Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Homecoming EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Homecoming EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Homecoming EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Homecoming EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Homecoming EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Homecoming EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Homecoming EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Homecoming EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Homecoming EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Richard Avery

Richard Avery

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Iwan Rheon

»
» Csüt. 5 Ápr. - 16:02
Richard és a kiscsibéi

Mikor elhatároztuk, hogy helyet adunk az életünkben egy második gyereknek is, nem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar meg is érkezik a bagoly a nagy hírrel. Várt ránk egy tizenhat éves fiú, akit az előző nevelőszülei nos... visszavittek? Egyáltalán milyen szó az, hogy visszavitték? Ilyesmit az ember akkor tesz, ha túl nagy cipőt vett, nem akkor, ha befogad egy gyereket az otthonába. Mindenesetre ez a Dixon nevű fiú hamarabb felbukkant, mint amivel mi számoltunk.
Egy nappal az érkezése előtt hazautaztunk Rodyval és Florával, hogy felkészülhessünk Dixon fogadására. Kipakoltunk a saját szobánkból Rodyval, hogy a hétvégét ott tölthesse a leendő fiunk - az ő szobája még nem volt kész, de addig mi ketten kényelmesen elfértünk a nappaliban is. Rody ezen kívül is nagyon kitett magáért, egész délelőtt ki sem jött a konyhából, mert őszintén hitte, hogy egy tizenhat éves fiú szeretetét semmivel sem lehet jobban elnyerni, mint három fogásos ebéddel és csokiban tocsogó desszerttel. Én csak helyeseltem.
Már fél órával a megbeszélt időpont előtt kezdtem a szokásos pánikomat, kétpercenként felvázolva Rodynak a lehető legrosszabb forgatókönyvet, ami éppen eszembe jutott. Minden tiszteletem az övé, amiért nem ölt meg és nem zárt be a pincébe az idegesítő viselkedésem miatt. Florából pedig alig tudtam néhány szót kihúzni, amit egyelőre betudtam annak, hogy ő is izgul és egyelőre nem képes mit kezdeni a helyzettel. Nagyon reméltem, hogy ezért ennyire hallgatag, nem pedig más oka volt a dolognak.
Az órára pillantva valami olyasmi érzés fogott el, mint ami Kenyeret önthette el, mielőtt kiadagoltuk a csontmintás etetőtáljába a kutyatápot. A különbség csupán annyi volt, hogy én Kenyérrel ellentétben nem tudtam, mégis mire kéne számítanom.
Már csak két perc.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Rodney Lestrange

Rodney Lestrange

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Pedro Pascal

»
» Pént. 6 Ápr. - 21:06
Sweet little family

Bevallom, nem így terveztem. Az volt a cél, hogy mindent szépen átbeszéljünk, előre megtervezzünk és Florát is felkészítsük rá teljesen, hogy mi lesz. Még azt sem döntöttük el, hogy kisebb vagy nagyobb gyereket szeretnénk, bár biztosan a nagyobbat akartuk volna a roxforti életünk miatt, az lett volna a legideálisabb. Flora is sokat emlegette, hogy mennyire sajnálja, hogy nincsen testvére, biztosan ő is örülni fog majd neki, de hát előre nem tudhatjuk azt sem. Aztán derült égből istencsapásaként jött a levél. Azoktól a gyámügyesektől kaptam, akikkel még anno Flora hozzánk helyezését intéztem el, jóban voltam velük mind a mai napig, bár nem tudom, miért gondoltak ránk ebben az ügyben. Mindenesetre nem akartunk nemet mondani, hiszen egy gyerek segítségre szorult.
Ideges voltam, ezt pedig nem tudtam tagadni sem. Flora előtt még talán, de Richard biztosan tudta jól, hogy nem azért zárkózom be a konyhába egy halom ételt főzni, mert annyira szeretném telezabáltatni a srácot meg magunkat, hanem azért, mert mindig ezt tettem, amikor ideges voltam. Sőt, még akkor is, amikor éppen magam alatt voltam, ahogy az történt akkor is, amikor Cygnus úgy felforgatott mindent. Nem véletlen lehetett, hogy Richie addig magamra hagyott. Gondolom, neki is kellett ez egy kicsit, ahogy nekem, vagy éppen hogy Florával foglalkozott addig.
Amikor a faliórára pillantva megláttam, hogy már alig van két percünk, nagyon bepánikoltam. Mi lesz, ha gyűlölni fog minket? Ha gyűlölni fogja Florát? Ha Flora fogja gyűlölni őt? Ha még Kenyeret is gyűlölni fogja? Mindenre megvan az esély. Azt mondták nehezen kezelhető a srác, de mi nem fogunk lemondani róla. Sosem tesszük meg, Florával is sok gond volt, mégis kitartottunk mellette és nagyon szép eredménye lett.
- Azt hiszem, hánynom kell -motyogtam, kimászva végre a konyhából. -Mi lesz, ha véletlenül lehányom idegességemben? Richie, ennek borzasztó vége lesz...
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Dixon Avery-Lestrange

Dixon Avery-Lestrange

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Robert Sheehan

»
» Kedd 10 Ápr. - 22:46




The family



Rendszerint április 1-jén történnek katasztrófák, 16 éve, folyamatosan. Kezdve a születésemmel, egészen tegnapig, hogy betöltöttem és sokat vártam az egyes és hatos számtól így kombóban, mert az összes rohadt sorozatban 16 évesek a menő csávók, akkor kezdenek élni, történnek velük izgalmak, valami megváltozik és nem csak a hormonokban, az egész élet kifelé fordul, mint egy pénztárca, ami tele van zsével, mint az ember, rózsaszín belsejével.
Ez most éppen az a pillanat, hogy bedugnak debiledni arra a vesztőhelyre, aminek eddig olyan szorgalmasan tapostam a könyveit, ezek a melegek. Oké, tőlem aztán ott és ahol, még tüntetni is elmennék szivárványosban, sokkal inkább zavar, hogy professzoroknak hívják magukat, bekényszerítenek oda, ők fognak tanítani, lesz egy húgom, meg ez az egész…
Hányadik alkalommal is maradhattam egy hetet, hónapot, fél évet? Valahol valami állandóság, de nem vallom be magamnak, hogy kurvajó lenne.
Hosszútávra tervezni, ugyan. Főleg egy ilyen elcseszett szituációban. Ezek maximum két nap után elküldenek majd a picsába. Vagy valami mást várni, mondjuk egy szexi nővért, aki megerőszakol a hátsó kertben, jószándékú bátyót ingyé fűvel. Nem, kislány, ezeket a gólya direkt nekem szarja a gyámokhoz, csupa nagybetűs szívás. Legyen kit imádni helyettem, a klassz kis kontraszt, viselkedési zavaros bongyor hobó kontra imádnivaló, engedelmes cukorfalat. Ráadásul ezek varázslók, csak hogy legyen a fagylalt tetején cseresznye tejszínhabbal, úgyhogy láthatatlan rétegeim alatt mélyen be vagyok fosva.
Jövök ezzel a mogorva nővel, hivatalnok az istenadta, zöld fejjel, mert valami Hopp-hálózatnak nevezett faszsággal hozott ide egy rohadt kandallóban. Hopp rókácska, majdnem behánytam öcsém, úgy pörögtek a kályhák, kettéállt a szemem még mindig két járdát látok, akkor lesz poén, ha két apát fogok.
Szinte semmi sincs nálam, egy kopott zöld hátizsák és a lopott gitárom minden vagyonom, azt hittem eggyé válok velük, úgy szorítottam magamhoz abban a pörgős pokolbugyrában, széttörtem volna a hoppla hálózatot, ha valaminek baja esik. Táskámban ugyanis négy darab gatyám, három feliratos pólóm, mindegyik perverz, lázadó szöveggel és két farmerom tengődik, pengető a zsebben, gitár háton, a szentem megint említve lett, nem bánnám, ha a hátamból állna ki, nem kellene tartót is lopnom hozzá.
Felsétálok a banyával a bejáratig, de lemaradok, ki az istennek van kedve ehhez állandóan? Csak adjatok egy sarkot és ne nézzetek rám, hagyjatok a francba és érzem, megint túl sokat kérek. Majd megjelenik a kislány, nem állom meg, hogy belékössek, holnap meg már pakolhatok kifelé, talán néhány tányért is széttörnek rajtam. Amúgy rohadtul érdekel melyik lesz a nő, melyik a férfi, lesz-e a nőcis faszinak bajusza. Legalább látok ilyet is, ha lenne naplóm kurvanagyot kacagna. Ó abszurd élet, bazd hát meg. Kopog a nyanyesz, nézem mellettem a nagy semmit, nem vágok hozzá pofát. Mi az istennek erőltessem az arcizmaim? Aztán majd kinyitják, eljátsszák a született apucikákat, holnap már a hazafelé úton pengetek. 16 lettem, nem vágom miért ez a cirkusz, simán lehetnék önálló, mikor értik meg végre, nincs szükségem bohócokra? Fosok tőlük, mint állat.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Flora Avery-Lestrange

Flora Avery-Lestrange

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
∆ sadie sink

»
» Hétf. 14 Május - 15:05

asshole&&daddies&&flora


Behúzódva a szobámba ülök az ágyon ás bámulok ki a fejemből, mert egyszerűen nem bírom elhinni, hogy ez meg fog történni. Miért kell ide még egy gyerek? Én nem vagyok elég nekik? Mit csináltam rosszul? Tuti idegesítem őket. Végülis a hollóhátba kerültem és a házamba a legtöbb emberre az idegesítő jelzőt használják, mert túlságosan okosak és szorgalmasak vagyunk, s ezt előszeretettel hangoztatjuk is. Ettől függetlenül az apukáimnak az lenne a dolga, hogy feltétel nélkül szeressenek engem és ne akarjanak mellém még valakit, akitől jobban érzik magukat. Nem volt elég, amíg hárman voltunk? Most majd idejön egy tizenhat éves kretén srác is és kevesebb dolog jut majd nekem. Alapból nincs vérszerinti testvérem sem, így nincs szükségem örökbefogadottra sem. Csak el fog nyomni és majd azt hiszi, hogy minden úgy lehet, ahogy ő akarja. A srác lesz az idősebb és majd minden úgy lesz, ahogy a könyvekben meg a mugli filmekben is van. Eddig még nem tapasztaltam a testvéri osztozkodást, kapcsolatokat, de most muszáj leszek, mert belekényszerítenek. Vajon mennyi idő lesz, míg kiborulok és azt mondom, hogy a halálfalók azon az ominózus napon bárcsak engem is elkaptak volna?
Legszívesebben kimennék a nappaliba Kenyérhez és megszeretgetném, de félek, hogy akkor valamelyik apukám izgatottan odapattan mellém és beszélgetni kezd velem az újdonsült bátyámról, akit a hátam közepére sem kívánok. Esetleg még az is megtörténhet, hogy apu befog a konyhába és megkéri, hogy segítsek neki a sütés főzésben, amihez szintén nincs semmi kedvem. Hagyjon most békén mindenki!
A csengő hangjára összerezzenek és bebújok az ágyba. A takarót a fejemre húzom és úgy teszek, mintha nem is léteznék. Nincs az a pénz, hogy elhagyjam a szobámat. Persze, elég gyerekes dolog azt képzelni, hogy ettől a bújkálástól most minden jobb lesz és nem kell kimennem meg nem vesznek észre. Bárcsak láthatatlanná tudnám változtatni magam! Mennyivel könnyebb lenne...
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Richard Avery

Richard Avery

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Iwan Rheon

»
» Hétf. 21 Május - 15:49
Richard és a kiscsibéi

Abszurd félelmek hosszú sora váltogatta egymást a képzeletemben szinte másodpercenként. Mi lesz, ha ez a fiú gyűlölni fog minket? Vagy ha mi nem leszünk képesek szeretni őt? Mi van, ha iszonyodni fog két nevelőapa gondolatától? És ha Florával nem tudják megkedvelni egymást? Vagy ha annyi rossz tapasztalat érte már, hogy képtelen lesz megbízni bennünk? És biztos, hogy tökéletes rendet raktunk a házban és Rody nem gyújtja fel a konyhát az utolsó pillanatban? Merlinkém, kis híján elájultam az idegességtől...
A helyzeten nem sokat javított Rody ingerültsége. Ha az ember ennyi ideje együtt él valakivel, akkor egy idő után ráhangolódik a másik érzéseire. Néha olyanok voltunk, mint azok a rosszul megírt sci-fi regények, amikre néha ráfanyalodtam jobbak híján - tízezer kilométerről is megéreztük, mi kavarog éppen a másik lelkében, nemhogy a konyha és a nappali csekélyke távolságából. Pedig reménykedtem benne, hogy Rody majd lazábban és higgadtabban kezeli ezt a helyzetet, mint én. Nemcsak magam miatt, hanem sokkal inkább Flora miatt, aki mindannyiszor mosolyogva bizonygatta, hogy persze, nagyon örül Dixon érkezésének, most mégis a szobájában gubbasztott. Beszélni akartam vele, megkérdezni, mi bántja, de Rodyval arra jutottunk, hogy hagyunk neki egy kis teret. Mindig is zárkózott kislány volt, bár velünk nagyrészt mindent megosztott és erre mindketten nagyon büszkék is voltunk. Most mégis úgy tűnt, hogy kizár minket és egyikünk sem tudta, hogyan kezeljük ezt. Talán a legrosszabb ötlet volt halogatni a beszélgetést, talán így cselekedtünk a leghelyesebben, nem tudhattuk.
- Ha lehányod azt a szegény fiút, szívem, esküszöm elválunk. - Nem voltunk házasok. Értelemszerűen. - De legalábbis sírógörcsöt kapok, ebben biztos lehetsz.
Aztán csengettek, nekem pedig abban a pillanatban a kocsonyánál is remegősebbé váltak a lábaim. Idegesen igazgattam a hajamat, mintha bármit is számított volna vagy egyáltalán tudtam volna mit kezdeni fél tubus zselé nélkül - igaz, még abban is Rody segített változó sikerrel.
Egy agarat megszégyenítő gyorsasággal sprinteltem be Flora szobájába. Elsőre azt hittem, hogy nincs is bent, csak néhány másodperccel később vettem észre a takaró alatti kis kupacot.
- Rosszul érzed magad, csibém? - Bizonyára az enyhe hipochondriám okozhatta, hogy rögtön egy kezdődő influenzát vizionáltam magam elé, legalább harminckilenc fokos lázzal. - Mert megérkeztek és neked is ki kéne jönnöd... Mindjárt főzünk neked egy teát, jó? Csak előtte üdvözöljük Dixont, rendben?
A biztonság kedvéért azért lehúztam Flora fejéről a takarót és gyengéden a homlokára tettem a kezem. Nem éreztem a szokásosnál melegebbnek.
Ha nem állt volna a küszöbön Dixon és a gyámügyes nő, most minden bizonnyal nem siettem volna ki Flora szobájából, hanem halálra aggódtam volna magam, amiért megbetegedett. Most azonban félretettem a nem is olyan mélyen rejtőző tyúkanyót pár perc erejéig, habár miközben siettem ajtót nyitni, gondolatban már leltárba is vettem, mennyi lázcsillapító lehetett itthon.
Hagytam, hogy Rody nyissa ki a bejárati ajtót, közben a kezemet tördelve. A teraszon ott állt a már jól ismert hölgy a Minisztériumból és egy magas, vézna fiú kócos, göndör hajjal, kevéske holmiját szorongatva. Rémültnek, de legalábbis megilletődöttnek tűnt, ami tökéletes kontrasztot alkotott a pólója trágár feliratával.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Homecoming

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» homecoming

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-