vesta & cheya

Még egyszer átfutom magam a mágiatörténet beadandómon és mivel nem találok egyetlen hibát sem és semmivel sem szándékozom megtoldani ezért összetekerem a pergament és odadobom az asztalra, Waldené mellé – amit természetesen megint én írtam meg, mert ő valami nagyon fontos dologra hivatkozva lefizetett egy zsáknyi csokigolyóval. Én pedig szokás szerint nem tudtam sem a csokinak, sem Walden kölyökkutya fejének ellenállni ahogy hatalmas szemekkel pislog rám és még kis pitiző pózt is képes volt felvenni azért, hogy elérje a céljait. Bejött. Annak a kis mocsoknak mindig összejön, ha akar valamit, talán ezért is tartja többre az apám nálam, no meg persze azért, mert én nő vagyok ő meg férfi.
Kinyújtózok és úgy döntök, hogy ideje átvedleni valami alvósabb, kényelmesebb öltözékbe így a pamut ruhát átcserélem a hálóingemre és a pöttyös köntösömre, amit még tavaly karácsonyra kaptam Vestától – mert tökéletesen tisztában van a köntös mániámmal. Belebújok a mamuszomba és lecsoszogok a lépcsőn egyenesen a konyhába, hogy lopjak egy kicsit még abból az isteni kakaós muffinból, amibe a kedvemért egy kis rumot is kevert az rongyos fülű kis házimanónk, Hilly.
Épp a jól megrakott tányérral indulok vissza a szobámba, amikor pukkanást hallok a nappaliból ami arra utal, hogy Walden visszatért az éjszakai portyázásából, abból a nagyon fontos dologból amiért képes volt pincsivé változni pár órával ezelőtt. Az agyamban beszólogató mondatok ezrei száguldanak át, keresve a megfelelőt amivel az elevenébe tudok vágni bár jobban izgat, hogy miért nem mondja el, hogy pontosan mivel is tölti az idejét. Régen nem így volt, tisztában voltam vele a nap 24 órájában, hogy éppen mit csinál vagy ha valami oknál fogva mégsem így volt akkor elmesélte. Az utóbbi időben azonban egyre több titkos kis dolga van, amit nem köt az orromra ez pedig azonkívül, hogy borzalmasan bánt még dühössé is tesz.
- A tékozló fiú visszatért? – lépek be a nappaliba ám ahelyett, hogy bátyám magas, izmos alkatával találnám magam szemben egy apróbb termetű alak tűnik fel a kandallóban – Vesta? – jobban meg sem lepődhetnék amikor a kandallóból kilépő boszorkányban felfedezem göndör fürtökkel megáldott gyönyörűséges barátnőmet. Nem tudok róla, hogy megbeszéltük volna, hogy átugrik a téli szünetben azt hittem ő is a családjával tölti az ünnepeket – bár ha ilyen jól alakul az ünneplés mint nálunk akkor megértem, hogy inkább úgy döntött, hogy lelép. Mindenesetre a lehető legjobb helyet választotta, elvégre nekem sem voltak semmilyen terveim az estére tehát csak bearanyozni tudja a napom hátralevő részét.
- Mi járatban erre? – elindulok felé, útközben lerakom a tányért az egyik komódra és amint odaérek elé szorosan átfonom a karjaimat a nyakán – A lehető legjobbkor jöttél, sehol senki. Walden szokásosan csavarog valamerre, anyámék meg szintén valami fontos estre voltak hivatalosak – kicsit hátrébb húzódom, hogy jobban szemügyre vehessem a lányt – Szóval az egész ház a mienk – cinkos vigyor ül ki az arcomra és elengedem – Meg van rumos muffinom is, kérsz? – felkapom a tányért és odanyújtom neki miközben még mindig vigyorogva beleharapok egybe én is.

Semmi bajom nincs az ünnepekkel, a családdal már inkább. Mi mást is tehetnék Karácsonykor, mi lehetne a legjobb ajándék, mint, hogy a szüleim idegeire menjek, és a családi vacsorához készülő rokonokat figyelmen kívül hagyva hopp-port dobjak a kandallóba, és a legjobb barátnőmnél találjam magam? Shane-re lennék csak tekintettel, de miután elég biztosan a tudomásomra adta, hogy őt sem érdekli igazán ez az ünnepi mizéria, már nyugodt szívvel hagyom magam mögött a családi kúriát.
Valójában bízok benne, hogy semmiben sem zavarom meg a Macnair családot, bár tudom, hogy a barátnőm szülei talán jobban örülnek nekem, mint a saját családom, a lelkiismeretem tehát cseppet sem háborog, sőt, nyugodtan lépek ki náluk a kandallóból, mintha éppen csak egy minden ízű drazsével megszórt kalácsért mentem volna ki Roxmorts-ba, hogy aztán minél előbb vissza is érjek hangulatos otthonuk falai közé.
Az első, akit meglátok, a barátnőm az, a mosolyom pedig rögtön kiül az arcomra, ahogy látom, mennyire örül nekem. - Sem tékozló, sem fiú, bár az előbbit talán a szüleim rögtön megkérdőjeleznék. - vonom meg a vállaimat, kajánul nevetve. Kitárom felé a karjaimat, amiket aztán a dereka köré is fonok, és egészen addig szorosan ölelem, amíg el nem távolodik tőlem. - Remélem azért nem zavarok. De egyszerűen képtelen voltam pont ünnepekkor nem a szüleim idegeire menni.
- Ú, rumos? Remélem azért a kelleténél jobban megbillent az az üveg, mikor a manótok hozzáadta a tésztához. - veszek el egyet a tányéron sorakozó süteményekből, majd jóízűen bele is harapok az omlós tésztába.
- Na és, mi jót csináltál itthon egyes-egyedül? Csak azt ne mondd, hogy a bátyád beadandó feladatát. - lépek be a barátnőmmel együtt a szobájába, a tekintetem pedig rögtön az összetekert pergamenekre esik. - Egyszerűen nem hiszem el, hogy megint rá tudott venni, hogy megcsináld helyette. Meg kellene már tanítanod egyre- másra. - rázom meg a fejemet rosszallóan. - És akár már most el is kezdhetnéd, végül is nincs itthon. Nem akarod kicsit kidekorálni a szobáját, mondjuk? Vagy elrejteni valami nyálkás csúszómászót az alsónadrágjai között? Csak egy szavadba kerül, és kitalálunk neki valami felejthetetlen karácsonyi ajándékot. - kacsintok önelégült mosollyal rá.

Reménykedtem benne, hogy nem a szüleim tértek máris vissza arról a vacsoráról, amire olyan sietősen elmentek. Természetesen előtte megvolt a meghittnek ugyan egyáltalán sem nevezhető karácsonyi családi vacsoránk is ahol illedelmesen mosolyogtunk meg hasonlók és ettük a pulykát, amit kicsit elsózott a manó de nem mertem egyetlen szót sem szólni, mert apa már a harmadik pohár whiskyjénél tartott, anyán meg látszott, hogy borzalmasan idegesíti, hogy egy tincs folyton az arcába hullik a tökéletesen rendezett kontyából. Tehát nem tartottam valami jó ötletnek, hogy most kezdjek el azon hisztizni, hogy megint elhúznak itthonról karácsonykor – bár talán egy részem mégiscsak örült neki, hogy megszabadulunk a szülő felügyelet alól pár órácskára.
Egészen addig nem is volt semmi probléma amíg Walden ki nem találta, hogy akkor ő is elmegy valahova – megint nem kötötte az orromra – és mivel annyira belaktam, ezért nem volt erőm vitatkozni vele, hogy vigyen magával. Így maradtam egyedül a mágiatörténet beadandóval és a rumos muffinokkal és olyan jól el voltam, hogy azt a szüleim felbukkanása csak elrontotta volna.
Vestára azonban nem számítottam így egészen érthető a meglepettségem, de gyorsan össze is szedem magam és méltón üdvözölöm a szívesen látott hölgyeményt.
- Dehogy zavarsz – legyintek egyet és komolyan is gondolom, nem hiszem, hogy fel tudnék sorolni egyetlen helyzetet is ahol úgy érezném, hogy nem kívánatos lenne a társasága – Igazából szerintem nem sajnálta – pillantok a muffinokra – Mármint szerintem engem gyűlöl az a lény és szeretné ha meghalnék mondjuk alkoholmérgezésben, szóval kinézem belőle – vigyorogva bekapok még egy muffint és jóízűen nyammogok rajta egy sort miközben lerakom a tányért a dohányzóasztalra és elvetődök a bőr kanapén, amiért anyám valószínűleg a fejemet venné, hogy képes vagyok fekve zabálni az ő ritkaságán, amit Egyiptomból vagy honnan hozatott. Egy kanapét. Egyiptomból.
- De, most fejeztem be egy tíz perce – finoman lenyalogatom az ujjaimat és Vestára pillantok – Tudod, hogy lehetetlen annak a szörnyetegnek nemet mondani – vállat vonok – Meg így legalább még mindig az adósom és majd behajtom rajta, ha valami nagyon kell – egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntök, hogy mégiscsak célszerűbb lenne a szobámban folytatni a csevejt így gyorsan felpattanok és elindulok az említett helyiség felé. Nem aggódom azon, hogy Vesta esetleg lemarad hiszen már számon sem tudom tartani hányszor volt nálunk így eléggé csekély az esélye annak, hogy eltéved.
- Hmm, rendben – vigyorogva bólintok az ötletre, hogy hagyjunk valami kis emlékeztetőt Walden szobájában – Bár fogalmam sincs honnan szerzünk valami csúszómászót, anyám minden élő állatot kiírtatott a kertből – elhúzom a számat – Egyszerűen nem bírja elviselni, ha valami nem tökéletesen úgy fest ahogy ő azt elképzelte és ebbe a képbe nem férnek bele kis lyukak, amiket a rágcsálók okoznak – megindulok Walden szobája felé és egy pillanatra ugyan elbizonytalanodok az ajtaja előtt, azért mégis csak belököm és csípőre tett kézzel nézek körbe a szobában.
- Fú, te jó ég még ez a kanszag – ráncolom az orromat, valóban az egész helyiséget átjárja Walden parfümének illata . Óvatosan teszek egy-két lépést beljebb, nem szokásom a szobájában járkálni ha ő épp nincs itthon, de most hogy Vesta is velem van, valahogy egészen remek kis ötletnek tűnik az egész.
- Na nézzük csak van-e valami piája – az íróasztalhoz lépek kihúzgálom a fiókokat valami laposüveg vagy egyéb alkohol tárolására megfelelő tárgy után kutatva – A múltkor kapott egy csomagot, amiben tuti, hogy pia volt még valamilyen levél is érkezett vele de elvette a kezemből mielőtt meg tudtam volna nézni, hogy kitől kapta – úgy látszik valami tágító bűbájjal van megszórva a fiók, mert ahogy beljebb nyúlok az ujjaim különféle tárgyakat fedez fel – óra, valami fémes és hideg valószínűleg tőr vagy hasonló, egy szőrmés akármi – és végül meg is találom, amit kerestem.
- Voilá – diadalittas mosollyal az arcomon emelem fel a szépen becsomagolt borosüveget, aminek a címkéjén apró szívek szállingóznak és pukkannak ki – Te jó ég, de nyálas – fintorogva adom át Vesta kezébe az üveget – Szerintem ihlet merítéshez tökéletes. Bontod vagy bontsam? -

Szeretetteljes mosollyal tekintek a barátnőmre. - Akkor megnyugodtam. Semmi kedvem nem lett volna hazamenni, ha mégis zavartam volna. Az ünnepi családi vacsoránk igazán elviselhetetlen, a rokonokkal egyetemben. - vonom meg a vállaimat. - És akkor már inkább olyasvalakivel töltöm a karácsonyt, akivel őszintén jól érzem magam. - mosolygok rá megint, amíg megölelem.
- Mindenesetre, ha mégis sajnálta volna, esetleg ellophatjuk a konyhából a maradék üveget. - kacsintok rá két harapás között, majd, amikor a sütemény utolsó morzsáját is megeszem, megint megvonom a vállaimat. - Mellesleg, melyik manó képes szeretni a gazdáit? Akárhogy is, de nincs túlságosan jó soruk, és, ha magamra gondolok, én sem szívesen szolgálnék másokat. - veszek el még egy süteményt a tálról.
Rosszallóan rázom meg a fejemet, miközben Cheyanne szavait hallgatom. - Igen, tudom, hogy képtelen vagy neki ellenállni, pedig lassan meg kellene tanulnod, hogy hogyan lehet. Vagy, ha annyira fel akarod majd használni a segítségedért cserébe, akkor ne halogasd túlságosan sokáig, tedd meg mihamarabb, mert a végén még képes lesz elfelejteni, vagy letagadni mit is tett már meg érted. Azt pedig nem engedheted, hiszen egy erős és határozott, fiatal nő vagy máris, aki férfiak nélkül is tökéletesen jól megvan, ugyebár? - mosolygok rá, láthatóvá téve ragyogó fogsoromat. Ha kettőnkön múlna már réges-régen megalapítottuk volna a független nők táborát, akik egyáltalán nincsenek rászorulva a férfiak társaságára, de egyelőre az is elég nekünk, hogy csak mi tudjuk, nélkülük is ugyanannyit érünk, mint velük, ha nem többet.
- Hát, ha férgeket nem is, de biztosan találunk valami szaftos maradékot a konyhában, amit a manó hagyott maga után. Minél régebbi, annál jobb, és Walden annál jobban fog majd neki örülni, biztos vagyok benne. - vigyorgok rá, cinkos mosollyal az arcomon, majd követem őt a bátyja szobájába. - Mit vársz tőle, ő is csak egy férfi, bár még inkább csak kisfiúnak nevezném. Ki tudja hány lány fordult már meg nála, amíg te nyugodtan aludtál az ágyadban? Remélem azért használt fehérneműt nem fogunk az ágya alatt találni, nem lenne gusztusom hozzá. - rázom meg a fejemet, nézve Cheyannet, amíg a bátyja szekrényében kutat, majd ígéretesen elmosolyodok, amikor előhúz az egyik fiókból egy teli üveget. - Így van, a célnak tökéletesen megfelel. Amúgy sem hagyhatjuk, hogy ebben a fiókban menjen kárba, vagy éppen Walden igya meg helyettünk, hiszen meg sem érdemli. - elveszem tőle az üveget, előhúzom a felsőm alól a pálcámat, és egyetlen mozdulattal megszabadítom az üveget a dugójától. Elégedett mosollyal nyújtom át a barátnőmnek az italt. - Tessék, a házigazdát illeti meg az első kör. Egészségedre!

- Jó, persze én se ugrálnék senki parancsára – vonom meg a vállam – De ők manók, beléjük van kódolva, hogy engedelmeskedjenek valakinek. Sőt szerintem igazából rosszul éreznék magukat, ha szabadok lennének.
Ettől függetlenül persze utálhat a saját házimanónk, de mivel már évtizedek óta a Macnair család óhajait lesi ezért nagyon nincs más választára. Talán szeretne magának egy másik családot, akik egy csöppet kedvesebben bánnak vele de, hogy felhagyna a hajlongással…hát nem hiszem. Ez olyan lenne, mint elvárni egy mardekárostól, hogy „ingyen ölelés” táblával a nyakában jótékonykodjon a fogságban született sárkányokért. Esélytelen.
- Azt hiszem ezt nem ártana észben tartanom – nevetem el magam jóízűen Vesta monológja után, bár igazából tényleg igaza van. Egy kicsit lehet, hogy elfogult vagyok Waldennel, de hát mégiscsak a bátyám, az egyetlen személy a családomban, aki mindenféle fenntartás nélkül elfogad és szeret – Lehet nem ártana listát vezetnem arról, hogy milyen feladatokat sózott rám, amiket igazából neki kellett volna megcsinálnia – felsóhajtok – De mostanában alig van itthon, folyamatosan titkolózik meg … - végül legyintek egyet ahelyett, hogy folytatnám – Mindegy, hagyjuk is. Az egész biztosan visszavezethető arra, hogy egy hormonzavaros kamaszról beszélünk, aki biztosan nem tudja a nadrágjában tartani a szerszámát.
Megforgatom a szemeim, ahogy haladunk az emelet irányába. Valóban nem lenne hülyeség valamivel megszívatni Waldent, akármennyire is gyerekes az egész és inkább illene tizenkét éves lányokra az ilyen csínytevét, mint ránk. Azonban a gyerek énem teljesen fellelkesül az ötlet hallatán, úgyhogy nem is ellenkezem egy perc erejéig sem. Különben is megérdemli.
- Szerintem az ilyesmire elég igényes – hajolok le, hogy kihúzogassam a bátyám íróasztalának fiókjait – Mármint használt alsógatyával nem hiszem, hogy találkoznánk inkább valami döglött állat maradványaival, azt hiszem. Mostanában a mániája ez a kísérletezés, talán valami átütő sikert akar aratni vagy nem is tudom - kifújom a hajam az arcomból, majd diadalittas mosollyal az arcomon emelem fel az üveget.
- Küldtél te valaha is egy üveg piát annak a srácnak, akibe bele voltál zúgva? – érdeklődve forgatom az üveget mielőtt átadnám Vestának – Ez eléggé egy segélykiáltásnak tűnik, hogy mivel máshogy nem megy leitatja Waldent, hogy legyen esélye egy kis légyottra – figyelem, ahogy megszabadítja az üveget a dugótól és önfeláldozóan elveszem tőle, hogy belekortyoljak – Hmm, hát ez egészen … - ízlelgetem az apró kortyot a számban és meglepően finomnak találom az italt – édes. Kimondottan édes, tehát Waldennek tuti nem tetszene így mindenféle bűntudat nélkül ihatjuk meg – egy mosollyal az arcomon nyújtom át az üveget Vestának, közben pedig kényelembe helyezem magam a szépen bevetett ágyon, magamhoz veszek egy hatalmas párnát és azt ölelgetem míg Vesta iszik.
- Tényleg örülök, hogy átjöttél – oldalra billentett fejjel nézek végig rajta majd a kezem nyújtom az üvegért, hogy aztán lecsusszanjon az a második kör is.

- Az lenne a legjobb, ha a férfiakba is bekódolnának egysmást. Csak gondolj bele, hogy mennyivel megkönnyítenénk a dolgunkat. Rögtön nyugodtabb lenne az életünk, és senkit sem kellene megfosztanunk a férfiasságától. Legalábbis attól, amit annak gondolnak, bár némelyikük abszolút nincs tudatában annak, hogy nem elég csak rendelkezniük vele. - nevetek fel, miközben elképzelem, amit a barátnőmnek mondok. - Sőt, használni sem ártana megtanulniuk, ha annyira odáig meg vissza vannak értük. - határolódok el még jobban a házimanó-témától. Végül is, én is csak egy hormonjaival elég gyakran küzdő lány vagyok, miért is ne beszélhetnék az egyetlen és legjobb barátnőmmel erről?
Grimaszolva harapok bele a süteménybe, amíg Cheyanne-t hallgatom. Nekem egyáltalán nem tetszik, hogy a bátyja ennyire próbálja kihasználni, bár az is meglehet, hogy ezt csak én látom így. - Persze, végül is megértem, hogy miért nem mondasz neki nemet, mégiscsak a bátyád, de én például triplán hajtanám be Shane-n, amivel tartozna nekem. - mosolyodok el kicsit gonoszul erre a gondolatra. Lehet nem ártana jobban átgondolnom ezt, nem is lenne olyan vészes pár potya kérés egy-két házi feladatért cserébe.
- Figyelj, ha annyira zavar, hogy nem tudod mit is csinál olyankor, csak szólj, és ráállítom magam az ügyre. Olyan leszek, mintha csak az árnyéka lennék, észre sem fog venni. Te pedig minden piszkos kis titkát megtudhatod végre általam. - kacsintok a barátnőmre. Tényleg komolyan gondolom, amit mondok, érte képes lennék még a sárban kúszva, bokrokban is bujkálni, ha arra kerülne a sor, és úgy kémkedni Walden után, csak, hogy nyugodtan aludjon végre-valahára. Tudom, hogy mennyire zavarja a bátyja titkolózása, engem pedig az, hogy Cheyanne ezért már kevésbé az a boldog lány, akit én annyira megszerettem az évek során. Bármit megtennék érte, hogy visszakapjam azt az énjét, teljes valójában.
- Ugyan, ki tudja, Cheya.. Ahogy mondtad, ő sem tudja a nadrágjában tartani a férfiasságát, szóval szó szerint bármit találhatunk az ágya alatt. Emlékszel arra a negyedéves lányra, aki hirtelenjében, szó nélkül eltűnt az iskolából? Lehet, hogy éppen a bátyád szekrényében porosodik a csontváza. - vonom meg a vállaimat, és próbálok egy darabig komoly maradni, majd elnevetem magam. Persze, hogy viccnek szántam az egészet, próbálom minél jobb kedvre deríteni a barátnőmet. Bár Walden-ről még azt is elhinném, hogy valójában pedofil.
Megrázom a fejemet, amíg feltornázom magam mellé, a bátyja ágyára, és magam alá húzva az egyik párnát, hasra fordulok, és lentről figyelem továbbra is a barátnőmet. - Soha sem. Bár nem is voltam még senkibe se szerelmes. Arra viszont mindegyik tökéletes volt, hogy a kedvemben járjanak, én pedig azzal jutalmaztam meg őket, hogy szóba álltam velük. Végül is, örültek neki, szóval csak sikerült boldoggá tennem őket. - nevetek fel elégedetten.
Elveszem tőle a felém nyújtott üveget, és én is beleiszom. Pár másodpercig ízlelgetem az italt, majd fintorogva megint meghúzom, és csak azután adom vissza neki. - Nem vagyok odáig a töménytelen édességért, de nem tiltakozom inkább, szabadítsuk meg a bátyádat tőle. Nálunk úgyis jobb helyen lesz. - kacsintok egyet rá, majd nézem, amint a szájához emeli az üveget, és alig érezhető bizsergés szalad végig a testemen tőle, amit egyelőre nem tudok hova tenni, de nem is foglalkozom vele különösebben. Inkább kicsit feltápászkodok, és megtámasztom a fejemet a tenyereimen. - Mit szólnál hozzá, ha felelsz vagy merszeznék? Csak, hogy ne unatkozzunk. Amúgy is olyan szórakoztató az a játék. Emlékszel, mikor a testvéremnek bele kellett harapnia Flitch macskájának a farkába? Az azért elég vicces volt. Meg undorító is, valljuk be. - húzom el a számat, és az italért nyúlok.