Ünnepélyesen esküszöm
hogy rosszban sántikálok



Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. Sötét van. És egyre többször tűnik fel még azoknak az embereknek is, hogy nincsen minden rendben, akik nem érzékelik a mágusvilág történéseit. Az emberek eltűnnek, a házak fölött pedig vagy a Sötét Jegy lebeg, vagy nincsenek már házak. Nem bízhatsz senkiben. De ma boldog is lehetsz. Ma harcolhatsz is. Talán maradt még remény. Talán mélyre kell ásni érte, talán olyan emberekben találod meg, akikben azt hitted, hogy kihunyt a remény minden szikrája. Új szövetségeket köthetsz, új Rend születhet. Nincs még vége. Nem ma jött el az utolsó napfelkelte. Mert az öröm segít azokon, akik megérdemlik, még akkor is, ha teljes a sötétség; mert a sötétséget elűzi a fény. Az új Rend. Az iskola, ahonnan kikerülhetnek azok az ifjak, akik megváltoztathatják a történéseket így, vagy úgy.
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai


Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Merengõ
legfrissebb történések

» A Mágiaügyi Miniszter, Harold Minchum elesett! Köszöntsétek új miniszterünket Barty Crouch Sr. -t!
• • • • • • • • • • • •

» A Szent Mungó halálfalói fennhatóság alatt áll! Ez kihatással van a továbbképzésen tanulókra, az ottani betegekre! Gondold meg kétszer, belépsz e az ajtaján!
• • • • • • • • • • • •

» Szörnyű támadás az Abszol úton! Hogyan kezdjék békességben így a tanévet a diákok, ha már bevásárolni sem tudtak?
• • • • • • • • • • • •

» Tovább olvasok


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Édeshármas vagy négyes?
Today at 10:30
• • • • • • • • • • • • • •
Moira G. McGonagall
Amikor a gigászokat szólítják
Today at 2:01
• • • • • • • • • • • • • •
Patrick Drake
sunshine in the darkness
Today at 0:57
• • • • • • • • • • • • • •
Moira G. McGonagall
Avalon Lodge
Yesterday at 22:33
• • • • • • • • • • • • • •
Orville Ackerley
Kapcsolat kereső
Yesterday at 22:16
• • • • • • • • • • • • • •
Leo Eugéne Burke
Képességek listája
Yesterday at 20:45
• • • • • • • • • • • • • •
Orville Ackerley
Munkahelyek listája
Yesterday at 20:43
• • • • • • • • • • • • • •
Orville Ackerley
Avatar foglaló
Yesterday at 20:39
• • • • • • • • • • • • • •
Orville Ackerley
Will you marry me?
Yesterday at 20:32
• • • • • • • • • • • • • •
Leo Eugéne Burke
Csavard fel a szőnyeget még ma éjjel
Yesterday at 20:19
• • • • • • • • • • • • • •
Maura I. Pince
A hónap írói
a hónap posztolói
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
törvényen kívüliek:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
ÖSSZESEN:
51
15
4
6
6
5
25
16
1
3
5
6
143
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.


Share|

choir of furies in your head



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
37
Értékelés :
2
▽ Kor :
29
▽ Avatar :
Grace Elizabeth

»
» Szomb. 1 Szept. - 14:40
Eltűntem a házból. Nem számítottam ugyan másra, néha én is úgy érzem, mintha soha nem lettem volna ott, soha nem éltem volna ott évekig. Mégis, mikor visszatértem, zavart ez a sematikus üresség, az apró finomságok hiánya, amire rajtam kívül soha senki nem figyelt ott. Mániákusan kezdtem újrarendezni mindent, új függönyöket szabattam, kárpitokra szakosodott varázslót kerítettem, virágokat vettem és díszpárnákat. Ruhákat tucatszámra Bellának és Maxnak, a nevelőnők ízlésében a jelek szerint nem lehet bízni, de hát mit tudna egyébként Cygnus is a gyerekruhákról...? Kifolyik a szobájukból a játék, de ha el akarnám őket vinni vasárnap a parkba, máris gondban lennék.
El akarok innen menni. El ebből a savanyú országból, ahol mindig köd íze van a nyelvemen, eső szaga a levegőnek. Elviselhetetlen ez az állandó apátia, az üres tekintetek, a túlfőzött ételek, a végeérhetetlen viták a manókkal a főzést illetően. Meg hát eleve... a manók.
Menni kell. Egyszerűen csak menni, de az egyszerű sosem elég egyszerű, listákat írtam, és alig kezdtem el csomagolni, amikor kínosan világossá vált, mennyi mindenre szükségünk lesz. Nem hagytam odahaza a szülői házban semmit. Talán a szobám ott vár még, de esélyesebb, hogy csinos vendégszoba lett belőle. Azért majd megkapjuk, de már semmi sem lesz olyan, mint régen, talán csak a széles, faragott ablakkeretek, a kilátás a szőlősre, a kertre, a végeérhetetlen rózsa lugasokra, a barackfákra. Sajgással dobog a szívem, ha az otthonra gondolok, nem erre itt, erre a színtelen, borongós városra, hanem Franciaországra, a színekkel, illatokkal, ételekkel, parfümökkel, ruhákkal, a borral.
A gyerekek még sosem utaztak, nem is vagyunk erre felkészülve. Eljátszottam már ezerszer is a gondolattal, hogy nélkülük egyszerűbb lenne, de tudom, mégsem mehetek nélkülük, nagyobb árat fizetnék érte, mint amekkora kellemetlenség lesz elvinni őket odáig. Nem számít. Elég békát nyeltem már le életemben, nem pont ez fog megakadni a torkomon.
Kilépek az üzletből, széles táskával megpakolva, odabenn meleg volt, idekinn meg átfúj rajtam a szél, meglebegteti a kabátom szárnyait. Megtorpanok, mint aki maga sem tudja, merre tovább, és nem is, kissé tétován hordozom végig a tekintetem az Abszol út többi üzletén, aztán végül nem kirakaton, nem cégéren akad meg a tekintetem. Nem-nem. Rodney Lestrange-en akad meg a tekintetem, pontosabban szólva, fennakad a tekintetem az övén, most már csak udvariatlan és feleslegesen kínos lenne nem köszönni, de egyébként is - nem igazán tudom számon tartani Lestrange-ék listáját arról, kivel beszélünk és kivel nem, fáraszt az egész, a politikai aspirációik, a hatalmi terveik, ez az egész mániákus viselkedés, az önmagukkal való nagyra levés, vajon én most épp miféle listájukon szereplek? A szégyenfoltokén? Nem tudok még ezzel is foglalkozni.
Hát csak lépek felé kettőt, nem kerül semmibe, akár még őszinte is lehetne az érdeklődésem, őszinte a tétova mosolyom, de ahogy általában, most sincs bennem több élet, mint egy a fáról leszáradni készülő, de valahogy még mindig élő ágban. Elvégre élnem kell ahhoz, hogy úgy tegyek, mintha találkoztunk volna valaha is hivatalos keretek között, mintha Cygnus, úgy ahogy illik, bemutatott volna a testvérének, mintha nem fordult volna elő, hogy arra kényszerítettek, forduljak el én is, ha már véletlenségből ehhez hasonló találkozókra került sor. Nekem már nincs kedvem az ő szabályaik szerint játszani. Nem fordulok el. Lusta kíváncsisággal nézek rá, mintha mondani akarnék valamit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
104
Értékelés :
10
▽ Kor :
36
▽ Avatar :
Pedro Pascal

»
» Hétf. 17 Szept. - 11:45
Élodie & Rody

Richard lebetegedett, ismételten, ebben az évben már nem is tudom, hányadik alkalommal. Mondjuk ki, nem igen rendelkezett a világ legerősebb immunrendszerével, sőt... A diákoktól én is elkaptam alkalmanként a különböző kórságokat, neki viszont most is sikerült, hogy már régen otthon ültünk és a sajátjainkon kívül egy gyereket sem láttunk sehol, Dixie és Flora pedig makkegészségesek voltak. Mostanra már nem lepődtem meg annyira Richard betegeskedésén mint a kapcsolatunk elején tettem, tizenöt év éppen elég volt ahhoz, hogy megszokjam minden furcsaságát - már ami nekem furcsa volt.
Természetesen magamra vállaltam a feladatot, hogy mindent beszerezzek neki, amire szüksége van a betegsége kikúrálához, hiszen ha ő beteg volt, akkor tényleg nagyon rosszul érezte magát és jóformán a haláltusáját kellett végignéznem. Úgyhogy végigjártam gyakorlatilag mindent az Abszol úton, vettem neki gyömbért és mézet a kedvenc teájához, benéztem Harvey bájitalüzletébe egy adag Kalapkúra bájitalért, bár nem sokszor volt nagy hatása szegényemre. Fel sem tudtam fogni, hogy lehet valaki olyan beteg, ráadásul évente több alkalommal, hogy még a bájital sem hat rá, de már többet tudtam annál, minthogy ezen kezdjek el agyalni. Eddig még senki sem halt bele egy kisebb megfázásba, nem ő lesz az első, arról én is tudok gondoskodni magamtól.
Harvey bájitalüzletéből kilépve godnosan becsúsztattam az üveget a többi szerzeményem közé egy táskába. Mindent egyszerre zsugorítottam le akkorára, hogy a zsebembe beleférjen - ismertem magam, tudtam, hogy nagyon könnyen össze tudnék törni mindent, amit most vettem, hála az ügyetlenségemnek, ezt pedig szerettem volna elkerülni. Éppen a zsebembe csúsztattam az aprócska táskát, amikor felnézve megállt a kezem mozdulat közben. Élodie Betranche... bocsánat, Élodie Lestrange. Nem láttam, amióta kölykök voltunk, akkor is csak messziről láttam bálokon, amik sosem keltették fel a figyelmemet, ő pedig (nagy szerencséjére, mert rettentő kínos lett volna) nem tartozott azon ifjú hölgyek közé, akiket szédíteni próbáltam egy tesztoszteronnal funkciónáló taknyos fejével. Most ő a sógornőm és az unokahúgom és unokaöcsém anyja. Különös érzés erre gondolni, hogy Cygnusnak gyerekei vannak és én nem voltam ott, amikor kiderült, nem tudtam boldogan megölelni az öcsémet és a feleségét, amikor megtudtam a remek hírt. Mert nem volt az, sem nekik, sem pedig nekem. Ahogy ránéztem arra az arcra itt, közvetlenül előttem, mintha jobban értettem volna Cygnust is és Élodie-t is.
Nem tudtam, mire gondolhat most. Lehet éppen azt fontolgatja, hogy fintorra húzza-e a száját, amiért engem lát, akinek másfél évtizede csak annyi köze van az aranyvérűekhöz, hogy ő és a párja is annak születtek. A arcán megjelenő bizonytalan mosolyféle viszont nem erről árulkodott. Én sem voltam olyan magabiztos most, mint általában, de nem hagyhattam annyiban a dolgot. Nem is akartam elfordulni és egyszerűen a dolgomra menni. Különös ez a helyzet. A felém tett két lépése után éreztem, hogy nekem kell kezdeményeznem, bár megfogadtam, hogy nagyon óvatosan fogok megpróbálkozni vele. Nem akartam semmit tönkretenni vagy megnehezíteni egyikünknek sem. Cygnus továbbra sem békélt meg velem teljesen, ki tudja, a felesége hogyan vélekedik.
- Mrs. Lestrange -mosolyodtam el végül, odalépve hozzá, valamivel távolabb, mint szoktam, a kezeim bénán lógtak mellettem. Nem tudtam, mit tegyek, már elég homályos volt az arisztokrata életmódról szerzett minden emlékem, bár még azokat is felülmúlná a helyzet szokatlansága.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
37
Értékelés :
2
▽ Kor :
29
▽ Avatar :
Grace Elizabeth

»
» Vas. 30 Szept. - 21:38
- Mr. Lestrange - jó volna azt mondani, tudom, mit csinálok, vagy miért. A név olyan idegenül pereg le az ajkaimról, mint mindig, tulajdonképpen a mai napig idegen az is, hogy engem ezen a néven szólítanak Mrs. Lestrange, le strange, mármint, eleve nem lehet ezt nem kihallani, nem igaz? Furcsa marad, idegen, különleges, de nem a szó egzotikus, bódító értelmében. Kimondani most kettősség is, hiszen persze, ez a nevem nekem is, mert ez a férjem neve - és ez a férjem neve, így hát ez a neve a testvérének is, de ezek a szálak nem hordoznak számomra mást mint ürességet és felesleges bonyoldalmakat, egymásba gabalyodó fonal-szálakat, melyeket ha rossz helyen vág el az ember, valami végérvényes, valami visszafordíthatatlan történik, míg ha csak hagyja őket szerteszét futni, csak még jobban belegabalyodik...
Valahol érzem, én is csak belegabalyodni készülök itt valamibe. De ez még mindig jobban hangzik, mint légüres térben zuhanni, kapaszkodók kellenek, fényfoltok, hogy ne vesszek el tökéletesen odabenn, hogy itt tudjak maradni, vagy épp itt akarjak maradni... nem hiszem persze igazán, hogy Rodney Lestrange segíteni tudna ebben nekem. Ha mást nem is érek el most, legalább biztosan felbosszantok valakit, és valaki haragja majd vörössé változik az én arcomon is, mintha élnék, mintha igazán lenne bennem élet.
- Ugyan már. Akarom mondani, Rodney. Ugye szólíthatlak Rodney-nak? Mégis csak... - üres bájossággal mosolygok rá fel, nem is olyan nehéz ez, olyan tánclépések ezek, melyeket ha egyszer megtanultál, örökké járnod kell őket, és nem számít, ha kimarad közben két év, akkor sem leszel képes elfelejteni őket soha, de soha. Mégis könnyedén átugrok belőlük párat, sosem tegeződtünk, de persze nem is igazán volt alkalmunk rá, talán csak két élettel ezelőtt, és a körülményeskedéshez nekem most épp nincs türelmem.
Talán kezet kéne nyújtanom, ha már tánclépések. Akár kézcsókra, akár kézrázásra, akár csak valami fájdalmasan bizalmas szorításra, ami persze hazugság lenne, de végül csak fogást váltok a táska fülén. Nem nehéz, csak nagy, folyton a lábamnak ütődik, vagy a kabátomat csapja hozzá újra meg újra a szél, a szél a csalafinta, az örök játékos, talán pont a szél sodort Rodney Lestrange útjába. Vagy őt az enyémbe.
- Nagyon régen nem hallottam már rólad semmit - lehetne bántó éle ennek a kijelentésnek, mint olyan ember, aki tudatában van annak, miért képtelenség bármi mást várni a Lestrange családtól, de esetemben nyoma sincs semmi illetlen rosszindulatnak, sőt, mintha csalódott tényszerűséggel mondanám a szavakat, pillantanék fürkészen Rodney-ra, tulajdonképpen mindig újra meg újra rá kell eszmélnem, az angol társadalom mennyivel merevebb, mint a miénk odahaza. Persze odahaza is botrány lett volna ilyesmiből, de ki azért talán nem tagadtak volna senkit - Hogy vagy?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details


»
»
Vissza az elejére Go down

choir of furies in your head

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: Idõnyerõ-