» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
93
20
10
20
10
11
27
16
2
7
5
5
27
253
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans

FRPG.hu toplista
Friss posztok
pergamentekercseink

Zsebibaba & Füles
Today at 14:03
• • • • • • • • • • • • • •
Gideon Prewett
help me out mr. ghost
Yesterday at 23:36
• • • • • • • • • • • • • •
Robert Blynberch
A dohányzás megrövidíti a cigarettádat.
Yesterday at 23:20
• • • • • • • • • • • • • •
Barty Crouch Jr.
Aktivitás ellenőrzés
Yesterday at 18:09
• • • • • • • • • • • • • •
Shane Zabini
Doris & Shane
Yesterday at 18:07
• • • • • • • • • • • • • •
Shane Zabini
who the hell are you?!
Yesterday at 13:49
• • • • • • • • • • • • • •
Agatha V. Greewy
Nem igaz George?
Yesterday at 11:06
• • • • • • • • • • • • • •
George Shacklebolt
Marlene & Egerton
Yesterday at 10:53
• • • • • • • • • • • • • •
Marlene McKinnon
Vic × Marcell
Yesterday at 10:24
• • • • • • • • • • • • • •
Victoria Brown
The famous after party
Szomb. 21 Júl. - 22:55
• • • • • • • • • • • • • •
Kirley Duke
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Mistakes are the portals of discovery



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
18
▽ Reagok :
13
▽ Avatar :
Robert Downey Jr.



»
» Pént. 11 Május - 21:31
Julie & Fabian
Hátradőltem a székemen és újabb sóhaj hagyta el a számat. Micsoda kár. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy mennyire kárba fog veszni ez a tehetség. Az a tehetség, amit még ebben a pocsék munkában is láttam, ott volt benne és ez bosszantott a legjobban. Talán sosem fogok rájönni, mi volt az igazi oka ennek az egésznek és miért volt ilyen kiszámíthatatlan a teljesítménye, de még nem állt szándékomban lemondani róla. Ha így éreztem volna, azt ő már régen tudná, mert nem foglalkoznék ezzel az irományával és lelkiismeret-furdalás nélkül küldeném el.
Ez hazugság. Nagyon is lenne bűntudatom, ami ebben az esetben mindennél jobban zavart, ugyanis ő volt az első és az egyetlen, akinél ez problémát jelentett. Sosem éreztem magam rosszul attól, hogy el kellett küldenem egy alulteljesítő alkalmazottat, ők is tisztában voltak ezzel, mindig kaptak előzetes figyelmeztetést, hogy módosítsanak a hozzáállásukon, vagy nem lesz szép vége. De még utána is korrektül jártam el, megkapták a nekik járó összeget az itt eltöltött idő és munkaminőség függvényében, így nem lehetett okuk a panaszra. Ezúttal viszont azt éreztem, hogy ha a lehető legtöbbet adnám meg Miss Vance-nek, akkor sem tudnám elkerülni, hogy borzasztó bűntudatot érezzek utána. Semmi nem frusztrált még annyira munka közben mint ez a tudat.
Nem tudom, hányadik alkalommal olvastam végig a beadott munkát, kerestem benne még több jót, de a több jóval arányosan jött a több rossz is, hiába igyekeztem nem arra koncentrálni. Nehéz volt ez így, neki is, nekem pedig még jobban. Nem akartam rossz hírekkel szolgálni neki, de nem tehettem mást. Igen, voltak jó dolgok ebben a cikkben, nem egy, de ugyanakkor tele volt olyan hibákkal, amiket egy hozzá hasonló tehetséggel rendelkező fiatal nem engedhetett meg magának. Egyszerűen nem.
Leraktam a pergament és felpillantottam a velem szemben ülő fiatal nőre. Már mióta itt várt, mondtam neki, hogy elolvasom még egyszer, biztos, ami biztos, addig pedig várjon. Kicsit bosszantani is akartam, mert úgy tűnt, az jobban motiválja, persze én is félreérthettem a jeleket. Mindenesetre megérdemelte, hogy egy ilyen - hozzá képest - silány munka után ne egy halom dicsérettel ajándékozzam meg.
- Ismételten rossz teljesítményt nyújtott, Miss Vance -közöltem vele nyersen, nem kertelve. Az sosem volt az én stílusom. -Megjelöltem rajta a hibákat, amiket elkövetett, némelyik elképesztő volt és meg kell hogy mondjam, nagyon nem ilyet vártam magától. Nem véletlenül van ott, ahol, de úgy látom, nem feltétlenül él a lehetőségeivel.
Kérdő tekintettel néztem rá, vártam, mit mond. Nem állt szándékomban semmilyen magyarázatot elfogadni, elvégre a magánélet nem befolyásolhatja a munkát, mégis hallani szerettem volna. Én is gond nélkül vittem véghez minden feladatomat, nem számított, milyen kemény vitán voltam éppen túl a feleségemmel. Engem nem befolyásolt, mást sem szabad. Talán túl sokat várok el tőle.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
14
▽ Reagok :
10
▽ Avatar :
Dianna Agron



»
» Kedd 15 Május - 23:56
Úgy éreztem magam, mint egy diák, akinek a dolgozatát javítják és esélyes volt, hogy akkora bolondságokat hord össze egy apró papírdarabon, hogy az iskolából is kicsaphatják. Nem is... utoljára akkor járt át ennyire gyomorforgató, az izmaimat görcsbe rándító szorongás, amikor ötödikes koromba a rivallómat vártam, amiért felgyújtottam a Hollóhát lánykörletének társalgóját. Kísérleteztem, fejlődni szerettem volna, valami újat alkotni, amivel elkápráztathatom a másnapi vizsgán Lumpsluck professzort. A kedvencei között tartott számon, én pedig nem akartam kiesni a kosárból, de az eredendő, alapvető képességeimet nem tartottam elégnek ahhoz, hogy megtartsam a helyemet. Különleges szerettem volna lenni és a mai napig megvolt bennem a potenciál és a tenni akarás vágya, ami ha elhagyott volna, valószínűleg megsemmisülnék. Sok és kemény munkámba került eljutni odáig, hogy Prewett-el szemben ücsörögjek, az asztalánál, négyszemközt, várva, hogy véleményt mondjon az írásomról, nem pedig áthúzva az egészet beledobja a lapot a kandallóba. Bizonyítani szerettem volna, ám jelenleg úgy éreztem, hogy huszonkét éves korom betöltése előtt közelebb állok a roló lehúzásához, mint bármikor. Fiatal voltam, mégsem tapasztalatlan: mindent megcsináltam, amit rám bíztak, csak az nem látta, hogy fejlődni szeretnék és komolyan gondolom a lábam megvetését a szakmában, aki nem akarta észrevenni. A küzdelmem magába foglalta és szorosan, szeretgetve ölelgette a kávéfőzést, a papírhalmok cipelését, a helyesírás ellenőrzését, az átolvasást, a plágium feletti elsiklást és a stressztől, a körmömre égő munkától vagy egyszerű álmatlanságtól ébren töltött éjszakákat és a pörgő nappalokat. Szerettem így élni, nem cseréltem volna el semmiért, viszont mostanában én sem ismertem magamra. Megkaptam a várva várt feladatokat, az arcom teljes egészét elfoglaló mosollyal ültem le a székemre, amiért a főnök bizalmat szavazott nekem és a kétségbeeséstől a hajamat tépve hajtottam a fejem az asztalomra, mikor rájöttem, hogy fogalmam sincs, mit csinálok vagy éppen mit csináljak. Leblokkoltam és ez volt a legszörnyűbb érzés, ami valaha átvette felettem az irányítást. Nem csodálkoztam azon az arckifejezésen, amit Fabian-től kaptam, mikor közölte: még egyszer átolvassa a tegnap éjszaka kényszeredetten befejezettnek nyilvánított, egyébként szerintem is feltűnően pocsék munkámat. Azzal vigasztaltam magam, hogy lehetne rosszabb is, néhány hiba még nem jelenti a világvéget. Mindenkivel előfordul az elkalandozás, hogy a múzsa visszavonja a homlokra adott csókot és hogy nem érzi teljesen magáénak a témát, ugyanakkor ahhoz képest, amennyire rossz lehetne, nem lett pocsék. Próbáltam észrevétlenül egyre mélyebb és mélyebb levegőket venni. Fontos volt számomra a férfi véleménye és furcsa módon nem csupán azzal a félelem vegyítette várakozással ültem vele szemben, amellyel az előző főnökeimet vizslattam, hanem volt benne valami plusz, ami miatt meg akartam felelni. És talán tetszeni neki, elnyerni a mindent átható elismerését, amely jelent pillanatban nem valósult meg.
- Nem a legjobb munkám. - Gyermekként, kamaszként megremegett a hangom a kritikákat hallva és azokra válaszolva, ma már csak ráemeltem a tekintetem a férfira, miután majdnem rosszul lettem a papíron ejtett rengeteg firkálmányától és javítástól. Nehéz volt beismerni, hogy elrontottam, de a tény sajnos tény. Ennek ellenére tartottam magam és reménykedtem, hogy magamon tudom tartani a magabiztosság álcáját. - Ugyanakkor... Elővettem a saját pennámat és ismét a pergamenre nézve megkerestem a mondatot, aminek rögtön szemet szúrt a kijavítása. A papirt az asztalra tettem és bekereteztem a kérdéses részt. Az eredeti szavak már alig látszottak, de nem ezen múlott a dolog. - Nem értek egyet azzal, hogy ezt a részt ki kellene húznom. - Sokat gyakoroltam, míg képessé váltam kiejteni a számon ezt a mondatot. Megkérdőjelezni a felettem állót sokáig sarkalatos pont volt az életemben. - Talán túl szubjektívnek találja? Mindenki tudja, hogy a dementorok közül jó páran még szabadon járkálnak, akkor miért nem irjuk le végre? - Tettem fel a legelső kérdésemet, kíváncsian várva a választ. Fabian Prewett abban volt a legjobb, hogy nem félt, valószínűleg ezért tart most ott, ahol.

örülőőő  boldogsag
Vissza az elejére Go down
Online Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
18
▽ Reagok :
13
▽ Avatar :
Robert Downey Jr.



»
» Csüt. 21 Jún. - 16:35
Julie & Fabian
Úgy figyeltem minden rezzenését, ahogyan az aurorok is tehetik, amikor hazugságot próbálnak felfedezni egy kihallgatás során. A különbség csupán annyi volt, hogy engem nem a hazugság érdekelt, hanem minden reakciója arra, amit mondtam neki. Tudni akartam, hogyan érzi magát, hogy a kemény szavak mennyire motiválják - legyek esetleg még keményebb? Azt akartam, hogy a lehető leghatásosabban közelítsem meg a dolgot és tudjam őt minél inkább arrafelé tolni, lökni, hogy a teljesítménye ugrásszerűen emelkedjen meg. Ez itt, előttem... ez a töredéke volt annak, amire ő képes volt, ezt pedig nem csak a megérzésem sugallta vagy az, hogy a kelleténél jobban megkedveltem őt. Láttam, mire képes, tartottam a kezemben olyan írását, hogy a szivar hamuja kishíján kiégette a nadrágomat, annyira elfelejtettem odafigyelni, olyannyira nem tudtam elhinni sem, hogy azt ő írta. Mégis így volt, ez pedig éppen elég volt arra, hogy elkezdjek sokkal több figyelmet szentelni neki. Talán többet is mint kellett volna. Tartanom kellett volna attól, hogy elveszítem az objektivitásomat, de nem is gondoltam erre, aminek az egyik nagy oka lehetett, hogy már régen elhagytam azt.
Aprót bólintottam, amikor elismerte, hogy nem a legjobb munkája. Legalább nincsen irreális képe a nyújtott teljesítményéről, ez már egy jó pont. Nem szerettem, ha az alkalmazottjaim a téveszméiket alátámasztandó kezdenek vitába szállni velem. Azzal ami tényleg kérdéses, nem volt problémám, sőt, szerettem, ha valaki ki merte nyilvánítani a nemtetszését és ragaszkodott az elméletéhez és a véleményéhez, csak legyen annak alapja is. Ennek ellenére felszaladt a szemöldököm, amikor kijelentette, hogy nem ért velem egyet, tőle nem hallottam ilyet. Igyekeznem kellett, hogy ne látsszon az arcomon az elismerés, hogy végre hajlandó volt kiállni magáért. Eddig sosem tette meg, úgy fest, haladunk.
Előredőltem a széken és magam felé fordítottam a papírt. Rákoppintottam a bekezdésre a pálcámmal, a tőlünk származó tinta elhalványult és csak az írógéppel írt rész maradt tökéletesen látható. Véletlenül se olvasson félre egyikünk se semmit.
- Leírhatjuk, szó sincsen róla, hogy ne tehetnénk meg -bólintottam. -De figyelni kell, hogy mit és hogyan. Említette Voldemortot, nem túl kellemes szövegkörnyezetben, az egész rettenetesen vészjósló, amivel szintén nincsen gond, azonban nem akarhatjuk, hogy az olvasóink megrémüljenek. Tudniuk kell, mi folyik itt, ez nem is kérdéses, ahogy az sem, hogy ez félelemmel járhat, de nem adagolhatjuk nekik egyszerre, az arcukba tolva. Pláne úgy, hogy semmi megnyugtató nincsen legalább a végére odaírva, ami némileg megnyugtathatná őket. Gondolni kell a társadalmi következményekre is, Miss Vance. Gondolom, nem szeretné, ha egy egész ország kerülne kaotikus állapotba a túl sok félelem okozta stressz miatt. Tehát nem rossz, amit írt, ha szeretné, benne is hagyhatja, viszont akkor többet kell dolgoznia minden más átírásán, mintha ezt egészben kiszedné belőle és félrerakná esetleg egy következő írásához, amiben akár jobban is belemerülhet a témába és összefogóbb képet látna ön is és az olvasóink is. -Ránéztem, vártam a válaszát. Nem sokaknak magyaráztam ilyen szépen és részletesen el mindent, őt viszont szívesen tanítottam bármire. Minél többet tanul, annál ügyesebb lesz, én pedig büszkén fogom az alkalmazottamnak nevezni. Talán még annál többnek is. -Mindenesetre örülök, hogy fel mert szólalni. Ha kérdése van, azzal is forduljon felém bármikor. Értékelem, ha az emberek fejlődni akarnak és jobbak lenni. -Mondtam volna még, hogy sokra viheti majd azzal, ha mentorálom és segítek neki, de nem tettem. Meg se forduljon a fejében, hogy visszaél a lehetőségeivel vagy elbízza magát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
14
▽ Reagok :
10
▽ Avatar :
Dianna Agron



»
» Vas. 1 Júl. - 23:03
Próbáltam magabiztosnak mutatkozni, ám legbelül idegeskedő kis nyuszinak éreztem magam, aki legszívesebben bebújna az odujába és csak akkor jönne elő, ha a világ ismételten biztonságos helynek mutatkozna számára. Régebben a szorongásom manifesztálódott is, tehát részemről hatalmas előrelépés volt, hogy nem az ujjaimat tördelve és a lábaimmal dobolva ültem a főnököm előtt, hanem az arcomon az érdeklődés és kíváncsiság uralkodott a páni félelem helyett. Diákként, eminens tanulóként a teljesítmény, a győzelem volt a fontos - nem csak magamnak hanem a szüleimnek is bizonyítani akartam és szerencsém volt, hogy idővel az elvárásokat a sajátomévá tettem és nem akartam mást, mint önmagamnak megfelelni. Ezzel párhuzamosan természetesen nem csökkent a szorongásom, azon csak a még több idő segített: évekbe telt, mire képes lettem elkönyvelni úgy a kudarcot, mint a sikerhez vezető másik út lehetőségét, ettől függetlenül ugyanúgy féltem tőle, mint kisiskolás koromban. Főleg, ha olyasvalakitől kaptam a bíráló szavakat, mint Fabian Prewett. Én is tisztában voltam azzal, hogy a jelenlegi írásom véletlenül sem életem legjobb műve, ezért fel voltam készülve a kritikára... az lepett volna meg, ha elismerően nyilatkozik a munkámról. Akkor biztosra vettem volna, hogy valami baj van.
- Szóval nem is olyan rossz, amit írtam, csak túl sok és intenzív, ahogyan tettem? - Kérdés formájában összegeztem az észrevételeit, hogy kijavíthasson, bár ha ő nem értene egyet azzal, hogy a Föld geoid alakú, akkor azt sem félne kijelenteni. Érdekes kettősség játszódott le bennem minden alkalommal, amikor beszélgetésbe elegyedtem vele: ittam a szavait és minden másodpercét élveztem a vele való interkciónak, úgy éreztem, bármit szabadon kimondhatok és partnerre lelek benne, ugyanakkor féltem a leszerepeléstől és attól, hogy elveszítem a figyelmét. Egyszerre volt frusztráló és élénkítő a gondolat, hogy másképp nézek rá, mint egy átlagos tekintély-személyre. A férfinek magával ragadó kisugárzása volt, ami mellett nem lehetett elmenni és ami elérte, hogy a kritikája ne lelombozzon, hanem építkezni akarjak belőle és mindenáron megmutassam, hogy igenis megérdemlem a helyet, amiért küzdöttem. - Voldemort tényleg túlzás volt. - Az egyik legnagyobb bajom vagy éppen erényem, hogy ha írok, elkap a hév és minden gondolat a pennámba csoportosul, ami átfut az agyamon. Jobb napjaimon képes vagyok arra, hogy szelektáljak, míg a roszabbaknak az eredménye az, ami nemrégiben Fabian asztalán landolt. - De a dementorok emlegetése nem csak félelemkeltés, hanem figyelmeztetés is. Az embereknek joguk van tudni arról, hogy veszély leselkedhet rájuk, ha kilépnek az utcára. Őszintén, ha nem egy újság főszerkesztője lenne, aki már akkor tud a történésekről, amikor azok még végbe sem mentek, maga nem szeretne tisztában lenni azzal, mi folyik maga körül? - Azért lettem újságíró, hogy az információ átadásával segítsem az embereket, könnyebbé tegyem a mindennapjaikat és utat mutassak nekik egy néha túlságosan zavaros világban és kezdtem megtanulni, hogy az igazsággal néha együtt jár a bizonytalanság és az instabilitástól való félelem. Ha mégsem így lenne... jobb, ha erről most világosítanak fel, mielőtt őrült eszméket kezdjek szövögetni. - Lenne egy kérdésem. - Nem álltam fel a székből, ezzel szerettem volna jelezni, hogy remélem, nem fog egyetlen szóval az utamra engedni. - Miért én kaptam a cikket? -

örülőőő  boldogsag
Vissza az elejére Go down
Online Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
18
▽ Reagok :
13
▽ Avatar :
Robert Downey Jr.



»
» Kedd 3 Júl. - 11:26
Julie & Fabian
Soha nem okozott gondot az alkalmazottaimmal való szigorú bánásmód. Amikor bekerültem a főszerkesztői székbe, egyáltalán nem volt szükségem időre, hogy hozzászokjak az új pozícióhoz, nem vétettem hibákat az újságírókkal, senkit sem küldtem el ok nélkül vagy dicsértem meg feleslegesen. Ez utóbbi egyébként sem volt szokásom, nagyon ritkán hagyták el dicséretek a számat. Általában senki nem adott rá okot, hogy megtegyem, ami akár az én hibám is lehetett, elvégre én voltam az, aki a saját maximalizmusát vetítette ki az alkalmazottaira. A hatás viszont megvolt, mindenki keményen dolgozott, úgy, hogy szigorú, de igazságos főnökeként emlegetett, nekem pedig ez tökéletesen megfelelt. Eddig azt hittem, hogy ez nem is fog megváltozni, határozott elképzeléseim voltak, amiket mindig előtérbe helyeztem, erre most megjelent itt Julianne Vance, aki úgy állított engem és a munkához való hozzáállásomat is a feje tetejére, hogy az egyszerre bosszantott és nyűgözött le.
- Lényegében igen, ez a helyzet -bólintottam. Érti ő, hogy miről beszélek, nála sosem okozott problémát, hogy megértessem vele, mi a problémám az írásával. Okos volt, gyors felfogású és mintha nagyon hamar ráállt volna az én gondolkodásmódomra, ami nem volt elég gyakori. Mondhatni elég hektikus és kiszámíthatatlan voltam, sokan nem értették, hogy mit miért és hogyan csinálok és gondolok, ami számomra teljesen érthetetlen volt, hiszen a saját gondolkodásomat teljesen érthetőnek és logikusnak találtam. -Alapvetően az sem túlzás, de nem így. Ha mindent összegyúrunk egybe és úgy toljuk az emberek arcába, nem fogják tudni megemészteni, jön a pánik, az aurorparancsnokságra érkező bejelentések száma a paranoia miatt megemelkedik, ráadásul az összes felesleges lesz, mert csak a szomszéd néni fekete macskája suhant el az ablak alatt, nem egy dementor, az aurorok pedig nem tudnak a tényleg fontos esetekkel foglalkozni. És ez csak egy példa arra, hogy mi lehet a következménye annak, ha sokan pánikba esnek. -Nem kellett volna ennyit magyaráznom, elsőre is megértette, ezt én is tudtam, de szerettem volna, ha tényleg felfogja a tollából származó szavak súlyát. Igen, újságíróként kötelességünk tájékoztatni az embereket mindenről, de nem ilyen formában. -Nem hasonlíthatja az átlagos olvasóinkat hozzánk. Nem hangzik szépen, de a helyzet az, hogy az itt dolgozók átlagos intelligenciája és a szocioökonómiai státuszuk magasan az országos olvasói átlag felett jár. Ezt mindig figyelembe kell venni. Úgy kell adagolni a történéseket és az információkat, hogy a legérzékenyebbeket se érintse túl mélyen, mert annak biztosan nem lenne szép vége. Nagyobb hatalom és erő van egy újságíró kezében, mint azt ön gondolja, Miss Vance.
A kérdésére nem válaszoltam azonnal. Tudtam a választ, természetesen, de nem mondhattam el neki, nem a teljes egészét. Nem kockáztathattam egy jó munkaviszonyt, mert itt csak és kizárólag arról lehetett szó. De megérdemli, hogy válaszoljak neki, ha már fel merte tenni a kérdést.
- Azért kapta ön, mert tudom, mire képes. Látom azt a tehetséget magában, amit olyan ügyesen tud néha rejtegetni és éppen ezért azt akarom, hogy fejlődjön. Amikor én voltam pályakezdő, nekem is nagyban befolyásolta a haladásomat az akkori főszerkesztő, aki az én tehetségemet felismerve karolt fel és segített hozzá ahhoz, hogy el tudjam érni azt, amim most van. Nekem is ilyen terveim vannak önnel, Miss Vance. Nem szeretném, ha egy fiatal tehetség kárba veszne. -Azt nem tehettem hozzá, hogy ő maga is magával ragadott engem, nem csak mint újságíró vagy alkalmazott, hanem mint ember és - legnagyobb szörnyűségemre - mint nő is. Ez viszont a sok szürke etikai dilemma között is egy tisztán fekete vétség lenne. Nem engedhettem meg ilyesmit magamnak, sem neki, ahogy a romokban lévő házasságomat sem kockáztathattam, ha más miatt nem is, de legalább a lányaim és a jó hírnevem miatt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
14
▽ Reagok :
10
▽ Avatar :
Dianna Agron



»
» Szer. 4 Júl. - 0:15
Bólintottam egyet és némi feszült sóhajtás is elhagyhatta a számat, amikor egyetértett a saját hibám észrevételének megfogalmazásával. Legalább abban egyetértettünk, mi a nem jó: hogy miért, abban már kevésbé. Úgy éreztem, újságíróként kötelességünk képviselni az olvasókat és ha elhallgatjuk előlük az információkat, akkor akár le is húzhatnánk a hivatásnak nevezett szakmánkat a vécén. Személy szerint én lennék a legboldogabb, ha kaphattam volna némi tájékoztatást a Halálfalókról, mielőtt a legjobb barátnőmmel és a családjával kegyetlenül végeztek volna. Talán megpróbáltam volna lebeszélni arról, hogy hétvégi kiruccanásra menjen Godric's Hollow-ba a szüleihez és a mai napig élhetne. Nyelnem kellett egyet az emlék hatására, hiszen alapszabálykén fogalmaztam meg magamnak, hogy az újságírásba nem fogom belekonvertálni a személyes vesszőfutásomat... szerettem volna megtalálni az arany középutat a tárgyilagosság és a szenvedélyesség, a tényközlés és az olvasmányosság között, ami jelenleg úgy tűnt, még nem nagyon sikerült. Az akarat megvolt bennem, az ambícióimat pólyáskoromtól dédelgettem és a kitartás sem eset nehezemre, de a végeredményen még jócskán csiszolnom kellett. Néha, magányos pillanataim közben elgondolkodtam azon, nem sietem-e el a dolgokat? Nem túlzás, hogy a lehető leggyorsabban szeretnék mindent elérni? Gyűlöltem hibázni és legnagyobb félelmem volt a középszerűségbe beleragadás lidércnyomása, ami régóta társam volt az utamon. Kislánykoromban fogalmazódott meg bennem a terv, hogy a Reggeli Prófétánál fogok dolgozni: az interjúra mégis félve jöttem, sőt, a jelentkezésnél is haboztam. Hiába az eredményeim, nem voltam biztos magamban. Aztán leültem ugyanebbe a székbe, ugyanazzal a férfival szembe, akire most is néztem és kis túlzással, de megnyugodtam, pedig a híre igencsak megelőzi Fabian Prewett-et. Keménykezűnek, maximalistának, kötekedőnek, szőrszálhasogatónak, sőt, egyesek kegyetlennek írták le, így némi félelemmel és az esélytelenek nyugalmával léptem be az irodája ajtaján, aztán... elérte, hogy akkor se tudjak rá egyetlen rossz szót mondani, hogyha szálanként szedte volna ki a hajamat és a fejemet is elválasztja a nyakamtól. Maximalista? Igen és jól teszi, egy vezető napilap minőségéért felel. Keménykezű? Pontosan és szükség is van rá, már csak akkor is, ha magamból indultam ki. Szőrszáhasogató? De még mennyire, ugyanakkor eléri, hogy azt hidd, csak és kizárólag érted csinálja. És talán tényleg így van. Az egyetlen, amiért haragudtam rá és az elmúlt időben nem szívesen tartózkodtam a közelében, az, hogyha el is érte, hogy felhúzzam magam, az ötperces düh elszállása után legszívesebben megköszöntem volna neki, amiért kibillentett a komfortzónámból.
- Az aurorparancsnokság mostanában úgysem vitte túlzásba a munkát, szóval... - Inkább elharaptam a mondatom végét. Tisztában voltam azzal, hogy az aurorok nem mindenhatóak, ahogy a rendszerünk sem, de időnként kibújt belőlem az elégedetlenkedő állampolgár. Egészen nyugtalanító tudni, hogy Voldemort csatlósai a fejünk bármelyik utcasarkon megtalálhatnak és a dementorok egy része a mai napig szabadon lófrál. - Tudom, hogy a munkánk egyszerre áldás és hatalmas felelősség, de ha ennyire lassúak vagyunk, akkor lehet, hogy el fogunk késni az emberek figyelmeztetésével. Nem akarom felperzselni a várost, csupán egy kis szikrát gyújtani. - Vallottam be őszintén. Persze, nem én leszek az, aki megváltja a világot, de ha Fabian is úgy gondolja, hogy a harcom teljesen felesleges, akkor még kevesebb esélyem van. Ő számomra nem csak főszerkesztő, hanem egyfajta mentor és egy... felettébb szimpatikus ember volt, tehát számított a véleménye. Ezért is kérdeztem rá, miért engem bízott meg a cikk írásával, hiszen másnak is adhatta volna, sőt, kis túlzással, a kollégák sorban álltak érte az ajtajában. Jólestek a szavai: hogyan oszthatnám a hiedelmet, miszerint kőszívű, ha azt mondja, hogy látja bennem a potenciált és nem szeretné látni a felsülésemet? - Talán néha nem úgy tűnik, de próbálom nyilvánossá tenni a tehetségemet. - Halvány félmosoly húzódott az ajkaimra. Sohasem illettem magamat a tehetséges jelzővel, nagyképűségnek tartottam, ha valaki lépten-nyomon az adottságaival kérkedett, ám bevallom,a  dicséret mindig simogatta a lelkemet. Talán túl hosszú volt a pillanat, amíg a tekintetemet egybefontam az övével, ezért kissé zavartan néztem ismét a pergamenre. - Ma estére kész lesz a javított verzió és holnap reggel megmutatnám, ha ráér. - Nem volt programom estére nagyjából... soha, ezért ráértem dolgozni. Néha elmentünk a barátaimmal meginni egy pohár bort, de mivel mindannyian nemrégen csöppentünk bele a munka világába, mindannyiunk élete elég kaotikus volt.

örülőőő  boldogsag
Vissza az elejére Go down
Online Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
18
▽ Reagok :
13
▽ Avatar :
Robert Downey Jr.



»
» Pént. 6 Júl. - 16:29
Julie & Fabian
Teljesen megértettem a hozzáállását az egészhez, még emlékeztem rá, milyen volt fiatal újságíróként, amikor mindent le akartam írni, amiben csak értéket láttam és úgy gondoltam, hogy a világnak szüksége van rá, hogy hallja és lássa. Mert így lenne igazságos, ugye? Hát igen, csak a dolgok ennél sokkal árnyaltabbak voltak a való életben. Nekem is idő kellett hozzá, hogy ezt felfogjam és megértsem, mennyire másképpen működik az újságírás, mint ahogy én azt elképzeltem. Talán éppen ezért nem tudtam igazán haragudni rá azért, mert ennyire túlbuzgó volt, elvégre elég szépen magamra ismertem ebben. Azt hiszem, jobban is, mint szerettem volna, és éppen ezért akartam ilyen nagyon felkarolni Miss Vance-et.
Sejtettem, miket hallott már rólam, amiknek az igazságtartalma nem mindig fedte teljesen a valóságot, ugyanakkor nem is állt olyan messze tőle. Tényleg tudtam kegyetlen és kíméletlen lenni, mind szavakkal, mind pedig tettekkel, ha azt a helyzet megkívánta. Azt persze mindenki kihagyta a kis rémtörténeteiből, hogy rászolgáltak arra, amit kaptak, annál sokkal egyszerűbb volt rajtam mocskolódni. Az emberek már csak ilyenek, mindig mások a hibásak az ő tetteikért, ők pedig olyan ártatlanok voltak mindenben mint a ma született bárány. Már kezdtem megszokni, bár az emberek iránti gyűlöletem nem csökkent ettől.
- Az aurorok olyan korruptak, amennyire csak lehetnek egy olyan közegben, ahol Voldemort hívei veszik körül őket. A lányom egyik tanára is éppen ezért hagyta ott őket, nem kérdéses, hogy valami nincs ott rendben, ha valaki felad egy aurori karriert, hogy tanárnak álljon. -Nem láttam értelmét kertelni és nem befejezni a megkezdett mondatokat. Ha jobban belegondolok, ez is megért volna már egy cikket, nem is tudom, eddig miért raktam félre. A napokban megkapja valamelyik megbízhatóbb emberem.
- Én ezt megértem, de a túl sok szikra is hatalmas tűzzel járhat, ha nem figyelünk oda. Nem mondtam, hogy rossz, amit írt és nem állítom, hogy nem kell ezt megírnunk és az emberek elé tárnunk, de mégis arra kérem, hogy legyen türelemmel. Ha jó vége lesz, márpedig jó lesz, meg fogja érteni. Gondolom, hallotta már a mondást, hogy aki sokat markol, keveset fog. -Gyűlöltem ilyenekkel dobálózni, mindegyik olyan klisé volt, de ezzel most egyet kellett értenem. Így kellett tennie, nem vethette bele magát a sűrűjébe, mert a végén nem csak ő, de mindenki más is belefullad. Idővel meg fogja érteni, hogy ez miért olyan fontos és mekkora súlya van a szavainak, addig pedig nekem is türelmesnek kell maradnom vele. Ez egyszer szívesen meg is tettem, nem úgy mással.
- Helyes, tegye is meg -bólintottam. -Nem unalmamban foglalkozom önnel, Miss Vance, tegyen büszkévé. -Viszonoztam a mosolyát, jelezve, hogy ne vegye fenyegetésnek azt, amit most mondtam neki. Reméltem, hogy egy életre megjegyzi, mert nem sok alkalmazottam látott engem eddig mosolyogni. A legtöbben nem érdemelték ki. -Természetesen rá fogok érni. Tudja, hol talál majd. -Felálltam a székemből. Őszinte leszek, nem akartam még, hogy elmenjen, ami rettenetesen összezavart, de talán éppen ezért lett volna jobb, ha minél hamarabb visszatérünk mindketten a munkánkhoz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
14
▽ Reagok :
10
▽ Avatar :
Dianna Agron



»
» Pént. 6 Júl. - 22:47
Voltak napok, amikor hajlamos voltam egy az egyben elfogadni a kritikát, a tanácsokat és eszembe sem jutott volna ellenkezni a felettem állóval. Ez a nap nem ilyen volt és örültem, hogy ma a magamért kiálló cipőmet húztam magamra, hiszen így legalább nem csak annyit tudtam meg, hogy amit csináltam, az nem teljesen jó, hanem azt is, hogy miért nem és hogyan javíthatnék rajta… a Mr. Prewett-el folytatott beszélgetéseimet viszont attól függetlenül élveztem, hogy megszólaltam-e vagy sem. Néha úgy éreztem, mintha egyfajta játszma lenne közöttünk, amiben én azért harcolok, hogy egyre jobb legyek, megfeleljek neki és kivívjam az elismerését, míg ő azért küzd, hogy előcsalogassa belőlem a harcost, amit szerettem rejtegetni és csak ünnepnapokkor engedtem elő. A hozzám intézett szavai nagyon jólestek, talán titkolni sem tudtam, hiszen önkéntelenül görbültek felfelé az ajkaim: csupán a lánya említése térített magamhoz, ami miatt legszívesebben belecsaptam volna a fejemet az asztal lapjába. Mostanában túl sokszor felejtettem el, hogy nem túl jó ötlet túlontúl szimpatikusnak találnom a főnökömet és megfeledkezni arról, hogy az itteni megjelenése mindössze egy szelete a teljes életének. Kíváncsi voltam, vajon másokra is ilyen hatással van vagy én kezdek megbolondulni és elfelejteni, hol a helyem? Nekem azzal kell foglalkoznom, hogy a dementorok merre repkednek, a halálfalók gyülekeznek-e már, az aurorok miért hagyják ott az állásukat vagy hogy miért lett kék színű az eredetileg rózsaszínnek várt petúnia… attól függ, a szemben ülő, aki történetesen a főnököm, mivel bíz meg. A szívem hevesebben kezdett verni, ahogy a gondolataim az önostorozás irányába fordultak; vagy lehetséges, hogy Fabian nekem intézett mosolya váltotta ki belőlem ezt a reakciót? Nagyon ritkán, sőt, annál is ritkábban mosolygott és majdnem ki is csúszott a számon, hogy többször kellene így végigvonulnia a szerkesztőségen, de szerencsére volt annyi eszem, hogy visszanyeljem a szavakat.
- Akkor a tanulság mára, hogy a kevesebb néha több, aki sokat markol, az keveset fog, ne játsszak a tűzzel és hogy hosszú az éjszaka. Köszönöm. – Felálltam a székből, miután ő is ezt tette és valószínűleg túlságosan feltűnően próbáltam rövidre zárni a beszélgetés végét, ám erős késztetést éreztem arra, hogy menekülőre fogjam. Felkaptam a pergament és a pennámat az asztalról, majd néhány, örökkévalóságnak tűnő tizedmásodpercnyi tétovázás után távoztam az irodából. A fél karomat odaadtam volna egy agytisztító sétáért, csakhogy volt egy hatalom, ami erősebb volt, mint az én kívánságom és amit úgy hívtak, határidő.

Bőven benne jártunk az éjszakában, amikor ismét az órámra pillantottam. A délutáni javított pergamen teljesen használhatatlanná vált az elmúlt órákban, végül pedig megsemmisülve végezte, hogy átadhassa a helyét az újabb, visszafogottabb, kevésbé idegőrlő társának, amit hat piszkozat után sem találtam tökéletesnek, de sokkal jobbnak tűnt, mint az eredeti példány. Szépen, lassan mindenki eltűnt mellőlem, egyedül az én lámpám világított, ami mellé saját szórakoztatásomra odaállítottam a pálcámat, hogy különböző színű és formájú, apró fénygömbökkel pislákoljon. Úgy döntöttem, nem gyötröm magam tovább a cikk újabb átírásával, hiszen már semmit sem tudtam volna kihúzni belőle, de mivel egy ismerősöm azt ígérte, hogy baglyot küld az irodába és a lelkemre kötötte, hogy addig ne menjek haza, míg át nem vettem az üzenetét, itt ragadtam. Hajnali kettő volt és a fejemet hátradöntve, a szemeimet lehunyva a várakozás közepette dúdolni, majd a társaság hiányán felbátorodva énekelni kezdtem a kedvenc dalomat. 8 évesen hallottam először, azóta a szívem csücske volt és nem hagytam volna abba, ha kinyitva a szemeimet a perifériás látásom területére nem tévedt volna egy alak képe, amitől egy szekundumra a levegő is bennem akadt.
- Mr. Prewett. - A frászt hozta rám, mivel meg voltam győződve arról, hogy egyedül vagyok. Az asztalom mellől nem lehetett rálátni az irodájára, valószínűleg ezért kerülte el a figyelmemet az ittléte. Kiegyenesedett nyakkal néztem rá ismét, viszont a meglepettség nem tűnt el az arcomról. - Maga mit csinál még itt ilyenkor? - Bukott ki belőlem az idétlen kérdés.
Vissza az elejére Go down
Online Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
18
▽ Reagok :
13
▽ Avatar :
Robert Downey Jr.



»
» Szomb. 14 Júl. - 0:24
Julie & Fabian
Vehettük úgy is, hogy ez tényleg egy állandó harc lesz, amíg a szituáció úgy kívánja meg. Márpedig úgy kívánta, nekem pedig volt egy olyan érzésem, hogy ennek nem belátható időn belül lesz vége. Miss Vance fiatal volt még, a tehetsége pedig csak egy összetevő volt ahhoz, hogy egy igazán remek újságíró váljon belőle. Még nagyon sokat kellett tanulnia, én pedig kérdés nélkül magamra vállaltam ezt a feladatot, amivel valahol még saját magamat is megleptem. Nem volt szokásom felkarolni senkit, ahogy az útját sem egyengettem akárkinek. Julianne Vance olyan kivételes helyzetben volt, hogy azt talán még ő maga sem tudta igazán felfogni.
Nem is értettem, miért engedtem meg magamnak ezt a mosolyt. Sosem szoktam ilyesmivel nyugtatni vagy biztatni senkit, legfeljebb a gyermekeimet. Egykor még talán a feleségemet is, most már csak a lányaim voltak ilyen kivételes helyzetben. Egyre jobban frusztrált a tudat, hogy mennyiszer kérdőjelezem meg a tetteimet, amivel eddigi életem során nem akadt problémám. Ez nagyon aggasztó volt, amivel minél hamarabb foglalkoznom kellett és a helyére tennem a dolgokat, mert másképpen nagyon rossz vége is lehet mindennek, azt pedig nem kockáztathattam meg. Nem eshetek szét, pláne nem ilyen időkben.
- Ahogy mondja, Miss Vance. További jó munkát.
A munka meg is volt, hogy jó is-e... nos, azt a sokadik óra és a ablakból látott csillagok után már nem mondtam volna. Az elmúlt hetekben-hónapokban nem volt idegen tőlem az éjszakába nyúló irodai jelenlét, de az nem jelentette azt, hogy nem is viselt meg és fárasztott ki teljesen. Ha tehettem - és akartam - volna, már régen hazaindulhattam volna, hogy együtt vacsorázzak a családommal, de nem tettem, inkább belefogtam a holnapra előjegyzett feladataimba, legalább azzal is telt az idő, amit nem otthon kellett töltenem. A gyerekeknek még az is jobb, ha úgy fekszenek le, hogy az apjuk nincsen otthon, mint egy feszülten eltöltött vacsora után szomorúan ágyba bújni. Vanessa pedig reméltem, hogy aludni fog, mire tényleg hazaérek. Az ágyunk ennél hidegebb már nem is lehetne, úgyhogy nem hiányzott egy kisebb esti vita a feleségemmel.
Nem számítottam rá, hogy nem egyedül leszek idebent ilyen későn. A titkárnőm volt általában a legutolsó, aki elment, jóval a takarítók után, addigra pedig már csak én maradtam bent. Ezért kellett volna meglepnie, amikor megláttam Miss Vance-et az asztalánál. Mégis inkább egyfajta csodálattal néztem rá és sétáltam oda mellé. Nem sokan veszik ennyire komolyan a feladatukat, főleg ha az olyan munka, mint a javítgatás vagy színezgetés. Én sem voltam nagy rajongója.
- Általában eddig bent szoktam lenni, alkalmanként még tovább. Számomra nem új. -Azért az arcomon láthatta, hogy nem igen szoktam még hozzá. Fáradt voltam és kimerült, a szemeim alatt valószínűleg megjelentek a borzalmas karikák is... de sebaj. Jobb volt így. -Önt viszont még nem láttam este idebent. Senki nem várja haza, aki fontosabb lenne a munkánál? -Mert az lenne a normális, ezt én is tudtam. Sajnálhatnám magam, amiért nekem már nem volt éppen ennyire normális, de nem tettem, tisztában voltam vele, hogy csakis magamat hibáztathatom az otthoni feszültségért.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
14
▽ Reagok :
10
▽ Avatar :
Dianna Agron



»
» Hétf. 16 Júl. - 14:13

Azért szerettem a Prófétát, mert napközben zajlott az élet, nagy volt a nyüzsgés és intenzíven folyt a munka, viszont kevesen maradtak bent a munkaidő leteltével. Legtöbbször azok lézengtek itt estefelé is, akik aktuális cikken dolgoztak, engedélyre vagy éppen isteni jelre vártak, de természetesen, ahogy az normális volt, ők is hamar megunták, a mai napon pedig én zártam a sort. A takarító eszméletlen kedves módon temérdeknyi kávét főzött nekem, mert állítása szerint rám fért. Nem vitatkoztam vele, mivel a kávé mindig jó ötlet, főleg, hogyha szüksége is van rá az embernek. Kicsit mégis muszáj volt pihentetnem a szemeimet, mert úgy éreztem, ki fognak folyni a helyükről, ha ismételten ránézek a pergamenre és nem szerettem volna, ha a kevésbé működő agyammal az esetleges jót is kijavítanám. Eleget dolgoztam vele ahhoz, hogy megvédjem azt a darab papírt.  
- Értem. Akkor eddig én nem maradtam bent olyan sokáig, hogy összefussunk. - Csúszott ki a számon. Valóban nem volt szokásom ilyen sokáig az asztal mellett ücsörögni, legkésőbb éjfél után hazaindultam, bár már támadt arra vonatkozó ötletem, hogy egyszerűbb lenne idevarázsolni egy ágyat és megkímélhetném magamat a felesleges ingázásoktól.
- Nem igazán. - Vagyis egyszerűen nem várt haza senki, az igazán teljesen szükségszerűtlen volt. Gondolkoztam egy kutyus magamhoz fogadásán, de csak szegény állat inná meg a levét az igényeimnek, hiszen kevés időm lenne vele foglalkozni, sétálni vinni, játszani vele... annyira gonosz pedig nem lehettem, hogy elvárjam egy élőlénytől a szeretetet, amikor én képtelen vagyok megfelelő mennyiségű és minőségű percet eltölteni vele. Emiatt alakulhatott ki az is, hogy jó ideje távol tartottam magam a párkapcsolatoktól: egy társsal is törődni kellene, az ismerkedési fázisban pedig illő és ajánlott minél többet együtt lenni a kiszemelttel, amihez én kedv és energia híján voltam. Van egy mondás, miszerint akit nekünk szánt a sors, azt talicskával is utánunk tolja, ha arra van szükség és mivel a szabadidőm eltöltése közben vagy éppen a szakmai összejöveteleken eddig még senkivel sem találkoztam, aki megdobogtatta volna a szívem és elállította volna a lélegzetem, nem keresgéltem. Vagyis... találkoztam már ilyen férfival, de ezt a tényt véletlenül sem engedhettem beférkőzni a gondolataim közé, hiszen helytelen lenne és valószínűleg zavarba is jönnék, ami nem lenne túlságosan kifizetődő, amikor itt állt előttem. - Senkinek sem kell elszámolnom az időmmel, szóval addig maradhatok, amíg tetszik vagy amíg egyszer ki nem dobnak innen. Otthon ellustulnék, nem tudnék dolgozni. - Mosolyra húzódott a szám. Tényleg nem bántam, hogy ez a helyzet, ám a férfinek családja volt, ami megkövetelhette, hogy a családfő hazaérjen vacsorára, eltöltsön egy kis időt a feleségével és a gyerekeivel és ne az éjszaka közepén csörgesse a kulcsot a zárban. Furcsa volt Fabian Prewett-et ebben a szerepben elképzelni, bár a szerkesztőségben nem is az volt a feladatunk, hogy a többiek magánéletével foglalkozzunk... na jó, két sor között azért ment a pletyka. - És Ön? Ha jól tudom, magát várják otthon. - Ennyire sok munkája lenne? Mi kell ahhoz, hogy a prioritások felboruljanak egy ember életében? Sőt, hogyan lehet normális rangsort, rendszert felállítani a munka és a szerettek között? Ha valaki megkérdezné tőlem, nem tudommal felelnék... elképzelésem sem volt arról, hogyan állnék helyt a saját családomban, elég idegennek tűnt a képzelgés.
Vissza az elejére Go down
Online Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details




»
»
Vissza az elejére Go down

Mistakes are the portals of discovery

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» A discovery of witches

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: London-