Ünnepélyesen esküszöm
hogy rosszban sántikálok



Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. Sötét van. És egyre többször tűnik fel még azoknak az embereknek is, hogy nincsen minden rendben, akik nem érzékelik a mágusvilág történéseit. Az emberek eltűnnek, a házak fölött pedig vagy a Sötét Jegy lebeg, vagy nincsenek már házak. Nem bízhatsz senkiben. De ma boldog is lehetsz. Ma harcolhatsz is. Talán maradt még remény. Talán mélyre kell ásni érte, talán olyan emberekben találod meg, akikben azt hitted, hogy kihunyt a remény minden szikrája. Új szövetségeket köthetsz, új Rend születhet. Nincs még vége. Nem ma jött el az utolsó napfelkelte. Mert az öröm segít azokon, akik megérdemlik, még akkor is, ha teljes a sötétség; mert a sötétséget elűzi a fény. Az új Rend. Az iskola, ahonnan kikerülhetnek azok az ifjak, akik megváltoztathatják a történéseket így, vagy úgy.
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai


Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Merengõ
legfrissebb történések

» A Mágiaügyi Miniszter, Harold Minchum elesett! Köszöntsétek új miniszterünket Barty Crouch Sr. -t!
• • • • • • • • • • • •

» A Szent Mungó halálfalói fennhatóság alatt áll! Ez kihatással van a továbbképzésen tanulókra, az ottani betegekre! Gondold meg kétszer, belépsz e az ajtaján!
• • • • • • • • • • • •

» Szörnyű támadás az Abszol úton! Hogyan kezdjék békességben így a tanévet a diákok, ha már bevásárolni sem tudtak?
• • • • • • • • • • • •

» Tovább olvasok


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Random tréfák
Today at 10:29
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
Cukoralma
Today at 2:43
• • • • • • • • • • • • • •
Victor Lannstark
Coriolis
Today at 2:01
• • • • • • • • • • • • • •
Poppy Pomfrey
1979, Július, New Orleans - Destiny & Aiden
Yesterday at 22:45
• • • • • • • • • • • • • •
Aiden Wright
Perzselő augusztus
Yesterday at 20:20
• • • • • • • • • • • • • •
Clive Staples McGonagall
Sűrű erdő rejtekén
Yesterday at 19:25
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
Flora × Jim
Yesterday at 16:54
• • • • • • • • • • • • • •
Flora C. Avery-Lestrange
Naplemente Coruscanton
Yesterday at 16:19
• • • • • • • • • • • • • •
Barty Crouch Sr.
Reggeli Próféta
Yesterday at 15:57
• • • • • • • • • • • • • •
Barty Crouch Sr.
"A Tündérkirály hív, suttog, csalogat..."
Yesterday at 15:24
• • • • • • • • • • • • • •
Rhea Avery
A hónap írói
a hónap posztolói
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
törvényen kívüliek:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
ÖSSZESEN:
51
15
4
6
6
5
25
16
1
3
5
6
143
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (53 fő) Vas. 25 Nov. - 16:49-kor volt itt.


Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

▽ Hozzászólások :
3
Értékelés :
0
▽ Kor :
28
▽ Avatar :
Jackson Rathbone

»
» Vas. 2 Dec. - 15:39

Gilbert Allen

Egy jó idézet gyémánt a bölcs ember ujján, de kavics a bolond kezében.

Becenév:
Gil
Kor:
28
Származás:
Mugli származású vagyok
Lojalitás:
Dumbledoret követem
Képesség:
Pálca nélküli varázslás
Csoport:
Főnix Rendje
Rank:
Főnix Rendje
Play by:
Jackson Rathbone
Karakter típus:
Senki sem keresett, de azért jövök



Nem szívesen osztom meg veled az életem. Ne vágj ilyen arcot, az emberek való igaz hogy imádnak fecsegni magukról, én is, de nem arról, amire nem vagyok büszke. Nem is szégyellem persze, elvégre melyik család, melyik gyermekkor tökéletes?
Elsődlegesen érdemes leszögeznem, hogy varázstalan családba születtem.  A kiskori furcsaságaimmal senki sem tudott mit kezdeni, hol babonával hol isteni áldománnyal magyarázták – már ha nem elpusztítottam valamit, természetesen. Mivel volt ráhatásom a furcsaságaimra, igyekeztem a beleseteket elkerülni. Másodlagos leszögezni valóm: anyám éjjeli pillangó, aki véletlen esett teherbe. Állítólag a férfi rengeteget fizetett, hogy védekezés nélkül hálhasson anyámmal, teherbe is ejtette. El sosem vette, de néha megnézte hogyan cseperedem. Biztosan tudom, hogy nem varázsló, mugli. Katona. Egyelőre még nem esett el a csatákban, íróasztal mögött ül, de érzem idegességén tud arról valami baljóslatú van a levegőben. Voldemort negatív energiája belengi a mugli világot is… Visszatérve a gyerekkoromra, annyi pénzt nem kapott anyám hogy eltartson, de mivel szép gyerek voltam sajnált kitenni az utcára. Bizonyos ügyfelek imádják a fiatal fiúkat. A többit a fantáziádra bízom, ha megengeded. Hogy hogyan kerültem a Roxfortba? Nem volt könnyű. Először mikor megjött a bagoly a levéllel mindenki frászt kapott. Másodszorra már hajlandóak voltak kibontani a levelet és elolvasni. Azt hitték vicc, de én közöltem nem az. Mert én más vagyok, mint Ők és el akartam menni. Anyám közölte nincs pénze egy ilyen drága iskolára. Teljesen igaza volt, hozzá kell tenni. Azonban meggyőztem, hogy ez ösztöndíjas, sőt, kapok élelmet és fedelet, oktatást, ha azt vesszük szerencsés vagyok. Az is voltam, csak az oda útra és ruházatra kellett összeszednem a pénzt, szerencsére sokan szerettek és elég volt azt mondanom ezentúl ritkábban leszek elérhető, most használják ki. Hogy mondod? Igen, tudom mennyi idős voltam, fura lenne, ha nem lennék vele tisztában, nem de? Persze azzal is tisztában voltam, hogy anyám sejt valamit és azzal is, mások is, elvégre furcsa vagyok. Más. Igazából nem emlékszem pontosan mit is csináltam akkor… nevetséges, hogy nem emlékszem. Egyszerűen csak megtörtént, mert féltem anyám visszatart mikor már minden megvolt, féltem mások kezdenek el rólam vagy anyámról pletykálni így mikor körülöttem volt mindenki a búcsúmnál, az véglegesre sikeredett. Azt akartam bár ne is emlékeznének rám, semmi furcsaságra, mert ösztönösen éreztem bajba sodrom magam és őket. A kékes fény, ami kitört belőlem látszólag ártalmatlanul söpört végig mindenkin. Első pillanatban nagyon megijedtem, hogy mégis mit csináltam, de ahogy pár zavarodott pillanat után rám néztek értetlen méricskéltek engem, kérdezték mit akar egy magamfajta csinos fiú errefelé. Anyám nem ismert meg, ahogy senki más se. Rávágtam eltévedtem és kifordultam az ajtón.
Sajnos a varázslók és boszorkák közé bekerülni mindennemű segítség nélkül nem volt egyszerű. Ráadásul későn döbbentem rá, hogy saját pénzük van. Az is időbe telt mire bejutottam az Abszol útra, eléggé eldugott hely, de hogy megvásároljam azt a rengeteg mindent, ami a listán volt… esélytelen. Volt, amit kikukáztam, hogy noha nem tökéletes majd próbálok javítani rajta valamit, volt, amit elloptam, bevallom, mert a könyvek rémesen drágák, nem is lett meg mind. Volt, amit a mosolyommal szereztem, például egy talárt, a szabónő imádta, hogy öltöztethet és hogy mennyire odavoltam tőle. Látszólag persze. A pálcám például furmánnyal szereztem a vonaton, elhitettem a sráccal, aki belém kötött, hogy miután legyőztem szimpla verekedéssel a pálcáját kidobtam az ablakon. Természetesen nem, csellel az ingujjamba rejtettem és eltettem. Mondani sem kell, a 10 hüvelyk hosszú, félig ruganyos juharfapálca sárkányszívizom húrral nem az én típusom, de egy koldus ne válogasson. Főleg hogy a srác valami gazdagabb aranyvérű másodéves volt, egy héten belül megoldották a szülei, hogy legyen új pálcája. Szerencsére nem volt vele órám, így senkinek sem tűnt fel, nálam az övé. Még így is, a legmegviseltebb, leghiányosabb felszerelésű diák voltam, nem tudtam eldönteni a tanáraimról sajnálnak vagy megvetnek. Szerintem mindre találtam volna példát.
Később az iskolában mikor megtudta a házvezető, hogy nyaranta igazából nem is hazamegyek (lévén nincs otthonom), hanem végigkrválkodom azt a muglivilágban, legyen hol aludnom és ennem teljesen ledöbbent és kérvényt adott be, hogy maradhassak. Addigra már 16 voltam, de mégis jól esett a gesztus. Nos, Roxmortsot 17 évesen látogattam meg először, gondolom nem meglepő, miért.
Természetesen ambivalens volt a tanulmányi időszakom is, végtére is sárvérűként a mardekárba? Malazár forog a sírjában… ám a süveg nem tévedett, ambíciózusabb és rafináltabb vagyok, mint a háztársaim többsége, a többi házban nem éreztem volna viszonylag otthon magam. Viszonylag, hiszen sokkal érettebb voltam származásom és „neveltetésem” miatt, mint a korombeliek, számomra a gyerekkor mesekönyv lapjain tovasuhanó gondolat csupán. Mindenhonnan kilógtam mindig is, noha műveltségem, varázstudásom, testem és magam okos eladása mindig kisegített. Talán ezért találtunk egymásra Mulciberrel. Az aranyvérű és a sárvérű… mégsem gondoltam soha így magunkra, inkább úgy, mint az érem egyik és másik oldalára. Talán az is felkelthette a figyelmét, hogy nem mindig van nálam pálca, ha varázsolok, de ha bárki is figyel Mágiatörténet órán, akkor tudja, a pálca európai találmány és régen nem is éltek vele a varázslók és boszorkányok. Annyi a szerencsém, hogy mugliszármazásom ellenében is erős a mágiám és jól tudom fókuszálni. Az új pálcám azonban nem mindig akar nekem engedelmeskedni, gondolom érzékeny arra, hogy nincs rá szükségem, ha nem akarom… Hogy most mivel foglalkozom? Mugliként újságcikkeket írok, szeretek írni, rengeteg műfajban. Ohohoh, igen, tudom, mire gondolsz, a válaszom igen, szoktam árulni a testem, ha épp muglik között vagyok. Ha nem, akkor is, bár akkor inkább információért hálok, épülök be, megyek az aurorok agyára, mert nem értik egy magamfajta mit keres a rend tagjai között. Mit keresnék? Nem nehéz kitalálni. A magamfajta férfi nem kérked, nem fecseg, nem válogat. Nem kell metamorf mágia hogy beilleszkedjek, elvegyüljek, de még csak legilimencia sem, hogy kitaláljam mit gondolnak. Egyszerűen csak személyes varázsom vetem be, álcám az életem, rólam kevesen mondanák meg, hogy Dumbledore elveit képviselem. Számomra a lehetőség a kitörésre abból fakadt, hogy a társadalom befogadott, esélyt adott és lám, éltem is vele. Apám, aki katona megértene, ha nem csak egy selyemfiút látna bennem, ahogy anyám is hajdanán. Ha tudnák, hogy a fiuk vagyok és ki vagyok. Nagyon kevesen tudják, hogy mit is csinálok valójában, ki is vagyok valójában, honnan is jövök és ez így van rendjén. Egy nap még nagy névvé teszem a sajátom, akkor is, ha ennél muglibb nevem nem is lehetne!
Sziporkázó. Figyelmes. Okosan hallgatag, szükségszerűen fecsegő. Ambiciózus. Lelkes, feldobott és népszerű. Nem törődöm. Elragadó. Vasakaratú. Pénzköltő. Magabiztos. Önző. Találékony. Hiú. Dacos. Fejlődésre törekvő. Intelligens. Laza. Rugalmas. Spontán. Intuitív. Kereső. Kötekedő. Simulékony. Ötletelő. Kockázat vállaló. Merengő. Ragaszkodó. Buja. Nagyon buja…


18+
Fájó fejjel hajolok a merengő fölé újra, hogy próbáljam pálcámmal kihúzni gondolatom fonalát a fejemből, de megint nem sikerül. Átkozott fadarab! Néha nagyon tudom átkozni, muglikat megszégyenítő káromkodással. Aztán övemre akasztom a pálcám és ujjammal masszírozom halántékom. Így mindjárt jobb, könnyebb, bár több idő és jobban, sokkal jobban kell fókuszálnom. Egyedül vagyok, ráérek, ha valaki benyitna, biztos megátkoznám mit zavar meg. Persze ebben az eldugott házban a mugli tömegek rejtekében kicsi az esély. Ahogy kihúzom a szálat és a vízbe ejtem érzem a verejték hideg kis patakként kúszik lefele a tarkómig, a nyakamra, elfolyva a kulcscsontomon. Mohón bámulok a vízbe.

-Te már megint nem bírsz elviselni senkit, igaz-e Mulciber? – Fordulok a mindig is daliásnak vallott, mélybarna szemű, fekete hajú barátomhoz és letelepszem mellé a fa tövébe. Épp olvas - talán a következő vizsgára - kimérten végigmér, de tudom, hogy belül somolyog és csak bosszantani akar. Látom a tekintetén, hogy mire gondol, fél szavakból is megértem, ahogy Ő is engem. Sosem mondtuk ki, de többek vagyunk barátoknál, talán ilyen ha van az embernek testvére, szeretője. Persze azt is tudom, hogy másképp látjuk a világot, Ő színével én fonákjával, ahogy ez lenni szokott. Ahogy azt is tudom, noha mindenkivel fanyar és bántó rám ezen elsődleges védővonalai nem hatnak. Amint összefonódott a tekintetünk rögtön tudtuk meztelen látjuk egymás lelkét, csupaszon. Mellette mindig egésznek éreztem magam, holott senkié voltam és mindenkié egyszerre. Akkor és ott valahogy a tavaszi napsütésben, a fa lombjának hűs árnyékban tudtam bármi is lesz ez a kötelék eltéphetetlen, mint a megszeghetetlen eskü.

Lihegve térek magamhoz az emlékből, nem, még nem elég, ki kell vetnem egy másikat is! Fáradok, az is idő, de egyre könnyebb feltekernem az emlékeket és kisodorni egy fonálként magamból. Ez is egy régi emlék, de mégis… fontos. Levegőt sem véve merülök el megint a zavaros vízben.

Ennél jobb házra nem tellett? Komolyan? A rendnek mániája az elhasznált házak gyűjtése? Vagy csak az aurorok néznek le és gondolják a magamfajtának ez is luxus. Pedig a luxus én magam vagyok, legalább is a kuncsaftjaimnak. Unottan járatom végig a tekintetem a kopott és málló tapétán, rusnya virágmintás, füsttől lett avas-sárga.
-Szóval? Miért is hívtál ide Ben?  - Kevesen bíznak bennem, mert azt hiszik, mihaszna törvényen kívüli vagyok, puszta bájgúnár, pedig mekkora tévedés! De felőlem a rend tagjai is hihetik ezt, engem ugyan nem érdekel!
-Mulciber. – Köpik a szót elém, mint holmi koloncot, rágódjak rajta, tessék! Arcom szenvtelen maradva mustrálja az alant elterülő szőnyeget, tippelgetve valaha milyen mintája lehetett.
-Hallgatlak. – Mondok csupán ennyit, érdeklődve nézve rá.
-Mindenki tudja, hogy jóban voltatok a Roxfort ideje alatt, talán túl jóban is. Ahogy azt is tudod, vélhetőleg az ellenség sorait gyarapítja. Mondd meg hol van!
Ingatom a fejem, tényleg jó kérdés, de vállat vonok, szavakkal kezdek simulékonyan zsonglőrködni.
-Valóban jóban voltunk, hiszen a Mardekárban mindig hasznos, ha okosan barátkozol. A nézeteink elhasonultak egy idő után, rég nem láttam, noha pletykákat hallottam én magam is. Te is Lestrangetől? – Oly könnyen használtam fel Rodneyt, mert annyira kedves és jószívű ember auror létére, csak hát az idióták nem látnak tovább annál, hogy komolykodó és Lestrange. Teremtőm…
-Nem, Tufttól. – Ráncolja a szemöldökét elgondolkodva, hogy miért emlegetem Lastrenget, ú de baljóslatú így Mulciber kapcsán, szegény pára, már kombinál. Hmm, szóval a jó öreg Tuft. Meg kéne látogatnom, de előbb… kezem a vállára helyezem és szomorú mosoly játszik az ajkamon. Egyetlen gyengém van. Egyetlen egy. Mindent megteszek, bárkit lenyomozok, de cserébe Mulciber az enyém, emiatt is törlöm ki az elmúlt egy percet, hogy miről váltottunk imént szót, nem akarom Lestranget bajba keverni, kedvelem azt az aurort. Valamint Mulciber nevét is elhomályosítom elméjében, mert pálca nélkül mélyebb emléket elvenni már tényleg megerőltető. Bennek meg van fontosabb dolga is, főleg mert rám rótta immár a terhét, hazamehet a családjához.
-Nézd Ben, lehet nem kedvelsz, de az a gyújtogatás nem én voltam. – Értetlen néz rám, hogy miről is beszélgettünk és pontosan miért is hívott ide, mert akart valamit. Hmm, gyújtogatás? Gyanúsan mér végig, de a pálcám ott fityeg az oldalamon és hiába tudják a rendben, hogy pálca nélkül is tudok varázsolni, olykor félre is megy, elvégre nincs fókuszálva a mágiám, így a magamfajta nem képes a pálcájával sem erős varázslatra, nem hogy nélküle, így csak lesöpri a kezem és mogorván néz rám.
-Meglátjuk. Hogy állsz a muglikkal, eleget amnesztiáltál?
Elnézően mosolygok rá, pont ezzel kell jönnie… Csak sóhajtok. Beszámolok mindenről, amit összegyűjtöttem a muglik közé vegyülve a legutóbbi muglitámadásokról, hogy kik lehetnek a lehetséges támadók és sötét csatlósok. Látom ettől nem lettem szimpatikusabb, de legalább már nem tart mihasznának. Ez a viselkedés önmagában is kéne, hogy sértsen, de rég nem foglalkozok mások véleményével, hogy mennyire csökötten gondolkodnak rólam. Ahogy végeztünk már el is feledem a letudott küldetést, személyes misszióm hajt, meg kell tudnom személyesen tőle hallva valóban átállt-e. Mulciber, ennyire az érem két oldala vagyunk? Köpenyembe belekap a decemberi havas szél és kicsípi finom vonású arcom. Dacolok a természettel, dacolok magammal és az elveimmel. Miatta.


Már az ingem is teljesen átázott, rám tapad az izzadtságomtól, lassan facsarja az orrom a saját szagom, hogy megerőltetem magam és kényszerítem, gondoljam újra a dolgaim, minden részletet fontoljak meg újra. Ha hibázom bajba sodrom a rendet és magam. Kell még egy emlék, fogcsikorgatva cincálom ki a többi közül és vetem a vízbe, hagyva hogy elragadjon a merengő ereje.

Gyakran visszajárok szülőházamba. Jobb híján annak hívom a bordélyt, ami még mindig működik. Anyám már madame, tőle örökölhettem az ambícióim, nem vitás. Nosztalgikus mindig belesüppedni a túl vörös kanapéba, anyámmal az oldalamon.
-Különös férfiú maga Mr. Allen… Fiatalabb nőket is megkaphatna, nem gondolja? – Áhítattal simítom végig az arcát, még mindig nagyon szép nő. A legjobb a szakmában, Ő tanított ki. Mindig tudok valami újat tanulni tőle, ez a csodálatos!
-Meglehet, de nekem a legjobb kell! – Hízelgek anyámnak, aki tudat alatt is tudja, ösztönből, fia tanácsra szorul.
-Nem tud döntésre jutni valami felett? Nekem elmondhatja. – Keze a combomon siklik, hálásan mosolygok. Tudom, hogy elmondhatom neki, Ő is fél szavakból ért, mint Mulciber… ah.
-Valahogy úgy. A legjobb barátom letért a helyes ösvényről és szeretném visszahozni. Azt mondják meddő próbálkozás és… veszélybe sodrom magam és akik az én oldalamon állnak. De a barátom a lelkem fele. Nem tudom, mi lenne a helyes… - Sóhajtok megtörten, anyám előtt meg merem tenni. Akkor is, ha csak egy férfi vagyok neki, akivel kivételeket szokott tenni.
-Ez a ragaszkodás meg fog maradni. Ha eddig nem tűnt el nem is fog, ellenben ha meg sem próbálja, akkor mérgezővé válhat. Veszélyes dolog az elfojtás, nem gondolja? – Keserű mosolyom árulkodó, vesémbe lát, félelmeim és mumusaim, de ezt egy riddikulus-szal nem fogom tudni elkergetni. Szenvedéllyel nézek rá, segített meghozni a döntést.
-Szeretem a veszélyt, ám inkább bölcs bolond leszek. Megkeresem. Megtalálom. Meggyőzöm. – Félszeg mosolyom elárulja, most már meg tudom adni ami jár neki, amiért részben jöttem, hagyom a kezét jobban kalandozni immár.


Kimerülten markolom a kád széleit, reszketve, mert hűvösnek érzem a levegőt, testem meggyötört és elcsigázott ennyi merengés után. Merengés… válaszokat keresek megint. Legalább egy tucat halálfalót és törvényen kívülit adtam már a rend kezére, úgy érzem tényleg olajozottan működünk, van esélyünk a sötét jegy hordozói ellen, maga a sötét Nagyúr ellen. Dumbledore eszköze akarok lenni, óvni ami van, nem szétbarmolni ami működik, de ezt kevesen értik. Ő meglátta bennem a hitet, az elszántságot feslett származásom ellenében is. Ki tudja, lehet Mulciberről is tud. Vajon igen és elnézi a gyengeségem? A ragaszkodásom? A vágyat, hogy látni akarom a barátom? Alig bírok nyelni, teljesen kiszáradtam, a torkom olyan, mint egy érdes csúszda, a nyál akadozva tud csak haladni benne, de egy utolsó még kell, hogy döntsek. Még egy.

Unottan lököm ki a füstöt egy mély sóhajjal a tüdőmből, ahogy az ágyon fekszem. A mellettem fekvő nő már lassan negyvenhez közelít, arcát nem csak az aggodalom vájta barázdássá. Még mindig liheg, pedig immáron több perc is eltelt, mióta magvaim elültettem benne. Így kérte, a gyógyító ismerősöm pedig minden mugli nyavalyából ki tud gyógyítani, ha úgy adódna. Az információ, amit megszereztem eddig hasznosnak tűnik, így nem vagyok rest elégedett mosolyt biggyeszteni kéjes ajkaimra, felé fordulván, mint szellő végigsimítani keblein, még mindig meredező mellbimbóin.
-Tudod emlékeztetsz a barátomra, hogy mennyire szégyellős voltál eleinte! Tudod, akiről kérdeztelek. Szeretném megtalálni, ennyi év után… Biztos nem emlékszel másra? Te vagy minden reményem… - Már-már dorombolok, mint egy jól lakott kandúr, elvégre ez a nő pontosan rálát arra az útvonalra, ahol a halálfalók koptatják az utakat. Már legalább egy tucatszor hasította ketté az eget a hajnal, mióta le tudtam szűkíteni erre a környékre a lehetséges búvóhelyük. Tudom, hogy a valódi barátom nincs köztük, de mivel ez egy áspis fészek, ki kell füstölni és lehet Mulciberről is elejtenek egy információmorzsát. Nekem, nem másnak, mert másnak nem beszélhetnek róla! Természetesen nem én fogom kiiktatni az eltévelyedetteket, majd a többi rendtag. Én csak megmutatom az utat nekik, ezért fekszem most itt, meztelen, enyhe lúdbőrbe öltözve.
-Hmm… Mindig a 65. szám alatt állnak meg, aztán… gondolom tovább mennek. Nem szoktam nézni. De lehet, ott lakik a barátod, akkor jöhetnél máskor is! Bármikor. – Reménykedő hangja csilingel, mint jégkockák az üvegpohárban.
-Ha valóban itt lakik, fogok. Ha csak átutazóban volt, akkor követni fogom, fontos számomra ez a kötelék! – Dehogy fogok megint a lábai közé feküdni… Az effajta nőszemélyekből így a legkönnyebb kinyerni az információt, ellopni szívüket, hiszen már több napja csábítom finom gesztusokkal, mozdulatokkal, feltűnésmentesen, a varázslat lebukása nélkül, hiszen rólam nem hiszik, hogy varázsló vagyok. Bátran mozoghattam, gyűjthettem információt hetekig, mígnem elérkeztem ide, ebbe az ágyba, gyűrött paplanok közé. Persze a mugli nőknek néha a sima flört is megteszi, ez a nő sajnos frigidebb volt ennél, introvertált szelleme fecsegősségtől mentessé tette, erényes tulajdonság, mégsem tudom jelenleg értékelni. Ami számomra viszont lényeges és önti el meleg, elégedett ambícióval lelkem, hogy megszeretem a pontos címet végre, mint friss nyers hús, úgy dobom oda az éhes aurorok orra alá, ha már folyton zizegve zsongnak, mint egy felbolydult kas. Háborús időkben mindenki beszámíthatatlan lesz, kifordul, elfordul vagy épp befordul. Természetesen én sem vagyok teljesen ép, de még mindig az épebbek malmát taposom.
Kimászok az ágyból, elnyomom cigarettám és hanyag eleganciával vedlek vissza átlagpolgárrá, muglivá. Még a pálcám sincs nálam, gondosan elrejtettem a város egy bizonyos pontján. A nő szomorúan konstatálja, hogy ennyi volt a légyott, mégsem kap gyűrűt az ujjára, nem tapasztalja többé merev hímtagom okozta gyönyöröket, ajkaim túlfűtött csókjait. Ahogy mondani szokás, a kasszától való távozás után reklamációt nem fogadunk el. Így is többet adtam, mint amit érdemelt… Amint rajtam minden ruhám s immár bakancsom is könnyed búcsút veszek, majd a hadiszállás felé veszem utam. Minden perc fontos, gyors ellenőrzést végzek a kapott információn, de aztán már hoppanálnom kell. Ha pedig egyszer megtalálom Mulcibert, akkor meggyőzöm csatlakozzon. A háború egyszer véget fog érni, de nem óhajtok addig várni, csillagokba nézve tűnődni, magány hűs levegőjét lélegezni. Az érem egyik fele értéktelen, dísztelen, funkciótlan fém darab a másik nélkül.


Lecsúszok a merengő elé, hátam a falnak vetem és küszködök a megterheltségtől, megragadom a pálcám és idevonzok egy invito-val egy kancsó vizet, egy része a testemre folyik, de olyan mértéktelenül nyeldeklem a hűs folyadékot, ahogy csak bírom. Ahogy végzek, durván eltörlöm a számon a nedvességet és fogom a fejem, magam mellé ejtem a kancsót, ami darabokra törik. Majd ha összeszedtem magam megjavítom. Végül sikerült lopva szereznem némi információt. Nem teljesen biztos, de elég reményt ad, hogy újra lássam Mulcibert. Kérdés akarom-e. Jó ötlet-e. Ám ahogy végigpörgettem életem szegmenseit rá kell jöjjek rég döntöttem, minden döntésem efelé az esemény felé hajt, ostoroz. Vajon meg tudom változtatni nézeteit? Elfogad még barátjának vagy már kimosták az agyát és immár csak egy sárvérű vagyok a szemében? Ha belenézek a szemébe és összekapcsolódik a tekintetünk a lelkünk is össze fog, mint ott, akkor az alatt a fa alatt? Csak egy módon tudhatom meg!
Hagyom a kancsót, épp csak lezuhanyzom és magamra kapok valamit, hogy átmenjek egy másik menedékembe. Ki kell csípnem magam, randim lesz a végzetemmel!



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Gilbert Allen

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Alkoss karaktert! :: Karakteralkotás-