Végeláthatatlan idő óta csak beszél. Már nem értem szavait csupán érzem, hogy olyan mennyiségű tudás próbál behatolni az agyamba, amit pillanatnyilag felfogni sem tudok. Szinte lenyűgöz az odaadás, hogy még mindig kitart és kanyonokká száradt ajkai egy szemernyit sem pihennek. Pislogok. Nagyokat, hiszen ilyenkor illik legalább egy halvány próbálkozást tenni a beszéd felfogására. Nem sikerül. Nem tudom hogyan segíthetnék magamon, de érzem, hogy véges a türelmem. Halk sóhaj szökik meg rózsaszín ajkaim közül, amelyek résnyire nyilnak türelmetlenségem előjeleként. A padtársam ekkor alig láthatóan néhány centivel odébbcsúszik fekészülve a lehetséges végkimenetelekre. Valamiért bosszant egy kicsit az elővigyázatossága. Nem vagyok elmebeteg őrült, aki csak egy ciccenésre vár, hogy felrobbanjon. Rápillantok. Arcába söpri a haját, hogy ne lássam a vonásait. Szuper. Már nem csak szűk körökben félnek tőlem. Szegény pici griffendéles. Már biztos érzi a torka körül a kígyó fojtogatását. Közelebb hajoltam hozzá és miközben elfojtottam egy gyilkos vigyort az arcomról belesuttogtam a fülébe. -Csukd be a szád.-lassan és halkan formáztam meg a szavakat. A szöszke lány azonnal eltakarta az egész arcát és mintha bomba robbant volna a teremben mindent elborított a sötét, nehéz füst, ami hosszú másodperceken keresztül csak gomolyogva kavargok a köhögő diákok között. Ez elegendő időt biztosított nekem arra, hogy sietős léptekkel távozzak a padsorok között. Az ajtó kinyitásával egy részét a füstnek kiszabadítottam, de gyors mozdulattal vissza is zártam a hátam mögött. Amint visszazárult a terem a hátam mögött futni akartam, de a testem azonnal megakadt egy másikban. Nem borítottam fel, ahhoz túl alacsony és túl vékony voltam, de rendesen beleakadtam az ő talárjába. -Bocsánat.-motyogom miközben igyekeztem kiszabadítani magam, lélegezni és elkergetni a füstöt a szemem elől... egyszerre. -Bocsi.-ismételem meg, amikor sikerül tőle felvennem 2 lépés távolságot. -Most talán futnod kellene neked is. Slughorn mindjárt rájön a turpisságra... és nem akarlak bajba keverni.-mondom miközben már sietős léptekkel megindulok a felfelé vezető lépcsősorhoz.
Gyere tekerünk egy trombitát, aztán a szőnyeg, a varázs elkísér oda ahol a részeg madár se jár
Átváltoztatás tan. Az öreg McGonagall bizonyosan nagyot nézett, amikor rájött, hogy szerény személyem ma sem hajlandó beülni az órájára. Megvannak az RBF-eim, nem értem minek gyötörjem magam még a RAVASZ-okkal is. Persze anyáék örülnének, hogyha mindenből kiváló lennék, de ezt minden napos gyötrelmes tanulás nélkül is el tudom érni. Nem tudom, hogy említettem e már, de fotografikus a memóriám. Semmi szükségem három órán keresztül ugyan azt a nyomorult bűbájt tanulni, mint a legtöbb gyépésnek az osztályban.
A reggeli után – ami egyébként ma is kiváló volt, esküszöm, mind a tíz ujját végig fogom egyszer csókolgatni annak a vén kujon Dumbledorenak – míg a többiek a folyosók felé vették az irányt, én úgy döntöttem, hogy ellátogatok a magam által kinevezett dohányzóba, és elszívok egy szál cigit. Megtörtént, azóta a suliban baktatok. Próbálom nagyívben elkerülni Hóborc túraútvonalát, és annak se nagyon örülnék, ha a Szürke hölggyel fújna össze a szél, hiszen amilyen kis csendes általában, pont annyira tud ordítozni a házának népével. Azaz velem. Általában velem. Most hogy belegondolok, szinte csak velem.
Éppen elővigyázatosan lefordulok az egyik folyosón, amikor érzem, hogy egy fej a mellkasomnak ütközik. Megtántorodom, de a – enyémhez képest csöpp – test nem elég ahhoz, hogy el is zuhanjak a kőpadlón. A kék-ezüst a zöld-ezüstbe akad, én pedig csak vigyorgok, amikor megpillantom gyönyörűséges támadómat. Tény, mindig jó szemem volt a nőkhöz. Egyből felismerem azokat, akik mindent a szépségükkel érnek el, és azokat is, akik attól függetlenül, hogy gyönyörűek éppen olyan eszesek és így általában ravaszak is - így jár az ember, ha a skorpió jegye alatt születik. De ez a lány, talány volt számomra.
- Semmi gond – szabadkozom – sőt, örülök, hogy te akadtál belém, múltkor véletlenül nekiszaladtam Félig Fejnélküli Nicknek, na, az megrázó élmény volt – viccelődöm, és közben megvakarom a tarkómat. Annyira aranyosnak hat, hogy majdnem másfél fejjel alacsonyabb nálam, mondjuk nem nehéz, hiszen én magam már a száznyolcvan centit verem. Mikor elsuhan mellettem és rohanvást tovább indul, elvigyorodom. Feldolgozom a szavait és a nyomába eredek, csak akkor szólalok meg, mikor végre mellé érek, és együtt szeljük a folyosót. - Remélem nem gond – hadarom – ha veled tartok. Sosem szerettem egyedül menekülni.
Kezdőlap
