Ünnepélyesen esküszöm
hogy rosszban sántikálok



Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. Sötét van. És egyre többször tűnik fel még azoknak az embereknek is, hogy nincsen minden rendben, akik nem érzékelik a mágusvilág történéseit. Az emberek eltűnnek, a házak fölött pedig vagy a Sötét Jegy lebeg, vagy nincsenek már házak. Nem bízhatsz senkiben. De ma boldog is lehetsz. Ma harcolhatsz is. Talán maradt még remény. Talán mélyre kell ásni érte, talán olyan emberekben találod meg, akikben azt hitted, hogy kihunyt a remény minden szikrája. Új szövetségeket köthetsz, új Rend születhet. Nincs még vége. Nem ma jött el az utolsó napfelkelte. Mert az öröm segít azokon, akik megérdemlik, még akkor is, ha teljes a sötétség; mert a sötétséget elűzi a fény. Az új Rend. Az iskola, ahonnan kikerülhetnek azok az ifjak, akik megváltoztathatják a történéseket így, vagy úgy.
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai


Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Merengõ
legfrissebb történések

» A Mágiaügyi Miniszter, Harold Minchum elesett! Köszöntsétek új miniszterünket Barty Crouch Sr. -t!
• • • • • • • • • • • •

» A Szent Mungó halálfalói fennhatóság alatt áll! Ez kihatással van a továbbképzésen tanulókra, az ottani betegekre! Gondold meg kétszer, belépsz e az ajtaján!
• • • • • • • • • • • •

» Szörnyű támadás az Abszol úton! Hogyan kezdjék békességben így a tanévet a diákok, ha már bevásárolni sem tudtak?
• • • • • • • • • • • •

» Tovább olvasok


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

itt meg háromszín ibolya
Today at 21:57
• • • • • • • • • • • • • •
Benjamin E. Brave
в темнице
Today at 21:52
• • • • • • • • • • • • • •
Alastor Moody
A tiny war inside our head
Today at 21:30
• • • • • • • • • • • • • •
Benjamin E. Brave
in progress
Today at 21:29
• • • • • • • • • • • • • •
Severus Snape
Meditáció kezdőknek felsőfokon
Today at 20:25
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
Ne haragudj, nem tartalak fel!
Today at 20:18
• • • • • • • • • • • • • •
Sylvester Rookwood
Let's find some beautiful place to get lost
Today at 19:58
• • • • • • • • • • • • • •
Archer Urquart
Imp-módi
Today at 19:13
• • • • • • • • • • • • • •
Archer Urquart
thought we built a dynasty forever couldn't break up
Today at 18:50
• • • • • • • • • • • • • •
Sylvester Rookwood
Zoey J. Dragomir
Today at 17:18
• • • • • • • • • • • • • •
Zoey J. Dragomir
A hónap írói
a hónap posztolói
Népszámláló
az oldal tagjai

griffendél:
mardekár:
hollóhát:
hugrabug:
ilvermorny:
mahoutokoro:
durmstrang:
koldovstoretz:
professzorok:
mágiahasználók:
főnix rendje:
törvényen kívüliek:
varázslények:
varázstalanok:
mesélők:
egy játékos karik:
elhalálozottak:
inaktívak:
ÖSSZESEN:
13
10
8
5
2
3
1
0
21
77
20
29
4
4
5
7
6
140
355
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?

Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hugrabug
Oda mész, ha türelmes vagy
▽ Hozzászólások :
38
Értékelés :
72
▽ Avatar :
Charlotte Mckee

»
» Pént. 21 Dec. - 12:37
Lemon & Hunter

Kezében a kusza betűkkel írt recepttel érkezik a kastély hatalmas konyhájába. Már megszokta, hogy az összes étkezésnél minden előtte terem, és hogy azt ehet amit csak megkíván, azonban egy ideje már motoszkált a fejében annak gondolata, hogy esetleg csinálna a saját két kezével, amolyan mugli módon, valami fincsiséget. Nem hiába Patrick a testvére, és mint mindig, most is a legnagyobb szeretettel gondol a konyhában töltött perceikre, és arra, hogy a fiú kezei között milyen csodás finomságok születnek.
Szereti a fiút, a legjobb barátja, és szereti a főzést, sütést is, mert erről a dologról mindig Patrick és a család jut eszébe.
Igaz, nem profi, és nem is tölt annyi időt az edények között, de bármit is ad neki a fiú, az utasításokat követve könnyűszerrel készíti el a legfinomabb édességeket.
A nagy hidegre való tekintettel pedig ma úgy döntött forró csokit fog készíteni.

Ujjai a hatalmas ajtó rozoga kilincsére siklanak, majd egy határozott nyomással nyit ajtót magának. Érkezésére azonnal fények gyulladnak, meghitt sárga árnyalatok, melyek még jobban megmelengetik a szívét. Egy pillantást vet a megbűvölt ablakra, melyben hatalmas pelyhekben kavargó hó lepi be a tájat, majd a szobában lágy karácsonyi ének csendül. Végül is már december van, lassan itt az idő, hogy hazatérjen, és hogy immár tele szabadidővel, felfedezhesse otthona újonnan nyílt tereit.

A receptet a konyhapultra fekteti, szeme lábas után kutat, és még csak elgondolkodnia sem kell azon, hogy vajon az alapanyagokat hol találja, gondos kezek azonnal a recept mellé csempészik. Arcára mosoly kúszik, leemel a felakasztott fakanalak közül egyet, majd halkan dúdolgatva kezdi megolvasztani a csokoládét. A forró és sűrű édességbe narancshéjat reszel, és annak levét nyomja, egy kis gyömbért az íze kedvéért majd a konyhát betölti a karácsony eltéveszthetetlen illata....


Vissza az elejére Go down
Online Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hugrabug
Oda mész, ha türelmes vagy
▽ Hozzászólások :
12
Értékelés :
14
▽ Avatar :
Bertie Gilbert

»
» Pént. 21 Dec. - 17:50


Lemon & Hunter

Egyszer egy bölcs ember azt mondta, hogy a csokoládé minden rossz ellenszere. Ezt igazából én mondtam, nagyjából fél perccel azelőtt, hogy elhagytam a kviddicspálya melletti fiúöltözőt. A vállamon átvetett seprűvel vágtáztam le az alagsorba, felvillanyozva a mai edzéstől. Villám remekül működött, amióta kipróbáltam rajta az új seprűkarbantartó készletemet, végre sikerült vele megcsinálnom a Vronszkij-műbukást - eddig minden alkalommal a gyengélkedőn kötöttem ki, úgy csapódtam a földbe, mint egy lelőtt kacsa. Ezek után különösen megérdemeltnek éreztem mindent, amit a Roxfort konyháján találhatok.
Állandó vendég voltam az iskolai házimanóknál, elég volt benéznem hozzájuk a hatalmas konyhahelyiségbe és már el is halmoztak mindenféle édességgel: sütőtökös derelye, csokitorta, almás-fahéjas pite... Sokszor mondtam Eddie-nek, hogy kéne nekünk otthonra is egy manó, de mindig csak a fejét rázta, mert a "házimanók nem a mi fajtánkat szolgálják és ez különben is rabszolgatartás". Volt benne igazság, de azért mégis örültem volna, ha valaki lesi minden kívánságomat és kitakarítja helyettem a szobámat.
A gyümölcstálat ábrázoló csendéletnél gyorsan megcsikiztem a körtét - ezt amúgy ki találta ki? Hatalmas forma lehetett -, majd átmásztam a semmiből előtűnő ajtón. A seprűvel együtt problémásan fértem el, de csak nem hagyhattam egyedül Vilit, jobban vigyáztam rá az életemnél is.
Megbotlottam a küszöbben, szó szerint beestem a konyhába, ahol a serpenyők és bögrék meglepően tisztán énekelték a Csendes éjt, mármint konyhai eszközökhöz képest meglepően tisztán. A nyakamat mertem volna tenni rá, hogy Dumbledore bűvölte meg őket.
Megkapaszkodva egy narancsos ládában vettem észre, hogy nem vagyok egyedül és valaki szemtanúja volt a kínos belépőmnek. Látásból ismertem a lányt, néha észrevettem a Hugrabug klubhelyiségében, többnyire a testvérével együtt. Egy kicsit mindig irigyeltem őket, nagyon jó testvéreknek tűntek.
- Szia, bocsi, hogy megzavartalak - igazítottam meg zavartan az eredeti Wimbourne Wasps logós pulcsimat. Tavaly karácsonyra kaptam Eddie-től. - Csak valami édességért jöttem, tudod, vércukorszint-emelés meg ilyenek...
Mélyet szippantottam a konyhát betöltő narancsos-gyömbéres illatból. Olyan volt, mint magadba szívni a karácsonyt.
- Mit csinálsz? - somfordáltam közelebb egy hiperaktív labradorkölyök lelkesedésével.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hugrabug
Oda mész, ha türelmes vagy
▽ Hozzászólások :
38
Értékelés :
72
▽ Avatar :
Charlotte Mckee

»
» Pént. 21 Dec. - 18:28
Lemon & Hunter

Három kavarást végez balra, majd hirtelen jobbra, de csak azért, hogy kiegyenlítse az energiákat. Oké, ez nincs benne a receptbe, de valami butuska módon hitt abban, hogy fontos az, hogy egy ételt, melyet keverni kell, milyen irányba kutyulja. Szeretettel akarta feltúrbózni a készülő forró csokiját, bele akarta csempészni a meghitt karácsonyi érzéseinek egy részét!
Olyan forró italt akart, ami nem csak hogy megállja a helyét, hanem tökéletes és mégis eltérő mása Patrick receptjének.
Mert hát az egy dolog, hogy a forró csoki tökéletes lesz a testvére tökéletessége miatt, de ő azt akarta, hogy valami Lemonos dolog tegye különlegessé.

Szemöldökét kissé összehúzta az elolvadt csokoládé felett, majd bal kezével a tejszínért nyúlt, hogy hozzákeverhesse azt...
Ekkor történt valami szokatlan.
Az ajtó hatalmas csattanással nyílt ki, majd aprót sikkantva kapta a szája elé a kezét, mikor is a magas fiatal fiú egyszerűen beesett rajta. Még látta az elakadó cipő orrát, még érzékelte, hogy a fakanálról lecseppen a kissé már hűvösebb tejszínes - csokis katyvasz, ám az önkéntelen mozdulat során, mely arra kényszerítette, hogy fakanalas kezét a szája elé emelje, sikerült az arcát és haját is összekennie a lecseppenő fincsiséggel.

- Úristen, nagyon megijesztettél! Jól vagy? - kérdezte a fiút, majd érdeklődve szemlélte a másikat - természetesen csokifoltokkal díszített arccal, mert a nagy ijedtségben ezt észre sem vette.
Kíváncsi tekintete végigsvenkelt az előtte ácsorgó, kissé kipirult arcú fiún, és bár nem ismert mindenkit, őt igazán ismerősnek találta. Mondjuk sokat segített az azonosításban a mez, ami rajta volt, bár tény és való, hogy a nevét ettől függetlenül sem tudta.
Nem volt nagy kviddics rajongó és bár tudta, hogy a Hugrabug egészen jól játszik, a játékosok nevével mégsem volt tisztában.

- Semmi gond! - mosolyodott el, majd egy lépést arrébb lépett, hogy maga mellé engedje a fiút.
- Forró csokira vágytam, és a tesóm adott egy tökéletes receptet. Esetleg van kedved... van kedved csatlakozni? - mosolyodott el ismét, majd arcára halovány pír ült ki, hiszen nem minden esetben szokott fiúkat invitálni dolgokra, pláne nem közös forró csokizásra. De hát ez úgyis... ez nem jelent semmit! Oliver is kedves lenne másokkal, nem?
- Lemon vagyok. És te?


Vissza az elejére Go down
Online Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hugrabug
Oda mész, ha türelmes vagy
▽ Hozzászólások :
12
Értékelés :
14
▽ Avatar :
Bertie Gilbert

»
» Vas. 23 Dec. - 0:55


Lemon & Hunter

Eddie nem véletlenül vádolt kétballábassággal - vagy ahogy ő mondta, négybalmancsossággal. Mindig siettem valahova, nem figyeltem oda és már meg is történt a baj. Az esetek többségében ez teljesen hidegen hagyott, ebcsont beforr, ahogy mondani szokás (majdnem farkasos szóvicc, kihagyhatatlan, mint mindig), de most elfogott a bűntudat szegény lány miatt. Már láttam lelki szemeim előtt, hogy kicsordul a könnye a fájdalomtól, de aztán szerencsére tudatosult bennem, hogy nem volt forró az arcára fröccsenő csokis-tejes akármi.
- Persze, én amolyan botlás szakértő vagyok. Küszöb, lépcső, jöhet akármi, én profin átesem rajta. Ez egyfajta szuperképesség, erre születni kell. - Zavartan húztam ki magam, a kezemet a pulóverem kenguruzsebébe rejtve. Kitapintottam benne egy csomag zsebkendőt, egy csokibékakártyát és a papírgalacsinná gyűrt mágiatöri puskámat. Avery szokás szerint úgy tett, mintha nem látná, pedig nos... nagyon bénán csaltam. - De ugye neked sincs bajod, nem égetted meg magad? Mert van erre egy bűbáj, de azt inkább nem próbálom meg, nem megy túl jól.
Egyre jobban hadartam, miközben egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyt zavaromban. Mikor biztosított róla, hogy nem esett baja, megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt... és igyekeztem elfelejteni, hogy látott eltaknyolni.
- Azért ezt inkább odaadom - halásztam elő a zsebemből egy kamilla illatú zsepit, hogy megtörölhesse az arcát.
Lelkesen bólogattam, habozás nélkül - ki az az elmebeteg, aki nemet mond a forrócsokira? Nem érdekelt, hogy gyakorlottan mozog-e a konyhában, hogy milyen recept alapján készíti, a forrócsoki az mindig ugyanolyan jó. Legalábbis Hunter Tuttle optimista, pillecukros világában mindenképp.
- Hunter, de mindenre hallgatok. A Lemon pedig a legvagányabb név, amit eddig hallottam. - Szinte semmit nem tudtam erről a lányról, de valami azt súgta, hogy akinek Lemon a neve, az csakis különleges lehet. - Te szoktál pillecukrot tenni a forrócsokiba? Szerintem az a legjobb az egészben, mikor a pillecukor lassan szétázik benne. Sokan undorítónak tartják, de ők nem tudják mi a jó.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hugrabug
Oda mész, ha türelmes vagy
▽ Hozzászólások :
38
Értékelés :
72
▽ Avatar :
Charlotte Mckee

»
» Vas. 23 Dec. - 21:02
Lemon & Hunter

- Hű! Mindig is nagyra tartottam azokat az embereket, akik képesek büszkén vállalni saját magukat! - mosolyog a fiúra, még mindig csokisan, mert hát észre sem vette, hogy teljesen összefröcskölte magát.
Kedves és figyelmes pillantással méri végig a betoppanót. Elidőzik magas termetén, kedves arcán, kíváncsiságtól csillogó lélektükrein, és bár nem ismeri, mégis azonnal meg tudná mondani róla, hogy némi hiperaktivitásban szenved. Szinte érzi a fiúból áramló energiát, kezén az apró szőrszálak égnek állnak, és minél tovább nézni, annál jobban mosolyognia kell.
Nem a megjelenésén, nem a külsején, hiszen helyes fiú, hanem egyszerűen ezt váltja ki belőle.
Vajon a rossz napjain képes lenne mosolyt csalni az arcára?

- Ó, köszönöm! - mondja kissé zavartan, majd értetlenül vonja össze a szemöldökét. A kérdést hallva jön csak rá arra, hogy elég nagy valószínűséggel sikerült magát összekennie. Arca kissé vörössé válik, lehajol az edényhez, hogy azt tükörként használva megigazítsa az arcát. Igaz, nem visel sminket, nem is szokott soha, meg amúgy sem igényli, de azért mégis, szeret tiszta lenni, és ápolt, nem pedig rémként elijeszteni másokat a közeléből.
- Nem baj, inkább letörlöm. Tudod, én is van, amiben nem vagyok jó. És ha nem muszáj, inkább nem okozok nagyobb galibát! - mosolyodik el ismét újra, majd a használt zsebkendőt a zsebébe süllyeszti, mert hát sose lehet tudni, mikor szorul rá ismételten.

- Vagánynak találod? Szoktak vele viccelődni, de még senki nem mondott ilyet. - vonja meg a vállát, majd kissé arrébb lép, hogy a fiú mellé tudjon állni.
- Neked is nagyon menő neved van! Olyan könnyedén és pattogósan ki lehet mondani... és úgy tűnik illik is hozzád! - kuncog halkan, majd tekintetét a lassan forróvá váló italra szegezi. Még önt bele tejet, egy kanál mézet csurgat bele az íze kedvéért, majd gyorsan kavarni kezdni egy habverővel, hogy kissé felhabosítsa azt.
- Hmm... szerintem jó azzal is. Bár én mindig úgy vagyok vele, hogy úgy iszom, ahogy megkívánom. De van az is nálam, szóval ha szeretnél bele, akkor csak nyugodtan, engem nem zavar. - mondja, majd kever még kettőt a forró italon, majd elzárja a tüzet alatta.
A pulton eközben rögtön két hatalmas bögre terem, Lemon pedig precízen beleönti az italt azokba.
A dolog végeztével a fiú felé tolja kedvesen az egyiket, majd a másikat az ujjai közé veszi.
- Leülünk? Van kedved kicsit... beszélgetni velem? - kérdezi a fiút, majd az asztal felé pillant.


Vissza az elejére Go down
Online Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hugrabug
Oda mész, ha türelmes vagy
▽ Hozzászólások :
12
Értékelés :
14
▽ Avatar :
Bertie Gilbert

»
» Szer. 26 Dec. - 12:39


Lemon & Hunter

- Az manapság elég ritka, nem? - Azért arra nem vettem volna mérget, hogy ilyen békésen beszélgetett volna velem kettesben a Roxfort elrejtett konyhájában, ha például a nyakamba akasztott táblán hirdettem volna, hogy Hunter Tuttle vérfarkas. Elég jámbor vérfarkas, akinek még a vonyítása is elég béna, de azért mégiscsak farkaskórral küzd. Az emberek többségének nehéz volt megmagyarázni, hogy amióta Damocles Belby feltalálta a Farkasölőfű-főzetet, azóta ártalmatlanabb voltam teliholdkor egy újszülött francia bulldognál is, minket mindenki valami kegyetlen szörnyetegnek tartott az év minden napján. Pedig nem voltunk azok. Én biztosan nem.
Tapintatosan elfordultam, amíg letörölte az arcát, mintha ezzel semmissé tehetném, hogy megláttam csokifoltosan. Nem találtam kínosnak, de biztos voltam benne, hogy ő kellemetlenül érzi magát emiatt. Azt hiszem, én is zavarba jöttem volna a helyében, rákvörösre pirult arccal hebegtem-habogtam volna, mint az átváltoztatástan RBF-en. Neki persze jobban állt a kipirosodott arc, mint nekem.
- Annyi biztos, hogy a főzésben jó vagy, mert itt valami hihetetlenül jó illat van - mosolyogtam rá biztatóan és még inkább őszintén. Az illat az otthoni karácsonyra emlékeztetett, Eddie-vel minden decemberben szárított narancsot aggattunk ki a Kabin szobáiba és forró gyömbérteát ittunk a hideg napokon. Nagyon szerettem a karácsonyt, hiába gondoltam ilyenkor többet a szüleimre.
- Akkor a többiek elég hülyék, mert a Lemon vagány név. Szerintem csak azért nem mondták még, mert a többség nem tartja vagánynak a lányokat, ami elég hülyeség. A kviddicscsapatunkban a lányok a legkeményebbek. - Nem lódítottam, tényleg így gondoltam. - Komolyan? Hát még nekem sem mondtak ilyet...
Eddie már utalt rá, hogy viccesen ironikus a nevem: Hunter, a farkas. De ő mindig azt mondta, hogy a Lüke Tuttle találóbb lenne.
- Ha te anélkül iszod, akkor én is. Nem szeretném elrontani a tesód receptjét - jelentettem ki határozottan.
Azonnal lecsaptam a felém tolt bögrére és meggondolatlanul belekortyoltam, természetesen alaposan megégetve a nyelvemet. Nem is tudtam azonnal válaszolni a kérdéseire, csak könnyes szemmel pislogtam és fintorogtam hosszú másodperceken keresztül, míg végül erőtlenül kinyögtem:
- Persze.
Feltornáztam magam az asztal tetejére, a lábaimat lóbálva, a forrócsokit pedig magam mellé helyezve, hogy hűljön még egy kicsit. - Szerinted a házimanók szeretnek itt dolgozni? Gyakran járok ide és ők azt mondják, hogy nagyon boldogok itt. De hogyan lehet egyáltalán boldog egy házimanó?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hugrabug
Oda mész, ha türelmes vagy
▽ Hozzászólások :
38
Értékelés :
72
▽ Avatar :
Charlotte Mckee

»
» Szer. 26 Dec. - 17:43
Lemon & Hunter

- Szerény véleményem szerint, azokat, akik bátran vállalják magukat, többször éri attrocitás amiatt, hogy kicsodák-micsodák, mint azokat, akik nem őszinték a külvilággal és önmagukkal. - mondja nemes egyszerűséggel, meghazudtolva ezzel a saját korát is. Jó, hát még ő maga sincs tisztában azzal, hogy ki is, azt azonban tudja, hogy ki nem lesz belőle soha! Tudja, hogy mit szeret, hogy kiket kedvel, hogy mik a legkedvesebb elfoglaltságai....
Szereti az eső illatát, a földből és sárból párolgó hőt, ami ismét felfűti a hőmérsékletet egy kiadós nyári zápor után. Szereti a vihar cseppjeinek hangos koppanását, megnyugtató dallamát.
Szereti a nyári estéket, ahogy a nap aranyszínre varázsolja a bőrét, a langyuló időjárást, a meleg fűszálakon való pihenést.
Szereti a világoskék ruháját, a kivilágosodott tincseit, a szeplőit, és azt, hogy igazán otthon lehet önmaga, hogy jó otthon, sőt, a legjobb hazatértni.
Hogy ilyenkor találkozhat azokkal, akiket egész évben nem lát...
A szüleivel, a testvéreivel...
És szereti látni azt a csodálatos lélektükröt, melynek emléke minden nap kísérti... a mosolyt, melyhez hasonlót még soha nem látott, és a fiú illatát, amit még soha nem érzett...

- Az illat még nem jelent semmit. - mosolyodik el szerényen, és bele is pirul a dicséretbe. A testvére, na ő nagyon profin süt. Ő csak lelkes amatőr és kezdő hozzá képest, de tény és való, hogy a lelkének nagyon is jól esnek ezek a kedves szavak.
És persze próbál arra gondolni, hogy a fiú biztos nem dicsérne meg minden lányt, akit csak a konyhában talál. Bár tény és el kell ismernie, hogy a lányok 99% - a egyáltalán nem csinál semmit a konyhában.
- Nem igazán nézek kviddicset, de hiszek neked! A lányok nagyon harciasak tudnak lenni, és kemények, már ami a sportokat illeti. Bár én a nevemmel ellentétben nem igazán vagyok vagány... - forgatja meg a szemeit, majd lekapja a tűzhelyről a forró csokoládét és ketté adagolja a hatalmas bögrékbe.
A fakanállal még kikaparja az aljára ragadt csokoládét, kifejezetten a fiúnak szánt bögrébe, majd mosolyogva nyújtja át azt neki.

- Azzal, hogy teszel bele, még nem változtatsz az ízén. Szóval nyugodtan... - vonja meg a vállát, majd a fiú elé teszi a pillecukrot is, hogy ha szeretne, akkor már most rakhat is bele.
Lágyan megfújja az ital tetejét, és egyelőre a forróság miatt csak a nyelvével ízleli meg a csokoládé kesernyésen édes ízét. A jóleső aroma így is szinte szétolvad a szájában, azonban igyekszik visszafogni magát, mert nem akar úgy járni, mint Hunter.
A hangos szürcsölésre odakapja a tekintetét, majd mikor megpillantja a könnyes szemeket, halkan felkuncog.
- Hát forró, most csináltam! - mondja mosolyogva, majd ő nem az asztal tetejére, hanem rendes lány módjára, a padra ülteti le a fenekét.
- Szerintem a házimanók csak azért szeretnek házimanók lenni, mert nem tudják milyen az, mikor nem kell senkit sem szolgálniuk. Nem hiszem, hogy tisztában lennének azzal, hogy milyen is az élet rabszolgasors nélkül... - mélázik el a lány, majd lélektükreit a fiúéra szegezi.
- Te szeretnél házimanó lenni? Te nem vágynál valami másra, valami többre? Vagy lehet csak túl emberien gondolkodunk és önzően?


Vissza az elejére Go down
Online Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hugrabug
Oda mész, ha türelmes vagy
▽ Hozzászólások :
12
Értékelés :
14
▽ Avatar :
Bertie Gilbert

»
» Vas. 30 Dec. - 18:40


Lemon & Hunter

- Ez így van - bólogattam nagyokat. - Sajnos. De másnak tettetni magad unalmas és felesleges. Persze néha előfordul, hogy az ember nem vállalhat fel mindent.
Én már csak tudtam. Senkinek nem mondhattam el, miért töltöttem napokat a gyengélkedőn telihold után, hogy miért hiányoztam annyi kviddicsedzésről és miért fakadtam ki Sötét Varázslatok Kivédése órán, mikor a vérfarkasokról tanultunk. Én nem akartam szégyellni magam és titkolózni, de féltem a kirekesztésről. Szükségem volt barátokra, emberekre, akik körülvesznek, hogy normális tizenhat éves srácnak érezhessem magam. Ez lehetetlen lett volna, ha világgá kürtölöm, hogy megharapott egy vérfarkas. De azt vállaltam, hogy ügyetlen vagyok és leragadnak a pilláim a tankönyvek felett, hogy a varázslatok helyett felgyújtom a padot és folyton hadarok meg pattogok, mint egy elszabadult pöttyöslabda. Csak a vonyításról nem beszéltem senkinek, az én szőrös kis problémámról.
- Tapasztalatom szerint az illat nagyon árulkodó. Ott vannak például a főzelékek, azoknak szörnyű szaguk van és az ízük is undorító. A forrócsokid csak jó lehet. - Úgy éreztem, hogy muszáj megdicsérnem. A csapattársaimon kívül ritkán beszélgettem lányokkal, nem szoktam hozzá, hogy valaki belepiruljon a szavaimba... különösen nem egy ilyen csinos lány.
- Komolyan? Nem jársz a kviddicsmeccsekre sem? - meredtem rá elképedve. Kicsit bántott a dolog. Nem mondott semmi sértőt, de tetszett volna, ha bevallja, hogy látta a múltkori meccsünket, ahol elkaptam a cikeszt. Magam sem tudtam az okát, csak a semmiből rám tört ez az érzés, ami azonnal el is halt. Persze nem érdekelhetett mindenkit a kviddics, még akkor sem, ha az a legcsodálatosabb sport a világon és nem értettem, hogyan élheti le valaki az életét repülés nélkül. - Attól függ, mit értesz vagány alatt. Szerintem sokan elég furán értelmezik. Ott vannak például a mardekárosok, akik belenyomják a mugliszületésűek fejét a vécébe, mert az "vagány". Pedig nyilván nem az...
Néhány másodpercnyi gondolkodás után megráztam a fejem. Nem akartam pillecukrot tenni a forrócsokiba, úgy szerettem volna inni, ahogy Lemon elképzelte, pontosabban a testvére. Én úgysem remekeltem igazán a konyhában... Szívesen segítettem Eddie-nek, krumplit pucoltam, zöldséget és húst szeleteltem, kevergettem a szószokat, de ha egyedül álltam neki, abból mindig katasztrófa lett. Különben is jobban szerettem enni, mint főzni.
Kipislogtam a könnycseppeket a szememből, próbáltam erősnek tűnni, pedig kezdtem úgy érezni, mintha egy aprócska sárkány költözött volna a számba, ami egyszerre tüzet okádott és a nyelvemet harapdálta.
- Ebben lehet igazság. Végül is nem vágyhatsz arra, amit nem is ismersz, nem? De elég szomorú, hogy a házimanók nem is tudják, milyen szabadnak lenni és nem azért élni, hogy másokat szolgálj. Persze olyan "igazi" házimanót nem ismerek, ami egy családot szolgál, csak hallottam róluk. - Próbáltam nem véleményt nyilvánítani, mert nem tudtam, hogy nekik van-e otthon manójuk. Nem ismertem a családját, őszintén szólva nem sok varázslócsaládot ismertem, csak azokat, akikről Eddie mesélt ezt-azt. Meg Dolohovékat, bár nem voltam benne biztos, hogy Nina igazat mond-e vagy csak nagyon haragszik az apjára. - Nem, elég rossz házimanó lennék. És sokan bántják őket, Nina Dolohov mesélte, hogy sok aranyvérű családban még verik is őket. Elég durva, nem?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hugrabug
Oda mész, ha türelmes vagy
▽ Hozzászólások :
38
Értékelés :
72
▽ Avatar :
Charlotte Mckee

»
» Vas. 30 Dec. - 21:11
Lemon & Hunter

- Mindig vannak extrém esetek. Például tudtad, hogy Eliza Cornwell párszaszájú? Egy évfolyamon vagyunk, és mindenki állandóan attól rettegett vele kapcsolatban, hogy mikor fog egy kígyót rászabadítani valakire az éjszaka közepén. Pedig nagyon kedves lány! És ha nem lettem volna bátor, és nem mentem volna oda hozzá, akkor ezt soha nem tudom meg! És most barátok vagyunk, és mivel mások is látják, hogy nincs egyedül, így már kevesebbet is piszkálják. - mondja mosolyogva, majd megvonja a vállát. Sosem értette, hogy az emberek miért félnek az ismeretlen dolgoktól, vagy miért utasítanak el valakit alapból. Hiszen mit tudhatunk egy ismeretlenről? A nevén és külsején kívül semmit. Lehet, hogy a belső értékei szégyenlősek, és csak elő kell csalogatni.

Még egyet kavar a forró italon, majd a fiú kezébe adja a poharat, ő pedig a szomszédos kis asztalhoz sétál. Finoman lerakja a bögréjét a fehér abroszra, lábait keresztbe kulcsolja, úgy figyeli a történéseket.
Már későn jut eszébe figyelmeztetni Huntert arról, hogy amúgy az italt forró csokinak hívják, nagy valószínűséggel a hőmérséklete is az lesz, így tehát csak kissé kikerekedő szemekkel nézi végig a másik vergődését.
Több gondolat is végigfut az agyában a jelenetet látva.
Az első, hogy vajon el kellene - e venni a kezéből, mert a nagy ijedtségben és kellemetlen érzésben nehogy magára borítsa a többit?!
A második pedig, hogy hideg vizet kéne varázsolnia, enyhíteni a kínokat.
A varázslatig nem jut el természetesen, mert az asztalon azonnal megjelenik egy nagy kancsó jeges víz hozzá két pohárral, úgyhogy sebesen kihasználja az alkalmat és tölt is a fiúnak egy adagot, majd célirányosan felé tolja.
- Mondanám, hogy lógasd bele a nyelved, de szerintem a legjobb az lenne ha meginnád... - kéri aggódva a fiút, majd apró kezeivel az asztal szélébe markol aggódóan, várva a fejleményeket.

- Ó hát ez kedves, de amúgy, vannak finom főzelékek. És egy fejlődésben lévő szervezetnek szüksége van rá legalább havi egyszer. - mondja, amit már otthon milliószor meghallgatott az anyjától. Mert mindig ő mondta, hogy fontos a zöldségek fogyasztása, hogy minden milyen formában eszi, csak egye... és Lemon jó kislány révén hallgatott is rá, és többek között talán ezért is köszönhető ennek a véleménynek a vegetáriánussága.
Már évek óta nem evett húst, egyszerűen csak lemondott róla, és nem csak azért, mert sok zöldséget fogyasztott és megszerette az ízüket, hanem azért is, mert túlzottan szerette az állatokat, és valahogy nem fért bele az értékrendjébe ez a fajta táplálkozás.
Ettől függetlenül persze nem vallottta azt, hogy mindenki rossz ember, aki húst fogyaszt, hiszen úgy gondolta az embereknek szíve joga eldönteni mit is szeretnének a gyomrukba juttatni, egyszerűen csak ő nem követte ezt a trendet és így tökéletesen elégedett volt.

- Hát... nem igazán járok kviddics meccsekre. - húzta el a száját kissé félénken és persze csak reménykedett abban, hogy a fiút ezzel nem ábrándítja ki. Szerette meg minden, örült a sikereknek, annak, hogy egyesek milyen jók belőle, de ő elég bénán repült, alig bírt rajtamaradni a seprűjén és épp hogy csak átengedték repüléstanból. Valahogy nem az ő világa volt, többre értékelt egy jó könyvet, mint egy meccset a Hugrabug és Mardekár között. Ettől függetlenül tényleg büszke volt a csapatra, csak.... nem tudta végigülni.
- Remélem ezzel nem sértettelek meg! Mert nem akartam... én csak... nem vagyok túl sportos lány. - mondta ki egyszerűen azt, ami igaz is volt és közben hatalmas és bűnbánatos szemekkel nézett a fiú íriszeibe és próbált nem túl mélyen elveszni azokban, még akkor is, ha azok a lélektükrök pont úgy hívták magukhoz, mint egy jó könyv, vagy épp egy virágokkal tarkított zöldellő rét.

- Hát nem pont erre gondoltam.. - mosolyodik el. - Ki akarná, hogy a fejét a wc-be nyomják? A csapzott haj senkinek sem áll jól - húzódik a szája vigyorra és bár a téma egyáltalán nem vicces, mégis képtelen komor maradni. Egyszerűen magával ragadja a fiú természete, a kisugárzása és már azzal sincs tisztában, hogy melyik volt az a pillanat, mikor teljesen átadta magát ennek a könnyed csevelynek és mikor szippantotta magához teljes egészében Hunter.
Mert megtette, és szomorkodnia kellett volna azon, hogy a Mardekárosok szemetek, de nem bírt rosszkedvű lenni a fiú mellett.
- Mondták már neked, hogy olyan vagy, mint egy jó erős, markáns kávé? Egy energia bomba? - dicséri meg kedvesen, és elég szerencsétlenül, mert hát ki az aki valakit kávéhoz hasonlít? Így tehát el is pirul a hasonlat kimondása után és inkább a kezébe veszi a kissé kihűlt forrócsokiját és mivel az már iható, inkább annak a kortyolgatásába menekül a kínos helyzettől.

- Verik őket? - kerekedik ki a szeme és majdnem félre is nyeli a forrócsokiját. Náluk soha nem volt házimanó, az anyja bármilyen elfoglalt volt is, mindig készített valami ételt, vagy épp ettek a kastélyban a többi diákkal mikor még nagyon gyerekek voltak. De ez a helyzet és az amit hall mélységesen elszomorítja.
- Szerinted ez jó nekik? Mármint miért nincs még házimanó felkelés? Miért nem állnak ki a jogaikért?


Vissza az elejére Go down
Online Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hugrabug
Oda mész, ha türelmes vagy
▽ Hozzászólások :
12
Értékelés :
14
▽ Avatar :
Bertie Gilbert

»
» Vas. 6 Jan. - 18:05


Lemon & Hunter

- Párszaszájú, komolyan? Sosem értettem, miért tartják ördögtől való képességnek. Nem ártanak vele senkinek, igazából elég menő, ha jobban belegondol az ember. - Nem találtam semmi rémisztőt egy kígyókkal beszélgető lányban, éppen annyira nem, ahogyan a mindennapjait élő vérfarkasokban sem. Vannak dolgok, amiket az életben nem mi választunk, képességek vagy éppen azok hiánya, de ezek nem határozzák meg a jellemünket. Az sokkal inkább, hogyan használjuk ezeket az adottságokat. Én még soha, senkit nem bántottam és elképzelni sem tudtam, hogy egyszer szánt szándékkal megharapjak valakit - mert voltak ilyenek, Eddie-től tudtam. Teliholdkor lesben álltak és átváltoztattak embereket, főleg gyerekeket, tönkretették az egész életüket saját keserűségükben. Azt hiszem, őket sem tudtam igazán gyűlölni. És lényegében volt valami igazság abban, hogy "a rossz oldalra" álltak, ha már máshol nem kaphattak jogokat és megbecsülést. De ez nem tartozott most ide, a párszaszájú Eliza Cornwellhez.
A semmiből megjelenő, vízzel teli poharak zökkentettek ki a gondolatmenetből. Hálásan kortyoltam bele, noha nem tudtam, kinek kéne köszönetet mondanom ezért. A kastélynak, talán? Néha még mindig nehezen akartam elhinni, hogy a mágia ennyire csodálatos lehet, izgalmasabb a Marvel képregényeimnél is.
- Ne félj, jól vagyok - bizonygattam nem túl meggyőzően. A nyelvem már csak kellemetlenül bizsergett ott, ahol megégette a forró ital.
- Az lehet, de attól még gusztustalanok. Ki akar főzeléket enni, ha helyette tömheti magát hússal vagy édességgel? - Eddie kisebb koromban mindig rám szólt, ha csak a csirke fogyott el a tányéromról és otthagytam a zöldséges köretet. Már a harapás előtt is inkább a húsfogyasztók lelkes táborához tartoztam, azóta viszont pusztán a skorbut elkerülése miatt ettem zöldséget és gyümölcsöt. Pedig őszintén sajnáltam minden állat halálát, szerettem őket, de hát mit tehet az ember... akarom mondani vérfarkas?
- Dehogy sértettél meg -  vágtam rá heves fejcsóválással. - Azért legközelebb gyere ki a meccsre, ha lesz időd, komolyan megéri. A sport a lelátón nem is igazán fontos, csak a társaság. És persze a szurkolás, mert az nagyon jól esik a csapatnak.
Hirtelen úgy éreztem, hogy sokat jelentene nekem, ha eljönne a következő meccsre. Alig ismertem, de szimpatikus és csinos lány volt, akkora rúgást adott volna az önbizalmamnak, hogy sikerült őt meggyőznöm, mint egy felbőszült hippogriff. Melyik srác mondhatta el magáról, hogy valaki miatta ült a lelátón? Jó, igazából sokan... A többieknek nagyrészt mind volt barátnőjük, csak nekem nem. Örültem a haver nőknek, de mással sosem próbálkoztam, akárhányszor eszembe jutott elhívni valakit Roxmortsba, a gondolataim közé furakodott az undok bizonytalanság: sírva futna előlem, ha megtudná mi vagyok.
- A kávét még sosem mondták - nevettem fel. - Általában emberi cikesznek hívnak, de nem bánom, mert tényleg találó.
Tényleg illett hozzám - folyton pörögtem, tele energiával, a hajam világos szőke madárfészke pedig rátett egy lapáttal. Nem mondtam ki, de arra gondoltam, hogy hozzá talán mégsem illik a Lemon név. A citrom savanyú és kevesen szeretik csak úgy magában, azonban ez a lány nem olyan volt. Inkább édes, mint a jól érett eper.
- Igazából én is csak másoktól hallottam, de elképzelhetőnek tartom. Habár Nina Dolohov mesélte és ő hajlamos kicsit eltúlozni a dolgokat... - ismertem be. - Az az igazság, hogy nem értek ehhez. McGonagall vagy Avery professzort kéne megkérdezni erről, ők biztos többet tudnak a manókról és a felkelésekről. De őket ismerve három órás előadásba kezdenének nagy lelkesedésükben, szóval lehet mégsem olyan jó ötlet...
Beleittam a forrócsokiba. Az első néhány kortynak alig éreztem az ízét a szénné égett ízlelőbimbóim miatt, de a sokadik korty után elégedett mosolyt ült ki az arcomra. Nagyon finom volt.
- Azért szerintem nem jó nekik. A varázslók elég kegyetlenül bánnak a többi mágikus lénnyel... legalábbis szerintem, de tényleg nem értek hozzá - szabadkoztam rögtön. Biztosra vettem, hogy ő többet tud nálam ezekről a dolgokról, mert bármennyire is igyekeztem, a tantárgyak többségében szánalmasan kevésnek éreztem a tudásom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hugrabug
Oda mész, ha türelmes vagy
▽ Hozzászólások :
38
Értékelés :
72
▽ Avatar :
Charlotte Mckee

»
» Vas. 6 Jan. - 19:13
Lemon & Hunter

- Szerintem egyszerűen csak félnek tőle. Mármint érted, az emberek... az emberek furák. És valójában szerintem azok nem furák általában, akiket furának tartanak. Mert vegyünk például engem. Engem mindenki annak tart, mert hát szeretem a csendet, meg jól elvagyok egyedül is, szeretek a természetben lenni, meg csendes is vagyok viszonylag... és sokat olvasok... és már az, hogy sokat olvasok arra enged következtetni, hogy én csak valami különc lehetek, pedig szerintem igenis meg kell élni a pillanatokat! El kell dőlni egy nyári délutánon a fűben... vagy meg kell ismerni valami újat, ha van rá lehetőség, vagy csak magadat, és szerintem ez nem fura, ez normális. Totál nem is értem, szegény Eliza miért lett közellenség! Vagy ezt Te sem érted valójában? - hadarta el, miközben kevergetni is elfelejtette a forró csokiját. Nem szerette ha embereket bántottak, mondjuk azt sem szerette, ha állatokat, varázslényeket, vagy bármi élőlényt attrocitás ért. Egyszerűen nem így nevelték, a családja viszonylag elfogadó volt, kivéve persze az apját, aki a Sweetwoods dékánja volt, mert hát róla még Lemon is tudta, hogy nagyon szigorú és hogy milyen vaskalapos hírében áll, már ami az elfogadást illeti, meg a határidők be nem tartását.

- Ennek azért örülök! Nem akartalak, még így távolról sem bántani! - mosolygott a fiúra, és lágyan hozzáérintette a kezét a fiú karjához. Kedves gesztus volt, finom érintés, apró figyelmesség. Legalább is úgy érezte, hogy erre talán a másiknak szüksége van. És hát Hunter nem volt kifejezetten egy csúnya fiú, sőt, nagyon is helyes volt, legalább is Lemon kedvtelve nézegette, még akkor is, ha amúgy nem igazán talált semmi érdekeset a vele egykorú fiúkban, vagy épp a pár évvel idősebbekben.
Nagyon gyerek volt még, épp hogy kamaszodott, és életének nagy részét a könyvekben leírt romantikus történetek tették ki, a vágyakozás valami igazán elsöprő érzelem iránt, az azon való gondolkodás, hogy vajon, ha majd kellően felnő, akkor vajon hogy fog elcsattannia élete első csókja, és hogy a herceg akire vár, az vajon hogy is fog kinézni. Mert hát nem volt szerelmes, senki nem tetszett neki, a saját életében még nem tudott foglalkozni azzal, hogy mit is jelent egy barát, egy fiú, egy udvarló.
Persze látta hogy az évfolyamán a lányoknak sokszor voltak fiúi, viszont ő nem akart magának ilyet, azonban lopva és kíváncsian sokszor megcsodálta az apró ujjak összekulcsolását, melyet a párok előszeretettel csináltak.

- Tényleg kimehetek? Mármint, ha szeretnéd, akkor a következőre elmegyek! - mosolyodott el ismét, majd egy hatalmas korttyal és a bögréjével rejtette el arcának aprócska pírját, mely az ígéret hatására azonnal megmutatkozott.
- Hát az már biztos, hogy egy ilyen energiát fenntartani nem csak zöldségekkel kell! - kuncogott fel hangosan és belegondolt abba, hogy mikor Gotti szervezete növésben volt, akkor ő is megállás nélkül evett. Mondjuk talán ennek is köszönhette, hogy ilyen magas és nyúlánk lett, egészen apjuk felé tornyosult.

- Hát lehet, hogy megkérdezem majd valamelyik óra után. Hátha neki is lesz órája, meg hát majd úgy időzítem, hogy nekem is legyen, így nem fogja két óráig húzni.... - vonta meg a vállát. - Egyébként érdekelne a dolog. Hogy ez honnan indult... Hátha lenne valami magyarázat arra, hogy miért akarunk mindent az uralmunk alá hajtani és elnyomni, mikor békésen is élhetnénk együtt. Nem? - teszi fel a kérdést a fiúnak, miközben ártatlan tekintettel, kérdőn fúrja lélektükreit a másik íriszeibe.
- És neked nagy családod van? Merrefelé éltek? - érdeklődik kedvesen ezzel is kissé elterelve a témát, még mielőtt nekiállna felkelést szervezni a házimanók érdekében.


Vissza az elejére Go down
Online Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hugrabug
Oda mész, ha türelmes vagy
▽ Hozzászólások :
12
Értékelés :
14
▽ Avatar :
Bertie Gilbert

»
» Yesterday at 14:04


Lemon & Hunter

Lenyűgözve, szinte pislogás nélkül hallgattam minden szavát. Szenvedélyesen beszélt és sok-sok igazságot mondott, olyan dolgokat, amikkel egyetértettem, de én nem tudtam volna ilyen jól szavakba önteni. Biztosan azért lehetett, mert ő okos volt, sok könyvet olvasott, én pedig csak hülye képregényeket és nem igazán dőltem el a fűben egy nyári délutánon gondolkodni, mert képtelen voltam nyugton megmaradni a seggemen. Nem értettem, hogyan nevezheti őt bárki is különcnek - nem az volt, hanem különleges.
- Szerintem az emberek félnek attól, ami nem olyan, mint ők. Persze nem mindenki, de a többség retteg attól, hogy megismerjen valamit vagy valakit, akit nem ért. És az a szerencsésebb, ha egyszerűen csak elkerülik azokat az embereket, akiktől tartanak emiatt, de általában inkább bántani szokták őket. És ez elég szar, szerintem, mert senkit nem kéne bántani azért, hogy minek születik, mi érdekli vagy kihez vonzódik... De hát ez nem egy ilyen világ, nem így működnek a dolgok. Szerintem ezért fontos, hogy az a néhány ember, aki elfogadó, ne változzon meg és támogasson másokat. - Mindig arra törekedtem, hogy kedves legyek másokkal, legalábbis ok nélkül ne bántsak senkit. Nem emlékeztem rá túl tisztán, hogy a szüleimmel valaha beszéltem-e ilyesmiről, de Eddie-vel gyakran terelődött a téma az elfogadásra és más problémákra. Mindig arra tanított, hogy legyek nyitott és próbáljam magam mások helyébe képzelni, ebben pedig sokat segített a nálunk megforduló rengeteg anyátlan-apátlan vérfarkas.
Széles vigyorral ráztam a fejem, ugyan dehogy bántott meg, közben próbáltam valami elfogadható mosolyt produkálni, nem túl bárgyút és félszeget, amíg a keze hozzáért a pulóverem sárga anyagához.
- Az nagyon jó lenne, ha te is nekünk szurkolnál, biztos mi nyernénk - jelentettem ki magabiztosan, teljes meggyőződéssel. - Legközelebb a Mardekár ellen játsszunk, általában azok a legkeményebb meccsek. Egyszer a terelőjük tarkón vágott az ütőjével, hiába kaptak érte büntetést, akkor sem nyerhetett a csapatunk fogó nélkül. Vagy két hétig a gyengélkedőn voltam agyrázkódással... Persze jól tűrtem.
Fontosnak éreztem hozzátenni, hogy nagyon méltóságteljesen viseltem a sérülést, nehogy hisztisnek és gyengének tartson.
Biztosan neki volt igaza, az én energiaszintemhez nem volt elég nyúl módjára salátát és répát ropogtatni. És a sporthoz is kellett az erő, hiszen legszívesebben minden szabad percemet seprűnyélen töltöttem volna. A kötelező hugrabugos edzéseken túl is gyakran kimentem a pályára gyakorolni, különösen, ha valaki kölcsönadta az enyémnél sokkal menőbb versenyseprűjét. Igaz, ez nagyjából mindenki seprűjére igaz volt, Eddie nem tudott nekem az új szériákból venni, a nyárimunkával pedig legfeljebb egy kviddicskesztyűt engedhettem meg magamnak, nem egy Nimbust...
- Ez szerintem emberi sajátosság, a muglik is ilyenek. De én nem vagyok történész vagy bármilyen tudós, szóval valaki mást kéne kérdezned - vonogattam a vállam.
A következő kérdésre szinte szabályosan összerezzentem, éreztem, ahogy pillanatok alatt kiszárad a szám. Zavartan megvakartam a tarkóm, majd nagyokat kortyoltam a forrócsokiból, idegesen dobolva a bögre falán. Azonban nem mertem válasz nélkül hagyni a kérdést, hiszen Lemon nem akart rosszat, csak csevegni próbált velem.
- Hát... igazából... szóval a szüleim már nem élnek, most van egy nevelőapa-szerűségem és állandóan laknak nálunk mások is, akik rászorulnak egy ideiglenes vagy állandó otthonra. Ezt így kicsit nehéz elmagyarázni, de amúgy elég klassz hely a házunk. Vannak csirkéink és saját kertünk, Eddie bájital alapanyagokat is termeszt, ezzel foglalkozik - makogtam összevissza. Nehezemre esett a falkánkról beszélni, sosem tudtam, hogyan kéne kerek mondatokba foglalni a sajátos életünket. Különösen anélkül, hogy kimondanám a vérfarkas szót.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details


»
»
Vissza az elejére Go down

Egy barátság kezdete

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: Idõnyerõ-