▽The Age Of The Marauders▽

Edmund Hall Fletcher

Goodbyes always take us half an hour, Can't we just go home?

Bírtam Mrs. Leigh-t. Nem tett fel kérdéseket akkor sem, mikor a modellboltból újra és újra csak ragasztót vettem, modellt pedig sosem. (Bár egy ideje szemeztem egy második világháborús hadihajóval, de végül is lebeszéltem magam róla, egy százhúsz darabos kirakónál soha nem raktam össze semmi bonyolultabbat – ez a megfelelő pillanat, hogy a bűbájtan eredményeimről beszéljünk? –, egy ilyen modellhajó pedig nem is tudom, lehet, hogy vagy tízezer darabból is állhat; vagy akár egymillióból, szóval a nálam okosabb embereknek való, csak erre célzok.)
Újabban egész jól kijöttem Liam csajával is, mert ő meg arra nem tett fel kérdéseket, hogy kik azok a srácok, akikkel újabban a parkokban lógok.
Csak vigyázni kell, hogy a zacskóban lévő ragasztóba véletlenül se lógjon bele a hajad, mert azt már csak az olló szedi le onnan.
Meg arra is kell vigyázni, hogyha egy aluljáróban veszed elő a farkadat, ne járjon arra senki, főleg ne gyerekekkel.
Meg arra is kell vigyázni, hogyha mégis úgy vennéd elő a farkadat egy aluljáróban, hogy valaki arra jár, akkor fuss minél gyorsabban.
Tizenöt éves korom óta láncdohányos vagyok, a gyors futásra persze soha nem volt valós esélyem.


Hajnali hat körül járt, egy pékség előtt a földön ülve reggeliztem, míg tőlem jobbra és balra két arc sört ivott. Az egyik még nem voltam józan, a másik már nem volt az. Csendben vártuk a műszak kezdetét annál a zöldségesnél, ahol már a második nyaramat melóztam végig.
- Nyár végén elhúzok innen a picsába.
- Hát persze – nevetett az egyik.
- De, komolyan! Összeszedek annyi pénzt, hogy ne Liamtől kelljen lejmolnom, aztán már itt sem vagyok.
- Tudod, hányszor hallottam már ezt?
- Kiktől?
- Az elmenőktől.
- És mi lett velük?
- Itt rohadtak meg.

Ballagás után egyetlen kortyot sem ittam, és megfogadtam Dorcasnak, hogy dögöljek meg, ha még egyszer valaha is piálni fogok, mert nem akarok olyan lenni, mint apa.
Ballagás után, vagy hát valamivel azután, hogy megfogadtam, hogy egyetlen kortyot sem fogok inni, kurvára leittam magam, mert annyira hiányzott Lip, de sehogy sem bírtam a képe elé állni, hogy ezt elmondjam neki.
Utána már tényleg nem ittam semmit.

- De amúgy is, hová mennél innen?
- Van egy másik bátyám, hozzá.
- És ő hol él?
- Passz. Talán valahol egy farmon, északra.
- És vár rád?
- Igen! Azt hiszem. Remélem.


Liam októberben felképelt, mikor megtudta, hogy hajnalban azért járok ki a házból, hogy ragasztót szívjak. Felszakadt a szám, és a képébe köptem a véres nyálamat. Amúgy nagyjából vele is elvoltam. Nem annyira, mint Mrs. Leigh-gel, de végül is nem öltük meg egymást. Ő néha ordított, én néha bőgtem, amúgy meg túlórákat vállaltam, hogy ne lássam a mocskos pofáját, és gyűlöltem, hogy pénzt keresek, mert így Liamnek nem volt oka arra, hogy ne kérjen tőlem a lakbérre.

Aztán később mindenkinek azt mondtam, hogy akkor hagytam ott Liamet, mikor mocskos buzinak hívott és megpróbált lelökni a lépcsőn. A szerencsém az volt, hogy Liamből ezt amúgy bárki kinézte volna, de igazából akkor pattantam meg, mikor én hívtam őt faszszopónak, aztán én például le is löktem őt arról a lépcsőről. Nem halt meg (mondom, nem öltük meg egymást), de eltört a karja, zuhanás közben meg úgy bevágta a fejét, hogy el is ájult. Nem sokáig. Tíz percre? Öt? Akkor tért magához, mikor már összepakoltam, és épp átléptem felette, hogy kirobogjak a házból.
- Edmund? Hová mész? – Dünnyögte még a padlón fekve, én viszont addigra már átléptem felette, és ki is robogtam a házból.

Két napon át az utcán éjszakáztam.

- De hisz ez borzasztó!
- Tudom.
- Liam egy vadállat!
- Hát most…
- Van hol aludj?
- Ami azt illeti…


Coco az a fajta városi boszorkány volt, aki valaha valakitől hatalmas vagyont örökölt, hogy aztán elverje az egészet kanárikra és a fal minden négyzetcentiméterét betöltő festményekre. Kuporogtam a hálószobájában, teát szürcsölgettem és egy kanári a térdemre szállt.

- Minden rendben?
- Aha, csak…
- Mi van?
- Csak ezelőtt én még nem voltam lá---
- Nyugi, semmi gond, oké?
- Meg… nem tudom, hogy ezután akarnék-e még.
- Mondom, semmi gond.

Aztán végül is gond lett.