Celestine. Celestine. Celestine. Ízlelgetem a nevét, miközben a nyakkendőmre bökök és az szépen bekötődik magától. A tükörbe pillantva megigazítom és megállapítom, hogy nem ártana egy fodrász és egy borbély sem. A borostámon lehetne mit igazítani és a hajam hossza se egészen tűrhető, de egyszerűen a folytonos áruló-aranyvérű vadászattól nincs időm semmire. De ez most tényleg így is van. Fáradtnak érzem magam pedig arra van szükségem, hogy a lehető legjobb formámat hozzam, nehogy Mr. Wilkes meggondolja magát és inkább egy ficsúrhoz adja a lányát. Szükségem van a Wilkes családra ahhoz, hogy ne induljon meg a lejtőn a Daugherty név. Ha anyám élne egészen büszke lehetne rám, hogy sikerült egy jó nevű családból választanom menyecskét bár az időzítés talán nem a legjobb, hiszen majdnem röpke 10 év van köztünk de már nem mertem tovább halasztani a témát. Akármennyire is szeretné az ember, ha még egy tíz évet facérkodással eltölteni, a világ jelen állapotában semmit sem lehet garantálni.
Tekintetem végigfut a kastélyon, a birtokon miközben követem a morcos házimanót az ösvényen. Remek ízlésről árulkodik az egész látvány, szinte biztos vagyok benne, hogy bent is hasonló pompa fogad majd. Titus Wilkes az egyike volt azon halálfalóknak, akikkel valamiféle szimpátiát éreztem. Lehet, hogy csak azért mert korban közelebb állt hozzám, mint a többi halálfaló. Ki tudja. Tudtommal apám és az apósa tiszta szívből gyűlölték egymást mégis minden családi összejövetelkor béke és csend honolt a lakásban. A szemfülesek azonban észrevehették a gyilkos pillantásokat amiket az asztal felett lövelltek egymásra amikor senki sem figyelt. Mert ugye ez volt a legfontosabb: a családi béke látszólagos fenntartása, hogy a Daugherty família mindennél erősebb és mindenben egyetértünk.
Igyekszem felidézni Celestine arcát. Próbálok összerakosgatni egy-két képet a múltból amikor láthattam, de semmi komolyabb részlet nem jut eszembe. Csak egy ellibbenő szőke foltot látok magam előtt, tehát a hölgyemény biztos nem tartozik a bajkeverő, nagyszájú lányok közé. Már csak pár lépcsőfok választ el a leendő családtagjaimtól és ettől a gondolattól elkezd borsódzni a hátam. Régen volt már, hogy tartoztam valahova és a család, mint fogalom sajnos nem ébresztett túlságosan kellemes emlékeket bennem. - A kabátját, Mr. Daugherty – hagyom, hogy lefejtse rólam a kabátot a kis nagyfülű, gülü szemű lény és lazítok egy kicsit a nyakkendőn mielőtt belépnék a nappaliba. A lehető legmegnyerőbb mosolyomat varázsolom az arcomra, ahogy erős kézfogással üdvözlöm Titust, akivel nem is olyan régen találkoztam a Nagyúr egyik megbeszélésén. - Mrs. Wilkes, gyönyörű az otthonuk de a közelébe sem ér a maga szépségének – a hányás határán érzem magam, ahogy kiejtem a szavakat a számon, nem szokásom ennyire mélyre süllyedni a nyálverés tengerében, de a cél érdekében mindent. Azonban vagy nem képes érzelmeket az arcára kiültetni vagy pedig ennyire sznob és nagyban leszarja, hogy milyen gyönyörűen bókolok neki. Tehát Mrs.Wilkes-el nem lesz könnyű dolgom és csak reménykedni tudok benne, hogy a lánya nem egy karót nyelt picsa. Bár roxforti éveim során nem sok jót mondhattam el a hollóhátas lányokról. - A lányom minden bizonnyal még készülődik – mosolyogva legyintek egyet Wilkes mama megjegyzésére és épp valami felettébb mulatságos válaszra nyitnám a szám, amikor halk torokköszörülést hallok a hátam mögül. Laza mozdulattal fordulok meg, hogy végre szemügyre vehessem a menyecskét. Magam is meglepődöm, hogy milyen sokat nőtt azóta, hogy a legutóbb láttam. Vagy jó tizenöt centivel kisebb lányra emlékeztem, az arcára azonban egyáltalán nem és elégedetten mosolyodom el, amikor kék íriszeim találkoznak a lány hasonló színű szemeivel. Nem tudom kivenni belőle hogyan érez most ebben a pillanatban, mi volt az első benyomása rólam, mert mesterien fedi el azt, hogy mit gondol. Fogalmam sincs, hogy ez a jól neveltségéhez tartozik vagy szimplán ugyanúgy silány érzelmi világgal rendelkezik, mint én. - Celestine, örülök, hogy újra találkozunk – közelebb lépek hozzá és mindenféle előzetes bejelentés nélkül a kezéért nyúlok, hogy apró csókot nyomhassak a kecses kacsójára. Hát szervusz, drága feleségem.
↯
I solemnly swear
I am up to no good
Celestine Daugherty
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
nadine leopold
»
»Szer. 18 Május - 16:05
Anyám szó nélkül nézi ahogy könnycseppek csorognak végig az arcomon, és olyan vadul fésüli a hajamat, hogy az már fáj. Nem sokáig bírja a hisztimet, inkább levágja a fésűmet a szépítkezőasztalomra, rám parancsol, hogy pakoljak össze, és menjek le. Nagyot nyelek, letörlöm a könnyeimet, és próbálom összeszedni magamat. Túl szaporán veszem a levegőt, a mellkasom ütemtelenül emelkedik majd süllyed. Egy fél órával ezelőttig fogalmam sem volt, hogy tegnap apám miért jött értem és miért kéretett haza a Roxfortból. Annyit mondott, hogy a családunk élete fontos fordulatokat vesz, nekem pedig mint az egyetlen örökösnek, kötelező megjelennem. Én meg amilyen naiv vagyok, még szépen el is hittem, hogy puszta jóindulat vezérli.
Remeg az egész testem. Alig bírok levánszorogni a lépcsőn. Félek, hogy összeesem. Az ajkamat harapdálom, próbálom összeszedni magamat, holott belül rettenetesen félek az elkövetkező pár órától. Jobb is lenne, hogyha anyám nem mondta volna el, hogy ma eljegyeznek. Jobb lett volna, hogyha az egész váratlanul ér. Köpni-nyelni nem tudtam volna ugyan, de nem kellett volna rágódnom. Persze tudom, hogy a szüleim azért mondták el, hogy arra a bizonyos kérdésre mindenképp igennel válaszoljak majd. Túl csendesen lépek be a fogadó terembe, ahol már ott áll Ő. Jóval magasabb nálam, pedig magassarkú van rajtam, a háta széles, vonásai kifejezetten erősek. Anyám szeme rögtön rám villan. Végigmér. Tudom, hogy nem elégedett, mert az ajkait túl szűkre préseli, és pillantását inkább visszavezeti kérőmre, akinek látszólag még mindig nem tűnt fel ittlétem. Óvatosan megköszörülöm a torkomat, jelezvén, hogy én is színre léptem. Apám és Finnick egyszerre pillantanak rám, az én tekintetem viszont az utóbb említettre siklik. Nagyon megkapó férfi. Emlékeim között felszínre törnek silány emlékképek amelyben Ő szerepel, bár csak futó villanásnyi ideig. Többször járt már nálunk, és habár én mindig is igazán helyes fickónak tartottam, beszélgetésbe sohasem kerültem vele. Elvégre jóval idősebb. Ez félelemmel tölt el, elvégre Ő sokkal tapasztaltabb és érettebb minden tekintetben. Hozzá képest én csak egy fiatal fruska vagyok, aki semmit sem tud még az életről.
Közelebb lép, én pedig próbálom feltérképezni Őt. A vonásait, mozdulatit, szavait. Ahogy a kezemért nyúl én jól nevelt lány módjára sütöm le a szempilláimat, és az egyik lábamat finoman behajlítva bókolok neki. El sem tudom hinni, hogy ez a férfi órákon belül megkéri a kezemet. Pedig nem tud rólam semmit. Nem tudja, hogy az alkoholtól megered a nyelvem, hogy csacsogok tőle. Azt sem tudja, hogy a tavaszi szünet minden délutánját muglik között töltöttem, és igazán élveztem. Fogalma sincs róla, hogy gyógyító szeretnék lenni, és hogy allergiás vagyok a mogyoróra. Nem ismer. Én sem tudok róla semmit, csak annyit amennyit anyám hajlandó volt elárulni. Hiába faggattam, kérleltem, ő ugyan olyan érdektelenséggel bámult vissza rám, mint általában. Azt mondta, ne aggódjak, majd lesz időm megismerni. Én azért aggódom, nem is kicsit. Elvégre Vele kell majd élnem, feleségül kell majd mennem Hozzá. A helyemben ki nem aggódna? Felpillantok rá. Halvány mosolyt küldök az enyémhez hasonló szempárnak. - Én is roppant mód örülök, hogy újra láthatom Mr. Daugherty. - Hátrapillantok apámra. - Nagyon sokat hallottam már Önről.. - Persze ez nem igaz. Igazából szinte semmit nem hallottam róla, de az etikettet megtanították, meg a jó modort.
- Most hogy megérkeztél Celestine, menjünk át az étkezőbe - Anyám apámba karol, és minket kikerülve elindulnak. Én hasonló képen teszek Vele. Belekarolok, és finoman húzni kezdem magammal, elvégre Ő nem tudja merre kell menni. Némán haladok mellette, miközben folyton agyalok. Egy pillanatra megállok az ablaknál, és jól megnézem magamnak a tájat. Imádom ezt a környéket, hiszen Itt nőttem fel. Jobban a szívemhez nőtt, mint azt gondoltam volna. - Mondja csak Mr. Daugherty.. az Ön birtoka is hasonlóképp gyönyörű? Van ott is erdő? Netalán egy tó? Vagy inkább zordon hegyek között fekszik? - Egy pillanatra érdeklődve nézek rá. Igazán szeretnék róla többet megtudni.
Az étkezőben székek csikordulnak, én pedig arra fordítom a fejemet. - Menjünk inkább, ne várakoztassuk meg az apámat. Gondolom már Ön is éhes.. - Újra húzni kezdem magammal finom - persze csak ha engedi - Bevezetem az étkezőbe, a számunkra egymás mellett kijelölt helyre. Ha kihúzza nekem a széket mélyen elpirulok, lesütöm a pillantásom, ha pedig nem magamtól ülök le, pillantásomat mélyen a tányéromba szegezve. Kínos a csönd, szinte késsel lehetne vágni. Megérkezik a leves mindannyiunk tányérjába. Alázatosan kezdem kanalazgatni. Nem igazán vagyok éhes. Anyám töri meg a csöndet. - És mit gondol Mr. Daugherty a lányunkról? Ugye milyen gyönyörű? - A szemem kikerekedik, a kanál megáll a kezembe, anyára bámulok. Aztán pironkodva próbálom menteni azt, ami még menthető. - Erre nem kell válaszolnia.. anyám csak szereti ha dicsérik, még ha nem is látszik rajta.. - -Celestine.. - Apám korhol. - Nézd el a szemtelenségét barátom. Még fiatal, de biztos vagyok benne, hogy te majd megneveled. Ráférne. - Tudom, hogy apám számára mit takar pontosan a nevelés. Volt benne az utóbbi időben részem, és igazán megrémiszt a gondolat, hogy a leendő férjem netalántán ugyan úgy bánik majd velem, mint édesapám. Félve pillantok Finnickre, várva egy egészen fontos válaszát.
I solemnly swear
I am up to no good
Finnick Daugherty
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
arthur kulkov
»
»Pént. 20 Május - 21:01
say that you love me
Fogalmam sincs, hogy mit és mennyit mondtak el rólam Celestinenek. Kötve hiszem, hogy Titus azzal érvelt volna a házasságunk mellett, hogy halálfaló vagyok akárcsak ő és nagyon serényen pártolom Voldemort nézetét. No meg, hogy élvezettel kínzok embereket és gondolkodás nélkül megölöm azt, aki éppen kell. A Nagy Cél érdekében. Nem tudom vajon mennyire ítélné el azt ami vagyok, ha teljes tudatában lenne a tökéletes igazságnak. És igazából azt sem tudom, hogy ez érdekelne-e. Nem hiszem, hogy különösebben jó férje leszek A finom, halk figyelemfelhívás bőven elég ahhoz, hogy Titus és én egyszerre forduljunk a hang irányába. Sokkal érettebbnek és nőiesebbnek tűnik a koránál és egy pillanatra bűntudatom lesz, amiért hozzám kell majd feleségül mennie ahelyett, hogy egy normális, kevésbé agresszív hajlamú férjet kapott volna. A megjelenése tökéletes és azt hiszem ebben az anyja keze is benne van. Szeretném látni, hogy vajon amikor a szülei már nem tartózkodnak vele egy helyiségben akkor is ilyen kimérten udvarias-e vagy pedig azért felvágták a nyelvét a kislánynak. Nem is tudom melyiknek örülnék jobban, egy harcias menyecskének vagy egy ártatlan őzikének. Mind a kettőben rengeteg lehetőség rejlik. - Remélem csak csupa rosszat – elmosolyodom, ahogy megjegyzi, hogy sokat hallott már rólam. Nagyon füllentés szaga van a kijelentésének de nem akarom máris lebuktatni, nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni a szülei előtt. Mindig is utáltam, hogy úriemberként kellett viselkednem, ha anyám vagy apám a közelemben volt. Ezért is könnyebbültem meg akkor, amikor valami mérgezés folytán meghaltak. A folyamatos megfelelési kényszereim ott értek véget, a haláluk úgy hatot rám, mint amikor zoknit adsz egy házimanónak. Szabad lettem.
Szótlanul követem a házaspárt előttem és őszintén szólva nem vagyok elragadtatva a leendő anyósomtól. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem fogunk közeli viszonyt ápolni és csak kimért, udvarias bájolgásokból fog állni minden beszélgetésünk. Nagyon remélem, hogy nem sok alkalommal fogunk kettesben maradni, mert azt hiszem nagyon nehezen tudnám majd visszafogni magam, hogy valami csúnyaságot műveljek vele. - Őszinte leszek – követem a tekintetét és kinézek az ablakon – A szüleim nem igazán adtak arra, hogy barátságos helyen lakjunk de rengeteg lehetőség rejlik a birtokban, csak egy kreatív boszorkány kell hozzá és biztos varázslatos dolgokat lehet kihozni belőle. Viszont van egy szép tó a hátsó kertben – teszem hozzá egy barátságos mosoly keretében, nem akarom elriasztani máris a lányt és kétségbe ejteni, hogy milyen helyre kell költöznie ahogy kijárta a Roxfortot. Bizony az a tó nagyon sok mindent látott már, amit nem szabadott volna. - Véletlenül sem szeretném máris magamra haragítani, Mr. Wilkest – igyekszem halálosan komolynak tűnni, holott roppantul csábító az a lehetőség is, hogy már a lánykérés alkalmával valami botrányosat csinálok. Egyelőre azonban csak úriember módjára viselkedem, de azt azért nem bírom ki, hogy ne érjek finoman Cece meztelen vállához, ahogy kihúzom neki a széket és megvárom, hogy helyet foglaljon majd én is hasonlóan teszek. - Semmi gond, Celestine – egészen jól szórakozom leendő feleségem zavarán miután az édesanyja ennyire pofátlan kérdést szegez nekem - Valóban gyönyörű a lánya, Mrs. Wilkes és rendkívül kifinomult teremtés, igazán büszke lehet rá. Szinte tapintani lehet a feszültséget, ami a Wilkes szülőkből árad és látom rajtuk mennyire nincsenek megelégedve a lányukkal ez pedig igencsak felkelti a kíváncsiságomat, hogy vajon mivel érdemelte ki Celestine ezt a bánásmódot. - Nem hiszem, hogy sok nevelni való lenne a lányodon, Titus – vállat vonva kanalazom a számba a leves utolsó maradékát. Nem kimondottan vagyok éhes, de nem akartam rögtön taplónak tűnni, hogy elutasítom a vacsorameghívást – És biztos vagyok benne, hogy remek feleség lesz belőle – megtörlöm a szám a kikészített szalvétával és negédes mosolyt villantok az anyósra – Nagyon finom volt a leves -
Az udvarias fecsegés nagyon minimális szintre süllyed mikorra a desszert is megérkezik és már egyre kellemetlenebbül érzem magam a díszes társaságban, ahol Robine Wilkes olyan keresztkérdéseket tesz fel, hogy nem győzök arra figyelni nehogy gúnyosan válaszoljak. Lassan már azt is tudja hány darab csíkos boxerem van, ami azért nagy szó. - Titus, ha nem nagy probléma szeretnék egy kicsit négyszemközt beszélni Celestine-nel – sokatmondó pillantással nézek a férfira, akinek egy röpke másodperc után boldog mosoly terül szét az arcán. Már amennyire egy komor halálfaló képes arra, hogy boldogan mosolyogjon – Asszonyom, gondolom önnek sincs semmilyen ellenvetése – ezt már a feleségének intézem, látom rajta, hogy legszívesebben megtiltaná, de úgy tűnik a férje az úr a háznál és csak összepréselt ajkakkal bólint egyet mielőtt megszólalna. - A könyvtárszobában biztosan kényelmesen el tudnak beszélgetni, Celestine mutasd az utat az úrnak -
Több sem kell, hátra tolom a székem és Celestine felé nyújtom a karom, hogy felsegítsem a székéről. Szeretném mihamarabb magam mögött hagyni a szúrós tekintetű nőt, akinek pillantása szinte már fizikálisan is fáj. - Ne haragudj, de már nem bírtam volna tovább – felsóhajtok ahogy becsukódik mögöttünk a szoba ajtaja. Végignézek a rengeteg könyvön és meg is akad a szemem egy kis komódon, amin poharak és egy nagy üveg lángnyelv whisky áll. Felcsillanó szemekkel szelem át a szobát és töltök egy-egy pohárba. - Vedd el, rád fér – nyújtom az egyik poharat Celestinenek – Mire igyunk? - kíváncsi szemekkel vizslatom az arcát, hogy mennyire érezheti magát kényelmetlenül. Most végre nyugodtabb körülmények között nézhetem meg magamnak a lányt, anélkül, hogy a szülei minden mozdulatunkat figyelemmel követnék.
↯
I solemnly swear
I am up to no good
Celestine Daugherty
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
nadine leopold
»
»Vas. 22 Május - 18:19
Egy pillanatra elkeseredem annak hallatán, hogy a leendő otthonom igazi férfi lakta laktanya, de csalódottságom tova is illan, mikor a kreatív részt szövi bele mondandójába. Tehát nem bánná, hogyha kicsit át lenne formálva az otthona. Ez jó. Óvatosan pillantok rá, és rámosolygom. Gyengén, mint egy kalitkában vergődő madárka, aki a ketrec rácsai közül még ha akarna sem tudna szabadulni, de azért mégis mosolygom. - Az jó. Szeretem a tavakat. Olyanok, mint akár egy kisebb óceán. Sok lehetőség rejlik bennük, és sok titkot őriznek. Sajnos ezen a birtokon nincsen tó. Csak az erdő. De higgye el, a fák rengeteget tudnának mesélni, hogyha lenne szájuk. - Pillantásomat újra a szél által haloványan lengetett faágakra vetem. Mennyi titkomat őrzik féltve azok a fák!
A vacsora kezd egyre kínosabb lenni. Érezhető a feszültség ami egyszerre árad mindannyiunkból.Anyám próbálja életben tartani a beszélgetést úgy, hogy felszínes kérdéseket tesz föl leendő férjemnek, kínosan ügyelve arra, hogy engem nehogy belevonjon a beszélgetésbe. El kell nyomnom egy vigyort. Anya és én sohasem voltunk jó viszonyban. Sohasem szerette, hogy apám olyan féltően gondoskodott rólam, én meg sohasem szerettem, hogy megpróbálja apa figyelmét magára vonni. A desszertet már alig tudom lenyomni a torkomon. Küzdök az émelyítő csokoládés krémmel. Tudom nem illik, mégis a felénél többet hagyok a tányéromon. Anyám szeme élesen villan előbb a tányérra majd rám. Valószínűleg Finnick észre sem veszi az éles pillantásokat, nem ismeri a szüleimet. Én tudom, hogy anyám faggatózása nekem szól, szeretné ha figyelnék, hogy minél többet megtudjak a jövendőbelimről. Kedves gesztus tőle, mégis már-már tolakodó. Nem tudok koncentrálni. A férfi szavai egyik fülemen besiklanak, majd a másikon ki. Valószínűleg válaszai nyolcvan százaléka nem is igaz, csak behízelgő maszlag, hogy ne rontsa el a hírnevét amit apám anyámnak harangozhatott be. Szinte megkönnyebbülök, ahogy Finnick apám felé fordul és határozottan kérésbe burkolva követeli, hogy négyszemközt maradhasson velem. Kitolom magam alól a széket, és elfogadom Finnick kissé kemény tenyerét. Hatalmas az enyémhez képest. Felpillantok rá ahogy tenyerünk összeér. Az én kezemhez képest az övé igazi medvemancs, olyan megnyugtató, amibe az ember szívesen tolja bele saját ujjait, hogy aztán egymásba kapaszkodva a legnagyobb biztonságérzettel szolgáljon a kézfogás. Kezemet mégis kihúzom a hatalmas tenyérből, egy pillanatra kacéran pillantok föl rá, majd az ajtóhoz sietek, ott várom meg inkább. Nem akarom tovább érezni apám elégedett tekintetét és anyám szúrós pillantását. Nem akarom látni ki nem mondott szavaikat, és örömüket, hogy jó férjet találtak nekem. Nem akarom látni azt a pillantásukat, amiből tudom nincs vissza út. Mert nincs. Még ha a hajamat kopaszra vágatom akkor sincs. Na jó talán akkor lenne.
- Ne szabadkozzon. Anyám a legelviselhetetlenebb asszony az egész Földön. Nem tudom apám hogy tudja elviselni. Ő már a Roxfortban is ismerte.. én tizenhét évet töltöttem vele, és egy életre elég volt.. - Tépelődöm. Bele karoljak-e vagy sem? A nem mellett döntök és csöndes léptekkel indulok el a megfelelő irányba. Szeretem a könyvtárakat, főleg a mienket. Nagyon sok könyv van benne, és kissé rendezetlen. Anyám ide be nem teszi a lábát, így sokáig apám és az én titkos helyünk volt. Én a mai napig szököm le ide éjszaka a paplanommal, és bújok meg a hatalmas karosszékben. Odabent a megszokott káosz fogad. Az asztalon könyvek kinyitva a megfelelő oldalakon, egymásra pakolva stócokban állnak a hatalmas íróasztal mellett. A karosszékben ott hever a kardigánom. Az íróasztalhoz lépek. - Ne haragudjon, ide nem igen engedjük be a házimnaókat.. - Becsukom a felső könyvet. Én néztem utoljára, és nem igazán akarom, hogy meglássa hol is volt kinyitva. Animágia. Az utóbbi időben sokat fantáziáltam arról, hogy mi lenne hogyha képes lennék rá. Felcsigáz a gondolat, hogy bárhova eljuthatnék anélkül, hogy bárki rájönne ott vagyok.
Elveszem a poharat, és elgondolkozva szagolok bele. Csavarja az orromat az ital kesernyés illata, de igyekszem nem hagyni, hogy kiüljön az arcomra. - Nem bánnád, ha tegeznélek? - Az asztalnak dőlök,lábaimat keresztbe teszem, kissé félve, de érdeklődve pillantok föl rá. Megkönnyítené a dolgot, hogyha nem kellene Önöznöm a leendő férjemet. Sokkal bizalmasabbnak hangzana, mint amilyen a kapcsolatunk. - A nem létező szabadságra? - Arcomra keserű mosoly ül ki. Nem gondolnám, hogy bármelyikünk szabad lenne, hiszen mindketten egy házasságba kényszerülünk. - De ihatunk a boldog jövőre is, ami sohasem fog beköszönteni.. - Kissé pesszimista a felfogásom a jövőmet illetően. Főleg, hogy ma tudtam meg mi is lesz a sorsom. Mielőtt bármit is mondhatna poharamat az övéhez koccintom. És belekortyolok a számomra túl erős italba. Szorosan lehunyom a szememet. Feltett szándékom volt húzóra meginni, de csak egy kortyot engedtem mégis a számba. Hosszan tartom ott, nem tudom lenyelni. Nagy nehezen csúszik csak le, égeti az ajkaimat, a nyelvem, a nyelőcsövem, de még a gyomromat is fölmelegíti. Nem hiába férfiak itala. Újra próbálkozom. Nem fog ledönteni a lábamról egy pár korty ital - legbelül mégis tudom, ha túl sokat iszom, bajom lesz belőle. - Szorosra zárt szemekkel húzom le az ital maradékát, majd pillantok rá kissé elégedetten, de egyaránt kihivón. Elégedett vagyok magammal amiért leküzdöttem az italt, és kihívó, válaszára/reakciójára várva.
Arrébb tolok pár könyvet az asztalon, és felülök, mielőtt az alkohol hatással lenne rám. Nem bírom a piát, sohasem bírtam igazán. - Hol szeretnél összeházasodni? - A kérdés önkéntelenül csúszik ki a számon, még mielőtt végiggondolhatnám. Valószínűleg Ő sohasem álmodozott az esküvőjén, valószínűleg meg sem akár házasodni, és valószínűleg minden nagy seggű picsával meg fog csalni. Szép kilátások a jövőre nézve, nem?
I solemnly swear
I am up to no good
Finnick Daugherty
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
arthur kulkov
»
»Kedd 31 Május - 12:19
say that you love me
Úgy érzem, hogy egy hatalmas kő esik le a szívemről és a lelkemről ahogy magunk mögött hagyjuk a leendő apósomat és anyósomat, hogy kettecskén elvonulva megbeszélhessük a ránk tartozó dolgokat. A megkönnyebbülés hulláma úgy söpör végig rajtam, hogy szinte kedvem támad hangosan hahotázni és kitárt karokkal forogni. Fogalmam sincs, hogyan fogom elviselni Mrs. Wilkest, talán ha nem veszek tudomást a folyamatos méregető tekintetéről, ami mindig valami hibát keres a másikon, hogy aztán egy epés megjegyzéssel vagy tolakodó kérdéssel a szerencsétlen flótás orra alá dörgölje azt. Nem is tudom Celestine hogyan képes elviselni az anyját, de tényleg. - Nekem pedig az elmúlt másfél óra is bőven elég volt – halkan felkuncogok, úgy tűnik már meg is van az első közös pont kettőnkben: mind a ketten elviselhetetlennek tartjuk az anyját. Nem túl biztató kezdet egy közös család alapításánál, de azért lehetne rosszabb is. Követem a lányt a könyvtárba, közben igyekszem nem lebukni a pofátlan méregetésemmel, amit a háta mögött végzek. Nagyon is szemrevaló hölgyemény lett belőle meg is értem, hogy Titus miért vigyáz rá olyannyira. - Semmi probléma, nem árt ha van egy olyan része a háznak, ahová azoknak a gonosz kis lényeknek nem ér el a keze – legyintek egyet és szemügyre veszem a könyvektől roskadozó polcokat. Valóban nagy a rendetlenség de valamiért sokkalta jobban otthon érzem magam egy ilyen környezetben, mint egy makulátlan és tiszta helyiségben. Nem tudja elkerülni a figyelmem, hogy milyen gyorsan csukja be a nemrég olvashatott könyvet a lány de nem tulajdonítok neki különösebb dolgot, inkább a whiskys üveget célzom meg. - A legnagyobb örömömre szolgálna – széles vigyor kúszik az arcomra, amikor megkérdezi, hogy tegezhet-e. Amúgy is felesleges talpnyalásnak tartom, ha a közeli ismerősök magázzák egymást néha még a Nagyurat is lehaveroznám, de azért annyira nem vagyok vakmerő bár ki tudja lehet ha ittas állapotomban futok vele össze valahol – erre nulla esélyt látok – akkor megered a nyelvem, főleg ha Marcell is ott van. - Vagy igyunk mindkettőre? – felvonom a szemöldököm – De akár az anyád ellen kötött szövetségünket is megünnepelhetjük – rákacsintok és finoman hozzáérintem a poharam az övééhez, hogy utána egy jó nagy kortyot igyak a finom nedűből. - Ez igen, kisasszony – elismerőn bólintok egyet miközben figyelem ahogy lehúzza a pohár whiskyt. Fogalmam sincs, hogy mennyire italozós a hölgyemény de ez egy nőtől igenis nagy dolog, de van egy olyan érzésem, hogy Celestine nem számolt azzal, hogy ez a csúnya lángnyelv whisky alattomosan olyankor üt be amikor a legkevésbé számít rá az ember. Tapasztalat. - Öhm – a kérdése meglep, valóban fel sem merült bennem, hogy gondolkoznom kellene azon hol legyen az esküvőnk és őszintén szólva nem is kimondottan érdekel, ez a nők dolga – Az igazat megvallva nem nagyon gondolkoztam ezen, te hol szeretnéd? – nekidőlök az asztalnak Celestine mellett és kérdőn pillantok le a lányra – Gondolom anyád hatalmas vendégsereget és mesébe illő felhajtást szeretne. Kiiszom a whiskym maradékát és az üvegért nyúlok, hogy újra töltsem a poharainkat. Hiszen nincs is jobb módja annak, hogy megismerd a feleséged, mint ha leitatod. Nemde? Ahogy egyre több whisky kerül a vérkeringésembe, a gondolataim is sötétülnek és rájövök, hogy nagyon sok csúnya dolgot tudnék most itt csinálni a lánnyal. - Nem vagyok szent – a szavak maguktól csúsznak ki a számon, ahogy a lány ártatlan kék szemeibe mélyednek az én gonosz, sötétséggel teli mélykék íriszeim – Nagyon sok rossz dolgot műveltem nőkkel és férfiakkal egyaránt – egy újabb korty whisky – Nem vagyok jó ember és anyám mindig is megkérdőjelezte, hogy valaha is fel fogok-e nőni – az emlékre apró mosoly suhan át az arcomon – Valószínűleg a lehető legrosszabb férjet jelölték ki neked a szüleid. De igyekezni fogok, már amennyire tőlem telik – felhajtom az maradék whiskyt és a zsebemből előveszek egy aprócska dobozt, ami egy sokkal nagyobb családi ereklyét tartalmaz, mint ahogy azt mutatja. - Szóval … Celestine Wilkes, leszel a feleségem? – kinyitom a dobozkát és ott ragyog benne a Daugherty családi gyűrű, amit nagyapám húzhatott a mama kezére még évekkel ezelőtt, amire anyám annyira áhítozott de Daugherty papa nem szerette annyira a fiát, hogy ilyennel megajándékozza, a menyéről nem is beszélve. Én azonban mindig is jó kapcsolatot ápoltam az öreggel – már amíg el nem borult az agya, utána fel sem ismert – talán még jobbat is, mint a saját szüleimmel. Miután elhangzik a varázslatos „igen” válasz – szegény lánynak más lehetősége amúgy sincsen – óvatosan az ujjára húzom a nehéz gyűrűt, ügyelve arra nehogy összetörjem törékeny csontjait. Egy pillanattal tovább tartom tenyeremben a kezét, mint ahogy azt illene és valami furcsa érzés kúszik fel a gerincem mentén ahogy a bájos arcra pillantok. Nem ismerem ezt a lányt, de talán ő az én mentsváram a totális elmebaj ellen és hirtelen arra jövök rá, hogy meg akarom védeni. A szüleitől, a világtól, attól ami nemsoká be fog következni. Mindentől.
↯
I solemnly swear
I am up to no good
Celestine Daugherty
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
nadine leopold
»
»Kedd 31 Május - 21:03
Elmosolyodom. -Hát én sem nagyon szeretem a házimanókat.. - Kuncogok föl. Valamiért roppantmód mókásnak tartom, hogy a látszólag sok különbözőség mellett van valami ami közös bennünk. Utáljuk a házimanókat. Na jó, azért én nem utálom őket, de nem a szívem csücskei. Kiskoromban rettegtem tőlünk hatalmas szemük és fülük miatt, és azért mert olyan kis csont és bőr lények voltak. Ma már nem félek tőlük, de a két lépés távolságot mindig megtartom velük. Az ajkamba harapok. Jobban megnézem magamnak végre Finnicket. Óvatos pillantással méregetem, igyekszem úgy tenni mindezt, hogy ne lássa. Előbb szemügyre veszem az arcát. Nagyon karakán, jellegzetes. Kék íriszei úgy néznek rám, hogy tudom ha akarnának, vetkőztetni tudnának. Belepirulok már csak a gondolatba is. Sosem voltam fiúval, nemhogy férfival! Most meg lesz egy férjem, akit minden téren elégedetté kell majd tegyek, pedig azt sem tudom, hogyan kezdjek neki. Nem azt mondom, hogy sohasem volt barátom, mert volt már, sőt csókolóztam is, de senkivel nem kerültem még olyan viszonyba. Szégyenlős vagyok, meg aztán mindig is az igazira vártam. Sohasem gondoltam volna, hogy nem én fogom választani a jövendőbelim, hanem a szüleim. Viszont így jobban belegondolva Finnick nem is olyan rossz parti. Helyes, nem is kicsit - persze így retteghetek majd, hogy hány másik nőnek akad meg a szeme rajta, hányan csinosabbak, kihívóbbak nálam, és hánynak adja majd be a derekát - magas, látszólag nagyon illedelmes és figyelmes, de sokkal idősebb nálam. Tíz év az mégis csak tíz év. Neki van százhúsz hónap előnye. Ennyivel okosabb, tapasztaltabb és ravaszabb. Hozzá képest én csak egy kislány vagyok. Felnevetek. - Anyám ellen szövetséget kötni.. csodás ötlet! Bár a legjobban az bosszantaná, hogyha elüldöznélek, azt pedig ne haragudj, de nem szeretném.. - Apám révén Finnick már sokszor járt nálunk. Sohasem fordított nekem nagyobb figyelmet. Köszönt, de szeme mindig elsiklott felettem. Nekem pedig volt lehetőségem, hogy távolról legeltessem róla a szememet, hogy ábrándozzak egy férfiről aki sohasem lehet az enyém, mert túl tökéletes ahhoz. Most pedig ez a férfi lesz a férjem. Mi ez, ha nem isteni szerencse? Bólintok. - Anyám egészen biztosan nagy vendégsereget akar majd, London legszebb templomában képzeli el az esküvőmet, galambokat akar majd röptetni.. de ez még mindig a mi esküvőnk, így nem sok beleszólása marad. - Vonok vállat. Nem örülök annak, hogy tizenhét évesen házasságot kell kötnöm, de ha már muszáj, akkor olyan legyen, amilyennek mi akarjuk. - Vidéken szeretnék esküdni azt hiszem. Nyáron. Egy egyszerű varázsló templomban. Azt szeretném, hogyha neked sem nyűg lenne.. - Őszinte pillantásom belemélyesztem tökéletesen vesébe látó pillantásába. Elveszem tekintetében, szavaiban, benne. Meglepődöm, elakad a lélegzetem. Belém fullad a szó, ahogy csak mondja, mondja. Kissé megrémiszt, kapkodom a levegőt. Félek, hogy velem is tesz majd valamit, ami miatt tartani fogok tőle. Nincs időm vívódni, nincs időm felocsúdni. Már fel is teszi a kérdést, kezében pedig már ott van a kis dobozka. Hatalmasra nyílnak a szemeim. El sem hiszem, hogy mindez megtörténik. Megremegnek a lábaim, szerencsére az asztal mögöttem van, így összeesni nem tudok. Nem tudom, hogy az alkohol, vagy ez az egész van rám ekkora hatással. - Igen..Finnick Daugherty örömmel leszek a feleséged..- Remeg a hangom és a kezem is ahogy felhúzza rá a gyűrűt. Hatalmas szemekkel bámulom a gyönyörű gyűrűt. Megbabonáz. Meseszép. - Nagyon tetszik. Köszönöm. Csak tudod, kicsit félek.. ettől az egésztől, meg tőled is.. - Félve pillantok föl rá. Az alkoholtól megeredt a nyelvem. A következő pohárba csak belekortyolok. Melegséget érzek a torkomban, a gyomromban és a fejemben. Megered a nyelvem. - Mi lesz ha valamit nem úgy teszek majd, ahogy neked tetszik? Mi lesz ha én másképp vélekedek, mint te? Nem vagyok olyan mint anyám. Nem is vagyok olyan, mint te, nekem.. nekem vannak.. - Majdnem kiszalad a számon, hogy mugliszületésű barátaim, de hirtelen elhallgatok. Nem lenne szerencsés ezt elmondani. .. Fenntartásaim.. félek.. - Őszintén pillantok föl rá, mert tényleg rettegek. Mi lesz ha nem leszek neki elég?
I solemnly swear
I am up to no good
Finnick Daugherty
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
arthur kulkov
»
»Szomb. 4 Jún. - 11:51
center>
say that you love me
Celestine anyja ellen kötött szövetségünk tűnik a legjobb dolognak, amivel elindíthatjuk a nem mindennapi kapcsolatunkat a lánnyal. Roxfortos koromban igen sokat hallottam a lány diáktársaimat picsogni arról, hogy milyen bosszantó, hogy már előre el van rendelve, hogy kinek ki lesz a férje, kivel kell majd leélni az egész életüket. Akkor mindez hidegen hagyott, legalábbis nem emlékszem arra, hogy valaha is megcsapott volna az első szerelem szele. Bolondultam a lányokért, ahol csak tudtam bókokkal ajándékoztam meg őket de egyikőjük sem volt annyira tökéletes, hogy gyengéd érzéseket tápláljak az irányukba. Azt hiszem. Ezáltal nem is nagyon érdekelt, hogy kit kell majd elvennem mivel nem hittem abban, hogy mi varázslók megérdemeljük azt, hogy szerelmesek legyünk. Végül a sors vagy valami nagyobb hatalom úgy hozta, hogy még azelőtt eltávoztak a szüleim, hogy kijelölték volna nekem a feleséget, a nőt akit majd el kell, hogy vegyek, akivel tovább vihetem a Daugherty géneket. Ezt, hogy nem kötötték be idő előtt a fejem, pedig igyekeztem mindenféle módon kiélvezni. Nem is tudnám megszámolni, hogy hány nő fordult már meg az ágyamban vagy, hogy mennyi boszorkányról sikerült lebeszélnem a bugyit egyetlen éjszaka alatt. Nem foglalkoztam azzal sem, ha az illető éppenséggel férjnél volt, hiszen mindig is ahhoz voltam hozzászokva, hogy ha egyszer megtetszik valami, akkor azt megkapjam. Szép kis szülői nevelés, mi? Ezért is nem tudom hogyan is viszonyuljak az előttem álló szőke szépséghez, aki annyira ártatlannak és érinthetetlennek tűnik, hogy lassan elszégyellem magam a piszkos gondolatok miatt, amit az a bájos arc ébreszt bennem. Fel kellett nőnöm így huszonhét évesen és bár választhattam volna hozzám korban közelebb álló hölgyeményt is, a Wilkes család neve, befolyásossága és vagyona sokkalta csábítóbb volt annál, hogy egy tapasztalt, ravasz boszorka ujjára húzzam rá azt a bizonyos gyűrűt. - Nos lévén, hogy a családom nagy része már a föld alatt található nem hiszem, hogy a részemről olyan sok vendégre kellene számítani – vállat vonok az esküvői tervek említésére. Őszintén szólva nem szeretnék belefolyni a tervezgetésbe, ez maradjon csak a nők dolga a végén még rosszul választanám ki a színeket és az anyósom letépné a bájos kis fejecskémet – Nekem tökéletesen megfelel a vidék, a nyár meg az egyszerű templom – elmosolyodva bólintok egyet, jelezvén, hogy áldásom adtam a tervére. Bár szeretném látni Mrs.Wilkes arcát, amikor rájön arra, hogy az egy szem lánya bizony nem álmodozik világra szóló lakodalomról. Nem is tudom, talán a whiskynek köszönhető, hogy az őszinte szavak szinte kiömlenek a számon, elborzasztva a leendő feleségemet. De adni akartam neki még egyetlen esélyt arra, hogy meggondolja magát, hogy visszalépjen ettől az egész herce-hurcától, mert úgy érzem, hogy sokat fogom bántani ezt a lányt, még ha most eldöntöm magamban, hogy nem akarok tudatosan fájdalmat okozni neki. Azonban úgy tartom fairnek, hogy minderről tudjon azt persze még titokban tartom, hogy a Nagyúr szolgálatában állok és az a minisztériumi állás csak egy álca, hogy nyugodt szívvel gyilkolászhassak a világban. Igent mond én pedig elmosolyodom és egy apró csókot lehelek a kézfejére, arra amelyiknek gyűrűsujján már ott csillog a drága ékszer. Szavai azonban meglepnek, nem számítottam ekkora őszinteségre tőle. Úgy tűnik a whisky nem csak az én nyelvemet oldotta fel és hagyta, hogy minden gondolatom szavakba öntsem. - Nos, ha valamit nem úgy teszel ahogy elvárom akkor nagy valószínűséggel el foglak fenekelni – elvigyorodom a gondolatra, ahogy szépen a térdemre fektetem a lányt és minden ruhájától megfosztva erőteljes csapásokat mérek a hátsó felére. - Hálát adok az égnek, amiért nem vagy olyan, mint az anyád – felsóhajtok és kitöltöm a maradék whiskyt kettőnknek, hála az égnek több már nincs így ennél jobban ha akarnánk se tudnék berúgni. Kivétel persze, ha a könyvtárban van egy titkos kis szekrény ahol Titus a drága és különleges piáit rejtegeti. Nem haragudnék meg érte, ha valóban lenne ilyen. - Teljesen normális, ha félsz az ismeretlentől – közelebb lépek a lányhoz, kezeimmel két oldalt megtámaszkodom mellette így olyan közelségbe kerülünk, amilyenben még nem volt részünk – Félj is, legyenek fenntartásaid – tekintetem elsötétül, ahogy a pillantásom a szemeiről egy pillanatra rózsaszín ajkaira vándorol – Akkor legalább kevesebb az esélye annak, hogy butaságot csinálsz – egészen nehezen fogom magam vissza, hogy ne teperjem le itt és most. Visszafoghatatlan kényszert érzek arra, hogy megrontsam.
↯
I solemnly swear
I am up to no good
Celestine Daugherty
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
nadine leopold
»
»Hétf. 13 Jún. - 11:11
Felsóhajtok. Halkan és lesütöm a szempillámat. - Sajnálom, én nem tudtam.. - Óvatosan pillantok föl rá. Fogalmam sincsen, hogy milyen érzéseket vállt ki belőle családjának hiánya. Fájdalmat vagy örömet? Hiányoznak neki, vagy inkább örül, hogy soha többé nem látja őket? - De barátaid biztosan vannak, akiket szívesen látnál. A Roxfortból megmaradtak, vagy a Minisztériumból.. - Megköszörülöm a torkomat. Kíváncsi lennék, hogy kik a barátai, milyen körökben is mozog, bár ha apámmal kifejezetten jó viszonyt ápol, nem hiszem, hogy sokat kell találgatnom. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a vőlegényemnek is meg van a maga véleménye a dolgokról, és valószínűleg a véleményünk nem egyezik meg. Ez pedig megijeszt. Félek, hogy kényszerít majd valamire, valamire amire nem állok készen. - Mit is mondtál, mi is a foglalkozásod? - A gondolataimat gyorsan próbálom messzire elterelni. Nem akarok azon rágódni, hogy mi lesz majd. Élj a mának. Annyiszor hallottam már, és annyiszor próbáltam betartani. Legtöbbször bajba is keveredtem miatta. Mindig pórul járok.
Csak elmosolyodom. Még jó hogy megfelel neki. Ő férfi. Az esküvő nem érdekli, csak a nászéjszaka. - Meglátogathatom valamikor a birtokodat? Közeleg a nyár, nem szeretnék vadidegenként érkezni.. - Az ajkamat rágcsálom. Az alkohol kellőképpen megtette a hatását, egyre jobban és jobban izgat a házasságunk, és a jövendő életem. Félek. Tőle és az elvárásaitól. Szavai belém fojtják a mondandómat. Olyan határozott, hogy köpni-nyelni nem tudok. Mindenben sokkal határozottabb, mint én, sokkal jobban tudja, hogy mit akar. Én meg azt sem tudom eldönteni, hogy mit szeretnék a jövőmtől. Megrémiszt. Nagyokat pislogva nézek az íriszeibe. Egy pillanatra megremeg az ajkam, túl közel van. Érzem leheletét, csiklandozza a nyakamat, libabőrös leszek tőle. Mint a mágnes úgy vonz magához egyre közelebb és közelebb. Ismeretlenként csillog előttem, érzem sötétségét, mégis úgy vonz közelebb, hogy nem tudok neki ellenállni. Annyira közel van, hogy érzem parfümének karakán illatát, beszivárog a tudatomba, elönti minden gondolatomat. Csak Ő van, senki más. Kótyagos fejemet még jobban megzavarja. - Mi számít butaságnak? - [/] Vadul ver a szívem, mint egy kismadár aki ki akar szabadulni. Kapkodni kezdem a levegőt, izgatottan pillantok föl rá. Vonzz. Úgy érzem vibrál közöttünk a levegő. [i]- Például ez? - Az alkohol és közelségének mámorában nem tudom uralni tetteimet. Gondolkodás nélkül hajolok hozzá közelebb, átszelve az alig pár centiméternyi távolságot. Hirtelen cselekszem, ajkaimat óvatosan nyomom az ő szájához, remegő kezemet óvatosan teszem az ő kézfejére. Kiszakad belőlem egy apró sóhaj, csókunkat ami olyan hamar jött, gyorsan félbe is szakítom. Félve pillantok föl rá. Még így is sokkal magasabb nálam. Egy lavinát indítottam el, aminek én nem parancsolhatok.
I solemnly swear
I am up to no good
Finnick Daugherty
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
arthur kulkov
»
»Csüt. 23 Jún. - 21:46
center>
say that you love me
- Ne szabadkozz, annyira nem álltunk közel egymáshoz – legyintek egyet és valóban nem érzek semmilyen űrt a lelkemben, ahogy a szüleim szóba kerülnek. Biztos vannak olyan családok, ahol a szülők mindent feláldoznának azért, hogy a gyereküknek jobb életük legyen, mint nekik de alapból az én apámnak és anyámnak eleve fényűző gyerekkora volt így igazából nem is tudtak mást adni, mint csak a pompát és a sznob magaviseletet. Arról nem is beszélve, hogy mennyire belém sulykolták a vér fontosságát, hogy válogassam meg a barátaim és össze ne merjek állni valamilyen sárvérű kis ringyóval. Azt hiszem pont ezeket a szavakat használta az anyám pár pohár bor után az egyik estélyen, ahol a többi sznob, aranyvérű varázslóval és boszorkánnyal iszogattak együtt. Én pedig szót fogadtam, mert jó gyerek voltam és nem tűnt nehéz feladatnak, hogy bántsam azokat, akik nem aranyvérűek. - Barátok azok vannak szép számmal, de tényleg nem akarok mindenkit odacsődíteni bár apád biztosan ragaszkodni fog pár munkatársunkhoz, akiket egyébként legszívesebben eltüntetnék a Föld felszínéről – vállat vonok – A lényeg, hogy az a kis mag, akikért ölni tudnék ott legyenek – tényleg nincsenek nagy kívánságaim, nem akarom, hogy a Próféta címlapjára kerüljön ahogy megpecsételjük a házasságunk egy csókkal. Azonban az igaz, hogy az a marék varázsló, akiktől elvárom, hogy megjelenjenek...nos, ölni tudnék értük, már öltem is értük és ölni is fogok értük. De egyelőre jobb az, ha Celestine csak egy szófordulatnak tudja be és nem kezdi firtatni a dolog hátterét. - Külföldi kapcsolatokat ápolok, ezért egészen sokat utazok Marcell barátommal. Tudod, más országok minisztériumaival tartjuk a kapcsolatot meg ilyenek – egészen büszke vagyok magamra, amiért ilyen szépen körül tudtam írni, hogy a legkülönbözőbb helyekre küld minket a Nagyúr és emiatt keveset tartózkodok hőn szeretett országomban.
- Amint ki tudsz szabadulni a Roxfort falai közül, jöhetsz – elmosolyodom és nagyon remélem, hogy nem fogom elfelejteni és egyetlen nem kívánatos nőszemély sem fog a házban tartózkodni, amikor Celestine eljön felmérni a lakást, amit kénytelen lesz az otthonának nevezni. Sajnos szokásom, hogy éjszakai partnereimet – persze csak a kiváltságosokat – magukra hagyom a házban, hadd gyönyörködjenek a tóban meg élvezzék a fényűzés kissé régimódibb formáját. - Nem akarom magamra haragítani Dumbledoret azzal, hogy kirángatlak az iskolából – cinkosan elvigyorodok, már hogy a viharba ne élvezném ha Dumbledore megtudná, hogy az egyik kis madárkája bizony egészen rossz kezek közé került. Ugyanis szinte biztos vagyok benne, hogy az öreg Albus tökéletesen tisztában van vele, hogy egykori diákja – azaz szerény személyem – már nem a jók táborát erősíti. Figyelem a reakcióját, ahogy az ajkait harapdálja – ha tudná, hogy ezzel mennyire rossz irányba viszi a gondolataimat biztosan abbahagyná. Nem szólok rá, inkább csak mozdulatlan figyelem és kissé megkönnyebbülök, amikor felhagy az ajakrágcsálással. Kérdése egy pillanatra megfog. Hirtelen nem tudom, hogy pontosan mi is lenne a tökéletes válasz, amivel annyira nem riasztom el. Már épp szóra nyitnám a szám, hogy nem szeretném felfedni a kártyáimat, majd rájön mivel érdemelhet ki egy alapos fenekelést, amikor megmozdul. Egy pillanattal később puha ajkai már az enyéimet keresik. Bizonytalan, ezt rögtön megérzem de mégis akar. Elégedettséggel tölt el, hogy máris sikerült a bűvkörömbe vonnom a lányt, ezek szerint nem kell attól tartanom, hogy ne vonzódna hozzám. - Sajnálom, Celestine. Ezért nem jár fenekelés – vigyorogva suttogom a szavakat és még csak választási lehetőséget sem adok neki, ajkaim éhesen tapadnak a harapdálástól kivörösödött ajkaira. Az én csókomban nincs semmi bizonytalanság, kezem kihúzom apró kacsója alól és az oldala mentén felkúszik és megállapodik a tarkóján. Ujjaim birtoklón marnak bele szőke hajzuhatagába, miközben egy pillanatra sem szakítom meg a csókot. Fogalmam sincs, hogy mennyire tapasztalt a lányka de ha egyszer a tűzzel játszik, akkor biztos felkészült arra, hogy bizony a dolgok lehet nem úgy alakulnak majd, ahogy azt ő gondolja. Ettől függetlenül nem akarom bántani. Legalábbis még nem, bár ki tudja lehet sose fogok fájdalmat okozni neki. Úgy tűnik nem csak a lánynak szállt a fejébe a whisky.
↯
I solemnly swear
I am up to no good
Celestine Daugherty
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
nadine leopold
»
»Hétf. 27 Jún. - 21:27
Izgatottan csillan föl a szemem. Ez egészen érdekesnek hangzik. Ámulattal telve pillantok a szempárba, amiben magamat látom viszont. Elmosolyodom, megrémiszt a tükörképem amit a szembogarában látok viszont, nem akarok olyan rémültnek tűnni, olyan reményvesztettnek, olyan kislánynak. Azt szeretném, ha nem arra gondolna, hogy olyan fiatal vagyok, olyan tapasztalatlan. Valamilyen furcsa érzéstől vezérelve szeretném, ha nőként tekintene rám, nem csak egy tárgyként, vagy csak a feleségeként. Nem szeretnék az a nő lenni az életében akit megtűr a házában, de sohasem kedvelte igazán. Így hát próbálok kicsikarni magamból valami izgalmasat. Újra az ajkamba harapok és felnézek rá miközben próbálok kacér lenni – remélhetőleg sikeresen-. Az igazság az, hogy sohasem próbáltam még senkit sem felszedni, vagy elcsábítani. Velem az ilyen dolgok mindig csak megtörténtek. Sohasem próbáltam szexi lenni. De Finnick más mint a többi barátom volt, ő nem fiú, hanem igazi férfi akinek igazi nőre van szüksége. - Elviszel egyszer majd magaddal? Sohasem voltam még igazán külföldön.. – Hogy az alkohol mit ki nem hoz az emberekből! Arra kérem, hogy vigyen magával, miközben valószínűleg csak egy púp vagyok a hátán, na meg a megfelelő anyagi biztosítás. Elszégyellem magamat, lehajtom a fejemet és elvörösödöm. - Azt hiszem nem kellene tovább itatnod, mert már így is a fejembe szállt az alkohol.. – Zavartan tűröm az egyik kósza hajtincsemet a fülem mögé.
Elmosolyodom. Szélesen, ahogy megengedi, hogy meglátogassam. Nagyon kíváncsi vagyok a helyre ahol él, ahol élni fogunk. - Azt hiszem bármelyik hétvégén, akár a jövő héten, vagy azután.. még apám kivehet egyszer az iskolából indokkal.. biztosan meg foglya majd engedni.. – Ebben az egyben nem kételkedem. Örülni fog annak, hogy ennyire érdeklődöm a jövendőbelim iránt, és hogy nem ütközik szöges ellenállásba . Sőt kifejezetten díjazni fogja, hogy egy egész napot töltök el a társaságában, bár biztosra veszem, hogy azért szúrós szemmel fogja áldását adni a dologra. - Igazából rajtad áll, hogy mikor szeretnél velem lenni.. – Úgy csinálok, mintha Ő is szeretne velem lenni, mintha Ő is arra gondolna, hogy mondjuk egy egész napot vele töltök, nem csak pár órát. Szerintem Ő inkább csak egy-két órás látogatásra vágyik, viszont nekem ebben az esetben nincsen választásom, hiszen nem erőltethetem azt, hogy nála akarok lenni. - Mármint, hogy melyik hétvége jó neked! – Az ajkamba harapok. Túl sok hülyeséget beszélek. Hangosan fújom ki a levegőt, kissé bocsánatkérően pillantok rá. Nem akarom, hogy ez legyen az első benyomása rólam. Akaratos, gyerekes, zavart. Túl gyorsan bomlottak föl bennem az alkohol részecskéi, mint azt vártam volna. Hülyét csinálok magamból előtte. - Kérdezhetek valamit? – Hirtelen pillantok fel az elsötétült szempárba. Igazi érdeklődéssel, kíváncsisággal. - Ha a feleséged leszek, fogod más nők társaságát keresni? – A kérdést hirtelen szegezem neki, váratlanul, akaratlanul, de már akkor megbánom, mikor kiejtem a számon. Nekem ehhez aztán tényleg nincsen jogom. - Mármint nyilván nem mondhatom meg neked, hogy hogyan éld az életed, se most, se akkor ha már a nejed leszek, se utána.. csak jobb szeretnék inkább tudni róla.. mert tudom, hogy neked semmit sem fog jelenteni, csak egy személy leszek aki otthon vár majd, vagy akit inkább elkerülsz.. – Félek ettől, félek a vele való házasságomtól, és a jövőnktől . A közös életünktől és a rám váró sorsról. Aztán mégis úgy döntök, hogy megcsókolom. Bizonytalanul, félénken, remegő ajkakkal, az Ő csókja viszont erősebb, magabiztosabb, határozottabb. Megborzongom kezének erőteljes érzésébe, végigfut rajtam egy furcsa érzés, szívem gyorsabban kezd kalapálni, lélegzetem szaporább lesz. Nem akarok elszakadni tőle, nem akarom, hogy elengedje a tarkómat, hogy eltávolodjon tőlem. Minél közelebb akarok hozzá kerülni, jobban akarom érezni mellkasának emelkedését, szíve ütemét. Közelebb húzódom hozzá, kezeim bizonytalanul csúsznak a tarkójánál a hajzuhatagába, lábaimmal körbefonom a derekát, aztán levegőért kapva húzódom kissé el. Félve pillantok rá, kacérkodva az ajkamba harapok. Két kezemmel fogom meg borostás arcát és húzom közelebb magamhoz. Újra megcsókolom, ezúttal sokkal magabiztosabban és szenvedélyesebben.
[/i][/i]
I solemnly swear
I am up to no good
Finnick Daugherty
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
arthur kulkov
»
»Hétf. 11 Júl. - 15:41
say that you love me
- öhm, hát – a torkomat köszörülöm, nem készültem fel egy ilyen kérésre vagy kérdésre. Természetesen nem akarom, hogy velem jöjjön egyetlen ilyen útra sem, mert akkor nem tudnék tökéletesen a küldetésekre koncentrálni, azonban nem akarom máris megbántani jobb az, ha később jön rá, hogy valószínűleg soha nem fog részt venni egyetlen ilyen kiruccanáson sem. - Erre majd még visszatérhetünk később, nem minden utazásunk .. - elhallgatom, mert keresem a megfelelő szót amivel nem füllentek olyan hatalmasat – annyira kellemes, hogy így mondjam. De cserébe megígérem, hogy sok helyre elviszlek majd és akkor nem kell idétlen tárgyalásokon agyalnom, hanem a teljes figyelmemet neked szentelhetem – gratulálok Finnick, sikeresen eljátszottad a papucs férjjelöltet – bár meg kell hagyni, hogy egészen komolyan gondoltam a dolgot, ami még engem is meglep. Nem szoktam ígérgetni nőknek sőt inkább kerek-perec megmondom nekik, hogy hányadán állunk és mit várhatnak el tőlem. Régen persze nem így volt, de azzal csak bonyodalmakat okoztam magamnak, amiből jelen pillanatban így is elég sok kijut nekem. A célomat a bunkó őszinteséggel is elérem, sokakat feltüzel a tény, hogy nem rejtem véka alá a szándékaimat. - Ne aggódj, egész sok időt fogunk majd együtt tölteni – elnevetem magam a túlbuzgóságán ahogy a szemei csillognak, amikor arról beszél, hogy kikéreti magát a suliból az apjával csak azért, hogy meglátogathasson a birtokon. Fogalmam sincs, hogy mikor láttam valakit aki ennyire lelkesen, ha arról van szó, hogy velem töltse az idejét. Leszámítva Marcellt de a mi kapcsolatunk amúgy is túl mutat mindenen. Biztos vagyok benne, hogy Wilkes egyetértene vele és szó nélkül elengedné a lányát hozzám, csak nem is tudom. Elképesztően ártatlannak tűnik Celestine és már lassan nekem van bűntudatom azért, amiért abban lelem örömöm, hogy másoknak okozok fájdalmat. Pedig ez teljesen normális. Még mielőtt igennel válaszolnék arra, hogy kérdezhet-e valamit már fel is teszi a kérdést, ami szintén belém fojtja a szót. Ezen igazából el sem gondolkoztam, hogy a házasság milyen megkötésekkel jár, mert annyira alapvetőnek tartottam, hogy attól függetlenül, hogy lesz egy állandó nő a lakásomban én nyugodtan élvezhetem kényemre-kedvemre más nők társaságát. Azonban most jól megfogott a lány. Nem vártam tőle ilyen szintű őszinteséget és merészséget sem, mert bizony nem hiszem, hogy más nő venné a bátorságot és ilyet kérdezne. Elkezd szabadkozni de ezzel is csak azt bizonyítja, hogy tényleg komolyan gondolta a kérdést és rájövök, hogy valószínűleg teljesen lelki nyomorékká fogom tenni ezt a lányt. Pedig nem akarom, Merline mondom tényleg nem. - Nos, nem tudom megígérni, hogy teljes mértékben hűséges leszek – komoran lepillantok rá – Szeretem a nőket – megvonom a vállam, mintha ez mentség lenne arra, hogy valószínűleg minden második nővel meg fogom csalni – De igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból – fogalmam sincs, hogy ez mennyire igaz. Nem tudom elképzelni, hogy ne érjek más nőhöz az utazásaink során csak azért, mert éppenséggel otthon vár az asszony. Még a gondolata is idegen a monogámiának. Szerencsére – vagy csak inkább az én szerencsémre – nem húzódik tovább ennek a kényes témának a taglalása és Celestine csókja gyorsan el is tünteti a borús gondolatokat az agyamból. Tudom, borzalmasan egyszerű elterelni a gondolataimat, de hát férfi vagyok ha nem muszáj nem agyalok olyan dolgokon, amiket jelenleg nem tudnék megoldani. Bár először még nagyon félénk, másodjára már sokkalta magabiztosabb és ez egészen feltüzel. Ujjaim már kevésbé finoman csúsznak fel hosszú combjain a szoknyája alá, hogy belemarjanak az izmos húsba. Ahogy elválnak ajkaink félresöpröm a szőke hajzuhatagot és rögtön lecsapok nyakának finom bőrére, hogy apró csókokkal halmozzam el. Átfut az agyamon a gondolat, hogy talán okosabb dolog lenne itt és most megállni, de amint megérzem a lány ujjait a hajamban már el is tűnik, semmilyen maradandót nem hagyva maga után. Ha a kisasszony nem dönt úgy, hogy ideje megállni fogalmam sincs, hogy meddig bírom türtőztetni magam hiszen már így is csak egyetlen aprócska cérnaszál választ el attól, hogy most rögtön letépjem róla azt a bájos kis ruhácskát.
↯
I solemnly swear
I am up to no good
Celestine Daugherty
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
nadine leopold
»
»Kedd 26 Júl. - 15:32
Elmosolyodom kissé kínosan. Az egészen biztos, hogy rengeteg időt kell majd együtt töltenünk, még akkor is ha Ő vagy Én éppen nem akarjuk. Muszáj lesz, nem lesz választásunk. Se neki, se nekem. Elfordítom a pillantásomat amikor a hűségről beszélünk. Számítottam erre a válaszra, így nem ért akkora pofonként, hogy a jövendőbelim más hölgyek társaságát fogja keresni, ha nem leszek elég számára. Én pedig nem érzem még magamat olyan merésznek, hogy ez ellen tiltakozzak, vagy fűt-fát ígérjek neki. Jólesett volna, ha azt mondja, hogy nem fog soha megcsalni, de legalább őszinte velem. Ez plusz pontot ér mindenképpen. Az ajkamba harapok, nehogy felsóhajtsak elégedetlenségemben, helyette inkább egy mosolyt próbálok magamra erőltetni sikertelenül. Eszembe jut anyám, aki mindig mindenre csak mosolygott, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Mosolygott amikor apám felképelte, amikor engem felképelt, és amikor megtudta, hogy meghalt az anyja. Egy igazi porcelánbabává változott porcelán mosollyal. Nem akarok olyan lenni, mint Ő. Csak bólintok, miszerint tudomásul vettem a szavait, de még mindig igyekszem nem rá pillantani, és nem elsírni magamat. Túlságosan a fejembe szállt már a whiskey, túl bódult vagyok ahhoz, hogy irányítani tudjam az érzelmeimet. Az ajkamba mélyesztem a fogaimat, nem fakadhatok most sírva! Nem folyhatnak ki a krokodil könnyek a szememből, nála úgy sem használna semmit. Valószínűleg csak elijeszteném, akkor meg leshetném a lába nyomát. Eltereli a gondolataimat a csókunk, és ujjainak érintése a combomon. Felnyögök, ahogy megérzem ujjhegyeinek nyomását. Feltüzel az érintése, izgalomba hoz. Felnyögök, újra kiráz a hideg forró érintésére. Egyszerre csak Ő van és én. Lélegzete, csókjának különösen fűszeres íze, és a keze. Mintha billogot égetne a húsomba, de nem zavar. Még többet akarok belőle, még többet akarok tőle. Egyszer szeretnék én az lenni aki elvesz, nem az aki mindig ad. Jólesik, hogy sikerül valamennyire feltüzelnem, hogy érdeklem. Tetszik, hogy ajkai olyan hevesen tapadnak nyakam finom bőrére, nem vagyok rest hevesen sóhajtozni minden egyes puha csókra. Úgy érzem, hogy lüktetek, hogy tovább akarom élvezni amit számomra adhat, mégis megszólal bennem a vészcsengő. Nem hagyhatom ilyen könnyen magamat, nem vagyok könnyűvérű cafka. Azt akarom, hogy többet kívánjon belőlem, hogy eszébe se jusson mások után futni, annyira akarjon engem. Kezemet a mellkasára helyezem, és olyan erősen tolom el magamtól, amennyire ez tőlem telik. Lesütöm a pillantásomat, nem tudok a szemébe nézni. Túlzottan vágyok én is az érintésére. - Ne haragudj, de ez nem lenne most helyén való.. - Lekászálódom mellőle, megigazítom igencsak felgyűrődött ruhámat, a hajamat is megpróbálom rendbe hozni, miközben még mindig olyan szaporán lélegzem, mintha most futottam volna el a Roxfortba. - Jobb ha megyünk, apám biztosan szeretne még veled beszélni.. - Kisietek, magára hagyom, és egyenesen a szobámba indulok.
Köszönöm szépen a remek játékot! Nagyon élveztem (:
Kezdőlap
