Freja & Leonard

nem terveztem mára semmit sem, mi a fasznak? Srácokkal megbeszéltük, hogy ellógjuk a napot és cigizünk meg füvezünk picit, csak hát.. én nem szeretek füvezni, elég szar hatással van rám. Szóval csak pöfékeltem és beszélgettünk, elég sok dolog szóba került és én csak lapítottam, semmi kedvem nem volt ilyen dolgokról beszélni, főleg nem velük.. mesélték, hogy ki jön be nekik, meg minden.. mondjuk úgy, hogy nekem nem adatott meg a választás lehetősége, úgyis apám fogja eldönteni kit veszek el.. Persze barátnőim voltak, nem is egy.. de egyik sem akart szintet lépni, egyik sem adta nekem magát. Olyannal meg nem is akarok lefeküdni, akit kicsit sem kedvellek, mert kaptam ajánlatokat, de félvérek voltak vagy sárvérűek, azokat meg nem szeretem. Tudjátok egy aranyvérűnek nem szabadna egy sárvérűvel sem szóba állnia, megszólítania sem szabadna minket. Amúgy azon csodálkozom, hogy miért nem fogják fel, hogy semmi keresnivalójuk nincsen köztünk.. olyan szánalmasak és a vérük.. pocsék. A félvérek még mondjuk valamennyire elmennek, de a sárvérűek..
Majd visszafelé sétálunk a suliba, már minden órának vége, öten vagyunk és ebből négy ember be van állva. Egyik bolond a követ nyalta és azt mondogatta, hogy jó a melled, finom cica.. Érdekes, hogy milyen idióták az emberek, ha be vannak szívva.. Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy én is ilyen szánalmas lehetek, de inkább bele sem akarok gondolni, jobb is, hogy nem füveztem velük. mondjuk még beállva sem mások, még mindig utálják a sárvérűeket és ha látunk egyet egyedül, akkor ki szoktuk sorsolni, hogy ki tegye tönkre szegény pára az napját, most rám esett a sor. - Megyek már.. - mondom szemeimet forgatva, mikor elkezdenek lökdösni az idióták.. Mi a faszért kell ebből ekkora ügyet csinálni. Elindulok magabiztos léptekkel felé.
- Sárvérű szánalom, várj meg! - kiáltom neki gúnyosan, de nagyon is jól tudja, hogy neki szólt, mert jelenleg senki más nincs az udvaron, csak mi ketten. Egy pillanata hátrapillantok és látom, hogy a többiek itt hagynak vele kettesben és mennek befelé. Ennyit róluk, de nem állok meg, folyamatosan haladok a lány felé. - Megkaptad a főnyereményt, ma én teszem tönkre a napod. - mondom neki még mindig gúnyosan és mikor utolérem, akkor megragadom az egyik karját és a hátát a fának szorítom.. - Remélem örülsz neki!

Music || Note || Clothes

Éppen csak el szerettem volna bújni egy pillanatra. Egy hosszabb, tartalmasabb pillanatra, amikor nem mások életével, hanem csak az enyémmel kell foglalkoznom, és nem teljesen olyan értelemben, ahogy teszem azt minden egyes napon. Hiszen még mindig képtelen vagyok elfogadni, feldolgozni meg pláne nem tudom, ami történt. Lassan már a mélyen elfojtás sem lesz megfelelő módszer arra, hogy kezelni tudjam az életemet. Mostanában csak egyetlen egy megoldás létezik a számomra: a fájdalom. Hiszen a fájdalmat csak egyfajtaképpen lehet megszüntetni. És egy időre.
Nem volt egyszerű megtalálni az udvar legrejtettebb pontját, még így, tanóra alatt sem, de ahhoz, amit el szeretnék végezni, nincs szükségem senki társaságára. Csak magamra, és az ágybetétem alá gondosan elrejtett pengére. Még a varázslást sem vagyok képes megkockáztatni emiatt, elég csak az emberi mivoltom hozzá, hiszen a mugli sorozatok háromnegyede is erről szól, példa tehát végeláthatatlanul akad. Amit pedig példaként magad előtt látsz, már nem is tűnik olyan rossznak, mint, amilyen valójában, nem igaz?
Jó pár perccel később a fájdalom máris elviselhetőre csökken bennem, és a helyét más, sokkal kellemesebb érzés veszi át, mintha csak régóta erre várt volna. Ujjaimat a jobb kezem alkarjára szorítom, a könyökömhöz közel, és lehunyt szemekkel adom át magam teljesen a megsértett ér ritmikus lüktetésének.
Csak, amikor meghallom egy kisebb társaság hangját, akkor kezd eluralkodni rajtam a pánik. Senki sem láthat meg ebben az állapotban. Mielőtt felugranék, egy gyűrött zsebkendőbe rejtem a pengét, hogy aztán a ruhám alá rejtsem, majd a kézfejemre rántom a pulóverem ujját. Már bánom, hogy a hálóteremben hagytam a taláromat, de mielőtt elindultam, semmi értelmét nem láttam annak, hogy magamra öltsem. Mostmár látnám, de már teljesen mindegy.
Mintha nem is hallanám a nekem címzett szavait, elég sietős léptekkel indulok el a kastély bejárata felé, de a fiú gyorsabb nálam, és a következő pillanatban már elkapja a karomat, aminek kézfejével görcsösen igyekszem szorítani a pulóverem ujját, majd a fa törzséhez szorít. Nemcsak gyorsabb, de erősebb is nálam, és nem mellesleg ismerem a társaságát, tudom, hogy nem lehet egykönnyen megszabadulni tőlük, de megalázni őket, azt már igen. Eleinte szó nélkül meredek a szemeibe, hallgatom a szavait, majd szemrebbenés nélkül nyitom válaszra az ajkaimat. - Miért, nem élvezted az együttlétet az aranyvérű barátaiddal? Vagy csak nem sikerült kielégíteniük, így kénytelen vagy megelégedni egy magamfajtával? - nyugtázom gúnyos mosollyal. - Egye fene, nehogy adósod maradjak a végén, segítek neked, rajtad. - majd egyszerűen, és erőteljesen tisztelem meg a legérzékenyebb pontját az egyik térdemmel.