Severus Snape

"Majd holnap!"

   Nem becézhető

   
   17 - hetedéves

   
   Félvér

   
   Inkább Voldemort

   
   Legilimencia és oklumencia

   
   Mardekár

   
   Miles McMillan

   
   Canon

   

A családomról nincs mit mondanom és nem is szeretem amikor róluk kérdezgetnek, elég annyi hogy félvér vagyok, anyám volt boszorkány, Eileen Prince, apám Tobias Piton varázstalan volt, aki utálta is a mágiát. Örültem hogy felvettek a Roxfortba és ide költözhettem tőlük, apám erőszakos természet volt, és szinte mindig veszekedtek anyámmal. Nem hiányolom túlságosan ami azt illeti.
   

Nem tartom magam sem jobbnak, sem rosszabbnak mint mások. Milyen vagyok? Pont olyan, amilyenné a körülmények és mások hozzáállása formált. A környezetem éppen úgy hibás, mint saját magam. Szóval eléggé magamnak való vagyok, nem szívesen állok szóba másokkal, de ha mégis akkor is hamar elijesztem a modorommal, vagyis a jó modorom hiányával. Ám ha valaki mégis veszi a fáradtságot hogy megismerjen láthatja hogy koromhoz képest művelt és komoly vagyok, a bájitalok terén egyenesen tehetségesnél is jobb. Nem szokásom hencegni, de kísérletezem néhány új átokkal, és főzetekkel.  Szívesen merülök el benne, mert kellően bonyolult, és nyughatatlan elmémet tökéletesen lekötik ezek a dolgok. Nagyon figyelmes és precíz vagyok, türelmes is de ezek mind kellene a bájitalfőzéshez és nagyon rossz vagyok abban hogy beosszam az időmet, ezért néha rohanok és szétcsúszottnak látszom. Nem vagyok az. Szeretem a könyvek társaságát, és szívesen iszom bort vagy lángnyelv whiskeyt, természetesen titokban hiszen még nem tehetném, de vannak egyes ostoba szabályok, amiket nem állhatok, és nem is tartok be. Szeretem megtalálni  a kiskapukat a sorok között és gátlástalanul kihasználom azokat. Bár nem tartom magam gonosznak, azért alapvetően van bennem némi aljas vonás ami miatt a mardekárba kerültem. Hiszen ismerjük a mondást:  „Hogyha agyafúrt s ravasz vagy, / Ne tekints másra: / A Mardekár való neked. / Ott lelhetsz sok társra.” Van benne igazság, mert tényleg itt találtam társaságot magamnak, és csak azt sajnáltam végig hogy Evansnek nem volt mersze ide kerülni inkább Griffendéles lett. Végtelenül magányos vagyok, amit persze jól titkolok, de ettől még érzem. Bár a sápadt bőröm miatt és a szikár alakommal nem nézek ki valami erősnek, azért rosszul teszi bárki ha lebecsül, kivételesen szeretek párbajozni és a fekete mágiát sem vetem meg. Persze, az ok nem tartozik rád.
   

 K, mint kiváló. Micsoda meglepetés, de komolyan…. Unott arccal süllyesztem el a táskám mélyére a dolgozatom, ami a többiek szerint nehéz volt, és emelt szintnek minősül, de én végtelenül logikusnak találtam, és nem is volt nehéz kibogozni a receptet és helyes sorrendbe állítani. Egyszerűen nem volt kihívás. Kifejezéstelen arccal indulok vissza a klubhelyiségbe hogy folytassam az egyik igencsak hasznosnak tűnő könyvem, ami sötétebb jellegű mágiával foglalkozik, de mostanában ebben lelem kedvem, főleg mióta szimpatizálok egyes személyekkel és hatalmakkal. A tudás pedig hatalom, és történetesen nem vagyok egyedül.

A klubhelyiség sem hoz nyugodalmat, így inkább felmegyek a hálószobába hogy ott olvassak még egy kicsit, egyik szobatársam sincs még jelen, és pillantásom elkalandozik egy cseppet. Még egyik jómadár sincs itt, biztosan valahol terrorizálják a kicsiket a másik házakból, ahogy szokták. Megértem őket, de én nem veszek benne részt, maximum órán égetem be a többieket ahol semmit nem tudnak. Ostobák, ide az ember nem szórakozásból jön, hanem hogy tanuljon, és ők elvesztegetik az esélyüket. Nem sajnálom őket, noha nem veszek részt a játékokban, bár Mulciber hívott egyszer kétszer. Ő az aki megmutatta nekem az utat is amire léptem is végül. A sötét hatalom vagy csak a lehetőségek végtelenje miatt választottam? Nem tudom, vagy azért mert a fekete mágia is védelmezhet valakit, és sokszor csak úgy tudunk valakit megvédeni ha távolra kerülünk tőle. Hallottam hogy Voldemort mindenkit szívesen fogad aki nyitott a fekete mágiára és képes megkeményíteni a szívét. Képes voltam-e rá? Nos, azt mondanám hogy igen, és tudom hol leszek, miután befejeztem az iskolát, és elvesztettem azt az egyetlent, aki számított nekem.

Onnantól nincs értelme az egésznek, csak a vizsgáimra várok hogy végre a roxfortból kilépve szabad felnőtt varázsló lehessek. Használhassam a képességeim, amiket már jól tudom kinek a szolgálatába fogok ajánlani. Okklumencia, és nonverbális varázslatok, minden nap edzem az erőm, és elmém, mások gondolatait olvasni, és a sajátjaim védeni is. Már nincs sok hátra már csak el kell viselnem…
- Potter? Mi van már megint vele?
- Nem hallottad? Megint önjelelölt hőst játszott… ch! Öntelt seggfej …- ez a párbeszéd ránt ki a gondolataimból, és a belépőkre pillantok, akiket nem lep meg a jelenlétem. Elmosolyodom.
- Jól hallom hogy már megint az irgalmas szamaritánust játszotta? - kérdezem félmosollyal.
- Naná, már megint, de letörlöm én azt a vigyort a képéről - fogadkozik az egyik.
- Ámen - hagyom annyiban, de jól tudom az a valaki aki letörölheti a bájvigyort Potter képéről, én lehetek. Annyi de annyi csörténk volt már itt a hat és fél év alatt hogy most már igazán ideje lesz eldönteni a kérdést. Van pár varázslatom, amit kifejezetten neki tartogatok és már alig várom hogy használhassam.