Mostanában gyakrabban kényszerülök könyvtárba járni, mint órára. Kis túlzással. A hirtelen jött beadandórengeteg nem tett túl jót a szociális kapcsolataimnak. A barátnőimet leggyakrabban csak akkor láttam a napokban, mikor futtában betévedtem a nagyterembe ebédelni vagy vacsorázni, máskülönben mire a hálókörletembe értem, ők már rég aludtak, reggel pedig én voltam az utolsó, aki felébredt. Míg én szombaton a könyvtárban dekkoltam két halom könyv felett, addig ők valószínűleg élvezik a napsütést és vígan cseverésznek. Ők ilyenek, tökéletesen megelégszenek az elfogadható vizsgáikkal és egyáltalán nem feszélyezik magukat, amiért igen messze állnak még attól a szinttől, aminél a RAVASZ kezdődik. Én viszont az ellentettjük voltam, mindent egyszerre nem lehet, ezért már azt a kevés szabadidőmet is tanulással töltöttem, ami még akadt az edzések előtt, után vagy közben. Evés közben, néha még beszélgetés közben is, bár ez igen csak a luxus kategóriát súrolja.
Három óránál többet nem bírtam elviselni a régi könyvek és a könyvtárosnő vizslató tekintete mellett, ezért nagy sóhajjal és kevés lelkesedéssel becsaptam az enciklopédiát. A por kavargott egy ideig, amit néhány pálcaintéssel el is takarítottam, majd jutalmul gyilkos pillantásokat kapva elindultam vissza a klubhelyiségbe. Táskámba csak beleszórtam a tankönyveimet és a félig megírt házidolgozatot, és épp a pennámat igazgattam, hogy a tinta még véletlenül se tegye tönkre a munkámat, mikor a lányvécé mellett elhaladva hangos dörrenés ütötte meg a fülemet. A fejemet felemeltem, majd hátráltam néhány lépést, de átfutott az agyamon, hogy talán valaki bájitalt kotyvaszt és épp nem túl jól sült el. Csak pár pillanatig hezitáltam, majd léptem kettőt az ajtóig és hangtalanul kinyitottam. Ami a szemem elé tárult, felért egy sokk élménnyel.
Nem szeretem az erőfitogtatást, ha az idősebb fölényesen használja a képességeit vagy ha nem adnak lehetőséget a fair play-re. Nos, itt azt hiszem mindhárom esetnek szemtanúja lehetek. Ráadásul mindhárom mardekáros, Bulstrode-hoz már nekem is volt szerencsém, így nem teketóriáztam pálcát emelni és a hátának szegezni.
- Te mindig gardedámmal jársz ügyet intézni, Bulstrode? - kérdezem tőle fennhangon, majd a kíséretéhez fordulva mindenféle előjel nélkül felkiáltok: - Stupor!
Ezzel elérem, hogy a falnak csapódjon és ájulásának köszönhetően ártalmatlanná válik egy időre. Csak látásból ismerem. Bulstrode viszont ezidő alatt nekem ront. Ő az a fajta, aki nem riad meg attól, hogy fizikai erőt használjon a másik ellen. Nekem azért több eszem van ennél, és ugyan elhajolni nem tudok és én is kapok egy ütést, de a pálcámtól nem tud megfosztani, aminek következtében magamban elmormolt átkom sikerrel működik rajta. A nonverbális varázslás nem mindig megy első nekifutásra, viszont semmi kétség, mivel a bokájánál fogva lóg lefelé, bizonyos, hogy ezúttal megugrottam a lécet.
Tekintetem csak azután vándorol a földön fekvő felé, miután megbizonyosodtam arról, hogy Bulstrode pálcája nincs nála, pontosan alatta hever a földön, így nem zavartatva magam, hogy sárvérű szidalmakat vagdos a fejemhez, a fájdalomtól eltorzult arcú sebesülthöz lépek. - Rendben vagy? - intézek hozzá egy rövid kérdést, de a válaszát a folyamatos óbégatástól nem hallom.
- Ó, fogd már be és nyeld le, hogy én, a sárvérű könnyedén lefegyvereztelek. - dörrenek rá. Nem mintha meghatná, nem az a fajta. Én pedig már rég nem veszem fel a sértéseket. Történetesen büszkeség tölt el minden pillanatban, mikor valaki azt hiszi, hogy szidalmat zúdít rám azzal, hogy sárvérűnek nevez, mintha rangon aluli lennék. Ez viszont csak a saját szegénységi bizonyítványa arról, hogy fél a hozzám hasonlótól.

Sokmindent lehet mondani rám, de azt nem, hogy figyelmetlen vagyok. A mostani helyzetemet is épp annyira felmértem, mintha én kerültem volna hasonló szituációba. És döntöttem, méghozzá gyorsan. Nem csak azért, mert Bulstrode amúgy is a bögyömben volt, hanem mert önmagamat tagadnám meg, ha nem tennék meg minden tőlem telhetőt, ha azt látom, hogy valaki bajban van. De még mindig nem tartunk ott, hogy eszeveszett hősködésbe kezdjek. Egyszerűen tudtam, hogy nem számítanak rám, így a meglepetés erejével az enyém az előny és kihasználtam a lehetőséget. Érezhetném magam szarul, amiért megfosztottam őket az esélytől, hogy visszavágjanak, de ugyan már. Láttam, hogy a mardekáros úgy tör előre, mint egy faltörőkos. Nem vagyok saját magam ellensége. Az időm ugyan kevés, és a napok is összefolynak már kissé, de az agyam még nem zápult bele teljesen a tanulásba. Simán fel tudom fogni a körülöttem folyó eseményeket, és még egy trollnak is egyértelmű lenne, hogy ami itt zajlik az nem baráti kupaktanács.
Minden esetre a pár pillanatra felmerült lehetőséget, hogy beárul valakinek, amiért pálcát fogtam rá, és megtámadtam, azonnal el is hessegetem a gondolataimból. Van ő annyira gőgös, hogy szégyellje beismerni egy iskolányi mágus előtt, hogy egy griffendéles küldte a padlóra. Vagyis a plafonra, de ez csak részletkérdés.
- Igen, tök logikus.. Mert arról ismernek minket, hogy befogadunk magunk közé kirekesztett mardekárosokat, mint valami cuki kölyökkutyát.. - forgatom meg a szemeimet Bulstrode szavaira. Eddig sem az eszéről volt ismeretes, és nem is most fog majd rácáfolni, de annyi baj legyen.
- Óh, ne haragudj.. Nem teljesen úgy vettem ki a sikításodból, hogy a helyzet magaslatán vagy. - reagálok a ripakodására. Téves feltételezés, hogy minden griffendéles a kotnyeleskedéséről híres, ezért hátra is hőkölök. Azt nem tagadom, hogy megvan bennem is a késztetés a rivalizálásra, de ez óhatatlanul is hozzá tartozik az iskolai élethez. - Máskor majd akassz a nyakadba valami táblát, hogy hobbiból hagyod eltörni a csuklód és megveretni magad, nehogy valaki azt higgye, hogy segítségre lenne szükséged... - szólok utána még, amint látom, hogy kifelé igyekszik az a helyiségből és egyedül akar hagyni a másik kettővel. Utána indulok. Hadd lógjon Bulstrode ott, míg nem vetődik erre valaki, aki tudja az ellenátkot. Mikor utolérem a sérültet intek a pálcámmal és azon nyomban egy csinos kis pólyában pihen a keze. - Legközelebb megteszi valami köszönömféle is. Azért javaslok egy látogatást a javasasszonynál, a csontforrasztás nagymestere.. - sétálok el mellette. Azt ugyanis első kézből tudom, hogy milyen kellemetlen éjszaka vár rá. A csontforrasztás se kellemes, a kviddicsnek köszönhetően tapasztaltam. Azt is megszokhattam volna, hogy a fajtájának fizikai fájdalom, ha valakinek hálát kellene tanúsítania. Kellene, merthogy képtelen rá. Ő se más, mint a többi, és ez most ki is ütközött rajta.