Mikor megismerkedtünk, akkor még a Roxfortban tanítottál; feleséged volt, akit elmondásod alapján valóban szerettél. Te voltál a legelső férfi, akihez vonzódtam és aki irányába gyengéd érzéseket tápláltam, de becsaptál; csak egy kellemes kis kikapcsolódás voltam, semmi több. Mindenféle értelemben te voltál a legelső, így érthető, mennyire rosszul esett a visszautasításod, s mennyire meggyűlöltelek; a következő évet már nem is kezdted tanárként, bár gyanítom, nem miattam, hanem családi problémák merültek fel. Aztán az apám egyre többször említett meg egy rejtélyes úriembert, aki szeretne közelebbről is megismerkedni velem; aki hajlandó lenne feleségül venni. Aztán megjelentél te a nappaliban, arcodon kellemes-kihívó mosoly játszadozott; a szüleim pedig láthatóan túlcsordultak a büszkeségtől, amiért sikerült ennyire jól választaniuk a kislányuknak, hiszen mindenféle értelemben tökéletes vagy. De ők nem ismernek téged; nem ismerik a múltunkat, ahogyan azzal sincsenek tisztában, miért akarsz magadnak ennyire ragaszkodóan. Őrült vagy.

// Kicsit betegesebb kapcsolatot képzeltem el kettejüknek, tehát semmiféleképpen nem vattacukor és szivárvány lesz minden. Ezen kívül szabadon alakíthatod a karaktert, ha a későbbiekben szerelmi szálat szeretnél neki, még az is belefér. Gyere gyorsan, nagyon várlak! *___*