Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Ideje van EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Ideje van EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Ideje van EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Ideje van EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Ideje van EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Ideje van EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Ideje van EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Ideje van EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Ideje van EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 25 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 25 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cailin Flint

Cailin Flint

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Szer. 9 Aug. - 15:54

Az első óvatos kopogásnál még nem vagyok meggyőződve róla, hogy jó ötlet, amire készülök - tulajdonképpen majdnem az összes lehetőséggel számoltam, mikor az utolsó nap sietve, hátra sem nézve hagytam el az iskolát, és még a húgomnak sem szóltam az időpontról, azzal a kivétellel, hogy véletlenül sem gondoltam végig, mindez őt hogyan érinti majd. Családunk egén növekvő kétségek között az ő élete még viszonylagos egyszerűségben telik, mentesen a bátyánk ámokfutásától, remélhetőleg mentesen a szüleink kiújuló elvi vitáitól.. de mielőtt bizonyos összefüggéseket megértettem volna, mellettem. Vajon úgy érezte, hogy elárultam, mikor az utóbbi időben annyi mindent megtartottam magamnak, és végül nélküle rohantam hazáig? De még most sem merek igazán belegondolni, pedig nyilván levontam már ezt a következtetést.. csakhogy legyek bármilyen jó diplomata, nem tudom, hogyan fogalmazhatnám meg a húgomnak, hogy mind a halál legszélén táncolunk, még sokkal inkább, mint eddig.
A másodiknál megnyugtatom magam, hogy helyesen cselekedtem - nincs értelme feszültséggel terhes rémülettel benyitnom hozzá, főleg nincs értelme táptalajt biztosítani egy vitához. Az ehhez hasonló krízisek mutatják meg igazán egy jellem szilárdságát, és a szerkezet, amely eddig olajozottan kattogott a maga helyén, szétesni, széthullni látszik legnagyobb ijedtségemre, és már nem elég egybentartásához apánk konok magabiztossága, anyánk lágy rugalmassága.. néha, sötét perceimben arra gondolok, lehet, hogy nem ők gyengültek meg a fokozatos balszerencse folyamában, hanem eddig nem kellett ilyen nyomást kiállnia a vérvonalunknak. Már-már áruló gondolat ez, nehéz pániktól súlyos, és könnyebb lenne elfelejteni, rácsukni az ajtót, ahogy a bátyánk teszi.
A harmadik után óvatosan benyitok, és körbepillantok a húgom szobájában őt keresve. Még mindig nem döntöttem el egyértelműen, találnék-e kifogást a törekvésemben, de tulajdonképpen értelmetlen is tovább elemezni, az elhatározásomat meg nem állítja néhány kétség, főleg ha magammal szemben támasztom csak őket. Beszélnem kell vele mindarról, amit olyan ügyesen igyekeztünk leplezni előtte, mert késő lesz, hamarosan késő lesz, és nem érhetünk így véget. Ha büszkeségünk lesz a hóhérunk, úgy nekünk kell azt megfojtanunk előbb..
- Amelia, ne haragudj, hogy csak úgy eljöttem tegnap, csak..sürgősen meg kellett beszélnem valamit apánkkal. Megengeded, hogy bejöjjek?

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Aurelia Flint

Aurelia Flint

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
grace hartzel

»
» Kedd 15 Aug. - 22:53



…sokoldalú fafajta, melynek jellemét nagymértékben befolyásolja a pálca magja,…
Az ölemben tartott nyitott könyvnek már harmadszorra olvasom el az idézett mondatát. Halk sóhaj, egy kis fészkelődés, majd a kék tekintetem ismét rátalál a lapokra. Már nem elsőre olvasom, mégis újra és újra találok benne valami újdonságot. Csak azt sajnálom, hogy nincsen fotografikus memóriám, akkor könnyebben ugrana a fejembe minden információ.
Olyan igazán furcsa itt egyedül. A roxforti tömeg után az otthon fagyos csendjébe még a dobhártyám is belesajdul. A hátamon fekszem és a könyvet a hasamra ejtve csak bámulom a plafont. Tökéletes rend van a szobámban. Már idegesítően tökéletes. Nem a rend zavar, hanem az, hogy az egész olyan, mintha nem is lakna itt senki. Nem is szoktam, hiszen az év nagy részét a Roxfortban töltöm. Mégis… olyan idegenül hat hirtelen az otthon. Vagy csak az érzés olyannyira zavaró, hogy valamiről nem tudok. Valamiből kimaradok.
…és birtokosa személyiségéből is rengeteg színt merít. A gesztenyefa-pálca olyan boszorkányokhoz és varázslókhoz vonzódik…
Tehát a magnak bizonyos fafajták esetében nagyobb jelentősége van.
Egy újabb sóhaj. Fáradtan dörzsölöm meg a karikás szemeimet. Az elmúlt éjjel sem volt túl fényes. A járkálást ugyan mellőztem, de megint izzadtan, rémálmomból ébredtem fel az éjszaka. Mindig ugyanaz a sosem nyugvó görcsös szorongás az ember gyomrában. Néha egészen azt kívánom bárcsak valaki más életét élhetném. Aztán elképzelem, hogy elmegyek innen. Felpakolom a könyveimet, kilépek az ajtón és hátra sem nézek. De tudom, hogy képtelen lennék megtenni. Nem tudnám itt hagyni őket.
…akiknek nagy tehetségük van a mágikus teremtmények megszelídítéséhez,…
Mintha a Crabbe srác mondta volna a múltkor, hogy gesztenyepálcája van… ő egészen jó Legendás Lények Gondozásából. Persze az is lehet, hogy csak véletlen egybeesés.
A gondolatmenetet három halk kopogás szakítja félbe. Borzalmasan rossz szokásomat még mindig tartva csak behajtom a könyv sarkát ott, ahol éppen tartok. Tudom, felül kéne emelkednem ezen a rendetlenkedésen, de olyan kényelmes megoldás, ha nincs kéznél könyvjelző. A benyitó Cailin láttán felötlik bennem minden tegnapról. Hogy mennyit kerestem, mennyire nem értettem, miért rohant el csak úgy, és hagyott ott egyedül ilyen gyorsan…
Bólintok.
- Gyere - felelem, majd a könyvet az éjjeliszekrényre pakolva állok föl a helyemről. - Mi volt olyan sürgős tegnap, hogy nem várhatott? - a kérdés csak úgy kibukik belőlem, és hiába akarnám visszafojtani a keserűség színezete megjelenik a kérdésemben. Csak azért, mert kisebb vagyok nem szeretem ha kihagynak a dolgokból.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cailin Flint

Cailin Flint

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Hétf. 21 Aug. - 1:02
A helyzet legnagyobb iróniája, hogy amennyire meg akartam mindig felelni apánknak, annyira szembemegyek most mégis ki sem mondott kéréseivel: az, hogy férjhez fogunk menni a húgommal, Marius pedig hozzá méltó asszonyt hoz a házhoz, napnál világosabb kinyilatkoztatás, belengte az életünket, nem szabadulhatunk tőle, mint egy szerződéstől, amelyet a születésünkkor látatlanban aláírtunk. Mintha ezzel fizetnénk a felnevelésért és a szüleink szeretetéért, és nincs ebben semmi különös, nem variáns ez, konstans, kimért és kiszámított konstans életünk egy bizonyos pontján.
Meg kellene tennem, még csak arcot sem kellene hozzá vágnom, de ha kedvem úgy tartja, hát utóbbival élhetek - a kötelesség nem opcionális, nem választható, és nekem egyszerűen csak bólintanom kell, nyújtanom a kezem, és ha szerencsés vagyok, nem zárnak falak közé, nem kell megnyomorodott személyiséggel koldulnom mások legalább társaságát, ha már az álmaimat feláldoztam más valaki oltárán. És mit teszek én..?
Én, apám leghűségesebb imádója, soha nem titkolt bálványozója tagadom meg a szabályait.
- Faustus... Avery. Beszélt apával, meg akarja kérni a kezemet. - összegzem elsőre hűvösen és tárgyilagosan, őt idézik a szavak, ő áll az ajtóban, ő határoz, és már majdnem hozzá is teszem: és igent fogok mondani. De nem fogok. - És én megmondtam neki, hogy nem vagyok hajlandó hozzámenni egyikükhöz sem.
Pontosan úgy hangzik, ahogy kell: keményen vágódik be közénk, árulásnak érződik egyből, leplezhetetlenül árulásnak, és meg sem próbálom szépíteni, megmagyarázni. De még mindig ez a legkevésbé súlyos vád, amit a szememre vethet majd ezután a beszélgetés után akár ő, akár a család többi tagja - nem kérdeztem meg őket természetesen arról, hogyan akarják, akarják-e egyáltalán tájékoztatni a legkisebb Flintet a jelenlegi frontvonalakról, de én most átlépem ezt a határt is.
- Nem tudom, mennyit sejtettél meg belőle, de a bátyánk egy olyan családot rejtegetett az alagsorban, amiért.. rosszabb sors várt volna ránk, mint a nővérünkre, mindezt a lányért, akit szeretett. A lány halott, a szüleink jelenleg komoly válságban vannak, betolakodók jártak a házban és őszintén fogalmam sincs, hogyan gondolhatták megfelelő politikának, hogy a részleteket eltitkolják előlünk.
Mint egy halálos ítélet, olyan a felsorolás, hosszú és szörnyű árnyékot vet a családunkra, kilátástalan rémséget ígér, és mi nem állhatunk az útjába, mert tudnunk sem lenne szabad róla. De a szüleim igazán azért szerencsétlenek, mert olyan lányuk van, mint én: én deviáns vagyok és nem fogok csendesen nyugodni ebben az éjszakában, és erre minél hamarabb jönnek rá, annál korábban érhetik meg, mennyire félreértettek mindhármunkat.
- Én.. nem voltam biztos mindebben, amíg haza nem jöttem. Meg kellett győződnöm róla, és nem akartalak megijeszteni egészen addig, amíg úgy nem gondoltam, hogy jó okom lehet rá. Ezért hagytalak ott.. és szeretnék bocsánatot kérni, hogy nem fordultam hozzád már korábban.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Aurelia Flint

Aurelia Flint

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
grace hartzel

»
» Pént. 1 Szept. - 15:56

A keserűség, csalódottság ízétől terhes kérdésem megáll a levegőben egy pillanatra, hogy aztán Cailin válasza törje meg meglepettségével a levegőt. Szemeim elkerekednek, még a levegőt is elfelejtem kifújni. Persze a házasság mindig is ott lebegett a fejünk felett, Cailin feje fölött még inkább, mint az én éretlen koponyám árnyaként, mégis így kimondva olyan… valós. Aztán még nagyobb megdöbbenés lesz lesz úrrá vonásaimon, ahogy nővéremet fürkészve próbálom megemészteni a hallottakat. Hangosan fújom ki a levegőt, mert ha továbbra is megvonom magamtól az oxigént még félő, hogy megfulladok.
A tény, hogy a nővérem, az engedelmes nővérem ellent mondott apánk akaratának. Nos, nem mindennapi. De hát ebben a családban mégis mi az?
- És erre mit mondott? - Aggodalommal vegyes kíváncsiság. Féltem Cailint, hiszen azóta a tragédia óta még szorosabban kapaszkodom a testvéreimbe. Félek attól, amit ezzel a szembeszegülésével elért. És önző módon attól tartok, ha Cailin megtagadja Avery kezét, akkor nekem kell a helyébe lépnem zsenge korom ellenére. De csak nem hagynák, ugye? Ugye nem engedik, hogy apánk ilyet tegyen? Hogy eladjon, mint egy szamarat a magát megmakacsoló ló helyett?
- Tulajdonképpen mi is a problémád a házassággal? Végül úgyis lesz valaki, akinek a kezedet kell nyújtanod... - homlokomat ráncolva pillantok fel elmélázó gondolataimból. Mindig is tudtuk, hogy erre előbb vagy utóbb sor kerül, mégis most vesz erőt rajta a lázadás. Most, holott eddig olyan engedelmesen simult apánk akaratába. És mindez a hatásos belépő, felvezető csupán a jéghegy csúcsa, nővérem mondanivalójának veleje még csak most következik. Felsóhajtva ülök le az ágyam melletti szőnyeg puhán süppedős kényelmére. Keresztbe tett lábakkal hallgatom őt, időnként csodálkozva, máskor közömbösen. Van, amit tudtam eddig is. Hogyne tudnám, hogy itt voltak, mikor én magam is látogattam őket a legnagyobb titokban.
- Meghalt? - döbbent suttogásra futja csak. A lány, akivel együtt teáztam, meghalt. Beleborzongok a tudatba, kutakodó kékjeim sürgetően követelik a válaszokat. - Hogy? Mikor? Miért? - Mindent tudni akarok. Elég volt a titkolózásokból és azt hiszem Cailin is ezen az állásponton lehet, hiszen végre ő itt az első, aki tisztán, nyíltan beavat. Természetesen a dolog miértje elég egyértelmű, nem véletlen rejtegette Marius őket az alagsorban.
- Betolakodók?! Itt? - riadt szemeim körberebbennek a szobán, az után kutatva, hogy esetleg valaki még mindig itt lehet. Hogy valaki figyel, a falaknak fülük van. Talán szemük is. És ha valakit Cailin betolakodónak nevez, az valószínűleg ártó szándékkal érkezett ide, amíg mi a Roxfort biztonságát élveztük. Nyelek egyet, a szemeim nővérem tekintetét keresik.
- Cailin, köszönöm, hogy őszinte vagy velem - sütöm le a szempilláimat egy minutumra. Logikusan végiggondolva nincs még ok akkora pánikra, nem? Így a hangom ezúttal higgadtabb, ideje elővenni az agyam reálisabb felét. - Most ezek után mit szándékozol tenni? - hangom óvatos, összehúzott szemekkel igyekszem az idősebb Flint lány arca mögé látni. Abban biztos vagyok, hogy valamit csinálni akar, a kérdés csak az, hogy mit. Lépten-nyomon csak kérdőjelekbe ütközünk. Mit lehet tenni ebben a kutyaszorítóban?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cailin Flint

Cailin Flint

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Pént. 1 Szept. - 16:15
Családunk tagjai, mint a mellékelt ábrán látható, hajlamosak úgy tekinteni a viselkedésemre, mintha triviális lenne, hogy sosem önálló gondolatok mögött érkezik, mintha nem egy számsor pontosan kiszámított folytatása lennék. Van valami keserűség abban, hogy még legőszintébb kapcsolataink fenntartása is együtt jár az előre megfontolt lépésekkel, mások beható ismeretével és ennek alkalomadtán történő felhasználásával: éppen azért, hogy megmaradjanak. Tény, hogy sosem voltam olyan hirtelen futótűz, mint a nővérünk, ahogy a bátyám módszereit sem osztottak a deviáns és soha meg nem magyarázott ellenszegüléssel - belátom, könnyen tekinthető mindez engedelmességnek.
És nekem ez így tökéletesen megfelel: a jó játékos sosem tűnik annak.
- Nem így fogalmaztam, úgyhogy erre semmit. - van bennem némi irracionális bűntudat, de el fogom nyomni, le fogom öblíteni egy itallal, kizárólag eggyel, mert az elmém többre hivatott, mint az öntudatlanság delejes mentőöve és kifogása arra, miért nem kell felelősséget vállalnom a tetteimért. Nem tettem semmi rosszat, tudom, és nincs szükségem megerősítésre, és az egyetlen dolog, ami most köztem és a döntés jogosságának elismerése között áll, az néhány kémiai reakció. - Miért kellene? Ez egy társadalmi elképzelés arról, mi a helyes. A házasság intézményével tulajdonképpen semmi, de nem kívánok részt venni benne csak és kizárólag azért, mert ezt várják tőlem.
A polcnak dőlök, keresztbe fonom a karjaimat, és halkan sóhajtok egyet. Nyilván legkevésbé az én látszólag hirtelen érkező véleményemre van szüksége a családunknak, de nem látom be, hogy nem értik, hogy mi a problémám ezzel az egész ügylettel. Faustus Avery egy kölyök, és még az is marad néhány évig, ahogy a korosztályom nagy része - már vannak talán elképzeléseik arról, mit akarnak elérni az életben, de nekem ez kevés, és a szövetségen felül semmit sem tudnánk nyújtani egymásnak. Nincs szükségem újabb fékre, főleg nincs szükségem arra, hogy eszerint a mérce szerint mérettessen meg az értékem, és aztán belenyugodjak abba, hogy ha netalán férfinak születek, mennyi mindent elérhettem és megvalósíthattam volna.

- Amikor betörtek a birtokra.. nem tudom, hogy direkt ez volt-e a céljuk, vagy baleset történt, de a bátyánk egyébként sem érzi kötelességének, hogy őszinte legyen, úgyhogy kénytelen leszek más forrás után nézni.  - az elképzeléseim is megvannak, de ezekről egyelőre nem esik szó. - Nem teljesen világos az sem, hogy sikerült nekik.. a védővarázslatok a régiek, megnéztem őket. Ami a jövőnket illeti..
Leülök Aurelia mellé, és átölelem: szeretném azt mondani neki, hogy nincs oka aggodalomra, mindent elintézek majd, de ez merész kijelentés lenne még azoknak a dolgoknak az ismeretében is, amelyeket nem osztottam meg a családunkkal. Nem gondoltam volna, hogy tudok majd még jobban haragudni Mariusra a könnyelműsége okán, de ha nem tudnám, hogy feleslegesen erőlködöm, biztosan megint rárobbantanám az ajtót, és a legkisebb megbánást sem érezném ezzel kapcsolatban. Ez igazán csekélység ahhoz képest, akik előtt ő kinyitotta a folyamatos őrültségével a bejáratot.
- Körbekérdezek, és ha megtudtam valamit, megosztom veled. Utána kitaláljuk, mit és hogyan kockáztatunk, de megígérem neked, hogy ők is megfizetik majd az árát.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Aurelia Flint

Aurelia Flint

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
grace hartzel

»
» Kedd 5 Szept. - 19:02

Van valami igazán groteszk abban, hogy itt élünk együtt, egy rakáson, együtt nőttünk fel… mégis mintha időnként vastag falak mögé húzódva bújnánk el a másik elől. Mintha időnként nem is ismernénk a saját vérünk, csupán nevek volnánk egy családfa ágain, mindenféle valós kapocs nélkül. Mindezt bizonyítja az is, hogy mennyire mást feltételeztem Cailinről. Emberismeret. Határozottan van még mit tanulnom ezen a téren. Így most inkább csak csendben figyelek. Mohón kutakodó szemeim igyekeznek elraktározni nővérem minden egyes rezdülését. A lényét, a beszédét, a szavait, a gesztusait. Mindent.
- Mert… mert ezt várják el tőlünk - elég esetlen válasz, és összeráncolt homlokom mutatja, hogy talán én sem hiszem, hogy ez kielégítő lehet ahhoz, hogy házasságba bonyolódjak egyszer. Megrázom a fejem, miközben ujjaimmal a szőnyeg szálait birizgálom. Aztán felpillantok. Ha már engem cserben hagyott a józan, gondolkodó eszem, legalább Cailinre számíthatok. Hiszen igaza van. - És szerelemből? Részt vennél benne? Szükségünk van társra, nem állhatunk meg egyedül a világ ellen - ugyan ez a téma elég személyes ahhoz, hogy csak így bedobjam most, mégis ideillik. A makacs Cailin, aki elhivatott, határozott, és igazán olyan testvér, akire fel lehet nézni.
- Ha ez volt a céljuk, akkor tudniuk kellett róla - szövöm tovább a gondolatokat, amiket Cailin felvetett. És mi van akkor, ha belső segítséget kaptak? Nem is tudom mi a rémisztőbb, ha valahogy kicselezték a védővarázslatokat, vagy az, hogy innen a házból, valaki odadobott egy családot martalékul. - Ha viszont tudtak róla, akkor meglepő, hogy mi még mind életben vagyunk. Ebből a szempontból valószínűbb a véletlen, nem gondolod? - Koránt sem állítanám, hogy magánnyomozói pályára készülnék, de nem állhatom meg, hogy ne foglalkoztasson a dolog, hogy ne szülessenek teóriák a fejemben. És határozottan érdekel, hogy nővérem mire jutott eddig.
Az ölelése váratlanul ér, de ösztönösen fonom köré én is a karjaimat, hogy kicsit megszorítsam. Biztonságban érzem magam vele. Marius gyakori meggondolatlanságával szemben Cailin ésszerűsége megnyugtat. Ő tervez. Kibontakozva az ölelésből nézek bele a szemeibe.
- Rendben - bólintok komolyan. - Talán itt az ideje annak, hogy visszavágjunk - teszem még hozzá halkan. Túl sokáig tűrtünk el túl sok mindent. Ezt nem lehet folytatni a végtelenségig. Tudom, hogy Cailin bármit is akar tenni, körültekintő és óvatos lesz.
- Cailin, meg kell ígérned, hogy nem hagysz ki a dolgokból. És ezt nem csak arra értem, hogy elmondasz mindent - megcsóválom a fejem, majd mély levegőt veszek, mielőtt folytatnám. - Hanem arra, hogy bevonsz a dolgokba. Nem érdekel ha veszélyes, már így is eléggé pengeélen táncol az életünk - nézek rá elkomorodó tekintettel. - Már nem vagyok kislány - ajkaimat makacsul (mondhatni kislányosan?) összepréselem. Én felkészültem, jöjjön, aminek jönnie kell. Egyszer úgyis fel kell nőni, akkor meg miért ne előbb? Így is komolyabbnak érzem magam a kortársaimnál. Bár azt talán tagadni sem tudom, hogy van egy érzés, ami újra és újra hatalmába kerít. Hiába próbálok nem tudomást venni róla…
… de nagyon félek.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Cailin Flint

Cailin Flint

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Kedd 12 Szept. - 2:45
Talán életemben egyszer hittem azt, hogy a családtagjaim pontosan olyannak ismernek, amilyennek én saját magam: az első szökésemnél, ami nem tartott messzebb a birtokon kívüli első fánál, aminek az ágai között vártam, hogy megtaláljanak. Hamar megértettem, hogy nem fognak, de nem azért, mert ők nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy úgy érezzem, közéjük tartozom, és nem is azért a végtelenül fárasztó klisétől hajtva, miszerint az aranyvérű szülők csak névnek tekintik a gyermekeiket.. hanem mert soha nem adtam jelét annak, hogy képes lennék ilyesmire, hogy érdekelne a deviáns gyerekcsínyek kis világa. Én voltam apám leghűségesebb imádója, anyám egyik ígérete a házasságuk épségére, jó volt a magaviseletem és nem kaptak rajta soha álmodozáson.
Akkor egyszer levontam a következtetést, hogy nem fognak utánam jönni, ha mégis, nem fognak utolérni.
- Akkor máshogy teszem majd büszkévé őket: szerinted miért ragaszkodnak kevésbé a lánygyermekükhöz? Még a legszeretőbb apa is tudja a lánya születésekor, hogy egyszer odaadja majd, könnyebb a fiúkkal, ők még lehetnek a szellemi örökösök, a büszkeségek. Nem látom be, miért kizárólag a biológiai nemem alapján ne lehetnék az utóbbi. - úgy hangzik, mint egy ígéret, pedig csak annak hangos megfogalmazása, a tartalmát már korábban eldöntöttem. Rólam nem feltételezné senki, hogy ilyesmit dédelgetek a karjaimban éjszakánként a házasság gondolata helyett, de éppen ezért követem majd az apánkat: akkor és ott leszek támasza, ahol már elvesztett minden reményt. - Ha egyszer szerelmés lennék, az rögtön nem az érdekházasság kategóriájába esne, de ez elég valószínűtlen. Nem lehetetlen, csak valószínűtlen, mint mondjuk a tüköranyag spontán keletkezése - és szerintem a szellemi szárnyalásnak sem elengedhetetlen feltétele egy társ. Ne értsd félre, egyáltalán nem ítélem el azokat, akik így látják a jövőjüket biztosnak, de szerintem én remekül megállok egyedül is a világgal szemben.
Sosem tettem magamévá a gondolatmenetet, miszerint mindenképp érdemes házasságot kötnünk ezen az elven: mondjuk, hogy elég önhitt voltam és vagyok ahhoz, hogy csak a saját képességeimre támaszkodva akarjam elérni a céljaimat. Nem gondolom továbbá, hogy mentes lennék a szerelem lehetőségétől, vagy hogy az kizárólag egy biológiai folyamat, amit jobb elkerülni, egyszerűen csak.. nem volt soha részem benne, emiatt aztán nem is tudom most úgy elképzelni az életemet, mint ami ennek függvénye. De ettől függetlenül idejétmúlt hagyományok alapján főleg nem áll szándékomban kísérletezni a mentális és testi épségemmel úgy, hogy csak úgy valaki idegen kezébe fonom a sajátom. Nem minden történet ér úgy véget, mint a szüleinké, és még ennek a látszólag tökéletes alkotmánynak is hibádzik megannyi paragrafusa.

- A megfélemlítés lehet, de hogy a halál is...? - gondolkozom hangosan, és még az én viszonylag higgadt habitusomnak is nyelnie kell egyet ennél, elvégre néhai emberek sorsáról beszélünk. A húgommal, akivel legutóbbi nagy problémáink közé még a közös játékaink sportszerűsége és hasonlók tartoztak.. Anyám minden jogalapja meglenne arra, hogy kegyetlennek nevezzen mindezek után, nem mintha rá nem lenne igaz: a titkolózásuk éppúgy káros. - Bármelyik is, meglepő, hogy életben vagyunk. Gondolom, mi a következő figyelmeztetés lehetünk, de hogy apának vagy Mariusnak...?
Aureliának tökéletesen igaza van, a fenyegető árnyék továbbra is megül a házon és a házban, befeketítve a közelgő ünnepet is, amit habár egy épületben, de nem együtt fogunk tölteni. A szüleim gondolom valamiféle tagadásban, Marius mély gyászban, mi pedig a terveik szerint teljes tudatlanságban: van valami könnyed kis káröröm abban, hogy megelőztem őket egy lépéssel, de mi ez ahhoz képest, hogy mi fenyeget bennünket?
- Legalább azt biztosan tudnunk kell, hogy kinek a birtokában van az információ, mert bármikor elárulhat, és teljesen vakon ér majd a támadás. - önkéntelenül összerándulok az elképzelésre, mert nem kétlem, hogy ezúttal jóval kevésbé lesz 'kegyes' a Nagyúr, és ezt inkább nem várnám meg.-Rendben, megígérem. Tudom, azért mondtam el mindent.
Mindent, ami valószínű volt, mindent, ami nem hozhat még több bajt ránk. De nem tettem hamis ígéretet, szükségem van a húgomra, ahogy neki is rám..most főleg nem engedhetjük meg magunknak, hogy meglazuljanak a még meglévő családi kötelékeink.- Marius nem fog segíteni, apánk keze meg van kötve, anyánk meg..
És nem tudom folytatni. Anyánk meg.. bizalmatlan felénk? Nem megfelelő szövetséges? Túl ez vagy túl az? Mi rosszat mondhatnék róla, és mi okom lenne rosszat mondani? Nem vetem meg vagy szégyellem bizonyos döntéseit, nem érzek feszült távolságtartást azért, mert máshogy képzelte el az életünket, mint mi, vagy hogy a sajátját másként élte, mint én tervezem a sajátomat..Irracionális lenne azt mondanom, hogy valahol talán féltékeny vagyok rá...?
Mint a tüköranyag.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Ideje van

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Az időnek nincs ideje ránk

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-