» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
40
11
3
6
3
7
17
8
1
3
5
5
52
161
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans

FRPG.hu toplista
Friss posztok
pergamentekercseink

tea time
Today at 7:48
• • • • • • • • • • • • • •
Boyd Hamford
Ha nézed közben
Yesterday at 23:44
• • • • • • • • • • • • • •
Barty Crouch Jr.
Kéremnebuktassonmeg
Yesterday at 23:43
• • • • • • • • • • • • • •
Merel Everfen
Julie &c Boyd
Yesterday at 19:28
• • • • • • • • • • • • • •
Boyd Hamford
Damage
Yesterday at 10:42
• • • • • • • • • • • • • •
Igor Karkarov
I don't like parasites or children of the night
Yesterday at 10:01
• • • • • • • • • • • • • •
Rhea Avery
Deranged Delicacies
Yesterday at 0:52
• • • • • • • • • • • • • •
Merel Everfen
Csavard fel a szőnyeget még ma éjjel
Hétf. 13 Aug. - 23:59
• • • • • • • • • • • • • •
Maura I. Pince
Angina pectoris
Hétf. 13 Aug. - 21:05
• • • • • • • • • • • • • •
Aristides Creekmur
Pornstache on the roll
Hétf. 13 Aug. - 0:21
• • • • • • • • • • • • • •
Rodney Lestrange
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
142
▽ Reagok :
128
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Iwan Rheon



»
» Hétf. 14 Május - 19:43
Rigel & Richard

Még sosem vertek meg igazán. Nem azért, mert nem próbálták meg, hanem azért, mert Rody mindig ott volt és ellátta a bajukat. Megszámolni sem tudtam volna, hányszor kötöttek belém életem során, hajítottak ki bárokból és szórakozóhelyekről, csak mert nem tolerálták az olyanokat, mint amilyenek mi voltunk Rodyval. Neveztek már a buzi minden létező szinonimájának, meglepő, hány kifejezés létezett ránk. Bár egyik sem volt túl kedves. És most mindegyiket a nyakamba zúdították, Rody pedig nem volt mellettem, hogy darabokra átkozza őket. Mindenki azt gondolja, hogy vele ilyen dolgok nem történhetnek meg. Ilyen csak másokkal esik meg, akik rosszkor vannak rossz helyen és magukra vessenek. Ezek csak rémhírek az újságban, tulajdonképpen elenyésző számban, nem olyanokkal történnek, mint én, akik végtelenül óvatosak. Hát tévedtem, ahogyan mindenki tévedett, akiről írt a Reggeli Próféta. Tévedett, akit megkéseltek a Zsebpiszok közben, az is, akit kiraboltak az Abszol úton és az is, akiből csak néhány ruhadarab maradt és a maradványai felett lebegő Sötét Jegy.

Pedig jó napnak indult. Magammal rángattam Clive-ot szombat délután, hogy a legutóbbi balul sikerült kiruccanásunk után legyen egy tényleg szórakoztató kirádnulásunk. Elvittem egy mugli moziba, ugyanis ő velem ellentétben még sosem látta a Star Warst és ezt az állapotot tarthatatlannak találtam. Óriási adag pattogatott kukoricát és kólát vettünk, azt hiszem, neki is nagyon tetszett maga a mozi és a film is. Későre járt már, mire visszahoppanáltunk Roxmortsba, ahol külön váltunk. Ő elindult a kastélyba, én viszont még maradtam a faluban, meg akartam lepni Rodyt egy üveg borral és egy tálca sütivel a Három Seprűből. Biztosra vettem, hogy még ébren vár a szobánkban és örülne néhány pohár bornak a hétvége alkalmából, ahogyan egy nagy szelet sajttortának is. A kocsmában már csak egy zajos társaság maradt mire odaértem, huszonéves fiataloknak tűnt a nagy részük és hihetetlenül részegnek. Nem foglalkoztam velük, úgy sejtettem, ők sem velem. Kedélyesen eltársalogtam Rosmertával a pultnál, kedveltem a nőt és ő is engem, mindig azt mondta, hogy irigyli, ami köztünk volt Rodyval. Mi meg csak vigyorogtunk minden alkalommal, mert nem túl gyakran hallottunk ilyesmit.
Meg sem fordult a fejemben, hogy aggódnom kéne, mikor elindultam a gyéren kivilágított utcán, néhány méterrel lemaradva mögöttem pedig ott támolygott a részeg társaság is. Pedig nagyon is félnem kellett volna. Akkor döbbentem rá, hogy nagy a baj, amikor először utánam üvöltöttek. Avery, te kis buzi, hova sietsz ennyire? - ezt kérdezték, persze mást is hozzátettek, olyan dolgokat, amiktől fülig vörösödtem volna, ha nem a rémület önt el a zavar helyett. Meggyorsítottam a lépteimet. Ők is így tettek.
Minden bizonnyal a Három Seprűben hallották a nevemet, mikor Rosmertával beszélgettem. Nem is igazán számít, honnan jöttek rá, ki vagyok, csak az, amit utána tettek.

Sosem tudtam párbajozni. Megtanultam az átkokat, egytől egyig mindet a tankönyvekből, de ha másokon kellett alkalmazni őket, leblokkoltam. Nem volt nehéz dolguk, még azelőtt elrepítettek a varázspálcámat ki tudja merre, hogy egyáltalán remegő kézzel rájuk szegezhettem volna. Nem fáradtak azzal, hogy cafatokra átkozzanak, talán már ahhoz is sokat ittak. Amolyan muglimódra estek nekem, ököllel - nem volt nehéz dolguk, kisebb, gyengébb és rémültebb voltam náluk. Mintha egy farkasfalka esett volna neki egyetlen reszkető nyúlnak. Még csak ellenkezni sem mertem, meg sem nyikkantam, gondolom a félelem bénított meg ennyire. Egy rongybábut ütni is nehezebb feladat lett volna, mint engem. Az is csak hosszú percek után jutott eszembe, hogy legalább a fejemet védjem, amíg a földön rugdalnak, mint egy focilabdát.
Eleinte tisztán hallottam minden szitokszót, aztán a hangok összemosódtak és végül már semmit sem értettem belőlük, csak tompa morajlásként jutott el hozzám, hogy egyáltalán megszólaltak. Azt hiszem, hosszas fáziskéséssel értettem meg azt is, hogy abbahagyták. Már annyira kínzón fájt minden porcikám, hogy észre sem vettem, abbahagyták az ütlegelésemet.
Nem mertem kinyitni a szemem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
20
▽ Reagok :
8
▽ Kor :
30
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Chace Crawford



»
» Szer. 16 Május - 20:34


 Richard & Rigel

Az éjszaka esszenciája egyszerre pezsdít vért, bizserget zsigerileg, suttog bűnös neszeket kihegyezett füledbe. A pihenés megálmodott időszaka, amikor a legtöbb Hallhatatlan túl sokáig van bent, betegség, hogy bagolymód sokszor csak a nap leszállta után értjük meg a szeretetet, halált, kutatjuk az időt és elmeműködést, vagy értelemszerűen a csillagokat.
A legtöbb beosztás hat óra utánra szól, hisz a halál völgyébe sem reggel látogat az ember. Mintha a fényre becsukódna a boltív, akár valami szirmait összezáró, háklis növény.
Az utcák ilyenkor ridegek, fázósan rezzennek össze kóválygó emberek. Csak a kocsmákban zajongnak, akár az alvilágban, idejük éjjel jön el.
Késői munka után dorbézoló Hallhatatlanok? Noha jóval izgalmasabb helyekre vágyom a Három seprűnél, ahol koszlatt banyáktól kezdve bibircsókos koboldokig minden penészt beesz a franc, ha fáradtak és akik nem Alfa kollégák, csak amolyan béta neműek, mindig fáradtak, ezzel kell beérnem.

És fintorgom, mennyit szívom a fogam, karolok át vonakodó vállakat. „Tudod mi ehhez képest egy francia sztripper klubb? Venni fogok egy helyiséget, - gajdolom részegen folyton,-  a Piroslámpásban és megalapítom a legnagyszerűbb Mágusbordélyt Angliában” – ezért nem szeretik, ha iszom. Noha mindannyian tökéletesen tisztában vagyunk az emberi elme ostoba lelkiismeret-furdalás kreációval, nevetséges megbánásokkal, melyeket egyesek érzésekként definiálnak, hogy ha isznak, olyan helyzetekbe keverednek velem akaratlanul is, amire később pirulva emlékeznek.

Ezért vagyok most is hetero férfiakkal, pontosabban makacsul önmaguknak hazudó hímekkel, korlátolt gondolkodással és értelmetlen tagadással, ugyanis elég csak lazán nekibiccennem a pultnak, rámeredni egy kiszemelt bigére, pillantásokkal megfűzni, ügyesen lepasszolni, ha szeszélyem úgy hozza. Az emberek ostoba mód beérik a maradékokkal. Kétségtelen azonban, hogy jól járnak, éjszakára biztos lesz személyi ágymelegítőjük.
Miért lenne a ma kivétel?  Négyesben oldalazunk kifelé, többen erőltetetten hunyorognak, sóhajtva villantok egy illuminált lumost, de az egyik nő egérhangon kacag a fülembe. Megtorpanok. Ajkam egymásnak préselődik, kéretlen és igencsak fanyar szemöldökrángást mímelek, cseng.
Először halkan hallom, mintha a kongás sodorná felém, részeg gajdolás, semmi rendkívüli. Alighogy a vijjogás elhallgat fülemben, egy egész tiszta mondatot sodor felém a szél.

Avery, te kis buzi
Innentől kezdve nincs folytatás, ami érdekelne. A nő semmi már, elengedem derekát és nagyjából fél másodperc alatt fordulatot teszek, hátra a halottakra. Ajkamon vicsor a vigyorgás, léptem kemény, tartásomból kiszökik a bódulat. A buzi szó automata józanító.
- Minek neveztetek?
Biccen oldalra fejem nyak roppanva. Egy apró, remegő kis rongykupacot rugdosnak, alpári mód ütlegelnek és nekem nincs elég fantáziám találgatni hogy lehetnek ennyire minőségtelenek. Aztán az agyam beragad azon a ponton, Avery. Valami szörnyű sejtelem fogalmazódik és az esőfelhők szó szerint elborítanak.
Ó ítélet napja van!
Először is szétrebbenek, mint a fejetlen tyúkok, akárha egy láthatatlan robbanás eltaszítaná őket. Falaknak, kukáknak, betonba, teljesen mindegy, amíg létfontosságú szerveket zúznak, vállveregetés a szerencsének. Igazából csak tömeges hátráltató ártás, de ők bizonyára különleges ősrobbanásként élik meg részegen.
Nyílt utam lesz az Averynek nevezett rongycsomóhoz. Nem bírok rendesen levegőt venni, szaggatott, gyors, ő, nem ő?
Menekülne valamelyik, amelyik bír, felfogja, hogy valami velük nem egy szintű nagyság alacsonyodott le csak, hogy összetörje őket.
Könnyed pálcasuhintás szavak nélkül és egy futni vágyó fejjel lefelé lóg a levegőben. Egy másik ordít, az előbbit feljebb lebegtetem, aztán hagyom lezuhanni arccal, hogy szétzúzza jelentéktelen ábrázatát, míg az ordítónak nyelvét szájpadlásához tapasztom, csak épp elvakult haragomban olyan erősen, hogy kiszakad a szájából és elönti a vér. Bár én magam nem fogom fel és pont leszarom mi történik a pofájában, de ha egyszer józanon és logikusan majd utánagondolok, rájövök, hogy a dühtől csak simán erős volt a Langlock.
Hátul valaki rám kiált: Rigel de a vörös köd még nem száll fel, csak egyetlen kitérő pillantást vetek a rongykupacra. Elhagyja ajkaim egy kérdés, bár hangom beleremeg az adrenalin a sokk és valami be nem vallott meghatottság okán.
- Richard?
És visszhangzik, mert egy éjjeli sikátor most a kommunikációs tér és mert drámai és már nem sikolt egyik se. Talán behugyoztak, talán rájöttek, elkövették életük legborzalmasabb hibáját. Mert innen most senki sem menekül.


Original By: WeiWei
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
142
▽ Reagok :
128
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Iwan Rheon



»
» Szomb. 2 Jún. - 14:46
Rigel & Richard

Nem értettem, miért nem rugdaltak tovább. Vártam, hogy folytassák, pálcát rántsanak, felcibáljanak a földről és befejezzék, amit elkezdtek, de semmi ehhez hasonló nem történt. Csak üvöltöttek, mint a fába szorult féreg, de most már nem a sértéseiket zúdították rám. Egyszerűen visítottak, mint akit nyúztak. Nem volt több "mocskos buzi" és "kibaszott véráruló", nem csengett a fülem a gusztustalan "buzivicceikről" és nem szólítottak röhögve Mrs. Lestrange-nek.
Mikor végre ki mertem nyitni a szemem, először nem láttam semmit elmosódott foltokon kívül. Forgott velem a világ, mint amikor Rody elrángatott egy mugli vidámparkba és felkényszerített valamelyik rémisztő játékra. Éppen csak nem ölelte át a vállamat, az ajkait a halántékomhoz nyomva, mikor majdnem hánytam az émelygéstől. Mégis, mikor megláttam a fájdalomtól tántorgó támadóimat, Rody magas alakját kezdtem keresni. Már megszoktam, hogy soha, senki mástól nem remélhettem segítséget, senki másra nem tudtam a megmentőmként gondolni. Minden fájdalom ellenére belebizseregtem az iránta érzett szeretetbe és hálába. Csakhogy rá kellett jönnöm, Rody nem volt sehol. Nem ő szólt hozzám, a hangját ezer másik közül is felismertem volna.
Utolsó erőmmel az oldalamra gördültem, hogy lássam, ki szólított a nevemen. Jóképű, fiatal férfi volt, a vonásai jellegzetesek, az arcán őszinte csodálkozás ült. És ki tudja mennyi ideig - mert az idő kezdett összefolyni, a percek óráknak tűntek ennyi fájdalom közepette - bámultam rá, próbálva felidézni ezt az arcot. Régi ismerős, egykori diák, mégis ki ez? A gondolataim tompák és lassúak voltak, leblokkolta őket az adrenalin vagy talán megalvadtak, mint az arcomra száradó vér.
Villámcsapásként vagy fájdalmas átokként csapott belém a felismerés. Azt hiszem, a szemei árulták el. Úgy tolakodott az agyamba az emlékkép, mintha arccal előre egy merengőbe löktek volna. Apám torkaszakadtából üvöltött velem. Nem vagy a fiam, takarodj innen, te vagy a család szégyene... Anyám sírt, csendben és méltósággal, hogy véletlenül se zavarja meg a jelenetet. Az ajtón pedig az öcsém lesett be és képtelen voltam leolvasni az arcáról, mit érez. Most ugyanazt az arcot láttam, csak idősebb volt, de a tekintete ugyanolyan zavarodottnak tűnt. Nem is különbözött annyira a helyzet a legutolsó találkozásunktól: én némán tűrtem a megaláztatást, éppen csak annyi változott, hogy Rigel ezúttal nem maradt csendes szemlélő. És nem tudtam, mit kéne gondolnom. Tizenöt év eltelt azóta, hogy utoljára láttam és semmi jót nem hallottam róla az elmúlt években. Most mégis itt állt és megvédett, mikor egyszerűen hátat is fordíthatott volna nekem, ahogy az egész családunk tette. Semmit nem értettem.
- Hát... végül tényleg sokkal magasabb lettél nálam. - Ennyit tudtam mondani, kótyagosan, a veréstől szédelegve és reszketve.
Sokszor elképzeltem, hogy újból találkozom a régi családommal. Apámmal, anyámmal és az öcsémmel, de sosem ilyen szituációt vázoltam fel. A saját fantáziámban mindig a helyzet ura maradtam, forgatókönyvtől függetlenül. Most azonban Roxmorts poros macskakövein hevertem, megmoccanni sem tudtam a fájdalomtól és nem tudtam, mire számítsak. Bármit megadtam volna, hogy a roxforti szobámban lehessek, Rody karjai közé fészkelve magamat. Ha nem bőgtem volna eddig is a félelemtől és a veréstől, biztosan most tört volna el a mécses.  

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
20
▽ Reagok :
8
▽ Kor :
30
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Chace Crawford



»
» Vas. 10 Jún. - 16:49


 Richard & Rigel

Rég eltűnt már az ital mámora. A hideg éjjel és vér bűze kijózanít, de másféle részegség borítja vörös ködbe gondolataim.
Szívesen rendeznék nyilvános kivégzést. Kifeszíteném őket, hogy jól látszódjanak, miközben minden nyílásukból fröcsögne a vér. A hirtelen halál kegyelem, sokáig kell tobzódniuk a kínban, visítva könyörögniük Richard lábujját szopkodva és elmúlásukban nem lenne költői végtisztesség. Megdöglenének, mint a kutyák. Az este csak most kezdődött számukra.
Visításuk közben kegyes vagyok adni egy lélegzetvételnyi szüntet, amíg felmérem a kárt Richard arcán. Meghalnak.
Ricsajt csap mögöttünk a haver sereg, engem mintha fejbe kólintottak volna. Ritkán vághatok ennyire ostoba fejet, de tételezzük fel, képes vagyok érezni és így látni egykori bálványom elég felkavaró. Kicsi és szó szerint összetörték. Sokáig halogatott pillanat és íme, mintha a sors meg akarná bosszulni, hogy hosszasan várattam. Hülyébb helyzet aligha adódhatott volna a viszontlátásra.
Rendezem arcvonásaim, mintha normális állapotban lenne, hamiskás félmosolyt vágok hozzá.
- Sejtettük, hogy így lesz. Richard, ne mozdulj most egy ideig, de nézd meg jól hogyan lehelik ki lelküket a férgek. Megígérem, hangosan fognak ordítani.
Fordulok meg színpadiasan hátravetve úti köpenyem (pedig nem ismerem Zorrót) gyilkos, kissé borult nyársra fűzöm tekintetemmel a csőcseléket.
Tömeges Levicirpust alkalmazok, mire Richard összes támadója a levegőbe emelkedik, fejjel lefelé, úgy, hogy fejük fordítva, nagyjából egy magasságba legyen az enyémmel.
- Rigel, ha megölöd őket melózhatsz velük a túlvilágon
Elfintorodom.
- Még egyszer a közelébe mentek és rétegekben foglak benneteket meghámozni, egész a csontjaitokig. Hosszú halál lesz, mire lejön a bőrötök, lemállik a hús, elfolynak beleitek és egyenként váltok meg belső szerveitektől.
Csúnya kelések keletkeznek rajtuk, gennyes, ökölnyi darabok,testük minden egyes részén, különös tekintettel a pöcsükre. Ott több, esélyes, hogy rövid időn belül lerohad nekik. Lázuk felszökik és az átok van olyan erős, hogy sima finitékkel, másodrangú főzetekkel semmire se menjenek. Eztán leeresztem pálcám, mire fejre esnek, feltételezem betörik a képüket. Hátat fordítok nekik, de a többiek még árgus szemekkel lesik, ahogy sírva, nyögve feltápászkodnak és szétvetett lábakkal próbálnak dehoppanálni.
Igen, ez nem mindenkinek sikerül, egy levágott kisujj gurul valahová mögém.
Richard mellé guggolok és rövid, lágy episkey-t alkalmazok sérülésein.
- Mennyire vagy rosszul? Tudsz mozogni?
Lehet, hogy eltört valamije. Kisebb sérüléseket, törést tudok gyógyítani, de ha belső vérzése van például, szakemberre bíznám. Otthon, nálam persze palackokban sorakoznak a bájitalok, de most azzal kell gazdálkodnom, ami éppen rendelkezésünkre áll, vagyis a pálcám.
- Menjetek
Súgom hátra a többieknek, ennyiből megértik ez éppen olyan pillanat, amikor nem szorulunk közönségre. Halk pukkanásokkal távoznak ellenkezés nélkül és amint kiürül a sikátor, már csak Richardra figyelek.



Original By: WeiWei
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
142
▽ Reagok :
128
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Iwan Rheon



»
» Szomb. 7 Júl. - 23:47
Rigel & Richard

Nem akartam végignézni semmit, nem vágytam senki szenvedésére, csak haza akartam menni és Rody karjai közé fészkelni magam. Nem érdekelt, mi lesz ezekkel az emberekkel, ha én végre szabadulhatok innen. Hálás voltam Rigelnek, ennél hálásabb nem is lehettem volna, de nem szerettem volna öldöklést látni. Merlin szerelmére, az öcsém volt, kisfiúként találkoztam vele utoljára, egyszerűen nem akartam tudomást venni róla, hogy képes lenne ilyesmire. Még akkor sem, ha az én érdekemben tenné. Akkor a legkevésbé. De nem bírtam megszólalni, igazából azt sem tudtam eldönteni, mennyi idő telt el, mióta Rigel kimondta ezeket a szavakat. Nem voltam teljesen magamnál.
Becsuktam a szemem és próbáltam szép dolgokra gondolni. Nehéz volt, miközben úgy fájt mindenem, ahogyan még sosem. Erősen koncentráltam, igyekeztem felidézni bármit, ami megnyugtathatott. Eszembe jutott, amikor be kellett mennem a Mungóba Rodyért, megsérült egy bevetésen és a kollégái baglyot küldtek nekem. Lélekszakadva rohantam be hozzá, mindezt azért, hogy órákig ne engedjenek be a kórterembe, mondván, hogy ők családtagot kértek, nem barátokat. A végén magamból kikelve, ordítva magyaráztam nekik, hogy én családtag vagyok, az élettársa és kurva gyorsan eresszenek be hozzá. Végül nagy nehezen, de rám hagyták a dolgot. Emlékeztem rá, hogy mikor végre hajnalban kiengedték Rodyt, valamelyik gyógyító ott morogta az orra alatt: "nincs nekem bajom ezekkel a buzikkal, de miért nem tudják négy fal között csinálni?" Legszívesebben bevertem volna a képét, én, aki úgy elítéltem minden erőszakot. A fenébe is, elegem volt már ebből, nem akartam a négy fal között lenni, szégyellni magamat azért, mert szeretek valakit... Miért nem tudtak békén hagyni minket? És miért nem tudtam valami szépre gondolni?
Csak akkor eszméltem fel, amikor Rigel beszélni kezdett hozzám. Először válaszolni sem tudtam, csak szipogtam és sután, reszkető kézzel próbáltam letörölni az arcomról a vérrel keveredő könnyeket. Pedig már nagyon régóta nem sírtam semmin, ha a szomorú regényeket nem számítjuk bele...
- Fogalmam sincs - dünnyögtem. - Nem tudom, csak fáj.
Megpróbáltam felülni, de az első mozdulattól éles fájdalom nyilallt minden porcikámba, így végül inkább visszafeküdtem a földre.
- Nem kellett volna elküldened a barátaidat. Csak üzenj valakivel a kastélyba Lestrange profnak, én megleszek. - Féltem egyedül maradni, de azt sem akartam, hogy az öcsém a szánalmasan remegő, összevert alakomat bámulja a porban fetrengve. Nem kimondottan a büszkeségem miatt, az sosem érdekelt igazán, inkább csak nem akartam a terhére lenni. Mi van, ha bajba kerül miattam? És vajon mit gondol most rólam, a nyomorult bátyjáról, aki felnőtt férfi létére képtelen megvédeni magát és csak tehetetlenül bőg, mint egy kisgyerek?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
20
▽ Reagok :
8
▽ Kor :
30
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Chace Crawford



»
» Kedd 31 Júl. - 14:03


 Richard & Rigel

Tagadnom kéne, de minek? Élvezettel pillantok a levágott ujj után, némi elégtételt nyújt, hogy viszket a lábuk köze és a gondolat milyen nehéz megszabadulni ezektől a kelésektől, hogy megnehezít majd olyan egyszerű műveleteket, mint ülés, menés, vizelés. Ha nem tüntetik el őket gyorsan bizony szembe kell nézniük az impotenciával, nincs is ennél nagyobb átok.
Talán, ha Richard kicsit összeszedte magát, szívesen meghallgatja minő gyötrelem lett támadói számára a puszta létezés és szó szerint végtagjaik bánták.
Legalább elkergetném az érzelgősség ködfátylát, ami majd következik, elvégre levágós mennyire kiborított, hogy bántották és bevallom tartok a soron következő beszélgetéstől.
Nem váltunk el sehogy, nem beszéltünk meg semmit, utoljára kamasz volt, én még épp csak a küszöbén.
Itt térdelek felette, tehetetlenül episkeyzek, erősebb, mint egy átlagos kis semmi, amit átlagos kis senkik használnak, de ha belső vérzése van, komolyabb bűbájjal kell előrukkolnom.
Csomóban érzem a gyomromban szaltózó tehetetlenséget, itt kínlódik és sír, míg felette remegek.
Zsibbad a kezem, átterjed az agyamra, megijedek, ahogy felülne, de visszahanyatlik.
Utánakapok, nem titkoltan ijedten és végül félig rámászom furcsa, ölelő pózban.
- Richard…
Azt hiszi gyűlölöm, nyilván. Nincs is szüksége rám, megint őt hívja, aki tényleg közel került hozzá. Mennyire lehet kiszáradva a szám egy tízes skálán? De nem engem akar…és talán volt idő, amikor ez másképpen volt, azóta elárultam.
- Nem foglak magadra hagyni… Meg tudod mondani eltört-e valamid? Menjünk a Mungoba? Nyilván most is csak Lestrangere tudsz gondolni, de nem várhatna? Csak egy pillanatig?
Az ingerült felhangot talán jobban palástolhattam volna, orrom alatt szitkozódva leülök, jobb kezem  homlokomhoz nyomom, hogy erőltessem az agyam.
Nem kellett volna azzal áltatnom magam, az idő majd szépen elsimítja a köztünk lévő ráncokat, vagy reménykednem, hogy újra közel kerülhetek hozzá. Rigel Averynek tudvalevően nincsenek érzelmei, így a tézis már itt megbukott.
Finoman megérintem lábát, bordáit, legalább valami irányadó nyögés navigálhatna a törésig. De lehet hogy csak megijedt. Merlin most az egyszer hallgass meg!




Original By: WeiWei
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
142
▽ Reagok :
128
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Iwan Rheon



»
» Pént. 10 Aug. - 15:08
Rigel & Richard

Már maga az elképzelés is nevetséges volt, hogy meg akartam őrizni a maradék méltóságomat az öcsém előtt. Sosem tetszelegtem az erős nagytestvér szerepében, ha kisfiúként együtt játszottunk, akkor is legfeljebb ötletgazda voltam, de semmiképp sem vezető. Persze akkor még minden sokkal könnyebb volt, egyikünk sem sejthette, milyen hajmeresztő kanyarokat ír majd le az életutunk és mennyire messzire vezet majd egymástól. Elképzelni sem tudtam, Rigel mennyit változott azóta, hogy az utolsó beszélgetésünkkor elkérte az ötödikes jegyzeteimet. Legalábbis úgy emlékeztem, ez volt az utolsó beszélgetésünk, talán szó esett másról is, ennyi év távlatából már nem tudtam felidézni és valószínűleg nem is számított. A lényeg, hogy sosem tisztázhattuk, ami a szüleink jóvoltából történt, minden más utolsó szó így értelmét vesztette.
Próbáltam megérteni azt a furcsa, ingerült élt a hangjában. Segített nekem, de úgy éreztem, Rodyról hallani sem akart, pedig én jelenleg másra sem vágytam. Nem kellett volna meglepődnöm, ki tudja mivel tömték otthon a fejét és ő mivel győzködte magát a kitagadásom után. Rodytól tudtam, hogy az ő öccse egyenesen gyűlölt engem, úgy érezte, én vettem el tőle a bátyját. Vajon Rigel is így érzett?
- Nem akarok a Mungóba menni - vágtam rá szinte már riadtan. - Csak kérdéseket tennének fel. Oda semmiképp. 
Nem voltam benne biztos, hogy teljesen racionális a heves ellenállásom, de tudtam, hogy nem akarok a Szent Mungóba menni. Nem akartam megmagyarázni a gyógyítóknak, kik és miért vertek össze. Egyáltalán mi értelme lett volna? A támadóim nyilvánvalóan befolyásos aranyvérűek voltak, talán halálfalók is, úgyis kivásárolták volna magukat mindenféle felelősségrevonás alól. És örülhettem volna, ha ennyivel lezárul az ügy és nem akarják megtorolni, amiért kellemetlen helyzetbe hoztam őket. Mert megtehették, büntetlenül, most ilyen világot éltünk. Nem, a Szent Mungó szóba sem jöhetett.
Összerándultam, ahogy a keze a bordáimhoz ért, a fájdalom villámgyorsan végigkúszott a gerincemen és minden tagomon.
- Csak segíts visszajutni a kastélyba, a gyengélkedőn majd megoldják. - Bármit megtettem volna, hogy a Roxfort falai között lehessek. Ez elég ironikusan hatott annak fényében, hogy utoljára éppen ott láttam az öcsémet és akkor még szenvedésem legfőbb színhelyeként tartottam számon az iskolát. Felnőtt fejjel, tanárként azonban már nem gyötrődtem, senki sem bántott, hanem ott éreztem magam a legnagyobb biztonságban. Emellett pedig beszélni akartam Dumbledore-al, minél hamarabb, tudnom kellett a véleményét. És mi lesz, ha ez legközelebb egy diákkal történik meg? Vagy talán nem is volt véletlen ez az egész találkozás azzal a részeg csürhével és az öcsémmel? Túlságosan fájt és zsibbadt mindenem ahhoz, hogy gondolkodni tudjak.
- Egyáltalán mit keresel itt? - bukott ki belőlem mégis, hiába voltak most ennél sokkal fontosabb kérdések.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details




»
»
Vissza az elejére Go down

Violent delights

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: Roxmorts-