Ma szabadnapos vagyok. A ritka szabadnapok egyike van, amikor nem a tűzfüggőségemmel foglalkozom, hanem egy másik fajta addikciómmal: az endorfintermelő alkoholokkal és bájitalokkal. És ehhez megtaláltam a lehető legmegfelelőbb körülményeket: egy rockkoncertet. Tüzes a zene, dől a piaszag, és minden harmadik fazon terít. Itt garantáltan senki sem marad józan, megbízhatatlanok a szemtanúk, ha bármi mégis másképp sülne el, mint terveztem. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a frontember egy félisten. Már csak nézni is öröm. Öröm...mintha tudnék ilyet érezni. Az öröm az én életemben inkább izgalomnak nevezhető, ha egyáltalán létrejön ilyesmi bennem. Keményen meg kell érte dolgoznom, nem mondom. Mindig új helyszínt, új körülményeket, új férfit keresni, eldönteni, hogy életben maradjon-e, áh... Szóval sok meló.

Nagy a tömeg, népszerű a zenekar. Vagy a frontember. Nem mentem nagyon mélyre, inkább a szélén álltam meg, de viszonylag közel a színpadhoz. Whisky-s üveg van a kezembe, még délután kevertem bele egy bájitalt, amitől igen rendesen meg tud jönni a kedvem az estéhez. Terv szerint kinézek majd valakit a tömegben, aki még lábon tud maradni a koncert után, aztán odamegyek hozzá. Vagy beszökök a dalosajkú félistenhez. Vajon kihívás lenne? Most még beleférne, mert megölni úgysem tudom, feltűnőbb nem is lehetnék vele. De hát úgysem erre készültem ma.

Ahogy ott mélázgatok, érzem, hogy testemet átjárja a meleg. Még meg is rázom magam, pedig egyáltalán nincs meleg, és rajtam is csak egy rövid kis fekete ruha van, egy rövid csizma meg egy fekete bőrdzseki. Nem mintha valaha is lett volna ennél több ruha rajtam. Előveszek egy kis fiolát, becsukom a szemem és a fejemet hátra döntve legurítom. Mennyei érzés érezni valamit. De már a visszatapsolás is megvolt, ideje lenne akcióba lendülni.

A szokásos koncert előtti készületek simán lezajlottak, két manó probléma nélkül helyére tette a dolgokat. Teljesen fel voltam pörögve szokás szerint, már rég elkezdtük a rákészülést a koncertre, tehát nem egy üveg whiskeyt gurítottunk le. Legalább hat üveg heverészett az öltözőben, de furcsa mód nem voltunk talaj részegek, inkább indulhatnékunk volt, hogy előadhassuk a számainkat.
Régen volt egy félelmem a tömegtől, de 12 éve ment a banda és kegyetlen sokat turnéztunk szerte a világban. Ez a koncert viszont mégis közel állt a szívemhez, révén hogy ez a hely és az iskola amivel határos volt rengeteget adott nekem, és ez segített elszakadni a toxikus családomtól.
Kicsit ugráltam egyhelyben, és adtam egy pacsit TJ-nek a dobosunknak, aztán átkarolva a többieket kidölöngéltünk a színpadra. Nagy kacajjal és határozottan ugrottam be középre és megragadtam a mikrofont.
- Roxmorts… Ezer éve nem jártam itt, de végre eljöttem és jó titeket látni. – Indítottam röviden és ahogy hallottam a rivalgást, intettem és folytattam.
- De tudjátok, ez az este nem is lehetne tökéletesebb, hogy zúzzunk és kikeljünk magunkból… -
A háttérben elindult az alap, amit a többiek játszottak, majd elkaptam a felém reptetett gitárt és a húrok közé csaptam. Zúzósabbnál zúzósabb számokat játszottunk és közbe-közbe megkínáltam magam egy sörrel hogy ne száradjon ki a torkom.
A közönség tombolt a zenére, engem pedig csak jobban feltüzelt a dolog.
Közben szemezgettem a tömegben, mivel kellett a társaság, bár a srácok nem mindig tartottak velem ilyen téren, Matt két éve elvett valami csajt, bár mai napig nem tudom megmondani hogy hívják. Kyle gyakran volt benne az ilyesmiben, de az utóbbi időben inkább elvonult pihenni a koncertek után.
TJ pedig… TJ, ehhez nem fűznék kommentárt ő a saját háremébe megy szórakozni. Neki kicsit nagyobb igényei voltak mint nekem, meg úgy minden más férfinak a földön.
Ahogy haladt a koncert végigméregettem a csajokat akik a színpad közelében foglaltak helyet, és láthatóan az összes majdnem összepisilte magát mikor ránéztem. Ezt az érzést nem lehetett megunni. Az elmúlt tíz év hozzászoktatott hogy mindent megkaphatok amit akarok, szóval egy szemernyi szégyenérzet vagy félelem nem volt bennem. Végül kiszúrtam egy lányt aki kissé a színpad bal oldalán ácsorgott rövid fekete cucc és egy csizma. Fiatal, körübelül 20-25 közötti. Ki tudja ez még érdekes is lehet.
Ezzel a gondolattal a szám közepén letéptem magamról a koponya logós fekete ingemet majd felé dobtam el. Ezután folytattam a koncertet és végignyomtuk az estét teljes hangerőn, három visszatapsolással.
Utána visszatértem a VIP részlegben, és ahogy sejtettem a többiek elvonultak a saját szórakozásukra, így hívtam az egyik biztonságist, hogy kerítse elő nekem a lányt, akire szemet vetettem, és invitálja ide, ha jönni akar.
Ha úgy döntött hogy jön akkor ezzel kezdtem.
- Na, gyere közelebb és mesélj egy kicsit magadról. – Veszem fel a szemkontaktust hátra dőlve és ráhúzok a Jack Daniels-es üvegre.

A frontember félisten arcáról kilométerekről meg lehet mondani, hogy tudja, hogy az, és még a másik isteni felet is hozzáképzeli. De semmi baj, szeretem, ha ilyenek egy ideig, aztán pedig izgi letörni a szarvukat. Úgy bámulja a tömeget, mintha szemmel lehetne szexelni. Hát biztos lehet, néha én is próbálkozom vele, de annak köze sincs a valósághoz. Ráadásul a fene élénk fantáziám sosem jut tovább a vetkőztetésnél, mert mindig átcsap lángolásba. És ezt az egész cirkuszt csak tetőzi, hogy megtalálja a tekintetemet. Higgadtan elmosolyodok, miközben körülöttem visibálnak a tizenéves kis libák. Nekik ő kell. Nekem elég egy negyed isten is most.

Illetve ezt azért átgondolom, amikor letépi magáról fekete ingét és pontosan felém dobja. De ezt csak azért tudom, mert közben végig a szemembe nézett, pedig az ing valahol pár méterrel előttem landolt – darabokban, miután a kis csitrik keze közé került. Még egy kacsintást is vártam, annyira tipikus egoista barom. Ezúttal nem kaptam, de ki tudja, mikor jön el ez a pillanat.

A koncertnek vége van, mindneki megindul, én azonban csak a korlátnak dőlve keresem a mai kiszemeltemet. Ezt szakítja meg egy hatalmas méretű biztiboy már-már kislányosan vékony hangja. Szinte meg is ijedhettem volna a groteszk jelenségtől. Közöli, hogy a főnök látni akar, mintha csak a roxfortos éveim alatti csempészkedés közepette lennék ismét. Hát jó, félisten. Ha így akarod, legyen. Remélem, szereted a meleget. A biztiboy a VIP-részleghez vezetett, hát hova máshova. Ott ül Thor, félpucéran, vedelve. És olyan dumával szól rám, aminél találóbbat ide nem is tudtam volna elképzelni. Megállok vele szemben, megvárom, amíg mindenki kimegy a sátorból, nekidőlök a mellettem álló széknek, és szintén whisky-s üveggel (csak egy kisebbel, mint az övé) a kezemben szólalok meg.
- Jó évjárat – bökök fejemmel a kezében tartott üvegre. – Mi lenne, ha inkább erről mesélnék? – mutatom fel az én üvegem, megfogom a szék háttámláját, és mögöttem húzva a széket, elindulok felé. Mikor már közel vagyok, felállítom a széket, neki háttal, és ráülök, felé fordulva. Az üvegemet megtámasztom a háttámlán, és a férfi szemébe nézek. – Tudod, melyik a legjobb whisky a világon? – kicsit várok válaszára, aztán az én üvegemet felmutatva folytatom. – Ez itt. 1961-es. Megbolondítva ezzel-azzal. Házi késztésű koktél – nyújtom felé, végig a szemébe nézve. Na lássuk, te félisten, hogy bírod a bájitalaimat.

Király koncertet adtunk, a tömeg imádta, én imádtam a tömeget, szóval az eddigiek alapján jól sikerült a mai este, de egy kis szórakozás mindig belefért a végére. Sosem érdekelt igazán ki mit gondolt rólam, ha valaki utált utáljon, ha valaki imádott imádjon. Bár ha választhattam inkább az utóbbi legyen. Imádtam a rivaldafényt, és minden alkalommal vissza is fizettem azzal, hogy nagy Show-t csináltam akármerre vetett egy-egy turné.
Kíváncsian vártam, hogy vajon a lány akit kinéztem mennyire veszi a bátorságot, hogy közel jöjjön hozzám, vagy akár hogy egyáltalán eljöjjön. Arra is volt már példa, hogy egyszerűen nem mertek velem tölteni egy estét annak ellenére, hogy ott tomboltak az első sorban, de ez ritkán esett meg. A hírnévnek és a jó külsőnek velejárója, vagy privilégiuma hogy a nőket valamilyen elemi térem megőrjíti, nem mintha a férfiakkal más lenne a helyzet.
Szóval ott ültem, a farmeromban, és hátra dőlve kortyolgattam az üvegem tartalmát, mikor végül megjelent a lány, és miután lezajlott az első interakciónk, közelebb lépett és elkezdett valamit az italról és annak a minőségéről mesélni. Nos azt tudni kell, hogy ha elég ideje vagy a rock iparban tudod, hogy a rajongók mindenféle bájitalokkal és varázslatokkal próbálkoznak be nálad ha tudnak, ezért minden este be lett véve egy elég erős ellenszer kombináció ami semlegesíti a mérgeket és tudatmódosítókat, de persze az is megeshet hogy eddig nem ismert itallal próbálkoznak. De az élet rövid és mind meghalunk egyszer, tehát csak lecsitítottam egy kissé, majd elvéve az üveget egy pillanatra felvettem a szemkontaktust, majd magabiztosan belekortyoltam az üvegbe.
- Hát, nem tudom melyik a legjobb whiskey a világon, de az biztos nem az. -
Visszapasszolom neki az üveget, aztán ráiszom a saját üvegemből. Egyenlőre nem érzek semmi hatást, de ki tudja hogy mi lesz ebből, ha esetleg valami mégis beütne, esetleg meg akarna ölni vagy ilyesmi, arra is van pár trükköm, de nem hinném hogy idáig fajulna a dolog, mert ha rajtam múlik olyan fáradt lesz, hogy a kisujját nem bírja majd mozdítani nem hogy bármi ilyesmi.
- Tetszett a koncert? – Tettem fel egy egyszerű és egyenes kérdést, amit minden alkalommal felteszek mint afféle rajongói visszajelzésként. Közben Dawn széke kissé csikorogva megindult, és addig csúszott amíg közvetlen közel nem ért hozzám, természetesen a támla elválasztott kettőnket, de jó volt így.

Halkan felnevettem, amikor nem ízlett neki a koktélom.
- Az már biztos, hogy a piákhoz nem értesz – mondom vigyorogva, és beleiszok én is. Tény, hogy nemcsak a whisky íze van benne, hanem egy kis fűszeres tudatmódisító főzet is, de azért nem olyan rossz ez. Pedig egy ilyen népszerű piperkőcnek ismernie kéne a drága pia ízét. A főzet meg...csupán csak ellazítja. Legalábbis engem ellazít, megnyugtat, de nem korlátozza a képességeimet. Inkább csak az eszemet. Kicsit kevésbé tudom kontrollálni a cselekedeteimet, de pont ezért iszom néha. Segít kilépni a hétköznapi semmiből. Viszont kíváncsi vagyok, hogy rá hogy hat, mert egy hippogriffet is megbolondítana. Nekem azért van szükségem ilyen erősségű felpörgetésre, mert különben semmi sem történik körülöttem, és attól megőrülök. Bár hallucinációt nem okoz, az érzékeket elég rendesen megcsalja. És ez kell nekem. Na lássuk, veled mi lesz, félisten.
Éééés a köd elszállt. A koncertről kérdez? Komolyan? Ennyire fontos neki az a hülye koncert? Nem teljesen mindegy? Itt van egy ilyen nővel, mint én, akinek csak egy ilyen test kell, némi kommunikációra képes ész és kész?
- Nem volt rossz – felelem halkan, csábos mosollyal. – De novemberben kicsit hideg van a meztelenkedéshez, nem? Vagy fűt Jackie bácsi? – vigyorgok, és megiszom az utolsó kortyot az üvegemből. Azt hiszem, kezd hatni az a kis fiolányi másik szer is, amit nemrég gurítottam le. Szinte már érzem is az izgalmat a vigyoraim mögött. Talán. Csak rajtad múlik, félisten. Az üres üvegemet leteszem a padlóra és finoman kigurítom a sátor széléhez. Felállok a székről, odamegyek a kanapéhoz és leülök a másik végébe. A kézfején végigsimítva kiveszem a kezéből az üveget, lábaimat gyengéden az ölébe teszem, és kortyolgatni kezdek az ő whisky-jéből. Ez legalább ingyen volt.

Sejtettem, hogy valamit kevert az italomba, de magabiztos voltam abban, hogy az ellenszer kiszűri a szervezetemből és eltűnik bármi nyom nélkül, mégsem igazán így érződött. Kissé eltompultam fejben, de ezzel szemben egyes érzékeim pont hogy kiélesedtek. Lejjebb ment az inger küszöböm is, mivel érezhetően a férfiasságom úgy megmerevedett ebben a 20 másodpercben mint a márvány, szóval hatott a cucc. Sosem éltem ilyesmivel, de észrevettem magamon a tüneteket.
Más ember talán csak elengedné magát és adna az érzésnek, vagy kétségbe esne, én viszont egy magabiztos félmosollyal folytatom.
- Szóval értesz a bájitalokhoz… de attól még az íze szar volt. -
Nem harcolok ellene, mert feleslegesen túráztatnám magam.  Úszok az árral ahogy mindig is szoktam. Miért ne játszhassunk kicsit az ő szabályai szerint, mégis ő volt a vendég. Amit rég megtanultam, ha erővel mindent irányítani akarsz annak csak az a vége hogy szép lassan minden kicsúszik a kezedből, az meg kell élni a dolgot. Hisz mind meghalunk előbb utóbb.
- Jackie bácsi szarra sem jó a hideg ellen, a reflektorfény jobban hat. -
Vontam meg a vállam, miközben végignéztem, ahogy átcsúszik mellém a kanapéra. Kíváncsi voltam van-e még trükk a tarsolyában. Mert ha csak egy kis csillagszóróra a látásomban, meg egy durva viagrára futotta, akkor csalódott leszek.
Nem engedtem, hogy el időzzön az üveggel, inkább a lábánál fogva közel húztam, majd a combjától indulva felhúztam a ruhát.

Szerencse, hogy csak a lábaim érnek hozzá az ágyékához, mert néhány perc alatt olyan állapotok léptek fel, ami kissé meglepett és nem a jó értelemben. Ha a főzettől van, akkor ennyire könnyű lenne bármit csinálni a szervezetével? Ha pedig csak miattam, az imponáló lenne, de baromi unalmas.
- Értek ehhez-ahhoz – kacsintok rá magabiztos mosollyal. – Az íze meg egy idő után már baromira nem számít.
Épp csak bele tudok kortyolni az italába, amikor megrántja a lábaimat. Nem vagyok egy nehéz ember, legalábbis fizikálisan, de azért jó az egyensúlyom. Az üveg a kezemben marad, úgyhogy még kortyolok néhányat, mielőtt belevetem magam a csatába, aztán a földre teszem.
- Nem vagy túl türelmes típus – mondom halkan, kissé már mámorosan. Lehet, hogy egy üveg whisky után tudok józanságot tettetni, de a plusz főzetek már megteszik kellő hatásukat. Ahogy végigsimít a combomon és elkezdi felhúzni a ruhám, keze nyomán felforrósodik a bőröm. És most nem fogtam vissza a forróságát, úgyhogy jó eséllyel meg fogja égetni a kezét, ha nem veszi le rólam gyorsan. Amikor elenged, vele szemben, az ölébe ülve feltérdelek a kanapéra.
- Ne légy ilyen közönséges – súgom oda közel hajolva az arcához. – A nagy Nathan Blackburn – lelestem a bejárat melletti plakátról a nevét – csak ennyire képes? Behozatsz ide egy fiatal lányt, 3 perc alatt levetkőzteted, és 10 perc múlva kidobatod? Ne okozz ekkora csalódást... – provokálom az arcába mondva olyasmiket, amiket jó eséllyel nehezen tűr a nárcizmusa. És hogy bebiztosítam ennek a forgatókönyvnek a be nem következését, jó eséllyel továbbra sem tud a bőrömhöz érni, amíg úgy nem tetszik, hogy megengedjem neki. Csak lépj valami izgalmasat, kérlek...

Annak ellenére, hogy drogot csempészett az italomba, meg hogy kacérkodik folyamatosan úgy csinál mintha nem pont ő akarta volna előhozni belőlem az elemi viselkedést, tehát talán még maga sem tudja pontosan mit akar. Amikor végig simítottam a combját, érezhetően egyre erősebb forrósággal találtam magam szembe, míg végül már olyan szinten égő volt a dolog, hogy nekem fájt. A bűbáj védett és nem tudtam magam megégetni, de a forróság és a fájdalom továbbra is az agyam mélyére hatolt és talán még kissé fel is ébresztett a drog által nyújtott átmeneti melankóliából, így ráfogtam és egy enyhén beteg vigyorral tűrtem amíg tudtam, majd körübelül egy fél perc elteltével lassan lehúztam róla a kezem. Megvizsgáltam és láthatóan nem hagyott nyomot a tűz, de érdekes képessége volt az egyszer biztos.
- Szóval, képes vagy magad lángra lobbantani… vagy ilyesmi. – Méregettem továbbra is a tenyeremet. – Belül is képes vagy felfokozni a kedélyeket, vagy csak idekinn? -
Kérdeztem vigyorogva, majd félretolva a lábát elvettem az üveget, aztán felállva átmozgattam magam.
- A türelem azok erénye akiknek sok a szabad idejük… meg azoké akik nem mernek lépni amikor lépni kell. – Aztán visszahelyezkedtem a kanapéra és hagytam hogy helyet foglaljon az ölemben. Pár másodperccel később a fülembe súgott pár dolgot.
- Inkább két három óra múlva dobom ki, ha bírja a tempót. – Forgatom a szemem és méregetem a plafont. – De tudod, amire te azt mondod hogy közönséges, az egy életforma. Mint hogy most kimehetnék a színpadra meztelenül, és nem hogy rám hívnának valakit, inkább megtapsolnának. -
Az igazság az volt, hogy pár évvel korábban erre pont volt egy eset, de nem akartam belemenni a részletekbe, hisz megírta a Próféta is, és elmondtak mindennek, de a nép kajálta a dolgot. Valójában a cikktől még nőtt is a lemezeladásunk.
- Amúgy meg, ne próbálj a bőröm alá férkőzni… jó vagy, de jobbak is próbálták már. – Ráhúztam az üvegre. – Nincs kedved csobbanni egyet? Lehet ott megoldódna a lángolási ingered. -
Kérdem tőle fél szemmel figyelve a reakciót, amíg újabb kortyot gurítok le, majd félredobva az üveget.
- Gyere. – Intek a fejemmel, aztán forróság ellenére félrerakom őt az ölemből, aztán felegyenesedve kinyújtom a kezem, hogy megfoghassa, ha lángolni akar, kibírom valahogy.

Úgy tűnik, kissé meglepődött a forró mutatványomon. Remélem, te is meg tudsz majd lepni, Nathan.
- Tüzes vagyok – súgom oda neki vigyorogva. – Ha kívül égni fogsz, belül is, hidd el – erősítem meg gondolataiban. Bár nem vagyok teljes mértékig biztos abban, mire gondol, és őszintén remélem, hogy nem olyan kiszámíható és unalmas, mint amilyennek tűnik. De ez a következő percekben, talán órákban úgyis ki fog derülni.
Olyan dumát lenyomott, hogy felhúzott szemöldökkel hallgattam végig. A türelemmel egyetértettem, hiszen én minden vagyok, csak türelmes nem. Na jó, meg még ezer más normális emberi dolog sem, de az most nem releváns.
- Abba nem gondoltál még bele, hogy ha túl gyorsan lépsz, nem fogsz kiélvezni egy igen kellemes lépcsőfokot? – vagy csak engem izgat a vadászat? És ha engem valami izgat, az már nagy szó. Ne légy ilyen sekélyes, Nathan! – Lehet a pillanatnak élni, de akár két pillanatnak is megszakítás nélkül. Már ha bírod addig – provokálom tovább vigyorogva. Annyira, de annyira kiszámítható, hogy mivel lehet felhúzni. De cáfolj meg, nagyfiú!
Természetesen ki lettem javítva, nyilván. De ne kapd fel a vizet ilyen könnyen! Így semmi dolgom nem lesz veled... Mikor azt mondja, hogy ez a viselkedés egy életforma, nem bírom ki, hogy ne nevessek fel.
- Tudod, mi az életforma, Nathan? – hajszálnyira közel hajolok az arcához. – Ez – egy sunyi mosoly közben alsó ajkamra harapok, és mind a tíz tűzforró ujjbegyemet végighúzom meztelen mellkasán markáns kulcscsontjától a legalsó kockájáig. Ugyan nem okoztam hosszabb távú sérüléseket a bőrén az előbb sem, de láthatóan érzi a fájdalmat. Fincsi!
- Ó, nem akarok én a bőröd alatt semmit sem – nem a te hibád, Nathan, nem ismerhetsz, hisz nincs olyan élő ember a földön, aki igen. De ha legalább a tetteim töredékét ismernéd, tudnád, hogy kevesen vannak nálam jobbak ebben.
- Ha szereted a jakuzzit... – egyezek bele mosollyal a vizes ötletére. Nem szeretem ugyan túlságosan, de az ég világon semmi bajom nem eshet még akkor sem, ha nyílt tüzet nem tudok megidézni a víz alatt. Ő viszont nem tud ott tartani anélkül, hogy meg ne égetném. És kettőnk közül nem ő fogja tovább bírni...
Felém nyújtotta a kezét. De aranyos... Legyen. Szándékosan forrón hagyom a kézfejem. Lássuk, mennyire vagy keményfiú. Rámarkolok robusztus kezére és jó erősen fogom, amíg ki nem vezet a vízig, vagy el nem engedi.

Őszintén nem esett nehezemre felismerni, hogy azzal próbál dróton rángatni, hogy azt hiszi nem állok másból mint egy kidolgozott testből és egy nagy egóból. Nos, fogalma sincs mekkora hibát vét ha ilyen módon lebecsül. De talán, nem is kéne kizökkenteni ebből az állapotból most, csak hagyni hogy had higgye magát vezető pozícióban. Csak feltételezés volt, de lehet hogy neki ez afféle hobbi, férfiakat keres fel, kínozza őket, talán szexszel is velük, később pedig talán még el is teszi őket lábalól. Talán csak a szemem csal meg de nem nézett ki teljesen százasnak.
- Szóval azt mondod meg akarsz ölni. De még élek, tehát ebből következik a másik kérdés, hogy vajon miért is vagy pontosan itt? -
Természetesen már észrevette hogy nem tud felgyújtani, ezért nem kellett bemutatnom a felállást, tudott fájdalmat okozni, de nem tudott megölni, legalábbis így nem, ennek ellenére nem távozott, csak szórakozik a mellkasomon a lángoló ujjaival.
- És most történetesen hol kellett ebben az egyenletben foglalkoznom azzal a lépcsőfokkal. – Kérdeztem rá. – Csak megkértem valakit, hogy hozzon ide és magadtól besétáltál ide. -
Természetesen úgy gondolta, hogy ő jön ide vadászként, de ha sokat forrong lehet az lenne a legegyszerűbb ha hazaküldeném, vagy megenném. Bár lehet utána durva gyomorégésem lenne.
De neeem… nem akarok abba a formába váltani, sosem volt a legkényelmesebb.
- Ez nem… Most csak tapenolod a mellkasomat a lángoló kezeddel. – Éreztem természetesen, de összeszorítottam az öklöm és legyűrtem. -
Nem azért mert keménynek akartam tűnni, nem is azért mert nem akartam neki megadni azt az örömöt hogy ezen élvezkedjen, hanem azért mert imádtam tesztelni a saját határaimat és ha nem is a legegészségesebb módja, de az egyik.
Végül úgy döntöttem hogy szótlanul elvezetem a kis tóhoz, ami a közelben volt és könnyebben el és kényelmesebb volt így, mint a medencében. Mikor odaértünk, fogom magam és szórakozottan beledobom a vízbe, majd egy pálca intéssel befagyasztom a vizet körülötte mert kíváncsi vagyok mennyire tudja kiolvasztani magát a helyzetből. Persze ha sikertelen lesz, akkor kiolvasztom.
Miután vagy így vagy úgy kijutott megkérdem tőle.
- Amúgy te szoktál magadon rántottát is sütni időnként? -
Kérdem törökülésben leülve a tó partjára és lógatva a lábam.
- Talán felmerült, hogy miért fagyasztottalak le. Kíváncsi voltam hogy reagálsz a jégre. Be kell vallani, lenyűgöző a képességed. -

Felnevetek, amikor azt hiszi, meg akarom ölni. Ó, nagyon messze jársz, édes. És hogy mit akarok, nos...
- Azért vagyok itt, mert ide hívattál. Az pedig, hogy mit csinálok veled, csakis rajtad múlik, nagyfiú – végig a szemébe nézek, lágy tekintettel, mintha csak szép álmokat kívánnék a szerelmemnek. Elképesztő, hogy a normális emberek arcára és szemébe mennyire beül az a rés, amin át be lehet látni a velejükig. Úgy tűnik, felhúztam, legalábbis válaszai már-már magyarázkodásba csapnak át. Lássuk, meddig húzod.
- Nyugodj meg – búgom halkan és adok egy finom csókot fáradt arcára. – Csak ne siess. Élvezd ki azt is, ami épp nincs – bár nem vagyok biztos abban, hogy ő tudja, mit jelent, ha valami nincs, legalábbis rég elfelejthette. Vajon neki vannak érzelmei? Miket szokott érezni?
Férfiasan tűri tüzes karmolásomat. Helyes, helyes! Talán mégsem olyan gyenge jellemű, mint elsőre tűnt. Bizonyítani akar. Valószínűleg elsősorban saját magának, mert más nem nagyon érdekli. És talán kicsit nekem is, hiszen meghiúsult az a forgatókönyv, amit ő elképzelt még fent a színpadon, amikor felém dobta az ingét. Jutalmul lehűtöm kezeimet és tenyeremmel finoman végigsimítok a mellkasán. Kellemes tapintású.

Ahogy fogja a kezem a séta közben és egy pillanatra sem engedte el, alább hagyott a kínzókedvem. Nem reagált rá, már nem olyan izgalmas, mint elsőre tűnt. De játszani az agyával, arra épp megfelelő volt. Bevallom, egészen meglep, amikor a meglehetősen hideg tóba dob. És ez nem elég, befagyasztja körülöttem a vizet. Hoppácska! Erre aztán végképp nem számítottam, és főleg nem ilyen hirtelen. Nézzük, mit tudunk tenni az ügy érdekében. Elég hideg a víz, sőt mondhatni nagyon hideg. Még nekem is. És a jégburok nem segít a dolgon... Gyerünk, kislány, menni fog, mint mindig! Körbetapogatom a burkot, és végül amellett döntök, hogy talán a legegyszerűbb az egyik oldalán kiolvasztani. Mindkét tenyeremet ráteszem, és erősen próbálom melegíteni a jeget. Basszus, marha nehezen olvad, de legalább olvad, csak rohadtul fogy el a levegőm és az erőm is ettől... Végül sikerül kiolvasztani egy lyukat, és amilyen gyorsan bírok, kiúszom a partra. Kimászok a deres fűbe, hanyatt fekszem és csukott szemmel megpróbálom helyrehozni a légzésem.
- Fogd be, barom! – lihegem mozdulatlanul, amikor bókolni próbál vagy fene tudja, hogy mit. Most fölém került egy kis időre, de nem fog kelleni sok, és újra helyreáll a világom rendje. Csak kifújom magam egy kicsit. De szép lépés volt, Blackburn, elismerésem!

Ahogy kikecmergett a vízből egy pillanatra talán eszembe jutott, hogy talán kissé túltoltam a dolgot, de aztán rájöttem, hogy nem igazán. Bár mostmár igazából kezdett elmenni a drog hatása, lehet a fájdalommal nem számolt amikor megtervezte, és ezzel együtt az izgalmam is a szex iránt. Ritkán volt ez így, de a meleg hideg, meleg és újra hideg változása, azért rendesen oda tudja vágni az ember kedvét, pláne hogyha a lány akit próbálsz megközelíteni próbál megégetni.
A reakció miatt csak forgatom a szemem és nyújtózkodom egyet.
Szó nélkül figyeltem egy kicsit, és nem tudjak mit kezdjek vele. Egyrészt úgy nézett ki ez volt a szórakoztató rész vége, másrészt nem voltam biztos benne, hogy érdemes ezt az egész mizériát végigcsinálni miatta, végül is nem bizonyított semmit, hogy mit nyernék ezzel.
Húztam a számat a helyzeten, de végül úgy döntöttem inkább odafekszem én is a fűre.
- Milyen romantikus, te én a csillagok, és egy rakás jégkocka… -
Bólogattam kuncogva, és közben összefűztem a kezeim a tarkóm alatt. Nem mondhatnám különösebben hogy tovább terveztem ennél a pontnál. Már igazság szerint az a gondolat is megfordult a fejemben, hogy egyáltalán ennek a lánynak vannak-e vágyai, vagy érzelmei ilyesmi, de nem jutottam semmire efelől.
- Kérdezhetek valamit? Mi értelme ennek. Mármint… ide jössz égőn viselkedsz, aztán egy kis jég hatására teljesen kiütöd magad. Ki érti ezt… -
Tényleg nem találtam a dologban a logikát, szóval inkább felültem és elindultam a tóba lehűteni magamat is. Nyugodtan elmerültem nyakig és nekivetettem a hátam az egyik természetesen képződött falának.
- Invitálnálak, hogy csatlakozz be, de gondolom eleged lett a dologból mára. -
Közben élveztem a hűvös víz érintését.

Nem érdekli túlzottan, hogy megszenvedtem a kedves kis ötletével, de mért érdekelné, engem sem érdekelne. De még ki sem nevetett, és ez már furcsa. Csukott szemmel, még lihegve kezdek el felrajzolni egy képet róla. Van egy Nathan Blackburn a színpadon, van egy a sátorban a színpad mögött, és van egy a tó partján, sötétben, félmeztelenül. Lépcsők. Mondtam, hogy nem szabad kettőt lépni, Nathan. Így nem találkoztam volna mind a hárommal, és nem választhatnék. Nem lesz hozzád ennyi türelmem, de elméletben izgalmat okoz a gondolat, hogy hova tudlak vetkőztetni még. És nem a ruháidra gondolok.
Neszekre leszek figyelmes. Félig kinyitom a szemem, és még mindig sóhajtozva odanézek. Ott fekszik mellettem. Szia, nagyfiú!
- Romantika nem létezik – suttogom halkan. Legalábbis az én életemben nincs helye és létjogosultsága. Furcsa néhány perc kezdődik a kérdésével. Nocsak! Tökéletes uraságot érdekli, hogy mi van a tetteim mögött? Ismét meglepő. Talán nem is vagy olyan unalmas, Blackburn.
- A jég a te műved– mondom enyhén rekedt hangon és felé fordulok. Nincs jó hatással rám a víz sem, de a jég kifejezetten mérgező. – És nem én jöttem, te hívtál. Nekem más terveim voltak ma éjszakára. És ha egyszer megszerzel valamit, viseld a következményeit – ezzel ugyan nem azt a választ adtam a kérdéseire, amire valószínűleg számított, de megválaszoltam őket. És láss csodát, Merlina  tanúm rá, nem hazudtam!
Már-már megmozdul bennem valami, amikor mellkasán megcsillan a holdfény. Erre feláll, és bevonul a tóba. Könyökre támaszkodva felemelem a fejem, és figyelem, ahogy elúszik a falig. Semmi kedvem visszamenni... Semmi. De nem úszod meg ilyen könnyen! Felállok, és ledobom a ruhát csizmával együtt. Így csak a fekete csipke fehérnemű marad. Fogamat összeszorítva bemegyek a vízbe, odaúszok hozzá, átkarolom nyakát és testéhez simulok.
- Melegíts fel – súgom a szemébe nézve, mindenféle mosoly és egyéb érzelmi reakciónak tűnő jel nélkül. Még nem döntöttem el, mit akarok tőled, Blackburn. Derítsük ki!

Elgondolkodtam a vízben, hogy vajon mit kezdjek vele, a tóval, az estével, meg úgy általában ezzel a koncert utáni helyzettel. Nem kimondottan így terveztem meg az estét, de így alakult, tehát ki kell találnom mit hozzak ki belőle. Igazság szerint sokkal jobban szerettem a hideget mint a meleget. De a nyári időszakok mindig jobbak voltak koncertezés szempontjából mert szívesebben áramlott ki a nép pólóban és rövidnadrágban végighallgatni, mint beöltözve télen.
Amíg szépen lassan átjárta a testem a hideg, a lány felt a korábbi kiütött szalamandra pozícióból, és megválva a csizmájától és a ruhájától, egy szimpla alsóneműben lépett a tóba, amit szótlanul néztem végig, meg sem mozdultam, ahogy közeledett felém, és hagytam hogy átkarolja.
Tartottam a szemkontaktust és továbbra sem szólaltam meg, csak intettem egyet a pálcámmal. A jégtáblák elkezdtek szépen lassan felolvadni és a víz egy kellemes átlag hőmérsékletet vett fel, ami talán kellemesebb és élvezhetőbb volt Dawn számára. Továbbra is szótlanul átkaroltam a lány csípőjét, aztán befordítva, hogy ő legyen a fal felé, megtámaszkodtam, fölé magasodva.
- Viselem a következményeit. – Ismételtem meg a nő korábbi szavait, aztán lehajolva egy enyhe és szenvedélyes csókot nyomtam a nyakára. Közben a kezem végigsimított a combjától a fenekén keresztül a hasáig. Fogalmam sem volt róla, hogy megint csak szórakozik és ránk fogja-e gyújtani az egész tavat, vagy tényleg felkeltette valami az érdeklődését, és ezért jött be, de abban a pillanatban már nem is igazán érdekelt.
- Mi jár a fejedben? -
Veszem fel a ugyan azt az érzelmetlen arckifejezést amit ő is, és csak tartom a szemkontaktust. Kíváncsi voltam, hogy vajon amikor megérintem, mi fogja el, érdeklődés, izgalom, undor… valami más? Valamilyen hatást mégis kell rá gyakorolnom ha valahogy megjött a kedve bevonulni ebbe a számára nem kimondottan otthonos vagy kellemes közegbe. Erre mind kíváncsi voltam, de nem voltam annyira beszédes kedvemben már, így inkább megkíséreltem ráfogni a hátsójára, magamhoz húzni és határozottan megcsókolni. Vajon ez hogy hat rá?

Odaérek hozzá, de nem számítottam arra, hogy kérésemet nemcsak a korábbi módon értelmezi. Bár teste hideg, a víz mintha egyre kevésbé lenne fájdalmas a bőrömnek. Kicsit még mindig reszketek, de ahogy pálcájával (nem azzal a pálcájával) a vizet babrálja, egyre kellemesebben érzem magam. Mindeközben egymás tekintetét figyeljük. Na, azt hiszem, kezdünk egymás bőre alá mászni, hogy az ő szavaival éljek.
Amikor a remegésem teljesen abbamarad, hirtelen megragadja a derekam, és átfordít a fal felé. Erre már elmosolyodom, és így csókolja meg a nyakam. Dögös.
- Mondtam, hogy jobb lesz, ha nem lépsz egyszerre kettőt – súgom a fülébe. Izgató a simogatása, olyannyira, hogy egyik kezem nyakáról lecsúszik, és néhányszor végigsimítom kidolgozott mellkasát. Na most már nem foglak unni. – Feltüzelsz – motyogom halkan, és a bőröm ismét felmelegszik kicsit, de ez már nem szándékos, inkább csak az izgalomnak köszönhető. Ebből csak kérdése zökkent ki.
- Te – nézek rá úgy, ahogy ő is rám. – És más egyéb legendás állatok – elmosolyodom, majd amikor újra a testemre koncentrál, nekem arra kell, hogy ne égessem meg. Szar, mi? – Várj – szakítom félbe a csókját. Az igencsak szexi csókját. – Hűtsd le magad, mert forró vagyok – annyira imádok ilyen mondatokat kiejteni a számon. S ha nem teszi meg, akkor tűrje a forróságot. A fájdalom fokozza az érzékeket, beszűkíti a fókuszt, és csak rám fog figyelni, az érintésemre és a mozdulataimra. Lábaimat összekulcsolom derekán, és miközben csókol, ráharapok az alsó ajkára annyira, hogy kibuggyanjon néhány csepp vér. Finom a vére. Mintha egy jóféle whisky lenne, úgy bódít meg a tudattal együtt, hogy engem akar, hogy hátra merte hagyni a testőreit miattam, hogy bevállalja a fájdalmat, mert én azt akarom. Ha egy jeges műsor kellett hozzá, hát megvolt, túlélhető volt. És meglehetősen imponáló, hogy nem ingerli bennem az égetés szándékát.

Mondjuk ki, hogy ami egy kis power playnek indult kettőnk között azt átalakult valamiféle érdeklődéssé egymás iránt, és itt most nem feltétlenül a szexuális felfűtöttséget értettem, sokkal inkább ezt a fajta enyhe szórakozást kettőnk közt. Annak ellenére, hogy mindketten milyen magabiztos és magas egót sejtető hozzáállással álltunk hozzá, ez végül átcsapott ebbe a vibráló ködbe kettőnk közt. És hogy sajnáltam-e? Egy cseppet sem, amit korábban mondott abban egy csepp igazság volt. Nem igazán törődtem az olyanokkal akiket behívtam magamhoz egy-egy koncert után, mert nem volt bennük semmi egyediség vagy egyéniség, mind csak arra ment, hogy elmondhassa hogy volt velem. Én pedig csak arra mentem, hogy kieresszem a gőzt, aztán elvonuljak lefeküdni.
Ez a kis incidens most rádöbbentett, hogy lehet ezt a dolgot egy sokkal magasabb fokon is művelni, és ezt szó szerint is értem, de átvitt értelemben ha kialakul legalább ez a minimális érdeklődés egymás iránt akkor már egész más az érzés.
Szóval ott álltunk ketten, és összekulcsolta körülöttem a lábát, s közben szépen lassan hevült fel, de sejtettem hogy nem az a célja hogy megöljön, csak egyfajta ösztönös reakciót váltott ki belőle a szexuális fűtöttség. Ha hasonló képességgel rendelkeznék, lehet hogy én már rég lángolnék mint Johnny Storm a Fantastic Fourból, de hogy ellensúlyozzam a hőt én egy minimális jég burkot növesztettem magam köré, ami ahogy olvadt úgy fagyott. Talán pont nem is lehetett érezni a hideget, de számomra kompenzálta a meleget, ami belőle áradt.
- Kibírom. Ha itt lassítok nem biztos, hogy ilyen hevesek leszünk utána is. -
Billentem újra oldalra a fejem, majd újra megcsókolom, és az egyik kezemmel hátra vándorolva kipattintom az alsóneműje felsőjét, de közelhúzódva nem hagyom hogy leessen kettőnk közül, még nem… Szóval ahogy átkulcsolta körülöttem a lábát csak a saját súlyommal tartottam, és két kezem a hátsóján landol, hogy teljesen egyensúlyban meg tudjam tartani. Így nem marad szabad végtagom vándorolni, szóval sebes és vad csókokat intézek a szájára és a mellkasára.
- Elengedheted magad, ha fel is gyulladsz most nem sebesülök meg.

Kellemes az érintése, kellemes a csókja. Testem egyre forróbb, de nem tudok ellene tenni, pedig kellene, mert ha így felhúzva itt hagy, hamar lángra kap az agyam, és meg fogja bánni, hogy ezt tette. Hátha nem kerül erre sor. És valóban kitalált valamit. Szeretem, ha nem nekem kell végezni minden munkát.
- Ó, Nathan, ha én igazán felhevülök, azt nehezen bírod ki – súgom a fülébe, de úgy tűnik, egész hatásos ez a vékony jégpáncél a testén. Tenyeremen érzem, hogy hideg lett a bőre, és kellemes az érintése. Még közelebb úszik, és ahogy jeges keze hozzáér hátamhoz, beleremegek.
- Látom, tanultál az esetből – mosolygok, amikor kibontja a melltartóm, de nem veszi le.  Egyszerre csak egyet lép. Helyette belemarkol a hátsómba, és ösztönös reakcióként végigkarmolom mellkasát. Talán még picit vérzik is, de szerintem nem kell félteni, nagyfiú. Biztosan szereti a harci sérüléseket, attól úgy tűnik, van bátorsága. Pedig nem lenne, ha úgy kerülne velem szembe, mint azok, akik porrá lettek a szemem előtt. Mindenkiből előtörik a gyermeki gyávaság, amikor testét ellepik a lángok. De téged nem hagynálak szenvedni, Nathan. Mást sem gyakran szoktam, nem ez a lényege az egésznek. És téged nem is érné meg megölni. Csak magamra hoznám a sajtót, egy tucat aurort, és még csak fel sem izgatna a halálod. Nem tudom, hogy ez bók vagy sem, de legyen annyi elég: mást jelent, hogy bejöttem hozzád a vízbe, miután sikeresen lefegyvereztél.
- Ha elengedem magam, neked fájni fog – nézek rá, miután elhúzom arcom a csókja elől. – Engem felizgat, de téged nem biztos. Ha nem is sebesülsz meg, élesen fogod érezni minden érintésemet és mozdulatomat. Bevállalod? – ha igen, többet kapsz, mint bármelyik másik csitritől kaphatnál. De ne feledd, ha itt hagysz...
Hogy kicsit motiváljam a válaszadásban, összesimult testünk között áttörve lenyúlok a derekához, és kibontom a farmerja gombját. Csak tedd meg, amit tenned kell, és nem lesz balhé, nem lesz dráma. Végzünk, és soha többé nem látsz.

Őszintén, ha komolyan áttekintjük a helyzetet már rég nem foglalkoztam azzal, hogy mi fáj vagy mi nem, sok minden fájt azelőtt hogy Dawnnal találkoztam volna, és sok minden fog fájni azután is hogy elvállunk és mindenki folytatja a maga életét. Feketebárányként sem igazán szép és teljes az élet. Időnként elgondolkodtam, hogy vajon megéri-e ennyire ragaszkodnom ahhoz hogy Griffendéles, Lázadó, Zenész, vagy akármi más legyek amivel felbosszantottam a szüleimet. Elvégre sötét varázslók és boszorkányok voltak sok sok generációra visszamenőleg, de megölni nem tudtak, csak kitagadtak. A vér kötelez, ez volt az egyik alapelvük, amit szintén nem voltak képesek belém verni, de őszintén szólva ha bele is illettem volna a képbe, előbb utóbb amúgy is kibukott volna, hogy nem akarom az ő üzletüket tovább csinálni.
Na de visszakanyarodva, minél intenzívebben hevült fel a lány teste, a mágiám annál intenzívebben növesztette maga köré a jég páncélt hogy ellensúlyozza a dolgot és elég magabiztos voltam abban, hogy tartani is fog, ha nem örökké de még egy jó darabig. Dawn talán úgy vélte ha elengedi magát akkor ez a mágia semmit nem fog érni, de amit ő nem tudott hogy nem csak zenész vagyok de egy elég tehetséges varázsló, és sok hasznos dolgot tanultam meg az évek során, mint ahogy ezt a trükköt is és még jó pár mást, persze már túllendültem azon a ponton hogy bármilyen újabb varázslatot akarjak alkalmazni, inkább elengedtem magam.
- Mutasd mit tudsz. -
Mosolyogtam rá, és odaszegezve a falhoz újabb csókokat intéztem a nyaka környékétől egészen a mellkasán át a hasáig, közben figyelve, ahogy kibontotta a farmerem gombját, és szótlanul folytattam a dolgot, mivel nem akartam hozzáfűzni semmit, amíg nem lép a tettek mezejére, nem is akartam sürgetni, hisz nem sietünk sehova, az egész éjszaka előttünk áll.

Ahogy folyamatosan forrósodik fel a testem, úgy hűl körülöttem a víz. Szinte már ropog az enyhe jegesedéstől, ahogy megmozdulunk. Ügyes, Nathan, ügyes... Látom, nem kell téged félteni.
Belement a játékba. Bátor, meg kell hagyni. De lehet, hogy mindez csak a varázstehetségének köszönhető. Magabiztos, hisz abban, hogy nem eshet bántódása. Vagy talán csak vakmerő, vagy unja az életét. Jó helyen kopogtatsz, ha a felpezsdítésére vágysz. Lábaimat még szorosabban kulcsolom össze derekán, így derekunk szorosan összesimul. Ahogy hozzám ér a bőre, akkor érzem igazán, hogy az övé milyen hideg az enyémhez képest. Sóhajtok, miközben a nyakamat csókolgatja, aztán egyre lejjebb halad a víz felszínéig. Beletúrok a hajába, aztán amikor újra a nyakamhoz ér, belenyúlok a nadrágjába. Hűha, látom, keményen fel vagy spannolva! Hát akkor...essünk neki...

*** Később ***

Hangos sikításba török ki, amikor az utolsókat löki. Mind a tíz körmömmel végigkaparok a hátán, megperzselve a sebzett bőrét. Nagyokat sóhajtok, miközben remegő hasizmaimat próbálom csitítani. Hevesen lihegek és még néhány nyögés is kibukik. Minden porcikám ég, így kimondottan kellemes, ahogy az olvadó jégdarabok nekiütköznek a bőrömnek. A férfi nyakát ölelem, szorosan hozzá vagyok simulva, még nem engedtem el. Egy szusszanásnyi időre a vállára hajtom a fejem, és becsukom a szemem. Kiélvezem a pillanatot, a pillanat utolsó néhány töredékét, ami már maga az elmúlás. Ki tudja, mikor lesz újra olyan játszópajtim, aki méltó lesz egy ilyen "csatározásra".

Egy ideig ölelem még, aztán elengedem. Adok egy csókot az ajkaira, mégiscsak megérdemli, aztán tekintetemmel a melltartómat kutatom a víz felszínén. Meg is találom, pont, mire izmaim ellazulnak, így kicsúszok előle, és odaúszok a fehérneműimhez. Ám nem próbálok meg a vízben öltözni, hanem egyenesen a parthoz úszom. Kimászok, és ott kezdek felöltözni. Már szinte józan vagyok, úgyhogy ideje hazamenni lefeküdni. Lassan virrad is...
- Kösz az estét, Blackburn - kacsintok felé mosolyogva.