Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Lena Mclain & Oliver Moore EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Lena Mclain & Oliver Moore EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Lena Mclain & Oliver Moore EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Lena Mclain & Oliver Moore EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Lena Mclain & Oliver Moore EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Lena Mclain & Oliver Moore EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Lena Mclain & Oliver Moore EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Lena Mclain & Oliver Moore EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Lena Mclain & Oliver Moore EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 34 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 34 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Lena Mclain & Oliver Moore



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Kedd 27 Jún. - 6:20
* * *

Anglia - Roxmorts - tavasz…

Hiába köszöntötte kellemes meleg tavaszi délután a teljesen varázsló lakta faluban összegyűlt fiatal varázslókat és boszorkányokat, Oliver újra és újra megborzongott, holott a szél is csendesen, már-már együttérzően simogatta a túlélőkarcát. Az égbolton egy vékony felhőgomolyag mögül a nap, mint ajtó mögött settenkedő kisgyerek, nesztelenül hallgatta a szívfacsaró történeteket. Időnként aranyló kezeivel bátorítóan megpaskolta a beszélgető arcát, máskor tapintatosan elbújt egy odatévedő bárányfelhő mögé. A Roxfort és környéke mindig a diákokkal vannak!

Behunyt szemmel hallgatta a társai – többek között legjobb barátja, Darius – beszámolóit. Fájdalom,vér,könnyek és halál…. Látta maga előtt, ahogy a Halálfalók pálcáiból kitörő romboló átkok újra és újra belemarnak szeretett otthonának falaiba....érezte a sebekből ömlő vér és az élet elmúlásának kesernyés szagát…hallotta a könyörgő sikolyokat…..De nem volt kegyelem. Sosincs kegyelem. Ez a felismerés hasznosabb leckének bizonyult minden varázsigénél.

Kinyitotta a szemét, és végignézett a parkban összegyűlt diáktársain. Sokakat nem ismert közelebbről, mégis egy hosszú pillanatig osztozott a sorsukon. Nem a fájdalmon, talán nem is a célon, inkább a kötelességtudaton. A legtöbbjüket – ahogyan Olivert is – a túlélők bűntudata vezérelte. Miért őt és miért nem engem?  Ez a kérdés, ha táplálva van, olyan szellemi és lelki börtönbe zárja az embert, amiből nincs menekvés.

A tekintette a társakról, a kerekasztal beszélgetést moderáló tűzvörös hajú, egyenes, őszinte tekintetű Lena Mclain-re vetődött. A lány a délutáni nap fényében úgy magaslott mindenki fölé, mint egy főnix: első látásra jellemében, személyiségében olyan súlyt is elbírt, amit talán más nem, a szavai bár nem gyógyítja be a sebeket, de gyógyír lehet rájuk. A leghátsó sorokba beülve úgy terezte, hogy csak hallgatója, nem pedig résztvevője lesz a beszélgetésnek, de Lena - aki első ránézésre idősebbnek és tapasztaltabbnak is tűnt nála - hangja elárasztotta bátorsággal a lelkét, a szívét, a vérét...
Megköszörülte a torkát, jelezve, hogy szót kér, majd lassan felállt. Az arcára nehezedő tekintetek égették és csipkedték a bőrét. A lámpaláztól gyöngyözött a homloka, a vérnyomása pedig akkorát szökkent, amit egy magasugró olimpikon is megirigyelne.

- Ott voltam azon a napon. – kezdte. A kimondott szó halálos fegyver, ezért nem mindegy, miként bánunk vele. – Hallottam a sikolyokat, a lehulló téglákat. Láttam, ahogy a gonosz térdre kényszerítette a jót.  És ezt újra át kellett élnem, amikor a halálfalók megkínoztak engem, majd megölték az édesanyámat. Megbélyegeztek, hogy sose felejtsem el, hogy mennyit és mit érek. – felemelte az karját, felhúzta a pulóvere ujját és megmutatta a billogot. Pár percig szünetet tartott. - És igazuk lett. Tényleg megmutatták. Nem úgy, ahogy ők gondolták. A tetoválásoknak van egy fantasztikus képességük: képesek megváltoztatni a jelentéstartalmukat. Tegnapelőtt a bukásom foltja, tegnap a célom a jelképe, ma pedig a hitelességem záloga. És azt gondolom, hogy nekünk a hitelességünk a legnagyobb fegyverünk. A veszteség és a fájdalom arcai lehetünk. Propagandafilmeken keresztül megmutathatjuk a világnak azt, amit az újságírók nem mernek, vagy nem írhatnak meg: a valóságot. Az én ötletem, hogy ne seregként, pálcával – mert úgy nincs esélyünk -, hanem szavakkal, képekkel mutassuk meg a világnak és főleg a Nagyúrnak azt, hogyha megsebeznek, megölnek és megbélyegeznek minket – újra rámutatott a tetoválására. -, semmi mást nem érnek el, minthogy hiteles, követendő figurákat teremtenek az ellenállásnak.

* * *

Egyiptom – Kairó

Egyiptom varázslatos hely! – ez volt az első gondolat, ami hét nappal korábban, a megérkezésükkor átfutott Oliver fején.  És borzasztóan meleg! – ez pedig a második. Azóta is minden éjjel a tikkasztó hőségtől álmatlanul, kiszáradt, cserepes szájjal, a saját izzadságpizsamájában forgolódik. Éjszakánként a vékony, áttetsző selyemtakaró forró bilincsként fonódik a teste köré, a párnahuzat pedig úgy égeti a tarkóját, mintha lávakövet dugtak volna alá. Így a hetedik éjszaka után már-már élt a gyanúperrel, hogy az Ezeregy éjszaka - fogadó turbános csaposa, aki megszólalásig hasonlított Tomra – azt leszámítva, hogy minden foga hófehéren ragyogott a cipőtalp méretű  szájában - éjjelente parázsló kövekre cserélte a homokszínű padlólemezeket is. Lábujjhegyen szökkenve tudta csak megközelíteni az ablakot. Cserébe reggel mindig frissítő zöld almateával ébresztette a lakókat, amit Oliver kövér sarlókkal honorált. Bízott benne, hogy a busás borravalóval elnyeri vendéglátójuk rokonszenvét, és takarításkor bekészít pár hideg, nedves törlőkendőt a szobájába.

Hiába nyitotta ki a szúnyoghálós ablakot –éjjelente a hold káprázatos erejű fényében látni vélte a távolban Egyiptom szimbólumait, a hatalmas piramisok sziluettjét -, a szobájára nehezedő fülledt forró levegő meg sem mozdult. Megváltó álom helyett maradt számára a fárasztó ébrenlét. Minden olyan kegyetlenül hosszúéjszakán, amikor nyitott szemmel bámulta a plafonon mozdulatlanul szunyókáló kaszáspókot, vágyakozva gondolt a hűvös, felhőtengeres Angliára. Szerelmes nosztalgiával emlékezett vissza a semmiből jött viharokra, a fákat kicsavaró orkánerejű széltölcsérekre, az ezüstösen csillogó hajnali zúzmaratakaróra és a kastély lábánál elnyúló jéghideg tóra. Amikor úgy érezte, hogy legszívesebben kikaparná magát az izzadságtól viszkető bőrbörtönéből, mindig emlékeztette magát, hogy mi a küldetése, miért van itt. Ezért az élményért, tudásért, és jövőjének megalapozásáért nem nagy fizetség a hőség. Ez a hűsítő gondolat feletette vele a mostoha körülményeket, az utcákon felügyelet nélkül andalgó, szandálméretű skorpiókat és azt a tejfehér szemű dzsinn-párost, akik a szomszédos szobában folyamatosan varázsigéket skandáltak és a fogadó éttermében úgy bámultak Oliverre, mintha csak egy tál nyers kecskehús lenne. Lena-nak sosem – vagyis csak ritkán panaszkodott: bizonyítani akarta, hogy érdemes, sőt megfelelő jelölt a feladatra

A nyolcadik nap reggelén valósággal tombolt hőség. A horizontra ragasztott forró napkorong aranyló sugarai sivataggá változtatta a Nílus által gyengéden átölelt Kairót. Már a hajnali órákban megtelt a folyóban fürdőző szakadt nadrágos, mezítlábas félmeztelen gyerekekkel és felnőttekkel – zömmel az óváros szegénynegyedéből özönlöttek a homokos szigetpartra -, akik a vakító napsugarak elől reméltek hűsítő menedéket a Nílus hullámzó mellkasán. Amíg a kicsik vidáman zsibongtak és játékosan csapkodták kifeszített „vízlepedőt”, addig a felnőttek a folyó tápláló gyümölcseire vadászták. Olykor-olykor a vízimadarak rekedt, kiszáradt torkú gágogását és poros harácsolását lelkes taps üvöltötte túl. Ez rendszerint akkor történt, amikor egy-egy horgászó felnőtt csuromvizesen, homlokára tapadt, úszósapkára emlékeztető hajkoronával, a kezében egy kövér bajszos harcsával emelkedett ki a vízből. Napvégére a szerencsésebb férfiak dudorodó vászontáskával indultak haza, ahol az asszonyok lángoló tűzhellyel, olajos serpenyővel és előre bekevert különleges fűszerpanírral várták a család kis-és nagy horgászait.
Oliver, amikor Lena-val a második nap városnézés céljából a folyóparton sétált, elcsodálkozva figyelte a parton lustán pihenő, ravasz tekintetű krokodilok sztoikus nyugalmát: mintha egyáltalán nem zavarná a szűnni nem akaró zsivaj és az ínycsiklandozó emberhús illata. Bár a póz, amibe rendeződtek, gyanúsan  természetellenesen kötött volt – még csak nem is pislogtak -, így feltételezte, hogy egy hűsölő varázsló vagy boszorkány tette jámbor kezes báránnyá a Nílus hercegeit.

Sokat egyelőre még nem látott a városból, mert mindig az Abszol út egyiptomi megfelelőjén, a Szezám úton kacsaringós ösvényein, fűszerillatozó teázóiban és elképesztően finom fagylaltozóiban töltötte az ideje nagy részét Lena-val. Ennek prózai oka volt: szigorúan tilos volt felügyelet nélkül a mugli világban császkálnia. Igaz, és ezt véletlenül sem kötötte volna a lány orrára, egyáltalán nem is állt szándékában visszatérni az „unalmas”, varázstalan utcákra. A Szezám út sokkal fantasztikusabbnak és izgalmasabbnak ígérkezett bármilyen épületnél, szunyókáló krokodilnál vagy a hűsítő Nílusnál.

Ez a varázslatos bazár, az angliaihoz hasonlóan, tele volt lelkesen vásárló varázslóval és boszorkánnyal. Oliver minden egyes alkalommal, amikor rálépett a lustán tekerőző ösvényfolyóra, azt kívánta, hogy bárcsak több szeme lenne. Elképesztően sok üzlet – jóval több, mint az Abszol úton - szegélyezte a zsibongó, kacsaringós, tömény fűszer- és teaillatú bazár macskaköves utcácskáit. Akinek pedig nem jutott kiadó földterület, az a kezéből árulta a portékáit.

Ez csak úgy volt lehetséges, hogy a falakkal körülölelt, kirakatos üzletek helyett sátras standokon árulták a helyi varázslóiskolába való tankönyveket, varázspálcákat, talárokat - a törpeméretű szabó kérésre extra sarlóért hő-hűtő bűbájjal vértezte fel az egyenruhákat, ami az olykor negyvenhárom fokos melegben kimondottan hasznos lehet –állatokat – amíg Angliában a bagoly, itt a majoma legnépszerűbb - és a bájital hozzávalókat. Bármerre is fordult, mindig a fülébe ordító árusokba ütközött bele, akik egymást túlharsogva - olykor a kezeit teátrálisan megszorítva - kínálták a portékáikat a fiúnak. Olivernek feltűnt, hogy olykor-olykor szándékosan egymás alá licitáltak.

Csak a Gringotts Varázslóbank helyi fiókja lógott ki a sorból: a bank óriási, központi trezorját színültig telepakolták arany-, ezüst- és bronzérmékkel, emiatt kénytelenek voltak egy nagyobb területen, homokkövekből felhúzni egy kis tolvajbiztos „házikót”. Érdekes, hogy ez a koboldépület még a szezámmag illatú Kairóban a bágyasztó forróság ellenére sem vetkőzte le hűvös, távolságtartó eleganciáját.

Az amúgy sem túl tágas és csendes bazár-negyedet tovább zsugorította az egymás szandálját taposó és egymás elől a levegőt elszívó tömeg, amiben olykor-olykor felfedezett egy-két, a vakációjukat töltő külföldi varázslóturistát is. Könnyű ki lehetett szúrni az európai mágusokat: az arcukon ugyanaz a kíváncsi izgalom lángolt, amit Oliver is érzett az első napokon.
Az elmúlt héten annyiszor sétált végig a homoktól poros macskaköves utcákon, hogy kezdte úgy ismerni, mint a tenyerét. A kedvenc helye, ahova majdnem mindennap visszalátogatott, az a mágikus közlekedési eszközöket áruló sátor volt: az eladó zsámolya mellett - amin törökülésben, teázva várta a vásárlókat - vékony damillal átkötött, számtalan kisebb-nagyobb szőnyeghenger pihent. A szélesen mosolygó kofa akárhányszor meglátta a fiút, a nehézkes angol kiejtésével mindig megpróbálta rábeszélni egy kétszemélyes, sportos szövésű, Axminstere - típusú repülőszőnyegre.  S bár váltig állította, hogy nem törvényellenes Angliában is ezt a közlekedési eszközt használni, Oliver tudta, hogy a Tárgybűvölésügyi Ellenőrző és Nyilvántartó Hivataltól komoly fejmosásra számítana, ha egy ilyennel repülne vissza Angliába.

A lelkes Szezám úti séták komolyabb vásárlásokkal is jártak. Már a harmadik nap után megtöltötte a helyi fűszerektől illatozó utazóbőröndjét papirusztekercsekkel, különleges könyvekkel és egy, a nyári melegben praktikus süveggel, ami minden alkalommal kellemesen lefagyasztotta a viselője fejbúbját. A ládatartalma hízott, a pénzes erszénye kiszáradásnak induló pataként apadt.

Azon a kora délutáni napon, amikor a történet elkezdődik, Oliver a szokásos törzshelyén, az Abdula fagylaltozó teraszán, egy kávébarna napernyő alatt üldögélt. A kerek, üveglapos asztalon fekte, bőrkötéses napló, egy sastoll penna, tintásüveg, két képeslap és az „izzadó”, páracseppes pohara pihent. Oliver a szájához emelte a szívószálat, és nagyot szürcsölt a jeges teából. A felszínén már csak egy körömnyi jégdarab árulkodott arról, hogy valaha „jéghegyek” úsztak a citromos felszínen. Újra maga elé húzta a képeslapot, és folytatta a Fawena Bradley-nek írt levelét. Jobb könyöke mellett a mozgó piramisokat ábrázoló, Darius-nak szánt beszámolón már megszáradt a tinta. Sok mindent nem árulhatott el – Lena kiátkozta volna érte a világból.

Az élet mindig visszaad valamit. – firkantotta rá a képeslap hátuljára a következő mondatot. Letette a pennát, és megtörölte a homlokát, amiről olvadó viaszként csöpögött az izzadság fehér színű pólójára. Az elmúlt hónapok gyökeresen megváltoztatták az életét. Kristálytisztán emlékszik arra a napra a napsütötte roxmorts-i napra, ahol végighallgatta a társai tragikus történeteit. Akkor tudatosult benne igazán, hogy nemcsak az ő életét forgatta fel a Nagyúr zabolázatlanul tomboló Halálfaló-serege. Eldöntötte, hogy, amint lehet, kilép az ódon kastély köves öleléséből, és a könyvek biztonságos lapjai mögül. Tenni akart valamit, ami túlmutat az önző bosszú hadjáratán. Akkor és ott nem tudhatta még, hogy a Sors ajándékkal készült a számára. Nem fegyver vagy agyafúrt varázsige, hanem Lena Mclain személyében. A Főnix Rendjének tagja, aki élvezi Albus Dumbledore bizalmát, felkarolta. Bár nem egyértelmű Oliver számára, hogy milyen célból is foglalkozik vele, de – egyelőre – nem is igazán érdekelte. Rengeteget tanult tőle. A tűzvörös hajú, tettrekészségtől lángoló tekintető boszorkány személyében mentorra és – ezt aztán biztos nem mondja el neki! – talán egy új családtagra is lelt. A nulláról most már egyre emelkedhetett azok száma, akiket foglalkoztat a sorsa. Bár sajnos nem mindig viselkedik mintadiákként.

Ha azt hiszed, hogy egyedül is meg tudod védeni magad, hát tévedsz. – csendült Lena intelme a fejében. Oliver hajlamos néha saját szakállára cselekedni, és a legváratlanabb időben eltűnni. Túl sokszor úszta meg az engedély nélküli csellengéseket az iskolában, amikért most fizet meg. Borsosan..

A keze alig észrevehetően a farmerzsebére csúszott. Kitapogatta a dudorodó érmét, amin nem fűszereket, varázslószőnyeget vagy más, haszontalan tárgyat vásárolhat. Ez a különleges, mágikus tárgy hasonlított a mugli telefonra: ha Oliver megérinti, akkor az érme ikertestvére felizzik – ami történetesen Lena-nal van -, lehetővé téve, hogy a tulajdonosa a hívott félhez teleportáljon. Afféle hordozható zsupszkulcs, de hamar lemerül, így csak vészhelyzet - ez volt az egyes számú szabály (komplett listát állított össze belőlük)használhatta.
Amikor az utolsó pontot is rácsöpögtette a zárómondat végére, félrecsúsztatta –a részletek híján fájóan üres csengő – a képeslapot. A szájához emelte a poharat, ahonnan a zsibongó utcai forgalmat kémlelte. A tekintetével - Lena mellett - egy turbános, pipafüsttől és napolajtól bűzlő varázslót keresett. A férfi és egyben az egyiptomi idegenvezetőjük Patrick Humprey néven mutatkozott be, aki a megérkezésük után elhozta őket az Ezeregy éjszaka – fogadóba, ahol egy tál sült halas-rizses tál felett beszámolt a helyi hírekről. És hogy miért vannak itt? Mint azt Albus Dumbledore-tól Lena megtudta (és amiről semmilyen szín alatt nem beszélhetett sem Fawena-nak, sem pedig Darius-nak): hetekkel korábban a Mágiaügyi Minisztériumból elloptak négy darab Időnyerőt. Államtitokként, a létező legmagasabb prioritási szinten kezelik az ügyet. Olyannyira, hogy a beavatottakon túl néhány minisztériumi varázslón emlékezetmódosítást is hajtottak végre. Oliver elképzelte, milyen pánik okozna, ha a közvélemény tudomására jutna.

Albus Dumbledore utasítására utaztak ide, mert feltehetően az egyik Időnyerő valahol Egyiptomban, a piramisok árnyékában rejtőzhet. Bár a Nemzetközi Máguskapcsolatokért felelős miniszteri tárca nem hozza nyilvánosságra a világban egyre élesebben kirajzolható feszültséget, bizony nemcsak Angliában gyülekeznek a sötét viharfellegek. Az igazgató elmondása szerint – amit Oliver a mentorától tudott meg – egyre hangosabban suttogják, hogy Egyiptomban felébredni látszik egy letűnt kor régi árnya. Bár írásos bizonyítékok nem maradtak fel, a pletyka szerint az egyik piramis sírkamrájában várja, hogy eljöjjön az idő.  A csicsergők szerint Voldemort a helyi szektával – akik Szkarabeusz Testvériségnek nevezik magukat – készül olyan sötét szövetséget kötni, amivel véresőt zúdítani a világra: az Időnyerővel visszaülteti egyiptomi Sötét Nagyurat - állítólag több tucat átoktörő összehangolt munkája pusztította el a rémuralmát -, a trónjára. Cserébe engedelmességet vár. Oszd meg és Uralkodj!

Legalábbis ezeket a pletykákat suttogják Egyiptom utcáin. Csupán pletykák miatt tengődnek a dögmelegben. Oliver osztozott azokon a véleményeken, miszerint Albus Dumbledore zseniális varázsló, de most lehet, hogy tévedhetett Hét napja vannak itt, és nemhogy szervezkedő angol és egyiptomi sötét varázslókat nem láttak, még szkarabeuszt sem. Az egyedüli furcsaság, hogy az idegenvezetőjüknek, a Patrick Humprey nevű varázslónak elvileg tegnap már kapcsolatba kellett volna lépnie velük. Oliver meg is osztotta az aggályát Lena-val, miszerint lehet, hogy lebukott és megölték. Ha a lány megérkezik a fagylaltozóhoz – varázslatos időzítéssel – Patrick is felbukkan. Az arca nyúzottan és betegesen sápadtan csillogok. Híreket hozott, hogy láttak pár különös, nem helyi alakot felbukkanni a Kígyóbűvölő nevű kocsmában, ami a Szezám út egyik eldugott utcájában – távol a kíváncsiskodó szemektől – üzemel.
Vissza az elejére Go down

Lena Mclain & Oliver Moore

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-