Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Crisis feat. the Crabbes EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Crisis feat. the Crabbes EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Crisis feat. the Crabbes EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Crisis feat. the Crabbes EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Crisis feat. the Crabbes EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Crisis feat. the Crabbes EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Crisis feat. the Crabbes EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Crisis feat. the Crabbes EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Crisis feat. the Crabbes EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 30 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 30 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Crisis feat. the Crabbes



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Theodora Goyle-Crabbe

Theodora Goyle-Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
gal gadot

»
» Pént. 7 Szept. - 21:39
crisis feat. the crabbes
Soha nem fordult elő, hogy hamarabb jöjjek haza a Minisztériumból, mint a munkaidő letelte. Ha nem volt dolgom, akkor is lefoglaltam magam valamivel, kerestem pluszfeladatot vagy egyszerűen végigszántottam a folyosókat egy másik unatkozó dolgozó után kutatva. A kívülállók számára a Rejtély-és Misztériumügyi Főosztály csendes és unalmas helyként mutatkozott be, senkinek sem volt kedve idejönni, csak néha pillantottak be az emberek a márványlapok közé, ha kinyílott a lift ajtaja; ebben rejlett az egész hely varázsa és éppen ezért örültem annak, hogy itt dolgozhattam. Igazából, nekem ez nem is munka volt, hanem szórakozás. Hosszú évek kihagyása után legálisan kimozdulhattam minden nap az otthonomból, azt csinálhattam, amihez kedvem szottyant és felettébb élveztem a szabadságot. A mai nap sem lett volna más, ha nem látom meg az egyik eldugott asztalon a Reggeli Próféta címlapját. Reggelinél szoktam átfutni az újságot, de reggel korábban kellett bejönnöm... az egyik auror hajnalok hajnalán kívánta leadni az időnyerőt, amit két napja adtam oda neki és mire végeztem a papírmunkával, bőven benne jártunk a délelőttben. Kora délutánra jutottam el odáig, hogy belelapozzak a Prófétába: a teámat kortyolgatva futottam át a sorokat és amit láttam annyira megdöbbentett, hogy félrecsúszott a torkomon az ital. Nem számítottam arra, hogy egy terjedelmes cikkben viszontlátom a nevemet, vagyis a személyét, akitől az enyémet is kaptam: a férjemét. Le kellett ülnöm, hogy tovább folytassam az olvasást, viszont a betűk összefolytak előttem. Többször nekifutottam az értelmezésnek és míg először a hirtelen bekövetkezett agytorlasz miatt nem tudtam, később nem is akartam értelmezni az olvasottakat. Manapság sehová sem volt jó belépő, ha valaki nevét egy lapon, egy mondatban, szövegkörnyezetben vagy egyáltalán egy évszázadban egyszerre emlegették Grindelwald-éval. Hiába a töretlen hűség és odaadás, azzal ártottunk volna legtöbbet az eszméinknek, ha nyilvánosan hirdetni kezdjük őket és kiderül, hogy isszuk minden szavukat. Muszáj volt alkalmazkodni a diktált politikai és közéleti viszonyokhoz, nem nehezíthettük meg a saját helyzetünket azzal, hogy feleslegesen felkavarjuk az állóvizet... ez a cikk pedig nemhogy felkavarta, hanem igazi hurrikánt pottyantott a vízbe.
Tehát képtelen voltam bent maradni a termemben. Kihúztam pár óráig, de a gondolataim egyre elkalandoztak, ezért úgy döntöttem, hogy hazamegyek és minden idegszálammal a vészhelyzetre fogok fókuszálni. Erőnek erejével fogtam vissza a lábaimat, hogy ne a férjem irodája felé kanyarodjanak, hanem hazafelé vegyék az irányt és ott várják meg Artemis-t. Ha olvasta a cikket - márpedig biztosan olvasta, mert hozzám hasonlóan minden nap fellapozta a Prófétát -, neki húzósabb percek álltak a háta mögött, mint nekem. Átlépve a ház küszöbét első dolgom volt, hogy töltsek magamnak egy italt. A fejemet nem tisztította ki, egyedül képtelen voltam bármit is tenni, de jólesett, így leültem a kanapéra és előhúztam a táskámból a Prófétát. Ezek a mocskos újságírók hogyhogy ilyen tájékozottak? Miért veszik ennyire komolyan a munkájukat? És miért minket pécéztek ki maguknak? Nincs más, akiről írkálhatnának? Vagy egyszerre szerették volna letudni az összes aranyvérű családot, ezért összedobtak egy hat oldalas tanulmányt?
- Végre itthon vagy! - A szokásos mosolyom elmaradt, helyét aggódó grimasz vette át. Illő lett volna adnom neki egy kis szusszanásnyi időt, de a jóérzésem elhagyott valahol félúton a Minisztérium kilencedik és negyedik emelete között. - Olvastad? Persze, hogy olvastad. - Elég volt ránézni ahhoz, hogy tudjam, ma nem a Wizengamotban végzett munka fárasztotta le.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Artemis Crabbe

Artemis Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Colin Farrell

»
» Hétf. 10 Szept. - 17:22

Theodora && Artemis

Egyetlen szerencsém volt talán, hogy ma nem kellett a tárgyalóba mennem és felszólalnom sem. Csak ültem ott az irodába és az agyam kattogott, miután a Dolohovval tartott beszélgetésünknek, a Próféta Reggeli kiadványáról, véget nem ért. Aggódom, de nem magam miatt, hanem a családomért, hogy hogyan fognak majd ezek után nézni a feleségemre és a fiamra... de talán még nem késő helyrehozni, de még ha sikerül is, 100%, hogy figyelni fognak minket jó ideig.
Ezen gondolatokra felháborodva pakoltam bele minden szükséges dolgot a táskámba és határozott lépésekkel indultam el ki a Mágiaügyi Minisztériumból. Igazából azt volt a cél, hogy majd egészen későn megyek el, mert akkor már nincsenek ezren és nem fogom úgy érezni, hogy egyfolytában engem bámulnak, de teszek rá, nem tudok itt ülni tovább és várni, ameddig az Auror parancsnok eljön értem és az Azkabanba zár vagy... az már biztosan megtörtént volna. Amint a csarnokba érek, nem tévedtem, tényleg szemek merednek rám, de én nem habozok és nem rezdülök, az első hopp-hálózaton át távozom, és meg sem állok hazáig, ott pedig kissé kormosan lépek ki a kandallóból.
Meglep, hogy Theodora már itthon van. Először csak felemelem fejem a kijelentésére, de mielőtt válaszolnék, lesöpröm magamról a korom nagy részét, leveszem a taláromat, majd a táskámmal együtt dobom le a fotel karjára. Tekintetem valóban komor és fáradt, inkább feszült, hasonlóképp teszek mint a feleségem, az italpulthoz lépek és töltök magamnak valami jó erőset. Sóhajtok.
- Ettől szörnyűbb már nem is lehetne... az a mocskos Prewett minden szennyest kiteregetett. - Durrogok, miközben a pohárral a kezemben visszasétálok. - Csak tudnám, ki volt az informátor, biztos nem köszönné meg... - Biztos, hogy meg is fogom tudni, szerintem kettőnknek Dolohovval igen nagy ismerettségi körünk van és nem mellesleg befolyásunk, valaki csak elkotyog valamit előbb vagy utóbbi.
- Minden rendben volt? Nem szóltak erre... valamit? Mindenképp helyre kell hoznunk ezt valahogy, mert nem szeretném, hogy éveken át árgus szemekkel figyeljék minden lépésünket. - Az nem lenne kellemes, de megoldjuk ezt is, mint mindig.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Theodora Goyle-Crabbe

Theodora Goyle-Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
gal gadot

»
» Kedd 11 Szept. - 17:54
crisis feat. the crabbes
Egy röpke pillanatra lehunytam a szemeimet, miután kissé hosszabban elidőztem a tekintetemmel a férjem arcán. Láttam rajta, hogy ez a helyzet a rossznál is rosszabb és ahelyett, hogy felálltam volna a helyére rakni a talárját, inkább ülve maradtam és kissé hátravetettem a fejemet a kanapé háttámláján. Eredendően szerettem tenni-venni, nem voltam unatkozós és semmirekellő fajta, de jelenleg úgy éreztem, hogy akkor is képtelen lennék lábra állni, ha akarnék. Nem szerettem volna kinyitni a szemeimet, mert éppen elég volt hazaérve belenéznem a tükörbe és a saját vonásaimmal farkasszemet nézni, az Artemis arcán kavargó grimaszokra nem voltam felkészülve… a szavait hallva pedig egy sóhajtás is feltört belőlem. Naiv gondolat és utópisztikus kívánság lett volna azt hinni, hogy a férjem csupa jó hírrel, mosolyogva és elégedetten fog betoppanni a munkanap végén, de azért reménykedtem, hogy a helyzet nem éri el a lehetetlenül borzalmas-szintet. A cikk az elmémbe égett, csak azért nyitottam ki végül a szemeimet, mert a betűk őrjítő, kárörvendő táncot jártak és végül mégis sokkal kellemesebbnek tűnt Artemis aggodalomtól terhes arcát bámulni, mint a röhögő szavakat.
- Mindent… - Halkan szólaltam meg, pedig legszívesebben ordítottam volna. Lassan újra függőlegesbe állítottam a hátamat, a bal lábamat keresztül vetettem a jobbon és szorosabbra fontam az ujjaimat a kristálypohár körül, ebbe az egyetlen mozdulatba konvertálva a bennem buzgó feszültség kilencven százalékát. A maradék tízet nem tudtam kontrollálni, kiült az arcomra, úgyhogy belekortyoltam az italomba, hogy legalább a szám széle ne remegjen. - Még attól is többet. - Az újság után nyúltam, ajkaimat összepréseltem, miközben azt a bekezdést kerestem, ami miatt délelőtt óta Merlint átkoztam. - Nem elég, hogy téged, minket megemlítenek benne, de az anyám, az apám, a nagybátyám és még a nagyapám is benne van. Csak a családfa hiányzik a mellékletből. - Visszadobtam a papírt az asztalra. Legszívesebben galacsinná gyűrtem volna, hogy aztán kisimítsam, majd apró darabokra szaggassam, összeragasszam és bedobjam a tűzbe, de semmit sem értem volna el vele... ami le volt írva, az le volt írva és a nagy része igaz is volt. A Próféta szenzációhajhász sorai sajnos biztos alapokon álltak. - Sejtésed sincs, ki lehetett? Nem beszéltél senkivel sem? - Nehezen hittem volna el, ha azt mondaná, hogy egész nap csak az irodájában ült. A kilencedik emelttől eltérően a többi ügyosztályon, hát még a negyediken bőven pezsgett az élet és elképzelhetetlennek tűnt, hogy az ott dolgozók, élükön a férjemmel éppen ma burkolóztak volna csendbe.
- Amint elolvastam a cikket, bezárkóztam. Egyetlen értelmes gondolat sem jutott eszembe. - Vallottam be töredelmesen. Nem oldottam meg azzal semmit, hogy felkaptam az újságot, magammal vittem és nem szóltam senkihez, de így szembe sem kellett néznem senkivel. - Aztán hazajöttem és vártalak, hátha te szolgálsz valami jó hírrel. - Tehát szintén nem csináltam semmi használhatót, pedig a fogaskerekek egyre csak kattogtak az agyamban. Minden oldalról gödröt ástak körém, a Crabbe és a Goyle név is besározódott. És mi lesz a fiammal? Lorcan vajon olvasta a Prófétát? Hogy fog reagálni? Nem lesz belőle baja?

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Artemis Crabbe

Artemis Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Colin Farrell

»
» Szomb. 15 Szept. - 14:52

Theodora && Artemis

Az ő vonásai se tűnnek most olyan könnyednek és pihentnek mint általában. Egy olyan dolog, ami megviseli pillanatok alatt az embert, mennyi mindent változtathat rajtunk, nem igaz? Egyszerűen csak nem fér a fejembe, hogy hogyan lehetséges ez, pedig annyira vigyáztunk, oly mélyre lett zárva minden, hogy még véletlenül se legyen könnyű előszedni. Évek, akár évtizedek is lehettek, mire megtalálták a mi aktánkat a sok száz közül, hacsak nem konkrétan a nevünket keresték. Ami nem lehetne szintén véletlen. Kombinációk sorai vetülnek fel agyamban, nem tudom, melyik lehetne a reális. Minden egyes arc bűnösnek tűnik most hirtelen, a körülöttem dolgozók, még az a kis gyakornok csitri is.
- Igen, tudom. De talán mi még jobb helyzetbe vagyunk, mert Grindelwald nevével említenek egy sorban minket, és ő már a múlt... de félek ez azért kevés. - Rosszul esik és ki is akadtunk mindannyian rendesen, mert amit felépítettünk az most akár pillanatok alatt lehullhat, összetörhet és mi pedig a varázslók börtönében köthetünk ki, életünk végéig. Helyet foglalok, és hasonlóképp mint Theodora, én is az ajkamhoz emelem az imént kitöltött italomat. Sóhajtok, egyik kezemet a fejemhez emelem, gondterhelten simítok végig a homlokomon.
- Nem, nincs ötletem. Mindenki bűnösnek tűnik, de nem mutogathatunk ujjal, nem vagyunk abban a helyzetben. - Fintorodom el. - Dolohovval beszéltem pár szót, behívott mert ő is kapott ugye említést ott. Valamit majd kitalálunk vele, de ma még nem cselekedhettünk. - Nézek a feleségem szemébe, tudom nehéz lesz ez most neki is, de abban is biztos vagyok, hogy megérti amit mondok és nem fog kételkedni bennem.
- Örülök neki, hogy hamar hazaérkeztél ma, aggódtam. Azt javaslom, hogy küldjünk majd egy levelet Lorcannak is a Roxfortba, de ha kell, beszélek az igazgatóval. - Természetesen nekem is egyből a fiam jutott eszembe, mert kikezdhetik, de tudom ő is jó helyen van és tud magára vigyázni, nem buta, de azért biztosra kell tudnom, hogy megnyugodjunk mindketten. Meglötyögtetem a poharamban az italt, és gondolkodón tekintek a keletkezett örvénybe.
- Nem lesz könnyű, de talán meg tudjuk mondani, hogy a családjaink már nem mi vagyunk. Bizonyítékuk pedig nem lesz. Addig biztosítva vagyunk. Viszont ehhez együtt kell majd dolgozunk és fedezni is egymást. - Gondolkodom el a lehetőségeinken. Ilyen még nem volt, hogy át kelljen beszélnünk azt, hogy mi lesz ha az egyikünket elviszik vagy akár kifaggatják. Nyilván, az már nagyon durva lenne, hiszen ott egyikünknek sem lenne esélye. Csak ne kerüljünk abba a helyzetbe. Idegesen jár az ujjam magam mellett, próbálok gondolkodni, de közben várom Theodora kérdéseit - kijelentéseit is.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Theodora Goyle-Crabbe

Theodora Goyle-Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
gal gadot

»
» Vas. 16 Szept. - 17:14
crisis feat. the crabbes
Kevés attól frusztrálóbb helyzet létezett, mint mikor a házastársad ugyanolyan gondterhelt arccal nézett rád, mint amilyen a tiéd volt. Megsemmisülve ültünk egymás mellett és fogalmam sem volt arról, most kinek kellene összeszednie magát és azt mondani: minden rendben lesz. Ő és én is tisztában voltunk azzal, hogy a jelen helyzet elvből elutasította az egyszerű megoldásokat és csakis nagy nehézségek árán fogunk tudni kikászálódni a gödörből, amit a Próféta újságírói gondosan és a mélységet nem sajnálva megástak nekünk. Talán kárörvendés, de örültem, hogy nem egyedül a mi családunk neve szerepelt a cikkben, hanem az aranyvérű dinasztiák nagy része górcső alá került. Összetartó népség vagyunk, de ha arra kerül a sor, mindenki a sajátjait fogja menteni. Én is.
- Lehet. – A hangom kételkedésről árulkodott, mivel képtelen voltam megragadni a pozitív részleteket a történetben. Jobbik rossz vagy rosszabbik rossz, ilyenkor nem teljesen mindegy? – De nem vennék rá mérget, hogy bárkit érdekel, hogy csak Grindelwald-al vagyunk egy lapon emlegetve. A legtöbben párhuzamot vonnak közte és Voldemort között, ami nyilvános keretek között nem sok jóval kecsegtet. – A társadalom zöme még most is fújva fordult azok felé, akikről kiderült, hogy közük volt az általuk sötét és gonosz varázslóknak titulált személyekhez. Én az ő eszméikkel egyetértve, azokat némileg alakítgatva nőttem fel, a családom többek között a velük való együttélés miatt tartott ott, ahol és a gyökereket megtagadni egyáltalán nem állt szándékomban. Más kérdés, hogy biztonságosabb volt eltitkolni.
- Dolohov mit mondott? – Ha összeültek, biztosan jutottak valamire. Az elkövetkezendő napokban várhatóan mindenki beszélni fog mindenkivel és őrült tanácskozások veszik kezdetüket, amelyek során ideális esetben jutni fogunk valamire. Ha nem, akkor hallgatunk, nem lesz jobb megoldás. – A minisztériumban is elterjedt, hogy összekapott Prewett-el, nem csodálnám, ha ennek köszönhetnénk ezt a csodát. – Undorodva böktem a fejemmel az újság felé. Titkon elismeréssel adóztam az újságíróknak, rengeteg munka, nyomozás, erőfeszítés és átdolgozott órák tömkelege szükségeltetett a sorok nyomtatásban való megjelenéséhez. Ha nem szerepeltem volna a cikkben, talán el is mosolyognám magam, így viszont átkoztam az összest, akinek köze volt a szokatlan hosszú terjedelmű íráshoz.
- Még ma este megírom neki a levelet. – Amint egy kicsit kitisztult a fejem. Ebben a pillanatban nem lettem volna másra képes, mint néhány szó kinyögésére és a pohár szorongatására. Lorcan nem abból a fajtából való volt, akit ki lehetett pécézni: helyén volt ez esze, a beszélőkéjével néha engem is képes volt meggyőzni és a házába járók többségnek neve szintén bemocskolódott. Ha a gyerekeknek van némi sütnivalójuk, akkor most jobban összefognak, mint eddig bármikor.
- Együtt vagyunk ebben. Mint mindig. - A kalimpáló ujjaira csúsztattam az egyik kezem, mielőtt felidegesített volna a zajongás. Gesztusomba kedvesség is vegyült, ismételten rádöbbentem, hogy ösztönösen én leszek az, aki a másik megnyugtatására teszi fel a lapjait. - Felvesszük a pókerarcot és várjuk, hogy mi lesz. Beszélünk a többiekkel. Lorcan-nak elmondjuk, mi a helyzet és mindent megoldunk. A többi család sem fogja annyiban hagyni ezt a dolgot és ahogy mondtad, nincsenek bizonyítékaik... ha lennének, azt is szétkürtölték volna és egyikünket sem engedték volna ki a Minisztériumból. - Erre tessék, itt vagyunk, a házunkban, a nappalinkban és a spontán agyvérzéseket leszámítva semmi bajunk nincs.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Artemis Crabbe

Artemis Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Colin Farrell

»
» Vas. 16 Szept. - 18:22

Theodora && Artemis

- Igen, teljes mértékben igazad van. - Nagyon nehéz ilyenkor elvonatkoztatni az egyik dolgot a másiktól. Az emberek félnek és kombinálnak, mi pedig nem tehetünk semmi nyíltan, mert egy rossz megmozdulás és máris elszabadul a pokol. Nehéz ezekben az időkben jó döntést hozni, hiszen hiába a sok összeesküvés és puccs, még mindig nem mi állunk a varázsvilág élén. Tekintetem le sem veszem Theodoraról.
- Egyelőre annyiban maradtunk, hogy mindketten kutakodunk kicsit, feltűnés mentesen. Aztán ha lenyugodtunk mindannyian, könnyebb lesz, tudunk majd tiszta fejjel gondolkodni. Valószínűleg feldühíthette Prewettet, de úgy gondolom, már régebb óta ért ez a cikk, ő csak a hab lehetett a tortán. - Vonom meg a vállam. - Viszont holnap első dolgom lesz utána nézni a körülöttem dolgozóknak. - Ezt már elhatároztam. Még azoknak is utána fogok, akikről tudom, hogy ugyan azon az oldalon állnak mint mi. Soha nem lehet tudni, mit talál az ember. Dolohovban pedig teljes mértékben megbízom, még ha ez furcsa is tőlem, mert nem vagyok egy ilyen ember. De benne látok lehetőséget.
- Köszönöm, én nem hiszem, hogy most képes lennék összeszedett mondatokat papírra vetni. Holnap viszont kénytelen leszek, biztosan vár rám néhány magyarázatot igénylő bagolyposta. - Biztos vagyok benne, hogy Lorcan nagyon jól fogja kezelni a helyzetünket és persze Theában sem kételkedem. Kettőnk közül mindig is ő volt az, aki tudott nekem biztató, nyugtató szavakat mondani, a kapcsolatunkban ez az a pozitívum, amit sok helyen még csak remélni sem mernek. Jól esik érintése, kicsit engedek ki a komoly, nyúzott tekintetből.
- Igazad van. Mint mindig. - Apró félmosolyt vetek felé. - Ha határozottan lépünk fel abból nem lehet baj. Remélem, nincs több információ a kezükben, mert ezeket a támadásokat talán nem lesz olyan nehéz kikerülni és én mindenképp azt javasolnám, hogy ne mutatkozzunk nyilvánosan a többi családdal akit említettek, mert abból is kombinálás lesz. - Titkos találkozók, titkos megbeszélések. Ez mondjuk nem új nekünk, és az óvatosság sem. Kiiszom a poharamból az italt és előre hajolok, hogy letegyem azt az asztalra. Szabad kezemmel végigsimítok Theodora arcán.
- Örülök, hogy ilyenkor itt vagy, egyedül nem tudnám kezelni ezeket a helyzeteket. - Néha egy-egy kedves szó többet jelent mindennél. Még ha nem is voltunk soha olyan őrülten szerelmesek egymásba, ez a kapcsolat, sokkal erősebb így is. Próbálok teljesen elvonatkoztatni most ettől a rémes dologtól, de tudom, úgysem sikerül teljesen kiverni a fejemből. Szerencsére már kidühöngtem magam.
- Arra gondoltam, azért bebiztosíthatnánk magunkat, tudok egy varázslót aki hamisítással foglalkozik, beszterezhetnénk új személyazonosságokat, ha mégis történne valami...
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Theodora Goyle-Crabbe

Theodora Goyle-Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
gal gadot

»
» Vas. 16 Szept. - 20:58
crisis feat. the crabbes
Alapvetően szerettem, ha igazam van, de most nem esett jól a szavaimra adott helyeslő válasza. Nem létezett olyan eshetőség, ami során meggyőzhetett volna arról, hogy a nevünk Grindelwald-al egy lapon emlegetése semmilyen következmény nem fog maga után vonni. Jó előre felkészülhettünk a hátunk mögötti pusmogásokra vagy éppen a szemünkbe kiabált sértésekre. Kicsit megnyugtatott, hogy a rejtélyügyön mindenkinek pont annyi titka volt, amit már szégyellt, így egyikünk sem törhetett pálcát a másik felett; legalábbis eddig felettébb elnézőek voltunk a munkatársakkal és reméltem, hogy nem az én tiszteletemre fognak felvenni új szokást a többiek. A mai napot megúsztam az emeletek között is, a holnapit korántsem biztos, hogy túlélem... ahogy azok sem, akik a szájukra veszik a férjemet, a fiamat vagy engem. Hirtelen haragú nőszemélyként nehezen parancsoltam az indulatuknak, csakis az tartott vissza a hangom kieresztésétől és az átkok szórásától, hogy úrihölgynek neveltek.
- Maradéktalanul megbízol Dolohov-ban? - Összevontam a szemöldökeimet. Automatikus reakció volt, a rosszallás kimaradt a kérdésemből. Artemis nehezen adta ajándékul a bizalmát, így jogosnak éreztem érdeklődni afelől, hogy jól meggondolt lépé volt-e beengedni az oroszt a szűk körbe. - Az utánanézést azzal a kis gyakornokkal kezdd. És a postát is nyugodtan bízd rá. - Megforgattam a szemeimet, aztán lehúztam az utolsó korty italt. Nem volt szimpatikus a lányka, mintha sunyiság ült volna a szemeiben. Egyetlen egyszer láttam és nem lopta be magát a szívembe. Nálam az első benyomás mindennél többet jelentett, aki elsőre nem nyerte el a tetszésemet, később is ihatta a hideg vizet az áldásomra.
- Itt is van! - Halvány félmosollyal üdvözöltem az ő mosolyát. Nem volt az az égbe-világba vigyorgó fajta, viszont a vonásai mindig felragyogtak a mosolyától, én pedig jólesően figyeltem a gesztusát. Talán nem mindenki hitte el, de én igenis szerettem a férjemet, mélyre gyökerező szeretet, hála és tisztelet fűzött hozzá. A házasságunknak megvoltak a hullámvölgyei, buktatói és olyan mellékvágányai, amiről nem szerettem volna, ha tudomást szerez, de ezek a röpke pillanatok kis időre elfeledtették velem a kilengéseket.
- Szerintem a többiek is egyet fognak érteni azzal kapcsolatban, hogy mostanában nem lesz ajánlatos együtt teáznunk. - Legszívesebben elhúztam volna a számat, hiszen a cikkben szereplő nevek valamennyi tulajdonosával jó viszonyt ápoltunk, programokat szerveztünk, beszélgettünk, a gyerekeink barátok voltak, tehát mindenki tudta, hogy közünk van egymáshoz. - Ott lesznek nekünk a nevünk megóvását célzó gyűlések találkáknak. Amint elcsendesülnek az indulatok és kiderül, ki a lejárató-kampány főkolomposa, úgyis meg kell beszélnünk a továbbiakat. - Bátor személy volt, aki az információk odasúgásával rá mert lépni a jó néhány varázslócsalád haragjával kikövezett útra. A legszomorúbb a történetben, hogy egészen biztosan közel állt a köreinkhez, tehát a bizalom ténylegesen luxuscikké vált számunkra.
- És az a varázsló tartani fogja a száját? - A dühöm kezdett elpárologni, helyét a kétségbeeség kívánta átvenni. Artemis szavai és simogató kezei elérték, hogy az aggódás újabb stádiumába lépjek be. - Mindig szerettem volna New York-ban élő ír állampolgár lenni,de ha kitudódik, hogy új személyazonosságot csináltattunk magunknak, akkor a többiek akár azt is hihetik, hogy mi voltunk a besúgók. - És arra nagyon-nagyon nem volt szükségünk.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Artemis Crabbe

Artemis Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Colin Farrell

»
» Hétf. 17 Szept. - 18:12

Theodora && Artemis

Nem tartom alaptalannak a kérdését. Ismer, talán ő a legjobban mindenki közül és nagyon jól tudja, hogy nehezen błzom meg emberekben. Ez okozott közöttünk is némi surlódást még a házasságunk elején, de akkor még egészen mások voltunk, fiatalok kevés tapasztalattal, ezt pedig mára már teljesen megváltozott.
- Igen, megbízom benne. - A közös ügyünk mindennél többet jelent számomra, határozott céljaink vannak és a jobb, tisztább jövő reményében kénytelenek vagyunk mindketten megbízni egymásban. Viszont emberileg is kedvelem, nem csak mint munkatárs. Tekintetem nem veszem le Theodoraról, kíváncsi vagyok a reakcióira, de talán már kicsit kezdünk felengedni, ez a rémesen hosszú nap után jól is esik egy-egy biztató mondat egymás felé. Akaratlanul is el kell mosolyodnom ismét, amikor a gyakornok lányról tesz említést.
- Vele fogom kezdeni, ne aggódj. Ha rajtam múlik, már nem lesz ott sokáig. Egyre idegesítőbb és nem tudom eldönteni, hogy ennyire naiv vagy csak spontán hülyének néz. - Forgatom meg szemeimet. Hasznomra nem válik az a lány, a többieket pedig még nem kérdeztem róla, de eddig nem számított, eddig tettem rá magasról, de a mai naptól átértékelődtek bennem a dolgok és már másként állok a Minisztériumhoz is. Olyan kételyek merültek fel bennem, amiket majd nehéz lesz lekűzdeni, újra bizalommá faragni. Hiába dolgozom már ott ezer éve, hiába van meg a megfelelő befolyásom, attól még kikerülhető lehetek, elég hozzá, ha csak egy embernek szálka vagyok a szemében. Elgondolkodtatnak szavai.
- Valószínűleg, most mindenkinek ugyan az lebeg a szeme előtt: megtalálni az informátort. Szerintem erről még levelet sem kell írnunk egymásnak, mindannyian tenni fogjuk a dolgunkat. Szerintem aki ezt az egészet tette, nem is akar már túl sokáig élni, ennyi befolyásos embert leleplezni, ennyi komoly kapcsolattal rendelkező embert... nem túl szerencsés. - A hangomban érződik a düh és a tettrekészség, de mégis nyugodt és hangsúlyos, sokat számít ez a munkámban is. Beletúrok a hajamba, egy percre lehunyom szemeimet, próbálom összeszedni a fejemben szerteágazó fonalakat, megragadni egy-egy foszlányt amit majd követnem kell az elkövetkező napokban, hetekben.
- Ha eleget fizetünk neki, akkor biztosan. - Összeráncolom homlokomat, miközben hallgatom a felvetéseit. Aggódik, ez egyértelmű, de nem tudok csak spontán tétlenül üldögélni, valamit ki kell találnom, valamit tennem kell, hogy bebiztosítsam magunkat. Kezemet az állam alá teszem. - Mindig annyira előrelátó vagy. - Szeretem ezt benne, hiszen én sok dologba fejest ugranék és lehet, hogy rögtön a halálomba landolnék.
- Talán az is elég lesz, ha a környező országokból ismert befolyásos mágusokkal váltok majd pár bizalmas baglyot első körben, természetesen a legnagyobb óvatossággal. - Nyugtatom meg mielőtt még ezen mondandómat is túlgondolná. - Nem tartom kizártnak, hogy ők is hallani fognak a dologról, de vannak néhányan, akik tudják, mik a céljaink és ha úgy adódik, segíteni fognak. - Néhányukat még a szüleim révén ismerem, néhányukat pedig a minisztériumi pályafutásom alatt szerveztem be szövetségesnek. Meglepő, mennyien emlékeznek még Grindelwaldra és az ő világszemléletére.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Theodora Goyle-Crabbe

Theodora Goyle-Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
gal gadot

»
» Hétf. 17 Szept. - 21:43
crisis feat. the crabbes
Csupán bólintottam egyet, többre nem volt szükség. Ha Artemis bizalmat szavazott valakinek, akkor az illető megérdemelte azt. Mellette megtanultam, hogy az adott szónak értéke van és nem tüntethetünk ki akárkit a hitünkkel és a bizalmunkkal, mert könnyen ráfázhatunk. Igaz, a leckének része volt maga Artemis megtörése is, de a házasságunk ilyen volt... kölcsönösen formáltuk egymást és ezért hálás voltam: megtehette volna, hogy nem változik mellettem és ügyet sem vet rám és a kívánságaimra, ő mégis egyenlő félként kezelt és adott a szavamra.
- Amint kirúgtad, kérlek, küldd fel hozzám. Tudnék vele mit kezdeni. - Némi gonoszkás gúny vegyült a mosolyomba. Mindössze egyszer láttam a lánykát, amihez hozzátettem a férjem elbeszéléseit és megállapítottam, hogy közel sem lesz a szívem csücske. Tenyérbemászó volt és nem szerettem, hogy Artemis körül sündörgött. Van nekem egyáltalán jogom ahhoz, hogy féltékeny legyek a gyakornokra?
- Én miben tudok segíteni? - Jelen pillanatban a tudatom annyira beszűkült, hogy csakis a negatív vetületek járták át az agytekervényeimet, a pozitív és teremtő gondolatok messzire elkerültek. A világon a legrosszabb érzés volt tehetetlenül ülni és várni a következő lépést, miközben a saját lábaimat földbe gyökerezettnek éreztem. Tenni akartam valamit, akár most is nekiindultam volna a vakvilágnak, ha azzal előrébb mozdíthatnánk az ügyünket. Nem voltam felkészülve a családunk vesztére és nem is fogom hagyni, hogy bármelyik szerettemnek bemocskolódva maradjon a neve. Éppen elég volt látni Artemis gondterhelt arcát és aggodalomtól terhes mozdulatait. Egyszerre kuporodtam volna mellé a hátát simogatva és mondtam volna neki azt, hogy szedje össze magát, de mivel nem túlzottan kedveltem magam amiatt, hogy a logikám miatt még inkább elmélyültek a ráncok a homlokán, inkább csak megkerestem a tekintetét.
- Ismersz. Az aggodalom a lételemem. - A túlgondolás mindig az egyik erősségem volt, pedig alapvetően szerettem a nyugalmat és nem szívesen okoztam magamnak felesleges bonyodalmat. Mostanában kezdtem feladni az idézőjeles bajtól távol maradás jó szokását, viszont az összeesküvés-elméletek szeretete nem hagyott el. - Jó ötlet. - Sóhajtottam egyet. Mások talán irtóznának a külföldi kapcsolatoktól, de nekem most megnyugtatólag hatott, hogy ezen az országon kívül is van élet és olyan személyek élnek a határainkon túl, akikkel kezet foghatunk. - Remélhetőleg nem fogja őket eltántorítani, hogy... fény derült az igazságra. -  A szövetségeseink hozzánk hasonló elveket vallottak, ám természetesen ők sem rajongtak a nyilvánosságért. Ki örülve annak, ha meghurcolnák, mert nem olyan, mint a többiek?
- Pihenned kellene. - Nyögtem ki aztán átfonva ujjaimmal az állát támasztó kezeit, majd az arcát. - Ma már felesleges elkezdeni leveleket írni, baglyokat küldeni és valószínűleg mindenki ilyen állapotban ül a kanapéján, úgyhogy beszélni sem tudunk senkivel. - Bennem is buzgott a tettvágy, csinálni akartam valamit, de most éppenséggel semmit sem tehettünk.- Vacsorázzunk meg, aztán... kitalálhatjuk, hogyan vesszük majd ki a részünket az áruló megbüntetésérből. - Kissé szórakozottan megvontam a vállamat, mintha viccelődnék. A családommal senki sem szórakozhat, úgyhogy ha rajtam múlna, cafatokra szaggatnám az újságírók ingoknitóban leledző segédjét.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Artemis Crabbe

Artemis Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Colin Farrell

»
» Szomb. 22 Szept. - 11:44

Theodora && Artemis

Csupán egy pimasz félmosolyt tudtam a feleségem felé küldeni mikor a gyakornokot említi. Egyáltalán nem zavar, hogy kissé féltékeny megnyilvánulásai vannak vele szemben, ez csak erősít abban, hogy én igenis fontos vagyok neki és ha lenne beleszólása, ő válogatná meg a körülöttem dolgozókat. Szeretem benne, hogy ilyen elhatározott és harcias, ezekben hasonlítunk egymásra.
Ahogy ismét egy kérdést tesz fel, elmerengek. Már tényleg kezd kiütközni rajtam a fáradtság és ez látszik abból is, hogy nem reagálom le rögtön, olyan hirtelen a kérdéseit, hanem idő kell még megfontoltan tudok válaszolni, akár csak néhány szóban is.
- Talán első körben te is utánanézhetnél a körülötted dolgozóknak. - Tudom, hogy ő egy mennyire elvont helyen dolgozik, de a munkatársairól fogalmam sincs, és arról sem, hogy milyenek lehetnek, van e okom kételkedni, de majd ő erre meghozza a válaszokat. - Nem hiszem, hogy tudunk most többet tenni az ügyben. - Ahhoz, hogy kicsit visszahúzzuk fülünket, farkunkat kénytelenek vagyunk csendben kutakodni, a lehető legmagabiztosabban kiállni az emberek elé és nem ijedten, mint egy bűnös. Tudom, hogy ezzel egyikünknek sem lesz majd gondja, hiszen mindketten jól kezeljük a nehéz helyzeteket.
Nem kételkedtem benne, hogy aggódóan fogja megkérdőjelezni ezen kijelentéseimet is. Persze ez abszolút nem jelent nekem problémát soha, hiszen ha nem együtt döntenénk bizonyos dolgokban, akkor már rég rossz úton sétálnék, sőt, talán már nem is itt ülnék. Viszont a külföldi ismerettség úgy tűnik, igen jó ötlet volt.
- Meg fogom tudni magyarázni a helyzetet és ők - remélem - bíznak még bennünk annyira, hogy megértsék ezt. - Mosolyodom el, fáradt szemeimmel pedig Theodorat néztem, miközben ő átfonja kezeimet. Jól esik érintése, egy pillanatig még le is hunyom szemeimet.
- Rendben. De holnap mindenképp elrendezem a leveleket, ne maradjunk le semmiről. - Ismerve a többi neves családot... vannak néhányan akik talán nem ilyen egyszerűen reagálták le a dolgot mint mi. - Az étvágyam elment, de talán pár falat lecsúszik még. És egy pohár jó bor. - A gyomrom olyan görcsben van egész nap, hogy szerintem két falatnál többet nem tudok megenni. A bor talán majd ellazít, attól aludni is tudni fogok, és akkor holnapra marad az idegeskedés, az ügyek intézése. Felállok, kezemet nyújtom Theodora felé, hogy felsegítsem, majd az étkező irányába indulok.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Theodora Goyle-Crabbe

Theodora Goyle-Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
gal gadot

»
» Vas. 23 Szept. - 11:53
crisis feat. the crabbes
- Oké. Meglesz. – Sután bólintottam egyet, igyekeztem minél hamarabb és minél rövidebben a tudtára adni, hogy utánanézek a munkatársaimnak. A tudatom annyira beszűkült, hogy eszembe sem jutott a lehetőség, miszerint az én részlegem is ludas lehet a dologban. A kilencedik emeleten nem szoktunk a családunkról beszélni, a falakon kívüli életünket megpróbáljuk megóvni és leginkább a minisztériumban terjengő szóbeszédek alapján kötjük össze, hogy ki kinek milyen rokona és hozzátartozója. A mi munkánk másfajta volt, min a többieké: elvontabb, néhányan ferde szemmel néztek ránk, de én éppen ezért szerettem annyira. Ha akartam, ott teljesen más ember lehettem. És ekkor ütött fejen a felismerés: mi van, hogyha az volt az áruló, akire aztán tényleg nem gondoltam volna? Valahogy mindig bizonyosságot nyert, hogy az egyetlen, akiben teljes mértékig megbízhatok, az a férjem. Ő sohasem ártana nekem.
- Most semmiképp… talán holnap sem. Majd idővel kialakul, addig pedig túléljük valahogy. – Sóhajtottam egyet. Én is kezdtem ismételten belesüllyedni a kétségbeesésbe, de próbáltam tartani magam. Hajlamos voltam a hangulatingadozásra és Artemis szavai, gesztusai és érzelmei fokozottan hatottak rám, egyáltalán nem doppingolt, hogy láttam, a béka feneke alatt táncolt a kedélyállapota. – Felemeljük a fejünket és ennyi. – Vettem egy mély levegőt. Ez minden, amire jelen pillanatban képesek voltunk, semmi több. Engem nem zavart, ha fürkésző tekintetek kísértek az utamon. A szégyenlősséggel köszönőviszonyban sem voltam, képes és hajlamos voltam kiállni magamért és lerázni mások rosszindulatú megjegyzéseit; bár igaz, hogy kevés indokot adtam arra, hogy az emberek a szájukra vegyenek. Amin csámcsogatnának, azt hétpecsétes titokként kezeltem.
- Tudom. Mindenhonnan kibeszéled magad. – Halvány mosoly húzódott a számra, majd Artemis-re pillantottam. Büszke voltam rá és a beszélőkéjére, a tartására és arra, hogy akár fát lehetett volna vágnia hátán, de a családunk becsületét bárminél előrébb valónak tekintette. Ebből a helyzetből is ki fogunk mászni valahogy. Talán még nem tudtuk, hogyan és a jövőre némi ködfátyol borult, mégis meg fogjuk oldani. Ebben biztos voltam. – De most egy épkézláb mondat sem hagyná el a pennádat, szóval… - A felém nyújtott kezébe csúsztattam az enyémet. Én is azért napoltam el a fiunknak írandó levelet, mert ismerve magamat a soraim kezdetleges nyugodtsága könnyedén fajulna pánikot keltő megjegyzésekbe és véletlenül sem szerettem volna azt az üzenetet közvetíteni Lorcan-ban, hogy komoly baj van. Neki az iskolával és az ott történtekkel kell foglalkozni, a többit megoldjuk mi.
- Na, na, na. Elment az étvágyad? Erről szó sem lehet. Mit ennél? – Én magam sem most fogom elfogyasztani a legkedvesebb vacsorámat, viszont a főzés kikapcsolt. Hazaérve, mikor elkezdtem kotyvasztani, mindenről elfeledkeztem. Két poharat vettem le a polcról, majd előhúzta egy üveg bort, amit a zsebemben tartott pálcámmal ki is bontottam. A pálcát eltoltam magamtól, mert itthon nem szoktam a kezem ügyében tartani és kitöltöttem a bort. – Igyunk arra, hogy holnap új nap virrad és minden jobb lesz. Vagy ha mégsem, akkor sem törünk meg. - Felé nyújtottam a poharamat. Ha muszáj lesz keményebb eszközökhöz nyúlnunk, engem az sem fog zavarni. Volt egy részem, ami nem ismerte a határokat és régen engedtem már ki őt. - Ma csak ezzel a dologgal foglalkoztál? Nem történt semmi más?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Artemis Crabbe

Artemis Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Colin Farrell

»
» Hétf. 24 Szept. - 8:57

Theodora && Artemis

Nem kételkedtem benne, hogy a feleségem is a lehető legnagyobb óvatossággal fogja elvégezni a rá kitűzött feladatot. Nyilván tisztában vagyok vele, hogy neki nem lesz olyan könnyű dolga, hiszen a minisztériumügy, egy teljesen más kategória, valahogy soha nem láttam még át, de ha ők nem lennének, akkor mi sem léteznénk már valószínűleg. Így kicsit hagytam elenyészni ezt a témát, lehet, hogy itt az ideje, hogy kikapcsoljuk az agyunkat mára és tényleg csak egymásra koncentráljunk.
- Sokat számít a felemelt fej, főleg a mi munkahelyünkön. - Nekem sem szabadott kétségbe esnem. Nyugodt hangon és határozottan beszéltem erről most már. Ha meginogok odabenn, akkor bizony baj lesz, látják rajtam majd a gyengeséget és egyszerűen löknek félre. Ezt nem engedhetem meg, ki kell húznom magam akkor is, ha nincs minden a legnagyobb rendben. Most pedig kénytelen leszek belemosolyogni azon emberek szemébe, akikben kételkedem. Elmosolyodom én is Theodora megjegyzésére. Igaza van, van már elég tapasztalatom beszéd téren és az emberek kiismerésében is, tudom kinek mit kell mondani, kihez hogyan forduljak. Ez mindjárt egy kis plusz önbizalmat nyújt számomra. Bólintok. Igazat adok neki, majd az étkezőbe indulunk. Tetszik, hogy felettem is anyáskodik, hogy nem hagyja, elveszítsem magamat. Kénytelenül is nagyobb mosolyra húzom számat, ilyenkor örülök neki, hogy ő lett a feleségem, annak ellenére, hogy elrendezett volt minden. Tizenpárév csak tizenpárév.
- Rendben, anya. - Próbálom oldani a hangulatot, kicsit rájátszom, aztán pedig elgondolkodóan tekintek a nőre. - Jó, hát akkor legyen. Együnk bolognai-t, ahhoz most lenne kedvem. - Közben elveszem ma felém nyújtott borospoharat. Ez az, ami most igazán jól fog esni úgy érzem. Meghallgatom mondandóját, határozottan bólintok egyet és koccintásra engedem pohárkámat, majd egyből bele is kortyolok a finom lébe.
- Igen, ma csak ezzel foglalkoztam. - Tartok egy aprócska hatásszünetet, aztán pedig felállok és odalépek a feleségem mellé, segíteni neki ha engedi. - Az utóbbi hetek elég csendesek voltak, sőt... meglepően csendesek. Ez soha nem jó előjel. - Rázom meg a fejem, de láthatóan ez nem annyira érdekel mint a Prófétás szenzáció.
- Viszont még így az egész dolog előtt felmerült bennem, hogy elmehetnénk valahová egy hétvégére, mert mindketten sokat dolgozunk és megérdemelnénk egy kis pihenést. Nem tudom, hogy mennyire lenne hozzá kedved ezen után... - Kérdő pillantásom mindent elárul. Nem terveztem még meg a dolgot teljesen, de lettek volna ötleteim, és jól esett volna némi pihenés, egy kis luxus.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Theodora Goyle-Crabbe

Theodora Goyle-Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
gal gadot

»
» Kedd 25 Szept. - 20:31
crisis feat. the crabbes
Minden történtek ellenére széles mosolyra húzódott a szám, ahogy belegyezett a vacsorába. Szerettem gondoskodni róla és a fiunkról: míg más nőknek talán kényszernek számított a nekik kiválasztott férjük kedvében járni, nekem volt olyan szerencsém, hogy Artemis igenis szimpatikussá váljon számomra, megszeressem és ő legyen a családom, akihez őszinte érzések fűznek. Huncut csillogás költözött a tekintetembe, mikor hangot adott az anyáskodásomnak, a koccintás után pedig én is belekortyoltam a borba. Bennem volt az este kétségbeesése, dühe és tanácstalansága, de jelen pillanatban úgy éreztem, biztonságban vagyok. Holnap reggel a legnagyobb valószínűséggel ismét el fog önteni az aggodalom és veszett csirke módjára fogok rohangálni vagy éppen duzzogva, a karjaimat magam elé fonva ücsörgök majd a tehetetlenségtől… de a mai este talán össze tudok kaparni egy kis nyugalmat, főleg, hogy Artemis is hajlamosnak tűnt a lazításra.
- Az tényleg sosem jó. – Értettem egyet. A vihar előtti csöndnek mindig megvolt a maga böjtje, talán az elmúlt hetek némasága kellőképpen jelezhette volna az elkövetkezendő rosszat, ám miért gondolt volna ő vagy bárki más arra, hogy a békességből egyszercsak hatalmas botrány kerekedik? Az emberek örülnek, hogyha nem kell ügyes-bajos dolgokkal, nehéz helyzetekkel foglalkozniuk és ezért senkinek eszébe sem jutna előre vetíteni az esetleges negatív kimeneteleket. Visszaemlékezve, én is jól éreztem magam, hiszen Artemis nem hordozta a vállán a súlyos esetek maradványait és nem tudtam mást tenni, mint elégedetten konstatálni, hogy könnyebb napokat élt meg a munkában.
Előkészítettem a vacsorához valókat, ittam még egy kortyot a borból és a tésztát feltettem főni. Emiatt pár másodperc erejéig hátat fordítottam a férjemnek, de meghallva az ötletét azonnal a szemébe néztem és a meglepődéstől talán a számat is eltátottam. Alig hittem a fülemnek, azonban az ajkaim mosolyra görbülése jelzésértékű volt. - Csak mi ketten? Senki más? - Kérdeztem rá rögtön. Az idejét sem tudtam, mikor kapcsolódtunk ki kettesben. Tettünk kirándulásokat családi barátokkal, utaztunk a rokonokkal, sőt, üzlettel egybekötött pihenésen is vettünk már részt, de kettesben kevés alkalommal volt lehetőségünk elszökni a világ elől. Felvillanyozódtam a gondolatra és ilyenkor egyidejűleg el is kezdtem gyűlölni magam: semmiért nem hagynám el és cserélném le a férjemet, ahogy megbántani sem akartam, mégis volt egy részem, aki szerettem lenni és akit szívesen ütöttem volna agyon. - Mit terveztél? - Közelebb léptem hozzá és egy ösztönösnek ható mozdulattal átkaroltam a nyakát.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Artemis Crabbe

Artemis Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Colin Farrell

»
» Szer. 17 Okt. - 19:12

Theodora && Artemis

A bor olyan jólesőően csúszik le a torkomon, mintha éltető nedű lenne, mintha csak víz érné a számat ami nélkülözhetetlen a szervezetnek. Ilyenkor néhány pillanatig elgondolkodom, hogy talán nem kellene annyit innom, hiszen elég sokszor nyúlok az üvegért, de valahogy ezt a témát most elnapolom, nem gondolnám alkoholistának magam, annak teljesen más előjelei lennének.
Figyelem, ahogy a feleségem előkészíti a kívánt ételt, közben kényelmesen elhelyezkedem a konyhapultnál. Valahogy jó érzés kicsit elengedni végre ezt a prófétás témát, mert már túlizgultuk és előre aggodalmaskodunk, minthogy a mai napot kiélveznénk, és holnap lesz lehetőségünk épp eleget gondolkodni és tevékenykedni az ügyben. Előre félek az arcoktól amik fogadni fognak, de nem vagyok az a magyarázkodós típus, remélem, ezek után sem fog semmi változni. Megtartom a határozott, keménykalapos varázsló énemet és akkor minden halad tovább a maga módján.
Amikor feldobom az üdülés témát, szinte boldoggá tesz az a mosoly, amit kapok válaszul első körben. Kettőnk között ezek a dolgok mindig olyan tabu témák voltak, sokat dolgozunk és régebben pedig első volt a gyermekünk és a családunk bebiztosítása. Szinte két kezemen meg tudom számolni, mennyi időt töltöttünk el kettesben a kúrián kívül, a kapcsolatunk vagyis pontosabban a házasságunk elején még nem volt lehetőségünk úgy elmenni, hogy élvezzük is, utána pedig ez egy ilyen 'megszokássá' vált. Most viszont már érzem, hogy érdemes lenne kikapcsolni magunkat néhány napra, és biztosan mindketten élveznénk is.
- Igen, csak mi ketten. Semmi üzlet, semmi barátok, se Lorcan. - Egy pillanatra huncut fény csillan meg a szemeimben, miközben haloványan belemosolygok a borospoharamba és elmerengek a kérdésén amit feltesz. Egyik kezemmel végigsimítok az övén, ahogy a nyakamra helyezi azt. - Hm, hát konkrét ötletem még nem volt, de felötlött bennem a homokos tengerpart gondolata, valami szép kis szigeten... Távol a külvilág zajaitól.- Kíváncsi tekintetem nem mozdul el róla, kezeimet derekára teszem és élvezem ezt a közelséget.
- Neked mihez lenne kedved? Valami kirándulósra vagy ilyen nyugis pihenősre? - Érdekel, tényleg, hiszen fontos lenne, ha elmegyünk akkor mindketten jól érezzük magunkat.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Theodora Goyle-Crabbe

Theodora Goyle-Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
gal gadot

»
» Hétf. 5 Nov. - 18:23
crisis feat. the crabbes
Hirtelen jött ötlete annyira felvillanyozott, hogy nem tudtam más tenni, mint mosolyogni. Artemis közel sem arról volt híres, hogy könnyen lazítana a gyeplőn; hozzá hasonlóan én is szerettem hasznosnak érezni magam, amibe a pihenés, a világ elől elbújás és a beütemezett vagy éppen spontán semmittevés kevésbé fért bele. Hozzászoktunk ahhoz, hogy a világunk a munka és a családi rend fenntartása körül forgott. Évekig anyaszerepbe süppedve töltöttem a mindennapjaimat, amivel nem volt bajom, hiszen imádtam a fiamat. Élveztem az anyaság minden percét, semmire sem cseréltem volna el és annak is örültem volna, ha nem csupán egyszer kell átélnem a szép és kevésbé jókedvű pillanatokat, de ahogy Lorcan növekedett, bennem is megjelent az igény arra, hogy máshol tegyem hasznossá magam. A munka világába való belépés jó ötletnek tűnt, olyannyira, hogy hagytam, hogy teljesen beszippantson a minisztérium és a kilencedik emelet világa. Szerettem ott lenni, olyannyira, hogy fel sem tűnt, ha többet dolgoztam a kelleténél, tovább maradtam bent vagy nem vettem ki a kötelezően nyakamba aggatott szabadságot. Arra mindig ügyeltem, hogy a férjemtől ne vegyek el túl sok időt, itthon legyek, ha ő is, vacsorát főzzek neki, megbeszéljük a napunkat és a teendőinket; az időnyerők néhanapján ebben tökéletes partnereim voltak. De arra tényleg nagyon régen volt példa, hogy kettesben eltűnjünk a nyilvánosság szeme elől. Talán ezért tapsikoltam majdnem örömömben.
- Túlságosan szépen hangzik ahhoz, hogy igaz legyen. – Élveztem, ahogy a kezei a derekamra simultak, mosolyom kiszélesedett a gesztuságtól. Lehet valami abban a mondásban, hogy a nehéz időkben ismerszik meg igazán az ember: a kettősünket összekovácsolták a viszontagságok, a vészterhes szituációk véletlenül sem távolítottak el egymástól, sokkal inkább közelebb hoztak. És a mostani igenis olyan időszak lesz, amelyben az esőfelhők nagyon szépen össze fognak gyűlni a fejünk felett… ha másért nem, azért megéri átvészelni, hogy kicsit igazán magaménak érezhessem a férjemet.
- Ismersz, képtelen lennék egy helyben ülni. – Sóhajtottam egyet. Az aktív pihenés híve voltam, fél nap alatt meguntam volna az egy helyben fekvést és a napsugarak táncikálását a hasamon.  – Mit szólnál Bretagne-hoz? – Felcsillantak a szemeim, az ajkaimba harapva kerestem meg a tekintetét. Imádtam Nyugat-Franciaország sziklás, hűvös tengerpartját, ahol csodás volt a kilátás, tökéletesek a borok és finomak az ételek. – És múltkor is egészen jól éreztük magunkat… - Közelebb hajoltam hozzá és a fülébe suttogtam. Évekkel ezelőtt jártunk ott utoljára, pontosabban a nászútunkon. Ijesztő volt, hogy 15 éve házasok voltunk, szinte már nehéz volt visszaemlékezni a kezdeti időkre… de valahogy mégis sikerült.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Artemis Crabbe

Artemis Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Colin Farrell

»
» Vas. 24 Feb. - 12:49

Theodora && Artemis

Soha nem gondoltam volna, hogy kialakulhat ilyen különleges kapcsolat közöttünk. Egyszerű házasság, az aranyvérűek dolgos világában, a háború és a sok gyász idejében. Mégis, a dolgok összehoznak minket, hatnak ránk és ilyenkor kicsit megrémülünk - legalábbis én egy-egy pillanatig -, hogy vége lesz életünknek és itthagyjuk egymást, az egyetlen fiunkat, aki a mindent jelenti számunkra.
- Pedig igaz lehet. Csak tennünk kell érte. - Felvillanyoz a gondolat, a vágy kissé magába borít ahogy közelebb lép hozzám, és érzem érintését. Egy pillanatra lehunyom szemem, élvezem a pillanatot, az utóbbi idők merev és stresszes helyzetei után ez most feltölt, szinte úgy érzem újászületek. Elfelejtem egy rövid időre a gondjainkat, azt, hogy mi lesz holnap, és próbálom elképzelni, milyen lenne a pihenés kettesben egy homokos parton. Szeretem, hogy ilyen gondoskodó velem, hogy ugyan mindketten dolgozunk és sokszor túlságosan is belemerítkezünk a munkánkba, mégis házikosztot készít és figyel rám... ránk. Jobbat nem is adhatott volna nekem az élet, és tudom, hogy mikor rideg és hűvös a pillantásom, olykor is képes megfelelően kezelni és megmutatni, hogy számíthatok rá, bármi is legyen a problémám. Kicsit felnevetek kijelentésére.
- Igaz, mondjuk ha belegondolok, pár óránál többet én sem tudnék ücsörögni. - Jól hangzik a semmittevés, de egyszerűen képtelenek lennénk rá, hamar kitalálnánk valami izgalmasat, vagy csak spontán útnak indulnánk. Kíváncsi voltam nagyon az ő véleményére is, és nem csalódtam, vidáman tekintek rá amikor a francia helyet említi. Ahogy lehellete érinti a fülemet és arcomat, libabőrös leszek, kezemmel a hajába simítok, az emlékek fényképekként törnek elő, kénytelen vagyok mosolyogni, nem bírom ki. Óvatos csókot lehelek arcára nejemnek.
- Hm, valóban emlékezetes volt. - Elrepült az idő felettünk, de még mindig fiatalnak érzem magam, még mindig olyan, mintha csak két tinédzser lennénk. - Nagyon jó lenne oda újra ellátogatni. Kedvem lenne szinte azonnal elindulni. - A vágyam és a kedvem is hajt most, mégis csak férfiből vagyok, Theodora pedig csodásabb mint valaha. - Elmehetnénk a helyekre, amiket akkor is meglátogattunk. - Nosztalgikus hangulatba jöttem, ez egyáltalán nem vitás.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Theodora Goyle-Crabbe

Theodora Goyle-Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
gal gadot

»
» Vas. 24 Feb. - 20:07
crisis feat. the crabbes
Ahhoz képest, hogy egész nap inkább hasonlítottam egy felfújt sündisznóhoz, mint a normális énemre, most már egészen jó éreztem magam. Ebben segített, hogy a saját gondolataimról abban a pillanatban eltereltem a figyelmet, ahogy Artemis hazaért és rögtön azzal kezdtem el foglalkozni, hogy feltornázzam egy kicsit az ő kedvét. Ő inkább ki volt téve a támadásoknak, mint én: ha úgy volt kedvem, én egyszerűen elbújtam a kilencedik emeleti irodámban és ki sem tettem a lábamat egész nap, de a férjem a Wizengamot szolgálatában állt és az a munkakör nem arról volt híres, hogy magára zárja az ajtót, aztán szép napot mindenkinek. A legkevésbé sem szerettem volna, ha a kelleténél jobban megviseli az ügy… bár igyekeztem magam visszafogni, természetesen én is zaklatottá váltam, de próbáltam tudatosítani magamban, hogy nem engedhetjük meg a minket kikészíteni akaróknak, hogy észrevegyék rajtunk a kétségbeesésnek akár a szikráját. A holnapi reggelen is emelt fővel fogok végigvonulni a folyosót és egészen biztos voltam benne, hogy Artemis is ezt fogja tenni.
- Nem is tudom, miért álldogálunk még itt. – Jegyeztem meg egy apró sóhajtás kíséretében, ami után azonnal visszakúszott a mosoly az arcomra. Ha bárki megkérdezné, hogy szeretem-e a férjem, teljes őszinteséggel válaszolnék igent. Tiszteltem őt, hálás voltam neki és szerettem is. Hogy ehhez méltóan viselkedem-e vele? Sajnos nem és emiatt többször is elszorult a torkom, de… most egyszerűen nem tudtam és nem is akartam ezzel foglalkozni. Amikor vele, mellette voltam, csak és kizárólag ő és a házasságunk számított.
- Szeretném, ha kicsit több időt töltenénk egymással. – Böktem ki őszintén. A házasságunk elején rengeteget töprengtem azon, mit szabad, mit illik és mit akarok elmondani neki, aztán az évek alatt folyamatosan csiszoltuk egymást és rájöttem, hogyan kell beszélni vele ahhoz, hogy sikeresen kommunikáljam a vágyaimat. Jelenleg nagyon örültem volna annak, ha elszaladhattunk volna közvetlen világunk elől pár nap erejéig. – Olyan régen kapcsolódtunk ki kettesben. Mindkettőnknek jót tenne, ha figyelnénk kicsit a másikra. – Bizsergés járta át minden porcikámat, ahogy finom csókot lehet az arcomra. Incselkedtem vele, ő pedig vette a lapot: egy húron pendültünk. Arcom közel volt az övéhez, mégis felkaptam a poharamat és belekortyoltam a finom borba, csak ezután kaptam el ismét a tekintetét. A bor közel sem volt olyan finom, mint a nászutunkon ivott francia társa, ám remélhetőleg nemsokára lehetőségem lesz a sziklaszirtek bámulása közben azt az italt lötyögtetni a pohárban.
- Hirtelen már nem is vagyok annyira éhes... - Hosszú és nehéz nap lesz a holnapi, a mai pedig megfeküdte a gyomromat, így az evés helyett a lazítás egy másik módját választottam volna, úgyhogy átfontam a karjaimat Artemis nyaka körül és egy puha csókot adtam az ajkaira.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Artemis Crabbe

Artemis Crabbe

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Colin Farrell

»
» Szomb. 13 Ápr. - 9:16

Theodora && Artemis

Szeretem a nejemben, hogy szinte minden alkalommal képes mosolyt csalni az arcomra. Egy ilyen igazán szörnyű és vészjósló nap után is sikerült neki elfelejtetnie velem a problémákat és most, itt ülök mellette, miközben azon morfondírozom, hogy miként is tehetném jobbá a kettesben töltött értékes pillanatokat. Amióta Lorcan megszületett, szinte mindketten belemerültünk a munkába, pedig előtte igen sok időt töltöttünk egymással, beszélgetéssel. Meglehet, ezért is vagyunk sokszor ennyire feszültek, hiányzik a meghittség és a kikapcsolódás ami a következő napra - napokra feltöltene minket energiával.
- Rendben, töltsünk több időt egymással. - Nem bánom. Elmosolyodom. Egészen furcsa, ahogy belegondolunk, hogy hogyan változtunk az utóbbi években. A kapcsolatunk az elején egy érdekházasságnak indult. Nehéz volt, nem nyíltunk meg könnyen egymás felé. Biztos vagyok benne, hogy a mai napig akadnak olyan dolgok, amit még nem tudunk a másikról. Viszont ezek az évek, ezek a dolgok amik összehoznak minket, kitöltik majd az űrt. A mosolyt szinte nem is tudom levakarni most az arcomról. Olyan jó érzés, hogy ennyire szeretné ezt, hogy gondol a kettőnk jövőjére. Régen talán nem tartottam volna fontosnak, de az utóbbi években igen sokat változtam én is, kicsit megenyhült a rideg, hűvös személyiségem, de természetesen csak Theodora és a családom felé. Egyik karomat a hátához érintem, finoman végigsimítom.
- Teljesen igazad van, nem gondoltunk magunkra az utóbbi időben. Itt az ideje. - Valóban, legszívesebben most azonnal indulnék, itthagynék csapot-papot. A munkába egyáltalán nem vágyom vissza a mai nap után, pedig jól tudom, erőt kell majd vennem magamon holnap reggel és pont ugyan azzal a határozott, felemelt fejjel kell végigvonulnom a folyosókon, és kiállnom a magam igazáért mint mindig.
Tetszik, ahogyan közel hajol, ahog incselkedik kicsit velem. Hagyom, miért is ne hagynám? Figyelem tekintetét, követem mozdulatait miközben finoman meg, megérintem kezemmel, óvatosan végigsimítok a bőrén. Nem is válaszolok a kijelentésére, miszerint ő már nem is éhes, csak belefeledkezem ajkai édes puhaságába, kezeimet pedig derekán pihentetem meg, miközben még közelebb húzom magamhoz és kiélvezem a köztünk lévő tűz újra fellángolását.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Crisis feat. the Crabbes

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-