifújtam volna az összes, tüdőmben ragadt levegőt, hogy átadhassam magam a megkönnyebbülésnek. Majdnem elfelejtettem miért vagyok itt. Erőnek erejével kellett visszatartanom magam a társasága varázsban rejlő veszélyektől: elég egyetlen óvatlan másodperc és belezuhanok a saját magam kereste szakadékba, ami az ő személyiségével és a múltbeli hibáimmal van kibélelve. Ha akartam volna se lennék képes még egy korty kávét sem inni, nem akartam elterelni a saját figyelmemet és túlságosan jól érezni magam. Ám, sajnos... ez a tervem abban a pillanatban meghiúsult, hogy megpillantottam őt. Egy asztalnál ülni és beszélni vele messze a legszebb élményem volt az ég tudja, mióta. - Hogy fogalmazhatnám meg, hogy mi az érdekes? Ezt egyszerűen megérzi az ember. Ne mondja, hogy magával nem így van és képes mindent szavakba önteni. - Ha valaki megkérdezné, mit jelent ő nekem, nem tudnám megmondani. Néha tényleg kevesek a szavak. Ezt remekül példázza, hogy a mai napig kevés voltam ahhoz, hogy elmagyarázzam bárkinek is, mi fogott meg benne: miképpen volt lehetséges, hogy én, a romlott lelkű, halálfalónak szánt, számító, rossz lány belehabarodjak egy olyan kedves és tiszta jelenségbe, mint ő? Bár megfizettem az érzelmeim árát, még mindig magaménak akartam őket, mert túlságosan önző vagyok. Van, ami sohasem változik.
- Erin vagyok. Erin Rookwood. - Elfogadtam a felém nyújtott kezét, akkor is, ha először nem tűnt túlságosan jó ötletnek: és igazam volt, az érintése csupán arra volt jó, hogy gondosan elnyomott érzéseim utat törjenek maguknak, a kezem megremegjen és összeszorítsam az ajkaimat. - Mondja csak, Mark... mennyi ideje van még rám? - Kérdeztem aztán nagy nehezen, de közel sem összekaparva magam. Sőt, egyre inkább az az ötlet körvonalazódott a fejemben, ami után még nem akartam nyúlni egy darabig.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mark Valentine

Mark Valentine

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Brad Pitt

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Pént. 20 Ápr. - 22:07

Erin & Mark


-Különcnek lenni nem mindig rossz dolog. - Én nem voltam sosem az, mondhatni tipikusnak mondható hibáim voltak, kezdve a házasságaimmal... a gyerekeim azok persze nem azok, szeretem őket nagyon is, de azon kívül mit mutathatok fel? Ráadásul őket is alig látom... nehéz az élet. Azt ugyan látom közben, hogy tördeli az ujját, de nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, végtére is egy idegennel diskurál.
-Attól függ... a diákjaim szeretnek, szeretek tanítani, szeretem az embereket általában, de hogy van-e érzékem, hát! - Nevetek kicsit, mert fogalmam sincs, a feleségemből, az elsőből, kiindulva nincs.
-Hát jó, fogadjunk! Ha a beszélgetés végére továbbra is így gondolja, akkor kap tőlem egy szép csokor virágot. Amilyet csak szeretne. Mit szól? - A virágot általában szeretik a nők, nincs sok értéke a játékban, de azért szép nyeremény talán.
De mivel úgy igazi a játék, ha lefektetjük annak szabályait is, így arról érdeklődöm, szerinte vajon mitől is lesz valaki érdekes? Mert ez finoman szólva is relatív dolog.
-Ezért vagyok én olvasó és nem író, különben bizonyosan most jól megmondanám kegyednek. De annyi bizonyos, ha lesz közös témánk és csak úgy elröppennek majd a percek és az órák, akkor nem fogok kételkedni benne, hogy érdekesnek vél. Persze ehhez szükségeltetik a kölcsönösség is, de... úgy érzem ott nem lesz gond. - Mosolygok, kár lenne tagadni hogy érdekel ki Ő és mit lehet róla tudni. Szimpatikus, szívesen beszélgetek vele. Sőt, még a nevét is megtudom, de sajnos semmit sem jelent nekem. Azaz nem jelentett eddig, mert most már arc és bájos természet is köthető hozzá, ha meghallom ezt a nevet.
-Erin, kedves név nagyon. - Én nem emlékszem, de Ő emlékezhet, hogy 24 évesen pont ezt mondtam, valahogy kedves csengése van számomra, mert rövid és szép. Azt hiszem a kézcsók meglepi, mintha megremegne a keze, de lehet csak beleképzelek dolgokat. Lehet csak fázik... bár azt talán nem.
-Nos, az idő is relatív. Ma nincs kimondott munkám, csak pár adminisztratív dolgot kell befejezem, de nem kötelező ma, csak a diákjaim miatt akartam, hamarabb megtudják a jegyeik. - Emlékszem milyen diáknak lenni és arra várni vajon hányasra értékelt a tanár... csak emiatt akarok ma bemenni, de félredöntöm a fejem, mert mintha hosszú meséje lenne, vagy sokat akarna kérdezni, nem tudom eldönteni mi lehet a helytállóbb.
-Mennyi időt szeretne kedves? - Huncutabb lesz a mosolyom, mert ez kissé pimasz kérdés, tudom, némileg talán provokatív is, de isten látja lelkem, csak jól érzem magam, nem akarom én házasságot szegni.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Erin Rookwood

Erin Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 1 Május - 22:11
- Ne legyen kishitű. Bízzon a különcökben. - Szokásomhoz nem híven kedves félmosolyt villantottam felé. Nem tudtam rá máshogy nézni. Egyik pillanatban felfaltam volna a szemeimmel, míg a másikban csak azt kívántam, hagy ölelhessen magamhoz és ne kelljen elengednem sehová. Hatalmas kérés, tisztában vagyok vele. Ha engednék is a vágyaimnak, mi lenne a jutalmam? A magyarázkodás? A bűntudat, amiért egy normális életet élő férfit belehúztam egy furcsaságokkal, varázslattal teli világba, ami veszélyeket tartogathat számára? Esetleg azért érezném magam rosszul, mert esélyes, hogy megbontanám a családi békéjét? Esélyes lenne? Ennyire sokra tartom magam? Ezernyi kérdés cikázott a fejemben és ügyelnem kellett rá, hogy a nagy részük ne üljön ki az arcomra, ne áruljanak el túl sokat: éppen csak annyit szerettem volna megmutatni magamból, ami szükséges ahhoz, hogy háborgó lelkem kissé békére leljen és talán… arra az elhatározásra jussak, hogy egyszer beavatom az elmúlt tizenhat év történéseibe. Nehéz lesz. Neki még inkább. Ezért most csak ismét vettem egy mély levegőt és megkerestem a tekintetét. - A virágot hagyjuk. Gyűlölöm őket. - Mégis milyen defektes ember utálja a virágokat? Azóta nem akarok látni egyet sem, mióta kaptam tőle egy csokrot, amely hatalmas boldogságot okozott. A történet folytatásának fényében talán nem meglepő, hogy számomra felettébb fájó emlék rápillantani bármilyen virágcsokorra. Ezt természetesen nem fejthettem ki neki.
- Az író és az olvasó. Kiegészítenénk egymást. - Talán tényleg írásra kellene adnom a fejem. A hazugságok gyártásában magas színvonalat képviseltem, és ha megpróbálnám összegyűjteni, mennyi mindent éltem meg az évek alatt, talán el is veszteném a türelmemet. Sok minden voltam: évfolyamelső, potenciális halálfaló, fiúmágnes, megszelídíthetetlennek tűnő lázadó, szerelmes lány, anyajelölt, kitagadott, a saját gyermekét eláruló, gyáva, hazug, kívülálló, bujdosó, velejéig romlott kígyó, professzor. Míg az utóbbit nekem még szoknom kellett, Mark magabiztosan uralta a kijavítandó dolgozatokat. - Ahogy a tanári hivatással kapcsolatban is adhatna néhány tanácsot. Én nem igazán szeretem…- Vallottam be őszintén. Miért hazudjak, ha egyszerűen így van? Nem irtózok tőle, de jelenleg nem jelenthettem ki, hogy megtaláltam a életcélomat, főleg, hogy az a fiam visszaszerzése volt. Sylvester mindennél fontosabb volt. - Viszont van egy diák, akiért megéri minden nap kiállni a pódiumra. - Szeretetteljes, de félelemmel, tartással, fájdalommal vegyült halvány, felfelé mutató görbület kúszott az ajkaimra. Nincs annál furcsább érzés, mint úgy beszélni a gyermekedről a róla nem tudó apjának, hogy az nem ismer egyikőtöket sem. - A vele való hozzáállásomban is megmutatkozik, hogy a végletek embere vagyok, szóval Ön sem lesz kivétel… az összes időt szeretném, amit rám tud fordítani. - Jelentettem ki, miközben az asztal lapján összekulcsoltam a kezeimet, ezzel is jelezve, hogy ha ő nem, akkor én sem fogok egyhamar távozni. Hatalmas szükségem volt most rá.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mark Valentine

Mark Valentine

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Brad Pitt

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 1 Május - 22:53

Erin & Mark


Mosolygok, hogy bízzak a különcökben, végül is... miért is ne? Játékosra is próbálom venni, ámbátor a nyereményt nem kéri, mondván gyűlöli a virágokat. Ez látszik, hogy meglep, mert ugyan miért?
-Na ennek érdekes története lehet... de nem faggatom kegyed. Akkor nincs virág. Valami más? - Lehet egyszerűbb, ha Ő mondja meg, lehet a csokoládét is utálja vagy bármi más apróságot, amit amúgy mások szeretnek.
-Úgy hiszem. - Valóban, nem tudom miért érzem ezt, de mintha tényleg így lenne, kiegészítenénk egymást. Arra is csak kedvesebben mosolygok, hogy nem szereti a hivatását, lehet nem tudott még kibontakozni.
-Lehet rossz oldalról közelíti meg. A tanításban én azt szeretem, hogy kibontakoznak mellettem, nem azt, hogy magyarázhatok. Minden gyerek más és más, de mind tud érdekes lenni, a gondolataik. Szerintem a tananyag helyett jobban nézze meg őket, izgalmas lesz, főleg elnézve a jelen szituációt. - Végtére is ha velem leült csak úgy beszélgetni, akkor a diákjai is bizonyosan érdekelni fogják. Lehet fiatalabbak, tapasztalatlanabbak, de ugyan olyan érdekesek. A diák említése kiszélesíti a mosolyom. -Ha egy van lesz több is. Bármennyire nem illik, nekem is vannak kedvenceim. - Vonok vállat nincs mit tenni alapon, hát ha nem is kivételezem, de rájuk akaratlan is jobban figyelek, mit mondanak, tesznek, alkotnak.
-Akkor nincs mit tenni. Egyetlen dolgot tehet. - Húzom el a szám és veszek egy mély levegőt, nagy komolyan ránézek. -Muszáj lesz rendelnie valamit. Furcsán néz ki ha órákig beszélgetünk itt és egy falatot sem eszik nem is iszik. - Tolom megint a kezéhez az étel és itallapot, majd elmosolyodom. Furcsa nő, nem is értem igazán mit vár tőlem, miben lehetnék a hasznára, de állok elébe. Vagyok annyira kíváncsi alkat, hogy már csak ezért is maradjak.
-Meséljen erről kicsit még! Miért mondja hogy a végletek embere emiatt a diák miatt? Ha Őt tanítja szeret tanítani, mást nem? Vagy mi az oka? - Kérdezem, kortyolok még egy utolsót a csészéből, mert kiürül. Nem kizárt kérek még egyet, ez nem erős és van is kedvem inni még egyet. Közben keresem a nő tekintetét, meséljen akkor. Lehet csak kell neki valaki, akinek elmondja mi nyomja a lelkét, mint annak a fiúnak az órán... sosem lehet tudni.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Erin Rookwood

Erin Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szomb. 5 Május - 16:03
- Majd meglátjuk. – Halvány mosollyal az ajkaimon dőltem hátra. – Először nyernem kell, ne akarjon rögtön megjutalmazni. Ki tudja, talán ha elmesélném, miért nem szeretem a virágokat, már nem is lenne ilyen kedves velem. – Mondanám a szemébe, hogy miatta van? Úgy, hogy egyébként nem is ő a hibás? Semmiről sem tehet. A varázslat az varázslat, egy mugli képtelen kezdeni ellene és ahogy a mellékelt ábra mutatja, a varázsló is: nem tehettem semmit, hogy ne sújtsák a felejtés átkával. Elfogadtam, hogy inkább így legyen, mint a temetésére kelljen kiöltöznöm. Azt, hogy életben van, minden nap felkel, dolgozni megy és jól érzi magát a családjával, egyszerre töltött el szomorúsággal és megelégedettséggel, de mindent egybevéve győzött az öröm, miszerint kapott egy második esélyt azután, hogy volt balszerencséje összeakadni velem.
- És mi van akkor, ha egyszerűen nem vagyok tanárnak való? Magának is biztosan voltak olyan tanítói, akiket a pokolra kívánt, nem pedig emberek közé. – Felvontam a szemöldökömet. Talán tényleg csak adnom kellene magamnak időt a kibontakozásra és megnyitni az elmémet a többi diák és az általam egyébként imádott tantárgy részére. A gondolataim Sylvester-re korlátozódtak és ebbe a szűk körbe egyedül még Mark fért bele, más senki. Élt bennem egy álomkép, miszerint ha sikerül rendeznem az el sem kezdődött kapcsolatomat a fiammal, akkor valamilyen módon az apját is bevonom a történetbe és aztán elkezdődhet az igazi életem. Lázálom volt ez, rengeteg kérdőjellel, talánnal és akkoral, ami jelenleg nem a számtalan lehetőség tárházát, hanem a lehetséges hibafaktorokat vetítette elém.
- Hm, vannak kedvencei? Pedig Önből azt néztem ki, hogy mindenkit szeret, feltétel nélkül. Mivel vívták ki azok a diákok a rokonszenvét? – Szerettem volna minél többet megtudni róla és ha rajtam múlt, akkor az egész napot itt fogjuk tölteni. Így aprót, mégis szinte színpadiasat sóhajtva megadtam magam a kérésének és rendeltem magamnak egy kávét. Egy kis koffein sohasem árthat: általában teát iszom, ám ez egy különleges alkalom.
- Nem a diákom miatt hiszem magamról, hogy a végletek embere vagyok. – Mély levegőt vettem és összekulcsoltam a kezeimet az asztal lapján. – Már gyerekkoromban elkezdődött és végigkísérte minden egyes döntésemet. Megyek, nem megyek. Élek vagy halok. Engedek-e másnak vagy nem. Képtelen vagyok megtalálni az arany középutat. – Teljes természetességgel beszéltem, mert tisztában voltam a tulajdonságaimmal, ami nem azt jelentette, hogy büszkén hordozom őket magamban. Csakhogy van, amin nem lehet változtatni. – Az a diák a fiam, ezért is figyelek rá. – Válaszoltam direkten a kérdésére és a nyelvemre kellett harapnom, hogy ne szóljam el magam, miszerint az övé is.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mark Valentine

Mark Valentine

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Brad Pitt

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Vas. 6 Május - 14:30

Erin & Mark

Meglepődöm a felvetésen, hogyha elmesélné miért nem szereti a virágokat, akkor már nem is óhajtanék adni Neki. Érdekes elgondolás, furdalja is az oldalam mi lehet ilyen sötét cselekedet, hogy úgy ítéljem meg, jobb ha valóban nem kap.
-Nos, ez csak akkor derülne ki, ha elmondaná. Magamat ismerve szerintem akkor is adnék. - Mert végül is... mindenki érdemel második esélyt vagy arra egy alkalmat, elfelejtse hibázott esetleg. Én remélem így van, mert ha nem, akkor én is sok-sok mindent nem érdemelnék már.
A tanárság miatt kicsit nevetek, pokolra kívánni a tanáraim... lehet megesett, vállat vonok.
-Szerintem bárki válhat tanárrá, hiszen a tudás átadására rengeteg mód van. Lehet valaki nem épp hagyományosan fogja csinálni, hogy megértsék és sikert érjen el, de attól még tanár marad. A kérdés mindig ott van, hogy a tanár akar-e tanítani. Ha nem, akkor tényleg nem való oda, mert egy szakács ha nem akar főzni még csak-csak elkészíti az ételt, de egy tanár aki utál tanítani és nem is akar, attól nem lehet tanulni. - Nekem ez a véleményem, de lehet nem helytálló, sőt, sokan gondolom meg is vétóznák.
Azon is csak mosolygok hogy azt hiszi nem esem abba az egyszerű hibába, hogy vannak diákok akiket jobban kedvelek, pedig ez megesik.
-Ezt nem lehet irányítani. Az emberi érzelmekben ez a szép. Annyit viszont megteszek, hogy nem verem nagy dobra, de szerintem érzik, hogy noha mindenki felé egyenlő próbálok lenni, vannak akiket jobban kedvelek. Nem tudom, a lázadó, kétkedő fiatalok mindig is a szívem csücskei maradnak, akik megkérdőjeleznek mindent és egészen más szemszögből közelítenek meg dolgokat, akik teljesen belemélyednek egy-egy karakterbe, műbe, akiktől a mű maga is élni és lélegezni kezd. Régen én is ilyen voltam, talán Ők emlékeztetnek erre, nem tudom. - Mesélem mosolyogva remélve kielégítem a kíváncsiságát, hiszen fogalma sincs arról milyen voltam 17 évesen vagy épp 24 évesen. Igaz, 24 évesen nem voltam boldog és semmit sem tudok arról, hogy Ő tudja hogy mégis. Közben végre rendel egy kávét, ez megnyugtat, frusztrált hogy csak én fogyasztok, így kellemesebb máris.
-Áh, hát igen, megesik. De tudja kedves, azt kell mondjam, én, aki a közép útra törekszem sem csináltam jobban. Mondhatni lehet ez a legrosszabb döntés, lettem volna végletesebb! Nem tudni jobb lett-e volna. Ahogy magácskánál sem, hogy az javított volna bármin is. Minden döntés csak döntés, nem lehet megmondani jó-e vagy rossz-e, az mindig képlékeny. - Ezzel vigasztalom magam évek óta. Másom sincs, főleg ha a gyermekeimre gondolok. Meglep, hogy a fiát tanítja, így viszont sok frusztrációját megértem.
-Nem is tudtam, hogy ezt engedik... már az elfogultság miatt, tudja. Vagy túl kedves lesz a saját vérével az ember vagy túl szigorú, egyik sem jó. A fia hogy viszonyul ehhez, hogy az anyja tanítja? - Érdekes helyzet, látni érdekel, végtére is ha úgy alakulna, én is taníthatnám a lányom akár már idén is. A drága Anna viszont erősen kétlem irodalmat akarna hallgatni... Eszem még egy falatot, de majdhogynem szórakozottan, nem igazán figyelek az evésre, de a szakállam legalább megtisztogatom a morzsáktól, ez még eszemben van.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Erin Rookwood

Erin Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szer. 9 Május - 13:58
- Kezdem azt hinni, hogy a maga személyisége túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Vannak egyáltalán hibái? – Kérdeztem szelíd félmosollyal. Persze, hogy vannak, én voltam az egyik legnagyobb. Az már más lapra tartozik, hogy nem emlékszik rám. Ő megkapta a második esélyét: a tudatlanság átkával, bár esetében lehet, hogy inkább ajándékával folytathatta a régi életet, majd kezdhetett egy újat. Nekem az összes emlékünkkel, érzéseimmel, a történések teljes palettájával kellett végigcsinálni a napokat és nagyon sokszor kívántam azt, hogy bárcsak engem is az Exmemoriam-mal sújtottak volna, de az én büntetésem lényege éppen az volt, hogy szenvedjek. Sikerült, mondhatom, hogy a családom és saját magam szép sorsot kerekítettem magamnak.
- Magától adódik a kérdés, hogy Ön milyen tanár? Aki a hagyományos módszereket részesíti előnyben vagy minden órájában van valami különlegesség? Túl szépen beszél ahhoz a tanári léttől, hogy ne hivatásként tekintsen rá. – Az időközben megérkező kávémba kortyoltam. Örültem, hogy a munkában megtalálta a számításait. Az oktatás iránti szenvedélye már akkor megmutatkozott, amikor megismerkedtünk és jó volt hallani, hogy ebben semmit sem változott. Volt valami, ami állandónak mutatkozott az életében, amibe beleadhat apait-anyait és ez bennem is jóleső érzéseket keltett. Mindig is reménykedtem benne, hogy legalább egy aspektusa legyen a mindennapjainak, amelyben megtalálhatja önmagát. Megérdemli. Mark egy jó ember, az egyik legjobb, akit ismerek.
- Szereti a lázadókat? – Mosolyom kiszélesedett, egy röpke pillanatra elszakadtam a tekintetétől és lehajtottam a fejemet. Eszembe jutott az első találkozásunk és az, hogy én aztán tényleg besorolható voltam a lázadó típusba… legalábbis egy átlagember szemével nézve. Azután pláne, hogy kiderült a viszonyunk és a terhességem. Őszintén? Akkor nem csináltam volna vissza egyiket sem, ahogy ma is azon az állásponton vagyok, hogy szegényebb lennék, ha ezek a dolgok nem történtek volna meg velem. Lehet, hogy normális családom és tekintélyem lenne, azt az utat járnám, amire születtem és sokkal könnyebbek lennének a mindennapjaim, ám… nem lenne közöm Mark-hoz és nem egy olyan különleges teremtmény lenne a fiam, mint Sylvester. – Bánja, hogy a középúton maradt? Pedig annak általában örülni szoktak az emberek. Az arany középút legalább nem veszélyes. – Vajon mennyi kilengés lehetett az életében rajtam kívül? Csak annyit tudtam róla, amennyi éppen, hogy kielégítette a kíváncsiságomat… nem akartam nyomozni utána, az emlékén rágódni, ragaszkodni hozzá, de néha túlságosan elöntött a nosztalgia és hogy szükségem van rá. És ahogy itt beszélgettünk, erősödött bennem ez az érzés. Fojtogató volt és szabadulni szerettem volna, ám erre csak egyetlen lehetőségem volt, amit nem biztos, hogy meg kellene lépnem.
- Bonyolult a kapcsolatunk… ő még nem tudja, hogy én vagyok az anyja. – Kimondani még furcsább és nehezebb volt, mint hagyni, hogy a gondolataim között kavarogjon ez a tény. – Mondja, Mark… mi a véleménye az önző emberekről? – Kérdeztem rá hirtelen, összevonva a szemöldökeimet.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mark Valentine

Mark Valentine

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Brad Pitt

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szer. 9 Május - 19:37

Erin & Mark


-Túl sok is... - Ó de még mennyi hibám van... úgy érzem hibát hibára halmozok évek óta, így csak félmosollyal nyugtázom ezt Neki is. Ha tudnám azt hiszi Ő is hibáim egyike, kijavítanám, a gyermekeim mellett Ő volt az egyetlen jó döntésem, sajnálatos hogy erről nem tudok.
-Az előadások java meg van kötve, hogyan adjam le az anyagot, de amikor tudok szeretek olyan feladatokat adni a diákoknak, ami megmozgatja őket, ami megköveteli az önálló véleményt, kutatást. Szerintem ebből lehet tanulni nem abból, hogy elolvassuk a töménytelen szakirodalmat. De jól érzi, imádok tanítani, szeretek dolgozni járni. Dolgozatot javítani nem annyira, de hát ez van, nem lehet minden tökéletes. - Mosolygok rá, mert ez kellemesebb téma mint a hibák. Tanítani tényleg szeretek nem is tudom mi lett volna velem, ha még ez sem szeretném... rég életunttá váltam volna az is biztos. De hát a karrier egy dolog, a család mindig is jobban kitöltötte az életem, mintsem komolyan karrier orientált életem legyen. Nem bánom, kellemes így, de a magánéletem is lehetne sikeresebb, folyton ezt érzem, hogy valami hiányzik, de nem tudom mi. Talán a szenvedély... ez valószínű. Emiatt is nevetek valamelyest, hogy visszakérdez a lázadásra.
-Igen, nagyon is. Annyira másképp gondolkodnak, hogy öröm hallgatni őket, no persze csak akkor, ha van is értelme annak amit mondanak, a semmire lázadókat én sem szívlelem persze. - Nevetek, még csak az kéne hogy mindenki a semmire lázadjon, összedőlne a társadalom is.- Magácska talán nem kedveli őket? - Csak hogy tudjam, szeretném én is megismerni Őt, így csak nem lesznek ellenérzései ha kérdezek.
-Bánom. Igaz, akkor nem születik meg a fiam Abel, de utána... talán most is velem lenne, ahogy a nővére is. Lehet nem házasodom újra, de látom rendesen felcseperedni Őket. Az egy középutas döntés volt részemről, hogy nem mentem a bírósági ítéletnek. De úgy gondoltam, a gyerekek sínylenék meg ha jobban összekapok az anyjukkal. Nehéz kérdések ezek és utólag se mindig lehet bölcsnek lenni. Úgy hiszi magácskának lett volna egy valódi arany középutas megoldása csak nem tudott élni vele? - Lehet, ki tudja, az tényleg pech és tüske marad, nem vitatom. Én nem igen tudom eldönteni, jobb lett volna-e ha én nevelem egyedül a gyerekeket.
Ha már az én gyerekeim is szóba kerülnek és kiderül Neki is van, a fiáról kérdezem.
-Nem... nem tudja? Fél elmondani igaz? - Mosolygok megértően, megértem hogy nehéz lehet elmondani. Ki tudja miért szakadtak el, de biztos nem volt kellemes emlék. Aztán furcsát kérdez, fel is szalad a szemöldököm és csak nézem pár másodpercig hogy is jött ez ide.
-Attól függ milyen nemű önzésről beszélünk. Ha valaki csak azért eszik meg valamit hogy másnak ne jusson, akkor sem ha kihányja és mellette éheznek, azt az önzést taszítónak találom. Ha valaki úgy önző, hogy azzal nem árt senkinek, mondjuk úgy nem osztogatja a dolgait, hogy amúgy ez nem szükségszerű, nem hinném, hogy probléma. Vagy valaki hamarabb gondol magára mint a másikra, az sem feltétlen, hát valahol logikus is. Szóval pontosan mire is gondol Erin kedves? - Látni rajtam nem kívánok állást foglalni ennyi információ alapján mert ez túl szegényes, túl általános lenne a véleményem, ami valószínű nem is fedné a valóságot. Ezt elkerülném.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Erin Rookwood

Erin Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 28 Jún. - 19:15
- Imádom a különcöket, nélkülük unalmas lenne a világ. - Őszinte voltam. - Lefogadom, hogy míg én különcnek tűnök magának, addig Ön is nekem. Máris szebb a nap. - Beugrott, mikor először megláttam őt és beszélgetni kezdtünk. Addig a percig nem hittem, hogy léteznek hozzá hasonlóan tiszta lelkű, egyenes, humoros, intelligens emberek, akiknek a szívét nem a rosszindulat és a nyereségvágy, hanem az élet szeretete öleli körbe. Ő volt az én különcöm. A mai napig az.
- Nekem nem volt felajánlva a középutas megoldás. - Mondtam tömören. Harcolni a szüleimmel egyenlő lett volna a halállal. Az enyémmel, a fiaméval, és a férfiéval, akit szeretek, ennyit pedig nem ért meg a próbálkozás. Szerettem volna szembemenni velük, én lettem volna a legboldogabb, ha sikerül és megalapíthatom a saját családomat, de az anyám és apám, mint felsőbb hatalom keresztülhúzták a számításaimat. Egyedül kevés voltam ellenük... őszintén, velük voltam valaki, miután megfosztottak a támogatásuktól, senkivé váltam. Természetes, hogy azt  hittem, a fiamnak és Mark-nak is jobb lesz nélkülem. Legalábbis, azzal nyugtattam magam, hogy más is ezt tette volna a helyemben. - Sokan vitatkoznának azzal, hogy utólag sem lehet bölcsebben nézni a dolgokat... de szerintem igaza van és tetszik a gondolatmenete. - Halvány félmosolyt engedtem meg magamnak, ennek egyik oka némileg gonosz volt, hiszen az, hogy elvált a feleségétől már akkor melengette a lelkemet, mikor először tudomásomra jutott a hír. Megváltoztak a mindennapjai, új kihívásokkal kellett szembenéznie és a gyermekei félig-medig elveszítették az apjukat, de nem tudott nyugodni hagyni a gondolat, miszerint talán az én tudattalan befolyásom is közrejátszhatott a dologban. Szép is lenne.
- Persze, hogy félek. - Automatikus reakcióként halkan, aprót, szinte gunyorosat nevettem. Ki az az őrült, aki ha elhatározza magában, hogy felkeresi a gyerekét, akit nem ő nevelt fel, akkor ne félne? Rettegtem. Minden egyes alkalommal, amikor megláttam Sylvester-t, a gyomrom liftezni kezdett az idegesség és a szólni akarás egyvelegétől, végül mégis csendben maradtam. Soha nem voltam az a típus, aki visszanyeli a szavait, de a fiamra nem ronthattam rá... és nem is lettem volna képes rá rontani, kevés volt hozzá az összegyűjtött vagy csak annak hitt lelki erőm. Az apjával beszélgetni teljesen más volt: Mark-ot ismertem és ő mindig is pozitív hatással volt rám. Maga a jelenléte is megnyugtatott, egyetlen mosolyával elhitette velem, hogy több vagyok, mint amire szántak és amit érdemlek és kizárólag ítélkezésmentes szavak hagyták el a száját. Tinédzserként megbabonázott, felnőttként elérte, hogy alapvető szükségletként tekintsek rá, amit hosszú évek óta meg kellett vonnom magamtól. - Maga talán nem tenné? Tizenhét évet kihagytam az életéből és éppen ennyi ideje fogalmam sincs arról, hogyan kaphatnám őt vissza. - Némi elkeseredettség utat tört magának, ám nem bántam, egyáltalán nem éreztem rosszul magam amiatt, hogy megmutatom neki az érző felemet; a magányos pillanataim mellett egyedül ő volt képes előcsalogatni belőlem. Na és Sylvester. Ám jelenleg Mark ült velem szemben, őt figyeltem, le sem vettem róla a szemem, mert az arcának minden rezdülését látni szerettem volna... ahogy a szavakat formálta, ahogy megrándult a szája, ha szünetet tartott beszéd közben vagy éppen elmerengett egy gondolaton. Bámulásom közepette a még az anyámtól kapott, régi családi ereklyeként számon tartott gyűrűmet forgatta az ujjamon, mély levegőt vettem és hagytam, hadd hagyja el a számat az első mondat, amit ki akartam mondani és amit lehetséges, hogy a jövőben számtalanszor meg fogok bánni. - Szavakkal képtelenség kifejezni, mit értek az önzőségem alatt. De ha velem jön, megmutathatom. - Titokzatosan hangoztam és ha van egy cseppnyi esze, valamint engedi, hogy a racionalitása vezérelje, nemet fog mondani... viszont ha tényleg van köztünk egy kötelék, amit az Exmemoriam sem volt képes eltörölni, akkor éppen olyan elánnal fogja kitolni maga alól a széket, ahogyan én tettem és követ, kifelé a kávézóból. Magabiztosságom kissé alább hagyott, kezem megremegett és egy röpke pillanatra lehunytam a szemeimet, csak az utca zajára figyeltem és azt kérdeztem magamtól, hogy lehetek ennyire őrült? Képes lennék tőle elvenni mindent, amit felépített? Összezavarni az életét, az érzéseit, a gondolatait?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mark Valentine

Mark Valentine

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Brad Pitt

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Vas. 1 Júl. - 21:56

Erin & Mark


-Ez így van. - Mosolygok, a különcök kellenek, hogy felrázzanak mindenkit. - Igen, bevallom különcnek tartom magácskát. - Furcsákat kérdez, furán gondolkodik magáról. De ez nem baj, nekem is feldobja a napom, nem szürke hétköznap lesz a mai, már megérte felkelni, jól mondja.
-Nem mindig ajánlják fel kedves, van hogy keresni kell. Igaz, nem mindig találni sajnos. - A volt feleségem megrögzötten hitte megcsalom, nem tudtam olyan középutat találni, hogy megbékítsem és én is közelebb érezzem magamhoz. Van amikor nem megy. Azzal megmosolyogtat, hogy tetszik neki a gondolatmenetem, noha talán jobb lenne ha nem lenne igazam. Ki tudja. Kedvesen mosolygok tovább, persze hogy fél, de ez jó jel. Érdekli akkor, izgul, foglalkozik a dologgal, rossz anya emiatt nem lehet.
-Dehogynem félnék, rettegnék... így is félek találkozni a gyerekeimmel, hogy én azért szoktam látni őket. De szerintem nem kell félni. Egy kapcsolat két oldalú dolog ugyan, de ha az egyik fél nagyon odateszi magát minden hiba ellenében is és a másiknak nincs kimondott oka hogy megvonja a találkozás lehetőségét is, akkor lehet kapcsolatról beszélni. 17 év hosszú idő, már felnőtt fia van, de a hangsúlyt arra kell fektetni, hogy már megvan a lehetőség az ismerkedésre, a megismerésre, a közös létnek. Vannak olyan kapcsolatok, nem csak párkapcsolatok, amikor nem megfelelő az életkor vagy az élethelyzet és csak rontanánk a helyzeten. Szerintem egy rossz beidegződést kijavítani nehezebb mint a nulláról építkezni. - Ha a fia nem tud róla semmit, akkor nulláról építkezik. Gondolom. Próbálok látatlanban is erőt adni neki, mert én pontosan tudom milyen mindent a gyerekekért tenni, akkor is ha nem épp a legjobbnak tűnő döntés. Persze ez nehéz, nagyon nehéz. Lehet rokonlelkek vagyunk és megérezte, ki tudja miért pont ideült. Az önzőséggel meglep, de itt már nem is foglalok egzakt állást, inkább Őt fürkészem mire gondolhatott.
-Megmutatni? Kedves, félek olyasmire szeretne mutatni teszem azt a mosdóba menve, aminek a gyűrű az ujjamon gátat szab, bár.. nézni lehet, de hát férfiból vagyok. De ha nem ilyesmire gondol nos és maradnak a ruhák... az esetben már érdekelne mire is gondol. - Nevetek, míg lesütöm a szemem. Mert megcsalni nem fogom a feleségem, hiába... találom egyre vonzóbbnak a szemben ülő nőt, de nem ezt érdemelné. Minden más esetben viszont nem tudom elképzelni mire gondolhat és kíváncsiságom hajt előre, minta valami emiatt állna össze vele kapcsolatban, esetleg megmutatja a fiát, lehet erre tart, akármi. Nem tudom mire gondolhat, foglalkoztat. Így ha int nem szexuális kalandra invitál akkor felállok és követem, csak rendezem a számlánk, a vendégem. Ha kimentünk, akkor kérdezem csak a következőt:
-Nos? Az hogy Önnel töltöm a napom nem önzőség, ezt megbeszéltük. - Kíváncsiskodom, mint valami gyerek, de nem tudom mit kéne látnom, mit nem lehetett elmondani odabenn.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Erin Rookwood

Erin Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Pént. 6 Júl. - 12:21
Ahogy kiléptem a kávézóból, körülvett a londoni nyüzsgés minden érzékszervre kiható pörgése. Emberek, járművek, zajok, de valami még hangosabb volt: a gondolataim, amelyek egyszerre voltak dorgálóak és biztatóak. Egyik pillanatban legszívesebben elszaladtam volna, amiért felhívást tettem keringőre és kicsalogattam a férfit a nyugalom szigetéből. Mi lesz vele, ha véghezviszem az agyamba magát egyre jobban befészkelő tervet? Emlékezni fog rám, na és? Ki vagyok én neki? Majdnem húsz év telt el a kalandom óta és ő az átoknak köszönhetően egyszer sem gondolt rám, hanem élte az életét, amelyből kirángatni a szótári meghatározása lenne az önzés szónak. Egyáltalán, miért vagyok annyira magabiztos, hogy úgy gondoljam, bármilyen változást képes vagyok előidézni benne? Lehetséges, hogy csupán megrántja a vállát és továbbmegy, mintha mi sem történt volna… nem, mégsem. Mark nem ilyen. Törődő, érzelmes és a lelkére veszi a dolgokat. Ugyanakkor temérdeknyi másik kérdés is adódott, hiszen egy mugli előtt felfedni a varázslóvilágot komoly bűn a Minisztérium szemében. Tegyem ki ismét annak a veszélynek, amiről bár nem tudott, de tizenhét éve is a feje fölött lebegett? Ha csupán egyszereplős lett volna a történet, szívesen vállalnám a lázadó szerepét, ám kettőnk közül neki van több veszítenivalója. Mégis, a károgó gondolataimat egyre sűrűbben fonták körül a támogatóak, amelyek biztattak, hogy tegyem meg, amit hosszú ideje meg kellett volna tennem: adjam vissza az emlékeit a gyermekem apjának. Intézze el, hogy visszakapja, amit elvettek tőle és ezzel adjam meg neki a jogot és a lehetőséget a választásra, amelyet évekkel ezelőtt megtagadtak tőle. Az indokok és lehetőségek csatározásából Mark hangja ragadott ki. Végül úgy döntött, hogy csatlakozik hozzám és ez negédes mosolyt varázsolt az ajkaimra.
- Ön olyan embernek tűnik, aki csak akkor engedné magát elrabolni a feleségétől, ha igazán akarná, tehát egyedül kevés lennék ahhoz, hogy bármire kényszerítsem. – Elindultam a járdán, mellette sétálva vártam, hogy megtaláljam azt a helyet, ahol pár pillanatot fogunk eltölteni, de kevésbé feltűnő, mint az utca közepe. – Kedves, hogy azt mondja, nem önzőség velem töltenie a napját. Remélem, később is így fogja gondolni. – Nem akartam utat engedni a bizonytalanságomnak, láthatóvá tenni pedig még kevésbé, ezért visszafojtottam a feltörni kívánkozó sóhajomat. Az ajkaimat összeszorítottam, amikor befordultam az egyik sikátorba és gyengéden a férfi keze után nyúltam. - Tudom, hogy nagy kérés, de… bízzon bennem. És kapaszkodjon. Könnyen lehet, hogy nem fog jólesni a következő pár másodperc. – Mielőtt bármit szólhatott volna lehunytam a szemeimet és az első londoni lakásomra koncentráltam. Oda akartam jutni a lehető leghamarabb, ezért folyamodtam a hoppanáláshoz. Egyszerre temérdeknyi szabály szegtem meg, ám egyáltalán nem érdekelt; ez a Rookwood-virtus, talán Owen-en kívül egyikünket sem zavarta, ha szembemegy a törvénnyel. Jelenleg az volt a fontos, hogy Mark és én az apró lakás közepén álltunk és fel voltam készülve a temérdeknyi kérdésre, ami megfogalmazódhatott benne.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mark Valentine

Mark Valentine

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Brad Pitt

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 10 Júl. - 9:45

Erin & Mark


-Annak komoly oka kell legyen, valóban. Nem vagyok valami vallásos, de a tisztességben hiszek. - Mosolyom pedig elárulja, hogy nem értek egyet azzal kevés lenne egyedül, van ebben a nőben valami, ami vonzz, mint lepkét a láng, de nem mondom ki hangosan, az már szinte felhívás lenne keringőre. Nem lenne illő... Közben egyre kíváncsibban lépdelek mellette, mert nem tudom eldönteni hogy mit akar mutatni, mi köze az önzőségéhez, esetleg a gyerekéhez... az egész egy nagy rejtvény és sajnos én szeretem a rejtvényeket megoldani. Már ha meglehet... de én mindig megpróbálom.
-Ugyan miért gondolnám meg magam? - Okom nincs rá, szerintem Ő sem adna, a feleségem meg szerintem még örülne is, ha közölném találtam egy új barátot, akivel néha találkozom. A sikátor meglep, ahogy az is megfogja a kezem, nos... lehet nem egy mosdó, de hasonló dolgokra utaltam, de mire kinyitnám a szám már... úgy nézek körbe mint akit fejbe vertek. Hol vagyok? Volt valami a kávéban? De valahogy most még annyira sem akarom elengedni a kezét mint eddig, mintha ha eltűnne akkor magamra maradnék a kérdéseimmel, ezen az idegen helyen ami határozottan nem egy sikátor. Ez egy lakás...
-Nos... egészen... új módja, hogy menjünk szobára... - Préselek ki magamból, kínomban, míg szabad kezemmel a fejem fogom meg, ez... most megtörtént? Lehet elaludtam reggel.
-Még nincs is hat óra mi? Ilyen csinos, rejtélyes és szellemes nők nem szokták leszólítani a reggelinél az embert, alszom még... - Próbálok reális magyarázatot találni, de érezni nem hiszem el, csak győzködöm magam. Hogy pontosan miről magam sem tudom, de úgy nézem Őt, hogy vajon erre gondolt önzőség alatt?
-Érdekes... képesség. És... nos valóban egy kicsit önző, taxit kell majd fognom, hacsak kegyed haza nem teleportál. Jézusom, az történt? - Esik le, de inkább izgatott lettem mint ijedt, erre mondaná bármelyik feleségem, hogy nem vagyok normális. Lehet tényleg nem vagyok, de... nincs mit tenni.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Erin Rookwood

Erin Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 17 Júl. - 14:03
Apró, pár tizedmásodpercig tartó kacaj tört elő belőlem, ami nem Mark-nak, sokkal inkább a reakciójának és az én lépéseimnek szólt. Az elmúlt években csak sunyiban figyeltem a férfit: érdekelt a sorsa, de néha annyira fájt, hogy én nem vagyok a mindennapjai részese, hogy muszáj volt felhagynom a kíváncsiság által ösztökélt leskelődéssel. Alig akartam elhinni, hogy most itt állt előttem, foghattam a kezét és belenézhettem a zavarodottság és érdeklődés egyvelegében úszó tekintetébe. Ismét meg kellett állapítanom, hogy szinte semmit sem változott és ez volt az egyetlen reményem: ha visszaadom az emlékeit, talán az irántam táplált érzései megóvják a teljes megőröléstől és elhiszi majd, hogy bőven volt okom hagyni őt a sötétben tapogatózni tizenhét évig. Sajnáltam, amiért kiesett az életének egy része, ugyanakkor örültem annak, hogy nem kellett állandóan a háta mögé néznie, hiszen nem őrzött olyan titkot, amely veszéllyel fenyegette volna. Ha megnyitom előtte az eddig elzárt világ kapuit és fenekestül felfordítom az életét, talán egy újabb sors tönkretételéért leszek felelős. Viszont a meg sem próbálom, sohasem fog nyugodni hagyni a tudat, hogy mi lenne, ha… Mark-nak is jogában áll megismerni a fiát, rájönni, mi történt vele, mi folyik körülötte és aztán dönteni, mit szeretne megtartani a rá zúdított halmazból. Talán azt fogja kérni, hogy ismét vegyem el az emlékeit, de akkor legalább én is tisztában leszek azzal, hogy nem szeretné a vállára venni a súlyt, amit szolgáltatok neki.
- Nagyon is ébren vagy. – Észrevétlenül váltottam át az egyébként megszokottabb tegeződésre, a másik kezemet az ő, arcát tapogató kezére csúsztattam és összepréseltem az ajkaimat. Naphosszat képes lettem volna így álldogálni, leginkább azért, mert hiányzott és mert még mindig bizonytalan voltam. Kellett pár pillanat, hogy erőt vegyek magamon és meggyőződjek arról, hogy tényleg muszáj meglépnem azt, amire készülök. Sőt, mi több, meg szerettem volna tenni.
- Igen, nevezhetjük teleportálásnak is. – Elengedtem őt és a bőrkabátom belső zsebében tartott pálcám után nyúltam. Kívántam, hogy ne legyen szükség arra a felemlegetett taxira. – Remélem, nem fogsz utálni ezért. - Lassan felemelve a pálcámat Mark tekintetébe mélyesztettem a sajátomat és halkan mormoltam azt a bizonyos szót, ami visszafordítja az Exmemoriam-ot és átadja a férfinak az őt megillető emlékeket. Ha rám emlékezi fog, akkor egy lépéssel közelebb kerülök a célhoz, miszerint beavassam a történések teljes tárházába, ám jelenleg kimaradó, majd felgyorsuló szívveréssel kémleltem a férfit, el nem mozdulva előle.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mark Valentine

Mark Valentine

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Brad Pitt

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Hétf. 23 Júl. - 18:33

Erin & Mark


Fogalmam sincs mi történt, annyira meglepett a helyszínváltás, hogy jobb híján poénkodni akartam, talán sikerül is mert nevet, de... annyira nem értek semmit, némi zsibbasztó érzés maradt a köldökömnél de azon kívül nem fogtam fel, hogy mikor kerültem ide.
-Jó tudni... - Persze álmomban is hitegethetném magam ezzel, ébren vagyok, de... nem szoktam én ilyen összetett és varázslatos dolgokat álmodni, hiába olvasok sok fantasyt, az nem segít. Most is azért fókuszálok megint rá, mert másik kezemért is nyúl, önkéntelen is figyelek rá, hogy akkor... mondd valamit vagy sem? Vagy ez is egy talány, rájövök-e mi történt?
-Nevezhetjük...? - Ha nem az akkor mi? Már nyelvem hegyén a kérdés, de elővesz valami botot és végképp nem értem mit akar. Mi az hogy ne utáljam? Mit akar velem tenni? És miért pont velem? Miért itt? Mi folyik itt? De mire feltehetném a sok kérdést hirtelen emlékezni kezdek. A fülledt éjszaka a bárnál, a fiatal csinos lány, a találkozgatások, a szándék elválok, a szándék viszem Annát, a tetteim súlya... én... nem emlékeztem arra hogy kimaradtam volna otthonról, de... én megcsaltam a feleségem... a konferencia, amivel kapcsolatban sok homályos emlékem maradt, hirtelen olyan mintha értelmet nyerne, az is, hogy miért vonzz ez a nő, hiszen eltelhetett sok év, de számomra ugyan olyan vonzó, mint volt. És itt volt, karnyújtásnyira és én nem is emlékeztem rá! Hirtelen hasít a felismerés a fájdalom a fejembe, tenyereimbe temetem az arcom, elerednek a könnyeim...
-Elfelejtettem... - Hogy lehet ezt elfelejteni?! Hogy megcsalod a tulajdon feleséged, mert szerelmes leszel? Te jó ég, igaza volt! Megcsaltam... és belehazudtam annyiszor az arcába! Milyen férj az ilyen?! Kezemmel a szám és orrom takarom, hányingerem lesz, hirtelen kaptam túl sok olyan információt ami nagyon is meghatározta az életem, hogy ki vagyok.
-Erin... - Egész másképp ejtem a nevét, már pontosan tudom ki Ő nekem, hogy miért kérdezte pár pillanattal ezelőtt vajon utálni fogom-e, önző-e... Istenem... - Miért vártál eddig... - Nem szemrehányó a hangom, jobban átitatja a kétségbeesés és a félelem, emlékszem, az a valaki aki elvette az emlékeim szín tiszta gyűlölettel nézett rám, azt hittem megöl. De elvette tőlem Erint... Kell pár perc hogy feldolgozzam, összemosódik a múlt és a jelen, de ez nem jó most, túl kusza, zavaros mint a felkavart iszap a tó mélyén, és... van egy fia is.. neki is... miért most? Miért pont most?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Erin Rookwood

Erin Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Vas. 29 Júl. - 12:09
Egyre jobban féltem, izgultam, miközben várakoztam és a gondolataim egyáltalán nem csendesedtek el, sőt, sokkal hangosabbá váltak. Jól döntöttem? Szép élete volt eddig nélkülem, most pedig beletoppanok a közepébe és felforgatom azt… jogom van hozzá? Ki vagyok én, hogy döntsek a mindennapjai felett? Nem lettem volna képes még némi erőt venni magamon, úgy, mint eddig? Hosszú évekig képes voltam minden nap felkelni azzal a tudattal, hogy számára jó z édes tudatlanság, vigasztalt, hogy lélegzik és nincsen semmi baja, de mostanra elgyengültem és egyre nagyobb szükségét éreztem annak, hogy mellettem legyen. Szerettem volna a közelében lenni, megosztani vele, hogy van egy fiúnk, akinek végre valahára elmondhatjuk, hogy mi vagyunk a szülei. Apám és anyám haragjától és bosszújától már kevésbé tartottam… az a két ember annyit ártott nekem, mint senki a világon, így ha ismét megpróbálnának elszakítani a nekem fontosaktól, nyugodt szívvel szórnék rájuk halálos átkot. De Mark hogyan fogja túlvészelni az időszakot, ami az újdonságok megemésztésével fog telni? Nem fogja azt kérni, hogy vegyem el ismét az emlékeit? Gyűlölni fog, azért amit tettem, akár most, akár tizenhét éve?
Mély levegőt vettem és a zavart tekintetét fürkésztem, miután zsebre vágtam a pálcámat. Szólásra nyitottam a számat, ám első nekifutásra nem jött ki hang a torkomon. Nyeltem egyet és egy félmosolyt is kipréseltem magamból. – Helló, idegen. – Nyögtem ki végül, várva, hogy vajon közbe kell-e lépnem, rosszul lesz-e, mert nagyon úgy tűnt, mintha forgott volna vele a világ. Ezen egyáltalán nem csodálkoztam, én valószínűleg elájultam volna, ha valaki rám zúdítaná az életem eddig kiesett darabkáit… és pontosan ezt tettem vele, ezért finoman megfogtam a kezét és a fotel felé vezetgettem. – Ülj le, túl sok minden van most a fejedben… - A férfira nézve a szívemet átjárta az a szeretet, ami minden egyes pillanatban átvette felettem az uralmat, amikor megpillantottam őt. Legszívesebben megsimítottam volna az arcát és megengedtem volna magamnak egy megkönnyebbült mosolyt, de az aggodalom keményebben harcolt a pozitív érzések ellen és nem engedte győzedelmeskedni őket.
- Nem a te hibád, hogy nem emlékeztél. – Jelentettem ki, mert nem szerettem volna, ha azt hiszi, neki bármi felelőssége volt ebben a történetben. Tőle nagyobb hatalmak, voltaképpen a szüleim döntöttek úgy, hogy az életben maradásának ára egy hatalmas fekete lyuk. – Sokáig vártam, tudom… viszont talán már megérted, miért vagyok meggyőződve arról, hogy önzőnek fogsz tartani. Sajnálom, de képtelen voltam tovább csinálni egyedül ezt az egészet. – Sóhajtottam egyet. Az arcát vizslattam, úgy éreztem, hogyha leveszem róla a tekintetemet, akkor lemaradok valamiről. Még nem akartam sokkolni azzal, hogy nem csupán rólam feledkezett el, a végén tényleg elájulna. – Kérsz egy kis vizet? Vagy valami erősebbet? – Kérdeztem rá. Egy üvegnyi alkohol nem lenne elég a helyzet megemésztéséhez és még bele sem mentünk a részletekbe.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mark Valentine

Mark Valentine

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Brad Pitt

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Vas. 5 Aug. - 18:16

Erin & Mark


-Ühm... - Igen, nagyjából ennyit bírok kinyögni, mikor noszogatni kezd üljek le. Mint valami alvajáró fogadok szót, ülök le, ez némiképp segít csökkenteni az érzést vagy hányok vagy elájulok. Vagy beleájulok a hányásba... ah, egyiket sem akarom! Össze kellene szednem magam, de annyira lüktet a fejem a sok információtól!
-De... elfelejtettem! - Csak ennyit bírok kipréselni magamból nyelve a könnyeim, mert elfelejtettem a nőt akibe beleszerettem! Hogy lehet nekem ilyet megbocsájtani?! Én nem tudom képes leszek-e ezt magamnak valaha... most újra érzem de közben azt a hiányt is megértem ami mindig kísértett. Erin hiánya volt, de nem jöttem rá, túl gyenge voltam rájönni! Ráadásul eddig várt... lehet rég meg kellett volna törnöm, de nem ment... azt se tudom mi történt vele?! Milyen férfi vagyok én?!
-Annyira ostoba vagy! Rögtön meg kellett volna törnöd! Melletted kellett volna lennem! Már évek óta melletted kellene lennem... - Ragadom meg a kezeit ha nem ment messzire mert nem is értem miért várt ezzel egyáltalán?! Lehet... nem tudta eddig megtörni? Nem, a szavai alapján már képes volt rá egy ideje... de akkor miért?
-Miért vártál? - Nem értem, nincs benne logika, hát mellette volna igazán boldog, nélküle... üres volt minden.
-Valami nagyon erőset... - Lehelem, nem szoktam inni, de eltompítana annyira, hogy ne akarjak megbolondulni hogy egymás mellé erőltetem a puzzle darabokat, akkor is ha nem illenek össze. Fogom is a fejem, fáj és zsong, túl sok a lemaradásom, mintha álomból ébrednék, egy túl hosszú álomból. Ahh... ráadásul újranősültem én ostoba! Rögtön arra gondolok, válhatok el megint, holott azt sem tudom hozzám jönne-e... annyira nevetséges bolond vagyok!
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Erin Rookwood

Erin Rookwood

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
angelina jolie

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szomb. 18 Aug. - 17:06
Elképzelésem sem volt, mit élhetett át Mark ezekben a zavaros pillanatokban, sőt, ha akartam volna se lennék képes belegondolni. Elé tárult számtalan olyan emlék, amely új megvilágításba helyezi élete elmúlt tizenhét évét és amelyek elvesztésének megmagyarázása az én dolgom lesz. Nem voltam biztos, hogy fel vagyok erre készülve, abban pedig még inkább nem, hogy ő készen áll, de az önzőségem eluralkodott rajtam és a vállamon ülve suttogta a fülembe, hogy éppen itt az ideje a színvallásnak, úgysem leszek képes tovább magamban tartani a titkomat és mindenkinek jobb lesz, ha dalolok, mint egy kismadár. Mark fejében temérdeknyi verzió keringhetett, a tekintetét keresve rájöttem, hogy egyszer láttam őt igazán őrlődőnek, amikor el akarta hagyni értem a felségét: a mostani állapota sokkal, de sokkal mélyebb és komolyabb volt annál, pedig azok a napok sem a piskóta-kategóriába tartoztak.
- És tényleg nem a te hibád! - Nyomatékosítottam még egyszer, miután leült. Nem engedtem el a kezeit és nem azért, mert féltettem, hanem mert egyszerűen jó volt megérinteni ilyen hosszú idő után. Szinte már én is elfelejtettem milyen volt... legszívesebben a nyakába ugorva engedtem volna az engem fojtogató sírógörcsnek, de tartottam magam és nyeltem egyet. Nem tudtam, hogyan kezdjek neki és gyűlöltem, hogy hosszú másopercekig csak kerestem a szavakat és semmi érdemi nem hagyta el a számat. - Azért hagytam, hogy elvegyék az emlékeidet, mert nem volt más módja az életben maradásodnak. Talán felrémlett előtted, hogy a családom nem igazán szívlelte, hogy mi ketten... - Furcsának tűnt kimondani, hogy "együtt voltunk", ezért elharaptam a mondat végét. - Velem sajnos nem voltak olyan kegyesek, hogy elfeledtessék, ami történt. - Reméltem, hogy nem veszi zokon, hiszen a szavaim nem ellene szóltak, hanem a fájdalmamnak, ami a társam volt az elmúlt majdnem két évtizedben és az táplálta, hogy pontosan tudtam, ki ő, élesen éltek bennem a együtt eltöltött idő emlékei, mindez úgy, hogy neki fogalma sem volt a létezésemről. Könnyebb lett volna, ha én is elfelejtem őt és praktikusabb is, hiszen fel sem merülhetett volna annak az esélye, hogy ő bármikor visszakapja az elvett pillanatokat. Ám a szüleim igazi szadisták, akik élvezték, hogy a lányuknak rossz.
- Én... - Jogos volt a kérdés, hogy miért nem hoztam őt vissza hamarabb. Én is ezt kérdeztem volna meg legelőször, mégis nehezemre esett összefoglalni a gondolataimat és az indokaimat. Vajon haragudni fog rám vagy megérti, miért vártam ennyi ideig? Ostobának fog nézni vagy a helyembe képzeli magát? Talán soha nem volt ennyire fontos a véleménye, mint most. Hogy nyerjek magamnak egy kis időt, felálltam és az egyik komódhoz léptem. Úgy döntöttem, nem porciózgatok, megragadtam az üveget, majd visszalépve hozzá a kezébe nyomtam. - Szép életed volt, Mark. - Nyögtem ki végül. - Feleség, gyerekek... megismerkednünk sem lett volna szabad, nemhogy ismét belerondítanom abba, amit volt lehetőséged rendbe tenni. Vártam, vártam és vártam, azt hittem, hogy jobb lesz, hogy... képes vagyok magamtól is elfelejteni téged, de nem ment. Amennyire örültem, hogy ismét egyenesbe kerültél, annyira szomorú is voltam. - Halvány, szívfájdalommal átitatott félmosoly suhant át az arcomon. Látni, hogy jól van nekem elég boldogság volt, de hogy nem mellettem volt az, felért egy emberkínzással. - Nem bírtam tovább várni. Ha csak rólam lenne szó, akkor menne, de...  sok minden van, amiről beszélnünk kellene. -Egyre nehezebb volt, pedig reméltem, hogy könnyű dolgom lesz. Miért is hittem ezt?

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mark Valentine

Mark Valentine

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Brad Pitt

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szer. 5 Szept. - 21:09

Erin & Mark


Fojtogat a felismerés mint egy hóhérkötél, hogy saját gyengeségem miatt tartott fogva egy varázslat és nem törtem ki belőle, így elvesztettem életem szerelmét hosszú-hosszú évekre! Felfoghatatlan szentségtörés, hogy nem ismertem fel azonnal mikor végre megláttam, milyen férfi vagyok én?! Így elfelejteni a nőt, akit szeretek, akitől gyereket akartam! De talán még nem késő, nem vagyunk annyira idősek... már megint elkalandoztam, de képtelen vagyok akkori érzelmeim elnyomni, fiatal kori énem úgy zubog ereimben, mintha egy nap nem telt volna el, nekifeszül jelenemnek és mint egy rosszul kifeszített zászló tűri a szél cibálását, lelkem tépelődéseit. Nem értem Erin miért várt ennyit, faggatom is, de látom neki sem könnyebb, ellenben túlzottan megzavarodtam, hogy figyelembe tudjam venni. Válaszokat akarok, azok talán szétzúzzák a káoszt bennem.
-De szeretlek, nem érdekel a családod, elutaztunk volna, vittük volna Annát és elköltözünk akár Európából is, mit számít? Veled akarok lenni... - Képtelen vagyok múlt időt használni, nem is lenne helytálló, mert teljesnek érzem magam, hogy végre velem van. De nem értem akkor sem miért várt ennyire sokat? Elég lett volna pár év is talán... bár akkor Abel... szívbemarkoló gondolat, hogy nem lenne a fiam. Míg a válaszát szedi össze hoz egy üveg italt, nem finomkodom, ahogy adja kinyitom és jó pár kortyot lehúzok belőle. A fájdalom amit a maró alkohol érzése ad kitisztítja némileg az elmém és ellazítja lelkem, nem zúgolódok már annyira belül, de arcomra kiül nem vagyok az italhoz szokva, legalább is a vedeléshez nem, de Erin előtt nem szégyellem a gyengeségeim. Előtte sosem kellett semmit szégyellnem és ez kölcsönös volt mindig is. Az én részemről nem változott semmi, csak remélni tudom felőle sem.
-Egyenesbe? - Olyan mély elkeseredettséggel ejtem ki a szót, hogy újra elsírom magam.
-Nélküled üres vagyok Erin... lehet elfelejtettelek, de mélyen belül tudtam nem vagyok boldog, nem lehet az nélküled. A volt feleségemmel maradtam, mert elfelejtettem hogy végre okom volt elhagyni, csak Anna tartott mellette mindig is. Aztán mikor elhatároztam volna magam, mert Anna nagyobb lett megfogant Abel... Erin, azért maradtam mert a gyerekeimnek szüksége volt rám! De aztán már az sem volt elég, ne állhatom a volt feleségem... a gyerekeket elvette, alig láthatom őket. Az új feleségem kedves teremtés, de inkább a rossz körülményeink tartanak minket össze, mintsem a szerelem vagy mélyebb érzelmek... Erin, nélküled én már sosem lehetek boldog, nem is akarok. - Rakom le az üveget és megölelem ha hagyja, sírva a bánattól hogy elvesztettem és az örömtől, hogy újra megtaláltam.
-Eléggé, túl sok év telt el... mindent tudni akarok... nem akarok hosszabb ideig külön lenni nélküled... még ma beszélek a feleségemmel, hogy megtaláltam a régi szerelmem. Kedves nő, megérti majd. Bár inkább csak holnap, sehova sem akarok menni, legalább egy napot veled akarok lenni, hogy aztán minden nap veled lehessek... - Lehet neki túl hirtelen, túl gyors, de nekem egyszerre telt el 17 év és közben mégsem telt el egyetlen nap sem. Ez a kettősség szétszaggat, de olyan komolyan nézve mondtam mindezt az arcába, hogy talán megérzi a bennük rejlő szenvedélyt, ami hozzá köt. Ami mindig is hozzákötött.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
»
Vissza az elejére Go down

Just look into my eyes...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Similar topics

-
» Eyes on fire
» look at shit through each other's eyes
» eyes shut tight
» With Ears To See And Eyes To Hear
» eyes lazy for the truth

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-