» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
40
11
3
6
3
7
17
8
1
3
5
5
52
161
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans

FRPG.hu toplista
Friss posztok
pergamentekercseink

tea time
Today at 7:48
• • • • • • • • • • • • • •
Boyd Hamford
Ha nézed közben
Yesterday at 23:44
• • • • • • • • • • • • • •
Barty Crouch Jr.
Kéremnebuktassonmeg
Yesterday at 23:43
• • • • • • • • • • • • • •
Merel Everfen
Julie &c Boyd
Yesterday at 19:28
• • • • • • • • • • • • • •
Boyd Hamford
Damage
Yesterday at 10:42
• • • • • • • • • • • • • •
Igor Karkarov
I don't like parasites or children of the night
Yesterday at 10:01
• • • • • • • • • • • • • •
Rhea Avery
Deranged Delicacies
Yesterday at 0:52
• • • • • • • • • • • • • •
Merel Everfen
Csavard fel a szőnyeget még ma éjjel
Hétf. 13 Aug. - 23:59
• • • • • • • • • • • • • •
Maura I. Pince
Angina pectoris
Hétf. 13 Aug. - 21:05
• • • • • • • • • • • • • •
Aristides Creekmur
Pornstache on the roll
Hétf. 13 Aug. - 0:21
• • • • • • • • • • • • • •
Rodney Lestrange
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
9
▽ Reagok :
6
▽ Avatar :
Alison Sudol



»
» Szomb. 19 Május - 22:12
☽ Suicide mission

Frank & Agatha
zenei aláfestés • szószám: 1115 • Credit:

 
'Ha mások tudnák mire készülsz, azt hinnék el fog menni az eszed, vagy már el is ment.' - kezdeményezek magammal beszélgetést az üres sátorban, miközben könyvem fölé görnyedek az egyszerű kis műanyag kempingasztalon és szőke tincseim közé túrva vakarászom lassan fejbőrömet. Ér annyit az a fránya tojás, hogy kockáztassam érte az életem? Hááát... hát bizony! Meg ha már idáig eljutottam, árkon-bokron túl és hetek óta egy zsákból élem az életem, sátorban lakom, akkor úgy gondolom már illendő megállni annak a francos barlangnak a bejáratánál, venni egy hatalmas levegőt és belépni a kiméra lakhelyére és elhozni azt, amiért jöttünk. Belépés, kilépés. Egyszerűnek és egy egyáltalán nem megerőltető feladatnak hangzik, feltéve ha a kiméra mama önként és dalolva fogja átadni nekem a tojást és még meg is vendégel egy csészényi teára, de erről tudjuk mindannyian, hogy nem így fog zajlani. Miért pont nekem kell egy olyan főzettel kísérletezni, amihez kell kiméra tojás is? Miért? Egyre kevesebb lelkesedéssel és annál is nagyobb elkeseredettséggel nézek farkasszemet a könyvben feltüntetett oroszlánfejű, kecsketestű, sárkányfarkú szörnyeteggel, aki még így, mozdulatlanul is megborzongatja az embert, de ha ott állsz vele szemtől szemben, valószínűleg még a hajad is égnek mered.  
'Nézzük a jó oldalát, lehetne rosszabb is. Például, hogyha nagyobb lenne, mondjuk akkora, mint egy troll, akkor tényleg bajban lennék.' - hasalok a könyvre egy elnyújtott ásítás közepette és a szörnyet kiűzve a gondolataimból bámulok ki a sátor bejáratán, ahol a helyzet órák óta annyit változott, hogy az eső szitálás helyett most már szakad, lakhelyem tetején pedig az esőcseppek dobhártyaszaggatóan dobolnak gyors egymásutánban. És most mi lesz? Miért húzom az időt, miért nézem fölöslegesen a könyvet? A kutatómunka miatt? Ugyan kérem! Hogyha még csak ott tartanék, akkor mindenbizonnyal otthon heverésznék az ágyban poros, régi, megkopott, régi szagú könyvek között és két reggeli korty kávé között, illetve pár falat reggeli mellett tanulmányoznám ezt a lényt, hogy ne érhessen vele kapcsolatban semmi váratlan, hogyha eljön az idő, hogy mélyen egymás szemébe nézzünk és meglássam az övében a gyilkolási szándékot - na meg azt, hogy nagyon mérges, amiért felpiszkáltam -. Tehát akkor miért nem megyek? Az eső miatt? Sosem zavart. Nem lennék készen a túrára, ami a hegy felé vezet? Hogyne lennék! Már órákkal ezelőtt megkötöttem az utolsó csomókat a cipőfűzőimen és indulásra készen álltam, amikor valami miatt mégis azt éreztem, hogy maradjak még. A belső hangra meg általában hallgat mindenki, nem igaz? Vagy ez inkább a gyávaság volt?
'Na jó...' - kelek föl sóhajtva és csapom be a bőrkötéses könyvet, majd utolsó pillantást vetek szerényen berendezett sátram bútorzatára, mialatt magamhoz veszem az asztalról hűséges pálcámat, szabad kezemmel pedig szinte könyékig eltűnök kabátom mind a két zsebében, amibe hogyha nem pakoltam bele a fél varázsital készletemet, akkor egy fiola sincs benne. Nincs más hátra, mint előre, igaz? Kusza tincseimet hátratűrve lépek ki a sátorból, míg pálcámmal intek egyet s a láthatatlan ernyő másodpercek töredéke alatt kúszik a magasba, hogy tökéletes, kócos, szőke koronám megvédje az ártalmas cseppektől, bakancsos lábaim pedig az útra készen állva süllyednek bokáig a felázott talajban. És ez még a szerencsésebbik eset, hogy ebben süllyedtem most el, nem másban. Koránt sem diszkréten cuppogva a sárban indulok az erdő mélye felé, egyáltalán nem tartva attól, hogy bármilyen vadállat megtámadna vagy akárcsak a közelembe merne jönni. Megszoktam, hogy amióta ezzel az ocsmány kórral élek együtt, minden állat elkerül vagy tart tőlem, bizonyára érzik a bennem élő vérfarkas szagát és jobbnak látják megtartani a tisztes távolságot, ami úgy a város másik végéről indul és onnan már csak tovább mehet. Amilyen kegyetlen az élet, ezért kell majd visszaadnom egy ajándékba kapott kutyát majd a jövőben.
Testem kezdi úgy érezni, hogy nem volt olyan jó ötlet mégsem órákon keresztül gyalogolni, fikarcnyit sem pihenni és még a cél előtt kihajtani magából minden energiát, ami szükséges legalább ahhoz, hogy állva tudjak maradni a szörnyeteg előtt. Nehézkesen szuszogva dőlök neki egy vastag törzsű fának és térdemet támasztva próbálom felbecsülni az út hátralévő részét, aminek már csak elméletben pár lépésnek kéne, hogy legyen, gyakorlatban tegnap ugyanezt számoltam, hogy mondhatni a hegy lábánál verem fel a sátram és nem kell átvágnom a fél erdőn, hogy elérjek a bejárathoz, de minden jel arra próbál utalni, hogy ezt még egy kicsit gyakorolnom kell. Jaaaj Agatha, és kikéred magadnak a szőke nőkről szóló vicceket. Fejemet lehorgasztva nézem a lábaim előtt tekergő méteres gilisztát, melynek mély rózsaszín testét javarészt sár fedi, hogy hogyan próbál magának új otthont találni kétségbeesetten, amit nem mos el majd az esővíz a következő, nem is olyan távoli alkalommal. Csapzott, nyirkos fürtjeim belelógnak az arcomba, már régóta nem foglalkoztat, hogy az ernyő a fejem fölött legyen-e vagy sem, de annak érdekében, hogy kicsit felfrissüljek, hagytam menet közben elázni magam és ennek a remek ötletnek hála most már nem csak fáradt vagyok, hanem még fázom is. Biztos így álljak ki a kiméra ellen? Mármint szerintem őt nem fogja zavarni, hogy olyan a szagom, mint az ázott kutyának, de engem annál inkább fog zavarni, hogy az első támadás alkalmával vacsoraként tálalna fel. De mihelyt elhangzik, sőt még teljesen el sem hangzott a kérdés az agyamban, már jött a helyeslő válasz, hogy bizony így fogunk elébe menni a szörnynek, ha már ennyi megtett út a hátam mögött van és már csak olyan kevés van előre. Biztatóan térdeimet megpaskolva lököm el magam az ázott fatörzstől és nézek körbe a végeláthatatlan zöldességben, lábaim pedig maguktól indulnak el az általuk jónak gondolt irányba és hála Merlinnek újabb órákig tartó gyaloglás helyett egy apró, napsütötte és eső áztatta tisztáson bukkanok fel, velem szemben pedig ott magasodik a Phou Bia hegység, bejárata akár egy hatalmasra tátott sötét száj, ami mintha ásítana, vagy éhesen várná áldozatait. Bátorság! Hosszan kifújva a levegőt, elszánt léptekkel előre haladva vágok át a tisztáson és hessegetem el agyamból a rémképet a több méter magas kiméráról, ahogy ott fog állni a barlang bejáratánál a sötétben várakozva és egyenesen az arcomba fog vigyorogni, miután pálcám végén az aprócska fény felbukkan. Nem, nem, nem fog! Kiméra mama éppen bevásárló körutat tart a csemetének, aki ugyan még a tojásban alussza az igazak álmát, de minden ember arra törekedik, hogy a lehető legjobb szülő váljék belőle, így a mama sem gondolkodik ettől eltérően és apró ruhákat nézeget neki, játékokat, csörgőket, emberi - és állati végtagokat, amikkel az apróság masszírozhatja az ínyét, amikor a fogai elkezdenek kibújni. Nem érzem azt ennek hála, hogy valamivel nyugodtabb lennék, ajkaim mégis mosolyra görbülnek az apró kiméra gondolatától, ahogy kapálózik kis kezeslábasban.
'A mamád persze nem lesz ilyen aranyos.' - lépek a sötétbe, pálcámmal pedig ismét intek és a várva várt apró fényforrás fel is bukkan a végén. Mi ropog a talpam alatt? Idióta kérdés, mindannyian tudjuk mi az. Csontok. Temérdek mennyiségű emberi és állati eredetű csontok szétszórva, pedig még csak épphogy átléptem a küszöböt. Mi lehet beljebb?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
30
▽ Reagok :
26
▽ Kor :
22
▽ Avatar :
Johnny Depp



»
» Szer. 30 Május - 7:50

A&F
.


Olyan gyorsan peregnek a napok, mint füzetlapok hiperaktív kölykök kezében.
Ahogy a komor telet lassan felolvasztották a bágyadt napsugarak és a levegő megtelt nehéz virágillattal. Réteken, messzebb Londontól, kívül a városon, ahová már nem ér el az emberek bűze.
Otthonról a Minisztériumba menni, kandallón keresztül egyáltalán nem vészes, a Varázslótársadalom tagjai különben is enyhe égett szagot, tömör fűszerillatot árasztanak, ha éppen nincsenek gennyes keléseik.
A muglikkal kezdek gondban lenni, ahogy jön a nyár és rossz helyeken bukkanok fel, hiszen mindig kíváncsi voltam a hőn szidott tömegközlekedésre, utazásra egy tömött buszon.
Lehet, hogy rossz időszakot választottam? A járattal nem stimmelt valami, vagy csak pont belehoppanáltam egy szőrös hónaljba?
Vannak traumák, melyek után az ember szabadságot vesz ki, de nem akkor, ha bizonyos magukat uraknak előszeretettel neveztetők veszélyeztetik a világot és az ember történetesen aurorsága mellett félállásban rendtag. A naptáramban tiltott vonalakkal húzták keresztül a napokat – és nem mintha nem élvezném a munka minden percét, rajongó örömmel vetném rá magam minden kiszemeltre „gyere a Főnixekhez, harcolj a sápadt férfi ellen” transzparensekkel, vagy kémkedek a sokszor ostoba, tehetetlen halálfalók után, mit össze szerencsétlenkednek meggyőzés címén. Igaz, hogy a végén valahogy rááll az emberek szája egy igenre, ha csak nem vagyok ott, hogy megakadályozzam, mert ugye előfordul, hogy elalszom a sarokban, vagy sokkal érdekesebb egy lebegő szájharmonika. Igazából minden izgalmasabb a dogmatikus híveknél, kivéve ha különös teremtményeket akarnak áttéríteni, mint a mugliknál valami hogyisJehovistáknakhívják, de egy óriás lába elé mégsem vethetem magam, széttárt karokkal, bocs, de a 2 méter felettieknek tilos csatlakozni Voldemorthoz.
Summa summárum, kiesem a Minisztériumból egy bágyadt valamelyik napon, nyár közeledtével pedig igencsak elmegy a kedvem, hogy mugliimádó helyekre vessem a testem, forgalomba, kipufogógőzbe, csövestanyára, annál inkább vágyom az érintetlen természet lágy ölébe bele. Ringathat, etethet szőlővel, elsősorban tápláljon friss levegővel. Magaslati kell nekem és mint cseppet sem körülményes utazó, hobbi hoppanáló, kinézem magamnak a Phou Bia hegyet.
Megmászni önerőből szándékozom, legalábbis az elejét és a veszélyes részeket, hisz ha már zuhan az ember, közben sokkal érdekesebb hopp kreációkat alkot és a póz ilyenkor meglepetéseket tartogat.
Estem már magzatpózban az Atlanti-óceánba, érkeztem hason az Antarktiszra pingvinek közé, nézett már fióka anyukának. Ezekben a helyzetekben kevés ideig maradtam, tartósabbra vágyom, szóba jöhet néhány óra, kicsit több, attól függ mennyire puha fűbe érkezem.
Kócos terveim, de szépek, ameddig csak élek bongyorítom én
Rögtön lejegyzem az utazás hevében kitalált vers kezdetét, mindig az indulás pillanatában születnek különlegességek, noha valamiért éppen ezekkel dob ki legdurvábban a Próféta.
Felszerelés? Minek. Egy napi hideg élelem? Ugyan. Leheveredek valami száraz tisztásra, buja fűszálak melegágyába, elrágok néhányat, hosszasan lélegzek, hóangyal alakú nyomot hagyok, ha nem talál rám az álom, mászok egy kicsit, aztán vissza teleportálom fáradt testem ágyamba, hogy másnap kezdődjön elölről a mókuskerék. De a pillanat a Phou Bia hegyen majd csak az enyém lesz, több percnyi egészséges gyönyör, friss, jó szagú gondolatok és tavasz, mert éreznem kell végre, hogy nem csak halál, bűz, mocsok lengi be a világot.
Derűs pukkanás kíséretében válok köddé a Minisztérium küszöbén és jelenek meg valami nedves tisztáson, de a kinézett hegy lábánál.
Kicsit elfintorodom. Nem a hegyet kifogásolom, bálványozva oldalpillantok rá, de keserű megállapításra jutok, ma sem lesz füvezés. Nedves minden és a fürdést nem ruhában képzelem. Az esővel, vagy a zuhogás utáni nedvességgel mondhatni nem számoltam.
Ugyan ezt lehetne mondani a hívogató barlang szájára, ami előtt ácsorgom, nagyjából egy darab másodpercembe kerül dönteni, izgalmas, sőt veszélyes odú, vagy nedves hempergőzés?
Biztos, ami biztos alapon pálca a kézbe, ugyan nem hiszem, hogy valóban tartogatna izgalmakat egy ilyen hegyi bejárat, valamiért vonzódom a sötét és szűk helyekhez, barlangrendszerekhez, mágus lévén eltévedni hülyeség, egyedül az gond, ha beszorulok, főleg olyan helyeken, ahol kellemetlen a nyomás.
Egyelőre vidáman sétálok befelé, én a gyanútlan kis turista, pálcás kézzel, arról ábrándozva meglesleshetek egy sárkányt, vagy tartogat még izgalmas felfedezéseket egy ilyen rögtönzött sötétben séta.
Fontos a látvány, hát apró lángocskát lumosozok pálcám végére, talán találok kincsek, barlangrajzot, hűs tavat, finomíz vízt, csontokat? Egy embernő hátát, szőke hajat?
- Elnézést! Nem a maga hullái, ugye?
Remélem, mert modortalanság elszórtan hagyni egy hoppá, menyétfejet, vagy ácsi, lábszárcsontot. Elöl mintha fénnyel világítana, egészen felderül arcom, hogy az egy pálca és nem kell megint mugli agyakat pucolnom.
Kedvesen intek felé, bár reménykedni sem merek, hogy hozzám hasonló merész kalandor, hoppanálási világbajnok, ahogy Fred mondogatja „gyogyós veszélyhajhász” ha eldurran az agya „őrült” sokkal valószínűbb, hogy csontgyűjtő barlanglakó a Szőkék Phou Bia-i törzséből.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
9
▽ Reagok :
6
▽ Avatar :
Alison Sudol



»
» Vas. 3 Jún. - 17:20
☽ Suicide mission

Frank & Agatha
zenei aláfestés • szószám: 1142 • Credit:

 
Bátorság, bátorság! Lehet nincs is itthon! Mint amikor jéghideg vízzel öntik le az embert, olyan fájdalmas levegőt venni, pálcát tartó kezem ujjai görcsösen markolják egyetlen fegyveremet, amit első körben tudnék használni a kiméra ellen, viszont a meglepetésszerű belépés mégsem fog megvalósulni, ugyanis a kiméra trehány módon hátrahagyta áldozatai csontozatát, így minden egyes lépésem alatt akkorát reccsennek - roppannak a csontok, mintha legalább vastalpú cipőben közlekednék. Ezzel az erővel akár énekelhetnék teli torokból is, az sem lenne ennél hangosabb, de semmi vész! Szabad kezem, mely mélyen a zsebemben pihen, ujjai ráfonódnak egy aprócska, ám annál veszélyesebb folyadékkal teli üvegcsére, a benne lévő főzetet pedig egyedülállóan, csak és kizárólag a kiméra mamának készítettem, melytől hosszan és jó mélyen álomba szenderül, amíg a csúnya, gonosz, besurranótolvaj vérfarkas megkaparintja a féltve őrzött tojását és gyorsabb iramban távozik, mint amivel érkezett. Ez a terv olyan nevetségesen egyszerű, hogy a többi óvintézkedés, pálca intés már csak fölösleges időhúzás lenne, mégsem érzem azt, hogy kezemben a kis üveggel sokkal bátrabbnak és rátermettebbnek érezném magam, hanem inkább úgy, mint egy idióta, aki megunta az életét s önként és dalolva tálalja fel magát a bestiának uzsonnára. Nyugalom! Felbukkan, rádobom, a tojást megkeresem, elveszem, kimegyek, eltűnök. Hosszan és halkan fújom ki a bent tartott levegőt, miközben a bájitalra gondolok, ahogy a sötét lilás folyadék lassan ringatózik a kis fiolában, türelmetlenül várva arra, hogy szép álmok közé ringathassa az állatot pillanatokkal azután, hogy az üvegcse széttört a kiméra oroszlánfején és beissza magát a szemeibe és az orrába, hogy utána úgy dőljön majd el, mint egy zsák krumpli. Nincs is mitől félni! Kivéve ha nem én találom meg előbb a szörnyet, hanem fordítva. Merre van az arra? Ajkamat harapdálva nézem a két elágazást a barlangban, a csontvázakat a földön, patanyomokat a porban, véres csíkokat a kövezeten, de egy véletlenül elhagyott pikkely nem árulkodik róla, hogy merre lehetne az állat lakhelye. Merre menjek tovább? Hiába próbálok szaglásomra hagyatkozni, mind a két irányba elvezetne és egy árva hangot nem hallok a megfelelő irányból. Lehet tényleg nincs itthon? Kissé remegő mellkassal, de annál bátrabban veszek egy nagy levegőt és ebben a hitben teszem meg az első lépést az általam helyesnek vélt út felé, amikor az enyémhez hasonló, csonttipró lépések zaja üti meg a fülemet, melyek a hátam mögül érkeznek. Most ért haza!
Elnézést! Nem a maga hullái, ugye?
Tessék?! Zavarodottan, homokomat ráncolva fordulok az idegen felé, aki vidáman lépdelve közeledik felém, kezét barátságos köszönésre emeli, kezében pálcával. Legalább nem kell kikísérnem a barlangból és felejtés átokkal megajándékoznom, majd útnak indítani egyedül a vadonban. Ám a az enyhe megkönnyebbülés helyét ismételten zavar váltja fel. Ki ez és mit keres itt? Tudja vajon, hogy mi lakik ebben a barlangban? Turista lehet vagy ő is a bestiáért jött? Végső opcióként kizárnám a lehetőséget, hogy itt lakik.
'Nem! Maga meg kicsoda?! Mindegy, nem számít, egyáltalán nem, bele se kezdjen, csak menjen ki innen, még mielőtt baja esik!' - rázom meg a fejem és intek a barlang kijárata felé, hogy addig menjen innen, amíg kedves az élete. Az én hulláim? Lehetnének akár azok is, de gondosan ügyelek rá, hogy telihold után minden alkalommal, kivétel nélkül rendet rakjak magam után, még mielőtt valakinek szemet szúrna egy - két elhullajtott testrész. Az idegennel tovább már nem is törődve fordulok vissza az elágazás felé, hogy végre egyszer s mindenkorra eldöntsem merre megyek tovább, amikor a baloldali alagút sötétjében megvillan egy világos szempár, gazdájának mély, öblös morgásától visszhangzik az egész barlangrendszer. Nem lesz itt ma kiméra tojás, se semmikor máskor. Vérszomjas tekintetét rám meresztve lép ki a szörnyeteg rejtekéből, patái alatt a csontok úgy roppannak szét, mintha nem lennének több, mint egy halom por, amik véletlenül összetapadtak, vicsorgó szájából, fehér fogai közül nyál csöppen a földre, vastag, ragacsos csíkban, sárkány farkával úgy csapkodja a barlang oldalát, hogy belereng az egész rendszer és félő, hogy ránk is omlik. Földbegyökerezett lábakkal állok és bámulom a termetes állatot, melynek szájából a nyál mellett füst tör elő, sűrű gomolyban és ha nem mozdulok innen, másodpercek múlva nem marad más utánam, csak egy marék elszenesedett kupac. Hála a gondolatnak, lábaim felébrednek kábulatukból és elkezdenek inalni a kijárat felé szélsebesen. Az idegen!
'Fusson, menjen már!' - rohanok felé, ahogy lábaim engedik, majd szabad kezem kirántom a zsebemből, hogy elkapjam betolakodótársam kezét és magammal rántsam, de ezzel együtt egy nagyon fontos dolog esik ki a zsebemből: a kimérának szánt altatófőzet. Mintegy lassított felvételben nézem végig, ahogy az üvegcse vígan zuhan a földre és törik apró szilánkokká, a sötétlilás folyadék pedig pillanatok alatt beleivódik a porba és nincs többé. Egyetlen volt ebből a főzetből. Egyetlen egy. Mert ki nem készült vésztartalékkal?! Na ki?! Ki volt az, aki undorítóan biztos volt  a sikerben és nem csinált még egy üveggel?! Meghalunk, suhan át agyamon a gondolat, miközben elkapom a férfi kezét és kilépve a lassított felvételből rohanok vele tovább, az sem érdekel hogyha lobog mögöttem, csak jöjjön, mert hála magunknak, két tökfilkót kell megmentenem: a bámészkodót és magamat. Nyomunkat perzselő forróság égeti fel, a bestia támadásba lendült és a jelek szerint ropogósra szeretne minket sütni. Mit csináljak, mit csináljak?! Víz, kéne víz. De honnan? Nem üldözhet minket át az egész erdőn, mire találunk valahol egy forrást. Más kell. Megvan! A patadobogás egyre sürgetőbben és gyorsabban közeledik, a felhők mögül előbukkanó nap sugarai pedig bátorítóan nyúlnak már felénk a barlang bejáratától, biztatva, hogy nincs már sok hátra és kint vagyunk. Pálcámmal intek egyet a barlang fölöttünk lévő kövei felé, mire a kövek hangos roppanással repednek szét és hullanak le a hátunk mögött, lelassítva ezzel a kimérát, az utolsó nagyobb darabok pedig már el is zárják őt tőlünk, mire a hegy előtti tisztásra érünk, de ez sem elég ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam. Az egyik pillanatban még a tisztás peremét lépjük át, a másikban pedig már zihálva, enyhe émelygéssel fekszem hason a sátorban és morfondírozom azon, hogy az életmentő hopponálás után kevésbé életmentő módon fogom kérdőre vonni az idegent, aki tönkretette a hetekig tartó felkészülésemet, hogy megszerezzem azt a francos tojást a világ legveszélyesebb teremtményétől, erre pedig besétál a dolgok közepébe és elront mindent. De ahhoz, hogy ezt szépen sorjában a fejére zúdítsam még nincs elég levegőm, legyen elég annyi, hogy a kiméráéhoz hasonló gyilkos tekintettel szórok rá villámokat.
'Tudja maga... hogy... mennyit dolgoztam azon... hogy... elkerüljem azt a francos... kimérát?! Maga meg... csak besétál... és próbál illedelmes lenni... ráadásul nem... a legjobbkor...' - ülök fel, de már vissza is fekszem és kapkodok tovább levegőért, szemeimet lehunyva elevenítem fel magam előtt a dühödt bestia képét és a szép, dédelgetett álmokat, hogy i lett volna akkor, hogyha ez az idióta nem bukkan fel a dolgok közepén. Hogy tudja-e? Dehogy tudja. De most már legalább tudok azzal foglalkozni, hogy ki ő, mit csinál itt és miért kellett mindenáron pont abba a barlangba besétálnia, ahol én voltam. Ki kellett volna tenni a Foglalt táblácskát, mint amit a muglik is szoktak a mosdó kilincsére és akkor talán nem jön be. Legalább túléltem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
30
▽ Reagok :
26
▽ Kor :
22
▽ Avatar :
Johnny Depp



»
» Szomb. 16 Jún. - 22:13

A&F
.


Kedélyesen merengek azon, vajon derűs, barlangi sétámat elrontja-e a hulla halom látványa. Van valami sajátos bája ropogásuknak és anatómiailag igen érdekes. Másrészt viszont az a sanda gyanúm támad, megzavartam a szőke kis gyűjtögető lábszár szedegetését. Némileg megnyugszom, hogy nem ő teremtette ide a csontokat, mert mégiscsak ciki ilyesmin kapni egy csinos szőke leányzót, ráadásul ha tiltja a törvény illendő lenne igazoltatni, ellenőrizni van-e hulla szedegetési engedélye, régészeti kiskönyve, akkor is, ha a Phou Biai törzs nem állít ki Minisztériumi pecséttel ellátott dokumentumokat. Igazán megnyugtat a célzatos nemmel, szólásra nyílik ajkam, hogy egyébként Frank Longbottom vagyok és nem igazán szokott bajom esni, inkább alásétálok, mint zuhogó esőben ernyők alá rohangászó muglik. Barátom a baj, érdemes keresni, ha az ember gyógyítani vágyik veszélyhajhászását.
- Semmi baj, képzett bátor vagyok
Súgom vissza alig mozdulva, mert látom neki sürgős elintéznivalója akad valóban, ami most már engem is érdekel. Merész lépésekkel követem, inogva egyensúlyozom a csontok között, hiába ropognak dallamosan, hiszen kicsit olyan, mintha követném a szőkék nemzetségének tévelygőjét, hogy majd jól rajtakapjam valóban szedegeti-e a csontokat, vagy mit művel velük.
Vajon visszafordulnék, ha csupán hullák kallódnának erre, de nő nem? Riasztana-e az elágazás, sötétség, mélyére lesnék-e titkoknak?
Gyorsan döntöm el, nem, közrejátszik a morgás, felvillanó sárga szemek. Ó, hát vadlény kutató a drága és ez itt nem más mint a tankönyvekből ismert…
- Merlin szent tojásai!
Lehelem tágra nyílt szemmel, mennyire megfedne most anyám obszcén szavaimért, de az ember kevésszer lát élete folyamán kifejlett Kimérát, avagy ha lát is, nem éri meg, hogy elmesélhesse. Nem kifejezetten rajongom az állatságokért, ő több lény is egyben, így ezúttal nem én vagyok a pálcát rántó hős lovag, aki élete árán is védelmezi a Phou Biai hercegnőt, mert mesébe csöppentünk, most már tudom.
Szemeim akkorák, mint két megtermett Kimératojás, gyenge nyikkanás csuklik ki belőlem, ahogy észlelem a helyzet füstösebb, mint régi tanulmányaimból emlékszem.
Meg is feledkezem kezemben fityegő pálcámról, de nyargal felém a nő és mozdulnom kellene, csinálni, amit mond, ehelyett csak bámulok rá hagyva, hogy megragadja a kezem és kifelé rángasson.
Futás közben már eszembe jut hogy kell csinálni és szedem lábaim szaporán. Valamit mintha elejtenénk út közben, de nem vagyok olyan agyállapotban felfogni micsodát. Rohanunk, itt most meghalhatunk, nem egészen így képzeltem.
Kezd a helyzet forrósodni, de azt hiszem bűn minden elvesztegetett másodperc, avagy a Kiméra nem értékelné, ha vízsugarat permeteznék a képébe. Csak gyorsabban rohanunk, kiáltok is azt hiszem, bár az igazán elveszik az üvöltésben, amit a bestia hallat.
Történik valami, de nem válok se hőssé, vagy megmentővé, a hölgy cselekszi, hogy elzárja hozzánk a fenevad útját.
Éppen elvesznék a megmenekülés mámorában és szabadkoznék, hogy állatokkal hadilábon állok, de átkok és varázslók ellen mindig nyerő vagyok. Nincs lehetőségem semmi ilyesmire, hoppanálok vele, ki tudja hová a csudába és nem is érdekel. Jelenleg próbálom nem kiköpni a tüdőm és mondhatom, kemény munka. Térdemre támaszkodva zihálok, kicsit imbolygok és kusza fényfoltok takarják a kilátást.  
Kell néhány hosszú másodperc, hogy magamhoz térjek, felegyenesedjek és szabadkozó félmosollyal hehegjek rá. A helyzetet még most sem értem és kicsit gyorsan történt. Gyakran előfordul velem, hogy nem jut eszembe a helyes emberi reakció és bután viselkedem. Ez épp egy ilyen pillanat, először is hajladozom, mintha szél fújna, pedig biztos lábon szoktam állni, ha magamtól hoppanálok és nem utolsó pillanatban, halálos veszély karmaiból. Ennek ráadásul valódi, szó szerinti karmai is voltak. Kiráz a hideg. Elkéne egy erős whisky, hogy újra hangomra találjak. Talán szerencse, hogy nem volt időm rendesen megijedni és mondjuk összepiszkítani a nadrágomat. Így csak porolgatom a térdemnél, miközben gyors körbetapogatással meggyőződöm róla, teljesen száraz.
- Elkerülni? Nem éppen a barlangjába sétált be? Elnézést…én csak szerettem volna körülnézni odabent, nem is sejtettem, hogy Kimérafészek. Akkor jól értem, hogy az udvariaskodás volt a legnagyobb baj?
Kicsit ráncolom a szemöldököm, de azért fölé hajolok, miközben fekszik, arcomon enyhe, értetlen érdeklődéssel. A Kimérát nem hiszem, hogy jólneveltségemmel bosszantottam fel.
- Nem akartam megzavarni…öhm semmit
Pislantok rá és igazán kár, hogy nincs nálam egy pohár víz, vagy nem vagyok olyan klassz mágus, hogy a nagy büdös semmiből idevarázsoljak egyet. Szemezek egy bokorral, talán átváltoztathatnám, de azt hiszem kell még néhány perc, mire olyan elmeállapotba kerülök, hogy képes legyek felfogni, a semmiből még így sem tudnék vizet fakasztani.






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
9
▽ Reagok :
6
▽ Avatar :
Alison Sudol



»
» Vas. 8 Júl. - 18:15
☽ Suicide mission

Frank & Agatha
zenei aláfestés • szószám: 869 • Credit:

 
'Igen... maga agyalágyult... besétáltam, mert... tudtam, hogy... hogyan tudom elkerülni... elmondjam a titkot? Csöndben maradok... és nem vonom magamra... a figyelmét!' - próbálok meg ismét felülni és nekidőlni kempingágyamnak, aminek vázas sajnos nem elég erős, hogy az én fáradt és megkínzott testem súlyát megtartsa, így olyan hirtelenséggel hátrébb is csúszik, amire nem számítok és az eddig küzdelmem, hogy képes legyek magam ülve megtartani semmissé válik és ismét hanyatt fekvésben kötök ki a földön, immáron egy jó nagy puklival a tarkómon. Az istenit! Szemeimet lehunyva koncentrálok rá, hogy elkezdjek egyenletesen levegőt venni, de a gyászos helyzet ellenére ajkaim elkezdenem fölfelé görbülni, piszkos kezeimmel eltakarom arcomat és hangos kacagásba török ki, miközben oldalra fordulok és magzatpózba összehúzom magam. Ezt a pechet, ilyen az én formám, hogy pont ma, amikor minden készen állt arra, hogy ellopjam azt a fránya tojást a kimérától, pont akkor sétál be egy udvarias idegen, akinek szerintem nincs ki mind a négy kereke és ott bent akar bóklászni. Ezt nem hiszem el, de nem tudok mást csinálni, csak nevetni hangosan, amíg meg nem fájdul a hasam tőle. Már nem érdekel, hogy alig kapok levegőt, azt sem érdekel, hogyha itt és most ebbe fogok belehalni, legalább valahogy kijön belőlem még mielőtt felrobbanok. Most biztos ugyanazt gondolja rólam az idegen, mint amit én róla, hogy nincs ki mind a négy kerekem, de talán már egy sem. Szemeimet lehunyva sóhajtok egy nagyot és próbálok megnyugodni, a hangos kacagás helyét átveszik a halk és apró kuncogások, amik végül elhalnak. Leeresztem kezeimet az arcom elől és maradok a földön fekve még egy ideig, csak nézek magam elé, nézek ki a fejemből, bámulom a kempingasztal fém lábait és kifújok egy rakoncátlan szőke tincset a szemeimből, majd tekintetem az idegenre vándorol, aki csak áll a sátor közepén zavarodottan, de továbbra is udvariasan, nem akarja megzavarni pillanatnyi elmezavaromat. Ezt nagyra értékelem, most már van helye az udvariaskodásnak és jó modornak. Nagyot szusszanva ülök föl ismét, összegubancolódott tincseimet hátratúrom és kontyba összefogom, majd fölkelek és kezemet nyújtva lépek az idegen elé és fáradt mosollyal nézek fel rá.
'Egyébként ha már így elrontotta a kalandomat és azt, hogy megegyenek vacsorára, Agatha Greewy vagyok. De magából is majdnem vacsora lett, tegyük hozzá. Vizet?' - intek pálcámmal, mire a néhány berendezésként szolgáló szekrény egyikéből előugrik két kék műanyagpohár és az asztalon találják meg a helyüket, én pedig a férfi kezét elengedve sétálok kissé elcsigázva a sátor bejárata mellé és a három kanna egyikét magamhoz véve ballagok vissza az asztalhoz, töltsek magunknak a frissítő vízből.
'Sajnos ha erősebbet szokott inni, azzal nem tudok szolgálni és nem is nagyon tudom, hogy itt a környéken hol lehet olyat kapni. Szerintem itt nagyon nincs is semmi, vagy olyan üzlet, ahol italt árulnak.' - huppanok le az egyik székre és nyirkos kabátomat levéve magamról dőlök hátra, majd veszem magamhoz a pohárkát és semmi perc alatt ürítem ki belőle a vizet utolsó cseppig, hogy sietve újra töltsem és ismét pótoljam az elveszett folyadék háztartásom kisebb részét.
'Egyébként mit keresett ott bent? De komolyan. Egyszerűen gondolt egyet, fogta magát és ide jött, mert erre szottyant kedve? Hallottam már az ilyenekről, nem ezek a katasztrófa turisták? Vagy az más lenne...?' - vakarom meg szőke üstököm és hümmögve kortyolok ismét a vízből. És te miért csinálod, ha nem az adrenalin miatt? Szemeimet megforgatva reagálok a saját gondolatomra, hiszen én nem azért csinálom, hogy utána sikítva toporzékoljak, hogy micsoda élményt szereztem ezzel magamnak, hanem mert célom volt azzal a francos tojással. Tekintetem a bejárat felé siklik, ahol a szemem előtt változik a napsütötte, párás és elviselhetetlenül meleg időjárás borússá, szelessé és esőssé, ami másodpercek alatt szakad le az égből úgy, mintha dézsából öntenék. Nem úgy néz ki, hogy én ma sátort fogok itt bontani.
'Úgy néz ki a mai éjszakát még itt fogom tölteni. Magának van hová mennie?' - pillantok ismét az idegenre poharam mögül, fejemben pedig már a menü jár, amit esetleg fel tudnék kínálni az idegennek vacsora gyanánt, de olyan csekély a választék és a mennyiség, hogy szerencsétlen inkább nem fog kérni semmit, csak vizet fog iszogatni egész éjszaka. Na és hol fog aludni? Ez is egy fogas kérdés még, nemde bár? De minek is gondolkozom ilyeneken, amikor neki biztos van hol aludnia? Nem úgy néz ki, mint aki céltalanul ide - oda hopponál a nagyvilágban egyetlen ruhájában, ami olyan makulátlan, mintha ma vette volna egy üzletben. Nem marad sokáig a vendéged, ne örülj meg neki, hogy estére marad beszélgető partnered, most beszélgesd ki magad, úgyis olyan szószátyárnak tűnik, nem lesz ellenére, hogy valakivel hosszú idő óta először ténylegesen szeretnél pár szót váltani. Na igen, de hogyan kell ennek nekikezdeni? A Roxfortban sem voltam túlságosan központi ember, akkor szóltak hozzám, hogyha kellett a beadandóm vagy esetleg kellett valami főzet, esetleg mágikus tárgy egy - két kétes eredetű ügyhöz, amikhez utólag persze sosem volt semmi közöm. A régi szép idők.
'Volt már más ilyen eset is? Hogy csak úgy belehopponált valakinek a varázslény megfigyelésébe, vagy éppen az üstjébe, vagy én vagyok az első, akit szeretett volna ezzel megtisztelni?' - kérdezem immáron mosolyogva, persze azért még haragszom az idegenre, de majd visszajövök érte máskor, amikor biztos vagyok benne, hogy ez a bolondos ismeretlen távol marad a Phou - Bia hegységtől és még a kimérám is a barlangban van tojásostul, mindenestül.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
30
▽ Reagok :
26
▽ Kor :
22
▽ Avatar :
Johnny Depp



»
» Kedd 10 Júl. - 14:41

A&F
.



Az agyalágyult ismerős jelző és előszeretettel használják rám, érdeklődve hallgatom hogyan képzelte magánakcióját és kénytelen vagyok ajkamba harapva csóválni fejem.
Magam is beteges veszélyhajhász volnék és agyalágyultként buta helyzetekben teszem kockára életem, de bestiákról van szó, az állatokat kicsit másképp kezelem.
-Elég gyenge volt a taktikája, szagolnak is. Legalábbis a legtöbb förmedvény. Végső soron szerencsés, hogy ott voltam, elrontottam a halálát. Öngyilkosság ellenes vagyok
Súgom neki lábujjhegyen, nem tudom, súgni mindig lábujjhegyen szoktam és hitvallásom is ismertetem, mint életigenlő agyalágyult. Ambivalens ugyan, hogy ennek ellenére szívesen taposok a halál szájába.
Hirtelen esik, lekésem a pillanatot, csak az ijedt fölé hajolás nem marad el és azt hiszem sírni fog, biztosan kiakadt, hogy megmentettem az életét, bár sosem voltam még öngyilkos, milyen érzés lehet minden törekvésem ellenére mégis túlélni?
Ijedten görnyedek felette, mintha nevetne, de valahogy szenvedve csinálja, mintha görcsei lennének és ez szörnyűbbnek tűnik, mintha zokogna, kívülről nézve pedig igen fájdalmas. Döbbenet és ijedt is vagyok még mibe botlottam, cserbenhagynak gyors reflexeim, rémülten bámulom, ahogy vonaglik, én a rettenthetetlen auror odáig jutok, leguggolok mellé, mire abbahagyja. Csak pislogok, hogy feláll és azt hiszem eltátom a számat.
-Jól van?
Mint első és legfontosabb kérdés, csak aztán jön a többi, víz és bemutatkozás. Először kiszáradt torkomon engedek le nyelést, aztán szárazon felköhögöm nevem.
-Frank…Longbottom, örvendek
Nyújtok felé kezet.
-Ó, köszönöm, egyébként bátor vagyok…csak az állatok
Törlöm meg verejtékben úszó homlokom és tántorgom utána asztaláig táncolva, mert végtagjaim mintha kocsonyából lennének jobbra is, balra is rezegnek. Puding vagyok. Ha asztal, akkor sarok és abban megkapaszkodom.
-Hát, egyelőre azt hiszem ez is elég lesz
Van egy olyan érzésem, ha lehuppanok nehezen állok fel onnan és valóban, ülepem szinte rátapad a szék felületére.
-Nagyjából pontosan ezt. Hallottam a hegyről, kellemes ejtőnek tűnt, szeretem a barlangokat, általában elhagyatottak, ön is milyen kellemes látvány volt a csonthalomok között.
De mielőtt az ábrándozás eluralkodna hangomon, csak mély levegőt veszek és eltűnődöm a katasztrófaturizmus fogalmán.
-Nem nevezném magam katasztrófaturistának, hacsak nem katasztrófa turistának. Szeretek meredek helyekre hoppanálni, de ha tudtam volna, állatszerű dolgok rejtőznek bent, biztosan maradok a tisztáson és inkább elfekszem a nedves fűben. Érdekesebb kérdés, hogy maga, a továbbiakban Te, ha megengeded mit kerestél odabent. Először azt hittem a szőkék nemzetségéből származó őslakos vagy, de most sokkal inkább tűnsz öngyilkosjelöltnek
Súgom aggódva, legfőképpen magamért, hisz az ilyen helyzeteket sosem tudtam jól kezelni. Nagy levegővétellel vetem rá magam a folyadékra és heves köhögéssel bontakozom ki a pohárból. Talán nem kellene légeznem ivás közben. Az asztallap majd rendbe hoz, látványosan döglődön rajta egy ideig mielőtt újra felpillantanék a csinos, szőke lányra.
Elég ijesztő, hogy ebben a szélzúgásban egyedül és Phou Bián akar maradni egy szál sátorral, akkor is ha boszorkány és mágia védi.
-A világ bármelyik pontja leginkább, de nem szívesen hagynálak magadra Agatha, megbocsáss.
Pislantok rá őszintén és kissé összezavarodva, nő. Ő egy nő és adott
az ítéletidő, valami tojás, még mindig nem értem hogyan függnek össze ezek a dolgok.
-Ó hát varázslény megfigyelés volt? Sokszor hoppanáltam már kellemetlen helyzetekbe egészen véletlenül, de üst még nem volt. Érdekes lett volna, ha egy bennszülött kondérjába kerülök
Most először nevetem el magam én is, igaz cseppet sem rohamszerűen, mégis hangosabban a megkönnyebbüléstől és nevetek egyúttal rá.
-Ez a hobbim, tudom elég furcsa. Veled mi a helyzet, varázslényekkel foglalkozol?
Igazán érdekel, ugyanis kulcs lehet a megváltásomhoz. Habár esélyes, hogy nem egy Kimérával kellene kezeltetnem az állatfóbiám egy sima macska megtenné, vagy akár futóféreg ha különösen undorító alappal szeretnék kezdeni. Izgatottan fészkelődöm hát vizespoharat hörpintgetve, figyelő tekintetem Agathára függesztve.







Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
9
▽ Reagok :
6
▽ Avatar :
Alison Sudol



»
» Vas. 22 Júl. - 13:49
☽ Suicide mission

Frank & Agatha
zenei aláfestés • szószám: 1213 • Credit:

Homlokomat összeráncolva figyelem újdonsült lakótársamat, legalábbis ami ezt az éjszakát illeti és próbálom fejben a megfelelő helyre elraktározni mondandóját, de úgy tűnik pont olyan ritkán szokott emberekkel társalogni, mint én, nem igazán találja a megfelelő szavakat és képes zagyvaságokat beszélni. Vagy neki alapjáraton ilyen lenne a természete?
'Nem akartam öngyilkos lenni, Frank, és tudom, hogy szagolnak, éppen ezért kísérleteztem ki ezt...' - nyúlok zsebembe, de a színpadi jelenetbe illő végső szembesítés elmarad, mivel a zsebem olyan mély, mint a Mariana - árok és egészen könyékig süllyedek benne, miközben keresgélek, a vaktában való tapogatózásnak hála pedig teljesen jól hallhatóan, akár egy szélcsengő, csörömpölnek benne a tárolóüvegek, bájitalokkal teli fiolák, összetevőkkel teli üvegcsék, félkész és teljesen kész találmányok, legális és nem túl legális szerek. Vajmi kellemetlen a szituáció és egy zavart mosoly kíséretében pillantok vendégemre, majd a sátor csúcsos tetejét bámulva keresgélek tovább, amíg meg nem ragadom az üveget és ki nem kászálódom zsebemből, hogy letegyem elé az asztalra a sárga üvegcsében lévő színtelen folyadékot.
'Elég egyetlen löttyintés mind a két csuklóra és a következő fürdésig a legjobb szaglással megáldott lény sem lesz képes megmondani, hogy merre jár az ember.' - dőlök hátra büszkén mosolyogva székemben, miközben kényelmesen felpakolom az asztalra bakancsos lábamat és műanyagpoharam oldalán dobolva nézem az asztalon békésen álldogáló citromsárga üveget, pillantásom szinte már - már anyai is lehetne, hiszen ki ne lenne büszke arra a találmányra, amit ő maga alkotott és ráadásként még sikeresen is funkcionál, ennek hála a kellemetlen vérfarkas szagomat játszi könnyedséggel tüntetem el. Bár már beletörődtem az évek haladtával, hogy a jó öreg Agatha bizony így fog megvénülni, hogy minden holdtöltekor átváltozik egy hatalmas csupasz, hosszú végtagú, vérben forgó szemű, görnyedt hátú patkánnyá, aki folyton éhes és képtelen megnyugodni, rátámad mindenre és mindenkire aki él és mozog, mégis reménykedem benne, hogy egy napon a sors mégis megszán és ad valami támpontot, hogy hogyan is kezdhetném el kikísérletezni a vérfarkas kór ellenszerét, hogy magamat és sok más ezzel szenvedő társamat megmenthessem nem csak a kór okozta gyötrelmektől, a bizonytalanságtól, hogy megölted - e egyik szeretted, miközben a bestia uralkodott fölötted, vagy kit haraptál meg az este folyamán, kinek tetted ugyanolyan pokollá az életét, mint amiben te is élsz, a fájdalomtól, ami minden át - és visszaváltozással jár, hanem a megaláztatástól és kirekesztéstől, amit a társalom mutat felénk. A jelek szerint, hogyha Frank tudná, hogy mivel van dolga inkább hagyna magamra viharban, sőt még ide is csalogatná a kimérát, hogy az nyugodtan álljon bosszút, amiért el akartam lopni a tojását, megzavartam álmát és még rá is omlasztottam a barlang bejáratát. Hogy tud valaki ennyit beszélni?
'Szóval fél az állatoktól? Rossz tapasztalat vagy csak sosem jöttek ki jól? Vagy jöttetek ki jól, ha már a tegeződésnél tartunk. Minden állat kezesbárány lesz egy idő után, csak meg kell találni azt a pontot, amivel lehet rá hatni. Bár egy kiméra pont nem arról híres, hogy szelídíthető, de egy hipogriff annál inkább. Aranyos és intelligens teremtések, arról nem beszélve, hogy nagyon hiú mindegyik és büszke, de ha ezeken az akadályokon túllendülünk nem fogja leharapni senki fejét. És nem Frank, nem akartam öngyilkos lenni még mindig. Ha az akarnék lenni, mert olyan kilátástalannak találnék mindent, akkor otthon meginnék valami löttyöt, nem pedig idejönnék, hogy felfaljon egy kiméra. Az fájdalmas lenne. Nekem csak a kiméra kicsinyének tojására volt szükségem az egyik kísérletemhez, de azt úgy tűnik napolni fogom.' - kortyolok vizembe, de azzal a lendülettel nyelem is félre a nevetéstől és kezdek lázas köhögőrohamba, amikor meghallom, hogy drága vendégem őslakosnak nézett. Vajon mit gondolt mit keresek a barlangban? Ott lakom? És a csontok? Biztos arra tette a voksát, hogy az mind az enyém, az áldozataimé és éppen akkor értem haza a nagy bevásárlásból. Őslakos Agatha, aki egy hegy gyomrának mélyén éli mindennapjait, odabent kotyvaszt és főz, átkoz és tervez, küldi ellenségeire rontások ezreit, miközben állatbőrbe burkolva, csontokkal a hajában és az orrcimpájában táncolja körbe a tüzet, rajzol mindenféléket vérrel a falra. Mellkasomat kissé megütögetve kortyolok egy újabbat poharamból, miközben próbálok nem megfulladni a gondolatnak hála, amit az imént lefestettem magamnak, de úgy látszik a víz megtette a hatását és kissé helyre rakta irritált hörgőimet.
'Ennyire nem nézhetek ki elhanyagoltnak, hogy hegylakónak gondoltál. Bár ki tudja hogy nézhetek ki hátulról, úgy még sosem láttam magam menés közben, lehet finomítanom kéne kicsit a mozgásomon. Vagy kirakom a hátamra legközelebb egy táblára, hogy Nem itt lakom. és akkor senki nem fog velük összekeverni. De igazán érdekes hobbid van, akkor ezek szerint rengeteg érdekes helyre eljutottál már és nagyon sokat is láthattál. Van olyan, ami... hm... kiemelkedő és emlékezetes? A mai nap nem számít bele, azt majd másnak kell elmesélned, hogy találkoztál egy szőke őslakossal a Phou - Bia hegységben, aki csontokat gyűjt és egy kimérának akarta odavetni rongy életét.' - könyökölök mosolyogva az asztalra, miközben a bejárat felé téved tekintetem, ahol az ítéletidő már tetőfokára hágott és hogyha nem varázslattal lenne a sátor a földhöz erősítve, biztosan elfújná a szél valahová kifejezetten messzire, mi pedig itt maradnánk dideregve és pillanatok alatt agyon ázva, hacsak Frank nem kamatoztatná tehetséges hopponáló képességét és nem szállítana el minket valami száraz, meleg helyre.
'Hát nagyjából igen. Már csak a munkámból adódóan is, de nem csak a lények foglalkoztatnak, hanem különféle varázstárgyak, szerek, bájitalok, főzetek, amiket még nem találtak ki, azokat kitalálom én. Amíg felkészülök a lénnyel való találkozásra, addig kotyvasztok vagy szerelek valamit, amit aztán az érdeklődőknek eladhatok, aztán meglátogatom a lényt, elvégzem a munkát, amit a gyakorlati napló megkövetel, szerelek és főzök megint, utána visszamegyek a Minisztériumba és leadom az anyagot a házsártos főnökömnek, majd visszaülök az asztalom mögé és ki sem látok a fejemből az unalomtól. De ezt neki nem szoktam mondani, mert akkor annyi munkát sózna a nyakamba, hogy ott ülnék kerek egy évig mozdulatlanul. Iskolás éveimben nyilván más volt a helyzet felállása, valamivel nagyobb volt a mozgásterem és szabadabban mozoghattam, odamehettem ahová akartam, nem pedig ahová küldtek, de így is megvan a dolognak a jó oldala, hogy hivatalosan a hobbim a munkám lett és nem egy olyasvalamivel foglalkozom, amiben egyébként nem lelném örömömet vagy egyenesen utálnám.' - intek fejemmel a temérdek könyv tetején álló gyakorlati napló felé, ami szerint én most elvileg egy kentaurt látogattam meg, gyakorlatban pedig kerítenem kell egyet, aki hajlandó is lesz velem kommunikálni. Carrow nem engedte volna, hogy ide jöjjek, sőt inkább beszerzett volna egy tojást feketén, csak ne induljak útnak és egyébként se menjek olyan lény közelébe, amiről nem tudom, hogy szelídíthető - e egyáltalán vagy értelmes lény. Talán még hajlandó is lettem volna azt mondani, hogy jó, rendben, akkor nem és maradok az unikornisoknál és egyéb olyan lényeknél, melyeknek besorolása nem magasabb négy X-nél, de most már valószínűleg képtelen lennék rá, sőt még meg is átkoznám, ha ilyet kérne, de mint tudjuk ez már nem fog többé előfordulni. Poharam oldalát kapargatva bambulok el cipőfűzőmön, teljesen megfelejtkezve vendégemről és a beálló kissé talán kínos csöndről. Mondott vajon valamit?
'Bocsánat, kicsit elbambultam. Kiürült az agyam, néha a szőkék csinálnak ilyet.' - mosolyodom el szélesen Frankre nézve és leveszem lábaimat az asztalról majd nyújtózom. - 'Jut eszembe, nem vagy éhes? Én ugyan keveset szoktam enni, de másoknak a napi háromszori étkezés a normális. Mikor ettél utoljára?' - és én mikor ettem utoljára? Tegnap, úgyhogy sürgősen meg kell magunkat vendégelnem egy kétfős vacsorával, ami nem a különböző csokoládé rudakat és kekszeket takarja. Hová is raktam a hozzávalókat?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
30
▽ Reagok :
26
▽ Kor :
22
▽ Avatar :
Johnny Depp



»
» Hétf. 30 Júl. - 18:18

A&F
.



Igyekszem udvarias nem pedig feltűnő, gyanakvó, vagy kíváncsiskodó kilengésekkel nézni, ahogy szinte beszippantja a tulajdon zsebe.
Olyannyira eldőlök jobbra, hogy csak nagy nehezen sikerül visszanyernem egyensúlyom, aztán rögvest az ellenkező irányba nézek, köhintve, nem leskelődtem.
Egészen előredőlök, amikor végre előkerül a keresett kis tárgy, lassan elmosolyodom és bólogatni kezdek.
- Zseniális. Elnézést, bocsánat, hogy szuicid hajlamokkal és őrült meggondolatlansággal vádoltam. Így mindjárt más. Visszamenjünk esetleg? Mint auror természetesen kötelességem elkísérni, óvni testi épségét
Hadarom és mintha kimaradna valami, ha már elővettem a rettenthetetlen ólomkatona szerepet, nem kérdezem meg például, mire kell a Kiméra tojás, hogy a szer illegális-e, mintha minden teljesen rendben volna. Gyorsan el is hessegetem ezt a felesleges okvetetlenkedést, mert a fiola, itt előttem, az asztalon mindent megmagyaráz.
Hallgatom, ahogy egy szuszra ennyi mindent elmond, próbálom követni gondolatmenetét, de végül azt hiszem, megállapodhatunk a tegeződésben, elvégre ideiglenesen itt ragadtam a sátrában. Mindig is imádtam sátorozni, a jelenlegi lakásom sem akartam megvenni, anyám pirított rám, hogy ebben is rendesen járjak el.
- Sajnos… Furcsán viszonyulnak hozzám. Azt hiszem gyermekkorom óta így van. Ó, számtalan borzasztó tapasztalatom van, bár inkább a hétköznapi állatokkal. Tudom, furcsa, de tőlük jobban félek. Sok kutya kapaszkodott már ebbe a farpofába
Sóhajtok fájdalmas ábrázattal, rögtön rá is tér e drága hölgy a varázslényekre, bár önszántamból sosem vettem volna fel a Legendás Lényeg Gondozását.
- Igen, Hipprogriffek
Rándul meg arcom kissé idegesen, fészkelődni kezdek, túlságosan elhamarkodottan vágtam rá, térjünk vissza a tojásért.
- Miféle kísérlet?
Felettébb érdekel, addig is oszlatom rossz érzéseimet, amíg erre figyelek. Már ha beavat, vagy legalább táppontot ad és megenged némi barkohbát.
Kissé megriaszt röhögés-köhögésével, óvatosan hajolok fölé jól van-e. Kínálnám vízzel, a sajátjával, de éppen abban fulladt meg majdnem. Aztán rájövök, hogy őslakos-elméletemmel zökkentettem így ki, haloványan én is elmosolyodom. Hirtelen nem néztem rá modern ruháira, csak megdöbbentett, hogy fehér ember járja a Phou Biát.
- Ne értsd félre, nagyon jól néztél ki hátulról, csak abszurd elképzelésnek tűnt, hogy legyen ott valaki, aki nem ott lakik.  Egyszer betévedtem egy régi, egyiptomi sírkamrába. Olyanba, ami le volt zárva ásatások miatt. Összefutottam egy múmiával. Nos, őt nem sorolom az állatok közé, így szerencsére nem ijedtem meg. Vagy, az Antarktiszra hoppanáltam, jégmezőre és szerintem több száz métert csúsztam. Meglehetősen élvezetes volt, csak kissé fagyos
Vallom be mosolyogva, felkönyökölve az asztalra. Most, ha belegondolok, szörnyű mennyi atrocitás érte a hátsó felem.
- Igen, Gideon barátom például szokott érdeklődni
Pillantok rá derűsen, mással nem igazán beszélgetek ilyesmiről.
Agatha meglehetősen érdekes dolgokat mesél, bevallom szörnyen kíváncsivá tesz, mindig is imádtam levetkőzni a szigorú auror jelmezt, hogy kalandozósat játsszak. Egészen kikerekednek szemeim mennyire izgalmas az élete, fel is állok, hogy jobban lássam a naplóit, amit mutogat, bár bevallom a lényeknél jobban érdekelnek a dolgok, amiket feltalál.
- Tudsz mutatni ilyen találmányt? Vagy bájitalt?
Érdeklődöm lelkesen felpattanva, elpillantva a feljegyzések irányába.
- Akkor ez úgy működik, jelentéseket írsz a lényekről, azt leadod a főnöködnek és az idő alatt adminisztrálsz a Minisztériumban? Tudom, unalmas, az auroroknak is kijut a jóból, viszont szerencsések vagyunk, hogy mindketten választhattuk az izgalmakat és nem kell folyton íróasztal mögött poshadnunk.
Jutok derűs következtetésre, bár talán nem figyel rám, réveteg tekintete távolba mered. Már éppen meglóbálnám előtte tenyerem, de szóba hozza a kajálást.
- El is felejtettem. Most, hogy mondod…
Esetlen téblábolok utána, mit segíthetnék.








Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details




»
»
Vissza az elejére Go down

who the hell are you?!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Genevieve Δ witch from hell

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: A nagyvilágban-