Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Flora Clover Avery-Lestrange EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Flora Clover Avery-Lestrange EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Flora Clover Avery-Lestrange EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Flora Clover Avery-Lestrange EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Flora Clover Avery-Lestrange EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Flora Clover Avery-Lestrange EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Flora Clover Avery-Lestrange EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Flora Clover Avery-Lestrange EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Flora Clover Avery-Lestrange EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 37 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 37 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Flora C. McGonagall

Flora C. McGonagall

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Amybeth McNulty

»
» Vas. 25 Nov. - 21:14

Flora Clover Avery-Lestrange

A bátorság nem a félelem hiánya, hanem a legyőzése.


Becenév:

Nincs (az apukáktól kapott becézései nem publikusak)
Kor:

15
Származás:

Félvér
Lojalitás:

Nevelő szülei elvei felé húz
Képesség:

Fogadott szülei elvarázsolása
Csoport:

Griffendél
Rank:

Griffendél
Play by:

Amybeth McNulty
Karakter típus:

Keresett




Kevés dologra emlékszem arról az éjszakáról vagy azt megelőző évekről. Mintha valaki folyamatosan kikoptatná emlékeim szövetét. Pár dolog azonban nem tud elillanni, lopva álmaimba férkőzik, vigasztal olykor, mint például anyu fahéjas-almás illata, mert mindig sütött egy pitét vagy apu dohányfüstös ölelése, ami csavarta az orrom de mégis mindig belebújtam, a ház padlójának recsegése, a képek a falon. De aznap este csak a sikolyok és az ordító csend maradt meg. Ahogy furcsa kámzsás emberek befurakszanak a házba és zöldes villanásba borítják a nappalit, anyu a szekrénybe tuszkol és közli bújócskázunk, maradjak csendben, hiszen mindig nyerek minden játékban, ne rontsam az elért érdemeimen. A mosolyára, a nyakában sápadtan csillogó gyöngysorra haloványan tudok csak visszaemlékezni. Újabb rimánkodások, fájdalmas üvöltések, zöld fény és a nagy üresség. Órákig. Nyernem kell, anyu azt akarta, csendben, hogy ne találjon meg senki. Már nagyon elcsigázott voltam hogy összegörnyedve, elgémberedve vártam anyu azt mondja nyertünk, vége a játéknak. Idegenek mászkáltak a lakásban, majd hirtelen tépték fel az ajtót, ami engem rejtett a szekrény mélyén, ez pedig felülírta anyu másik kérését: ne lebegtessek tárgyakat, mert noha Ő is tud ilyet, de baleset veszélyes. Szerettem anyut és szót fogadtam, nem csináltam, kivéve ott és akkor, ahogy a férfi arcába reptettem a cipőket, majd még pár könyvet a másik tarkójához vágtam és próbáltam szaladni de végtelenül elmacskásodva csak bukdácsoltam és sírtam. Ahogy pedig megpillantottam anyu üveges tekintetét… képszakadás. Nem emlékszem hogy kerültem ki a házból és nem értettem az a szakállas férfi miért noszogat, nem lesz baj, Ő vigyázni fog rám. Sosem láttam és olyan dolgokat csinált, amire anyu azt mondta baleset veszélyes.
Végül mégis nála kötöttem ki és a másik Apukámnál, Richardnál. Féltem tőlük és a furcsa háztól, ami olyan volt mint a szörnyeteg elátkozott, elvarázsolt kastélya. Több hónap volt, mire megszoktam a dolgokat magam körül, hogy elmagyarázták ez náluk, ebben a világban természetes, nem bántok ezzel senkit, ahogy ők sem. Még több mint fél év telt el, mire a Rody bácsit és a Richie bácsit Apára és Apura cseréltem. Eleinte furcsa volt, hogy nincs anyukám, de két apukát is kaptam, így nem volt okom panaszra. Rody bácsi, azaz Apa mindig égve hagyta nekem a villanyt, engedte hogy minden szekrényem és fiókom nyitva maradjon, később maga jött mellém lepedőből és takarókból épített bunkerjaimba, amik hercegnő palotán át erdőszéli barlangig mindent takartak. Nagyon szeretek mai napig a karjai között elaludni, biztonságban érzem magam. A közös reggelik egy idő után annyira természetessé váltak számomra, hogy nehezen viseltem ha valamelyikük nem volt jelen, amit lehetett hármasban akartam csinálni. Csak velük, mást nem bevonva. Elvégre Richie bácsi, azaz Apu mindig jött, ha kérdeztem, mindenről mesélt, bármilyen játékot akartam játszani belement. Sajnos anyu utolsó emléke miatt mindenáron meg akarok nyerni mindent, leplezve akaratom, de Apu sosem haragudott meg vagy szidott meg érte, inkább csak rácsodálkozott milyen ügyes vagyok. Pedig csak felkészültem előre, hogy ne okozzak csalódást… Esténként így is ha nagy volt a csönd akkor kirángattam Aput a szobájából, hogy együnk egy kis kekszet és olvassunk valami könyvet vagy nézegessünk róluk képeket, igaz, nincs sok fotóalbum, de rólam is csináltak képeket az évek alatt és szeretem ahogy elmeséli azokat a napokat. Szeretem ha mesélnek nekem, Apu vagy Apa. Az hogy bekerültem a Roxfortba eleinte nagyon ijesztő volt. Noha tudtam létezik varázslás, boszorkány vagyok, Apu és Apa is varázslók, de… nem a megszokott környezet volt, nem a békés és nyugalmas „mugli” világ, amiben felcseperedtem. Sosem mondom nekik, de sokszor sóvárgom egy csúszdás játszótér után, a tévéért, azért, hogy két kézzel csináljak dolgokat ne a pálcám suhogtatásával. Talán emiatt szoktam néha sütni otthon én magam is, pálca nélkül arra fogva nem vagyok ügyes és nem akarom elrontani hogy Apu is örüljön, Apa meg büszke legyen. Vagy hímezni, gyöngyöt fűzni, gyurmából figurákat égetni. Persze csak titokban és lopva, mert kevesen értik, hogy nem pálcával akarom létrehozni ezeket, hanem két kézzel. A süveg azt mondta griffendélbe való leány vagyok. Visszakérdeztem miért, hiszen oda a bátrak kerülnek. Azt mondta Ő érzi hogy van bennem bátorság, hogy talán fel sem fogom, de a szívem mélyén olyan vagyok mint az anyukám. Elfogadtam és fennhangon kiáltotta ki a házam a griffendél, de sosem mertem Apuéknak elmondani mit mondott a süveg. Az igazat megvallva sosem beszéltem velük anyuról és apuról. Féltem megharagudnának. Emiatt inkább magamban tartottam, mint aki nem is akar erről beszélni. Ugyan már ritkábban gondolok „mugli” életemre, de még mindig sokszor előtérbe tolulnak bennem a képek a régi életemről, mugliismeretből vagyok a legjobb. Azt hiszik csak mert szorgos vagyok, de nem merem sosem elmondani, hogy azért mert nekem az a valóság mai napig. Hiányzik az a valóság. Amikor megérkezett Dixon aki nem sokkal idősebb nálam és „mugli” szülők gyereke, „muglik” közt élte eddig életét nagyon boldoggá váltam. Úgy gondoltam vele beszélgethetek majd, Ő megérti majd ezt a hasadékot a lelkemben. Ám bárhányszor közeledtem, elutasított, csúnyákat mondott és közölte nem érdeklem. Igazából Apun és Apán kívül keveseket érdeklek. Sosem mondom nekik, de nincsenek barátaim, mindenkitől félek elutasít, elvesztem. Furcsának találna, mert érzem nem ide való vagyok. Ha kérdeznek akkor persze sok lánynevet fel tudok sorolni, kikkel tanultam, kik mellett ültem ebédnél mondjuk. Sosem teszem hozzá, hogy amit mondok csak a kihallgatott beszélgetés visszhangja, én nem voltam részese a beszélgetésnek igazából. Nem akarom aggódjanak vagy esetleg furcsának találjanak, mert szeretem őket. Dixontól kicsit félek is, a mardekárba kerülők javában undokok, Ők gyakorta sértegetnek vagy küldenek rám rontásokat, csak hogy nevethessenek. Ráadásul lassan el kellene döntenem merre akarok majd haladni az életben, de én… nem varázsolni akarok. A fiúk tetszenek, néha azon is elgondolkodom, lehet jobban örülnének ha barátnőm lenne, hiszen… de félek ezzel megbántanám őket, így mindig azt mondom nem tetszik senki. Pedig van pár idősebb fiú, akik okosak és viccesek, legalább is annak tűnnek így a folyosó másik végéből…


Nem igazán tudom mit írhatnék magamról, vagy hogyan öntsem szavakba mit érdemes rólam tudni. Szeretem a kedves és barátságos embereket, de félek velük beszélgetni, nehogy elmúljon a kedvességük. Ha játék van, mindig nyerek, mert addig ügyködök, hogy én nyerjek, emiatt sokan ferdén néznek rám, hogy kis stréber vagyok és nem csoda ha mindenki kerül. A jóslástantól félek, fel sem vettem… a sötét varázslatok kivédésétől is félek, de hát Apa tartja… nem mondhattam nem veszem fel, olyan alap tantárgy. Egyszer szeretnék találni valakit, akivel el tudok beszélgetni, csendesen egy kis nasival valami eldugott zugban, de a griffendél torony olyan harsány, kilógok belőle. A hugrabugosokhoz húzok, szeretem a közös órákat, de a háztársaim nehezményezik ha inkább mellettük ülök esetleg vagy velük kerülök közös csoportba, így felhagytam ezzel is. Ha valaki felemeli a hangját hajlamos vagyok átkarolni magam és leütni a fejem, elpityeredni, ami miatt kinéznek, hogy minden vagyok csak oroszlánszívű nem. Nem is értem a süveget, miért mondta amit, én csak azokkal szeretnék lenni akiket szeretek, nem csinálni semmi bajt és csendben nevetgélni. Miért furcsa ez a varázslóknál ahol minden olyan rémisztő?


Apuék különösen furák voltak ma. Apa reggelire extra csokis palacsintát sütött, szívecskéset, ami az egyik kedvencem, még tejszínhabot is kaptam mellé, amit csak és kizárólag Apu szokott engedni, mert rá hat a szépen nézésem. Apu ráadásul felvetette menjünk el valahova közösen, hárman, ha van kedvem, persze lecsaptam a dologra, mert szerettem kinn mászkálni, de csak velük. Ezt persze sosem mondtam nekik, néha azt füllentettem találkozom a szomszéddal míg sétáltatom Kenyérkét, pedig mindig kettesben voltunk Kenyérrel… aztán kiderült hogy okkal van mindez, noha olyan félve vetették fel a dolgot, hogy azt hittem elrontottam valamit.
-Tesó? – Dixon a neve és elég hánytatott sorsú szegény, pár évvel idősebb és szeretnék magukhoz venni. Eleinte kicsit megijedtem hogy valaki lesz még itthon, ráadásul fiatal fiú de aztán arra jutottam ha olyan mint Apáék akkor tudnék mással is köteléket kialakítani így boldogan kérdezgettem, hogy milyen is Dixon és nem bánja-e ha lesz egy húga.
Mint utóbb kiderült igenis bánja… nem esett nehezére gúnyneveket aggatni rám első ízben, kikötni nem közösködik velem semmiben, nem hajlandó velem mutatkozni és különben is, tartsam meg magamnak a mosolyom, mert idétlenül áll. Elgondolkodtam azon vajon tényleg idétlen-e a mosolyom, lehet nem szép, ezért nem is aratok vele soha sikert. Eleinte Aput faggattam, hogy milyen egy jó testvér, de valahogy kínosan élte meg és feszengve válaszolt. Apát már arról kérdeztem, hogy miért nem látok soha griffendéles tanulót mardekárossal, örülnek-e hogy én griffendéles lettem. Persze épp sietett valahova és közölte büszke rám, hogy griffendéles vagyok, Dixonra meg azért mert mardekáros egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, homlokon csókolt és sajnálkozva ugyan, de elszaladt. A reggelik ezután sosem voltak felhőtlenek, ha Dixon ott volt azért, ha nem volt akkor meg azért… érzem hogy főleg vele próbálnak foglalkozni, hogy be tudjon illeszkedni, én próbáltam segíteni, de Dixon egyértelműen jelezte felém, hogy ne merészeljek az iskolában közel menni hozzá, mert az ciki lenne és hát nem akarom hogy cikiben legyen ugye? Bólogattam. Apu is feszült mostanában, egyszer úgy láttam valakivel össze is verekedett, nagyon aggódtam de mondta nem történt semmi baj. Félek elrontottam nekik valamit és Dixon okkal mérges rám, ezért haragszik Apuékra is akik meg emiatt rám haragosak. Dixon látszólag annyira könnyen beilleszkedett, haverokkal van körül véve és úgy hadonászik a pálcával mintha mi sem lenne természetesebb. Nem mondanám okosnak, valahogy nem érzem annak, hiába a bátyám, de úgy fest teljesen jól elvan. Nos… remélem egyszer újra nevetve ülünk le majd palacsintázni reggel és nem lesz ennyire feszült a hangulat, amit nagyon rosszul viselek, de tudom, hogy Dixon most a fontos, így türelmesen várok.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Marlene McKinnon

Marlene McKinnon

C’est la vie
Griffendél
Ha vakmerõ vagy s hõsi lelkû
▽ Reagok :
47
▽ Avatar :
Josephine Langford

»
» Hétf. 26 Nov. - 19:50

Gratulálunk, elfogadva!

Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk.


Szia kedves Flora!
Nagyon sajnáltam, amikor nem talált igazi gazdára a karakter, de benned végre új fény csillant fel szemeinkben, mint Apáéban és Apuéban is. Különleges a ti családotok, igaz, mindez egy nagyon szomorú történettel fűszerezve. Sajnálom, ami velük történt, de úgy vélem, hogy visszaadta az élet ezt boldogságban és szeretetben. Nem csodálom, hogy az évek során a jellemed olyanná vált amilyenné, persze azért reménykedem benne, hogy sikerül megtalálnod önmagad és az utad, rájönni, hogy miért is kerültél a Griffendélbe annak idején. Dixon is biztos előbb vagy utóbb megpuhul, csak adj neki még egy kis időt, hiszen neki is nehéz ez a helyzet.
20 pont a Griffendélnek! Futás foglalózni Wink



Foglalók Hírek Kapcsolatkereső Halálfaló lista A Főnix Rendje listája


Vissza az elejére Go down

Flora Clover Avery-Lestrange

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Flora Avery-Lestrange
» Avery-Lestrange hajsza
» To: Ms Stel From: Mr. Lestrange & Mr. Avery
» Dixon Avery-Lestrange
» Flora Augustine Darraugh

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Inaktív, és törölt karakterek-