Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

There's a big black sky EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

There's a big black sky EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

There's a big black sky EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

There's a big black sky EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

There's a big black sky EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

There's a big black sky EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

There's a big black sky EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

There's a big black sky EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

There's a big black sky EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 32 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 32 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cataleya Nazario

Cataleya Nazario

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Csüt. 27 Dec. - 18:49
Egész órán mozdulatlanul ültem a teremben. Reggel megittam az előírt bájitalt, nem voltam ideges. Meg hát minden nap ez történik. Amióta visszajöttem, bejövök minden órára, mint a legeminensebb roxfortos diák. Talán a tanárok is tudják, hogy mit várhatnak tőlem. A nagy semmit... Egész nap tompa vagyok, minden nap. Csak beülök a padba, jól viselkedem, nem beszélek, nem mocorgok. Csak bámulok magam elé, néha a professzorra. Figyelek, de nem látok és nem hallom, amit mond. Nem képzlődöm, nem gondolkodom, nem lázadozok. Ez így mindenkinek tökéletes és kényelmes, nem?
Múltkor dolgozatot írtunk mágiatörténetből. Én tényleg igyekeztem. Az orvosok azt mondták, koncentráljak a leckékre, jót fog tenni. Menjek be minden órára, legyek érdeklődő, beszélgessek a tanáraimmal. Én tényleg igyekeztem. Próbáltam figyelni, de...még nem megy. És ez nyilvánvalóan ki is derült, amikor ma a professzor kiosztotta a dolgozatokat. Már nem is emlékszem, hogy miről beszélt az órán, pedig még mindig itt ülök. De már indulni is kell. Vége az órának, mindenki feláll. Én szokás szerint később reagálok, már alig van diák a teremben. Felveszem a hátizsákom, és indulok is kifele a teremből, amikor megszólít a professzor. Kissé ijedten hátrafordulok.
- Igen?...Professzor...úr – dadogok. A dolgozatról akar velem beszélni. Nem is értem, hogy eddig ez miért nem történt meg. – Én ööö...Professzor úr, én...igyekeztem, esküszöm. Én tényleg...jól akartam csinálni – nehezen beszélek, a hangom el-elcsuklik. Lassan pislogok, mert olyan nehezek a szempilláim, mint ritkán. Lehet, hogy rossz üvegcséből ittam reggel vagy kicsivel többet, mint kellett volna.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Richard Avery

Richard Avery

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Iwan Rheon

»
» Hétf. 31 Dec. - 13:09




Cataleya & Avery prof



Sok tanár az egyszerű diákokat szerette. Azokat, akikkel nincsen gond, szorgalmasak, okosak, de nem túlzottan, amolyan komfortdiákok. Nincs velük probléma, tehát nincs velük munka - érthető, hogy a kollégák kedvelték az ilyen tanulókat. Hazugság lenne azt állítani, hogy én a nehéz eseteket kedveltem, de sosem nyűgöztek le igazán azok sem, akik szóról szóra felmondták a tankönyvet minden lélek, minden valós tudás nélkül. Az egyéniségek miatt szerettem tanítani. Az elsős kislány miatt, aki a hibátlan dolgozatai végére gyönyörű rajzokat biggyesztett, az ötödikes srácért, aki csodálatosan bánt a szavakkal a legunalmasabb esszétémában is, vagy éppen azok miatt (és belőlük sok volt), akik rászorultak egy felnőtt útmutatására, és bizony a tanárukon kívül másra nem számíthattak. Hinni akartam benne, hogy fontos a munkám és valóban segíthetek néhány gyereknek, olyanoknak, akik senkihez sem fordulhatnak, mikor a leginkább szükségük lenne rá. Tehát az olyanoknak, mint amilyen én is voltam. Cataleya pedig kimerítette az ilyen gyerekek fogalmát.
Bár a többség vajszívűnek tartott - és azt hiszem, tényleg az is voltam -, a tananyagot keményen megköveteltem a diákoktól. Én úgy éreztem, hogy maradéktalanul átadom nekik, így elvárhatónak tartottam, hogy ők képesek legyenek elsajátítani és ezt bizonyítani is a dolgozatok alkalmával. Cataleyáról viszont tudtam, elsősorban Rody révén, hogy nem az akarat hiánya volt a gond, de még csak nem is a képességeké. Igyekeztem a lehető legjobb értékelést adni minden témazárórája és házi feladatára, azonban ez néha lehetetlennek bizonyult. Elsősorban, természetesen, nem a jegyei aggasztottak.
Óra után, mikor már a többség kirohant a teremből, félrehívtam a lányt.
- Tudom, hogy igyekeztél és biztos vagyok benne, hogy jól akartad megírni ezt a dolgozatot. Abban is biztos vagyok, hogy a következő majd jobb lesz, szeretném, ha jobb lenne. De most van fontosabb is a jegyeidnél, igaz? - Próbáltam a ködös tekintetébe nézni, de semmit nem láttam benne tompa ijedtségen és sok-sok évnyi fájdalmon kívül. - Inkább az érdekel, hogy jobban vagy-e már. Lestrange professzor mindent elmondott.
Az asztalon heverő könyvek védőborítójával babráltam.
- Szeretnél segítséget a tanulásban? Tudom, hogy a jegyeid most sokadrangúak a fontossági sorrendben, de szerintem mehetne ennél sokkal jobban is. Nem a képességeiddel van baj, remélem, ezt egy percig sem gondoltad.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cataleya Nazario

Cataleya Nazario

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Hétf. 31 Dec. - 14:12
A férfi olyan kedves hangon szólt hozzám, amilyet rég hallottam utoljára. Számomra is kiderült, hogy nem áll szándékában megfeddni. Sőt, inkább mintha csak megnyugtatni akart volna. Holott nem ezt kéne tennie, le kéne szidnia, mert már sokadjára írtam teljesen rossz dolgozatot. Igyekeztem, de...de nem megy. Nehezemre esik a koncentráció, a figyelmem tompa, a lecke fonalát már az óra elején elveszítem, és utána jobb esetben kiürül a fejem. Ha jó bájitalt ittam reggel. Ha nem, és előfordult már, hogy összekevertem, akkor egyszerűen csak fel-felsejlik egy-egy kép, amitől szorító érzés tör rám, nehezen kapok levegőt, és verejtékezni kezd a homlokom. Talán most is ez történhetett.
Kissé értetlenül álltam előtte, mikor azt mondta, nem a jegyeimről akar beszélni. Mi másról? Én semmi másról nem akarok beszélni senkivel sem. Az elmúlt fél évben folyamatosan beszélnem kellett idegen emberekkel, orvosokkal, és ezeknek a foglalkozásoknak a jó része kudarcba fulladt. Például most is elkalandozott a gyenge figyelmem az ujjaira, amelyek könyveket kapargattak, szórakozottan piszkálták fel a borítók amúgy is felhajlott sarkait. Aztán mondott egy nevet, amitől összeszorult a torkom. Ijedten néztem fel rá. A furcsa csak az volt, hogy nem tudtam, hogy miért rémültem meg a Lestrange név hallatán. Bevillant egy éjszakai égbolt, egy sötét erdő, valamiféle furcsa lények, egy bárpult, aztán pedig egy névtábla egy ajtón. Ijedten pillantottam a férfi arcára.
- Nem! – böktem ki halkan. – Nem...köszönöm. Nem kell segítség. Majd... – megköszörültem a torkom. – Majd jobban fogok igyekezni. Majd igyekszem. Meg...tanulok – összevissza beszéltem, de próbáltam legalább olyasmiket mondani, amik a lehető legjobban kapcsolódnak a szóban forgó témák legalább egyikéhez. Nagyot nyeltem, és a zsebemben kezdtem turkálni. Kell még lennie egy üvegcsének, biztosan betettem reggel. És valóban. Kihúztam a fiolát. Az volt ráírva: „Csak nyugalom!” Ez lesz az. Akkor kell innom egy kortyot belőle, ha túlságosan izgatottá vagy idegessé válok, harag vagy félelem tör rám. Bár egyiknek sem kéne megtörténnie, hiszen minden reggel megiszok valamit, amiről valójában azt sem tudom, hogy mire jó, de előírták, hát megteszem. Kissé elfordultam, belekortyoltam az üvegbe, majd visszadugtam a zsebembe. – Elmehetek?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Richard Avery

Richard Avery

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Iwan Rheon

»
» Hétf. 31 Dec. - 16:21




Cataleya & Avery prof



Azt hiszem, nem is számítottam más válaszra. A helyében valószínűleg én sem kértem volna egy tanár segítségéből, tizenhét éves fejjel másra sem vágytam, csak hogy mindenki hagyjon békén. Azt gondoltam, hogy úgysem segíthetnek, mert az egész világ rossz és ezen mégis hogyan változtathatna néhány elhivatott ember? Bizonyos kérdésekben továbbra sem változott a véleményem, a világ valóban rossz volt. De minden történés ellenére őszintén hinni akartam benne, hogy igenis lehet jobb is, hogy az apró segítségek idővel nagy változást hozhatnak.
- És nem lenne egyszerűbb segítséggel? Nem kéne sok időt rászánnod, mondjuk hetente egy alkalmat, átbeszélhetnénk a tananyagot, kérdezhetnél, ha valamit nem értesz. A többieknek sem kell tudnia róla - tettem hozzá.
Némán figyeltem, ahogy előszedte a kis üvegcsét a zsebéből. Rá akartam szólni, de nem találtam a megfelelő kifejezést, abban sem voltam biztos, hogy jogom van-e ilyesmihez. Így végül nem tettem semmit, csak rosszalóan-szomorúan ráncoltam a homlokom. Ennél nagyobb és hasznosabb segítségre szorult volna, nem valami néhány órányi könnyebbséget nyújtó löttyre. Persze nem lehetett mindenkinek egy Rodyja, olyan öleléssel, amibe belebizsereg az ember. Történhetett bármi, lehettem bármennyire magam alatt, ő mindig ott volt nekem. A legrosszabb pillanatokban is mindig tudtam, hogy csak percek kérdése és szinte összeroppant majd a karjai között, szórakozottan babrál a hajammal, azt a hülye karvalyorrát a nyakamhoz fúrva kérdezi majd, hogy mi a baj. Mindenki megérdemelne egy Rodyt az életében, azonban belőle csak egy létezett.
- Beszéljük meg, rendben? Kapsz egy teát vagy egy finom kávét is, úgy látom, rád fér. Eszel te rendesen? - szaladt ki a számon a kérdés ugyanazzal az apáskodó hangsúllyal, ahogy Florának szegeztem neki számtalanszor. - Az nagyon fontos. Senki sem lehet boldog, ha nem eszik rendesen, ez tudományos tény.
Nem úgy nézett ki, mint aki ilyen hétköznapi apróságokra figyel, mint a megfelelő folyadék-és táplálékbevitel. De hát ki is mondta volna el neki?

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cataleya Nazario

Cataleya Nazario

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Kedd 1 Jan. - 14:43
Fokozatosan lassulni kezdett a pulzusom a bájitaltól, miközben megpróbált meggyőzni arról hogy beszéljek vele. Rendszeresen. Nagyon rosszul hangzott ez az egész ötlet. Pontosan olyannak tűnt, mint a pszichoterápia: hetente egyszer összeülünk, elmondom, hogy mitől szenvedtem az elmúlt egy hétben, aztán mond valami okosat, és mehet mindenki világgá. Kimerült vagyok ehhez, elfáradtam. Valójában állandóan fáradt vagyok, hiszen tele vagyok nyugtatókkal, de ha nem szedem őket, akkor az fog történni, mint a Mungó előtt többször is. Megmondták az orvosok, ha nem akarom újra átélni azt az időszakot, akkor szednem kell mindent úgy, ahogy felírták. Eszembe sem jutott másképp tenni.
- Nem. Köszönöm. Jobban fogok figyelni, megígérem – motyogtam valami választ, pedig tudtam, hogy nem lesz aktívabb a figyelmem, amíg kezelés alatt állok. De talán már soha. Mondanom kellett valamit, mert nem akartam beszélni. Semmiről senkivel. Pedig kellene, mondták, hogy kellene, de csak fájdalom lenne a vége, és nem akarom, hogy fájjon. Nem fogom bírni.
Nem akart elengedni. Nem értettem, hogy miért, nem az ő felelőssége vagyok. Elképzelhető, hogy jót akar, de mi van, ha nem? Mi van, ha ő is csak olyan, mint a többi, és csak rosszat fog tenni, ha hallgatok rá? Ha nem lettem volna begyógyszerezve, biztosan azonnal nemet mondtam volna és elmentem volna. De így nem zaklatott fel annyira. És igazából sokkal kedvesebb volt, mint bármelyik orvos a Mungóban vagy Amerikában. Oltan volt, mintha törődött volna velem. De nem értem, hogy miért, ez...ez így nem stimmel.
- Szoktam...enni. Minden nap, legalább egyszer – másfeé kalandoztak a gondolataim, nem kifejezetten a megfelelő táplálkozáson. Sosem ettem többet napi egy-két adagnál, nem is voltam éhes. És mostanában csak azért ettem, mert kellett a bájitalok miatt, de egyáltalán nem éreztem éhséget akkor sem, ha nem ettem semmit sem aznap. A tea viszont jól hangzott. De csak azért, mert ő mondta, ahogy mondta. Haboztam, de végül...
- Rendben – az arcára néztem. – Egy tea jól esne – aztán újra lesütöttem a szemem. Nagy dolog volt, hogy belementem, pedig semmit sem tudtam a végkimenetelről. Féltem és szorongtam, de most már meg kell tennem dolgokat, amiket nem akarok, de szükségesek ahhoz, hogy valami változzon. Akartam, hogy változzon, de...nem ment. Túlságosan féltem.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

There's a big black sky

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Piton & Black
» Serious Black
» Andromeda Black
» Darker than Black
» Narcissa Black

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-